Népszabadság, 1981. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-06 / 31. szám
HALÁLOZÁS Mély fájdalommal értesítjük mindazokat, akik becsülték és szerették, hogy dr. Rácz Jenő nyug. pénzügyminiszter, életének 74. évében meghalt. Hamvasztás utáni temetése és búcsúztatása 1981. február 16-án, délután 15 órakor lesz, az Óbudai temetőben. Részvétlátogatást kérjük mellőzni. Táviratcím: dr. Rácz Jenőné Bpest Lukács u. 1. köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak és mindazoknak, akik özvegy Varga Mihályné született Pálinkás Rozália temetésén részt vettek, sírjára koszorút vagy virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család, ÉPGÉP Emelőgépgyár felvételre keres képesítéssel és gyakorlattal rendelkező technológust, acélszerkezeti statikust, villamos tervezőt, gépésztervezőt és gépészszerkesztőt. A jelentkezőket kérjük a 480—960/32 vagy a 280—879 telefonszámon, illetve személyesen Bp. XVIII., (Pestlőrinc) Péterhalmi út. — Megközelíthető a Szarvascsárda térről a 82-es autóbusszal. (~ÁLLÁST KERES ) Szakközépiskolai és üzletvezetői képesítéssel, vendéglátóipari szakember állást változtatna. — Ajánlatokat: ,,Bács megyében 021 381” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. Gyakorlattal rendelkező órás állást keres, bárhol. Ajánlatokat: „Minden megoldás érdekel 052 033” jeligére a kaposvári hirdetőbe kérek. Fiatal belsőépítész állást keres. „Szakma 242 466” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. ÁLLÁST KIHAL ! A Budai Cipőipari Szövetkezet felvételre keres; javító cipész szakmunkásokat, vállalónőket javító üzleteibe, betanított dolgozókat, cipőfelsőrészkészítőket. Érdeklődni és jelentkezni lehet: Bp. XII., Csaba u. 8. sz. alatt a személyzeti vezetőnél. Telefon: 359—717. Bőr- és Cipőipari Egyesülés Szerszámüzeme felvesz: öntőmintakészítő, lakatos, szerszámkészítő szakmunkásokat, továbbá betanított forgácsoló munkára női munkaerőket, raktárosi képesítéssel rendelkező lakatost és jogosítvánnyal rendelkező anyagbeszerzőt. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés: Bp XIV., Gizella u. 24—26 Süle Béla egységvezetőnél. Tel.: 834—540. Szállítómunkást rakták munkára és gépkocsira. Budapesten különböző munkahelyekre felveszünk. Jó kereseti lehetőséget, szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés Bp. X., Újhegyi út 7. sz alatt vagy a 274—605 és 571—188 telefonszámon. Épületgépész üzemmérnököt főenergetikusi, tervezői, magasépítő üzemmérnököt tervezői, előkészítői, számviteli főiskolát végzett. Ipari mérlegképes könyvelői képesítéssel. 5 éves gyakorlattal rendelkező dolgozót vezetői munkakörbe keres a Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat (Gödöllő, Szabadság út 26.). Felvételre keresünk közgazdasági szakközépiskolai végzettségű 0—5 éves gyakorlattal rendelkező dolgozókat közgazdasági, számviteli munkakörök betöltésére, keresünk továbbá gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírónőket, pénztárost, pénzügyi ügyintézőt és bérelszámolót. Jelentkezés: Budapest X., Noszlopy út 1. Munkaügyi osztály. Megközelíthető: metróval Kőbánya-Kispest végállomásig. Főv. V. ker. Ingatlankezelő Vállalat felvételre keres: tehergépkocsi-vezetőt, szállító-rakodó munkást, gépkocsiszerelőt. Jelentkezés: Főv. V. ker. Ingatlankezelő Vállalat Szállítási Csoportja, V. ker. Nyári P. u. 10. Telefon: 175—191. Építészt technikusi végzettséggel felveszünk műszaki ellenőri munkakörbe. Jelentkezés az eddig betöltött munkakörök és fizetési igény megjelölésével. „Üzemeltetés NSZ 28” jeligére a kiadóba. Belső ellenőr-szervező munkakör betöltésére legalábbmérlegképes könyvvizsgával rendelkező dolgozót keresünk. Cím: Szentendrei Építőipari Szövetkezet, Szentendre, Kőzúzó u. 7. Telefon: 91—60. Érdeklődni lehet szombat kivételével mindennap, munkaidőben, a személyzeti vezetőnél. Küföldi építkezés irányítására építőipari gyakorlattal rendelkező mérnököket, technikusokat és munkavezetőket alkalmazunk. Angol nyelvet beszélők előnyben, de a nyelvtudás intenzív oktatás keretében saját nyelviskolánkon megszerezhető. Jelentkezés: Út- és Vasútépítő Vállalat személyzeti főosztályán. Budapest V., Vigyázó Ferenc utca 5. Külföldi munkavégzésre felveszünk kőműves, ács, betonacélszerelő szak- és betanított munkásokat, betonozókat, kubikosokat. Az építkezés ez év második felében kezdődik. A külföldi munkavégzés előfeltétele 4—6 hónapos vállalatunknál munkaviszonyban töltött idő. Jelentkezés: Út- és Vasútépítő Vállalat munkaügyi osztályán, Budapest V., Belgrád rkp. 17. A Lignifer Ipari Szövetkezet felvételre keres isaszegi munkahelyre: asztalos, lemezlakatos, szerkezeti lakatos, szerszámkészítő, csiszoló szakmunkásokat, férfi betanított munkásokat, 1 fő kozmetikust, valamint budapesti munkahelyre jó kereseti lehetőséggel anyagmozgató kocsikísérőket. Jelentkezni lehet: Lignifer Ipari Szövetkezet központi iroda, Isaszeg, Ady E. u. 47. Építőipari vállalat főmérnököt keres. Fizetés a 23/80. (XII. 18.) MüM sz. rendelet szerint. Háromszobás, komfortos lakás biztosítva. ÉSZKV, Mezőkovácsháza, Alkotmány u. 42. Tel.: 25. A Bp. XIX. ker. Tanács V. B. Költségvetési Üzeme felvételre keres útépítésben jártas betanított munkásokat és kubikosokat. Jövedelem: teljesítménytől függően havi 4500—5500 Ft-ig. Vidékieknek korszerű munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: 574— 057. 272—373 telefonon vagy személyesen. Bp. XIX., Vörös Október u. 93. alatt. „A” kategóriás termelőszövetkezet pályázatot hirdet számviteli osztályvezetői, valamint javítási ágazatvezetői munkakörökbe. Feltétel mindkét esetben szakirányú főiskolai végzettség, legalább hároméves nagyüzemi gyakorlat. Jelentkezéseket a Felszabadulás téri hirdetőbe kérjük „Alföld 2752” jeligére. A Délmagyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat (DÉLÉP) azonnali belépéséil alkalmaz építőipari szakmunkásokat, betanított munkásokat, segédmunkásokat külföldi munkavállalási lehetőséggel is. VBKM TRANSZVILL Gyára, Budapest XIII. ker. Csata u. 8. azonnali felvételre keresünk műgyanta öntőket. Felveszünk: üzemraktárba raktárost, magasraktárba gépkezelőt, 40 éves korig — szükség szerint betanítjuk. Üzemi étkeztetést, munkaruhát biztosítunk. Jó kereseti lehetőség! Jelentkezés: fenti címen vagy tel.: 408— 140/142 mellék. Kutatóintézet pályázatot hirdet anyagellátási osztályvezetői állam betöltésére. Feltételek: egyetemi végzettség és anyagellátási tevékenységi szervezésben, irányításban ötéves gyakorlat. Pályázatokat a Magyar Szénhidrogénipari Kutató, Fejlesztő Intézet, Százhalombatta, Pf. 32. címre kérjük írásban beküldeni. „Somlóvár” Mgtsz felvételre keres kőműves, ács, asztalos, bognár, valamint esztergályos, járműelektromos szerelő és hálózati villanyszerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a termelőszövetkezet főmezőgazdászánál. ..Somlóvár” Mgtsz, Noszlop, 8456. Budapesti székhelyű építőipari vállalat kivitelezési vezetői gyakorlattal rendelkező okleveles építészmérnököt keres irányító munkakörbe. Vidékiek részére megfelelő elhelyezést biztosítunk. A pályázatokat részletes önéletrajzzal együtt az „NSZ 42" jeligére a kiadóhoz kérjük beküldeni. Szakmával nem rendelkezők részére — külföldi munkára — cellulózhegesztő tanfolyamot szervezünk. Munkásszállót és ebédet biztosítunk. Jelentkezés, érdeklődés: Szeged, Bocskai u. 10—14., felvételi iroda: békéscsabai (Vörös Október sor 3.) és szolnoki (Thököly u. 22/b.) főüzemeinknél; Budapesten a XVII. ker., Rákoskeresztúr, Kaszálóréti lakótelep építkezésen a munkahelyi vezetőnél (Pesti út— Ferihegyi út elágazás). Pályázati felhívás! Pályázatot hirdetünk autószerviz vezetői munkakör betöltésére. Követelmény: felsőfokú végzettség vagy középfokú végzettség és szakmai, vezetői gyakorlat műszaki — gépipari gépjárműipar területén. Pályázatokat a kiadó hivatalba „Perspektíva NSz 98” jeligére lehet benyújtani. Mechanikus és elektromechanikus műszereket gyártó szövetkezet saját gépkocsival rendelkező kooperátort felvesz. Jelentkezés: Óra-Műszer Ipari Szövetkezet. Budapest VI., Jókai u. 9—II. Hétfőtől péntekig 8—15 óra között. Kommunális szerv keres közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező munkaerőt anyaggazdálkodási és beszerzési csoport vezetésére. Jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Jelentkezéseket „Jó szervező NSZ 12” jeligére kérjük a kiadóba. Déligyümölcs csomagoláshoz és egyéb fizikai munkához felveszünk férfi és női fizikai dolgozókat. Jelentkezés: Budapesti FÜSZÉRT Vállalat munkaügyi osztály, Bp. VII., Nefelejcs u. 26. II. ép. II. em. Szombat kivételével. AZONNAL FELVESZÜNK BELFÖLDI ÉS EXPORTMUNKÁRA hegesztőket (ív- és lánghegesztőket, minősített hegesztőket) csőszerelőket (lánghegesztési gyakorlattal), szerkezeti lakatosokat központifűtés- és gázszerelőket, légtechnikai szerelőket klímaberendezés-szerelőket és beszabályozókat Pályázatot hirdetünk továbbá létesítményfelelősi munkakörök betöltésére. A pályázathoz önéletrajz beküldése is szükséges. Idegen nyelvtudással rendelkezők előnyben. Jelentkezés: SZELLŐZŐ MŰVEK 4 SZ. GYÁREGYSÉGE Budapest XI., Karcag u. 28. Munkaügyi osztály. SZELLŐZŐ*, MŰVEK A BUDAPESTI ELGÉP 3. SZ. GÉPGYÁRA FELVESZ: anyagkönyvelőket, elektromérnököt, bérelszámolót, műszaki rajzolót, terv-statisztikust és kézbesítőt. Kezdők jelentkezését is várjuk. Címünk: Budapest XI. Csurgói út 15. Telefon: 869/88. Az Ácsi Cukorgyár felvételre keres gyakorlattal rendelkező, felsőfokú végzettségű belső ellenőrt. Jelentkezni lehet Ács, Pf. 3. 2941. Belső ellenőrt keresünk felvételre, lehetőleg számviteli főiskolai végzettséggel és gyakorlattal. „A kategóriás Szolnok megyei termelőszövetkezet NSZ” jeligére a kiadóba. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Komáromi Kőolajipari Vállalat pályázatot hirdet 3—5 éves gyakorlattal rendelkező katonai szolgálatot teljesített a gépgyártástechnológus gépészmérnökök részére. Feladat: fémlemez feldolgozó (dobgyártóüzem) beruházásának előkészítése, üzem építésében való részvétel, gyártógépsor üzembe helyezése, majd üzemeltetése. Hegesztői, munkaszervezési és vezetői gyakorlattal, szakismerettel rendelkezőket előnyben részesítjük. A beruházás befejezése után üzemvezetői beosztást biztosítunk. Fizetés: kollektív szerződés szerint. Lakást letelepedés esetén biztosítunk. Pályázatokat szakmai tevékenységgel kibővített önéletrajzzal együtt kérjük műnkre megküldeni Cím: KOMÁROMI KŐOLAJIPARI VÁLLALAT személyzeti és oktatási ká. o. Komárom, Kőolaj u. 2. 2922. Tel.: Komárom 135/529. Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. szebészeti Klinika (Bp IX., Nagyvárad tér 1.) keres felvételre takarító nelvet és betanított műnkést, ápolónőiket, műtős asszisztensnőiket, állatgondozót, kisegítőt. Jelentkezés: Együd Bélánné intézet vezető főnővérnél telefon: 143—600/12. Az Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombinát Budapesti Kereskedelmi Kirendeltsége felvételt hirdet, árukiadó raktáros és gépírni tudó adminisztrátori munkakörben. Fizetés megegyezés szerint: 44 órás munkahét, jelentkezni lehet: Budapest X., Maglódi út 1315. Vincze Tamás, telefon: 485—103. Esküvőiruha-kölcsönző nyílt a Délinél nívós árukészlettel, alakra igazítással, vidékre is. Budapest XII., Gregus u. 6. 100 százalékos műszaki állapotú, 2 éve leállított, garázsban tartott Danuvia 125-ös 2000-ért, P. 12-es KOOO-ért eladó. Telefon: Bp. 896—834, este 7 után. Renault 10-es tele karosszéria jó állapotban katrészként eladó. 851— 579, 8—16 óráig, Murvai.msm Fogsorjavítás, pótlás mindig megvárható. XI., Karinthy Frigyes út 42. 261—716. Törökméz készítésére megtanítom. Felszerelés és vattacukor gép nyugdíjazás miatt eladó. — Tóth János, Bp. IV., Berda J. u. 2. 1043. Bőrkesztyű varrását kisiparosok és kiskereskedők megrendelésére vállalok. Anyagbiztosítás szükséges. Leveleket: „Megbízható 021 389” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 12 féle kaktuszdália tövenként 25 Ft-ért eladó. 10 tőnél kevesebbet nem szállítok. Szabó Istvánná, Tiszafüred, Arad u. 12. 3350. Húshibrid, Hampshire, kendermagos naposcsirke kapható. Üllő, Vörös Hadsereg 8. Kovács. Kistenyésztőknek a tavaszi keltetési szezonban az alábbi házi baromfiak tojásaiból tudok friss keltetésre alkalmas tenyésztojást szállítani utánvéttel vagy személyes átvételre az előjegyzés sorrendjében: hófehér nagy testű bütyköslúd (ázsiai hattyúlúd), fehér nagy testű, sárga bőrű gyöngytyűk, gyönyörű óriás világos brahma. hamburgi pettyes (óriás és törpe), fehér vagy világos kávé barna nagy testű, nagy májú néma kacsa. Varga János, Székesfehérvár, Széchenyi u. 90. 8000. Mezőgazdasági termelő szövetkezetek, figyelem! Kermi által szakvéleményezett minden fajta sertés és malac önetetők készítését vállalom minden mennyiségben. Tóth István géplakatos mester. Kiskunfélegyháza, Arany I. u. 53. 6100. Autósok! Fagyálló autóhűtővízsokoló 95 Ft-ért kapható. Azonnali postai szállítás. Márkus látszerész. Kecskemét, Katona I. tér 8. (6000). Krizantémanyatő óriás virága több színben 20 Ft, szállítás utánvét. Ágfalvi Ferencné. Bp., Telepes u. 6. 1147. Zsák, felújított, tizenhattól negyvenig, műszálzsák tizennégy, szalmazsák száztíz forint. Bála zsákot méretre készítek Zsákműhely. Budapest II., Csatlós u. bl. (Máriaremete). 1029. Naposcsibék Hampshire, kendermagos, húshibrid vérvizsgálva, állandóan kaphatóik. Februárijain ezren felül árengedmény, szállítás gépkocsin. Telkes. X., Gránátos 12. (Kozma u. sarok.) 37-es villamosvégállomás. Telefon: 277—326. Elcserélném szanálási területen levő újpesti 2 szoba, konyhás, éléskamrás, 48 nm-es, régi bérű tanácsi lakásom debreceni vagy egri 2 szoba, összkomfortos lakótelepi tanácsira V., VI. emeletig. „Áprilisig 240 061” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőire. Elcserélném tatabányai 1 szobás, II. emeleti, összkomfortos tanácsi lakásomat salgótarjáni hasonlóra vagy budapesti félkomfortosra is. Fekete József, Tatabánya V„ Népköztársaság u. 7. 11/2. 2800. Eladom érdparkvárosi összkomfortos, szerelőgarázsos, összesen 106 nm családi házamat, 9500 Ft/nm. Kisebb összkomfortos lakást beszámítok. ..!0 közlekedés 242 507” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Jászberényi „Neszür” 12 dűlőben 17 sor szőlő sürgősen eladó. Cím: Karádi, Jászberény, Bajnok utca 22. Külön bejáratú, , két és fél szobás, étkezőkonyhás, 70 nm-es, rómaiparti öröklakás, nagy játszókerttel, havi 1400 Ft-os jövedelmező bérbe adott 40 nm-es garázsterülettel, igényesnek eladó. Érdeklődni: a 332—414-es telefonon. KÖZLEMÉNYEK Nem kell előjegyeztetnie és várnia, nálutuk azonnal megvásárolhatja az 500 kg teherbírású, NF—200-as típusúFarmer teherutánfutót. Műszaki felépítése kiváló, teljes terhelés esetén is minimális az üzemanyag-többletfogyasztás. Ára: 35 500 Ft. Jól jár, ha most vásárol a Budai Lottó Áruházban, Budapest XI., Etele tér 13. (a Kelenföldi pályaudvarnál). Telefon: 451,175, 176, 177. üdüljön Gárdonyban, a Velencei-tónál 14 személy számára teljesen berendezett, összkomfortos üdülőegység egész évre bérelhető. Csónakkikötő és tárolóhely, autóparkoló, szabadstrand. információ: Varsó Motel, Gárdony, Napfény sétány 13. 2483. vagy a Fejér megyei Idegenforgalmi Hivatal, Székesfehérvár, Szabadság tér 6. 8001. Tel.: (22) 12—494. Telex: 214—235. A MALÉV AIR TOURS egyhetes sítúrát szervez Bulgáriában, a Rila-hegységbe. Teljes ellátással, ingyenes sílifthasználattal a részvételi díj: 4400 forint. Indulási időpontok: március 1., március 8., március 15. és március 22. Jelentkezés és felvilágosítás a MALÉV AIR TOURS Utazási irodában, Budapest, Dorottya u. 9. 1051., vidéken az Express irodáiban. Dél-Buda, Budafok,, Budaörs, Albertfalva lakói, figyelem! Fényképezőgépek, filmfelvevők, vetítők és egyéb fotócikkek javítója a Fotóelektronik ISZ, Kondorosi út 11. 1116. sz. alatti szervize (a Fehérvári út sarkán). Pécs, Hegyalja u. 82. alatti házrész és Középgyükési út 18. alatti 400 négyszögöl szőlő, présházzal (külön-külön is) kétszázezerért eladó! — Azonnali beköltözés. Leveleket: Molnár József. Eger, Egészségház u. 21. kérem. A Moszkva tértől autóval 20 percre Budakeszin négylakásos társasházban 140 nm-es, 3 szintes lakás. 80 százalékos készültséggel eladó. Kék busz is van. „Jó levegő 243 195” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Január 1-én boxer-vizsla keverék, vörös szőrű kan kutya. Lurkó névre hallgat, elveszett. A nyomravezetőnek 1000 Ft jutalmat adok. Ivanics Istvánná. Nőtincs, Szondy út 41. 2610. Húshibrid, Hampshire, kendermagos naposcsirke kapható. Pilis, Rákóczi út 37. 2721. Lipóth. Szőlőoltványok, lugasgyűjtemények termelői áron. Árjegyzéket díjmentesen küldök. Valiskó, Gyöngyös. Előnevelt csirke és kacsa 1981. évre megrendelhető. Felszegi Péter, Komárom, Török Ignác utca 14. 2900. Csibedrót, drótkerítés minden méretben kapható! Díjtalan házhoz szállítás! Kornerné, Székesfehérvár, Gellért u. 82. szám. Balatonfűzfő-Tobrukban 2 szintes társasház rész beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Glück Ferenc, Tihany, Kiss u. 13. 8237. Törökkopányban 2 szoba, konyha, spejz. melléképületekkel, 300 négyszögöl telekkel eladó. — Víz, villany van. Érdeklődni lehet a helyszínen: Szili Gyula: Törökkoppány. Eladó Diósdon (Budapest határában, kék buszjárat) kétszobás öröklakás OTP-átvállalással. Azonnal beköltözhető. — Érdeklődni lehet tel.: 266—210. 18—20 óra között. Hegyvidéki faluban (Börzsöny, Cserhát, Mátra) 2 szobás parasztházat vennék. Árajánlatot kérek. Kádár. Bp., Törökőr u. 18. 1145. Budai garzont elcserélném kisebb tanyára. 80 km-es körzetben, megegyezéssel. Telefon: 780 —327. Két szoba, konyhás családi ház. 480 négyszögöl telken eladó. Érdeklődni mindennap. Cím: Makkai, Sajólád, Arany János út 42. 3572. Érdparkvárosban az M7-es mellett, 300 n.öles telken levő 3 szobás, központi fűtéses családi ház plusz 40 nm-es műhely plusz melléképületek eladó. Víz, villany van. Érd. 14-től 424—808 vagy „Tavaszi költözés NSZ 23 516” jeligére a kiadóba. Budapesthez közel a 70- es műút mellett családi ház eladó. Diósd. Sashegyi u. 16. Érdeklődni: Sas-hegyi 18. Vácott másfél szobás, gázfűtéses, szövetkezeti lakás eladó. Megtekinthető bármikor. Erdős B. u. 14. II. 10. Azonnal szállítok Attila, Laszla, Stonel, Itália, irsai. Pannónia, szőlőskertek szőlőoltványt 22 Ftért. Gyöngyös, postafiók 38. Káptalanfüreden négyegységes társasüdülőt szervezünk. Telefon: 173 —433, reggel 8—10-ig vagy „Galagonya utca NSZ 22 440” jeligére a kiadóba. Szentendrei, érdi, rákosligeti társasházat, balatonföldvári társasnyaralót szervez a 13. Ügyvédi Munkaközösség, Budapest, Lenin krt. 26. Szuhán, Mátra aljában 2 szoba, konyha, előszoba, éléskamra, mellék épületekkel, nagy telekkel, azonnali beköltözéssel, jutányos áron eladó Halastó 2 km-re. Irány ár: 280 000 Ft. Megtekinthető vasárnaponként 9—17 óráig. Szuha, Kossuth út 241. Őrbottyánban 300 n.öles telek eladó. Állomástól 3 percre. Érdeklődni: Barsi István. Veresegyház, Szent László u. 2. Siófoki telkemen ikerlakás építéséhez társat keresek. Nagyszokoly, Kossuth u. 475. 7097. Csepeli másfél szobás, összkomfortos, I. em. öröklakás eladó. Telefon: 338—389. Hatvanban gázfűtéses szövetkezeti lakás eladó. Tabán út 28. fszt. 2. Laczik. Győri családi házra vagy félig kész házra cserélnem XVIII. ker. egy plusz két félszobás tanácsi lakásomat és gödi telkemet. „Kettőt együtt 242 492” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Tárnok községben a Deák Ferenc utcában 200 n.öles bekerítetten üres telek harmincötezer forintért eladó. Érdeklődni: 318 970, dr. Kozma Ferenc, napközben . Mezőkövesd központjában beköltözhető 4 szobás családi házrész 160 000 forintért eladó. „Megegyezünk NSZ 20 743” jeligére a kiadóba. 120 nm-es, 4 szobás, összkomfortos családi ház plusz 60 nm-es műhelygarázs ipari árammal Pestlőrincen eladó. 582— 734. 18 órától. Vár alatt a Fő utcában két szoba, hallos öröklakás beköltözhetően kp. eladó. Telefonon: 359— 286. Budapest II. ker., Nyéki útnál, a Vörös Hadsereg úton levő 67 nm, 2,5 szobás, garázsos új öröklakás luxus kivitelben, beköltözhetően készpénzért eladó. ..Telefonszámos választ kérek NSZ 21 615” jeligére a kiadóba. ( 11M 1 ) Hegyvidéki üdülések Gyógyfürdőhelyek Katalinpuszta Harkányfürdő (Mini Motel) (Napsugár II. Szálló) 7 éjszaka, 6 éjszaka, február 9-e és március 5-e között, február 7-e és április 14-e között. Teljes ellátással: 1250 Ft Teljes el látással: 1950 Ft, félpanzióval: 1550 Ft Szilvásvárad (Lipica Szálló) ... , Zalakaros , február 21-e és május A között .The""álulálló. Teljes ellátással: 2100 Ft, 7 éjszaka, félpanzióval: 1800 Ft február 6-a és május 4-e között. Teljes ellátással: 2100 Ft, Mátrafüred félpanzióval: 1680 Ft (Avar Szálló) 7 éjszaka, Bükfürdő február 14-e és április 4-e között. (Kastél Slátó) Teljes ellátással: 2960 Ft, félpanzióval: 2400 Ft 7 éjszaka, február 13-a és április 4-e között. Aggtelek Barokk szoba, (Cseppkő Szálló) teljes ellátással: 2000 Ft, 7 éjszaka, félpanzióval: 1700 Ft február 8-a és március 28-a között. Mandrárdszoba, Teljes ellátással: 1500 Ft, teljes ellátással: 1790 Ft, félpanzióval: 1080 Ft félpanzióval: 1500 Ft AZ ÜDÜLÉSEK RÉSZVÉTELI DÍJÁBÓL A NYUGDÍJASOKNAK ÉS A GYERMEKEKNEK KEDVEZMÉNYT ADUNK! RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁS ÉS JELENTKEZÉS AZ IBUSZ IRODÁKBAN. HM1W1 . H ■ n nrtrag