Népszabadság, 1981. május (39. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-01 / 101. szám

MAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL • OLDAL TÁRSADALMI ÉLET: VILÁGPOLITIKA: Gazdaság és politika 3. Szovjet energia 9. ;­­ Kitüntetettek 4. Párizs, Gennevilliers 12. Korom Mihály az állam­­­­élet demokratizmusáról 5. KULTÚRA: A 3X8-tól az 5 + 2-ig 6. Ettől gazdag Nagyréde 7. A hősök tere 8. Beszélgetés Major Ottóval 15.­­ Emberi sorsok: Hármas párhuzam 10. Nagy Péter: „Avvagy virág vagy te...?” 16. Ifjú értelmiségiek 17. OLDAL ! Rónai Mihály András: Nemzetközivé lesz 13. Nagy Lajos két elbeszélése 14. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 24 oldal - Ára: 1,80 Ft 1981. máj. 1 ./ péntek AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XXXIX. évf., 101. szám Május elseje korunkban ÍRTA: BERECZ JÁNOS A nemzetközi munkásosztály év­százados harcban alakította ki moz­galmának hagyományait. Ezek kö­zött mindmáig az egyik legélőbb és egyik legegyetemesebb május elsejé­nek megünneplése. A munkásság osztályküzdelmét, erősödő osztályszo­lidaritását kifejező első harcos május elsejéket a történelem nagy hord­erejű, messze kiható eseményei közé sorolhatjuk. Őrizzük az 1886. május eleji véres napok emlékét, a máso­dik Internacionálé ezt követő alapító kongresszusának határozatát, majd az Internacionálé állásfoglalása nyo­mán első ízben 1890-ben világszerte megtartott május elseji demonstrá­ció emlékét is. Május elseje osztályharcos ünnep, amelynek tartalma napjainkban is az elnyomottak harca a kizsákmá­nyolók és az elnyomók ellen, a világ dolgozóinak szolidaritása és egység­törekvése, a forradalmi erők kölcsö­nös felelősségérzettől áthatott együt­tes cselekvése. Az ünnep jó alkalom arra, hogy számba vegyük azt is, mi­ként módosulnak azok a harci felté­telek, amelyek közt céljainkért küz­dünk. Korunkban a forradalmi stratégia visszavonhatatlanul két egymástól elválaszthatatlan pilléren nyugszik: küzdelmet jelent a társadalmi hala­dásért és a békéért. A következetes küzdelmet a társadalmi progresz­­szióért a munkásosztály kezdettől fogva zászlajára írta, mint ahogy mindig is harcot hirdetett az igazság­talan imperialista háborúk ellen. A harc egy új világháború ellen külö­nös jelentőséget kapott azóta, amióta létrejöttek a nukleáris fegyverek, amelyekkel az emberiség megsemmi­sítheti saját civilizációját. A világ­béke megőrzése azóta nélkülözhetet­len elemi feltétele a nemzetközi munkásosztály társadalmi céljai megvalósításának is, hiszen a termo­nukleáris világháború a forradalmi munkásmozgalom minden eddigi eredményének, vívmányának és egy­ben jövőbeni lehetőségeinek meg­semmisítését is jelenti. A társadalmi haladásért vívott küz­delem napjainkban világméretekben folytatódik, és ez törvényszerű. Ez megállíthatatlan folyamat, amely nem függ senkinek az elhatározásá­tól. Ahogy Kádár János mondotta: „Amikor valamelyik nép megrázza bilincseit, hogy megszabaduljon az imperializmustól, a kapitalizmus vé­dőügyvédjei azt állítják, hogy vala­miféle ügynökök uszítják őket. Ez nem igaz. Ha bárki azt tanácsolná nekik, hogy törődjenek bele a rab­ságba, és úgy éljenek tovább, nem hallgatnának rá. És természetesen nekik van igazuk! A népek azért har­colnak, mert emberi módon, szaba­don akarnak élni.” Szolidaritásunk ezekkel az erőkkel éppoly természetes, mint az, hogy mindent megteszünk a béke védel­mében. Küzdünk azért is, hogy meg­akadályozzuk egy új világháború ki­robbanását, s azért is, hogy elejét ve­gyük a helyi háborúknak, amelyek könnyen átterjedhetnek más térsé­gekre is. A béke védelméért — az emberi­ség e létérdekéért — vívott küzde­lem feltételei ma a tegnapiaknál bo­nyolultabbak, az enyhüléshez ugyan­is két oldal tudatos politikai elhatá­rozására van szükség. Némely tőkés hatalom vezető köreiben megerősö­dött az a tendencia, hogy saját rend­szerük válságából a nemzetközi hely­zet kiélezésével, mindenekelőtt a fegyverkezési verseny fokozásával keressék a kiutat. Olyan új fegyve­rekkel kívánják felszerelni haderői­ket, amelyeknek puszta lé­te is növeli a kockázatot, valószínűbbé teszi a háború kitörését, amelyek nehezeb­ben ellenőrizhetők a­ tegnapiaknál, amellett, hogy összehasonlíthatatla­nul drágábbak is azoknál. Alig lep­lezett­ céljuk az erők történelmileg kialakult egyensúlyának felborítása, az erőfölény megteremtése. Ezért nyilvánítanak egyoldalúan érvényte­leneknek gondosan kimunkált, alá­írt megállapodásokat. Ezért halogat­ják a tárgyalásokat a legfontosabb kérdésekről, noha az időtényező a fegyverkorlátozásban ma fontosabb szerepet játszik, mint korábban bár­mikor. És eközben igyekeznek elhá­rítani magukról a felelősséget, meg­próbálnak békeszólamokkal operál­ni olyanok is, akiknek tevékenysége fokozza a feszültséget, a háborús veszélyt. Ilyen helyzetben és ilyen légkör­ben különös súlya van a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok ma­gatartásának, politikai kezdeménye­zéseinek. Országaink a feszültséget növelő szavakra és tettekre nem vá­laszolnak hasonló módon. Magatar­tásunkat a legbonyolultabb viszo­nyok között is az elvi következetes­ség s egyszersmind a konstruktív szándékok, a békeakarat, a nyitott­ság, a tárgyalási készség, a realitá­sok figyelembevételén alapuló meg­egyezési törekvés jellemzi. Ez a ma­gatartás — s ezt napjainkban is ta­pasztalhatjuk — igen nagy hatással van a tőkés országok közvéleményé­re, az ottani józan, a realitásokkal számoló politikai erőkre, a vezető­­körök egy részére is. Ez a szemlélet­­mód és ez a politika a nemzetközi feszültség enyhítésének tényezője, és­­bizonyos, hogy enélkül összehason­líthatatlanul robbanásveszélyesebb volna a világhelyzet. Nagy meggyőző erővel demonstrál­ják ezt a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresszusán beter­jesztett békejavaslatok, amelyek a lenini külpolitika konkrét és alkotó alkalmazását tükrözik napjaink bo­nyolult nemzetközi feltételei között. A kongresszus a fegyverkezési ver­seny helyett a fegyverkezés korláto­zására, a helyzet kiélezése helyett higgadtságra, a kontaktusok felszá­molása helyett a normális kapcsola­tok helyreállítására és folytatására, konstruktív párbeszédre hívta föl a fejlett tőkés államokat. Mindaz, amit a kongresszuson a nemzetközi poli­tika valamennyi vitatott kérdésére vonatkozóan előterjesztettek, össze­függ, egységes egészet a­lkot. Ez tehát újra azt tanúsítja, hogy a Szovjet­unió, amely őrködik saját maga és szövetségesei biztonságán, a haladá­sért küzdő népek támasza és egyide­jűleg a világ békéjének elkötelezett védelmezője. Nincs egyetlen olyan kérdés, legyen szó akár a hadászati támadó fegyverekről, akár a közép­­hatótávolságú rakétákról, Európáról, a Közel-, a Közép- vagy a Távol-Ke­letről, amellyel kapcsolatban a Szov­jetunió ne lenne kész — az egyen­lőség és az egyenlő biztonság alap­ján — a vitás kérdések békés, tár­gyalások útján való megoldására. Érthető, hogy a mi pártunk és köz­véleményünk is üdvözli ezeket a ja­vaslatokat, amelyek teljes mérték­ben egybeesnek törekvéseinkkel és érdekeinkkel. Az indítványokra való válaszadás sora most a Nyugaton, a NATO-országokon van; érdemi, elő­revivő, konstruktív válaszokra van szükség. Azok a forradalmi erők, amelyek a békét, a munkát, a társadalmi hala­dást, az emberiség jövőjét képvise­lik, maguk is állandó mozgásban vannak. Soraikban új és új felada­tok megoldásának igénye merül föl, újabb tapasztalatok kristályosodnak ki, ellentmondások is keletkezhet­nek, olykor súlyos feszültségek is ki­alakulnak. A világ békeszerető, a létező szo­cializmus sorsáért felelősséget érző erői aggodalommal tekintenek ma Lengyelországra, ahol a múlt év nya­rán kirobbant válság még nem ért véget. Az ottani események rendkí­vüli bonyolultsága nyilvánvaló, és ez az ellentmondásos értékelésekben is tükröződik. A végleges értékelést csak az események további alakulá­sától függően lehet elvégezni, néhány tanulság azonban már most is levon­ható. A lengyel helyzet fényében még világosabbá vált a szocializmus épí­tése során végbemenő gazdasági-po­litikai folyamatok állandó, alapos, önkritikus tanulmányozásának, a megfelelő következtetések levonásá­nak, továbbá a valóság követelmé­nyeivel számoló, késlekedésmentes cselekvésnek a szükségessége. Ha­sonlóan elsődleges feladat a válto­zásra irányuló igények alkotó me­derbe terelése, a hangzatos­ jelsza­vak köntösében mindent tagadó, a szocialista perspektívát elutasító, ezért lényegében romboló törekvések megfékezése. Mindezeken túl a len­gyelországi események ismételten felidézik a nemzetközi kommunista mozgalomnak azt a régen kikristá­lyosodott, de időnként elfelejtett ta­nulságát, hogy a szocializmusért ví­vott harc idején és a szocializmus építése során szükségszerű a kettős elhatárolódás. El kell határolódnunk attól a szubjektivista voluntarizmus­­tól a gazdaságpolitikában és általá­ban a politikában, amely lebecsüli a tömegek közt végzendő politikai munkát, s elbagatellizálja a kedve­zőtlen jelenséget. Másfelől el kell utasítani a néphatalmat veszélyezte­tő forradalomellenes reformizmust, amely a súlyos hibák ürügyén a szo­cializmus alapjait ássa alá. Az al­kotó marxizmus nem tűri sem a part­­talanságot, sem a vakságot. A mi pártunk továbbra is szolidá­ris a lengyel kommunisták minden olyan erőfeszítésével és lépésével, amely a szocialista állam védelmére, a társadalmi-gazdasági helyzet sta­bilizálására és a pártnak a marxiz­mus-leninizmus eszmei alapján való megerősítésére irányul. Egyre összetettebbé váló világunk problémáit az aggodalomra és öröm­re okot adó jeleket összevetve 1981. május elsején is elmondhatjuk: a nemzetközi munkásosztály és a leg­fontosabb kérdésekben vele együtt haladó erők széles frontja, a meg­növekedett feszültség és a nehezeb­bé vált nemzetközi viszonyok köze­pette is bizakodással tekint a jövőbe. Ez a cselekvő tettrekészségen ala­puló optimizmus jellemző hazai hely­zetünkre is: tudjuk, hogy még sok bonyolult problémán kell úrrá len­nünk, de bízunk a szocializmus ügyét tudatosan magáénak valló dolgozó nép alkotó, teremtő erejé­ben. S mivel a nemzetközi célok meg­valósításához is nélkülözhetetlen né­pünk egyetértése és cselekvő hozzá­járulása, ezért különösen lényeges megállapítása a májusi számvetés­nek: belpolitikai helyzetünk szilárd, társadalmi rendünk szocialista vo­násai erősödnek, a párt és a töme­gek viszonyát a kölcsönös bizalom jellemzi. A magyar nép, egész köz­véleményünk jól tudja, hogy az or­szág helyzetének elemzését, értéke­lését pártunk állandó feladatának tekinti, a fejlődés adott szakaszában felmerülő kérdések megoldásán mun­kálkodik, növekvő figyelmet fordít az időszerű ideológiai és politikai kérdésekre, a nevelésre, a szocialista demokrácia intézményeinek tartal­mas működésére. Így biztosítja a dol­gozó nép hatalmának szilárdságát, a szövetségi politika folyamatosságát. Mindig is alapvető ez, de különösen fontossá válik olyan időszakban, amely az építőmunkában nagyobb és sok szempontból új követelmé­nyeket támaszt, a lehetőségek pedig a korábbinál szerényebbek. Május elseje: ez a nap a teremtő munka, az alkotó ember és a határo­kon átívelő internacionalista szoli­daritás ünnepe. Elmondható: a ma­gyar munkásosztály kezdettől fogva magáévá tette május elseje politikai, mozgalmi céljait. 1890-ben csupán Budapesten mintegy 60 ezren vettek részt a felvonuláson. Dacolva a rend­őrterrorral, az önkénnyel, megünne­pelték május elsejét a Horthy-rend­­szer negyedszázada alatt is. A fel­szabadult, szocializmust építő ma­gyar nép teljesen azonosult május elseje céljaival. Mindnyájunk szá­mára emlékezetes 1957. május else­jének felejthetetlen budapesti nagy­gyűlése, amikor a hívó szóra több mint félmillió dolgozó állt ki és tün­tetett a szocialista konszolidáció, a szocialista Magyarország mellett. Dolgozó népünk ma is tettekkel fe­jezi ki egyetértését a májusi szoli­daritás tartalmával. Tudatosan ha­ladunk előre utunkon, és küzdünk együtt, összefogva minden olyan erővel, amely a világbéke megőrzé­sének felelősségét is vállalva harcol a társadalmi haladás nemes eszméi­nek megvalósításáért az egész vilá­gon.

Next