Népszabadság, 1981. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-01 / 101. szám
MAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL • OLDAL TÁRSADALMI ÉLET: VILÁGPOLITIKA: Gazdaság és politika 3. Szovjet energia 9. ; Kitüntetettek 4. Párizs, Gennevilliers 12. Korom Mihály az államélet demokratizmusáról 5. KULTÚRA: A 3X8-tól az 5 + 2-ig 6. Ettől gazdag Nagyréde 7. A hősök tere 8. Beszélgetés Major Ottóval 15. Emberi sorsok: Hármas párhuzam 10. Nagy Péter: „Avvagy virág vagy te...?” 16. Ifjú értelmiségiek 17. OLDAL ! Rónai Mihály András: Nemzetközivé lesz 13. Nagy Lajos két elbeszélése 14. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 24 oldal - Ára: 1,80 Ft 1981. máj. 1 ./ péntek AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XXXIX. évf., 101. szám Május elseje korunkban ÍRTA: BERECZ JÁNOS A nemzetközi munkásosztály évszázados harcban alakította ki mozgalmának hagyományait. Ezek között mindmáig az egyik legélőbb és egyik legegyetemesebb május elsejének megünneplése. A munkásság osztályküzdelmét, erősödő osztályszolidaritását kifejező első harcos május elsejéket a történelem nagy horderejű, messze kiható eseményei közé sorolhatjuk. Őrizzük az 1886. május eleji véres napok emlékét, a második Internacionálé ezt követő alapító kongresszusának határozatát, majd az Internacionálé állásfoglalása nyomán első ízben 1890-ben világszerte megtartott május elseji demonstráció emlékét is. Május elseje osztályharcos ünnep, amelynek tartalma napjainkban is az elnyomottak harca a kizsákmányolók és az elnyomók ellen, a világ dolgozóinak szolidaritása és egységtörekvése, a forradalmi erők kölcsönös felelősségérzettől áthatott együttes cselekvése. Az ünnep jó alkalom arra, hogy számba vegyük azt is, miként módosulnak azok a harci feltételek, amelyek közt céljainkért küzdünk. Korunkban a forradalmi stratégia visszavonhatatlanul két egymástól elválaszthatatlan pilléren nyugszik: küzdelmet jelent a társadalmi haladásért és a békéért. A következetes küzdelmet a társadalmi progreszszióért a munkásosztály kezdettől fogva zászlajára írta, mint ahogy mindig is harcot hirdetett az igazságtalan imperialista háborúk ellen. A harc egy új világháború ellen különös jelentőséget kapott azóta, amióta létrejöttek a nukleáris fegyverek, amelyekkel az emberiség megsemmisítheti saját civilizációját. A világbéke megőrzése azóta nélkülözhetetlen elemi feltétele a nemzetközi munkásosztály társadalmi céljai megvalósításának is, hiszen a termonukleáris világháború a forradalmi munkásmozgalom minden eddigi eredményének, vívmányának és egyben jövőbeni lehetőségeinek megsemmisítését is jelenti. A társadalmi haladásért vívott küzdelem napjainkban világméretekben folytatódik, és ez törvényszerű. Ez megállíthatatlan folyamat, amely nem függ senkinek az elhatározásától. Ahogy Kádár János mondotta: „Amikor valamelyik nép megrázza bilincseit, hogy megszabaduljon az imperializmustól, a kapitalizmus védőügyvédjei azt állítják, hogy valamiféle ügynökök uszítják őket. Ez nem igaz. Ha bárki azt tanácsolná nekik, hogy törődjenek bele a rabságba, és úgy éljenek tovább, nem hallgatnának rá. És természetesen nekik van igazuk! A népek azért harcolnak, mert emberi módon, szabadon akarnak élni.” Szolidaritásunk ezekkel az erőkkel éppoly természetes, mint az, hogy mindent megteszünk a béke védelmében. Küzdünk azért is, hogy megakadályozzuk egy új világháború kirobbanását, s azért is, hogy elejét vegyük a helyi háborúknak, amelyek könnyen átterjedhetnek más térségekre is. A béke védelméért — az emberiség e létérdekéért — vívott küzdelem feltételei ma a tegnapiaknál bonyolultabbak, az enyhüléshez ugyanis két oldal tudatos politikai elhatározására van szükség. Némely tőkés hatalom vezető köreiben megerősödött az a tendencia, hogy saját rendszerük válságából a nemzetközi helyzet kiélezésével, mindenekelőtt a fegyverkezési verseny fokozásával keressék a kiutat. Olyan új fegyverekkel kívánják felszerelni haderőiket, amelyeknek puszta léte is növeli a kockázatot, valószínűbbé teszi a háború kitörését, amelyek nehezebben ellenőrizhetők a tegnapiaknál, amellett, hogy összehasonlíthatatlanul drágábbak is azoknál. Alig leplezett céljuk az erők történelmileg kialakult egyensúlyának felborítása, az erőfölény megteremtése. Ezért nyilvánítanak egyoldalúan érvényteleneknek gondosan kimunkált, aláírt megállapodásokat. Ezért halogatják a tárgyalásokat a legfontosabb kérdésekről, noha az időtényező a fegyverkorlátozásban ma fontosabb szerepet játszik, mint korábban bármikor. És eközben igyekeznek elhárítani magukról a felelősséget, megpróbálnak békeszólamokkal operálni olyanok is, akiknek tevékenysége fokozza a feszültséget, a háborús veszélyt. Ilyen helyzetben és ilyen légkörben különös súlya van a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok magatartásának, politikai kezdeményezéseinek. Országaink a feszültséget növelő szavakra és tettekre nem válaszolnak hasonló módon. Magatartásunkat a legbonyolultabb viszonyok között is az elvi következetesség s egyszersmind a konstruktív szándékok, a békeakarat, a nyitottság, a tárgyalási készség, a realitások figyelembevételén alapuló megegyezési törekvés jellemzi. Ez a magatartás — s ezt napjainkban is tapasztalhatjuk — igen nagy hatással van a tőkés országok közvéleményére, az ottani józan, a realitásokkal számoló politikai erőkre, a vezetőkörök egy részére is. Ez a szemléletmód és ez a politika a nemzetközi feszültség enyhítésének tényezője, ésbizonyos, hogy enélkül összehasonlíthatatlanul robbanásveszélyesebb volna a világhelyzet. Nagy meggyőző erővel demonstrálják ezt a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresszusán beterjesztett békejavaslatok, amelyek a lenini külpolitika konkrét és alkotó alkalmazását tükrözik napjaink bonyolult nemzetközi feltételei között. A kongresszus a fegyverkezési verseny helyett a fegyverkezés korlátozására, a helyzet kiélezése helyett higgadtságra, a kontaktusok felszámolása helyett a normális kapcsolatok helyreállítására és folytatására, konstruktív párbeszédre hívta föl a fejlett tőkés államokat. Mindaz, amit a kongresszuson a nemzetközi politika valamennyi vitatott kérdésére vonatkozóan előterjesztettek, összefügg, egységes egészet alkot. Ez tehát újra azt tanúsítja, hogy a Szovjetunió, amely őrködik saját maga és szövetségesei biztonságán, a haladásért küzdő népek támasza és egyidejűleg a világ békéjének elkötelezett védelmezője. Nincs egyetlen olyan kérdés, legyen szó akár a hadászati támadó fegyverekről, akár a középhatótávolságú rakétákról, Európáról, a Közel-, a Közép- vagy a Távol-Keletről, amellyel kapcsolatban a Szovjetunió ne lenne kész — az egyenlőség és az egyenlő biztonság alapján — a vitás kérdések békés, tárgyalások útján való megoldására. Érthető, hogy a mi pártunk és közvéleményünk is üdvözli ezeket a javaslatokat, amelyek teljes mértékben egybeesnek törekvéseinkkel és érdekeinkkel. Az indítványokra való válaszadás sora most a Nyugaton, a NATO-országokon van; érdemi, előrevivő, konstruktív válaszokra van szükség. Azok a forradalmi erők, amelyek a békét, a munkát, a társadalmi haladást, az emberiség jövőjét képviselik, maguk is állandó mozgásban vannak. Soraikban új és új feladatok megoldásának igénye merül föl, újabb tapasztalatok kristályosodnak ki, ellentmondások is keletkezhetnek, olykor súlyos feszültségek is kialakulnak. A világ békeszerető, a létező szocializmus sorsáért felelősséget érző erői aggodalommal tekintenek ma Lengyelországra, ahol a múlt év nyarán kirobbant válság még nem ért véget. Az ottani események rendkívüli bonyolultsága nyilvánvaló, és ez az ellentmondásos értékelésekben is tükröződik. A végleges értékelést csak az események további alakulásától függően lehet elvégezni, néhány tanulság azonban már most is levonható. A lengyel helyzet fényében még világosabbá vált a szocializmus építése során végbemenő gazdasági-politikai folyamatok állandó, alapos, önkritikus tanulmányozásának, a megfelelő következtetések levonásának, továbbá a valóság követelményeivel számoló, késlekedésmentes cselekvésnek a szükségessége. Hasonlóan elsődleges feladat a változásra irányuló igények alkotó mederbe terelése, a hangzatos jelszavak köntösében mindent tagadó, a szocialista perspektívát elutasító, ezért lényegében romboló törekvések megfékezése. Mindezeken túl a lengyelországi események ismételten felidézik a nemzetközi kommunista mozgalomnak azt a régen kikristályosodott, de időnként elfelejtett tanulságát, hogy a szocializmusért vívott harc idején és a szocializmus építése során szükségszerű a kettős elhatárolódás. El kell határolódnunk attól a szubjektivista voluntarizmustól a gazdaságpolitikában és általában a politikában, amely lebecsüli a tömegek közt végzendő politikai munkát, s elbagatellizálja a kedvezőtlen jelenséget. Másfelől el kell utasítani a néphatalmat veszélyeztető forradalomellenes reformizmust, amely a súlyos hibák ürügyén a szocializmus alapjait ássa alá. Az alkotó marxizmus nem tűri sem a parttalanságot, sem a vakságot. A mi pártunk továbbra is szolidáris a lengyel kommunisták minden olyan erőfeszítésével és lépésével, amely a szocialista állam védelmére, a társadalmi-gazdasági helyzet stabilizálására és a pártnak a marxizmus-leninizmus eszmei alapján való megerősítésére irányul. Egyre összetettebbé váló világunk problémáit az aggodalomra és örömre okot adó jeleket összevetve 1981. május elsején is elmondhatjuk: a nemzetközi munkásosztály és a legfontosabb kérdésekben vele együtt haladó erők széles frontja, a megnövekedett feszültség és a nehezebbé vált nemzetközi viszonyok közepette is bizakodással tekint a jövőbe. Ez a cselekvő tettrekészségen alapuló optimizmus jellemző hazai helyzetünkre is: tudjuk, hogy még sok bonyolult problémán kell úrrá lennünk, de bízunk a szocializmus ügyét tudatosan magáénak valló dolgozó nép alkotó, teremtő erejében. S mivel a nemzetközi célok megvalósításához is nélkülözhetetlen népünk egyetértése és cselekvő hozzájárulása, ezért különösen lényeges megállapítása a májusi számvetésnek: belpolitikai helyzetünk szilárd, társadalmi rendünk szocialista vonásai erősödnek, a párt és a tömegek viszonyát a kölcsönös bizalom jellemzi. A magyar nép, egész közvéleményünk jól tudja, hogy az ország helyzetének elemzését, értékelését pártunk állandó feladatának tekinti, a fejlődés adott szakaszában felmerülő kérdések megoldásán munkálkodik, növekvő figyelmet fordít az időszerű ideológiai és politikai kérdésekre, a nevelésre, a szocialista demokrácia intézményeinek tartalmas működésére. Így biztosítja a dolgozó nép hatalmának szilárdságát, a szövetségi politika folyamatosságát. Mindig is alapvető ez, de különösen fontossá válik olyan időszakban, amely az építőmunkában nagyobb és sok szempontból új követelményeket támaszt, a lehetőségek pedig a korábbinál szerényebbek. Május elseje: ez a nap a teremtő munka, az alkotó ember és a határokon átívelő internacionalista szolidaritás ünnepe. Elmondható: a magyar munkásosztály kezdettől fogva magáévá tette május elseje politikai, mozgalmi céljait. 1890-ben csupán Budapesten mintegy 60 ezren vettek részt a felvonuláson. Dacolva a rendőrterrorral, az önkénnyel, megünnepelték május elsejét a Horthy-rendszer negyedszázada alatt is. A felszabadult, szocializmust építő magyar nép teljesen azonosult május elseje céljaival. Mindnyájunk számára emlékezetes 1957. május elsejének felejthetetlen budapesti nagygyűlése, amikor a hívó szóra több mint félmillió dolgozó állt ki és tüntetett a szocialista konszolidáció, a szocialista Magyarország mellett. Dolgozó népünk ma is tettekkel fejezi ki egyetértését a májusi szolidaritás tartalmával. Tudatosan haladunk előre utunkon, és küzdünk együtt, összefogva minden olyan erővel, amely a világbéke megőrzésének felelősségét is vállalva harcol a társadalmi haladás nemes eszméinek megvalósításáért az egész világon.