Népszabadság, 1981. július (39. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-09 / 159. szám
Vívás Clermont-Ferrand, július 8. (Kiküldött munkatársunk telefonjelentése.) Zajlik az élet a világbajnokság színhelyén, sokkal nagyobb a nyüzsgés, mint ahogy az itt is elkezdődött vakáció indokolná. Persze nemcsak a sport vonzza az érdeklődőket. Megkezdődött az idősebb évjáratú személygépkocsik vetélkedője, „öreg autó nem vén autó” jelszóval. Megnyílt a XVII. századbeli francia viseletek kiállítása, sokan keresik fel a nosztalgia jegyében szervezett Beatles-programot, amely sok filmmel és még több zenével csábít; dzsesszkoncert is lesz a hét végén a clermont-ferrand-i zenekar alapításának 500. évfordulója alkalmából; egész napos összejövetelt tartanak, melyet hajnalig tartó vigasság követ. A zsúfolt program már jelzi a közelgő nemzeti ünnepet, a július 14-ét. Végül akadt még egy érdekes utazás, pontosabban elutazás: az olasz Dal Zottót szabályosan hazaküldte főnöksége, mert túlságosan is elmerült a helyi éjszakában. Az olaszok dirigensei nem haboztak példát statuálni: szigorúan és sportszerűen döntöttek. A páston pedig a szovjet csapat bánt el ugyanígy az olaszokkal, akik a látottak alapján Dal Zottóval is csak statisztálhattak volna, a kirobbanó formában levő Szmirnov (a világbajnokság egyik kiemelkedő egyénisége) és társai ellen. Az aranyérmes csapat technikásan és remek erőben vívott, akcióiban jól ötvözte a határozottságot és a leheletfinom megoldásokat. Ami pedig Szmirnov (atlétaalkat) erejét illeti, Kovács Tamás a tevékenységével általános elismerést kiváltó főtitkár mondta: — Kezet fogtam a világbajnokkal, s úgy éreztem, hogy ragtapasszal körbetekerték a kezemet. Szerencse, hogy bal kézzel vív, mert az az erősebb ... A női tőrözőknél persze nincsenek erőmutatványok, csatasikolyok, kis és nagy jelenetek. Pityergések és kigyúrt orcák viszont annál többször. Szerencsére a magyar csapatban nincsenek színészek, így aztán simán, sőt könnyedén jutottak el odáig, hogy szerda délelőtt a legjobb négy közé jutásért küzdhettek a franciák ellen. Ennél erősebb ellenfelet nehezen lehetett volna találni: a házigazdacsapat a moszkvai olimpia aranyérmese. Ettől függetlenül a magyar hölgycsapat tagjai imponáló bátorsággal vetették küzdelembe magukat, egy percig sem tisztelték az ellenfelet, és Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsuzsa, Kovács Edit és Tordasi Ildikó pillanatok alatt elhúzott 4:0-ra. Továbbra sem csökkent a lendület, még akkor sem, amikor Kovács többször is bajlódott fegyverével és a technikai berendezésekkel, senki sem tudta lendületében megállítani az együttest. Így aztán végül 9:4-re nyert a csapat és a döntőbe jutásért mérkőzhetett a szovjet válogatottal. A szovjet csapat megállította a magyar együttes lendületét (9:5 a javukra), de ez nem szegte kedvét Szőcs Bertalan hölgykoszorújának, a lányok bronzérmet pályáztak meg , teljes sikerrel. Feledve a korábbi mérkőzések fáradságát, úgy küzdött a gárda, hogy az olaszok már a találkozó elején hátrányba kerültek. Ráadásul a magyarok 6:5-ös vezetésénél Kovács és Sparadari mérkőzött, 4:1-re vezetett a magyar vívónő, amikor sajnálatos baleset történt. Kovács pengéje eltört, megsértette ellenfele vállát, de szerencsére nagyobb volt az ijedtsége, mint a sérülése. Ennek ellenére orvosi tanácsra feladta a még hátralevő két aszszóját. 7:5-re alakult az állás, s emellett olyan jó volt a magyarok találataránya, hogy már nem kellett tovább vívni. A magyar együttes így felállhatott a dobogóra a bronzéremért. A világbajnoki címet eldöntő mérkőzést a szovjet és az NSZK-válogatott vívta. A találkozón a várakozásnak megfelelően a Szidorova, Szoboljeva, Szagaljeva, Giljazova összeállítású szovjet csapat nagy fölénnyel 9:3-ra győzött. Szőcs Bertalan érthetően boldogan értékelt: — Huszonnégy csapat között ismételtük meg moszkvai teljesítményünket, s igazoltuk képességeinket. Elégedett vagyok, hiszen úgy jutottunk el idáig, hogy a tavalyi ötkarikás játékok érmesei egy ágon küzdöttek. Kovács Edit élete legjobb eredményét érte el, balszerencséje, hogy a későbbi győztes Hanischsal került össze a döntő legelején. Remekül küzdött a csapatviadalokon is. Tordasi Ildikó valóságos orvosi csoda, röviddel súlyos térdműtéte után egykori önmagát idézte. Stefanek Gertrúd jó kezdés után kissé bizonytalanná vált, ezt valamelyest feledtette a csapatversenyeken, 22 évesen még poetikusan ifjú ebben a sportágban. Maros Magda kissé elmaradt a várakozástól, ez azért következett be, mert mindenáron bizonyítani szerette volna olimpiai szereplését. Nagy teher volt ez, de az utolsó csapatviadalokon már úgy versenyzett, mint régen. Szőcs Zsuzsáról, lányomról annyit, hogy közepes formában szerepelt, sérülés is gátolta, de nem szülői elfogultság, megtette a magáét. Elkezdték a párbajtőrözők is. Három fordulót rendeztek és a legjobb 32 közé mind az öt magyar versenyző — Pethő, Szijj, Dénes, Székely, Kolczonay — bejutott. Csütörtökön kardcsapatok lépnek előbb pástra, majd este bajnokavatásra kerül sor a párbajtőrben. Szabó Ferenc DOBOGÓN A NŐI TŐRCSAPAT Kitűnő hajrával: bronzérem A magyar bronzérmes csapat (balról) Stefanek, Maros, Szőcs, Tordasi, Kovács. Bajnok: Császári Attila öttusa Szerda délután a terepfutással utolsó felvonásához érkezett a rendkívül izgalmas országos egyéni öttusabajnokság. A normafai sísánctól indították egyperces időközönként a futókat, a helyezés fordított sorrendjében. Hamar kiderült, hogy a nehéz pályán a 13:30 percen belüli idő már jónak számítl. A tizenharmadiknak induló Tomaschoff, a szám esélyese igazolta a várakozást, és 12:37,6 másodperces kitűnő idejével már a verseny felénél eldöntötte a futógyőzelem kérdését. Ezt a remek teljesítményt az egymás után induló Balogh és Mizsér csak megközelítette, és ez számukra a végső sorrendben a 4., illetve a 3. helyet jelentette. Vass szintén jól futott, és a vezető Császárit is erősen megközelítette. Maracskó gyenge teljesítménnyel négy hellyel csúszott lejjebb. A bajnokságot jó átlagával Császári Attila, a Honvéd öttusázója nyerte. Futás: 1. Tomaschoff (Ü. Dózsa) 12:37,6, 1294 pont, 2. Balogh (Ü. Dózsa) 12:56, 3. Mizsér (Ü. Dózsa) 12:56,7, 4. Pozsonyi (Bp. Honvéd) 13:21,1, 5. Pál (Győr) 13:25,7. összetettben: 1. Császári Attila (Bp. Honvéd) 5266, 2. Vass György (Sz. Volán) 5223, 3. Mizsér Attila (O. Dózsa) 5220, 4. Balogh István (O. Dózsa) 5205, 5. Déri Árpád (Csepel) 5167. Az eredményhirdetés után Török Ferenc, az öttusázók szövetségi kapitánya nyilatkozott az MTI munkatársának : — Nagyon örvendetes a fiatalok előretörése. Úgy érzem, hogy a nézők végig izgalmas versenynek lehettek szemtanúi. Szerintem az abszolút esélyes Császári Attila nyert. Arra a kérdésre, hogy kialakult-e a válogatott a világbajnokságra, a szövetségi kapitány nemmel válaszolt. Ugyanis az első számú válogatottjelöltek mind harcképtelenek. Szombathelyi térdsérüléssel bajlódik, Dobinak eltörött a keze, Maracskó pénteken bevonul a Sportkórházba. Egyedül Császári a fix pont. Császári Attila (PETROVICS LÁSZLÓ FELV.) NÉPSZABADSÁG AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Várkonyi Péter Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest Vill., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100, 336-130 A Népszabadság levélcíme: 1960 Budapest A Hírlapkiadó Vállalat levélcíme: 1959 Budapest Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér 1., 1900) személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, egy évre 400 Ft. SZIKRA LAPNYOMDA INDEX: 25 001 ISSN 0133-17524 8 SPORT Labdarúgás Ismerkedik a Real Madridi tudósítónktól.) A spanyol szurkolók, de még a szakemberek számára is „nagy ismeretlen” a Tatabánya, amely a keddi sorsolás nyomán a Real Madrid ellenfele lesz az UEFA-kupában. Nem úgy, mint a mi számunkra a Real Madrid, amely tavaly ősszel kétszer is győzött a Honvéd ellen. A Diario—16 című madridi napilap — amely szerint Boskov edző még csak ezután készül informálódni a Tatabányáról — éppen a Honvéd elleni gólok emlékével biztatja most a Real híveit. A Yu ezzel szemben emlékeztet rá, hogy a Tatabánya a múlt idényben a Honvédot hat ponttal lekörözve a második helyen végzett, és a bajnok Ferencváros mögött is csak 3 ponttal maradt el. A lapok a játékosok közül mindenekelőtt Csapó Károlyt említik, nevét válogatottként ismerik, és úgy tudják róla, hogy fizikai ereje külön is figyelemre méltó. Most, hogy a Honvéd, a Ferencváros, a Vasas, az V. Dózsa után a spanyol szurkolóknak újabb magyar csapat nevét kell megtanulniuk, a madridi ABC az előzményekre viszszatekintve így ír: „A Real Madridnak már történelme van a magyar csapatok ellen vívott mérkőzésekben, és ezek mérlege kedvező, de tagadhatatlan az is, hogy a magyarok nemzetközi klasszist képviselnek." S. P. TURISZTIKA Szentgotthárdtérr Mohácsig Evez már a nemzetközi Duna-túra mezőnye. Győr-Sopronban is készülnek a csatlakozáshoz: július 10- én indulnak Szentgotthárdtól — 9- én találkoznak —, s 232 kilométer leevezése után érik el végcéljukat. A XXVI. TID részvevőihez Esztergomban, július 19-én csatlakoznak, előtte Győrben találkoznak a mosoni túra részvevőivel, akik július 14- én a Spartacus vízi telepén gyülekeznek indulásra. Az utóbbiak Budapestig haladnak a népes nemzetközi mezőnnyel. A szervezők felhívják a Rába-túra részvevőit, hogy a Rába többnyire vadvíz jellegű, magas vízállásnál vadvízi folyó, ezért mindenki csakis saját felelősségére indulhat. Egy- vagy kétszemélyes kajak, vagy kenu az ajánlott vízi jármű. Táborozási felszerelést a részvevőknek kell magukkal hozni. Túra javaslatok vasárnapra: Találkozások: Batthyány-tér, Pilisszentlászló, Apátkúti völgy, Visegrád, Nagymaros. 7.00 (Óbudai Petőfi SE), Kétbükkfanyereg, Ecsethegy, Hirschorom, Hamvaskői rét, Miklósdeák völgye, Pilismarót. 7.45 (László Kórház SK), Leányfalu, Szentendre. 8.00 (Budai Pedagógus SK); Pilismarót, Lepence-patak völgye, Király kunyhó. 8.00 (OTP SK); Hegytető, Paprét, Vízverésnyereg, Apátkúti völgy, Visegrád. 8.00 (Vasas SC); Szentendre, Pilisszentlászló, Lepence-patak völgye, Visegrád. 8.00 (Óbudai Spartacus TE). Déli-pályaudvar: Kápolnásnyék, Oroszlánszikla, Pogánykő, Pákozdi emlékmű, Szúnyog-csárda, Agárd. 7.30, a pénztárcsarnokban. (Elektromos SE). Nyugati pályaudvar: Dömös, Szőke-forrás völgye, Dömös. 8.15, a szobi személyvonat első nemdohányzó kocsijában (Lapkiadó Vállalat SE). Rákospalota—Újpest vasútállomás: Diósjenő, Királyháza, Kemence, Szob. 7.00 (Óbudai Petőfi SE). Atlétika Következnek a többpróbázók A bodai és varsói válogatottak Eb-elődöntői után e hét végén a többpróbázók középdöntői következnek. A magyar női hétpróbázók és férfitízpróbázók a svájci Zugban lépnek fel, az ellenfelek mindkét vonalon : Ausztria, Franciaország, Svájc, NDK, Jugoszlávia, Írország. Nőknélférfiaknál az élen végzett két-két válogatott léphet tovább az augusztus 28—29-i angliai fináléba. _ A nőknél simán kell biztosítanunk a döntőbe jutást, a férfiakra kemény erőpróba vár — nyilatkozta Bakai József vezetőedző. — Az NDK mindkét vonalon biztos továbbjutónak tekinthető. A magyar indulók: Vanyek Zsuzsa, Novobánszky Klára, Bebegi Gabriella, Kósa Erika (nők), Kiss Árpád, Ademik Zoltán, Hoffer József, Nagy László (férfiak). A viadalon minden nemzet négy sportolójának eredményei közül csak a legjobb három számít a pontversenybe. A pontértékeket összegezik, s így alakul ki a végső sorrend. A két magyar küldöttség péntek délelőtt utazik Zugba. KÜLFÖLDRŐL JELENTIK BELGRÁD: Megbeszélést folytattak a magyar és a jugoszláv ökölvívó szövetség vezetői. A MOSZ négy kiemelt viadalán a jugoszlávok teljes csapattal szerepelnek, a magyarok a vajdasági nemzetközi tornán, a belgrádi felszabadulási versenyen, az Aranykesztyű viadalon 5—5 ökölvívóval indulnak. Ezenkívül a jövőben a két ország A-válogatottjának mérkőzéseit is megrendezik felváltva, hol az egyik, hol a másik országban. LIPCSE: Harmincnégy ország részvételével megkezdődött a kerékpáros ifjúsági világbajnokság. Az első versenynapon az argentin Alexandre győzött az 1000 méteres állórajtos versenyszámban. STOCKHOLM: Az amerikai Ben Plucknett diszkoszvető világcsúcsa (72,34) mellett a nagyszabású atlétikai viadalon Sebastian Coa, az angol 800-as világcsúcstartó 1500 m-en minden idők történetének harmadik legjobb idejét elérve (3:31.95 perc) nyert. BESZTERCE: Nemzetközi női röplabdatornán a második fordulóban a magyar csapat az NDK válogatottjától 3:2 arányú vereséget szenvedett. Önkényes cselekedet Tiltakozás a döntő újabb elhalasztása miatt Sakk Moszkva, július 8. Világszerte megütközést váltott ki a Nemzetközi Sakkszövetség izlandi elnökének, Fridrik Olafssonnak a közelmúltban hozott önkényes döntése, amellyel a világbajnok Anatolij Karpov és kihívója, Viktor Korcsnoj páros mérkőzésének kezdetét a tervezett szeptember 19-e helyett október 19-re módosította. A TASZSZ hírügynökség ezzel kapcsolatban közölte Szerényi Sándornak, a Magyar Sakkszövetség elnökének és Olea Romanyisin nemzetközi nagymesternek a véleményét. — A sakk szabályait nem lehet egyetlen ember óhaja szerint megváltoztatni — mondotta Oleg Romanyisin. Nincs olyan indok, amely megmagyarázná Olafsson álláspontját, önkényes cselekedetét, amellyel egy hónappal elhalasztotta a döntő megnyitóját. Ragaszkodni kell az eredeti időponthoz. A magam részéről támogatom a Szovjet Sakkszövetség f, közleményét, amely tiltakozik a ft-6- • no^i döntő 1979-ben a nem.? -u71 sz°vetség közgyűlése által is 3 ahagyott rendjének felborítása miatt. , ^ Szovjet Sakkszövetség tiltatója^ap-n^*°k°lt — nyilatkozta Szerényi Sándor. — Karpov már eddig engedményeket, először az álon,, Riasztott Las Palmas helyett fedett Merano javára. Később ab* b®lee8yezett, hogy az eredeti, iq-rQemb®r 5_i kezdést szeptember hno„ módosítsák. Nem kétséges, l'iah.,mil!y en tárgyilagos ember a vi- TMíírmok Pártján áll. A nemzetközi hoev izgalom érdeke azt kívánja, a világbajnoki páros mérkőzést 19-én elkezdek kitűzött szeptember Totótippek 1. Siófok—B. Építők 2. K. Vasas—Barcs2 3. Kiss J. SE—Dombóvár 4. Körmend—Ajka art X 5. Schönherz SE—MntiTM 6. T. Vasas—Pápa2 1 7. Gy. Dózsa—Komárom1 1 9. KUvárdtEpMM Vasas 1 10. Köteles TPoa.Pp J SE 2 S: ^rzcb4ré"y-^MTKveggyár 13. Mezfif?~K2rosti4za 1 •**£&&**** L