Népszabadság, 1981. június (39. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-24 / 146. szám
KÖZGAZDASÁG A VI. ötéves terv iparpolitikája Évtizedeken át az ipar volt gazdaságunk fejlődésének motorja. 1979—80-ban azonban megállt termelésének növekedése, és az idén is még igen szerény mértékű. Ez, akárcsak a láz, olyan tünet, amely egyben — helyes terápia mellett — a gyógyulás kezdete lehet. Iparunk termelésének növekedésével műszaki fejlődése, vezetésének és szervezettségének színvonala, termelékenységének emelkedése nem tartott lépést. Kedvezőtlen külgazdasági változásokkal párosulva ez fokozódó külkereskedelmi mérleghiányhoz vezetett, és e tendencia csak a növekedés visszafogásával bizonyult megfékezhetőnek. Az MSZMP Központi Bizottságának 1978. decemberi határozatával megkezdődött az ipar új fejlődési pályára való átállítása. Az előbbi hasonlatot folytatva: megvontuk a lázcsillapítókat iparunktól, hogy saját erejéből és hatásosabb segítséggel talpra álljon, a világgazdaságba való egészséges, kevésbé alárendelt beilleszkedésre váljék képessé. Feltételek Az ipartól ez a következő években versenyképességének, minőségi teljesítményének növelése, termelési szerkezetének korszerűsítése terén olyan feladatok megoldását igényli, amelyekkel a korábbi években kedvezőbb feltételek között, erőforrásokkal bőségesebben ellátva is késlekedett. Az újfejlődési pályára való áttéréshez át kell rendeznünk a vállalati munka és az iparirányítás céljait; felül kell vizsgálnunk, milyen eszközeink vannak, és hogyan alkalmazhatók ezek eredményesebben e célok megvalósításához; szervezeti és döntési rendszerünk összhangban van-e az új követelményekkel, kellően segíti-e ezek érvényesülését. Mindezt az iparpolitika foglalhatja egységbe. Néhány évvel ezelőtt sokan még elutasították azt az érvelést, hogy gazdaságpolitikánk és gazdaságirányítási rendszerünk fejlesztésének egyes lépései egy ilyen nehéz időszakban önmagukban még nem biztosítják az iparunk előtt álló minőségileg új feladatok megoldását, ehhez a cél-, eszköz- és szervezeti rendszert tudatosan összeillesztő iparpolitikára is szükség van. Ma már (némi késéssel) egyhangúan elfogadott e gondolat — az új Ipari Minisztérium egyik fő feladata iparpolitikai koncepció kidolgozása —, és azok a kutatások, amelyek ez esetben az igények elébe mentek, bizonyára jól hasznosíthatók lesznek e munkához. Az országgyűlés által 1980 decemberében jóváhagyott VI. ötéves tervünk rögzíti egy, az ipart új fejlődési pályára átállító iparpolitikai koncepció körvonalait, de a koncepció számos elemének részletes kidolgozása, az iparpolitika elemeinek egymást erősítő egybekovácsolása még előttünk áll. A helyzetünkből adódó új követelményeket az MSZMP KB említett, 1978. decemberi határozata markánsan így fogalmazta meg: „Az irányításban és a mindennapi gyakorlati munkában elsőbbséget adjunk a gazdasági egyensúly kérdéseinek”; „... a további munka kulcskérdése, hogy a minőségi és hatékonysági tényezők fokozottabb előtérbe állításával biztosítsuk a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítását.” „A termelés ott növekedjék gyorsabban, ahol egyértelműen az egyensúly javítását eredményezi, máshol mérséklődjék.” Célok 1979 és 1980 eseményei igazolták e határozat helyességét, ilyen értelemben foglalt állást a párt XII. kongresszusa is. A VI. ötéves terv ennek alapján a gazdaságpolitikai célok alábbi rangsorát jelölte meg: 1. a népgazdaság egyensúlyi helyzetének, ezen belül a külgazdasági egyensúlynak a helyreállítása és megszilárdítása; 2. ennek érdekében a belföldi felhasználásnak a nemzeti jövedelemnél számottevően lassúbb emelkedése, továbbá 3. a társadalmi termelés hatékonyságának növelése és exportorientált fejlesztési irányzatának erősítése. Az ipar, az iparpolitika számára elsősorban e legutóbbi célból adódnak a további feladatok, amelyeket a terv így foglal össze: az élenjáró tudományos és műszaki vívmányok eredményesebb gyakorlati alkalmazása; a termelés szerkezetének gyorsabb korszerűsítése, nemzetközi versenyképességének fokozása; a fejlődés minőségi jellemzőinek erősítése; valamint az alkotókészség jobb ösztönzése és megbecsülése; a termelőegységek önállóságának, kezdeményezőkészségének és felelősségének növelése; a vezetés és szervezés színvonalának javítása. Az iparpolitika új célrendszerét e feladatokból kell felépítenünk, oly módon, hogy feltárjuk az egyes célok kapcsolódásait, ütközéseit, kidolgozzuk megvalósításuk feltételeit és programjait. Mindezt végül egységes koncepcióba kell illesztenünk, olyan megfelelő módosításokkal az ár- és a gazdasági szabályozó rendszerben, valamint az iparirányítás szervezetében, hogy hasonlóan változzon a vállalatok és az iparirányítás célrendszere is. Természetesen a célrendszer egyes elemei, ezek hordozói — képviselői — megvalósítói között továbbra is lesznek ütközések, konfliktusok, de ezek nyíltabb kezelésével egészségesebb feloldásokra számíthatunk. A VI. ötéves tervben a korábbiaknál bővebben és komplexebben kidolgozott e célok megvalósításának eszközrendszere. Eszközök A terv az árrendszer és a szabályozók fejlesztésén kívül teljesebb értelmezéssel a szabályozás egészét is tárgyalja, és igen fontos irányelveket rögzít: „...a szabályozás normatív jellege erősödik, a különböző egyedi támogatások és mentesítések fokozatosan csökkennek és megszűnnek”. „Világosabban el kell határolni a minisztériumok és a vállalatok döntési hatáskörét, mindjobban kiküszöbölve azt, hogy szükség és mód legyen közvetlen, operatív beavatkozásra." Ezzel határozott törekvéseket mutat az ún. árnyékmechanizmusok felszámolására. A terv nyitottabb, mint a korábbiak, kevesebb számszerű előirányzatot tartalmaz, a népgazdasági tervezés további korszerűsítését tűzi ki feladatul, s irányelveket ad a döntési és szervezeti rendszer, valamint — röviden — a vállalati gazdálkodás, vezetés, tervezés és szervezés fejlesztéséhez. Az iparpolitika sikerének egyik kulcsa, hogy összhang van-e cél- és eszközrendszere között. A VI. ötéves tervvel és az ehhez kapcsolódó határozatokkal kialakított eszközrendszer e követelménynek alapjában eleget tesz, számos új eleme azonban még nem állta ki teljesen az idő próbáját, vagy nem is eléggé kidolgozott, kikísérletezett. Az 1980 elején bevezetett új termelőiár-rendszert ármechanizmust még formáljuk, javítjuk, hogy erősítsük kedvező, mérsékeljük a vállalati magatartásban jelentkező kedvezőtlen hatásait. Az 1981 elején életbe lépett szervezeti módosítások új funkciókat adtak az Országos Anyag- és Árhivatalnak, a Magyar Kereskedelmi Kamarának, ezek ellátásának elsajátítása időt kíván. Az innovációs tevékenység kibontakoztatásának eszközrendszerén most dolgozunk; a nyitott tervezésnek — a tervezés folyamatosságának, a különböző időhorizontú tervek, a vállalati és népgazdasági tervezés kapcsolatának — több kérdése ugyancsak tisztázásra vár még. Ha ezt természetes tanulási folyamatnak tekintjük, figyelemmel kísérjük az egyes eszközök tényleges és gyakran céljainkkalütköző mellékhatásait is; minden tapasztalatot gyorsan, rugalmasan hasznosítunk.— áttérésünk az új, a hatékonysági-minőségi teljesítmények által meghatározott fejlődési pályára lerövidíthető lesz. Másik alapfeltétele ennek: a szervezeti-döntési rendszer, valamint a társadalmi-politikai környezet olyan alakítása, hogy ez segítse az eszközrendszer új elemeinek megerősödését és a gazdaság egész mechanizmusának tervezett funkcionálását. Az ipar vállalati struktúráját tekintve 1980 a fordulat kezdetét jelenti. Felső szintű határozatok megállították az 1968 után is folytatódó centralizációs folyamatot. Az a felfogás vált uralkodóvá, hogy a kis-, közép- és nagyvállalatok egymást sokféleképpen kiegészítő rendszert alkotnak, és arra kell törekednünk, hogy e rendszer a piaci hatásokra érzékenyebben, minél kevesebb külső beavatkozással működjön és rugalmasan formálódjon. A soktelepes vállalati forma minden esetben eredményességével kell hogy igazolja magát; a sikeres vállalatok növekedjenek; nehéz helyzetben a vállalatok csak időhöz kötött segítséget és ne abszolút védelmet kapjanak; visszafejlesztés, munkahelyek, esetenként termelőegységek megszüntetése szocialista gazdaságunkban sem kerülhető el. Intézkedéssorozat szolgálja a termelés, a kutatás és az értékesítés, a piaci orientáció szorosabb kapcsolatát, az ipari infrastruktúra fejlesztését. A VI. ötéves terv iparpolitikájának lényeges irányelvei ezek. Megvalósításukhoz sok nehézséget, ellenállást kell még leküzdeni, de enélkül az iparpolitika más eszközei sem hozhatják a várt eredményeket. Szervezet 1981 januárjával lényeges változásokra került sor az iparirányítás szervezeti rendszerében is. Ezek közül a legfontosabb az Ipari Minisztérium létrehozása, szerepkörének új, az operatív irányítással szemben az iparpolitikai és a fejlesztési feladatokat előtérbe állító meghatározása, valamint az Országos Anyag- és Árhivatal és a Magyar Kereskedelmi Kamara feladatainak említett bővítése. Egyidejűleg egy nagyobb program részeként történt néhány változás a kormányzati gazdaságirányítás rendjében is. E szervezeti változások mind racionálisabb, hatékonyabb, az érdekviszonyokkal jobban számoló, azok nyíltabb kezelését biztosító irányítási és döntési rendszer felé nyitnak utat. Kiegészítik ezt azok a törekvések, amelyek az alkotó munka nagyobb megbecsülését, az innovációk ösztönzését és az innovációk fogadására irányuló készség erősítését, valamint a demokratizmus növelését célozzák a társadalmi élet minden területén. A 80-as évek gazdaság- és iparpolitikájának sikere jelentős részben azon múlik, hogy következetesen végighaladunk-e ezen az úton. Román Zoltán a Magyar Tudományos Akadémia Ipargazdaságtani Kutatócsoportjának igazgatója Önállóság a vállalaton belül ? A különböző kutatások nemcsak azt mutatták ki, hogy a gazdaság egész szervezeti rendszere túlcentralizált, vagyis az indokoltnál több, szélesebb körre kiterjedő a nagyvállalati szervezés, hanem azt is, hogy ezeken a gazdálkodó egységeken belül is igen erős a centralizáció — állapítja meg Bokor János az Ipargazdaság c. folyóirat 1981. évi 4. számában közölt cikkben. — A problémát úgy is szokták fogalmazni, hogy „az új gazdasági mechanizmus megállt a vállalatok küszöbénél”. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a vállalatokon belüli egységek — gyárak, gyáregységek, üzemek — önállósága nagyon kicsi, csak a szűk értelemben vett termelésre, végrehajtásra korlátozódik, vagy esetenként még ilyen kérdésekbe is közvetlenül, rendszeresen beavatkozik a vállalati vezetés; az irányítás rendkívül operatív, a vállalat egészét érintő döntésekbe a beleszólási lehetőség, de a szükséges információ is igen kevés. Ezért az érdekeltségi rendszer — még ahol formálisan jó lenne is — csekély mértékben fejti ki hatását, s így a vállalaton belüli egységek aktivitása nem bontakozik ki. A vállalaton belüli döntésiirányítási-érdekeltségi rendszer, vagy ahogy összefoglalóan nevezik, a vállalati belső mechanizmus fejlesztésében tehát igen sok tartalék van, s ennek mozgósításáról a jelenlegi gazdasági helyzetben nem mondhatunk le. Arra kell törekedni, hogy a döntési hatáskörök indokolatlan centralizálása csökkenjen, ezzel növekedjék a kisebb szervezeti egységek kezdeményezőképessége, felelőssége, érdekeltségük a tevékenység eredményességében. Erre elsősorban a trösztöknél, horizontális felépítésű, elkülönült egységekkel rendelkező nagyvállalatoknál van szükség, mert a túlcentralizáltság hátrányai itt a legnagyobbak. De nemcsak ezeknél, hanem minden más vállalatnál meg kell tenni az indokolt lépéseket. A megoldás azonban nem olyan egyszerű, mint ahogy első pillantásra látszik. A belső irányítási rendszer kialakítása ugyanis a vállalati törvény értelmében a gazdálkodó szervezetek vezetőinek hatáskörébe tartozik. A konkrét feltételek különbözősége miatt egységes, minden vállalatra kötelező rendelkezéseket elvileg sem volna célszerű kiadni. De azért hasznos lehet egy követelményrendszer kidolgozása, amelyet a vállalatoknak saját körülményeiknek megfelelően elveiben érvényesíteni kell. Ez a követelményrendszer előírhatná az önálló elszámolás kialakításának kötelezettségét, az érdekeltségi rendszer felépítésének fő szempontjait, a kisebb egységek minimális jogkörét az egész vállalatot érintő döntésekben való részvételre, véleménynyilvánításra. Emellett nagy szükség volna arra is, hogy a felügyelő minisztériumok, illetve szervező intézeteik típusmodelleket, ajánlásokat dolgozzanak ki, a gyakorlatban eredményesen megvalósítható tanácsokat tudjanak adni a hozzájuk forduló szervezeteknek. A fogyasztás és a felhalmozás aránya (százalékban) A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján készült ábra jól tükrözi, hogy a beruházások és a készletnövekedés itatására az 1977—1978. években erőteljesen nőtt a felhalmozás aránya. Azóta — a központi célnak megfelelően — a készletfelhalmozás lassult, a beruházások csökkentek, így 1980-ban a belföldön felhasznált nemzeti jövedelem több mint 78%-a a fogyasztás célját szolgálta, 22%-a jutott az állóeszközök és a készletek növelésére. A VILÁGGAZDASÁG HÍREI Bulgária: kisgépek a háztáji gazdaságoknak Bulgária javítja a mezőgazdasági kisgépek kínálatát, hogy ily módon is ösztönzést adjon az újabban nagyobb támogatást élvező háztáji gazdaságoknak. Mindenekelőtt a sokoldalúan kihasználható gépek gyártását fejlesztik. Az MKSN 80 típusú gép például a szántáson és a kapáláson kívül felhasználható műtrágya és agrártermékek szállítására is. Erre az évre tervezik a szénarakodók és a burgonyaekék gyártásának megkezdését, továbbá olyan fűkaszáló gépet, amely meredek terepen is üzemeltethető. (NFA) Rekordot döntött a japán gépipari export A japán gépipari export 35,8%-kal bővült az 1980-as költségvetési évben az 1979-es 4,7%-os növekedéshez képest, értéke 91 milliárd dollárra nőtt a régebbi 67 milliárdról. A gépkocsiexport 40,4%-kal, 32,3 milliárd dollárra növekedett, több mint a harmadát alkotta a teljes gépipari exportnak. A nyugat-európai hajógyártóktól érkező bírálatok ellenére, hogy tudniillik Japán monopolizálja az iparágat, hajóexportja 45,2 %-kal 5,9 milliárd dollárra növekedett a márciusban zárult tavalyi költségvetési évben. (Reuter) A villástargonca-gyártók A nyugati villástargoncagyártók nehéz időszakot élnek át. A nagyon kedvező 1979-es év után tavaly hirtelen csökkentek a megrendelések, ami azt eredményezte, hogy most az iparág gyártási kapacitásának a 45—50%-a kihasználatlan. Sok kisebb céget elnyelt az erősebb konkurrencia. A mostani piaci helyzetet csakis a nagy konszernek tudják túlélni, amelyek más berendezéseket is értékesítenek, vagy a szabaddá vált kapacitásokat más célokra használják fel. Az amerikai és a nyugateurópai cégek helyzetét nehezíti a japánok igen erős konkurenciája, különösen az 1,5 —3 tonnás kis és középnagyságú targoncák esetében. A japán cégek 1980-ban e berendezések tőkés forgalmának a 75%-át mondhatták magukénak. A nyugati villástargoncagyártó cégek igyekeznek fejleszteni marketingtevékenységüket és reklámmódszereiket, hogy mind több vásárlót szerezzenek. Az új stratégia fontos eleme közös pénzügyi intézmények létesítése; ezek hitelekkel egybekötött kedvező értékesítési feltételeket teremtenek a vásárlóknak. Ezenkívül fejlődik a lízing — a gépbérletrendszer — is, különösen az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, ahol a mostani adózási szabályok kedvezőbbekké teszik a lízingügyleteket, mint az adásvételt. (Rynki Zagraniczne) Olaj a Balti-tenger alatt A lengyel bányaipari minisztérium megerősítette a korábbi nem hivatalos jelentéseket, hogy a Hel-félsziget közelében olajra bukkantak a Balti-tengerben. A hivatalos közlemény szeriint „olyan geológiai alakulatot találtak, amely olajat tartalmaz. A kutatófúrásokat folytatják.” A munkálatokat a Petrobaltic vállalat végzi, amelyben Lengyelországnak, az NDK-nak és a Szovjetuniónak van részesedése. Lengyelország kőolajtermelése jelenleg csupán 300 ezer tonna, szükséglete viszont 17 millió. A Szovjetunió az idén 13 millió tonnát szállít, körülbelül 4 millió tonnát arab országoktól kell megvásárolni. (AP—DJ) Dél-Korea védekezik az olajsokk ellen Sajátos fegyvert talált magának Dél-Korea olajdeficitjének csökkentésére: mind több építőipari vállalatot biztat közel-keleti munkák vállalására. Az OFEC-országok közül főképp Szaúd-Arábiára összpontosít. A beruházások kivitelezésében gyakran együttműködik Ausztriával, a Voest-Alpinéval együtt vesz részt Líbiában és Szaúd-Arábiában acélipari beruházásokban. Az arab államok véleménye szerint a koreai munkások szorgalmasak, fegyelmezettek, s jól bírják a klímát. (APA) Nagy választékban kaphatók PAPÍRÁRUK, ÍRÓSZEREK, IRODASZEREK ÉS MŰSZAKI RAJZESZKÖZÖK a papír-és írószerboltokban. Budapest XIII., Váci út 33. Telefon: 290-229. NYITVA: NAPONTA 8-TÓL 16 ÓRÁIG, SZOMBATON 8-TÓL 12 ÓRÁIG. BUDAPEST XV., BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 20. TELEFON: 633-258 NYITVA: NAPONTA 7.30-TÓL 15.30 ÓRÁIG, SZOMBATON 10-TŐL 14 ÓRÁIG. SZAKSZERŰ, UDVARIAS KISZOLGÁLÁS.