Népszabadság, 1981. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-01 / 101. szám
1981. május 1., péntek NÉPSZABADSÁG A dolgozó, alkotó embereket köszöntjük a munka ünnepén Sólyom Ferenc beszéde a rádióban és a televízióban Május elseje alkalmából Sólyom Ferenc, a SZOT titkára csütörtökön a Kossuth rádióban és a televízióban ünnepi beszédet mondott, amelyet az alábbiakban ismertetünk. Bevezetőjében a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Minisztertanács és a Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében köszöntötte a hallgatókat, a nézőket, hazánk minden dolgozóját, a szocialista társadalmunk építőit és védelmezőit, majd így folytatta: — Több mint kilenc évtizede ünnepük meg a dolgozók az egész világon május elsejét. Ezen a napon a nemzetközi munkásosztály fokozottabban érzi összetartozását, és igyekszik kifejezni szolidaritását. Május első napja hazánkban is mindenekelőtt a munka ünnepe, mert azzá formáltuk a három és fél évtized alatt. A munkát ünnepeljük, a dolgozó, az alkotó embereket köszöntjük. Sólyom Ferenc ezután szólt elért eredményeinkről, azokról az erőfeszítésekről, amelyekkel gazdagabb lett társadalmunk, s azokról a sikerekről, amelyekre méltán lehetünk büszkék. — A mi társadalmunkban — emelte ki — a végzett munka az értékmérő, ez jelöli ki az ember helyét a többiek között. Akik pedig nem veszik komolyan munkájukat, a restek, a felelőtlenek, legyenek kárvallottjai a magatartásuknak. Ezt az egész nép érdeke, de a jól, tisztességgel dolgozók nagy többségének igazságérzete is megkívánja. Erősítenünk kell gazdaságunk alapjait, valóra kell váltanunk közös céljainkat, mindazt, amit pártunk XII. kongresszusa határozatában megfogalmazott — folytatta Sólyom Ferenc. — Vívmányaink megőrzése, elért eredményeink megszilárdítása és a későbbi gyorsabb ütemű fejlődés megalapozása, ez a fő feladat. Ennek legfontosabb feltétele: a céljainkba vetett hit, a politikánk iránti bizalom, belpolitikai helyzetünk kiegyensúlyozottsága, amely reális valóság. Számítunk és számíthatunk a dolgozó emberekre szocialista vívmányaink megőrzésében, a további fejlődést megalapozó program végrehajtásában. Sólyom Ferenc a továbbiakban szólt a nemzetközi helyzetről, az életünket befolyásoló külső feltételekről is. — Van mit féltenünk, van mit megőriznünk — emelte ki. — Ezért kísérjük figyelemmel és aggodalommal, hogy az imperialisták napjainkban újra feszültté akarják tenni a légkört háborús uszításokkal fenyegetőzve. S esztelen fegyverkezésükkel veszélybe sodorják a világot — mondotta többek között. A SZOT titkára ezután a békeharc fontosságáról, a világ népeinek öszszefogásáról szólt, majd így folytatta: " A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVI. kongresszusán meghirdetett, az enyhülést szolgáló konkrét javaslatok ismét tanújelét adták a Szovjetunió békeakaratának. E javaslatok alapot adnak a társadalmi haladásért, a nemzeti függetlenségért, az imperializmus ellen küzdő minden erőnek. — Az ünnep adjon új erőt munkánkhoz, hogy szövetségeseinkkel együtt szilárdan haladjunk tovább a megkezdett úton — hangoztatta befejezésül Sólyom Ferenc, aki e további munkához hazánk minden dolgozójának, állampolgárának jó erőt, egészséget kívánt. Zászló- és oklevélátadási ünnepségek A Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa és a hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére indított szocialista munkaversenyben elért eredményeikért a Tolna megyei tanács kórház- és rendelőintézetének dolgozói csütörtökön ünnepélyes keretek között vették át a párt kongresszusi zászlaját. Szekszárdon Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára adta át a kitüntetést dr. Molnár Ádám főigazgató főorvosnak és dr. Bíró Imrének, a pártszervezet titkárának. Az ünnepségen Óvári Miklós beszédet mondott. A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát dolgozói ünnepség keretében vették át a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, amelyet Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke nyújtott át Burgert Róbert állami díjas vezérigazgatónak. A Mineralimpex Magyar Olaj- és Bányatermék Külkereskedelmi Vállalat dolgozói a Magyar Kereskedelmi Kamara dísztermében tartott ünnepségükön vették át munkasikereik elismerésének jelképét, a Minisztertanács és a SZOT elnökségének Vörös Zászlaját. Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese és Vas János, a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára adta át a kitüntető zászlót Russay István vezérigazgatónak és Szenecz Ferencnének, a szakszervezeti bizottság titkárának. Kongresszusi zászlóval és a Minisztertanács Vörös Zászlajával tüntették ki a Sátoraljaújhelyi Hegyalja Ruházati Szövetkezet kollektíváját. A kitüntetést Sátoraljaújhelyen, a járási pártbizottság székházában Rév Laos, az MSZMP KB tagja, az OKISZ elnöke adta át Lantos Miklósnénak, a szövetkezet elnökének. A Fűzfői Nitrokémia dolgozói is elnyerték a Központi Bizottság kongresszusi zászlaját, amelyet Fejti György, az MSZMP KB tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára adott át — ünnepség keretében — Harsányi Imre vezérigazgatónak. Tegnap újabb szocialista brigádok vették át a párt kongresszusi oklevelét. A kitüntetést az Ózdi Kohászati Üzemek hengermű gyáregységének finomsorán dolgozó Nógrádi Sándor szocialista brigádnak Herczeg Károly, az MSZMP KB tagja, a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára adta át, s Kocsis István, a munkacsapat vezetője vette át, a Fejér megyei Bauxitbányák Vállalat Műszaki fejlesztésért gépész komplexbrigádjánál Sudár Iván, az MSZMP Fejér megyei Bizottságának titkára adta át Rabóczki László brigádvezetőnek, az Ipari Szerelvény- és Gépgyár Hans Baumler szerszámkészítő brigádjának Komáromi Lajos, a Pest megyei pártbizottság osztályvezetője adta át, s Szabó Albert brigádvezető vette át; az Észak-dunántúli Víz- és Csatornaművek Kandó Kálmán villanyszerelő brigádja oklevelét Veszprémi István, az MSZMP KB tagja, tatabányai bányász adta át Horváth László brigádvezetőnek, a Magyar Néphadsereg nyírtelki alakulatának Szinkron brigádja oklevelét Oláh István vezérezredes, a honvédelmi miniszter első helyettese nyújtotta át; a Szolnok megyei Sütőipari Vállalat kunhegyesi üzeme November 7. komplex brigádja oklevelét Szabó Borbála, az MSZMP KB tagja, a martfűi Tisza Cipőgyár művezetője adta át Nagy János brigádvezetőnek, a Debreceni Agrártudományi Egyetem karcagi kutatóintézetének Marx Károly brigádja oklevelét Majoros Károly, a megyei pártbizottság titkára adta át Andrási István brigádvezetőnek, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat Zalka Máté brigádja kitüntetését Deák László, az MSZMP KB tagja, a Mecseki Ércbányászati Vállalat brigádvezetője nyújtotta át Dörmer Konrádnak, a vájárbrigád vezetőjének; a Budapesti Kőolajipari Gépgyár Ifjúsági forgácsoló-lakatos brigád kitüntetését Borbély Sándor, az MSZMP KB tagja, a Munkásőrség országos parancsnoka nyújtotta át Varga Lajos brigádvezetőnek; a Fálon Ruházati Vállalat Komarov brigádja oklevelét Gyebrovszky Andrásné, az MSZMP KB tagja, a Habselyem Kötöttárugyár vezérigazgatója nyújtotta át Svéda Béla brigádvezetőnek; a Kossuth Nyomda Munkácsy brigádja oklevelét Rényi Péter, az MSZMP KB tagja, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese nyújtotta át Tuskó Lászlóné brigádvezetőnek; a Fővárosi Településtisztasági Vállalat József Attila brigádja kitüntetését Dienes Béla, az MSZMP KB tagja, az Egyesült Izzó vezérigazgatója adta át Talapka Ferenc brigádvezetőnek; a Betonútépítő Vállalat Szántó Kovács János vasúti felépítményfektető brigádja oklevelét Berecz Frigyes, az MSZMP KB tagja, a BHG vezérigazgatója adta át Papp László brigádvezetőnek. A Minisztertanács és a SZOT elnökségének Vörös Vándorzászlaját a Gelka Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalatnál Rabi Béla ipari államtitkár nyújtotta át Kozma György vezérigazgatónak; a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalatnál Sáli Ferenc, a SZOT osztályvezetője adta át Makrai Mihálynak, a vállalat igazgatójának; a Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalatnál Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke adta át Holl Lajosnak, a vállalat igazgatójának; a rákóczifalui Rákóczi Tsz-nél Kovács Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes adta át Bereczki Lászlónak, a közös gazdaság állami díjas elnökének. t . Politika és gazdaság „Régen feltárt igazság — mondotta Kádár János a XII. pártkongresszuson —, hogy a társadalom fejlődését döntően két tényező határozza meg, a politikai hatalom és a gazdasági alap. Ebből következik, hogy jelenleg a mi viszonyaink között, amikor a munkásosztálynak és szövetségeseinek a politikai hatalmú szilárd, minden társadalmi kérdés megoldása, az életszínvonal emelése, a kultúra fejlesztése, honvédő képességünk és általában a fejlett szocialista társadalom sikeres építése a gazdasági munka eredményeitől függ." Ezt az összefüggést — elmondhatjuk — közvéleményünk megérti és elfogadja. Sok jel mutatja azonban, hogy gondolkodásunkban, cselekedetünkben időnként megfeledkezünk ezen összefüggés másik oldaláról, arról ugyanis, hogy a gazdaságnak ugyan meghatározó szerepe van, „a politika a gazdaság koncentrált kifejezése”, de „A politikának feltétlenül elsőbbsége van a gazdasággal szemben. Aki másként gondolkodik, az megfeledkezik a marxizmus ábécéjéről.” (Lenin) Elsőbbség és meghatározó szerep Politika és gazdaság összefüggésének ezt a lenini felfogását saját történelmi tapasztalataink is igazolják. Nálunk is bebizonyosodott, hogy nem vezet jóra az a politika, amely irreális gazdasági célokat tűz ki, s nem lehet szilárd a munkáshatalom és az alapját képező munkás-paraszt szövetség, ha a gazdaságpolitika ökonomista módon nem veszi figyelembe a gazdasági döntések várható politikai hatásait. Az idősebbek még személyes tapasztalatokból emlékeznek rá, hogyan vezetett az ötvenes évek első felének voluntarista gazdaságpolitikája a párt és a tömegek viszonyának megromlásához, milyen károkat okozott a munkás-paraszt szövetségnek, s — más hibákkal együtt — hogyan könnyítette meg az ellenforradalmi elemek dolgát. A politika elsőbbsége mindenekelőtt azt jelenti, hogy a gazdaságpolitikának — mint a párt általános politikája részének — az összpolitikát, tehát a párt általános társadalompolitikai céljait kell szolgálnia. Csak olyan gazdaságpolitika hozhatja a legjobb eredményeket, amely szilárdítja a munkásosztály hatalmát, az osztályok szövetségét, a népinemzetti egységet, amely elősegíti a népjólét növekedését, az emberek személyiségének kibontakozását. Egy gazdasági kérdés pusztán ökonómiai szempontok mérlegelése alapján tehát aligha dönthető el: a javaslatokat keresztül kell engedni a politika kontrollján, és annak társadalmi, tehát politikai hatásait mérlegelve lehet — az eredeti elképzeléseket esetleg módosítva — határozni. Ha így járunk el, lehet, hogy a döntés kompromisszum elemeit is magában foglalja, de mert végrehajtását várhatóan széles körű tömegtámogatás fogja segíteni, végül is célravezetőbb. Hadd idézzem még egyszer Lenint, aki Trockijjal és Buharinnal vitázva mondotta. .. ha politikailag nem nyúlunk helyesen a kérdéshez, akkor a szóban forgó osztály nem fogja megtartani uralmát, ennélfogva nem oldhatja meg termelési feladatát sem.” (A kiemelések Lenintől.) De más oldalról tekintve igaz az is, hogy a gazdaság meghatározza a politika mozgásterét. A politikai döntéseknek számolniuk kell gazdasági vonzataikkal, hatásukkal, figyelembe kell venniük a gazdaság állapotát, teljesítőképességét. A politika elsőbbségére hivatkozva, semmiképpen sem lehet félretolni, semmisnek tekinteni a gazdaság törvényeit, belső és nemzetközi összefüggéseit. Aki politikai döntést hoz, számolnia kell annak gazdasági hatásával, csakúgy, miként minden gazdasági döntésnél annak politikai hatását is figyelmesen mérlegelni kell. Történelmi tapasztalatok Pártunknak az ellenforradalom óta eltelt csaknem negyedszázados sikerei nem utolsósorban köszönhetők annak, hogy a gazdaság és a politika egymáshoz való viszonyában figyelembe vette mind a gazdaság meghatározó szerepére, mind a politika elsőbbségére vonatkozó lenini útmutatásokat. Ennek köszönhető a munkáshatalom megvédése és megszilárdítása, a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a gazdaságirányítási reform sikere, hogy a legutóbbi 25 esztendő legfontosabb korszakos eredményeit említsem. Elérésükért természetesen mi is vállaltunk kompromisszumokat. Nemritkán olyanokat is, amelyeken később — midőn erre az eredmények módot adtak — túl lehetett lépni. A kommunisták azonban nem általában a kompromisszumok ellen vannak, csakis az olyanok ellen, amelyek nem szolgálják a társadalmi haladást, amelyek ártanak a szocializmus ügyének. Kétfrontos harcban Az ellenforradalom után a hatalom megszilárdításának kulcsfontosságát figyelembe véve, a korábbi szűk esztendők után nagyobb teret adtunk az anyagi érdekeltségnek. Fontos eszköze volt ez a bizalom visszaszerzésének. Az életszínvonal ugrásszerű emelkedése és a munkakedv növekedése jótékonyan hatott a termelésre is. Voltak azonban e folyamatnak vadhajtásai, közöttük olyanok is, amelyeket még ma is nyesegetnünk kell. Ugyanakkor, amikor társadalmunkban újra uralkodóvá váltak a szocialista eszmék, helyreállt a közösségért végzett munka becsülete, a társadalom egyes szféráiban polgári és kispolgári illúziók és életideák hódítottak teret, terjedt az önzés, a csak magának élés, sok ember életcéljává vált az öncélú szerzés, gazdagodás. A párt idejében fellépett az ilyen nem kívánatos jelenségek ellen, ugyanakkor elhatárolta magát a kispolgári egyenlősítő törekvésektől, kiállt a munkával arányosan nagyobb jövedelmek jogossága mellett. Vagy emlékezzünk a mezőgazdaság szocialista átszervezését megelőző vitákra. A párt elutasította azokat a nézeteket, amelyek az átszervezés gazdasági szükségességéből kiindulva, de gazdasági és politikai lehetőségeinket alábecsülve, annak elodázását vagy lényegében erőszakkal, „felülről” való végrehajtását sugallták. A magyar mezőgazdaság szocialista átszervezése, a párt irányvonalának megfelelően, végül is úgy ment végbe, hogy nem esett vissza a termelés, és nem gyengült, ellenkezőleg, szilárdabbá vált a munkásparaszt szövetség. Mindennek hatása ma is érződik mezőgazdaságunk nemzetközileg is elismert eredményeiben és társadalmunk politikai egységében egyaránt. Az azóta eltelt két évtizedben a magyar mezőgazdaság olyan eredményeket ért el, amelyekhez hasonlót parasztságunk ezeréves története folyamán nem találhatunk. Igaz, hogy az átszervezés idején még nem tudtunk minden anyagi segítséget megadni a szövetkezeteknek, de példáulolyan rugalmas termelési módszerek alkalmazását is lehetővé tettük, amelyek közvetlenebbül érvényesítették a tagok érdekeltségét, úgy szabályoztuk a háztáji gazdálkodást, hogy segítsen áthidalni a kezdet nehézségeit, és a későbbiek során is jelentős tényező maradjon az ország ellátásában, parasztságunk életszínvonalának alakulásában. A kezdeti módszerek egy része felett azóta eljárt az idő, de a maguk idejében jelei és erősítői voltak a gazdasági bátorságnak és a politikiai bizalomnak egyaránt. A mezőgazdaság egyébként különösen jól mutatja a gazdaság „politikaérzékenységét” és a politika „gazdaságérzékenységét”. Az anyagi érdekeltség átmeneti csökkenése a hetvenes évek elején például érezhető gazdasági és politikai károkat okozott, míg e hiba kiküszöbölése a termelés újabb fellendítését — például az állatállomány újbóli növekedését — s a munkás-paraszt szövetség szilárdabbá válását vonta maga után. Igazolás: a gyakorlat Hadd essen szó harmadik nagy gazdasági és politikai vívmányunkról, a gazdaságirányítás reformjáról is. Már az 1957-es pártkonferencia felvetette a gazdaságirányítás tökéletesítésének szükségességét, majd széles körűtársadalmi vita után 1968-ban bevezettük az „új gazdasági mechanizmust”, s ezzel korábban járatlan útra lépett a magyar tervgazdálkodás. Tudtuk — tanú erre a Központi Bizottság 1966. májusi ülése is —, hogy az új úton veszélyek is leselkednek, gazdaságiak és politikaiak egyaránt. Ezek csökkentésére tulajdonképpen kompromisszumokat jelentő „fékeket” építettünk be a mechanizmusba, elejét kívánva venni például a munkanélküliségnek, az árak ellenőrizhetetlen emelkedésé- nek, a gyengébben gazdálkodó vállalatok lehetetlenülésének, és politikailag is figyelmeztettünk a nagyobb önállósággal járó, esetleg nem kívánatos jelenségek elleni fellépés szükségességére. Megreformált irányítási rendszerünk azóta beigazolta, hogy a mi viszonyaink között alkalmas eszköz az intenzív fejlődés feladatainak megoldásához. S ha történtek is kísérletek hatókörének szűkítésére, alapelveinek torzítására, az élet megmutatta, hogy nem további fékek beépítése vagy a régi szubjektív döntési, elbírálási módszerek visszacsempészése, ellenkezőleg, a kezdetben elkerülhetetlen korlátok fokozatos lebontása, az egyedi kivételek, szubvenciók csökkentése, a normatív előírások széles körű érvényesítése vezet sikerre, s ez segíti például alkalmazkodásunkat gazdálkodásunk nehezebbé vált belső feltételeihez is. Természetesen a gazdaságirányításra is érvényes a politika elsőbbségének elve. Már csak ezért is fel kellett figyelni arra, hogy a hetvenes évek elején átmenetileg a tervezettől elmaradt a munkásosztály helyzetének, életszínvonalának javulása. Kitűnt azonban, hogy a lényegében gazdasági feltételek nélküli s a reform alapelveinek ellentmondó segítés csak a régi termelési struktúrák konzerválásához vezet, s elodázza az olyannyira szükséges szerkezetváltást. Nem a nagyüzemek valamifajta pátyolgatása biztosítja fölényüket, hanem olyan gazdasági környezet s az ezt szolgáló szabályozás, amely kikényszeríti, hogy a nagyvállalatok éljenek a nagyüzem tényleges előnyeivel, és egyenlő feltételek alapján is bebizonyítsák fölényüket. Nemcsak a gazdaság legkedvezőbb fejlődését segíti az ilyen szabályozás, de jobb feltételeket is teremt a gazdasági és az üzemi demokrácia kibontakozásához, a kezdeményezőkészség növekedéséhez, az érdekeltség, a munka szerinti elosztás szocialista elvei érvényesüléséhez. Mindezek megvalósítása nemcsak gazdasági eredményeink egyik forrásává vált, hanem a szocialista tulajdonosi érzés erősítésében betöltött politikai szerepe sem lebecsülendő. Kölcsönös bizalommal Az említett — és nem is akármilyen események, döntések, úgy vélem, jól példázzák mindazt, hogy a politika büntetlenül nem szakadhat el a realitásoktól, csak olyan célokat tűzhet ki, amelyek gazdaságilag megalapozhatók, mind pedig azt, hogy csak az olyan gazdasági döntések helyesek, amelyek erősítik a nép hatalmát, az alapvető osztályok, társadalmi rétegek szövetségét. Mindez persze korántsem jelenti azt, hogy csak mindenki által könynyen elfogadható, népszerű gazdasági intézkedésekre kerülhet sor. A realitások, a gazdálkodás belső és külső körülményei időről időre olyan lépéseket is szükségessé tesznek, amelyek időleges konfliktusokhoz vezetnek, átmenetileg kedvezőtlenül érintik valamelyik osztályt, társadalmi réteget vagy akár az egész lakosságot, és politikai feszültséget okozhatnak. Gondoljunk például az áremelésekre vagy a gazdasági szerkezetváltással helyenként együtt járó munkaerő-átcsoportosításokra. Természetesen nem várható el, hogy az emberek örüljenek az áremelésnek, vagy annak, hogy régi, megszokott munkahelyüket újjal, szokatlannal kell felcserélniük. A légtöbb, ami reálisan elvárható, hogy megértik az intézkedés szükségességét, tudomásul veszik a változást, de tapsolni persze nem fognak hozzá. A megértéshez, az elfogadáshoz azonban az kell, hogy őszinte szóval megmagyarázzuk például az árak emelésének elkerülhetetlen voltát, és hogy az új körülmények között is biztosítsuk az árak és a jövedelmek terv szerinti alakulását. Minden olyan intézkedés, amely jelentős rétegeket érint hátrányosan, a párt, a kormány és a dolgozók közötti bizalom próbája is. E bizalmat a párt a nép érdekeért végzett immár negyedszázados töretlen munkával vívta ki. Az emberek tapasztalatból tudják, hogy pártunk őszintén beszél hozzájuk, javaslatai az ország felemelkedését, lakosai jólétének növekedését szolgálják. Így van ez ma is, amikor a hatodik ötéves tervben az életszínvonal tekintetében csak az elért szint megőrzését tűzhettük ki célul, és még ennek biztosítása is nagy erőfeszítéseket követel. Közvéleményünk érettségét mutatja, hogy megértve e helyzetet, inkább azért aggódik, hogy valóban tudjuk-e tartani az eddig elért, és fejlettségünkkel összevetve egyáltalán nem lebecsülendő életszínvonalat. A VI. ötéves terv előirányzatai erre egyértelmű választ adnak: igen, tartani tudjuk, sőt az életviszonyok némi javítására is mód van. Ehhez azonban a korábbinál jobb, szervezettebb, fegyelmezettebb munkára van szükség. A termékenyebb, a hatékonyabb munka így teremti meg a politika fedezetét, s teszi lehetővé, hogy az átmeneti lassulás után ismét felgyorsuljon majd a gazdaság növekedése, újból érezhetően javuljon a lakosság életszínvonala. Földes István