Népszabadság, 1980. október (38. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-19 / 246. szám

20 | ■ ^ - - - _^ ^ ^ ^ Í1-t6 ' . . . ' ' ' * . CEN NAGYÍJ SZNYEGIRJOV: Az áfonyalekvár A szibériai tajga madarainak, állatainak kedvenc tápláléka a cirbolyafenyő termése. Még a medve is élvezettel eszi a cirbolyadiót. ősszel jól belakik az ízletes magvakkal, s azután bevonul a barlangjába, hogy téli álomra hajtsa a fejét. De ezen az őszön alig termett cirbolyadió, a medvék éhesen kóboroltak az apró falvak környékén. Az éhes medve veszélyes. Képes még a házakba is betörni. Jó, ha ilyenkor kutya van a háznál. A kutya ugatására mindenki felébred. Kint laktam a település szélén, egy elhagyott faházikóban. A házikó mögött mindjárt a tajga kezdődött, és fegyver nem volt nálam. Egyik este eljött vadászismerősöm, s felkészített a várható veszélyre. — Ha betöri a medve az ajtót, ugorj ki az ablakon és szaladj, a faluba. Ha meg az ablakon akarna bejönni, vágd fejbe a lócával! — De hát hogy látom meg a sötétben, hol van a feje? — Akkor csörömpölj a vederrel jó hangosan — mondta a vadász. — A vas csörömpölésétől megijed. Vedrem nem volt. Egy bográcsot meg egy kanalat tettem magam mellé, s úgy aludtam el. Nem tudom, mennyit aludhattam, mikor egyszer csak azt hallom félálomban, hogy valami kopogtatja, karmolássza a gerendafalat. Kiugrottam az ágyból: itt a medve! Vertem a kanállal a bográcsot, ahogy bírtam. A zaj abbamaradt, de kevés idő múlva megint elkezdődött. Odakint már derengett az ég. Kinéztem az ablakon — senki! Bátorságot öntöttem magamba, s kimentem. Hát egy harkály kúszott lefelé az egyik gerendán, csőrével buzgón kopogtatta, férgeket keresett! Mérgemben rákiáltottam, s a madár ijedten elrepült a tajgába. Még aznap szereztem egy puskát a falusi vadászoktól. Megtöltöttem robbanógolyóval, s a folyóparton elindultam a tajgába. Mélységes csend vett körül. Csak néha legyintett meg egy kis szélfuvallat, s olykor egy fekete harkály kiáltozott a sűrűben. A puskátkészenlétben tartottam, vigyázva léptem, még a lehajló ágakat is kikerültem. Az egyik tisztáson a nyírfák kérge teljesen le volt hántva — bizonyára egy éhes medve kaparta ki a hangyákat. Folyókanyar folyókanyart követett, de medvével sehol sem találkoztam. Mikor azonban kiértem egy sűrű, sötét fenyvesből, hirtelen furcsa hangok ütötték meg a fülemet. Vinnyogást, nyüszítést hallottam. ■ A puskát lövésre tartva széthajtottam a bokrokat, s látom — a kövek között tűz ég, a tűz körül egy vörös szőrű kutya forog eszeveszetten, a farka meg füstöl. Valahonnan egy kislány fut hozzá vederrel, s vizet löttyint a farkára. A kislány egy cseppet sem lepődött meg, amikor meglátott. Mindjárt a kutyára kezdett panaszkodni. — Maska rettenetesen lusta, mindig a tűz mellett heverészik. Elalszik és beleér a farka a tűzbe. Az egész farka leégett már ... A bácsi vadász? — Csak járkálok, hátha összeakadok egy medvével. — Kószál itt egy a környéken. Nem hagyja, hogy nyugodtan főzzem a lekvárt. Elkergethetné innen ... Ha akarja, megkínálom egy kis áfonyalekvárral. Elővett egy lekvárral teli fazekat, kimert belőle egy evőkanállal, s felém nyújtotta, hogy kóstoljam meg. A cukor nélküli lekvár fanyar és savanyú volt. Megettem, de minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne fintorogjak. — Nagyon finom a lekvárod! De mondd, nem rossz itt egyedül nem félsz a medvétől? — Nem vagyok egyedül, itt van Maska is. Mikor erre ólálkodik a medve, Maska megugatja, én meg követ hajítok felé. Ettől megijed, és elszalad. — Hogy hívnak téged? — Tányának. Iskolába járok, másodikos vagyok. Tánya elmesélte, hogy az apja a hegyekben van a rénszarvasnyájjal. De nemsokára minden rénszarvast lehajtanak a település közelébe, s a szarvasok után majd az „igazi medvék” is leereszkednek a hegyekből. Akkor lesz csak félelmetes! Mert a vadászok elmennek a tajgába cobolyra vadászni, az „igazi medvék”,meg a falu határában kószálnak. — Milyenek azok az igazi medvék? — kérdeztem Tányát. — Óriási nagyok és feketék. De én tőlük sem félek, az iskolában is vannak puskák! Tánya azt is elmesélte, hogy télen a gyerekek kijárnak a tajgába egy kis gyakorlatra a tanítójukkal. Megtanulják, hogyan kell mókust és cobolyt fogni, tábortüzet rakni, mikor esik a hó, és minden fa nedves, hogyan lehet felismerni az állatokat a nyomukról ... Amíg mesélt, Maska megint elaludt. Álmában egészen a tűzhöz nyújtózott, de a tűz már kialudt. A folyó felől szél támadt, és szürke fellegek borították az eget. — Tánya, hamarosan este lesz — mondtam. — Haza kell menned, megcsinálni a leckét! A kialudt tüzet lelocsoltuk vízzel, és elindultunk a faluba. A vörös szőrű Maska ment elöl, utána Tánya az áfonyalekváros fazekával, mögöttük pedig én baktattam. Azóta, ha éjjel zajra ébredek, csak az első pillanatokban fut át rajtam a félelem, hogy a medve rám törhet a sötétben. De aztán eszembe jut az áfonyalekvár, az égett farkú, lusta Maska kutya meg a bátor kislánya, és a rettegésem elmúlik. Kovács Sándor fordítása SZÓVIRÁG Ha a virág szirmaiba írt szótagokat helyes sorrendben olvassátok össze, egy közmondást kaptok eredményül. Megfejtésül ezt a közmondást küldjétek be. NÉPSZABADSÁG 1980. október 19., vasárnap Tarbay Ede: Szántóvelő őszi éneke Pereg, pereg a nyár vén szilvafaágról, köd lepi a kazlat, könnyű fehér sátor. Fel-felvillan a tűz, száraz rozsé lobban, seprűárnyék ugrál, táncol a sarokban. Kora reggel óta üresek a házak, csak a csetlő-botló gyermekek lármáznak. Az emberek kinn a hideg földet szántják, ökrök barna teste leheli a párát. Néha, ha az eke beakad egy kőbe, megállnak fáradtan percnyi pihenőre. Nézik, fejük felett ludak húznak délnek, gágogásuk hallik, száll az őszi ének. Föld, föld, föld, fekete barátom, fogadd be a magot, legyen búza nyáron. Hó, hó, hó, felhő könnyű lánya, földem takaróval borítsd, fagy ne járja. Szél, szél, szél, jégcsap-ujjú vándor, kerüld a vetésem jövet téli táncból. Nap, nap, nap, Föld, ég arany anyja, meleget, életet lehelt minden magba. Égnek vetik válluk, ingük szárnya rebben, nógatják az ökröt párás őszi csendben. Vidor Miklós: Madár Ablakomba ha leszállsz, idegen madár — nem csábítlak, szállj, ha tetszik! — hogy tudod, mi vár? Hátha épp hurokba lépsz! A szárnyatlanok megirigylik és elejtik ki szállni tudott. HARS ERNŐ: A Matterhorn meghódítása Asvájci—olasz határon, Wallis kanton déli szegélyén szökik magasba az Alpok legfenségesebb, legtitokzatosabb hegycsúcsa, a négy és fél ezer méter magas Matterhorn. Évszázadokon át őrizte félelmes, hozzáférhetetlen óriásként Észak és Dél határát, alig kevésbé lenyűgöző társaival együtt olyan jég- és hósáncot alkotva, melynek hágóin csak a legelszántabb vándorok és csempészek lába hagyott nyomot. Zermatt jelentette a hozzá legközelebb eső emberi életet. Egy ezerhatszáz méter magasan települt svájci hegyi falucska, melynek parasztjai a fellendülő idegenforgalom hatására fokozatosan változtak át idegenvezetőkké és a szállodaipar alkalmazottaivá. Mert a Matterhalm, mint az Ezeregyéjszaka híres mágneshegye, mind nagyobb erővel vonzotta magához a látogatókat. Ez a vonzerő csak fokozódott, amikor a múlt század közepe felé lassanként az Alpok valamennyi nevezetes csúcsa meghódolt a vakmerő alpinisták előtt, csak a Matterhorn maradt változatlanul megközelíthetetlen. Ebben az időben angol turisák keresték fel előszeretettel a zermatti völgyet, melynek szikrázó napsütésében szellőztették ki tüdejüket az otthoni ködös és füstös hónapok után. Így került 1861-ben Zermautba Edward Whymper,egy húszéves angol rajzolóművész, aki egy londoni kiadó megbízásából illusztrációkat készített a svájci hegyekről. A Matterhorn megpillantása után azonban hamarosan felhagyott eredeti tevékenységével és minden energiáját a titokzatos hegycsúcs meghódításának szentelte. Ezzel a szándékával nem állt egyedül. A Matterhorn olasz oldalán egy bennszülött hegyilakó, Jean- Claude Garrel már több mint tíz év óta megszállottként készült ugyanerre a feladatra. A két vetélytárs éber féltékenységgel figyelte egymás készülődését. S amikor 1865 július elején Whymper megtudta, hogy Carrel elindul a csúcs felé, ő sem habozott tovább. Zermattban üdülő angol ismerőseit s egy híres chamonix-i hegyi vezetőt mozgósítva, héttagú csoportot szervezett, és július 13-án nekivágott az útnak. Vállalkozását meglepő szerencse kísérte. Még aznap éjjel négyezer méter magasba értek fel, és másnap, július 14-én délután feljutottak a tetőre. Kétszáz méterrel előzve meg a túlsó oldalon szintén a cél felé tartó Carrelt, aki elkeseredésében megátkozta a Matterhornt és a hóba vetette magát. A dicsőségnek azonban nagy volt az ára. A visszaúton a Whymper-csoport egyik tagja — az egyetlen gyakorlatlan alpinista a hét közül — megcsúszott és még három társát magával rántotta a mélybe. A tragédia évekig megbénította a Matterhorn legyőzésére irányuló vállalkozó kedvet. Csak egy újabb angol siker után indult el a hegymászók hosszú sora, hogy a legkülönbözőbb irányokból újra meg újra birtokába vegye a nagyszerű csúcsot. A sikeres ostromlók között azóta már nő és gyerek is akadt, sőt egy testi fogyatékosnak is sikerült feljutnia a tetőre. Az egyik elképesztő teljesítmény éppen száz évvel későbbre esett, amikor egy Bonatti nevű olasz alpinista félidőben, teljesen egyedül, a legveszedelmesebb úton, az északi falon küzdötte fel magát a célig. A Matterhorn azonban nemcsak az alpinisták szenvedélyesen ostromlott sziklabástyája, a költők képzeletét is felgyújtja. Már Théophile Gautier 1869. évi zermatti utazása során így kiáltott fel: „Ez a világ legszebb hegye!” 1897-ben pedig Thomas Hardy, a nagy angol realista költő és regényíró az alábbi szonettben emlékezett meg a száztizenöt év előtti tragikus győzelemről: VILÁGHÍRŰ UTAZÓNKRÓL VÍZSZINTES: 1. Belső-Ázsia világhírű kutatója, régész, nyelvész (1862 —1943). 10. Mányoki Ádám. 12. Baktató. 13. A különálló sorban szereplő ország fővárosa, itt temették el a rejtvényben szereplő utazót. 15. Cérnafonál feltekerésére használt henger. 17. Veszteség. 18. A kalcium vegyjele. 19. Az egyik nem. 21. Hideg évszak. 23. Rámol, pakol. 25. Világhírű felfedező, az általa megtett utat a vízszintes l-ben szereplő végigjárta. 28. ... Novák Vilmos. 30. Sima, lapos. 31. Igekötő. 32. Kézai Simon. 33. Svájci kanton. 36. Műsoros rendezvény önálló része. 38. Színművész (Vilmos). 40. Olasz zeneszerző (1653—1713). 42. Tüzelőanyag. 43. Világhírű hódító volt, indiai útjáról a vízszintes l-ben szereplő írt könyvet. FÜGGŐLEGES: 1. Nagy-Britannia része. 2. Település Hatvan közelében. 3. Les, keverve. 4. Női név. 5. Biztatószó. 6. Török tiszti rang volt. 7. U. O. 8. Egyszerű gép. 9. Kis házikó. 10. Folyó Ausztriában. 11. Nem valódi. 14. Főnemesi cím volt. 16. Üzemi, gyári berendezés. 20. Üttörőegység. 21. Védődoboz. 22. Gyulladás. 24. Dél-ázsiai terület, emlékeit és topográfiáját 1888— 1896 között tett utazásán tanulmányozta a vízszintes l-ben szereplő utazó. 25. Bolygó. 26. Személyi tartózkodási hely. 27. Vadászi megfigyelő helyen. 29. Gabonanövény. 32. Kereskedelmi súlyveszteség. 34. Elektromos töltésű elemi részecske. 35. Juh apaállat. 37. Zöld, mássalhangzói. 38. Dumas regényében szereplő vár. 39. A papírgyártás alapanyaga. 40. Csíny, szélei. 41. Fölé, a tetejére. Beküldendő a vízszintes 1., 13., 25., 43. és a függőleges 24., valamint a különálló sor, egy ázsiai ország neve. (A különálló sorba a rejtvény azonos eszámú kockáinak betűit kell beírni.) T. D. Beküldési határidő: október 25. Cím: Népszabadság gyermekrovat. Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1960. MEGFEJTÉS - NYERTESEK Az október 12-i keresztrejtvény megfejtése: Dózsa György, Hunyadi László, Egressy Béni, Szigligeti Ede. Az október 5-i számban megjelent rejtvények helyes megfejtői közül az alábbiak nyertek könyvutalványt: Balogh Csilla, Karcag; Dósa Magdolna, Érsekvadkert; Fekete Zoltán, Szolnok; Molnár Valéria, Legyesbénye; Andreisik Gabriella, Rudabánya; Gacsályi Ádám, Vámosatya; Balogh Zoltán, Kaba; Bodnár Ágnes, Szeged; Deák Ildikó, Püspökladány; Gecse Zoltán, Mezőkövesd; Gerencsér Éva, Miklósfa; Hankó Erzsébet, Konrád; Herczeg Tünde, Dédestapolcsány; Kiss Lajos, Rózsaszentmárton; Marosváry Gábor, Felsőnyárád; Mészáros Csaba, Törökszentmiklós; Molnár László, Nagykarácsony; Molnár Zoltán, Darnózseli; Nagy Adrienné, Biharugra; Pál Borbála, Cikó; Pálinkás József, Hatvan; Szilágyi Marianna, Sarkadkeresztúr; Tóth Balázs, Nagykanizsa; Visnyovszki Tímea, Tardosbánya; Dobó Nikolett, Kelemen Edina, Locskai Krisztina, Mészáros Zsuzsanna, Sas Henrietta, Szatmári László, Budapest. A Matterhornhoz (1897 június-július) Harminckét éve, hogy hét sziluett — a lenti szemnek hitvány atomok — kínlódva ormod csúcsáig jutott, s mit heten nyertek, négy fizette meg. Az ő művük volt először e tett, s ha rádnézek, e gyászosan konok erőpróba napjára gondolok, mintha nem volna más a történeted. De mielőtt ember tetődre ért, bolygók keltek és nyugodtak közötted; láttad Józsua veszteglő egét, s azt, mellyel Caesar véres vége jött meg; s a Delet is tán, hogy feketeség takarta három órán át a földet. ÉRDEKESSÉGEK Szicília szigete lassan, de biztosan északnyugati irányban távolodik az Appennini-félszigettől, és a Messinai-szoros, amely a szigetet elválasztja a kontinenstől, mind szélesebb lesz. A tengerszoros fenekén elhelyezett készülékek segítségével sikerült megállapítani, hogy az utóbbi négy évben Szicília több centiméterrel távolodott a kontinenstől. Még mindig nem tudjuk, vannak-e nagyon kezdetleges élőlények (baktériumfélék) a Mars bolygó felszínén. Az amerikai Viking-űrszondák leszálló egységei vizsgálatokat végeztek a helyszínen a biológia tudománya számára óriási jelentőségű kérdés eldöntésére, de az eredmények nem voltak egyértelműek. A talajban valóban lezajlanak olyan kémiai folyamatok, amelyek egyszerű élőlények jelenlétével is magyarázhatók, azonban lehetséges, hogy a kérdéses jelenségek az élőlények aktív közreműködése nélkül is létrejöhetnek. Ezért a kérdés változatlanul megoldatlan. A Földre zuhant meteoritokban sem sikerült olyan nyomokat kimutatni, amelyekből az élet kozmikus előfordulását illetően kaphattunk volna biztos adatokat, s hasonlóképpen negatív eredményekkel végződtek a holdkőzetekkel kapcsolatos laboratóriumi elemzések is.