Népszabadság, 1981. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-04 / 29. szám

KÖZGAZDASÁG Új árrendszer a vállalati gyakorlatban TEXTILIPARI TAPASZTALATOK A külkereskedelmi árakhoz igazodó árképzés mechanizmusa gyakorlatilag 1980. április 1. óta működik, és ösztönző hatásának nyilvánvalóan nagy szereppe volt a külgazdasági cserearányok kedvező alakulásában. A vállalati gazdasági vezetők széles körében mégis értetlenség és bizonytalanság fogadta első meghirdetését, s csaknem egy év elteltével sem mondhatjuk, hogy az új árrendszer vállalati gyakorlata már teljesen kialakult és nincsenek megoldásra váró problémák. A külkereskedelmi árakhoz igazodó árképzés tételesen előírja azokat az alapanyagokat és félkész termékeket, amelyek belföldi árait a tartós importárakkal megegyezően kell alkalmazni. A Magyar Selyemipar Vállalat évenként több ezer tonna olyan úgynevezett terjedelmesített fonalat gyárt tőkés országokból behozott alapanyagból a hazai kötőipar részére, amelyet a rendelet ebbe a csoportba sorol. Hasonló félkészterméket importál, és velünk párhuzamosan ad el belföldön a kötőiparnak az illetékes termelőeszköz-kereskedelmi (TEK) vállalat is. Az érvényes rendelkezések szerint ebben az esetben termelői árainkat a TEK-vállalat árjegyzéki behozatali áraival megegyezően kell megállapítanunk. A TEK-vállalat teljesen érthetően olyan külföldi cégek felkutatására törekszik, amelyek valamilyen helyi körülménynél fogva az átlagosnál alacsonyabb áron hajlandók neki eladni. Az importversenyről Vállalatunknak ezzel az olcsóbb árral kellene versenyeznie, költségeink csökkentésével és a hatékonyság növelésével, feltéve, hogy ennek megvan a közgazdasági realitása, azaz ha a kötelezően átvett importár-színvonalhoz képesek vagyunk termelésünkben tervszerűen igazodni. Erre azonban a múlt évi tapasztalataink alapján e területen nem sok lehetőséget látunk. 1980 négy negyedévében például a saját árképzésünkre irányadó importfélkésztermékárak (az alapanyagköltségen kívül) az alábbi kilogrammonkénti feldolgozási költségre nyújtottak fedezetet a szóban forgó egyik legfontosabb termékünknél: 69 forint, 42 forint, 54 forint és 44 forint. Szerintünk eléggé nyilvánvaló, hogy az árakban levő feldolgozásiköltség-tényezőnek ilyen negyedévenkénti mintegy 36%os hullámzását nem a világpiaci árszínvonal változásai okozzák, hanem az egyedi szállítók üzletpolitikai meggondolásait, pillanatnyi gazdasági helyzetét tükrözik. Ugyancsak nyilvánvaló, hogy vállalatunk gazdálkodásában nem tudjuk követni az önköltség ilyen nagyságú változásait. Ennek következtében az addig gazdaságos termék előállítása veszteséggé válik és megindul az a láncreakció, amelynek végén a termelést csökkentenünk vagy megszüntetnünk kell. Annak ellenére, hogy az általunk előállított termék valós népgazdasági szükségletet elégít ki magas termelékenységgel. Ilyen körülmények közt azt sem tartjuk kizártnak, hogy a magyarországi helyzetet jól ismerő külföldi cég esetleg úgy akarja megerősíteni pozícióit, hogy monopoláron tesz ajánlatot arra a termékre, amelyet hazai cégek is gyártanak. Nem az importárakkal való versenyeztetés ellen szólok. De ennek helyes módszerei, úgy gondolom, csak a világpiaciár-elv következetes érvényesítésével, például az úgynevezett főpiacok árainak figyelembevételével alakíthatók ki. Enélkül ugyanis az importkövetés mostani rendszere torzításokra vezethet mind a vállalatok megítélésében, mind ennek hosszabb távú következményeiben, hiszen előfordulhat, hogy az eseti külkereskedelmi árak a világpiaci árszínvonallal éppen ellentétesen mozognak. Vállalatunk a feldolgozóipari ágazatba tartozik, így 1980. április 1. óta késztermékeink árait úgy kell kialakítanunk, hogy a belföldre értékesített selyem típusú (műselyem és szintetikus)szövetek árszínvonalának változása megegyezzen a tőkés export árszínvonalának alakulásával. A szabályozás kiegészítő eleme az úgynevezett nyereségkorlát, ami azt jelenti, hogy a belföldi értékesítés nyereségrátája nem lehet nagyobb, mint az ugyanannak az időszaknak tőkés exportjában elért nyereséghányad. Az exportárak emelése voltaképpen eddig is természetes törekvésünk volt, mivel az abból származó nyereség vállalatunk eredményét növelte. Az ösztönző hatás azonban most meghatványozódott, mivel a tőkés exportban elért áremelés a teljes belföldi árszínvonalban érvényesíthető. Az export és a belföldi piac nálunk és az általam is ismert textilipari vállalatok többségénél ennek hatására tavaly elmélyült a piaci munka, erősödött az exportáló külkereskedelmi vállalat ösztönzése az ármunkára és az áruösszetétel javítására, s így növekedtek az exportárak, és nőtt kivitelünk hatékonysága. Tőkés exportunk 1980. évi árindexe az előírt bázishoz, 1979. utolsó negyedévéhez képest 127% lett, miközben a kiszállított áruk értéke 22°/0-kal növekedett az előző évihez képest. Mérlegelve lehetőségeinket, összhangban a szabályozás szellemével és betűjével, április 1-én 16%-kal, október 1-én pedig újabb 3%-kal emeltük belföldi termelői árainkat, az új árrendszer indulóár-színvonalához viszonyítva. Az 1980. évi indulóár-színvonal a mostani ösztönzési módszerrel olyan szerepet kapott a vállalati gazdálkodásban, mint amilyent az 1968. évi induló árak játszottak egy évtizeden át. Ennek lényege az, hogy az indulóár-színvonal, amely most egy eléggé bizonytalanul tervezett devizakitermelési mutatóra épül, alapvetően meghatározza a vállalati hatékonyság mozgásterületét. Ezzel a vállalat megítélését a továbbiakban eldöntheti, hogy milyen „starthelyzetet” tudott magának kialakítani az induló nyereség és az indulóár-színvonal meghatározásánál. A Magyar Selyemipar termelésének mintegy 15%-át szállítjuk nem rubelelszámolású exportra. Mivel az egész késztermék-értékesítésünk a selyem típusú szövetek termékcsoportjába tartozik, amint az export áremelését végrehajtottuk, belföldre szállított valamennyi késztermékünk árát — mint már említettem — számottevően emelhettük, tekintet nélkül arra, hogy ezeket a belföldi termékeket most vagy valaha szállítottuk-e külső piacokra. Ez a vállalat számára nyilván, igen előnyös. Ezt az érdekeltséget azonban véleményem szerint a jelenleginél szorosabban össze kellene karácsolni a belföldi ellátás minőségi és választéki javítását szolgáló erőfeszítések anyagi ösztönzésével. Enélkül ugyanis, nehezedő helyzetben a vállalatok könnyen nyúlhatnak a nyereségnövelés olyan módszeréhez, hogy tőkés exportjuk növekvő hatékonysága mellett a hazai forgalomba kerülő termékszerkezet színvonalát csökkentik. Lépjünk vagy ne lépjünk? Igaz, hogy az ilyen törekvéseket ellensúlyozhatja az a szabály, amely szerint a termelői ár nem haladhatja meg az azonos használati tulajdonságú tőkés importtermék belföldi árát. Ez a korlát azonban nem elégséges akkor, ha olyan termékeket importálnak — és ez elég gyakori —, amelyekhez hasonlót a hazai ipar nem gyárt. Az új árrendszer elsősorban arra ösztönzi a vállalatot, hogy exportjának árszintjét évről évre javítsa, s növelje az abban elérhető nyereséget. Ez az ösztönzés már az első évben gyors és jelentős eredményeket hozott. Látni kell azonban azt is, hogy érdekeltségnek ez a rövid távú jellege nagyon megnehezíti a távlati üzletpolitikai elképzelések érvényesítését, akadályozhatja az átgondolt piaci stratégia keretében teendő taktikai lépéseket. Elképzelhető például, hogy vállalatunk a fontosabb nem szocialista piacokon úgy igyekszik szilárd pozíciókat teremteni versenyképes termékeinek exportjához, hogy kezdetben az átlagosnál kisebb nyereséget tartalmazó, úgynevezett behatolási árakat érvényesít. Ily módon tartósan növelhetnénk exportunk volumenét ,növelhetnénk vállalatunk, egyszersmind a népgazdaság tiszta devizabevételeit. Csakhogy egy ilyen akció exportunk bázishoz (az előző évihez) mért mutatóit olyan mértékben rontaná, hogy annak nyomán vállalatunk teljes belföldi árszínvonalát csökkenteni kellene, ami viszont a jelenlegi helyzetben már elviselhetetlen lenne számunkra. Árak és költségek Gondjaink vannak a költséggazdálkodás új gyakorlatával is. Amennyiben ugyanis a vállalat exportárait olyan mértékben tudja emelni, hogy költségei, sőt költségnövekedései ennek révén megtérülnek,h úgy belföldön sincs gondja ezek érvényesítésével. S bár ily módon — egyébként helyesen — az exportpiac- ésárpolitika kerül a gazdálkodás középpontjába, ezzel óhatatlanul háttérbe szorulnak a hagyományos üzemgazdasági módszerek. Az exportár-színvonal ugyanis jellegénél fogva nem jelent költségfelhasználási normatívát. A jelenlegi átlagos szintű vállalati ügyvitel nem is teszi lehetővé azt, hogy a folytonosan változó árszínvonalakat valamilyen ártényezőkre bontsuk, és ezeket normatívaként érvényesítsük a vállalati gazdálkodásban. E tekintetben a ráfordítási elv hagyományos árrendszere, a költségfelhasználási normatívát képező kalkulációk inkább orientáltak a takarékos költséggazdálkodásra. * Dr. Fóti János cikkét azzal a megjegyzéssel közöljük, hogy az a Magyar Selyemipar Vállalat (MSV szempontjából — az Országos Anyag- és Árhivatal véleménye szerint — reális képet ad a vállalati gyakorlatban eddig felvetődött problémákról, s jelzéseivel hozzájárul a külkereskedelmi árakhoz igazodó árképzés megszilárdítását célzó munkák sikeréhez. Az MSV gyakorlata annyiban sajátos a textiliparban, hogy a vállalat egyidejűleg importkövető és exportkövető árrendszerben dolgozik. A cikk az importverseny jogosultságának elvi elismerése mellett fenntartással fogadja a szóban forgó konkurrens félkész termék áralakulását, a TEK vállalatnak az olcsóbb beszerzési A Magyar Selyemipar Vállalat ama vállalatok közé tartozik, amelyek a legutóbbi ötéves tervekben a központi irányelveknek megfelelően tevékenységük dinamikus fejlesztésére törekedtek. Ehhez olyan kölcsönöket vettünk igénybe, amelyek visszafizetési kötelezettségeinek teljesítéséhez jelenleg eszközértékünk és bérköltségünk mintegy 12%-át kitevő nyereségre lenne szükség. (Az indulóár-rendszerben jóváhagyott nyereségszínvonal 1,3% volt!) Ilyen tömegű többletnyereség (esetünkben ez 215 millió forint) klasszikus költségcsökkentési módszerekkel mégoly nagy erőfeszítésekkel sem termelhető ki. Ezt legfeljebb volumennöveléssel vagy struktúrakorszerűsítéssel lehetne megvalósítani, de az ehhez szükséges fejlesztéseket az eladósodás úgyszólván kizárja, illetve erősen korlátozza, így a szükséges mértékű nyereségnövelés a termelés korszerűsítésében már elért eredmények alapján, legfőképpen az árak reális mértékű emelésével sikerülhet, és a jelenlegi ármechanizmus az idén is megteremti ennek pontosan szabályozott lehetőségét fokozott piaci munkával, pontos szállításokkal, s ezek révén minél kedvezőbb tőkés exportárak elérésével. Nem tétlenkedünk Mi hát a teendő? Megoldható-e a takarékos költséggazdálkodást, a belföldi ellátás színvonalának emelését, egyszersmind a konvertibilis devizabevételek tömegének növelését is előmozdító anyagi érdekeltség erősítése, a külgazdasági egyensúly javítását jól szolgáló árrendszer alapelveinek sérelme nélkül? Célszerű lenne-e a kompetitív ármechanizmus ösztönző szabályainak körét a ténylegesen exportált, illetve importált cikkcsaládokra szűkíteni? Mindezekre, a textilipar más vállalatainál is hasonlóan felvetődő ár- és érdekeltségi kérdésekre nyilvánvalóan csak alaposabb elemzés és népgazdasági szintű mérlegelés alapján lehet majd választ adni. Ami bennünket illet, a Selyemipar Vállalat tavalyi eredményei összességükben lényegesen jobbak a tervezettnél, s most sem várunk ölbe tett kézzel arra, hogy az általunk vázolt gondok, ellentmondások maguktól megoldódjanak. Éppen ezért a mostani szabályozó rendszer ösztönző hatására az idén is nagy erőfeszítéseket teszünk a vállalat nem szocialista exportjának növelésére, s eladósodásunk ellenére újabb — viszonylag szerény összegű — fejlesztési hitelt kívánunk felvenni, különleges garanciákat vállalva gyors és pontos visszafizetésére. Dr. Fóti János a Magyar Selyemipar Válalat források felkutatására irányuló törekvését, holott ez — az árhivatal illetékesei szerint — üdvözlendő dolog, hiszen kizárja az MSV monopolhelyzetét. Az viszont kétségtelen, hogy a sokszor ellentmondó értékeket mutató importár-ingadozás gondot okozhat a vállalatnak, s erre az ilyen és hasonló esetekben megoldást kell találni. Végül: a cikkben is említett nyereségkorlát s más szabályok fontos eszközei az árrendszer és az árpolitika alapelveivel ellentétes termelői áremelési törekvések viszszatartásának. Ez is szükségessé teszi azonban az árszínvonalméréssel, továbbá az export és a belföldi áruösszetétel különbözőségével kapcsolatos feladatok megoldását, a legcélszerűbb gyakorlati módszerek kialakítását. főosztályvezetőjé* * Almatermelés és -export (1000 tonnában) A nemzetközi szervezetek és a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján készült ábrából látható, hogy Magyarország a világ országai között az almatermelés tekintetében a 8., az almaexportban a 3. helyen áll. Bár termelése nem oly nagy, jelentős almaexportőr még a Dél-afrikai Köztársaság, Hollandia, Chile. A VILÁGGAZDASÁG HÍREI Szovjet—marokkói foszfátügylet A Szovjetunió 1980 végén aláírta az első szerződést a marokkói állami foszfáthivatallal, a meszkalai foszfátlelőhely geológiai feltárásáról. Ezzel megkezdődhet az 1978- ban megkötött, az évszázad üzleteként emlegetett együttműködési megállapodás megvalósítása. A meszkalai foszfátlelőhely kiaknázására szánt szovjet beruházási eszközök értékét csaknem 2 milliárd dollárra becsülik. A Cvermetromexport és a marokkói foszfáthivatal szerződése értelmében száz szovjet szakember utazik Marokkóba, hogy 28 hónap alatt öszszegyűjtse az 1200 négyzetkilométeres foszfátlelőhely geológiai adatait, és ezek alapján becslést készítsenek a készletek nagyságáról. Később készíti el a Szovjetunió a bánya- és egy dúsítómű terveit. Szovjet berendezéseket használnak majd a kitermelésben és a feldolgozásban is. A kompenzációs szerződés értelmében a szovjet szolgáltatások és berendezések ellenértékeként Marokkó 30 éven keresztül évente 10 millió tonna kiváló minőségű foszfátot szállít a Szovjetuniónak. (Világgazdaság) Japán szovjet földgázt vásárol A Szovjetunió megállapodott Japánnal, hogy húsz éven át évi hárommillió tonna cseppfolyósított földgázt szállít neki Szahalin -szigetről — közölték Tokióban. A szállítások várhatóan 1985-ben kezdődnek meg — közölte a Sakhalin Oil Development Cooperation Company, az a japán konzorcium, amely részt vesz a sziget olaj- és földgázmezőinek feltárásában. A lelőhelyek feltárásában részt vevő japán cégek csoportja eddig már 140 millió dollárt költött az ígéretes olaj- és földgázmezőhelyek feltárásának finanszírozására. (Reuter) kentek, hogy a kapacitásnak mindössze 50%-át tudják kihasználni. Az állami üzem leállása 2800 fizikai dolgozót és 300 tisztviselőt érint. A világ egyik legmodernebbül berendezett bányájának 1980-ra várható vesztesége előreláthatóan eléri a 300 millió svéd koronát. A vállalat vezetői bejelentették, hogy amennyiben a helyzet változatlan marad, 1981 -ben legalább 10 héten át lesznek kénytelenek szüneteltetni a termelést, és az idén várható veszteség legalább 700 millió korona lesz. (Világgazdaság) Tavaly nőtt az EGK marhahúsexportja Ausztrália után az EGK volt a világ második legnagyobb marhahúsexportőre 1980-ban: eladásai 40°0-kal nőttek 1979-hez képest, és elérték az 500 ezer tonnát. Az ugrásszerű javulást annak tulajdonítják, hogy a korábbinál sokkal több marha- és borjúhúst exportáltak a Szovjetunióba, Iránba és más országokba. Noha az EGK marhahúsimportja 10,9%-kal, 370 ezer tonnára csökkent tavaly 1979- hez képest, még így is a Közös Piac a második legnagyobb importőr az Egyesült Államok után. A közös piaci országok marhahústermelése folyamatosan emelkedett az utóbbi három évben, 1979-ben 6,8 millió tonna volt, 1980-ban 6,9 millió tonna, a becslések szerint az idén eléri a 7 millió tonnát. (APA) Leállt a legnagyobb svéd vasércbánya Svédország legnagyobb és világhírű vasércbányájában, a távol északon fekvő Kirunában decemberben két hétre leállították a termelést. A nyugat-európai vas- és acélkrízis következtében a rendelések olyan mértékben csök Becslés a világ cukorfogyasztásáról Az angol World Sugar Journal előző becsléséhez képest valamivel felemelte az 1980— 1981. cukoridényben várható fogyasztást, 130 ezer tonnával 89,29 millió tonnára. Ez 2,98 millió tonnával nagyobb a korábban vártnál, amelyet a lap 86,31 millió tonnában jelölt meg. Az 1980—1981. időszakban a készletek várhatólag 2,96 millió tonnával csökkennek, ennek a termelési deficiten kívül az is oka, hogy a magas kamatszint miatt — különösen az Egyesült Államokban — igen drága a készlettartás. Különösen a felhasználóipar csökkentette készleteit, amenynyire csak lehetett. (Reuter) RÉGI MOSÓGÉPEK ÉS CENTRIFUGÁK EGYES TÍPUSAIT MAGAS ÁRTÉRÍTÉS MELLETT CSERÉLJÜK TATRAMAT ÉS BIO 707-ES TÍPUSÚ RA LJ I C J ARA IX. Az átvétel feltételeiről bővebb felvilágosítást nyújt az Elektron Vevőszolgálat. Telefon: 324-399.