Népszabadság, 1981. április (39. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-10 / 84. szám

KÖTÖTTFOGÁSÚ E­U­R­Ó­PA-B­AJ­N­O­K­SÁG Bajnokhirdetés következik NÖVÉNYI VÁRATLAN VERESÉGE Birkózás (T­elefontudósításunk.) Göteborg, április 9. Alaposan lehűlt a magyar tábor csütörtök reggeli hangulata a göte­­borgi kötöttfogású Európa-bajnokság második napján. Egy nagyon jól si­került délelőtti és délutáni műsorban mindössze egyetlen vereséget szen­vedtek, de éppen a 90 kilós Növényi volt a vesztes, a görög Pozidisztől ka­pott ki 8 pont különbséggel. — Fogalmam sincs, mi volt velem, úgy az ötödik perc körül elfogyott a levegőm — mondta a Spartacus-bir­kózó, akit a Skandináv újságírók ál­landóan interjúért zaklatnak. — Pe­dig ilyen híg mezőnyre nem is szá­mítottam ... A magyar birkózó szerencsére a második fordulóban már magához tértemért a görögnél semmivel sem kisebb tudású NDK-sportolót, Her­­schelt pontozással megverte. Ezzel együtt is hihetetlen nehézségekkel kell szembenéznie, ha döntős akar lenni. Két sima győzelemmel indult olim­piai bajnok társa, Kocsis (74), akinek sérülése majdnem teljesen rendbe­jött. Mindenesetre az EB eddigi leg­nagyobb csípődobását ,a Ganz-Má­­vag kétszeres Európa-bajnoka mu­tatta be az osztrák Ransmayr rová­sára. Az 52 kilós Rácz mutatta eddig a tíz magyar közül az igazi klasszis birkózást. Vaskeményen gyötri rivá­lisait (eddig kettőt terített közülük kétvállra), higgadtan, minden moz­dulatán éreztetve a fölényt, eddig a legszebb reményeket ébreszti. Hoz­zá hasonlóan megfontoltan „igazítot­ta el” technikai tussal a svédek érem­­lesőjét, Malmquistet a 62 kilós világ­bajnok Tóth. Nagy ellenfele, a görög Migiakisz már nem birkózik, csak ed­zőként van itt Svédországban. A ne­hézsúlyú Rovnyai is energikusan raj­tolt, majd erőnyerő volt. Péntek este a 48, 57, 68, 82 és 100 kilogrammos súlycsoportokban már bajnokot hir­detnek. Labdarúgás A várakozásnak megfelelően kü­lönleges érdeklődés kísérte az euró­pai kupák elődöntőinek első találko­zóit. Az EK-Joan a Liverpool otthoná­ban sem volt képes arra, hogy előnyt szerezzen a Bayern München ellené­ben (0-0), így a nyugatnémet együt­tes kiegyensúlyozott hangulatban várhatja a revánstalálkozót. Madrid­ban a Real ismét magabiztosan nyert (2-0) a szupervédekezéséről mindig híres Internazionale ellenében. Köny­­nyen lehet, hogy a második­­mérkő­zésen éppen az olasz „bekksziszté­­mával” a spanyol csapat jut tovább. A Kupagyőztesek Európa Kupájá­ban a határozott és erőteljes Jena megtépázta a Benficát (2-0), már az első félidőben kialakult az eredmény, szünet után az NDK-csapatnak már nem sikerültek az akciói. Ismerve viszont az együttes képességeit, könnyen lehet, hogy Lisszabonban továbbléphet a döntőig. A másik ta­lálkozón nemcsak nagy gólkülönbsé­gű, hanem feltűnően biztos győzel­met szerzett saját pályáján a Dinamo Tbiliszi a rotterdami Feyenoord el­len. A 3-0 több mint megnyugtató, a továbbjutás kizárólag a Tbiliszi Ki­­piani diktálta tempóján múlik. Az UEFA Kupában az Ipswich Town mindössze 1-0-ra verte a Köln együttesét, és borús gondolatokkal terhelve készülhet a visszavágóra, esélye minimális. Ugyanakkor vi­­­szont Sochaux-ban a hazai francia csapat sovány 1-1-et ért el a holland AZ ’67 ellenében, így aztán a máso­dik találkozón majdhogynem re­ménytelen helyzete a rideg esélylesés szerint. Amíg zajlottak az európai kupák mérkőzései, érdekes események tör­téntek Olaszországban. Mint római tudósítónk, Faragó Jenő jelentette, a szenvedélyes nápolyi szurkolók egy része — miként a múltban már több­ször — most is a képernyőt válasz­totta a munkapad helyett a szerda esti Real Madrid—Inter mérkőzés alatt. Az Alfasud gépkocsigyárban a dolgozók 26 százaléka hiányzott. Tör­tént ez mindannak ellenére, hogy éppen a mérkőzés napján kilenc dol­gozót bocsátottak el sorozatos igazo­latlan hiányzások miatt.­­­Miközben a kontinensen lezajlot­tak a kupatalálkozók, s az eredmé­nyek ismeretében nyugodtan elmond­ható, hogy az április 22-i visszavá­gókra a java még hátravan, a vi­lágbajnoki selejtezőkre készülő ma­gyar válogatott másra gondol: ápri­lis 15-én, szerdán, 20.30-kor gyakor­ló mérkőzést vív a festői Valenciá­ban Spanyolország csapata ellenében. Az összejövetelről máris kiderült a spanyol sportlapok híradásai nyo­mán, hogy Santamaria szövetségi ka­pitány még nem jelölt együttest. Ugyanakkor viszont a Marca című madridi újság már ismertette Mé­szöly Kálmán együttesét, amely kü­lönben a város központjában levő Hotel Astoriában száll meg. A ta­lálkozót (tv-közvetítés is lesz) a francia Daniel Lambert bíró dirigál­ja. AZ EURÓPAI KUPÁKBAN Bekkszisztéma és esélylesés Reál, Bayern, Jena, Tbiliszi, Köln, AZ ’67 — csak dicséret Magabiztos győzelmet szerzett (3-0) Tbilisziben a méltán híres Dinamó a holland Feyenoord ellen a Kupagyőztesek Európa Kupájában, mint már annyiszor, most is Kiptiani (sötét mezben, bajusszal) volt a grúz csapat egyik legjobbja. Az UEFA Kupában óriási küzdelmet vívott egymással Ipswichben a helyi csapat a nyugatnémet Kölnnel. Képünkön a mérkőzés egyik nagy jelenete, a sötét felsőmezben levő Wark (középen) fejesakciója. A hímes tojáshoz színes tavaszi ajándékot! A fogyasztási szövet­kezetek Skála-Coop áruházai már az új tavasz színes áruská­lájával és a húsvéti ajándékok sokaságá­val várják kedves vá­sárlóikat! SPORT Egy sportág diadalútja is­ét serleggel a poggyászában útrakész a magyar váloga­tott az újvidéki asztalitenisz-vi­lágbajnokságra. Az egyik kupát már megnyerte, s csupán az ünne­pélyesség teszi, hogy a Szuper Li­ga győztesének a VB keretében adják át. A másikért még meg kell harcolni. Ez a Swaithlyng Kupa, amelyet a világbajnok fér­ficsapat két évvel ezelőtt Phen­­janból hozott haza. Az asztalitenisz alig több, mint fél évszázad alatt a világon a nép­szerűségi rangsorban az atlétika, a kosárlabda és a labdarúgás után a negyedik helyre tört fel, s a NOB nemcsak elismerte, hanem tervezi, hogy az 1988-as olimpia műsorába — ha csak az egyéni számokban is — beiktatja. Manapság már szerte a földke­rekségen mindenütt szeretik ezt a sportot — nálunk is szinte min­den lakótelepen találkozhatunk betonból készült asztalokkal —, amelynek egyszerűsége közepette a játék öröme, a mozgás teljesen érvényre jut. Elterjedését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1926-ban Londonban, az első vi­lágbajnokságon még a tízet sem érte el a részt vevő országok szá­ma, most — a harminchatodikon — hatvanhárom nemzettel szá­molnak a jugoszláv rendezők. Ki tudná megmondani miért, tény, hogy a magyaroknak a szí­véhez nőtt az asztalitenisz. Már kezdetben Londonban, mind az öt számban magyar versenyző ke­rült a győztesek listájára, s azután is világhírű pingpongozok (aho­gyan akkor mondták) halmozták a sikereket: mind a mai napig 73 aranyérmet nyertek. Mednyánsz­­ky Mária (egymaga tizennyolc­­szoros győztes), Mechlovits Zoltán, Barna Viktor, később Farkas Gi­zi, Soós Ferenc, Sidó Ferenc, a mostaniak közül Gergely Gábor, Jónyer István, Klampár Tibor ne­vét az egész asztalitenisz-világ is­meri. Az évek múlásával, a technika rohamos fejlődésével az asztalite­nisz is nagy változáson ment át. A faütőket a gumi- és műanyag bo­rítású váltotta fel, a játék „pö­­työgtető” jellegét a korszerű tá­madó-védő stílus forradalmasítot­ta, s ennek megfelelően a verseny­zők fizikai-technikai képzettsége is fejlődött. Elég hivatkozni az 1936-os prágai világbajnokságra, amikor a román Paneth és a francia Ehrlich mérkőzésén 78 percig pattogott a labda oda-visz­­sza egy pontért. Manapság vi­szont egy egész játszma nem tart tizenöt percig, s már az adogatást is úgy „beütik”, hogy a labda kez­dősebessége eléri a kétszáz kilo­métert. Világméretekben ez szin­te általános, és a rivalizálás még csak fokozódik. Évtizedek óta Ázsia és Európa versengése a sa­­va-borsa a világbajnokságoknak, s az utóbbi évtizedekben a japán, majd kínai „egyeduralom" meg­szakításában éppen az egykori út­törő magyarok méltó utódai ját­szották a főszerepet. Nagoyában, Calcuttában, Phenjanban, azokon a világbajnokságokon, amelyek pedig Ázsiában voltak, a magya­rok négy aranyérmet nyertek. ’A­z azonban a múlt, és a sport ■L­­örök bizonytalansága, hogy előre nem lehet megjósolni a ked­den Újvidéken kezdődő, az eddigi világbajnokságok közül a legna­gyobbnak ígérkező vetélkedés győzteseit. Bízni, remélni, éppen a múlt tapasztalatai alapján, lehet. A magyar versenyzők azzal kel­nek útra, hogy tisztességes, be­csületes versengésben tovább öregbítik a hírnevüket. Ez az a követelmény, amit a magyar köz­vélemény elvár a magyar asztali­­tenisz mai reprezentánsaitól. Muha József Wladár Sándor második Úszás Cambridge, április 9. Az amerikai Cambridge-ben meg­kezdődött a nemzetközi úszóverseny, amelyen magyar sportolóik is szere­pelnek. Az első nap Wladár Sándor a 200 yardos hátúszásban az ameri­kai csúcsot úszó Carey (1:46,00) mö­gött a második helyre érkezett (1:47,31), mege­lőzve az ismert Vas­­sallót (1:47,42). Vermes Albán a 200 yardos mellúszásban (2:02,63) hato­dik lett, a győzelmet az amerikai Lundqvist szerezte meg (1:56,29). A versenyen még amerikai rekord született az 1000 yardos gyorsúszás­ban Goodell (8:58,54), a 200 yardos női pillangóban Meagher (1:52,99), a 200 yardos női hátúszásban Caulkins (1:57,02) révén. Volán Kupa, harmadszor Röplabda (Munkatársunktól.) Székesfehérvárott éppen ma kez­dődik a Volán Kupa nemzetközi fér­­firöplabda-torna, ezúttal harmadíz­ben, az Alba Regia Sportcsarnokban. 1979-ben és tavaly Románia együt­tese nyerte a díszes trófeát. A mos­tani tornán (a Magyar Röplabda Szö­vetség és a Székesfehérvári Volán SC rendezésében) a kétszeres győztes, olimpiai bronzérmes Románia mel­lett a világbajnokság harmadik he­lyezettje, Kuba, továbbá az Európa­­bajnokság selejtezőinek házigazdája, Spanyolország és a magyar váloga­tott indul. A magyar csapat Börcsök, Buzek, Demeter, Filipovics, Győri, Hoboth, Huszár, Magyar, Melkvi, Nagy, Sza­bó K., Szabó D., Orbán, Glózik, Nagy összetételben készült. A mai program: 14.45-től: Spanyol­­ország—Kuba, Magyarország—Romá­nia. ' / KÜLFÖLDRŐL JELENTIK STOCKHOLM: Arvidsson svéd úszó, a moszkvai olimpiai játékok 100 méteres pillangóversenyének aranyérmese 53,179 mp-cel minden idők legjobb teljesít­ményét érte el, de nem hitelesíthető vi­lágcsúcsnak, mert a viadal 25 méteres me­dencében zajlott. UPPSALA: A svéd városban megkezdő­dött női Európa-bajnoki selejtező kosár­­labdatornán a magyar válogatott 89:57 arányban győzött Svédország ellen. PÁRIZS: Befejeződött a nemzetközi öt­tusaverseny, az egyéni viadalt a szovjet Sztarosztyin nyerte 5424 ponttal, 2. Lipe­­sev (szovjet) 5416, 3. Bouzou (francia) 5403, 4. Dobi 5400, ... 10. Buzgó 5241, csa­patban 1. Szovjetunió 16 189, 2. Francia­­ország 15 871, 3. Bp. Honvéd 15 826. NIZZA: Taróczy Balázs biztos, 7:5, 6:1 arányú győzelmet ért el a csehszlovák Hutka ellen a nemzetközi teniszverseny második fordulójában. BÉLYEGGYŰJTÉS ENSZ Az Egyesült Nemzetek Szervezete Az ENSZ művészete című sorozatát újabb bélyegekkel gyarapítja. Ezút­tal a Szófia melletti bojanai temp­lomban, a XIII. század közepén, is­meretlen művész által készített fres­kókból mutat be egy részletet, amely­nek másolatát Bulgária a világszer­vezetnek ajándékozta, és most a New York-i palota közgyűlési termét dí­szíti. A sor névértéke 20, 30 amerikai cent, 0,80 svájci frank és 6 osztrák schilling. POSTAI LEVELEZŐLAPOK A Magyar Vöröskereszt századik évfordulójára április 28-án a szerve­zet jelvényét ábrázoló és a jubileum­ra utaló szövegű egyforintos benyo­mott bélyegű levelezőlapot bocsát ki a posta. Centenáriumát ünnepli a ha­zai teniszsport is, amelyre szintén április 28-án egyforintos benyomott bélyegű levelezőlap jelenik meg. Mindkét lap forgalomba bocsátása­kor elsőnapi bélyegzés lesz. KIÁLLÍTÁS A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének motívumfilatéliai szak­osztálya és a körmendi városi bélyeg­kor április 12. és 22. között — Gaga­­rin űrrepülésének 20. évfordulója tiszteletére — kiállítást rendez. A be­mutatásra kerülő gyűjtemények jól szemléltetik majd az űrhajózás min­den jelentős eseményét, valamint űr­hajósok által aláírt lapokat is mutat­nak be. A helyszínen működő posta­­hivatal űrhajót ábrázoló emlékbé­lyegzőt használ, április 11-én pedig postai levelezőlap is jelenik meg. Újdonságok Franciaország: Kézművesség, 1,50 k­ bé­lyeg. Írország: Tudomány és technika, négycímletű sor. Jugoszlávia: A második világháború, partizánharcaira emlékeztető bélyegpár. Koreai NDK: Hétéves terv, 10 eh bélyeg. Marokkó: Vakok hete, bélyeg­pár. Német Demokratikus Köztársaság: A berlini sport- és üdülőközpont felava­tására 1 m bélyeg. Német Szövetségi Köz­társaság: Négycímletű ifjúsági sorozat, amely 18—19. századbeli optikai eszközö­ket ábrázol. Norvégia: Tejtermelés, bé­lyegpor, tehén és kecske ábrájával. Olasz­ország: Virág ábrája 200­1 bélyeg. Svéd­ország: Csónakok, hatértékű sor. Sza­­moa: Vitorláshajók, négycímletű sor. Szurinam: Virágok, öt bélyeg. NÉPSZA­BA­DSÁ­G Az MSZMP központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Várkonyi Péter Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100, 336-130 A Népszabadság levélcíme: 1960 Budapest A Hírlapkiadó Vállalat levélcíme: 1959 Budapest Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V. József nádor tér 1., 1900) személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, egy évre 400 Ft SZIKRA LAPNYOMDA INDEX: 25 001 ISSN 0133—1752 • 1­2­16 •

Next