Népszabadság, 1980. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-22 / 248. szám
10 KÖZGAZDASÁG Olaj: búcsú a túlkínálattól Akasztott ember házában mégsem illenék kötélről beszélni — mondhatná joggal bárki, miközben Ulf Lantzke úr sajtónyilatkozatát olvassa az iráni—iraki háború várható piaci hatásairól. Lantzke úr a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) elnöke, a 21 legnagyobb olajfogyasztó kapitalista ország (Franciaország fontos kivételével) érdekvédelmi kartelljéé, amelyet Henry Kissinger hozott létre még amerikai külügyminiszter korában, az Olajexportáló Országok Szervezete (OPEC) ellenfeleként. Azt mondja ugyanis Lantzke úr, hogy nekik, mármint a nagyfogyasztó kapitalista államoknak, az iráni— iraki háború „semmilyen közvetlen ellátási problémát nem okoz ... még akkor sem, ha a háború elhúzódik, és a két ország a tél beálltáig egy csepp olajat sem szállít”. Állítása megtámasztására azután elsorolja a kapitalista olajpropaganda összes ügyeletes érveit és számait. Az olajpiacok telítettségéről szólókat éppúgy, mint a 100—120 napos olajtartalékokét, az IEA „rendkívüli ellátási rendszerét”, amely automatikusan életbe lép, ha valamely tagország folyamatos ellátásában 7%-nyi elmaradás mutatkoznék stb. Rámutat, hogy a válságbarométer szerepét betöltő készpénzvásárlási piacon, Rotterdamban, csend van, és megjósolja, hogy ezúttal olajárrobbanás nem lesz. Ilyen jól állna a kapitalista világgazdaság energiaszénája? Enynyire elvonultak már az energiaválság viharfelhői? Aligha. Olajpropaganda Nem mi állítjuk, hanem a félhivatalosnak számító észak-amerikai szakfolyóirat, a Petroleum Intelligence Weekly szeptemberi száma írta, hogy az 5 milliárd barrelnyi (1 barrel , 158,98 liter) olajtartalék létezése (ez lenne az a mennyiség, ami „100—120 napra elegendő”) — egyszerűen fikció. Mindenekelőtt azért, mert annak senki nem tudja mekkora (de jelentős) hányada eleve tabu a polgári kereskedelem részére, stratégiai célokat szolgál. Másodszor, mert mobilizálásuk rendkívül nehézkes: mintegy 800 000 barrel mennyiség tartályhajókban úszik a tengeren, másik része finomítókhoz vezető csővezetékekben vagy éppen már feldolgozás alatt van. Harmadszor, mert elhelyezésük a nagy olajtársaságok, illetve a katonaság távoleső földalatti tárolóiban történt. „Ezen az őszön valójában igénybe vehető olajtartalékunk mennyisége legjobb esetben az 1,1 milliárd barrelt érheti el” — összegezi végül is a szaklap. Nehezen érthető optimizmussal beszél Lantzke úr az iráni—iraki háború „legrosszabb kimeneteléről”, ami szerinte napi 3,9 millió barrel ellátási kieséssel, és az év végéig számítva, tartalékkészleteik 12%-os csökkenésével járhat. Az alapadatok sem pontosak, a viszonyítások sem. Irak éppen 1979-ben, az iráni forradalom kapcsán keletkezett piaci konjunktúrában bizonyította, hogy akár napi 3,5 millió hordó olaj exportjára is képes. Irán pedig (amelyik azelőtt napi 5,4 millió barrel exportjára volt hitelesítve), még a forradalom legnehezebb napjaiban is képesnek bizonyult napi 0,5—1,5 millió barrel eladására. Ha tehát ez a háború elhúzódik, és a két fél olajexportja tartósan a nullával marad egyenlő, úgy Lantzke úrnak ugyancsak át kell dolgoznia számításait. És itt érkeztünk meg a készpénzvásárlási (népszerűbben „spot”) piacokhoz, ahol Lantzke úr szerint idilli nyugalom honol. Mondjuk meg első tapasztalatként, hogy már ma sem teljes a nyugalom, megkezdődtek kisebb felvásárlások, sőt voltak áremelkedések is, igaz, egyelőre módjával. A pillanatnyi csend oka, hogy az előző három hónap rendelései még rendben úsznak a tengereken felhasználóik felé. Az 1979-es pánikvásárlások sem az iráni forradalom kirobbanásakor kezdődtek, hanem a folyamatos ellátás fennakadásakor. Egyébként az iráni— iraki olaj kiesésében érintett fogyasztó országok, mint Franciaország, Olaszország, Nyugat-Németország, Japán, Brazília, Svédország, valamint az ugyancsak kiemelten érintett Royal Shell, British Petrol és Exxon olajtársaságok, megfeszített figyelemmel kísérik az eseményeket, és kezük már a rotterdami telexgépeken van, hogy bármelyik pillanatban indítsák kerül-amibe kerül vásárlásaikat. A rotterdami csend megtörése várhatóan csak idő kérdése, mint ahogy az újabb árrobbanásoké is az. Megoldás: az OPEC A szög végül is akkor kezd előbújni a Lantzke-féle nyilatkozat zsákjából, amikor azokat a feltételeket veszi számba, amelyekkel az OPEC tagországai „segíthetnének a súlyosabb zavarok megelőzésében”. Említi ezek között Szaúd-Arábia újabb napi egymillió barreles exportnövekményének elvárását, Kuvait és az' Arab Emirátusok szabad kapacitásainak teljes kihasználását és egy feltételezést, amely szerint „a jelenlegi helyzet eredményeként bizonyára hatályát veszti az OPEC legutóbbi bécsi konferenciáján a tagállamok egy csoportja által kötött "gentiement’s agreement", amelyben termelésük 10%-kal történő csökkentésében állapodtak meg.” „Most megszűnik a túlkínálat a piacokon, s ami olajfeleslegük van, azt eladhatják” — mondja. Ez bizony meglepő hangváltás. Eddig a problémák lekezelése, érdektelen közönyösség volt az alaphang, most viszont a kérés, a majdhogynem felajánlkozás. És mindezzel annak elismerése, hogy a problémákból való kilábalásuk csak az OPEC segítségével történhet meg. A kijelentésben kisz olajkínálat szűkülésének szubjektív tényezői is erősödtek. Az olajtermelők felmérték adottságaikat, felismerték, hogy hasznosabb a föld alatt hagyni olajuk azon részét, amely nem szolgál azonnali devizaszerzési szükségletet. A termelés csökkentésének politikája (az ún. „olajkonzervációs politika”) tehát nemcsak és nem is elsősorban az ármanipulációs meggondolások eredménye. Az elmondott tendenciák érvényesek az összes közel-keleti olajtermelő országra, noha nem egyforma mértékben és nem egyforma súlyossággal. Irán olajkitermelése például már a forradalom előtt hanyatló ágba fordult Kuvait 1980 tavaszán csökkentette termelését 25%-kal, egyértelműen konzervációs meggondolásokból. Még a „kimeríthetetlen” Szaúd-Arábia kapacitásának alakulása sem problémamentes. Optimális kitermelése napi 8,5 millió barrel. 1979 óta azonban napi egymillióval többet termel, és most — az Egyesült Államok kormányának nyomására — ezt tovább kényszerülne emelni. Az igényelt egymillió barrel/nap többlettermelést azonban nem mondhatatlanul is benne az ígéret, hogy az új olajáraikat látatlanban elfogadják, és hogy újra fejet hajtanak Jamani szaúdi olajminiszter oktatása előtt: „Uraim, az olaj nem drága, az a drága Önöknek, ha nincs!” A geológiai készletek Mindez egyben annak beismerése is, hogy a kapitalista világgazdaság energiaproblémáit az 1980-as esztendőben sem sikerült enyhíteni. Minden erőfeszítés ellenére sem. Az 1980 kora tavasza óta mutatkozott időleges és viszonylagos túlkínálatot még arra sem sikerült hasznosítaniuk, hogy kivédjék az OPEC nyárvégi újabb áremelését. Az, hogy az OPEC kínálati felesleggel a hátán is árat tudott emelni, csak az első pillanatban tűnhet közgazdasági képtelenségnek. Arra mutat, hogy a pillanatnyi piaci viszonylatok mögött érdemben eltérő keresleti-kínálati erőviszonyok hatnak, és a piac tartós alakítása szempontjából ezek a mérvadók. A hosszabb kitekintésű prognózisok, az olajtermelés potenciális kapacitásának távlati felmérése egyértelműen az olajpiaci kínálat tartós és jelentős szűkülését jelzik. Legalábbis a századfordulóig, a nem hagyományos energiahordozók kereskedelmi mennyiségű piaci jelentkezéséig. Mindez a még földben levő olajkészletek, mindenekelőtt a közel-keleti olajmezők készletei csökkenésének és vele a potenciális olajkitermelési kapacitások gyorsuló szűkülésének a következménye. Az 1972-ben még 353 milliárd barrelre becsültt közelkeleti geológiai olajtartalék az erőltetett kitermelés következtében 1979 végére már 298,5 milliárd barrelre csökkent, miközben érdemleges újabb tartalékokat nem tártak fel. A geológiai készletek csökkenése helyenként a minőség romlásával és a nehezebb, drágább kitermelés következményével járt együtt. vállalták, legfeljebb 600 000— 700 000 barrelnyi pluszra tartják képesnek magukat. A háború hatása Az iráni—iraki háború várhatóan újabb és jelentős szűkítő hatást gyakorol az olajpiaci kínálatra. Első lépcsőben az olajszállítások bizonytalan időre történt felfüggesztése, utóbb és tartósabban pedig a kitermelő-, szállító- és feldolgozó berendezések kölcsönös lerombolása miatt. Ez a szűkülés minden bizonnyal felszámolja az 1980-as év első felére jellemző kínálati felesleget, majd a folyamatos ellátás újraszervezése, illetve a tartalékkészletek újrafeltöltése kapcsán várhatóan viharos kereslet kiváltója lehet Mindezzel újabb kedvezőtlen hatást fog gyakorolni az 1973 óta tartó tőkés energiaválság elmélyülésére. Minden jel szerint 1980 volt az utolsó esztendő, amikor az olajpiacokon kínálati többlet mutatkozott. Ez a többlet valószínűleg soha nem tér vissza a világgazdaság részére. Szolnok Péter A KÖZEL-KELETI OLAJMEZŐK KÉSZLETEI (milliárd barrel) 1970 1973 1974 1978 1979 Világ összesen 543,8 539,7 560,2 513,2 542,1 . Közel-Kelet összesen 342,0 316,6 315,8 303,1 298,5 Szaúd-Arábia 145,0 102,0 108,5 99,7 96,4 Irán 60,0 68,0 68,0 44,2 44,0 Irak 29,0 35,0 35,1 37,1 39,0 Kuvait 81,9 78,1 75,9 87,3 85,1 Arab Emirátusok 0,8 18,7 23,8 23,7 23,4 Forrás: „World Oil” amerikai folyóirat 1989. augusztus A venezuelai energia- és bányaügyi minisztérium „Petroleos y otros datos” — 1880. című kiadványa. NÉPSZABADSÁG 1980. október 22., szerda Gépesítés a mezőgazdaságban (1/6) A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a mezőgazdaság gépesítési színvonala állandóan nő. Mint az ábra mutatja, 1979-ben a kalászosgabona-betakarítást és a cukorrépa-kiszedést majdnem teljes egészében géppel végezték. A kukoricacső-betakarítás háromnegyed részben géppel történt. Viszonylag szerény még a burgonyakiszedés gépesítési aránya. A gépesítés az idén az eddigi irányban folytatódott, de összesített adatok még nincsenek. 1970 1975 1979 Kalóttosgabona betakarítás Kukorica, betakarítás Cukorrépa, kiszedés Burgonyakiszedés A VILÁGGAZDASÁG HÍREI Fellendült Brazília és a KGST-országok kereskedelme Az idei első félévben Brazília 35,6%-kal növelte kivitelét az európai szocialista országokba az egy évvel korábbihoz képest, miközben az onnan származó bevitele 15,5%-kal bővült. Az európai KGST-országok az idei első félévben 618 millió dollár értékben vásároltak Brazíliától, és 455 millió dollár értékű árut szállítottak a dél-amerikai országnak. (APA) A VÖEST-Alpine a szovjet piacon A VÖEST-Alpine osztrák állami vállalat évi 6 millió szemüvegkeret gyártására alkalmas komplett gyártósort adott el a Szovjetuniónak, és több új vállalkozás megvalósítására tett javaslatot szovjet partnereinek — közölte Herbert Apfalter, a vállalat igazgató tanácsának elnöke. A szemüvegkeret-készítő berendezéseket a jolecki (OSZSZSZK) gyógyászatikészülék-gyárban szerelik fel. A vas- és a színesfém-kohászatban, a vegyiparban, a hajógyártásban és ércdúsítók építésében javasolt több együttműködési programot a Szovjetuniónak a VÖEST-Alpine, mely az előzetes számítások szerint az idén 3,2 milliárd schilling értékű árucsere-forgalmat bonyolít le a Szovjetunióval. Emellett Apfalter szerint a VÖEST-Alpine és a szovjet illetékesek tanulmányozzák a’ licenccsere, a kohászati berendezések közös fejlesztése és a harmadik piacokon való együttes fellépés lehetőségét is. A VÖEST-Alpine jól bevezetett cég a szovjet piacon: évek óta szállít, komplett kohászati berendezéseket, hajókat, acéllemezt és öntvényeket, cserébe nyersanyagokat és szerszámgépeket vásárol szovjet partnereitől. (Világgazdaság.) Csehszlovákia cipőexportja A prágai Exico külkereskedelmi vállalat 90 országba szállítja a csehszlovákiai bőripar termékeit. Értékesítenek természetes bőrből készült Cebo cipőket, Barex szintetikus bőrből gyártott cipőket és ezen kívül gumi- és műanyag cipőket is. Az Exico évente 130 millió pár cipőt értékesít külföldön, a belföldi gyártás felét. A csehszlovákiai cipők legnagyobb vásárlója a Szovjetunió (tavaly 36 millió párat vett meg), de keresettek ezek a termékek Lengyelországban, az NDK-ban, Magyarországon és a nyugati országokban is — az NSZK-ban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, a skandináv országokban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Afrikátok területén. A csehszlovákiai cipőgyártás nagyipari üzemekben koncentrálódik, amelyek az utóbbi években egyre szélesebb körűen működnek együtt a többi szocialista ország hasonló üzemeivel, többek között szovjet és mongol cipőgyárakkal. (Rynki Zagraniczne.) Acélipari fejlesztés Jugoszláviában Jugoszlávia csökkenteni akarja az acélcsőimportot, amely pillanatnyilag a belföldi szükséglet mintegy 30%-át fedezi. Nemrég jelentették be, hogy a sisaki acélkombinátban egy, évi 200 ezer tonna varratmentes acélcsövet gyártó üzemet építenek, a BBC hírszolgálatának értesülése szerint pedig Szarajevó közelében, Viszokóban egy, évenkénti 23 ezer tonna kapacitású üzem létesül. Befejeződött a spliti miniacélmű bővítése. Az új öntödei részek átadásával a gyár teljesítőképessége évi 125 ezer tonnára nőtt. A beruházás 500 millió dinárba került. (Metál Bulletin.) Kuba első cukorüzlete Mexikóval Kuba az idei évben először adott el összesen 555 ezer tonna finomított cukrot Mexikónak, és előreláthatólag jövőre is tud annyit szállítani, amennyit északi szomszédja rendelni fog — adja hírül a kubai Prensa Latina hírügynökség. Havannai források szerint a legutóbbi közös megbeszélésén, júniusban Mexikó a jövő évre legalább 400 ezer tonna finomított kubai cukor vásárlását jelezte. (Reuter.) A világ műtrágya-felhasználása A FAO legújabb adatai szerint az 1979—1980. gazdasági évben a világ műtrágya-felhasználása rekord nagyságot, 110,7 millió tonnát ért el (hatóanyagban számítva), vagyis körülbelül 4%-kal nőtt az előző évi fogyasztáshoz képest. Az 1978—1979-es évben a világfogyasztás 7,7%-kal fokozódott. A felhasználás növekedési üteme csökkent mind az ipari tőkésországokban, mind a szocialista országokban. Az 1979—1980. évben világviszonylatban a nitrogénműtrágyák felhasználása növekedett a legerősebben, 4,4%-kal, a foszfátműtrágyáké 3, a káli műtrágyáké 2,9%-kal nőtt. (Rynki Zagraniczne)