Népszabadság, 1981. október (39. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-14 / 241. szám

KÖZGAZDASÁG A műszaki ismeretek hasznosítása Korunk szembetűnő jelen­sége a termelés szellemimun­­ka-tartalmának folyamatos nö­vekedése. A kibontakozott tu­dományos és technikai szint­áttörés nemcsak az ipari tech­nológiákban hozott gyökeres változást, hanem lehetővé tet­te a mezőgazdaság, az építő­ipar és a szolgáltatási szektor egyre nagyobb mértékű „ipa­rosodását”, az iparszerű ter­melésszervezést. Mindez több szellemi munkát magában fog­laló, korszerűbb technikát kí­ván. A szellemimunka-igé­­nyesség gyorsuló növekedésé­ben szerepet játszik az ener­gia és a nyersanyagok drágu­lása által kikényszerített ha­tékonyabb gazdálkodás is. Szellemi tőke A feldolgozó ipari termékek eladása napjainkban rendsze­rint szellemi szolgáltatásokkal kapcsolódik össze. A vevők nem egyszerűen marógépet vagy esztergát keresnek, ha­nem megmunkálási technoló­giát, amelyhez a gép mellett a felszerszámozás és a numeri­kus vezérlés használatához szükséges programok kidolgo­zása is hozzátartozik. Különö­sen a fejlődő országok kíván­nak vásárolni komplex konst­rukciókat, kulcsrakészen át­adott létesítményeket. A ku­­tatási-fejlesztési-termelési ta­pasztalatok, a tervezői-szerve­zői ismeretek értékesítése ugyanis javítja az összmunka hatékonyságát, s egyúttal fel­tétele a versenyképességnek. A termékhez közvetlenül nem kapcsolódó szellemi mun­ka, a műszaki ismeretek nem­zetközi cseréje is igen gyors ütemben nő. 1960—1975 között a világ teljes szellemi export­import forgalma mintegy hat­nyolcszorosára, kb. 5—6 mil­liárd dollárra emelkedett, és 1980-ban meghaladta a 10 mil­liárd dollárt. E folyamatok eredménye­képpen a cserearányok a sok szellemi munkát hordozó, mű­szakilag fejlettebb termékek javára változtak. A szellemi­­munka-tartalom növekedését a külpiaci egyensúly javításának közvetlen eszközeként tarthat­juk számon hazánkban is. Ezért gazdaságpolitikánk meg­valósításának egyik fontos esz­köze a rendelkezésünkre álló szellemi potenciál jobb hasz­nosítása. Olyan kis országok, amelyek csak korlátozottan rendelkeznek termész­eti kin­csekkel és beruházási forrá­sokkal, e hátrányokat rugal­massággal, alkotókészséggel, az új termékek és gyártási el­járások gyorsabb bevezetésé­vel mérsékelhetik. Nemzeti vagyonunk nagy része (egyes számítások sze­rint közel a fele) az emberi tu­dás gyarapítására fordított be­fektetés eredményeként szelle­mi tőke. Nemzeti értékként tarthatjuk számon a más or­szágokénál nem kisebb arány­ban található tehetséges, a bo­nyolult alkotó munkára képes munkaerőt. Lehetőségeink ki­aknázásának egyik feltétele az alkotó és cselekvő szellemi munka hatásos megszervezé­se. Világszerte tapasztalható, hogy a szellemimunka-igé­­nyesség gyorsuló növekedése együtt jár a szellemi munka specializált, önálló szerveze­tekben való megjelenésével. Így válik mindinkább önálló szakterületté és többnyire ön­álló szervezetté a tudományos és technikai eredmények fel­­használásának megszervezésé­re irányuló tevékenység. Ilyen tevékenységet végeznek a pi­acgazdálkodó országokban az ún. „engineering-cégek”, mér­nöki irodák, nagyvállalatok (trösztök) leányvállalataiként, vagy önálló szervezetekként. Kezdetben a megszerzett mű­szaki tudásukat, tapasztalatu­kat (know-how) adták bérbe vagy el, és főleg műszaki-szel­lemi szolgáltatásokra vállal­koztak (fejlesztések tervezése, irányítása, műszaki ellenőrzés, tanácsadás), később tevékeny­ségüket mindinkább kiterjesz­tették komplex fejlesztési szol­gáltatásokra, vállalva a beren­dezések beszerzését, építési­szerelési munkákat, „kulcsra­kész” állapotban átadandó konstrukciók eladását. Az így szakosodott tevékenység vi­lágméretű kibontakozása (és a vállalkozó cégek versenye) motorja volt új műszaki és ter­melési eljárások hatékony, gyors kiaknázásának és ter­jesztésének. Fejlődési szinte­ket átlépve honosítottak meg korszerű termelési módszere­ket, elősegítve a termelés (és export) szellemimunka-tartal­­mának és hatékonyságának nö­vekedését. A gazdaságunkban rendel­kezésre álló műszaki-szellemi potenciál hatékonyabb felhasz­nálásának kérdéseivel több in­tézmény foglalkozik, például az Országos Műszaki Fejlesz­tési Bizottság széles körű szak­értői gárda közreműködésével vizsgálja a lehetséges megol­dási módokat. E munka eddigi eredményei alapján is megál­lapítható, hogy az innovációs erők felszabadításához ha­zánkban — többek között — a kutatás-fejlesztés intézmény­­rendszerét kívánatos korszerű­síteni és az alkotók érdekelt­ségét fokozni. A kutatásfejlesztés intézmény­­rendszere A műszaki innovációs folya­mat gyorsításának egyik kor­látja, hogy a kutatás-fej­lesz­­tés-termelés-értékesítés közöt­ti közvetlen kapcsolat viszony­lag gyenge, intézményeink túl feszesen meghatározott tevé­kenységi korlátok között vég­zik munkájukat. Az egyes szervezetek általában egy tí­pusú tevékenységre rendez­kedtek be: a kutatóintézetek kutatnak, a tervezőintézetek terveznek, a termelővállala­tok kutatás-fejlesztésre sza­kosodott részlegei pedig a mindennapi élet számos prob­lémája miatt sok helyütt ki­szolgálói a napi termelést előnyben részesítő vállalati po­litikának. Egy műszaki fejlesztési prob­lémának a kutatólaboratórium feltételei között kielégítő meg­oldása még nem garantálja azt, hogy az üzemi termelés más méretei, berendezésbeli adottságai között is gazdasá­gosan alkalmazható. A külföl­di szakirodalom szerint a köz­vetlen kutatási, fejlesztési (K + F) tevékenység során 20—40 százalékos (idő- és anyagi) rá­fordítással lehet eljutni a ku­tatási eredményig, míg a ter­­melésbeni alkalmazáshoz mi­nimálisan további 60—80%-os ráfordítás szükséges. A műsza­ki fejlesztés túlnyúlik a kuta­tás-fejlesztésen, magában fog­lalja a fejlesztés lebonyolítá­sát, a gyártás programozását, a szervezést stb. A műszaki, szellemi erőfor­rások eddiginél jobb haszno­sításához olyan vállalkozó tí­pusú szervezetekre (önálló vál­lalatokra vagy a termelővál­lalatok önálló részlegeire) len­ne szükség, amelyek földerítik az innovációs forrásokat, föl­mérik a terjesztést, és kidol­gozzák a bevezetési lehetősé­geket, menedzselve a hatékony és gyors kiaknázást, vagyis működésükkel segítik, gyor­sítják a szellemi erőforrások­nak a gazdálkodásba való fo­kozottabb bevonását. Ha a hazai kutatás-fejlesz­tés intézményrendszerét eb­ben az irányban kívánjuk to­vábbfejleszteni, akkor a me­revséget feloldó, rugalmas for­mákat kell előnyben részesíte­ni. Arra kell törekedni, hogy a kutatást-fejlesztést végző szerveztek (a termelőválla­latok részlegei, az ipari kuta­tóintézetek stb.) tevékenysége kibővüljön, és az új funkció — az innováció terjesztése, a be­vezetés lehetőségeinek kidol­gozása, szervezése — fokoza­tosan integrálódjon a régi (egysíkú) tevékenységhez. Amellett célszerű megengedni a mindenkori kereslethez iga­zodva, olyan specializált vál­lalkozások kialakítását (álla­mi vállalat vagy szövetkezeti formában), amelyek a kutatás és a gyakorlat közötti közvet­len kapcsolat megteremtését tekintik fő feladatuknak. Ilyen jellegű speciális szer­vezetek létrehozása a többi szocialista ország gyakorlatá­tól sem idegen. Az új szerve­zetek szükségességét a szak­­irodalomban azzal indokolják, hogy a kutatók nem képesek minden esetben végigkísérni saját eredményeiket a gyárt­mány vagy új technológia megvalósulásáig. Ugyanakkor a vállalatok egy részének nincs elég ereje ahhoz, hogy saját szervezetében vállalkoz­zék az új kutatási eredmények által megkövetelt alkalmazó és fejlesztési munkálatokra. Ezért néhány KGST-ország­­ban speciális szervezeteket hoztak létre a műszaki újdon­ságok bevezetésére. A Szov­jetunióban például ún. szako­sított szervezeteket létesítet­tek, amelyekben a kutatólabo­ratórium, a konstrukciós-tech­nológiai iroda, a kísérleti ter­melőbázis és a fejlesztési mű­hely egyaránt megtalálható. Vegyes szervezetnek nevezik az olyan ágazatközi egyesülést, amelyik konstrukciós-techno­lógiai irodával, központi „komplettesítő” bázissal, az új technika bevezetését elősegítő területi szolgálattal és néhány speciális üzemmel rendelkezik. Csehszlovákiában, Bulgáriá­ban is több hasonló kezdemé­nyezésnek lehetünk tanúi. Működési feltételek Intézményrendszerünknek az előzőekben vázolt továbbfej­lődését csak akkor várhatjuk, ha a működési feltételek a feladatokra figyelemmel ala­kíthatók ki. Az ilyen feladatok teljesítéséhez olyan műszaki­gazdasági szakemberekre van szükség, akik képesek az új technika adaptálására, to­vábbfejlesztésére, elterjeszté­sére és betanítására. Ezért ezen szervezetek munkaerő­állománya szükségszerűen kva­lifikáltabb a termelővállala­tok átlagánál. Működésük alapvető feltétele a kutató­fejlesztő-szervező munka ered­ményességében való érdekelt­ség. Ennek egyik megfelelő formája, hogy az ilyen válla­latok részesüljenek — tevé­kenységük eredményeképpen — a megrendelő vállalatoknál keletkező többletnyereségből. Az eredményes és eredmény­telen munka között ily módon lényeges különbségek alakul­hatnak ki, nemcsak a vállala­tok, hanem azok alkotó mun­kát végző dolgozói között is. Figyelembe kell venni, hogy a vállalkozói tevékenység koc­kázata a szokásosnál nagyobb. A kockázatvállaláshoz viszont saját rendelkezésű eszközök szükségesek, olyan feltételek, amelyek lehetővé teszik a koc­kázat bizonyos megosztását a szolgáltatást nyújtók és a meg­rendelők között. Az innováció gyors terjedé­sét elősegítő vállalatok (válla­lati részlegek) eredményes mű­ködésének előfeltétele a kör­nyezet „fogadókészsége”, hogy a termelő vállalatok mennyire igénylik e szolgáltatásokat. Ez elsősorban a társadalmi-gazda­sági környezet kényszerítő ha­tásán múlik, de azzal is szá­molhatunk, hogy az ilyen jel­legű műszaki fejlesztési szol­gáltatások kínálatának bővü­lése önmagában is serkenti a termelővállalatok innovációs fogadókészségét. Dr. Jávorka Edit az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság főtanácsosa Október 1-én a sajtóban PM -MNB-közlemény jelent meg, amely hírül adta, hogy a Ma­gyar Nemzeti Bank a konver­tibilis devizákra ezentúl pénz­nemenként egységes hivatalos árfolyamot jegyez, és ezt al­kalmazza mind a kereskedel­mi, mind a nem kereskedelmi jellegű elszámolásokban. A valutaárfolyamok a hivatalos devizaárfolyamokhoz igazod­nak, a nemzetközi gyakorlat­ban szokásos feltételekkel. Ez azt jelenti, hogy a valutavételi és -eladási árfolyamok na­gyobb mértékben térnek el a középárfolyamtól, mint a de­vizaeladási és -vételi árfolya­mok. Az egyidejűleg közzétett október 1-i árfolyamokból megállapítható volt, hogy devi­zát a bank a középárfolyamnál l%p-kel alacsonyabb árfolya­mon vásárol, és l%0-kel maga­sabb árfolyamon ad el; valu­tavásárlásnál a bankfiókok, utazási irodák és más, erre fel­hatalmazott helyek 3%-kal ke­vesebb forintot adnak a kon­vertibilis valuták egy egysé­géért, mint a középárfolyam, míg ha valutát adnak el, úgy 3%-kal többet számítanak fel a középárfolyamnál. Az előbbi közlésekkel kap­csolatban felmerült néhány — látszólag gondot okozó — fo­galom tisztázásának igénye, így például: — Mi a különbség a deviza és a valuta között, és mi in­dokolja eltérő kezelésüket a vételi és az eladási árfolyamok tekintetében? — Van-e valami új ebben az eltérő kezelésben? A deviza és valuta megha­tározását — egyúttal megkü­lönböztetését — megkönnyíti, ha előzetesen belföldi pénzfor­galmunkban megkeressük a hozzájuk hasonlító fogalma­kat. A vállalatok egymás kö­zötti elszámolásaikban (ami­kor pl. anyagot, árut vesznek egymástól, szolgáltatásokat vesznek igénybe) tartozásaikat nem készpénzzel egyenlítik ki — hiszen ez rendkívül nehéz­kes volna —, hanem egyik vál­lalat számlájáról a másikra történő „átutalással”. Ez a bankok közbejöttével — szám­laátírással — történik, anél­kül, hogy a forintból — bank­jegy vagy érme formájában — egyetlen darab is gazdát cse­rélne. Ugyanakkor a munka­béreket általában készpénzben — forint-bankjegyben és ér­mékben — kapják kézhez a dolgozók, az üzletekben e bankjegyek és érmék felhasz­nálásával vásárolunk. Az említett kétféle elszámo­lási módnak a nemzetközi fi­zetésekben lényegében a devi­za és a valuta felel meg. A „számlaátírás” jelentőségét itt még az a tény is aláhúzza, hogy a vevő és az eladó (az adós és a hitelező) nagyobb földrajzi távolságra van egy­mástól, mint egy országon be­lül. A deviza tehát alapvetően külföldi pénznemben fennálló és fizetésre felhasználható számlakövetelés. A valuta ugyanakkor idegen ország tör­vényes fizetőeszköze (bankje­gye, váltópénze) vagy arra ki­állított pénzkímélő eszköz (pl. utazási csekk). Magyarorszá­gon minden más ország bank­jegye valuta, míg a forint­bankjegy külföldön minősül valutának. A devizáknak és a valuták­nak a vételi és eladási árfo­lyamok tekintetében eltérő ke­zelését egyfelől az indokolja, hogy devizában a fizetések — a jelenlegi technikai eszközök (pl. telex) mellett — rendkí­vül gyorsan teljesíthetők. Ez a gyorsaság pedig előnyökkel jár a költségek és a kamatozás szempontjából, s jelentősen csökkenti az árfolyamváltozá­sok kockázatát. Ugyanakkor a bankjegyek valódiságának megállapítása, összegyűjtésük, zárolásuk és szállításuk lénye­gesen költségesebb, hosszabb idő kell újbóli forgalmazásuk­hoz, így viszonylag jelentős a kamatkiadás, s nagyobb az időközbeni árfolyamváltozá­sok kockázata is. Ennek fede­zetét pedig a vételi és eladási árfolyam különbözetéből kell megteremteni. Ez az oka an­nak, hogy a nemzetközi gya­korlatban a devizák és a va­luták vételi és eladási árfolya­ma között különbségek van­nak.­­Eddig nálunk az árfolyam­­jegyzésben nem tettünk kü­lönbséget a devizák és a valu­ták között, de a bankjegyet, utazási csekket eladóknak, il­letve vásárlóknak a bankok, utazási irodák és egyéb, erre felhatalmazott helyek — költ­ségeik fedezetére — jutalékot számítottak fel, amelynek mér­téke 1 és 4,5% között mozgott. A nemzetközi gyakorlat beve­zetésével a jutalékok felszá­mítása megszűnt. Ami egyéb­ként a vételi és eladási árfo­lyam alkalmazását illeti, az mindig a bank szempontjából értendő (a bank vételi árfolya­mon vesz és eladási árfolya­mon ad el). Felmerült az a kérdés is, hogy ha a deviza és a valuta fogalma elkülöníthető, miért használjuk mégis váltakozva — hasonló vagy látszólag azo­nos értelemben — a deviza és a valuta kifejezéseket. Ezt az­zal lehet magyarázni, hogy a nemzetközi fizetések szem­pontjából a meghatározó a de­vizaforgalom, s ehhez képest a valutaforgalom elhanyagolha­tó jelentőségű. Ezért — még akkor is, ha a valutaforgalmat is ebben szabályozzák — az országok devizatörvényt, devi­zarendelkezéseket adnak ki, és devizagazdálkodást folytatnak. Hajdú Györgyné KONZULTÁCIÓ Deviza — valuta — árfolyam Piaci idénycikkek árindexei Előző év­i 100 A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján készült ábra mutatja, hogy a zöldség- és gyümölcsfélék ára — főleg az idő­járástól függően — az egyes években jelentősen ingadozott. Idén ezeknek a cikkeknek az ára jóval alacsonyabb volt, mint tavaly. A tojásárak 1980 óta emelkednek. A VILÁGGAZDASÁG HÍREI Európai energiakonferencia A Szovjetunió és Románia is­mét fölvetette egy európai energiakonferencia összehívá­sának gondolatát — jelen­tette a Scinteia című román lap. A lap arról ír, hogy a jelenlegi világméretű energia- és nyersanyagválság bizonyít­ja a szovjet javaslat időszerű­ségét. Az értekezlet ötletét a Szovjetunió az 1975-ös helsin­ki megállapodást követően az európai együttműködés bőví­tésével kapcsolatban vetette föl. (Reuter) Az MNB devizaárfolyamai Érvényben: 1981. október 13-tól Devizanem Vételi Közép- Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 6417,53 6423,95 6430,37 Ausztrál dollár 3988,90 3992,89 3996,88 Belga frank 92,58 92,67 92,76 Dán korona 480,95 481,43 481,91 Francia frank 622,71 623,33 623,95 Hollandi forint 1396,19 1397,59 1398,99 Japán jen (1000) 150,71 150,86 151,01 Kanadai dollár 2888,48 2891,37 2894,26 Kuvaiti dinár 12267,34 12279,62 12291,90 Norvég korona 594,33 594,92 595,51 NSZK márka 1545,45 1547,00 1548,55 Olasz líra (1000) 29,36 29,39 29,42 Osztrák schilling 220,63 220,85 221,07 Portugál escudo 53,84 53,89 53,94 Spanyol peseta 36,48 36,52 36,56 Svájci frank 1786,98 1788,77 1790,56 Svéd korona 629,88 630,51 631,14 Tr. és cl. rubel 2697,30 2700,00 2702,70 USA dollár 3466,75 3470,22 3473,69 ff Színes televíziót akar vásárolni? Nálunk valósíthat: megveheti, szaküzleteinkben (minta szerint is), megrendelheti telefonon Vevőszolgálatunknál, a 110-601-es vagy a 118-661-es számon, ha pedig még habozik, a Budapest V., Kossuth Lajos u. 2. sz. alatti, Videoton-Keravill Márkabolt Budapesten három napra a lakására szállítja a tévét, így Ön is meggyőződhet róla, hogy a Super Color ragyogó színes televízió­ m . Jellemzői: különlegesen hosszú élettartamú in line képcső, kiemelkedő színhírség és nagy fényerő. R _____________________ ______________________________Ára: 27900 Ft. OTP-hitel:_______________________ITO

Next