Népszabadság, 1981. június (39. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-24 / 146. szám

KÖZGAZDASÁG A VI. ötéves terv iparpolitikája Évtizedeken át az ipar volt gazdaságunk fejlődésének mo­torja. 1979—80-ban azonban megállt termelésének növeke­dése, és az idén is még igen szerény mértékű. Ez, akárcsak a láz, olyan tünet, amely egy­ben — helyes terápia mellett — a gyógyulás kezdete lehet. Iparunk termelésének növe­kedésével műszaki fejlődése, vezetésének és szervezettségé­nek színvonala, termelékeny­ségének emelkedése nem tar­tott lépést. Kedvezőtlen kül­gazdasági változásokkal páro­sulva ez fokozódó külkereske­delmi mérleghiányhoz vezetett, és e tendencia csak a növeke­dés visszafogásával bizonyult megfékezhetőnek. Az MSZMP Központi Bizottságának 1978. decemberi határozatával meg­kezdődött az ipar új fejlő­dési pályára való átállítása. Az előbbi hasonlatot folytat­va: megvontuk a lázcsillapító­kat iparunktól, hogy saját ere­­jéből és hatásosabb segítséggel talpra álljon, a világgazdaság­ba való egészséges, kevésbé alárendelt beilleszkedésre vál­jék képessé. Feltételek Az ipartól ez a következő években versenyképességének, minőségi teljesítményének nö­velése, termelési szerkezetének korszerűsítése terén olyan fel­adatok megoldását igényli, amelyekkel a korábbi években kedvezőbb feltételek között, erőforrásokkal bőségesebben ellátva is késlekedett. Az új­fejlődési pályára való áttérés­hez át kell rendeznünk a vál­lalati munka és az iparirányí­tás céljait; felül kell vizsgál­nunk, milyen eszközeink van­nak, és hogyan alkalmazhatók ezek eredményesebben e célok megvalósításához; szervezeti és döntési rendszerünk összhang­ban van-e az új követelmé­nyekkel, kellően segíti-e ezek érvényesülését. Mindezt az iparpolitika foglalhatja egy­ségbe. Néhány évvel ezelőtt sokan még elutasították azt az érve­lést, hogy gazdaságpolitikánk és gazdaságirányítási rendsze­rünk fejlesztésének egyes lépé­sei egy ilyen nehéz időszakban önmagukban még nem bizto­sítják az iparunk előtt álló minőségileg új feladatok meg­oldását, ehhez a cél-, eszköz- és szervezeti rendszert tudato­san összeillesztő iparpolitiká­ra is szükség van. Ma már (né­mi késéssel) egyhangúan elfo­gadott e gondolat — az új Ipa­ri Minisztérium egyik fő fel­adata iparpolitikai koncepció kidolgozása —, és azok a kuta­tások, amelyek ez esetben az igények elébe mentek, bizo­nyára jól hasznosíthatók lesz­nek e munkához. Az országgyűlés által 1980 decemberében jóváhagyott VI. ötéves tervünk rögzíti egy, az ipart új fejlődési pályára át­állító iparpolitikai koncepció körvonalait, de a koncepció számos elemének részletes ki­dolgozása, az iparpolitika ele­meinek egymást erősítő egybe­­kovácsolása még előttünk áll. A helyzetünkből adódó új követelményeket az MSZMP KB említett, 1978. decemberi határozata markánsan így fo­­­galmazta meg: „Az irányítás­ban és a mindennapi gyakor­lati munkában elsőbbséget ad­junk a gazdasági egyensúly kérdéseinek”; „... a további munka kulcskérdése, hogy a minőségi és hatékonysági té­nyezők fokozottabb előtérbe állításával biztosítsuk a nép­gazdaság egyensúlyi helyzeté­nek javítását.” „A termelés ott növekedjék gyorsabban, ahol egyértelműen az egyensúly ja­vítását eredményezi, máshol mérséklődjék.” Célok 1979 és 1980 eseményei iga­zolták e határozat helyességét, ilyen értelemben foglalt állást a párt XII. kongresszusa is. A VI. ötéves terv ennek alapján a gazdaságpolitikai célok aláb­bi rangsorát jelölte meg: 1. a népgazdaság egyensúlyi hely­zetének, ezen belül a külgaz­dasági egyensúlynak a helyre­­állítása és megszilárdítása; 2. ennek érdekében a belföldi fel­­használásnak a nemzeti jöve­delemnél számottevően lassúbb emelkedése, továbbá 3. a tár­sadalmi termelés hatékonysá­gának növelése és exportorien­tált fejlesztési irányzatának erősítése. Az ipar, az iparpolitika szá­mára elsősorban e legutóbbi célból adódnak a további fel­adatok, amelyeket a terv így foglal össze: az élenjáró tudo­mányos és műszaki vívmányok eredményesebb gyakorlati al­kalmazása; a termelés szerke­zetének gyorsabb korszerűsí­tése, nemzetközi versenyké­pességének fokozása; a fejlő­dés minőségi jellemzőinek erő­sítése; valamint az alkotókész­ség jobb ösztönzése és megbe­csülése; a termelőegységek ön­állóságának, kezdeményező­készségének és felelősségének növelése; a vezetés és szerve­zés színvonalának javítása. Az iparpolitika új célrend­szerét e feladatokból kell fel­építenünk, oly módon, hogy feltárjuk az egyes célok kap­csolódásait, ütközéseit, kidol­gozzuk megvalósításuk feltéte­leit és programjait. Mindezt végül egységes koncepcióba kell illesztenünk, olyan megfe­lelő módosításokkal az ár- és a gazdasági szabályozó rend­szerben, valamint az iparirá­nyítás szervezetében, hogy ha­sonlóan változzon a vállalatok és az iparirányítás célrendsze­re is. Természetesen a célrend­szer egyes elemei, ezek hordo­zói — képviselői — megvaló­sítói között továbbra is lesznek ütközések, konfliktusok, de ezek nyíltabb kezelésével egészségesebb feloldásokra szá­míthatunk. A VI. ötéves tervben a ko­rábbiaknál bővebben és komp­lexebben kidolgozott e célok megvalósításának eszközrend­szere. Eszközök A terv az árrendszer és a szabályozók fejlesztésén kívül teljesebb értelmezéssel a sza­bályozás egészét is tárgyal­ja, és igen fontos irányelveket rögzít: „...a szabályozás nor­matív jellege erősödik, a kü­lönböző egyedi támogatások é­s mentesítések fokozatosan csök­kennek és megszűnnek”. „Vi­lágosabban el kell határolni a minisztériumok és a vállalatok döntési hatáskörét, mindjob­ban kiküszöbölve azt, hogy szükség és mód legyen közvet­len, operatív beavatkozásra." Ezzel határozott törekvéseket mutat az ún. árnyékmechaniz­­musok felszámolására. A terv nyitottabb, mint a korábbiak, kevesebb számszerű előirány­zatot tartalmaz, a népgazdasá­gi tervezés további korszerűsí­tését tűzi ki feladatul, s irány­elveket ad a döntési és szerve­zeti rendszer, valamint — rö­viden — a vállalati gazdálko­dás, vezetés, tervezés és szer­vezés fejlesztéséhez. Az iparpolitika sikerének egyik kulcsa, hogy összhang van-e cél- és eszközrendszere között. A VI. ötéves tervvel és az ehhez kapcsolódó határoza­tokkal kialakított eszközrend­szer e követelménynek alap­jában eleget tesz, számos új eleme azonban még nem állta ki teljesen az idő próbáját, vagy nem is eléggé kidolgozott, kikísérletezett. Az 1980 elején bevezetett új termelőiár-rend­­szert­ ármechanizmust még for­máljuk, javítjuk, hogy erősít­sük kedvező, mérsékeljük a vállalati magatartásban jelent­kező kedvezőtlen hatásait. Az 1981 elején életbe lépett szerve­zeti módosítások új funkciókat adtak az Országos Anyag- és Árhivatalnak, a Magyar Ke­reskedelmi Kamarának, ezek ellátásának elsajátítása időt kíván. Az innovációs tevékenység kibontakoztatásának eszköz­­rendszerén most dolgozunk; a nyitott tervezésnek — a ter­vezés folyamatosságának, a különböző időhorizontú tervek, a vállalati és népgazdasági ter­vezés kapcsolatának — több kérdése ugyancsak tisztázásra vár még. Ha ezt természetes tanulási folyamatnak tekint­jük, figyelemmel kísérjük az egyes eszközök tényleges és gyakran céljainkkal­­ütköző mellékhatásait is; minden ta­pasztalatot gyorsan, rugalma­san hasznosítunk.— áttérésünk az új, a hatékonysági-minőségi teljesítmények által meghatá­rozott fejlődési pályára lerövi­díthető lesz. Másik alapfeltétele ennek: a szervezeti-döntési rendszer, va­lamint a társadalmi-politikai környezet olyan alakítása, hogy ez segítse az eszközrend­szer új elemeinek megerősödé­sét és a gazdaság egész mecha­nizmusának tervezett funkcio­nálását. Az ipar vállalati struktúrá­ját tekintve 1980 a fordulat kezdetét jelenti. Felső szintű határozatok megállították az 1968 után is folytatódó centra­lizációs folyamatot. Az a felfo­gás vált uralkodóvá, hogy a kis-, közép- és nagyvállalatok egymást sokféleképpen kiegé­szítő rendszert alkotnak, és ar­ra kell törekednünk, hogy e rendszer a piaci hatásokra ér­zékenyebben, minél kevesebb külső beavatkozással működ­jön és rugalmasan formálód­jon. A soktelepes vállalati for­ma minden esetben eredmé­nyességével kell hogy igazolja magát; a sikeres vállalatok nö­vekedjenek; nehéz helyzetben a vállalatok csak időhöz kötött segítséget és ne abszolút vé­delmet kapjanak; visszafej­lesztés, munkahelyek, eseten­ként termelőegységek meg­szüntetése szocialista gazdasá­gunkban sem kerülhető el. In­tézkedéssorozat szolgálja a ter­melés, a kutatás és az értéke­sítés, a piaci orientáció szoro­sabb kapcsolatát, az ipari infrastruktúra fejlesztését. A VI. ötéves terv iparpolitikájá­nak lényeges irányelvei ezek. Megvalósításukhoz sok nehéz­séget, ellenállást kell még le­küzdeni, de enélkül az iparpo­litika más eszközei sem hoz­hatják a várt eredményeket. Szervezet 1981 januárjával lényeges változásokra került sor az iparirányítás szervezeti rend­szerében is. Ezek közül a leg­fontosabb az Ipari Miniszté­rium létrehozása, szerepköré­nek új, az operatív irányítás­sal szemben az iparpolitikai és a fejlesztési feladatokat előtér­be állító meghatározása, vala­mint az Országos Anyag- és Árhivatal és a Magyar Keres­kedelmi Kamara feladatainak említett bővítése. Egyidejűleg egy nagyobb program része­ként történt néhány változás a kormányzati gazdaságirányí­tás rendjében is. E szervezeti változások mind racionálisabb, hatékonyabb, az érdekviszonyokkal jobban szá­moló, azok nyíltabb kezelését biztosító irányítási és döntési rendszer felé nyitnak utat. Ki­egészítik ezt azok a törekvé­sek, amelyek az alkotó munka nagyobb megbecsülését, az in­novációk ösztönzését és az in­novációk fogadására irányuló készség erősítését, valamint a demokratizmus növelését cé­lozzák a társadalmi élet min­den területén. A 80-as évek gazdaság- és iparpolitikájának sikere jelentős részben azon múlik, hogy következetesen végighaladunk-e ezen az úton. Román Zoltán a Magyar Tudományos Akadémia Ipargazdaságtani Kutatócsoportjának igazgatója Önállóság a vállalaton belül ? A különböző kutatások nem­csak azt mutatták ki, hogy a gazdaság egész szervezeti rend­szere túlcentralizált, vagyis az indokoltnál több, szélesebb körre kiterjedő a nagyvállalati szervezés, hanem azt is, hogy ezeken a gazdálkodó egysége­ken belül is igen erős a centra­lizáció — állapítja meg Bokor János az Ipargazdaság c. folyó­irat 1981. évi 4. számában kö­zölt cikkben. — A problémát úgy is szokták fogalmazni, hogy „az új gazdasági mecha­nizmus megállt a vállalatok küszöbénél”. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a vállalatokon belüli egységek — gyárak, gyáregységek, üzemek — ön­állósága nagyon kicsi, csak a szűk értelemben vett termelés­re, végrehajtásra korlátozódik, vagy esetenként még ilyen kér­désekbe is közvetlenül, rend­szeresen beavatkozik a válla­lati vezetés; az irányítás rend­kívül operatív, a vállalat egé­szét érintő döntésekbe a bele­szólási lehetőség, de a szüksé­ges információ is igen kevés. Ezért az érdekeltségi rendszer — még ahol formálisan jó len­ne is — csekély mértékben fej­ti ki hatását, s így a vállalaton belüli egységek aktivitása nem bontakozik ki. A vállalaton belüli döntési­­irányítási-érdekeltségi rend­szer, vagy ahogy összefoglalóan nevezik, a vállalati belső me­chanizmus fejlesztésében tehát igen sok tartalék van, s ennek mozgósításáról a jelenlegi gaz­dasági helyzetben nem mond­hatunk le. Arra kell törekedni, hogy a döntési hatáskörök in­dokolatlan centralizálása csök­kenjen, ezzel növekedjék a ki­sebb szervezeti egységek kez­deményezőképessége, felelőssé­ge, érdekeltségük a tevékeny­ség eredményességében. Erre elsősorban a trösztöknél, hori­zontális felépítésű, elkülönült egységekkel rendelkező nagy­­vállalatoknál van szükség, mert a túlcentralizáltság hátrá­nyai itt a legnagyobbak. De nemcsak ezeknél, hanem min­den más vállalatnál meg kell tenni az indokolt lépéseket. A megoldás azonban nem olyan egyszerű, mint ahogy el­ső pillantásra látszik. A belső irányítási rendszer kialakítása ugyanis a vállalati törvény ér­telmében a gazdálkodó szerve­zetek vezetőinek hatáskörébe tartozik. A konkrét feltételek különbözősége miatt egységes, minden vállalatra kötelező ren­delkezéseket elvileg sem vol­na célszerű kiadni. De azért hasznos lehet egy követel­ményrendszer kidolgozása, amelyet a vállalatoknak saját körülményeiknek megfelelően elveiben érvényesíteni kell. Ez a követelményrendszer előír­hatná az önálló elszámolás ki­alakításának kötelezettségét, az érdekeltségi rendszer felépí­tésének fő szempontjait, a ki­sebb egységek minimális jog­körét az egész vállalatot érintő döntésekben való részvételre, véleménynyilvánításra. Emellett nagy szükség volna arra is, hogy a felügyelő mi­nisztériumok, illetve szervező intézeteik típusmodelleket, ajánlásokat dolgozzanak ki, a gyakorlatban eredményesen megvalósítható tanácsokat tud­janak adni a hozzájuk forduló szervezeteknek. A fogyasztás és a felhalmozás aránya (százalékban) A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján készült ábra jól tükrözi, hogy a beruházások és a készletnövekedés itatására az 1977—1978. években erőteljesen nőtt a felhalmozás aránya. Azóta — a központi célnak megfelelően — a készletfelhalmozás lassult, a beruházások csökkentek, így 1980-ban a belföldön fel­használt nemzeti jövedelem több mint 78%-a a fogyasztás célját szolgálta, 22%-a jutott az állóeszközök és a készletek növelésére. A VILÁGGAZDASÁG HÍREI Bulgária: kisgépek a háztáji gazdaságoknak Bulgária javítja a mezőgaz­dasági kisgépek kínálatát, hogy ily módon is ösztönzést adjon az újabban nagyobb támoga­tást élvező háztáji gazdaságok­nak. Mindenekelőtt a sokol­dalúan kihasználható gépek gyártását fejlesztik. Az MKSN 80 típusú gép például a szán­táson és a kapáláson kívül fel­használható műtrágya és ag­rártermékek szállítására is. Erre az évre tervezik a széna­rakodók és a burgonyaekék gyártásának megkezdését, to­vábbá olyan fűkaszáló gépet, amely meredek terepen is üze­meltethető. (NFA) Rekordot döntött a japán gépipari export A japán gépipari export 35,8%-kal bővült az 1980-as költségvetési évben az 1979-es 4,7%-os növekedéshez képest, értéke 91 milliárd dollárra nőtt a régebbi 67 milliárdról. A gépkocsiexport 40,4%-kal, 32,3 milliárd dollárra növekedett, több mint a harmadát alkotta a teljes gépipari exportnak. A nyugat-európai hajógyártóktól érkező bírálatok ellenére, hogy tudniillik Japán monopolizálja az iparágat, hajóexportja 45,2 %-kal 5,9 milliárd dollárra nö­vekedett a márciusban zárult tavalyi költségvetési évben. (Reuter) A villástargonca-gyártók A nyugati villástargonca­gyártók nehéz időszakot élnek át. A nagyon kedvező 1979-es év után tavaly hirtelen csök­kentek a megrendelések, ami azt eredményezte, hogy most az iparág gyártási kapacitá­sának a 45—50%-a kihaszná­latlan. Sok kisebb céget el­nyelt az erősebb konkurrencia. A mostani piaci helyzetet csakis a nagy konszernek tud­ják túlélni, amelyek más be­rendezéseket is értékesítenek, vagy a szabaddá vált kapaci­tásokat más célokra használ­ják fel. Az amerikai és a nyugat­európai cégek helyzetét nehe­zíti a japánok igen erős kon­kurenciája, különösen az 1,5 —3 tonnás kis és középnagy­ságú targoncák esetében. A ja­pán cégek 1980-ban e beren­dezések tőkés forgalmának a 75%-át mondhatták maguké­nak. A nyugati villástargonca­gyártó cégek igyekeznek fej­leszteni marketingtevékenysé­güket és reklámmódszereiket, hogy mind több vásárlót sze­rezzenek. Az új stratégia fon­tos eleme közös pénzügyi in­tézmények létesítése; ezek hi­telekkel egybekötött kedvező értékesítési feltételeket terem­tenek a vásárlóknak. Ezenkí­vül fejlődik a lízing — a gép­bérletrendszer — is, különösen az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, ahol a mostani adózási szabályok kedvezőbbekké teszik a lí­zingügyleteket, mint az adás­vételt. (Rynki Zagraniczne) Olaj a Balti-tenger alatt A lengyel bányaipari minisz­térium megerősítette a koráb­bi nem hivatalos jelentéseket, hogy a Hel-félsziget közelében olajra bukkantak a Balti-ten­gerben. A hivatalos közlemény szeriint „olyan geológiai alaku­latot találtak, amely olajat tar­talmaz. A kutatófúrásokat foly­tatják.” A munkálatokat a Pet­­robaltic vállalat végzi, amely­ben Lengyelországnak, az NDK-nak és a Szovjetuniónak van részesedése. Lengyelország kőolajterme­lése jelenleg csupán 300 ezer tonna, szükséglete viszont 17 millió. A Szovjetunió az idén 13 millió tonnát szállít, körül­belül 4 millió tonnát arab or­szágoktól kell megvásárolni. (AP—DJ) Dél-Korea védekezik az olajsokk ellen Sajátos fegyvert talált ma­gának Dél-Korea olaj­deficit­jének csökkentésére: mind több építőipari vállalatot biztat kö­zel-keleti munkák vállalására. Az OFEC-országok közül fő­képp Szaúd-Arábiára összpon­tosít. A beruházások kivitele­zésében gyakran együttműkö­dik Ausztriával, a Voest-Alpi­­néval együtt vesz részt Líbiá­ban és Szaúd-Arábiában acél­ipari beruházásokban. Az arab államok véleménye szerint a koreai munkások szorgalma­sak, fegyelmezettek, s jól bír­ják a klímát. (APA) Nagy választékban kaphatók PAPÍRÁRUK, ÍRÓSZEREK, IRODASZEREK ÉS MŰSZAKI RAJZESZKÖZÖK a papír-és írószerboltokban. Budapest XIII., Váci út 33. Telefon: 290-229. NYITVA: NAPONTA 8-TÓL 16 ÓRÁIG, SZOMBATON 8-TÓL 12 ÓRÁIG. BUDAPEST XV., BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 20. TELEFON: 633-258 NYITVA: NAPONTA 7.30-TÓL 15.30 ÓRÁIG, SZOMBATON 10-TŐL 14 ÓRÁIG. SZAKSZERŰ, UDVARIAS KISZOLGÁLÁS.

Next