Népszabadság, 1981. június (39. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-12 / 136. szám
HALÁLOZÁS Vető Endre, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal Közép-dunántúli Felügyelőségének igazgatója június 5-én tragikus körülmények között elhunyt. Az OKTH saját halottjának tekinti. Temetése június 17-én 14.30 órakor lesz Keszthelyen. Mély fájdalommal értesítem mindazokat, akik ismerték és szerették drága jó feleségemet, Pápai Jánosnét, a Budapesti Orvostudományi Egyetem bölcsődéjének vezetőjét, hogy 1981. május hó 17-én elhunyt. Hamvait Bánhida, Síkvölgyi úti temetőben helyezik örök nyugalomra 1981. VI. hó 15-én 15 órakor. Pápai János. A Középülettervező Vállalat Igazgatósága, pártszervezete, szakszervezeti bizottsága és a KISZ nagy szomorúsággal jelenti, hogy a negyedszázadon át hűséges, odaadó munkatárs, Bedécs Sándor, a vállalat Ybl- és Munkácsy-díjas belsőépítész főmérnöke, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze méltósággal viselt súlyos betegségben 1981. június 10- én, 52 évesen meghalt. A vállalat valamennyi dolgozója, politikai és társadalmi szervei saját halottjukként mélyen gyászolják. Temetéséről később intézkedünk. Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy Bedécs Sándor Ybl- és Munkácsy-díjas belsőépítész, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze, 1981. június 10-én, súlyos betegségben elhunyt. Gyászolják felesége Vörös Irén, gyermekei Mónika, Kristóf, a Bedécs és Vörös család. Temetéséről később történik intézkedés. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Székely Sándorné, Olgánk június 4-én hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése június 12-én fél 10-kor lesz a Rákoskeresztúri temetőben (Kozma utca 6.). A gyászoló család: Újpesti Gyapjúszövő gyár Újfehértói Gyárába (Szabolcs megye) felveszünk textilmérnököt textiltechnikust, fonó, szövőelőkészítő és szövőművezetőket, termelő üzemi vezető beosztásokba. Házaspárokat előnyben részesítünk, összkomfortos lakásokat azonnal biztosítunk. Jelentékezés: Újpesti Gyapjúszövőgyár, Budapest Berni u. 1. 1045. Munkaügyi főosztály, nel.: 694 820 vagy Újpesti Gyapjúszövőgyár Újfehértói Gyára újfehértó. A Szatmár Bútorgyár pályázatot hirdet felsőfokú végzettséggel és legalább 3 éves gyakorlattal rendellkező szakemberek részére anyaggazdálkodási osztályvezető, üzemvezető, üzemvezető-helyettes, műszakvezető munkakörök betöltésére. Lakást biztosíttunk. Fizetés az érvényes rendelkezések szerint. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a vállalat igazgatójánál és személyzeti vezetőjénél. Mátészalka Felszabadulás útja címen A Szolnok megyei Tanács Tervező Vállalata felvételre keres kezdő vagy tervezési gyakorlattal rendelkező okleveles épületgépész-mérnököket és üzemmérnököket kalorikus épületigépészeti tervezési munkákra, Jelertkezés levélben az eddigi munkakörök leírásával vagy személyesen Szolnok, Kossuth L. 6—8. 5000. szám alatt a titkárságon. ( ÁLLÁST KERESV) 51 éves, egyedülálló férfi, 1976-ban végeztem levelező vadgazdálkodási tanfolyamot, szakmai gyakorlatom nincs. Szívesen lennék hegyvidéki csendes helyen vadőr, természetvédelmi őr, halőr, gátőr, mezőőr. Budapestit 30 nm, komfortos, központii fűtéses cserelakásttudok biztosítani. ..Csend, magány NSZ 40 608” jeligére a kiadóba. Magasépítő üzemmérnök 5 éves kivitelezői gyakorlattal munkahelyet változtatna. ..Lakásmegoldással 018 501” jeliigére a dunaújvárosi hirdetőbe. Vidéki vállalatok, szövetkezetek ügyintézését vállalom, főállásban. „Telefon van 260 798” jeliigére a Felszabadulás téri hirdetőbe. ( ÁLLÁST KÍNÁL ) Az ALBA Cipőipari Szövetkezet pályázatot hirdet műszaki osztályvezető, termelési osztályvezető, közvetlen termelésirányító munkakörök betöltésére. Pályázati feltételek: osztályvezető munkakörűek esetében könnyűipari műszaki főiskolai végzettség, 10 éves szakmai gyakorlat. Közvetlen termelésirányító esetében, cipőipari technikumi végzettség, 5 éves szakmai gyakorlat. Címünk: ALBA Cipőipari Szövetkezet, Székesfehérvár. Hosszú sétatér 4. 8000. Jelentkezni lehet: írásban vagy személyesen de. 8-tóll du. 16 óráig, a személyzeti vezetőnél. Telex: 21-231. Telefonszám: 12-464. Főv. 3. sz. Építőipari Vállalat felvesz: kőműveseket, ács-állványozókat, tetőfedő-bádogosokat, hidegburkolókat, üvegeseket, asztalosokat, valamint a fenti szakmákhoz segítőket, továbbá kubikosokat. Jelentkezés: munkaerő-gazdálkodás, Bp. VIII., Csokonai u. 6. sz. Telefon: 141-628. Enike aluljárónál. Vállalatunk munkaruhát, védőruhát, meleg ebédet, vidékiek részére munkásszállót biztosít. Állandó szabad szombat van. Balatonfelvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Keszthely, Monostorapáti Erdészetének „csolcsói” kerületébe felvételre keres — kerületvezető erdészi beosztásba — gyakorlattal rendelkező erdésztechnikust. Hl. szakvizsgával rendelkező erdészt. Fizetés: megegyezés szerint, phisz természetbeni juttatás. Lakás külterületen, víz, villannyal. Feleség részére gondnoki állás biztosítható, jelentkezni lehet személyesen vagy levélben a gazdaság személyzeti osztályán. Keszthely, Szabadság u. tíz. A Mecseki Szénbányák, pécsi és komlói bányaüzemeihez FELVESZ 18—35 éves férfiakat föld alatti csillés, vájár, lakatos munkakörbe. Munkásszállót biztosítunk. Szakmai képzés, speciális bányászati kedvezmények. Alapfeltételünk: a bizalomkeltő munkakönyv. Címünk: Mecseki Szénbányák munkaügyi osztály, Pécs, Komját Aladár u. 5. 7629. Telefon: 24 863. Örököseit keressük nak a Slang! András Endre volt winnipegi (Kanada) lakosnak, aki 83 éves korában, 1981 Január 19-én hunyt el Winnttpegben. Jelentkezés személyesen vagy írásban az Általános Értékforgalmi Bank Rt-nél Budapest V., Dorottya ut. Esküvőiruha-kölcsönző nyílt a Délinél nívós árukészlettel, alakra igazítással, vidékre is. — Budapest XII., Gregus utca 6. Logan strings hegedűgép. Hohner húros Clavinett, Karg hangológép eladó Tel.: 683-544, 276-952. Volkswagen mikrobusz 4 éves, most vizsgázott, eladó: 338-032. Fiat 127 garanciális motorral, felújított állapotban, rádióval eladó. — „Fehér NSZ 41 740 jeligére a kiadóba. Új vagy használt üzemképes UAZ terepjárót teherbírású nyitott tehergépkocsit keresünk megvételre. Ármegjelölést kérünk. „Kossuth Mgtsz, Borsodi váruk a. 3462. két állatorvos részére, orvostanári beosztásba. Részletes felvilágosítást az iskola igazgatója ad: Hódmezővásárhely, Lenin utca 15. Telefon: 11-396. Nagykanizsán új boltot nyitott a Népművészeti Vállalat A bolt címe: Szabadság tér 1. Az egyedi, zsűrizett népművészeti áruk, gyermekruhák, szőnyegek, lakásdíszek nagy választékát kínáljuk. Az új boltban is a régi előzékenységgel várja Önöket Most vizsgázott, garázsbantartott Trabant megkímélt állapotban első kézből eladó. XIX., Kossuth L. u. 228. Napközben: háromszázharminckilenc-kétszázhúsz. Eladó kétszemélyes műanyag csónak. 12 voltos akkummulátoros motorral vagy anélkül. Vitorla is rászerelhető. Ásványi Lajos, Oroszlány, Táncsics u. 9. 2840. IL-es VW 1600 megkímélt állapotban eladó. Budapest II., Fillér u 45/b. Bencze Lászlóné Telefon: 152-415. Autófridzsider, új, 12 és 220 V-ról működő eladó Tel.: 643-359. este. UAZ típusú gépkocsikat — üzemképteleneket is — keres megvételre az AFIT XVI. sz. Autójavító Vállalat 6. sz. salgótarjáni üzemegysége. Cím: Salgótarján, Rákóczi úti 233 . 3100. Telefon: 10-255. ZD-s P. 126-os gépkocsi sürgősen eladó. Telefon 212-539. Karambolos Barkas adó: 848-754, 18 után. Földes autóalkatrész speciális fékszaküzlet, kapufogók minden szocialista típushoz. kuplungtár csak, tömítések. Bpest XIII., Balzac u. 15. 850-es Fiat, Zastava 750 új alkatrészek kaphatóik Túlméretes dugattyúik kuplungnyomszerkezet, fék alkatrészek stb. 850 Fiat használt motor hengerfej, hűtő eladó. — Bresztyenszky műszaki kereskedő. Budapest VI., Szinyei Merse Pál utca húsz. A Paksi Állami Gazdaság 3 db Bison Gigant kombájnt ajánl fel megvételre, kukorica adapterrel. Az megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: telefon: Parks 11-811, 11 070, telex: 14-282. Bőrdíszműves jobbkaros tűzőgép eladó. Telefon: 694-193. Megtekinthető: Bp. IV. ker., Árpád út 67. szám. EAN 1000-es esztergagép eladó. XI., Major u. 57 (Hadak u. sarok.) Kerékkiegyensúlyozó gépet keresek megvételre Illés István, Nyírcsaholy, Ady E. u. 10. 4356. Interlock varrógépet vennék. Szabolcsi Ottó, Pécs, Hajdú Gyula 18. 7631. Tel.: 16-977. IBB Redőnykészítés, javítás rövid határidőre, üzenet hagyás tel.: 297-532. — Greskovics László, Bp., Csorvás u. 50/a. 1154. Drótkerítés, csibedrót állandóan kapható. Házhoz szállítás! Kornerné Székesfehérvár, Gelért u. 82. Fogsorjavítás megvárható. Lenin krt. 51. 423- 429. Royal Szálló mellett. Parkettalerakás, átrakás, csiszolás, lakkozás, pvcszőnyegpadló-ragasztás garanciával, vidékre is. Tel.: 655-994. Az OFOTERT Vállalat üzemfenntartó csoportja felvesz LAKATOS, VILLANYSZERELŐ ÉS CSŐSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT Jelentkezni lehet személyesen a Budapest XIIL, Reitter Ferenc u. 45-49. sz. alatt, vagy a 494-990-es telefonszámon, a 204-es mellékállomáson. Írottr? Szegkovács kisiparos vállal mindennemű kovácsolási munkát: falszeg csatornatartóval, hófogóbak Viszonteladónak vidékre is. Budapest XV Nádastó u. 9. Tulipánhagyma (anyák napi fajta) darabja 1.50 Ft, ennek sarja 100 Ft/kg. Holland glory red imperial, apper doom, darabja 4 Ft ezek sarja 200 Ft/kg Rendeléseket július hó 15-től szállítom. Székesfehérvár, postafiók 16 8002. Magyar vizslaikölykök eladók. Bp. II., Kőfejtő u. 2. Hartai, este 6-tól vagy 183-774, 8—4-ig. Gyermeknyaraltatási vállatok 6—11 évesig Balaton déli partján. Telefon: 673-670, hétköznap este. Vattacukor-készítő gép eladó vagy bérbe adó Cím: Bp. XI., Bertalan L. u. 26., házfelügyelő. Balatoni büfé, nyaralóval betegség miatt eladó. Telefon: 06-84-31 087. Előnevelt csibék, szaporító telepről származó vérvizsgált tojóktól. 5—6 hetesek, vörös hampshire — kendermagos (sávozott plymouth) állandóan kaphatók. Telkes, X., Gránátos 12 (Kozma u. sarok) 37-es Villamosvégállomásnál. Telefon: 277-326. Több darabból álló szarvas-, őztrófea, vad bőrszőnyegek igényesnél eladók vagy 1500-as Ladára cserélhetők. „Megegyezünk NSZ 157” jeligére a kiadóba. Tollcsípkedés, tojástörés, kannibalizmus ellenércék csőrének kurtítása nélkülözhetetlen. Legmodernebb külföldi gépem a két csőrt egyszerre szabályos formára vágja. A baromfiak a csőrvágás után azonnal esznek és semmi károsodást nem szenvednek. Már négyhetes körtől elhullásmentesen alkalmazható. Hívásra állami gazdaságba, tsz-be, egyéni gazdához bárhová elmegyek. Lengvári István: Abony, Csiky Gergely u. 22. 2740. Eladó 11 család méh Hunor méretű kaptárban, pergetővel, mézeskannákkal együtt. Levél cím: Horváth Imre, Bábolna, József Attila u. 13. 2943. Győztes szülőktől komondorkölykök igényesnek eladók. Chikán Pativarc, 2660. Drótfonó gép kisipari nagy teljesítményű, újszerű állapotban, továbbá két darab három köbméteres, négy milliméter falvastagságú olajtartály eladó. „Lakatos 250 NSZ” jelig, a kiadóba. Zsák, felújított tizenhattól negyvenig, műszálzsák tizennégy, szalmazsák száztíz forint utánvéttel is. Zsákműhely, Budapest 11., Csatlós 61. 1029 (Máriaremete)._______________ Nehéz terhek szállítására készíttessen teherszállító autótető-csomagtartót, könnyű, erős kivitelben vízóraaknafedőt. Készíti: Rádai. Bp. VII., Cserhát utca 17. Építkezéshez egyedi méretű és kivitelű zsalus ablakok, zsalus ajtók, belső ajtók, pácolva, több szárnnyal is, dupla terasz, ajtók, garázsajtók, bejárati ajtók tölgyparkettázva is, billenő garázskapuk, vasajtók, egyéb nyílászárók szaküzletből. VIII., Könyves Kálmán körút hatvan. 340-605. Elcserélném óbudai II. emeleti. 2 szoba, összkomfortos tanácsi lakásomat családi házra. ..Beköltözhető NSZ 145” jeligére a kiadóba. Miskolcon a győri kapuban eladó egy plusz kétszer félszobás, tehermentes OTP-öröklakás. Érdeklődni: Miskolc, Bársony János u. 41. sz. III/2. Budapest központjában I. emeleti, negyven négyzetméteres szoba, konyhás, komfortosítható tanácsi lakásom Hódmezővásárhelyre vagy Szegedre cserélném. Bármilyen megoldás érdekel. Érdeklődni: 374-543. 17 óra után. Hatvani szövetkezeti lakásom debrecenire cserélem vagy eladom. Laczák, Hatvan, Tabán út 28. fszt. 2. Budapesti tanácsi gázfűtéses, komfort nélküli lakásomat elcserélném balatonfüredire vagy környékére. Minden megoldás érdekel. Választ „Sürgős NSZ 40 472— 73” jeligére a kiadóba. Budai összkomfortos, jól szeparált társbérleti lakásom szolnokira cserélném. ..Megegyezés szerint 260 709” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe Harkány belterületén szobás, üdülőnek is alkalmas befejezés előtt álló családi ház eladó Batinkovné. Siklós, Béke tér 9/A/3. Érdpark városban 150 n.öles telken 2 szobás, konyhás, zuhanyozó fülkés, garázsos házamat eladom 260 000 Ft-ért. 18 óra után 367-383. Budapesti VII. kerület Garay utcai hatvan négyzetméteres, komfortos egyszobás lakásomat elcserélném Észak-Balaton parti hasonlóra vagy ingattlanra Balatonfüred környéke előnyben. „Lehet falusi is NSZ 41 211 jeligére a kiadóba. Budapesttől 85 km-re Fehérvár mellett autópálya közelében, belterületi. 8570 nm ingatlan, beköltözhető lakó-, mellékes gazdasági épületekkel eladó. Nagy és kis állattenyésztésre, méhészetre, kertészeti művelésre alkalmas. Tóthné, Budapest, Tartsay Vilmos u. 22. 1126. Telefon: 351- 870. Két és fél szobás, verandás, régi ház szanálási övezetben eladó. Garázs kert van. Irányár: 400 000 Ft. Bp. XV. Palánk u. 37. Rákospalotán, a piactól 50 méterre kettős helyrajzi számú, dupla telken levő családi ház lakottan eladó. Építési lehetőség van. Kézműves, aszfaltozott utcában. Érdeklődni lehet egész nap: 890-048 Szőlészek! Érdligeten hatszáz négyszögöles telek, kis hétvégi házzal (víz, villany van) haláleset miatt eladó. A telek háromnegyed része szakember által legkorszerűbben karbantartott csepegtetéses öntözésű szőlő, egynegyed részben gyümölcsös. Teljes gépesítés, jó jövedelemmel. Érdeklődés hatszázhatvan kettőkettőszáznyolcvan vagy ..Minigazdaság 262 000” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Eladó Zalaszentgrót- Aranyadon, Hegy u. 2. alatt, főútvonal, busz megálló mellett lakóház. 400 négyszögöl kerttel gazdálkodásra alkalmas területtel, garázsnak használható helyiséggel két lakásra is megosztható. Ugyanitt ablakhoz való zsaluk és a hegyben szőlőterület. Érdeklődni Pratscher, Zalaszentgróti Deák u. 6. és ■ helyszínen, Kaposvárhoz közel. Szennán régi családi ház felújított állapotban, 1 szoba, konyha, melléképülettel, plusz Szennán Gályi dűlőben rossz állapotban levő szőlő és kaszáló 150 000 Ft készpénzért eladó (árengedmény nincs). Érdeklődni egész nap lehet. Cím: Kulcsár József, Magyar szék, Liget u. 9. Felsőgödön fizetési kedvezménnyel, sürgősen eladó Dunától 150 méterre 100 négyszögölestelken gyümölcsössel, 56 nm-es nyaraló (2 szoba, konyha, fürdőszoba, W. C.), nagy terasszal, ház alatti 8x4 méteres garázzsal. Tel.: 423-068, egész nap. _____ Eladó Balatonfüreden 154 n.-es beltelek, amire kétszintes ház építhető. Tel. este 9-től reggel 8- ig: 665-790 vagy Balatonfüred: 40-660. Érdeklődni: Balatonfüred. Zsigmond u. 5. Tóth. Zamárdiban 3 szobából, nappaliból, mellékhelyiségekből álló nyaraló eladó. „Víztől 100 méter 261 681” jeligéret Felszabadulás téri hirdetőbe. Balatonhoz közel lakóház szőlővel — üdülőnek is — eladó. Tóth Máté, Várvölgy, kültelek 57. Balatonbogláron, Velencei-tónál, Agárdon szövetkezeti üdülőlakrészek tagságát szervezi a 49. OMK, Bpest XII., Alkotás u. 11. 351-165. 153- 898. Kérjen tájékoztatót? Somban Fő út mellett, kétszobás családi ház Siófokhoz közel eladó. Pál Ferencné, Som (Somogy megye), Rákóczi út 1. Balatonalmádi, Szabadság út&b. sz. alatti szoba, komfortos családi láz, nagyterasszal, 150 n.-es telekkel eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap a helyszínen, hétköznap Bp. X., Bányató út 14. II. em. 11. Sípos. Eladó 2 szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba és kamrás családi ház, 1400 n.-es telekkel. Balatonbozsok, Fő út 4. Zuglói 120 és 80 nm-es öröklakás eladó, egy kétszobás tanácsi cserelakás beszámításával. Telefon 314-104. 8 és 13 óra között, hétiköznap. Eladó szőlőgyári Tárnokon (Érd határánál) 900 n.-öl osztva is. Cím: Halmai András. Tárnok, Halász u. 27. Dunakeszin közbe beköltözhető családi ház, 170 n.-ös telekkel eladó. Érdeklődni: Dunakeszi, Attila u. 16. n.-ös gyümölcsössel eladnánk. Ár: 350 000 plusz OTP. Aplett Sándor, Érd X., Kárpáti u. 7 2030. Dunakeszin 300 építési telek elad „Megegyezés 260 402” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Négyszobás családi ház (két családnak is megfelel) nagy, gazdálkodásra is alkalmas. 300 n.-es kerttel eladó. Érdeklődni lehet: Vécs, Széchenyi u. 13. sz. alatf. 3260. Eladó 2 szoba, összkomfortos családi ház, 400 négyszögöles közművesített telekkel, betelepített csemegeszőlővel és gyümölcsfával. Közel a Kis- Dunához. Megtekinthető szombat, vasárnap, hétközben 16 órától. Szigetszentmárton, Ráckevei utca 26. sz. Családi ház eladó. Budaörs, Bor u. 24. Érdeklődni helyben. KÖZLEMÉNYEK A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy Szabó Vilmos: „Ultrahang alkalmazása urológiai térszűkítő folyamatos kórismézésében” című kandidátusi értekezésének nyilvános vitája június 12-én du. 14 órakor lesz az Akadémia felolvasó termében (Bp. V., Roosevelt tér 9.) —, Illyés István: „A gyermekkori jódhiányos stráma előfordulása és sajátosságai Északkelet- Magyarországon” című kandidátusi értekezésének nyilvános vitája június 12-én du. 14 órakor lesz az Akadémia nagytermében (Bp. V. Roosevelt tér 9.) —, Antal Lajos: „Immunbiológiai eltérések pancreatitisben” című kandidátusi értekezésének nyilvános vitája június 12-én du. 14 órakor lesz az Akadémia kistermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.) —, Balogh Ádám: „A hormonális fogamzásgátlók hatása egészséges nők LH-, FSH-, asztradiol- és progreszt erőn elválasztására” című kandidátusi értekezésének nyilvános vitája június 15-én du. 14 órakor lesz a SOTE Elméleti Tömb díszpáholy (Bp. VIII. ker. Nagyvárad tér 4.). Kérem azokat, akik a mezőtúri mg. gépésztechnikumban 1961-ben végeztek, s az érettségi találkozón részt kívánnak venni, az alábbi címre írjanak: Szilágyi Ernő, Mezőtúr, Szabadság tér 26. szám. Az Országos Találmányi Hivatal Szabadalmi Tára (Bp. V. Perczel Mór u. 2—4.) nagyobb arányú rendezési munkák miatt 1981. VII. 1-től 1981. VIII. 31-ig zárva tart. A zárvatartás ideje alatt az OTH „Új Technika Szolgálata” a Hivatal központi épületében (Bp. V., Garibaldi u. 2.) minden hétfőn 16—20 óráig az érdeklődők rendelkezésére áll. Kunfehértó üdülőtelepen 3 szoba, hallos, étkezőkonyhás üdülőteljes berendezéssel eladó. Héjja Ildikó, Szeged. Barátság út 23. 6791. Galyatető körzetében telkes ház, ugyanott üdülőtelek, hétvégi telkek eladók. Érdeklődni: Potoczki Béláné, Pomosziló. Lenin út 22. Kertes családi házam 2 szoba, konyha, kamra plusz melléképületek eladó. 274 n.ölön. Kerepestarcsa, Sziilasliget, Állomás u. 7. Eladó Budapesttől 37 km-re panorámás 400 n.-öl bekerített gyümölcsös. Érdeklődni munkaidő után: 848-631. Balatontól 3 km-re, Kővágóörsön 417 n.-öles, közművesített telek, építési lehetőséggel, olcsón eladó. Mentes. Balatonalmádi, Kisfaludy u. 8. 8220. Felsőgödön, Hajnal utca 10. számú (Sződliget határánál), 50 négyzetméteres nyaraló eladó. Megtekinthető 18—21 óráig. Balatonszepezden kétszintes nyaraló igényesnek sürgősen eladó. Érdeklődni: kedden és csütörtökön 9—14-ig, 170- 551. Eladó másfél szobás, komfortos tárdás, melléképülettel, kerttel. Tatabánya VI., Makarenkó út 9/1. Onódi. Budakalász-felsőn, Martinovics u. 18. sz. alatt 300 n.-es telken családi ház eladó. Pécelen 3 szobás, komfortos (földgáz) családi ház, mindenhez közel, gyümölcsösben, beköltözhetően eladó. Alexovics, Kossuth u. 11. Örökös üdülőhasználati jogot szerezhet a Velencei-tónál A Velencei-tó mellett Agárd nyugati területén minden igényt kielégítő, korszerű szövetkezeti üdülőkomplexum létesül hat, egyenként kétemeletes üdülőépülettel. A terv szerint az első ütem átadási határideje: 1982. második féléve, a második ütemé pedig 1983. második féléve. Az üdülőtelep közelében két motel és étterem, gépkocsiszerviz, kb. 700 m-re pedig sporttelep létesítését tervezik. Az üdülőhely vonzerejét növeli, hogy Gárdony közelében, a Bika-völgyben, az üdülőteleptől kb. 1,5 km-re 52 fokos meleg vizet találtak. A terv szerint már 1982-ben megnyílik a termáluszoda, több medencével. Az újszerű üdülőszövetkezetnek bárki akkor is tagja lehet, ha már van üdülőingatlana vagy más üdülőszövetkezetnek is tagja. Az üdülőépületekben háromféle üdülőlakrész elhelyezését tervezzük. Ezekre évi 28 napra (2x14 napos bontásban), nagyon kedvező anyagi és fizetési feltételek mellett lehet megszerezni a használati jogot. A használati jog elidegeníthető és örökölhető. Érdeklődni lehet a 153-898-as vagy a 351-165-ös telefonszámon, hétfőtől péntekig, 9-től 17 óráig. Kívánságra részletes tájékoztatót küldünk. NAPSUGÁR ÜDÜLÓÉPÍTŐ ÉS FENNTARTÓ SZÖVETKEZET Budapest 114. Pf.: 234. 1536 kALl EjlTITQJ ■ 9 GÉP Ajkai egy plusz két félszobás, 56 nm-es szövetkezeti ilaikus eladó. 350 ezer Ft kp. plusz 15 ezer OTP, Budapesten és Szegeden egyszobás csere is érdekel. Érdeklődni lehet: Mezőtúr, Szabadság tér 12—13. Dr. Varga József.__________ Pápa-Borsosgyőr, Dákai utca 35. aflartti 3 szoba, összkomfortos családi ház eladó. 10 férőhelyes istállóval, garázzsal, 400 négyszögöl gyümölcsössel azonnal beköltözhetően. Érdeklődni lehet a helyszínem________________ Eladnánk vagy elcserélnénk 1100 négyszögölön levő 103 nm-es, komfortos családi házunkat kétszobás, összkomfortos lakásra. Menykő Mihály: Őrhalom, 2671., vasútállomás mellett. Bejárat a 22-es főútról._________ Eladó Budapest határában kért család részére alkalmas 127 nm-es családi ház, 3 plusz 2 szoba, összkomfort, üzlet és műhely lehetőséggel plusz garázs. Automata központi fűtéssel. 400 n.-es díszkerttel. Vecsés, Deák Ferenc u. 16. Telefon: 247.___________________ Balassagyarmaton, Nyírjesi dűlőben három helyiségből álló hideg-meleg vizes, teljesen berendezett hétvégi ház eladó. Fábián László, Balassagyarmat, Murár Lajos út 4. Telefon: 636. Jól karbantartott, állattartásra kiváló tanya, Rúzsán (ipari áram, hidrofor fürdőszoba), 1 k. hold földdel sürgősen eladó. Érdeklődni: Rúzsa 1011. sz. ördög-tanya, 6786. öttmösi erdőnél. 750 négyszögöl fiatal gyümölcsös, hétvégi házzal eladó Szentmártonkátán, Újerdő sor 21/C. Víz, villany van. Érdeklődni: Szolnok, Rákóczi út 79. Pádár Lajos, 16 órától._________________ Balatonlelle központjában a parthoz közeli, társasnyaralóban, 24 négyzetméterből álló lakóegység, bútorozottan eladó. Érdeklődni a 850- 895 telefonon, az esti órákban._______________ Adonynál 1100 n.-es üdülőtelek a hajóállomástól kb. 200 m-re északra a vízparton eladó. Ajánlatokat „Erdős terület 261 515” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe kérem. Törökbálinton, Felsővár u. 50. 2 család számára alkalmas ház 450 ezer Ft-ért eladó, fizetési könnyítéssel. Megtekinthető egész nap. Érd.: 252-083-as telefonon, Horváth._______________ Eladó kétszobás, komfortos, nagykertes családi ház, azonnal beköltözhetően. Irányár: 450 000 Ft. Veresegyház, Szent László u. 24. 2112. — Nyitrai._____________ Balatonöszödön 125 n.-ös telken 46 nm közművesített üdülő, bolthoz és parthoz közel eladó. Leveleket „Őszöd 260 636” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe._________ Kisvárdán 2 szobás, összkomfortos lakás azonnali beköltözéssel eladó. Részletfizetési kedvezménnyel is megoldható. Érdeklődni: mindennap 16 óra után. Felszabadulási lakótelep 9. I. Ih. III/3. 2 szoba, komfortos, kertes családi ház (Bp. XX. Vetés u.) eladó, Érd.: Gróf. XX. ker., Haraszti út 143.________ Beköltözhetően két szoba, összkomfortos öröklakás, garázzsal, szuterén szobával,kertészettel, 350 000 forintért eladó. XI. ker., Andor utca 42. Rozsnyainé. Tizenkét órától._________________ Balatónálmádi-Káptalanfüreden, Mező Imre úton 152 n.öles telken 3 szobás üdülő eladó. — Érdeklődés: 18 óra után, győri 21-265 telefonon, Gyökér.________________ Sülysápon, Május 1. útja 7. számú lakóház eladó. Azonnal beköttöztető. Érdeklődni: Juhász József, Nagykáta, Víg utca 20._______________ Hegyvidéki 2 szobás parasztházat venek árajánattal. (Börzsöny, Csehát, Mátra.) Kent, víz, villany szükséges. (Ká- Járné, Bp., Törökőr u. 18, 1145.______________ Két szoba, konyhás csaádi ház üzlethelyiséggel, városközpontban eladó. Haitivan, Hámán Kató u. 1 9. sz. alatt, azonnal betel főzhető._____________ fáz eladó, Ráckeve, szellő köz 7., 2 szoba, konyha, mellékhelyiségek. Dunához közel van. Érdeklődni vasárnapokon ehet a helyszínen._____ Eladó egy szoba, konyha, előszoba, melékheyiségből álló család láz. Polgárdi, Mártírok ttja 16. 8154. Vendég stiván._________________ Igárdon épülő melegvízürdő mellett 300 n.-es akótelek eladó. Érdekedni: Gárdony, Tanácsláz u. 54.Állategészségügyi szakközépiskola 1 *