Népszabadság, 1981. május (39. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-10 / 108. szám

1981. május 10., vasárnap NÉPSZABADSÁG Ballagtak a végzős középiskolások Több mint félezer tanintézetben volt ünnepség Szombaton befejeződött a tanítás a középiskolák negyedikesei számá­ra: az ország 531 középiskolájában csaknem 20 ezer gimnazista és mintegy 25 ezer szakközépiskolás a hagyományos ballagási ünnepségen búcsúzott el az alma matertől. A fő­városi 106 középiskolában csaknem 4500 gimnazista és mintegy 6600 szakközépiskolás ballagott. Karmester nélkül is hibátlanul fújták az ilyenkor szokásos dalokat a budapesti Lengyel Gyula kereske­delmi szakközépiskola érettségiző diákjai. A 90 fiú és lány a déli ha­rangszó megkondultakor egyszerre indult el, hogy még egyszer, utol­jára együtt végigjárja négyéves ta­nulmányai stációit. Csak ezután vo­nultak az aulába, hogy meghallgas­sák a búcsúszavakat. A XIX. kerü­leti Landler Jenő gimnáziumban 37 diák fejezi be tanulmányait Az ün­nepségükön kedves műsorral aján­dékozták meg őket az iskola alsóbb évfolyamainak tanulói, hogy aztán közösen erősítsék rá az iskolazászló­ra találó jelmondatukat, melyet Ju­hász Gyulától kölcsönöztek erre az alkalomra: „Hirdessük: itt nem bol­dogul más, csak aki alkot, aki mun­kás .” Tolna megyében a bonyhádi Petőfi Sándor gimnáziumtól, amely idén ünnepli 175 éves fennállását, hetven­heten búcsúztak. Szekszárdon a Ga­­ray János gimnázium diákjai nem feledkeztek meg arról, hogy megko­szorúzzák névadójuknak a város fő­terén levő szobrát. A Rózsa Ferenc műszaki szakközépiskola tanulói a munkásmozgalmi emlékművön he­lyezték el a hála virágait; a palánki Csapó Dániel mezőgazdasági szakkö­zépiskola végzősei az intézmény árnyas parkjában adták át az iskola zászlaját a nyomukba lépő társak­nak. A több száz éves csengő hangjai mellett hagyták el iskolájukat a fennállásának 450. évfordulóját ün­neplő sárospataki Rákóczi gimná­zium diákjai. A hagyománynak meg­felelően nemcsak virágokkal, hanem házikolbásszal és fehér színű, hosszú nyakú, tokaji borral töltött palac­kokkal díszítették föl az öreg csen­gőt, Borsod megyében csaknem 10 ezer fiú és lány búcsúzott el az alma matertől. Miskolc legnépesebb kö­zépiskolájában, a Földes Ferenc gimnáziumban aranykoszorús jel­vénnyel tüntették ki a legjobban ta­nulókat. A Killián György gimnázium tanulói, ahogy ez már náluk hagyo­mány, a diósgyőri várban fejezték be a ballagásukat. Tatabánya óvárosi központjában szombat este kilométeres útszaka­szon kialudtak a fények, bányász­lámpák sugarai világították meg az utat, díszegyen­ruhában ballagtak az aknászképző technikum végzősei. Velük együtt búcsúztak a geológiai szakközépiskola diákjai is, s elkísér­ték őket útjukon az alsó tagozatos tanulók, valamint a három évvel ez­előtt megnyílt bányagépészeti és bá­nyavillamossági szakközépiskola ta­nulói is. Hatalmas nézőközönsége volt, a kezében bányászlámpát tartó, több száz fiatalnak, akik megkoszo­rúzták az 1919-es csendőrsortűznél hősi halált halt bányászok emlék­művét. (MTI) A budapesti Arany János gimnázium ballagói, ferkis emil felvétele Központi ellenőrzés, ízletesebb húsáru A fogyasztók véleménye alapján módosítják a gyártástechnológiát Jobb minőségű, ízletesebb hentes­áru kerül a fogyasztókhoz, annak a minőségellenőrző szervezetnek a mű­ködése nyomán, amelyet a főváros­ba szállító húsipari vállalatok meg­bízásából a Budapesti Húsnagyke­reskedelmi Vállalat hívott életre. Az új központi ellenőrzés nemcsak a termékek minőségét vizsgálja, ha­nem rendszeresen figyelemmel kíséri a fűszerezési arányokat is. Így a hús­üzemek és a fogyasztók között köz­vetítő szerepe is van, folyamatosan jelzi az esetleges eltérést a vásárlók által kedvelt íz és a gyári összeállí­tás között. Ennek alapján az üzemek­ben változtathatnak a fűszerek, az ízanyagok összetételén. A nagykereskedelmi vállalat a ter­mékekből kóstolókat, bemutatókat szervez. Legutóbb például Soroksá­ron, a Nagyvárad téri és az erzsébeti lakótelep közértjei­ben a többi között a Kaposvári Húskombinát hurkáiról, disznósajtjairól kérték ki a fogyasz­tók véleményét, más üzletekben pe­dig a zalai felvágottak vizsgázták. A véleményeket összegzik, megküldik az üzemeknek, ahol ezek figyelembe vételével módosítanak a gyártástech­nológián. Az MSZMP az ifjúságért Válogatott dokumentumok a KISZ fejlődéséről A Ságvári Endre Könyvszerkesztő­ség gondozásában Az MSZMP az if­júságért címmel válogatott dokumen­tumok kötete jelent meg. A csaknem 200 oldalas könyv a Magyar Szocialista Munkáspárt do­kumentumainak tükrében ismerteti a Magyar Kommunista Ifjúsági Szö­vetség 1957 és 1980 közötti fejlődé­sét. Az összeállítás közli a párt kong­resszusainak az ifjúság problémáival foglalkozó legfontosabb beszédeit, határozatait, az MSZMP Központi Bizottságának ifjúságpolitikai kérdé­sekben hozott állásfoglalását, illetve a Politikai Bizottság határozatát az ifjúságpolitikai határozat végrehaj­tásáról. A kötet anyagát Muzslay Jú­lia válogatta és szerkesztette. KÖZLEMÉNYEK A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM közli, hogy május 11-től június 2-ig a magyar koronázási jelvények kiállítása az épület tatarozása miatt zárva lesz. A MÁV vezérigazgatósága KÖZ­LI, hogy május 17-étől a Keleti pályaud­varról vasárnap, kedden és csütörtökön, 23 óra 10 perckor induló Budapest ex­pressz pályakorszerűsítés miatt Munkács elkerülésével, Ungváron át közlekedik Moszkváig. A szombaton induló expressz és ellenirányban Moszkvából a Budapest expressz változatlan útirányon közleke­dik. SZAKOSÍTÓ TOVÁBBKÉPZÉS. Az Er­dészeti és Faipari Egyetem földmérési és földrendezői főiskolai kara 1981. szeptem­berétől okleveles földmérő, illetve föld­rendező üzemmérnökök részére két fél­éves szakosító továbbképzést indít a geo­déziai adatfeldolgozó szakon. Huszonöt fő vehető fel. A felvételről a kar felvételi bizottsága dönt. A felvétel feltételei: föld­mérő, vagy földrendezői üzemmérnöki oklevél; erkölcsi bizonyítvány; a szak­mában eltöltött legalább 2 éves gyakor­lat; munkahelyi javaslat, a továbbképzés szükségességének igazolásával; egyéb, a hatályos jogszabályokban előírt feltétel. A felvételi kérelmet a Tv. 821. számú —­­ levelező oktatáshoz rendszeresített — je­lentkező lapon május 31-ig kell a főis­kolai kar továbbképzési osztályához (8000, Székesfehérvár, Pirosalma u. 1—3.) be­nyújtani. AZ operaház IGAZGATÓSÁGA saj­nálattal közli, hogy Maria Chiara múló légcsőhurutja miatt csak a május 15-i Otello előadását tudja énekelni, ezért az Erkel Színházban a május 11-i, hétfői Traviata előadása elmarad. A jegyeket az Operaház szervezési pénztára (VI., Nép­­köztársaság útja 20.) szombat és vasár­­­­nap kivételével, 13—17.30 óra között má­jus 20-ig váltja vissza. ROCK-DÉLUTÁN. A KISZ Ganz-Mávag Bizottsága május 30-án, 18—23 óráig a Ganz-Mávag Művelődési Központ nagy­termében rock-délutánt rendez, amely­nek bevételét a mozgássérülteknek ajánl­ja fel. A műsorban fellépnek az Új Ber­­gendy együttes, a Karthágó együttes és a Piti Diszkó. A béke és barátság hónapjának szombati eseményei Szombaton folytatódott a béke és barátság hónapjának rendezvényso­rozata. Veszprémben, Várpalotán és Zir­­cen békegyűlésen emlékeztek meg a fasizmus felett aratott győzelem 36. évfordulójáról. A fűzfőgyártelepi munkásművelődési központban bé­­kehangversenyt rendezett a Hazafias Népfront helyi bizottsága. A Hajdúböszörményben megtartott békegyűléssel kezdődött a barátsági hónap Hajdú-Bihar megyében. Se­bestyén Nándorné, az Országos Bé­ketanács elnöke beszédében kiemel­te: a magyar, békemozgalom nagy­szerű hagyománya, hogy évről évre a győzelem napján kezdődnek a bé­kehónap rendezvényei. Az idei béke- és barátsági hónap eseményei szoro­san kapcsolódnak a Béke-világta­nácsnak az európai biztonságért és leszerelésért mozgósító kezdeménye­zéseihez. Mint hangsúlyozta, az ese­mények méltóan demonstrálják né­pünk tettrekészségét a béke megőr­zésére, a népek közötti barátság el­mélyítésére. Debrecen nagy lakótele­pein s a megye községeiben lakóte­rületi gyűléseket, az üzemekben, szö­vetkezetekben szolidaritási találko­zókat tartanak. (MTI) Meggyorsultak a mezőgazdasági munkák Az utóbbi hetek csapadékosabb, hűvösebb időjárása után a nyáriasra fordult hétvégéin országszerte meg­gyorsultak a mezőgazdasági munkák. Sok megyében befejeződött a kuko­rica vetése: kaszálják a lucernát, ül­tetik a burgonyát, vetik a napraforgót. Szovjet segítség Laosznak A Szovjetunió földi mesterséges holdkövető állomást épít a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságban. Az erről szóló megállapodást, amely új korszakot nyit az á­zsiai or­szág és a külvilág kapcsolatában, s korszerűbbé teszi Laosz távközlési vonalait, Vientiane-ban írták alá. Korszerűen termel a szombathelyi fonógyár A Évente ezer tonna fonal és zsineg (Tudósítónktól.) Két évvel ezelőtt 35 millió forintos költséggel korszerűsítették a Lenfo­nó és Szövőipari Vállalat szombat­­helyi fonógyárát. Egy korszerűtlen lengyárat alakí­tottak át fonóüzemmé, új csarnokot építettek, s áttértek a vastag fonal és zsineg gyártására. Az üzem­ben új termelési módszerekkel kel­lett megismerkedniük a munkások­nak. Mindez a vártnál hamarabb si­került. A gyár már tavaly teljesítet­te a kitűzött ezer tonna termelést, s nyereséges lett. A közvetett és közvetlen anyag-, valamint energiatakarékosságban jó eredményt értek el: egy kiló fonal előállításának költsége egy év alatt 20 százalékkal csökkent. Fegyelme­zetten gazdálkodtak a bérrel, s a ter­melés 150 százalékkal nőtt az előző évihez képest. Egyebek közt 56 újí­tást is beadtak a dolgozók. A szombathelyi fonoda: BÁNHALMI JÁNOS FELVÉTELE Kitüntetett termelőszövetkezetek A sárisápi Új Élet Tsz-ben szom­baton tartott ünnepségen Dénes La­jos MÉM-miniszterhelyettes átadta a közös gazdaságnak a múlt évi mun­kaversenyben elért kiváló teljesít­ményéért a Minisztertanács vörös vándorzászlaját; a magas kitüntetést Farnadi Mihály tsz-elnök vette át. A kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben elért kimagasló eredményeiért kongresszusi oklevél­lel tüntették ki a kábai Vörös Csillag Termelőszövetkezet Lenin nevét vi­selő szocialista brigádját. A kitünte­tést szombaton a tsz székházában megtartott ünnepségen Szabó István, a TDT elnöke adta át Bagonya Már­tonnak, a 16 tagú növénytermesztő brigád vezetőjének. Ugyancsak tegnap Füzesgyarmaton a Vörös Csillag Termelőszövetkezet­ben Kovács Gyulának, a Március 15. komplex szocialista brigád vezető­jének Ballai László, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának osztályvezetője nyújtotta át a kongresszusi okleve­let. Kedden emelik be az Árpád-híd első új, száztonnás elemét Az Árpád-híd új szerkezetének első elemét kedden emelik a helyére. A csaknem 18 méter hosszú és száz tonna súlyú darab megmozgatása, a 120 tonna teherbírású Clark Ádám úszódaru feladata lesz. A szerkezeti elemeket a Ganz-Mávagban gyár­tották; előszerelésüket a vállalat lágymányosi telephelyén végezték el. Innen szállították át az elemeket a Dráva utcai rakpartra, ahonnan majd beemelik őket végső helyükre. A munkában húsz vállalat ötszáz dolgozója vesz részt A szerelés idején korlátozzák a vízi járművek forgalmát. A sportha­jók és a csónakok már hétfőtől nem haladhatnak át a Duna pesti ágában levő három nyílású hídrész alatt. A beemelés idején, 12-én és várhatóan 19-én valamennyi hajó csak a budai Duna-ágat veheti igénybe, s ekkor is csupán egy irányból közlekedhetnek a járművek. A forgalom zavartalan­ságáról jelzőállomások gondoskod­nak; ezek a Margitsziget északi csú­csánál, illetve a budai alsó rakpar­ton felállított lámpákat vezérlik. Magyar napok Japánban Magyar kulturális napok kezdőd­tek Nyugat-Japán nagyvárosaiban. Kyoto központjában, az ipari és kereskedelmi kamara székházában Bartók-estet tartottak, a zeneszerző­ről való megemlékezések japáni so­rozatának részeként; az estet az or­szág vezető napilapja, az Aszahi Sim­­bun és a Japán—Magyar Baráti Tár­saság rendezte. Oszakában szomba­ton megalakult a Japán—Magyar Baráti Társaság nyugat-japáni tago­zata. Tagjai neves egyetemi tanárok, a gazdasági élet befolyásos képvise­lői, vezető publicisták. A két nép kö­zötti kapcsolatok elmélyítésére hiva­tott társaságnak — Tokió és Hok­­kaidó után — most már a szigetor­szág e fontos városában is tevékeny­kedik tagozata (MTI) . Hamis aranyat árultak Jelentkezzenek a károsultak Egyre kevesebb embert tudnak be­csapni az úgynevezett „gagyizók”, a kétes értékű, eredetű, jórészt hamis aranytárgyakat árulók, ám még min­dig jócskáin akadnak, akiket változa­tos trükkjeikkel sikerül lépne csal­­niok. Ez a tanulsága: annak a kiter­jedt bűnügynek, amelynek gyanúsí­tottjait nemrég helyezte előzetes le­tartóztatásba a Pest megyei Rendőr­főkapitányság. A nyomozás eddigi megállapításai szerint a Viliám Sárközi vezette kül­földi bűnözők hónapok óta tartóz­kodtak Magyarországon. Fővárosi szállodákban laktak, portékáikat azonban­ Budapesten és a nagyobb városokban — a széles körű felvilá­gosító tevékenység nyomán — már nem tudták elhelyezni, ezért a fővá­rosból Pest megyén keresztülhalad­va, váltott gépkocsikkal kis falvakat, tanyáikat kerestek fel országszerte. Sok helyütt először kisebb értékű, de színaranyból készült, csempészett nyakláncokat adtak el, bizalmat keltve így a vásárlóikban; később ugyanoda visszatérve, a jó üzlet reményében a hamisított aranytárgyakat is megvet­ték tőlük. Főként vékony aranyréteg­gel futtatott, hamis négydukátos pénzérmék és ugyancsak futtatott réz pecsétgyűrűk cseréltek így gazdát. A károsultak egy része feltételez­hetően máig sem szerzett tudomást arról, hogy becsapták, hiszen a vé­kony aranyréteg miatt a tárgyak a vegyszeres próbánál is nemesfém­­összetételt jeleznek, csupán alapo­sabb szakértői vizsgálat deríthet fényt a hamisításra. Emellett a gyű­rűk­be Valódinak tetsző fémjelzést — próbát — is ütöttek a bűnszövetkezet tagjai. A házkutatások, illetve a gép­kocsik átvizsgálása során egyébként a nagy mennyiségű hamis gyűrű mellett megtalálták a próba beütésé­re alkalmas eszközöket is. A bűnö­zők módszeréhez tartozott, hogy — kihasználva idegennyelv-ismeretüket — külföldi állampolgároknak adták ki magukat, és bár tökéletesen be­szélik nyelvünket, mindig tört ma­gyarsággal szólaltak meg. Ezzel a ha­tározott fellépésükkel igyekeztek el­hitetni, hogy Magyarországra láto­gató értelmiségiek. A nyomozás felderítette, hogy így is igen sokan elutasították a kétes üzletet, ám feltehető, hogy ittt-tartóz­­kodásu­k során jóval több embert ká­rosítottak meg, mint amennyiről ed­dig tud a rendőrség. Ezért kérik, hogy személyesen, levé­liben vagy telefonon jelentkezzenek a károsultak, illetve azok, akik kapcsolatba kerültek a gyanúsítottakkal. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság címe: VI., Aradi utca 21—23. Telefon: 164-276/ 300-as mellék. (MTI) A BUDAPESTI SZÍNHÁZAK MŰSORA V: Vasárnap H: Hétfő Operaház: V: A nürnbergi mesterdal­nokok III. felvonása (8). Erkel Színház: V: Lammermoori Lucia (Oláh Gusztáv béri. 4. ea., de. 11), A rosszul őrzött lány (Losonczy béri. 4. ea., 7). Ze­neakadémia: H: Az AHZ hangverse­nye (Tavaszi béri. B/I/5., fél 8). Pesti Vigadó: V: Kovács Dénes hegedűestje (Mesterbérlet 5., fél 8). Nemzeti Színház: V: A szuzai menyegző (Ifj. béri. C. sor., 4. ea., de. fél 11), IV. Henrik I. rész (7), H: IV. Henrik II. rész (7), Meierék­ (Já­tékszínben, 7). Népszínház-Várszínház: V: A végítélet napja (7), H: A vihar (7). Népszínház-Józsefvárosi Színház: V: Ta­más bátya kunyhója (du. 3), Svejk (7), H: Mindenki tánca (7). Madách Színház: V: Az ember tragédiája (du. fél 3), A doktor úr (7), Jövőre veled, ugyanitt (Bu­dapesti Gyermekszínházban, 7), Egy perc volt az életünk (Egyetemi Színpadon, 7), Kései találkozás (Ódry Színpadon, 8), H: Patika (7), A baleset (Budapesti Gyer­mekszínházban, 7). Reflektor Színpad: V: Változatok egy témára (8). Vígszínház: V: A sanda bohóc (Darvas Lili béri, 3. ea., du. fél 3), A 88. utca foglya (fél 8), H: Őfelsége komédiása (7). Pesti Színház: V: Pl­atonov (VIII. béri. 3. ea., du. fél 3), Protestánsok (fél 8), H: Isten bokrétája (7). Fővárosi Operettszínház: V: János vitéz (du. fél 3), Leányvásár (V. béri. 4. ea., 7). József Attila Színház: Éjféli lovas (V: R. béri. 5. ea., 7, H: A. béri. 5. ea., 7). Thália Színház: V: A hétfejű tündér (de. 11), Egy ember élete (7), H: Énekek éne­ke (7). Vidám Színpad: V: A családban marad (du. fél 3 és 7), Idefigyeljenek, emberek! (Kis Színpadon, fél 8), H: Nyi­tott ablak (7). Mikroszkóp Színpad: V: Hogyan? Továbbit (Pataky István Műv. Házban du. 5 és fél 9). Radnóti Miklós Színpad: V: Egyperces novellák (7), H: Himnusz. Ünnepi ügyelet (7). Játékszín: Kalmár Béla (V. du. fél 3). Egyetemi Szín­pad: H: Tompa László Sütő András­ est­­je (7). Korona Pódium: H: Mikes Lilla előadóestje (7). Budapesti Gyermekszín­­ház: V: Sziporka és a Sárkány (de. fél 11), Ciki, te boszorkány (du. 3). Állami Bábszínház: V: Varjúdombi meleghozók (Jókai tér 10., de. fél 10), A titokzatos jóbarát (Népköztársaság útja 69., de. 11 és du. 4), H: Csak tiszta forrásból. Négy Bartók-mű (Népköztársaság útja 69., Fel­nőtt ea., fél 8), Vendégjáték: V: Jancsi és Juliska (II. ker. Műv. Központban de. 10, Hazai Fésűsfonó Műv. Házban du. 3), Kópémesék (Hűvösvölgyi Színpadon de. 11). Fővárosi Nagycirkusz: Cirkusz a jé­gen (V. de. 10, du. fél 4 és fél 8, H: fél 8). 21

Next