Népszabadság, 1981. május (39. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-10 / 108. szám

12 Árkus József Csekk Végre egy jó hír: már csak alig ötvenet kell aludnunk, és akkor, aki jó volt, és van átutalási betétszámlája, az kaphat az OTP- től egy csekkfüzetet, amellyel kedvére vásárolhat, vagy amelyre pénzt vehet fel bármelyik takarékpénztártól. Amikor a héten ezt hivatalosan bejelentették, régóta nem tapasztalt elégedettség töltött el. Július elsejével nagy lépést teszünk afelé, hogy utolérjük a legfejlettebb pénzgazdálkodást folytató országokat, amelyekben a csekk immár megszokott fizetőeszköz. Idehaza viszont magáncsekk-tulajdonost mind ez ideig csak a moziban volt alkalmam látni, külföldi filmeken. Mindig is irigyeltem ezeket a nagyvonalú embereket, akik utánozhatatlan természetességgel vették elő a csekkfüzetüket, unottan fellapozták, és úgy kérdezték meg, hogy milyen összegről állítsák ki, mintha a pénz nem is érdekelné őket. Sőt emlékszem egy olyan filmjelenetre is, amelyben a csekktulajdonos üresen hagyta az összeg helyét, és a papírlap átnyújtásakor hanyagul csak anynyit jegyzett meg, hogy az illetőre bízza a kitöltését, annyit ír be, amennyit akar. Nem csoda, ha számomra fokozatosan a csekkfüzet vált a jólét jelképévé, s arról ábrándoztam, hogy talán egyszer eljön az az idő, amikor itthon is csak benyúl a magyar ember a belső zsebébe, és nem tökming akad a kezébe, hanem szórakozottan azt kérdezi, hogy mennyiről is állítsa ki a csekket. Íme, ilyen az, amikor egy álom megvalósul, de félre az érzelgősséggel, hiszen a magáncsekk bevezetésétől nagyon is praktikus előnyök várhatók. A hivatalos indoklás szerint csökkenti a készpénzforgalmat, korszerűsíti a pénzgazdálkodást, egyben hozzájárul a kiskereskedelmi forgalom lebonyolításának egyszerűsítéséhez is. Ugyanezt, laikus lévén, sohasem tudtam volna hasonló szakszerűséggel megfogalmazni, a magam parlagi gondolkodásából csak annyira futotta, hogy Budapesten ezentúl már nemcsak filmen lehet csekkfüzet-tulajdonossal találkozni. Ami pedig a dolog praktikusságát illeti,csupán addig jutottam el, hogy mivel ötezer forint egy-egy csekk felső értékhatára, egy tízlapos csekkfüzet kétségtelenül kevésbé nyomja ki a zsebet, mintha ötvenezer forintot készpénzben gyömöszölnének belőle. Igaz, eddig még nemigen találkoztam olyan járókelőkkel, akik arra panaszkodtak volna, hogy az állandóan náluk levő negyven-ötvenezer forinttól boszszantóan kidudorodik a zsebük, de ez nem jelent semmit, bizonyára sok ilyen lehet, ha időszerűvé vált a csekkrendszer bevezetése. Külföldön, úgy hírlik, egyebek közt azért sem tartanak nagyobb összegű készpénzt maguknál az emberek, mert egymást érik az utcai rablótámadások. Az amerikai nagyvárosokban mindinkább kockázatos gyalog járni, mert könnyen megesik, hogy kést nyomnak a járókelő torkának vagy pisztollyal kényszerítik a nála levő pénz átadására. Sőt újabban már az autóban sem biztonságos, az útkereszteződések tilos jelzéseinél várakozó kocsik ajtaját is felrántják a rablók, és volt pénz, nincs pénz. Nálunk szerencsére jó a közbiztonság, az utcán nemigen kell tartani attól, hogy elveszik az ember pénzét, ehhez rendszerint be kell menni egy üzletbe. A legutóbbi hétvégi bevásárláskor is iszonylag szép summa lapult a zsebemben, amikor beléptem az élelmiszer-áruházba, a kilépéskor viszont már úgyszólván teljesen ki voltam fosztva. Amennyire vissza tudok emlékezni az esetre, a pénztárnál az első felszólításra, a legcsekélyebb ellenkezés nélkül átadtam a nálam levő készpénzt, amelyből valószínűleg csak azért kaptam vissza pár forintot, hogy le ne pisiljenek a kutyák. Ha már lenne csekkfüzetem, ugyanez bajosan fordulhatna elő, akkor a csekkszámlámon távozáskor is annyi maradna, mint érkezéskor, ugyanis értesüléseim szerint a készpénz nélküli kifizetés korszerű módszerének elfogadására az OTP-nek egyelőre a Centrum áruházakat, a Bútorértékesítő Vállalatot, valamint a Danubius Szállodai és Gyógyüdülő Vállalatot sikerült rávennie. Attól tartok, hogy amíg az élelmiszerboltok nem fogadnak el csekket, addig aligha fogok ellenállhatatlan kényszert érezni elegáns, szattyánbőr tokban hordható csekkfüzet kiváltására. Egyelőre anélkül is meg tudom oldani, hogy ne legyen nálam nagyobb összegű készpénz. Különösen könnyűnek ígérkezik ez minden hónap vége felé. Könnyűszerkezetes iskola épül Székesfehérváron Székesfehérvárott a Hét vezér téri általános iskola szerelésének befejezéséhez közelednek az Alba Regia Építőipari Vállalat dolgozói. A 46 millió forintnyi költséggel könynyűszerkezetes eljárással épülő 16 tantermes iskola szeptembertől kilencszáz gyereknek nyújt ideális feltételeket a tanuláshoz. A vállalat dolgozói Fejér megyében már az ötödik ilyen eljárással készült iskolát adják át, s előreláthatólag ezt is határidőre, így Székesfehérvárott és Dunaújvárosban az új tanévben minden iskolában — a tanulólétszám növekedése ellenére is — bevezethetik az egy műszakos oktatást. Az iskola átadását már a leendő tanári kar is várja. A pedagógusok egyharmada ebben az általános iskolában pályakezdő fiatal lesz. A. S. Az épülő iskola ERDEI KATALIN FELVÉTELE NÉPSZABADZA , 1981. május 10., vasárnap Tíz év után — határidő előtt A Gellért hullámfürdő rekonstrukciójának tanulságos viszontagságai — Hol tud ma megtalpaltatni egy cipőt? Vagy egy inggallért kifordíttatni? — kérdez rám Rymorz Pál, a fővárosi tanács közmű-főigazgatója, amikor véletlenül betoppanva már percek óta szótlanul hallgatja beszélgetésünket Sárái György főigazgatóhelyettessel. A téma lassan már örökzöld: miért „úszik”, ha úszik, a Gállért hullámfürdő rekonstrukciója? Mit vállal egy mai „szabó”? Nem hiszem, hogy túl nagy optimizmus kellene a kérdésre azt a választ adnom: minden munkára meg lehet találni a megfelelő szakembert csak pénz és idő kérdése. Másrészt, tény, hogy a Gellért — lévén műemlék épület — átépítése, felújítása, ennélfogva helyzete leginkább egy — megújítva az eredetinél is szebb és még sokáig használható — ruhadarabhoz hasonlítható, amelyért azonban nem lelkesedik egy mai szabó. Szívesebben vállal újat, az kevesebb fáradsággal s több haszonnal jár. Hogy az okokat is megpróbáljuk, ha csak részleteiben is felderíteni, s hogy ne csupán az építkezésen dolgozó 40—50 igyekvő vagy időről időre húsz percekre leülő, cigarettázó, beszélgető, betonra váró munkás elítélésénél ragadjunk meg, azért érdemes felidézni a Gellért fürdő elmúlt tízéves történetét. Vitéz András, a beruházó Fővárosi Fürdőigazgatóság vezetője: — 1972 novemberében állt le a Gellért fedett pezsgőfürdője. Az ok: a medence életveszélyessé vált. A történethez hozzátartozik, hogy amikor a szállót a század első évtizedeiben megépítették, a pezsgő helyén még télikert volt, s csak 1927-ben alakították át fürdőnek. Negyvenöt évig a bauxitbetonos szerkezet megfelelt az alapvető követelményeknek. Szükségessé vált viszont a szálló rekonstrukciója, amely 1970-re fejeződött be, s akkor hirtelen szembeötlővé vált az addig még rejtett, rejthető elavultság. A zárás ideje, 1972. november, tehát az első dátum. Ezután a bontás tervei készültek, s mivel a majdani munkához hely is kellett, leállt a szabadtéri hullámfürdő is. A fővárosi tanács, miután nem akadt vállalkozó a felújításra, a Fővárosi 1. számú Építőipari Vállalatot bízta meg a generálkivitelező szerepével, feladataival. 1974-ben meg is kezdődött a bontás, hogy építeni lehessen. Bontás az ilyenkor szokásos építőipari meglepetésekkel, hosszú évek elmaradt munkájának minden tehertételével. Néhány dátum A munka haladt: 1978 májusában — tehát a bezárás után hat évvel — meg is nyílt a pezsgőfürdő, valóban szép felújításban, megőrizve az eredeti patinát, s végre megindulhatott az addig felvonulási területként használt hullámfürdő átépítése is. A tervek nem voltak szűkmarkúak: a körkörös ívek megtartásával, a medence megerősítésével, de a régi szerkezet meghagyásával, az eredetinek megfelelő pirogránit burkolással, a napozórészhez vezető aluljáróval, egy új gyermekmedencével szebbé s a lehetőségekhez mérten nagyobbá, kényelmesebbé tenni a fürdőt e csöpp helyen. Mind-mind olyan elképzelés, amelyet csak helyeselni lehet, de amely miatt a felújító „szabók” általában ódzkodnak a munkától. S az igazsághoz tartozik: mindmind vissza is tért-tér az építkezés során mint kivitelezői probléma. Az, ha — tekintve a még megvizsgálandó kivitelezői kapacitáshiányt — gondnak s az építőipar oldaláról nem kifizetődő feladatnak, nem vállalkozásnak tekintjük a papírokon lefektetett gondolatok megvalósítását. Mert Vitéz András: — A beruházó — azaz jelen esetben a fürdőigazgatóság — csak imádkozhat s többet dolgozhat attól kezdve, hogy a generálkivitelező kezébe tette le a jóváhagyott terveket s az előzetes költségvetést. Ezt teheti csak, mert nincs saját építőipari részlege, s ekkortól szinte minden a generálkivitelezőn és a számtalan alvállalkozón múlik. És Rumerz Pál: — Végül is nem a fővárosi tanács feladata lenne, hogy a Gellérttel (amely valóban nem tartozik a legfontosabb, legégetőbb budapesti beruházások közé nap mint nap foglalkozzon. El kell ismerni: ezeknek a véleményeknek tapasztalati alapon valóban nem kevés igazságtartalma van. Még akkor is, ha tudjuk: a kéthetente megtartott helyszíni szemlén a közmű-főigazgatóság képviselője is jelen van, s Sárdi György szobájának falán hatalmas helyszínrajz, időtáblázat mutatja, hogyan kell, kellene éppen állnia a munkának. A beruházó lehetőségei Mert hát mit is tehet a beruházó, s a körön végül is kívül álló közműigazgatóság? Mondjuk a tanács meg tudja szorítani az esetünkben tanácsi építőipari vállalatot, bár ez inkább a saját ujjunk kényszerű és egyben fájdalmas megharapásához hasonlítható. Viszont ahhoz, hogy gazdasági eszközökkel lehessen a számtalan alvállalkozót a papírokon, szerződésekben általuk is vállalt, jóváhagyott megállapodások teljesítésére szorítani, még ma sincs elég eszköz. A további következtetések előlegezéseként leírhatjuk: többségében még ma is a kivitelező mondja meg, mit vállal s mit nem, mit tart érdemesnek gyorsan elvégezni, s hova rendel csak egy-két dolgozót, hogy a folyamatos munka alibijét biztosítsa. Ám ez csak az egyik oldal. Mert az is igaz, hogy a fővárosi tanács intézkedésére csaknem fél éve összeültek az érintettek, s az eredeti, 1982. novemberi átadási határidőt 1982 májusára tervezik előrehozni. Ugyanis a tanácsnál — helyesen — úgy gondolták, hogy még a leendő téli, felfújható sátortető ellenére is furcsa lenne, ha egy strandot ősszel adnának át a közönségnek. Sárdi György: — A terveket átütemeztük, s azokat mindenki elfogadta. Fél éve e szerint folyik a munka. S az új határidőt tartani is lehet, bár az Országos Szakipari Vállalatnak már egy hónapja burkolnia kellene, de még nem kezdte el. Pedig alighanem ez itt a legnagyobb feladat: pirogránittal borítani a támfalakat, csempézni a medencét. S némi lemaradás máris tapasztalható a generálkivitelező munkájában is. Mindezek ellenére úgy tűnik tehát, hogy a még meglevő kisebbnagyobb buktatók elkerülésével végül is — nem a majdani ünneplést megelőlegezve! — leírhatjuk: határidő előtt fél évvel újra kinyit majd a Gellért hullámfürdője. De immár nem is ez a lényeg. Van néhány tanulság, amely esetleg hasznosítható más elhúzódó beruházásnál is, s még jobban erősítheti az ezekkel kapcsolatban hozott párt- és állami döntések megvalósítására tett erőfeszítéseket. Ezek pedig mindenekelőtt az építőipar oldaláról nézve tanulságok, anélkül hogy a párt ismét csak — és helytelenül — általában az építőiparon kívánnánk elverni. Mert nem minden alap nélkül könnyű lenne hivatkozni arra, hogy hiába van terv, ha nincs ács, burkoló. Ismerni a hogyant Tény, hogy az építőipari vállalatoknak évekig jövedelmezőbb volt — ma is az — felépíteni egy új irodaházat vagy éppen egy új fürdőt — lásd a két év alatt elkészült újpestit —, mint elvállalni egy rekonstrukciót, amely valóban többletmunkával, előre nem látható nehézségekkel járhat, már csak a műemléki jelleg miatt is. S ugyanakkor az is igaz, hogy az országnak ma nem a legfontosabb létszükségletei közé tartozik a Gellért strandja, hiszen egyéb — Pakstól a húskombinátokig terjedő széles skálán — létesítményekre kell a pénz és az építőipari dolgozók szaktudása. Így a Fővárosi 1-es emberei, az ORSZAK egyre fogyó burkolói gárdája, a Kőfaragó Vállalat szakemberei, a Fővárosi Szerelőipari Vállalat dolgozói — hogy csak néhány alvállalkozót említsünk — meganynyi más munkahelyet jártak meg sikerrel a Gellért építkezésének évei alatt. Átcsoportosítva, újra és újra visszatérve egy-egy helyre, kezdve a sortatarozásoktóla hídfelújításokig. Mindezek miatt pedig felmerül a kérdés: tudunk-e súlyozni, tudjuk-e megfelelően sorrendben tervezni és befejezni azokat a létesítményeket is, amelyek ugyan nem a közvetlen termelést szolgálják, de széles réteget érintenek? Úgy, hogy közben apróságnak tekinthető dolgokon múlik a még mindig nem kifizetődő felújítások ügye. A Gellértnél például azon, hogy a Hídépítő Vállalat szinte baráti alapon építette meg a csöppnyi aluljárót a fürdővel párhuzamos utca túloldalára, a majdani napozóhoz, gyermekmedencéhez. Mert dolgozói épp a közelben, a Szabadság-hídon dolgoztak, s mert öt évig nem akadt vállalkozó az aluljáró elkészítésére. Végül is a fővárosi tanács erélyes közbelépésére határidő előtt, 1982 májusára elkészül a Gellért. Ezt mindenki felelősséggel állítja. S szemet hunyva az elmúlt tíz év felett, akár elégedettek is lehetnénk. Ha megfeledkeznénk a hogyanról. És ez az, amit nem tehetünk. Már csak azért sem, mert egyre jobban előtérbe kerül az erők racionális felhasználása az építőiparban is, a felújítás, a korszerűsítés pedig a korábbinál máris sokkal nagyobb szerepet kapott. Ehhez pedig feltétlenül szükség volna a felújítások még jobb előkészítésére. Erre figyelmeztet a Gellért története is, a tíz évvel ezelőtti ,bezárástól a majdani nyitásig. Friss Róbert A hajdani és majdani hullámfürdő , ma. BOROS JENŐ FELVÉTELE | Nagy választékban kaphatók PAPÍRÁRUK, ÍRÓSZEREK,IRODASZEREK budapestxv bajcsví|[le%kv63n3t2^ r | 1 ÉS MŰSZAKI RAJZESZKÖZÖK a papíróráigN szombaton ToAtö3l hóraig. jl ^Lj|I | ©S írószerboltokban: Budapest XIII., Váci út 33. Telefon: 290-229. SZAKSZERŰ, UDVARIAS KISZOLGÁLÁS.