Népszabadság, 1980. december (38. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-31 / 305. szám

1980. december 31., szerda Bauxit, homok, dolomit A mohai vasutasok teljesítették szállítási tervüket (Tudósítónktól.) Moha és Moha-rakodó, három igen fontos ásvány — a bauxit, az üveghomok és a dolomit — szállítására létesített MÁV-állo­­mások vasutasai, a Fejér megyei Bauxitbányák Vállalat, valamint az Érc- és Ásványbányák dolgo­zóival jól együttműködve, teljesí­tették idei tervüket. Bauxitból belföldre 612, exportra 186 ezer tonna alumínium alapanyagot küldtek el, s ezzel több mint 5 százalékkal túlteljesítették az idei tervüket. Kedden indították útjá­ra Orosházára azt a szerelvényt, amely az idei tervben előirány­zott utolsó, 440 ezredik tonna ho­mokot vitte. A két állomáson nem csökkent a munkatempó; ma délután rak­ják meg például az esztendő utol­só vonatját dolomittal, amelyből a bánya fennállása óta 1980-ban fuvaroztak el legtöbbet — 200 ezer tonnát — a Dunaújvárosi Vasműbe. A vasutasoknak és a bányászoknak az utóbbi hetek­ben rendkívüli erőfeszítésekkel si­került csak eleget tenniük válla­lásuknak; a nagy hidegek alatt az ásvány összefagyott, s a kocsik­ból csak robbantással lehetett el­távolítani. A Hajdúsági Agráripari Egyesülés számvetése A Hajdúsági Agráripari Egye­sülés tanácsának keddi nádudva­ri ülésén értékelték az 1980-as esztendő munkáját és számba vet­ték a tervciklusra meghatározott program teljesítését. Mint megál­lapították: az egyesülés a meg­alakulást követő négy év alatt teljesítette a tervidőszakra elő­irányzott feladatokat. A közös pénzforrások felhasználásával ter­vezett beruházások 880 millió fo­rint értékben a tervezett idő előtt valósultak meg, üzemelésük fo­lyamatos. Az összefogással létre­hozott beruházások közül kiemel­kedik a Balmazújvároson, Földe­sen és Nagyhegyesen felépített szakosított baromfitelep, amelyek együttesen évenként 10 ezer ton­na húscsirkét termelnek. Felépült két, egyenként 100 vagonos bur­­gonyatároló, négy anyajuh-, il­letve tenyésznövendék-telep a Hortobágy peremén, egyenként 5000 férőhellyel, s átadták az új bárányhizlaldát. A taggazdaságok vagyonának értéke az egyesülés működésének időszakában 29 szá­zalékkal nőtt. Az ülésen az egyesülés tanácsa elfogadta a VI. ötéves terv leg­fontosabb céljait. Kimondták, hogy folytatják a gabona- és hús­termelés fejlesztését. Ennek érde­kében a telepek rekonstrukciója mellett megkezdték egy, éven­ként 42 000 hízott sertést kibocsá­tó telep építését. Az állattenyész­tésben fokozottan előtérbe kerül az abrakfogyasztás mérséklése, a melléktermékek és gyepterületek jobb hasznosítása. A taggazdasá­gok igényei és szükségletei alap­ján tervezik az egyesülés közös üzemi szolgáltatásainak bővítését. A nyereménybetétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár decem­ber 30-án Budapesten rendezte meg a nyereménybetétkönyvek idei utolsó negyedévi sorsolását. Mindazok a de­cember 29-ig váltott és a sorsolás nap­ján még forgalomban volt nyere­­ménybetétkönyvek, amelyek sorszá­mának utolsó három számjegye meg­egyezik? az alább felsorolt számokkal, a IV. negyedévi átlagbetétüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. A nyereményeket a betétkönyvet kiállító fiók, takarékszövetkezet, vagy postahivatal 1981. január 19-től fizeti ki. (MTI) szám­nyerő­szám­nyerő­végze­mény­végze­mény­dés százalék dés százalék 021 25 472 , 50 053 25 645 100 206 25 657 25 226 25 666 100 241 25 682 50 265 50 698 25 291 25 820 25­­308 250 845 25 314 50 914 25 429 25 951 50 NÉPSZABADSÁG Több mint tízezer külföldi vendég szilveszterezik hazánkban Nemzetközi bálok, lovaglóra, lakodalmas A magyar utazási irodák szer­vezésében több mint tízezer kül­földi turista búcsúztatja hazánk­ban az 1980-as esztendőt. A szo­cialista országokból főképp szov­jet, lengyel, jugoszláviai és román vendégek szilvesztereznek Buda­pesten s az ország különböző vá­rosaiban. A Nyugatról érkező ven­dégek közül a legtöbben a szom­szédos Ausztriából, valamint az NSZK-ból, Svájcból, Franciaor­szágból, Olaszországból és Hol­landiából látogattak hozzánk. Legtöbb vendéget — csaknem ötezret — az IBUSZ fogad. Közü­lük háromezren a budapesti szál­lodák nemzetközi báljain búcsúz­nak az óévtől. Osztrák és francia turisták a Hűvösvölgyben tűzijá­tékkal egybekötött gulyáspartin köszöntik 1981-et. Az új év első napján több külföldi csoport fa­lusi disznótoron vesz részt; a francia turisták egy része a híres egri lakodalmas vendége lesz. A Cooptourist Budapesten, Kecske­méten, Székesfehérvárott és To­kajban szervez óévbúcsúztató programot. A Kecskeméten szil­­veszterezők újév napján lovas­túrára indulnak. A Budapest Tourist ezer kül­földi vendége közül mintegy há­romszázötven Lengyelországból érkezik. Rajtuk kívül NSZK-beli­­ és osztrák, valamint jugoszláv tu­risták töltik Budapesten az esz­tendő utolsó napját. Másnap több csoport Zsámbokra látogat, s népi lakodalomban vesz részt. Több mint ezer külföldi fiatalt lát vendégül az Express is; szil­veszter éjszakáját Budapesten, il­letve több vidéki város szórakozó­helyein töltik. A Volán Tourist hét országból 28 turistacsoportot, több mint 700 vendéget fogad­­Budapesten, a külföldiek részére a Béke szálló­ban, a Metropolban, a margitszi­geti Nagyszállóban és a Szabad­ságban vidám, magyaros vacsorá­val egybekötött szilveszteri mu­latságot rendeznek. A Malév Air­­ Tours szilveszterére Olaszország­­­­ból, Svájcból és az NSZK-ból ér­­­­keztek vendégek, a Szabadság és a Volga szállóban rendezett nem­zetközi mulatság után városnézést­­ szerveznek részükre, és Duna-ka­­nyari kirándulásra is elviszik őket. Levél a nemzeti ENSZ-társaságokhoz Simai Mihály, az ENSZ Társa­ságok Világszövetsége és a Ma­gyar ENSZ Társaság elnöke az új esztendő küszöbén levélben üd­vözölte a szövetség 84 nemzeti tagszervezetét, tisztségviselőit, s az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének vezető funkcionáriusait. Levelében síkraszállt azért, hogy­­ az ENSZ-társaságok mozgalma­­ erőfeszítéseit az új évben is a bé­­­­ke, a nemzetközi biztonság, a tár­sadalmi haladás és az emberi mél­­­­tóság, az ENSZ-alapokmány esz- i­méi valóra váltásának előmozdí-­­­tására összpontosítsa. Mentesítő vonatok és autóbuszok A MÁV kérése az utasokhoz Ismét ünnepi csúcs előtt áll a közlekedés, amely egyébként na­gyobb fennakadás nélkül, rend­ben lebonyolította a karácsonyi forgalmat. Az újabb háromnapos munkaszünetre, főleg az indulás­ra, a karácsonyinál kisebb forgal­mat várnak, viszont számítanak azokra az építőmunkásokra, isko­lásokra, akik még az ünnepek előtt elutaztak, s most térnek visz­­sza. A MÁV a legforgalmasabb vonalakon a menetrend szerinti vonatokat több kocsival megerő­síti. Ezenkívül január 5-ig Budapest —Miskolc—Budapest között 19, a nyíregyházi vonalon 12, a nagyka­­nizsain és a szombathelyin 8—8, a kaposvárin pedig 6 mentesítő vonatot tervez. A szerelvényekhez mozdonyvezetőket, jegyvizsgáló­kat tartanak készenlétben. Ma ki­lenc, újév napján tíz kisegítő sze­relvény áll készenlétben. A csú­csot szombatra várják, amikor 30 — de még vasárnap is 21 — men­tesítő vonatot indítanak, többsé­güket már vidékről a fővárosba. A MÁV ezúttal nemcsak a jegy­elővételre kéri az utasokat, ha­nem arra is, hogy vegyék igény­be a mentesítő szerelvényeket, amelyekhez mindenütt megszer­vezték a vonat- és autóbuszcsat­lakozásokat. A Volán az újévi ünnepek ide­jére is több száz mentesítő busz­járatot indít. Az Engels téren pél­dául ma már 30—40, de még ja­nuár 1-én is mintegy 40 többlet­busz indítását tervezik. Az eddigi információk és a jegyelővétel alapján a csúcsot szombat dél­utánra várják. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁRÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: AZ Univerzum gyermekei. 4. 1. 8.56: Beszélni nehéz. 9.08: A denevér. Operettrészletek. 9.44: Kis magyar néprajz. 9.49: Tarka mese, kis mese. 10.05: Irodalmi rejtvényműsor. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: A miskolci körzeti stúdió válo­gatása az esztendő portréműso­­rai közül. 11.20: Népdalok. 12.45: Operaslágerek. 13.15: Dzsesszmelódiák. 14.15: Híres előadóművészek felvételei­ből. 15.48: Kritikusok fóruma. 16.05: Ádám Jenő feldolgozásaiból. 16.31: Gogol, Osztrovszkij, Csiky. Ri­portműsor. 17.07: Művészlemezek. 18.40: Glória Gayztor énekel. 19.00: BUÉK 1981! A Magyar Rádió Ka­barérovatának műsora. 24.00: Éjféli óraütés. Himnusz. Vörös­marty Mihály: Szózat. Újévi kö­szöntő. 0.10: Rock és diszkó hajnalig ! PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Operettdalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Tudományos könyvespolc. 9.33: Fúvószene táncritmusban. 10.00: Zenedélelőtt. 11.30: A Szabó család. 12.00: Népi muzsika. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Véleményem szerint. 13.30: Színes szőttes. 14.00: A pécsi körzeti stúdió műsora a Nádor kávéházból. 14.35: Slágermúzeum. 15.32: Komolyan vett képtelenségek a világsajtóból. 15.52: Vidám beszélgetés egy komoly papagájjal. 16.17: A beat kedvelőinek. 17.12: Ötödik sebesség. 18.33: Popzene. 19.16: Nótaest. 20.23: A Rádió Dalszínháza. Pajzán históriák. 22.00: Szilveszteri dallamkoktél. Közben: 24.00:­Éjféli óraütés. Himnusz. Vörösmarty Mihály: Szózat. Új­évi köszöntő. 3. MŰSOR 9.00: Romantikus szerzők műveiből. Szt. 10.10: Operadalok. Szt. 11.05: Kamarazene. Szt. 12.02: Petőfi Sándor: Az apostol. 2. r. 13.07: Zenekari muzsika. Szt. 14.00: Kívánságműsor — sztereóban. 16.00: Glenn Gould zongorázik. Szt. 17.00: Öt földrész zenéje. 17.09: Magnósok, figyelem! 17.56: Az AHZ hangversenye. Szt. 19.05: Korok és emberek — a világiro­dalom tükrében. 19.52: A kamarazene kedvelőinek. Szt. 20.57: Thomas Beecham vezényel. Szt. 22.44: Haydn: A patikus. 3 felv. opera. Szt. 24.00: Éjféli óraütés. Himnusz. Vörös­marty Mihály: Szózat. Újévi kö­szöntő. 0.10: Rock és diszkó hajnalig! Szt. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (sz.). 8.05: A schildai polgárok. 4. r. (sz.). 8.20: Nemtudomka, a költő. Szovjet bábfilm. 8.40: Szovjet cirkuszfilm (sz.). 9.05: A bűvös erdő. Mesejáték (sz.). 10.35: Delta. Tudományos híradó (sz.). 11.15: Sándor Mátyás. 4. rész (sz.). 12.15: Lehet egy kérdéssel több? 14.30: Telesport (ism.). 15.00: Estély az Idővárban. Nem min­dennapi meghívást közvetített a posta a Perpetuum mobile című tévésorozat szorgalmas nézői­­♦ nek, rejtvényfejtőinek. Estélyre mehettek az Idővárba, ahol ne­ves történelmi személyiségek társaságában tölthettek néhány órát Közben az is kiderült, ki hogyan ismeri elmúlt korok em­bereit, eseményeit, szokásait (sz.). 16.05: Mindenki közlekedik . . . 16.20: öt perc meteorológia (sz.). 16.35: Fehér Toll. Amerikai film (sz.). 18.20: Szilveszteri reklámshow (sz.). 18.30: Szuperbola (sz.). 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti mese. 19.30: TV Híradó (sz.). 20.00: SZILVESZTER 1980. Hol volt, hol nem volt. Szilveszteri (sz.). 20.30: Alfonshow. Alfonzó műsora (sz.). 20.40: Az öt dudás visszatér (sz.). 21.20: Házibuli. Elképzelhetetlen bűn­eset (sz.). 21.50: Tiszta őrültek háza. Hofi Géz­a műsora a Mikroszkóp Színpad­ról (sz.). 22.30: A holnapra koccintunk. A Tele­vízió nyilvános szilveszteri, mű­sora a Fővárosi Operettszínház­ból (sz.). 0.30: örökzöld­ dallamok (sz.). Közben: 24.00: Himnusz (sz.). 2. MŰSOR 19.05: Mindenki közlekedik . . . 19.20: öt perc meteorológia (sz.). 19.30: TV Híradó (sz.). 20.00: A denevér. Balett J. Strauss operettje alapján (sz.). 21.30: Non-Stop-pop-rock. Tánczenei műsor (sz.). Kibővítették a dél-pesti szennyvíztisztító telepet Az év végére elkészült a főváros környezetvédelmének új létesít­ménye, a dél-pesti szennyvíztisz­tító telep biológiai egységének bő­vítése. Az 1977-ben megkezdett munka során nagy teljesítményű vízülepítő- és szellőztető meden­céket, tisztítóberendezéseket épí­tett a Fővárosi Csatornázási Mű­vek, a Közmű- és Mélyépítő Vál­lalat, valamint a Vízgépészeti Vál­lalat. A most befejeződött építkezés eredményeként 72 ezer köbméter­re bővült a létesítmény kapacitá­sa. Az új egység várhatóan a jövő év derekán lép munkába. Elké­szülte a soroksári Duna-ág vízmi­nőségének megóvását szolgálja; a medencékből az élővilágra ártal­matlan víz kerülhet a folyóba. Kitü­ntetések A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa Tolnai Gábor akadémikus­nak, az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem tanszékvezető egye­temi tanárának több évtizedes ok­tatói, tudományos és közéleti te­vékenysége elismeréseként, 70. születésnapja alkalmából a Ma­gyar Népköztársaság Zászlórend­jét adományozta. Földes László, a Hungexpo vezérigazgatója ki­emelkedő munkássága, valamint a munkásmozgalomban kifejtett több évtizedes tevékenysége elis­meréseként, nyugállományba vo­­nulása alkalmából a Munka Vö­rös Zászló Érdemrendje kitünte­tésben részesült; mindkettőjük­nek Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke nyújtotta át a magas kitüntetést. Az Elnöki Tanács dr. Szalmásy Lajos Baranya megyei főügyész­nek több évtizedes eredményes igazságügyi és ügyészségi — csak­nem két évtizedes főügyészi — munkája elismeréséül, nyugdíjba vonulása alkalmából a Szocialis­ta Magyarországért Érdemrendet adományozta. Nyugállományba vonulása al­­kalmából, eredményes munkája elismeréséül ugyanebben a ki­tüntetésben részesült Tálasi Ist­ván akadémikus, az Eötvös Lo­ránd Tudományegyetem bölcsé­szettudományi karának tanszék­­vezető egyetemi tanára. Hasonló alkalomból dr. Gádo­ros Lajosnak, a Budapesti Műsza­ki Egyetem építészmérnöki kara egyetemi tanárának, Ónódy Mik­lósnak, az Országos Széchényi Könyvtár főosztályvezető-helyet­tesének, dr. Sinkovics Istvánnak, az ELTE bölcsészettudományi ka­ra tanszékvezető egyetemi taná­rának a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozták. Ugyan­ebben a kitüntetésben részesült 80. születésnapja alkalmából ered­ményes munkája elismeréséül Máthé Miklósáé, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nyugal­mazott tanára. 9 Januárban kezdődik a tanárok továbbképzése Az Eötvös Loránd Tudomány­­egyetemen januárban megkezdik a tanárok 1981. évi továbbképzését. Tíz megyéből jelentkeztek, a rész­vevők. A többit a szegedi és a debreceni egyetemen képezik to­vább. Mintegy százan kérték is­meretkiegészítő oktatásukat; fő­leg magyar, történelem, matema­tika, fizika, kémia, földrajz sza­kon kívánnak továbbtanulni. A továbbképzésben részvevők­ tanulmányi eredményeit minősí­tik. Száraz, enyhe idő Európa középső és délnyugati vidé­kein csöndes az időjárás. Általában kevés a felhő, sok a napsütés; csupán azokon a vidékeken gyenge a nap­pali felmelegedés, ahol megmarad az éjszaka képződött köd. A kontinens­északi vidékein enyhe, de igen válto­zékony az időjárás. Az erőteljes nyu­gat-keleti irányú légmozgással gyors egymásutánban érkeznek a váltakozó nedvességtartalmú léghullámok a Brit-szigetek, Skandinávia, a német­­lengyel síkság fölé, és elérik még a kelet-európai síkság északi tájait is. Az enyhe, gyors vonulású légtöme­gek nyomában megerősödik a szél, igen gyakran változik a felhőzet, s az erősen felhős időszakokban sokfelé esik az eső, záporeső. A változéko­nyabb időjárású zóna lassan dél felé húzódik, hazánk időjárására azonban lényeges hatással valószínűleg csak később lesz. Hazánk nagy részén kedden napos, száraz idő volt, délutánra 3—6 fokig emelkedett a hőmérséklet. Az északi, északkeleti megyékben azonban nap­közben is párás maradt a levegő, fel­­hősebb volt az ég, s a hőmérséklet csúcsértéke csupán a­­mínusz 1—plusz 3 fokot érte el. Előrejelzés ma estig: Főként az északi országrészen erő­sen megnövekvő felhőzet, számottevő csapadék nélkül. Napközben megélén­külő déli, délnyugati szél. A hőmér­séklet kora délután általában 3—8 fok között, a tartósan ködös helyeken nulla fok közelében. A budapesti színházak mai műsora Erkel Színház: A sevillai borbély (7). Nemzeti Színház: Az úrhatnám polgár (7). Madách Színház: A dok­tor úr (7). Vígszínház: A 88. utca foglya (7). Pesti Színház: Isten bokré­tája­­(7). Fővárosi Operettszínház: A televízió szilveszteri műsorának nyil­vános adása (este fél 11). József At­tila Színház: Pajzán históriák (7). Thália Színház: Csak semmi szenzá­ció! (7). Vidám Színpad­: Családban marad (7). Idefigyeljenek, emberek! (Kis Színpadon, fél 8). Mikroszkóp Színpad: Hogyan? Tovább!! (fél 9). Várszínház: Vízkereszt (7). Radnóti Miklós Színpad: Kulisszatitkok (7). Ódry Színpad: West Side Story (du. 3). Korona Pódium: Szilveszter (este 10). Hotel Intercontinental: Szilvesz­ter (éjjel 11, 12 és 1). Állami Báb­színház: Az aranytollú madár (Nép­­köztársaság útja 69., de. 10). Irány az Ezeregyéjszaka! (Jókai tér de. 10). Fő­városi Nagycirkusz: Jubileumi gála­műsor (du. fél 4).

Next