Népszabadság, 1981. november (39. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-10 / 263. szám

1981. november 10., kedd NÉPSZABADSÁG Végső búcsú Jász Dezsőtől Hétfőn a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjának dísz­­ravata­lozójában mély részvéttel vet­tek végső búcsút barátai, elvtársai, tisztelői az NDK-ban 84 éves korá­ban elhunyt Jász Dezsőtől, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosától, újságírótól, hadtör­ténésztől. A hamvait tartalma­zó urnánál politikai, állami, társa­dalmi és kulturális életünk vezető személyiségei álltak díszőrséget. Az MSZMP Központi Bizottsága, a ma­gyar népi hadsereg és a Magyar Par­tizán Szövetség nevében Csémi Ká­roly vezérezredes, honvédelmi állam­titkár méltatta az 1897-ben Nagyká­rolyban született Jász Dezső gazdag életútját. — Kora ifjúságában elkötelezte magát a forradalmi eszmék, a dol­gozók ügye iránt — mondotta. — Húszévesen egyik alapító tagja volt a Kommunisták Magyarországi Párt­jának. Harcolt a Magyar Tanácsköz­társaság honvédő háborújában, 21 évesen a 101. vörös gyalogezredben zászlóalj-politikai biztos. A Tanács­­köztársaság leverése után emigráció­ba kényszerült. A spanyol nép sza­badságharcában tábornokként fogott fegyvert, s a második világháború éveiben a franciaországi katonai el­lenállási mozgalomban harcolt. Tolnai Gábor akadémikus, a Ma­gyar Irodalomtörténeti Társaság el­nöke az igazságtalanság ellen tollal és fegyverrel egyaránt harcoló igaz hazafitól és következetes internacio­nalistától búcsúzott a család és a ba­rátok nevében. Kiemelte: Jász De­zső harcos életútján maradandót al­kotott a marxista történetírásban hadtudományi és harctörténeti mű­veivel. Ezután Jász Dezső hamvait a Munkásmozgalmi Panteonhoz kísér­ték, ahol végső nyugalomra helyez­ték. A kegyeletes szertartás az Inter­­nacionálé hangjaival ért véget. Magyar-osztrák szakszervezeti találkozó A Szakszervezetek Országos Taná­csának küldöttsége Gáspár Sándor főtitkár vezetésével vasárnap Sop­ronban találkozott az Osztrák Szak­­szervezeti Szövetség (ÖGB) küldött­ségével, amelyet Anton Benya elnök vezetett. Az egynapos találkozón a SZOT és az ÖGB vezetői tájékoztat­ták egymást a két ország társada­lompolitikai, gazdasági helyzetéről, a dolgozók élet- és munkakörülmé­nyeinek alakulásáról, a szakszerve­zetek érdekvédelmi munkájáról. Vé­leményt cseréltek a szakszervezeti munka hatékonyságát, demokratiz­musát elősegítő tevékenységről. A küldöttségek eszmecserét foly­tattak a magyar—osztrák szakszer­vezeti kapcsolatok továbbfejlesztésé­nek lehetőségeiről, és megállapodtak az 1982. évi kapcsolatok rendszeré­ben. Megvitatták a nemzetközi szak­­szervezeti mozgalom időszerű kérdé­seit, a IV. európai szakszervezeti konferencia feladatait és a közös ten­nivalókat. A baráti légkörben folyta­tott megbeszéléseken részt vevők ki­fejtették, hogy a magyar és osztrák szakszervezetek rendszeres munka­­kapcsolatát hasznosnak, a nemzet­közi szakszervezeti tevékenységben a SZOT és az ÖGB együttműködését eredményesnek tartják.­­ Az osztrák küldöttség vasárnap el­utazott Magyarországról. (MTI) Elutazott az észt kormányküldöttség Az Észt Szovjet Szocialista Köz­társaság kormányküldöttsége, amely Walter Klausonnak, az Észt SZSZK Minisztertanácsa elnökének a veze­tésével hat napot töltött Szolnok me­gyében, vasárnap elutazott hazánk­ból. A delegációt a Ferihegyi repülő­téren Barta László, a megyei tanács elnöke búcsúztatta. A megyével több mint másfél évtizede testvéri kap­csolatokat ápoló észt főváros, Tallinn küldöttsége itt-tartózkodása alatt a helyi tanácsok irányító és szervező munkájával, módszereivel ismerke­dett, és részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 64. évfor­dulója alkalmából rendezett megyei ünnepségeken. Walter Klausent fogadta Marjai József, a Minisztertanács elnökhe­lyettese. (MTI) Nemzetközi világgazdasági tanácskozás kezdődik Budapesten November 11-től Budapesten ren­dezik meg a fejlesztési intézetek eu­rópai társasága háromnapos tudo­mányos konferenciáját és tisztújító közgyűlését. Az eseményt — amely­nek házigazdája a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Világgazdasági Ku­tató Intézete — az MTA székházá­nak dísztermében nyitják meg. A program szerint Pach Zsigmond P­ál, az Akadémia alelnöke üdvözli a részvevőket, akik az 1975-ben létre­hozott nemzetközi társaságban tö­mörülő 150 — a fejlődő országok társadalmi, gazdasági kérdéseivel, az elmaradottsággal, a fejlesztési stra­tégiával foglalkozó­­ európai kutató- és oktatóintézetet képviselnek. Az­­MTA Világgazdasági Kutató Intézeténél elmondták, hogy a társa­ság nemzetközi gazdasági témájú ta­nácskozásának címe Új fejlesztési utak — Európa szerepe. Mivel a tár­saság rendszeres kapcsolatokat tart fenn a fejlődő országokban működő társadalomtudományi regionális tár­saságokkal, ezek képviselőit is meg­hívták a budapesti tanácskozásra. A társaságban egyébként több nemzet­közi összetételű munkacsoport is működik, amely a fejlődés nemzet­közi kérdéseivel, belső társadalmi, gazdasági témákkal foglalkozik, tu­dományos értekezleteket szervez és jelentős publikációs tevékenységet fejt ki. A megnyitóülésre Budapestre ér­kezik Willy Brandt, a nemzetközi fejlesztési ügyek független bizottsá­gának elnöke, Nobel-békedíjas, az NSZK Szociáldemokrata Pártja és a Szocialista Internacionálé elnöke, s vele együtt a konferencia előadói között szerepel Amir Jamal, Tanzá­nia pénzügyminisztere, a fejlesztési kérdések nemzetközileg elismert szakértője, Francisco Delich argen­tin szociológus, aki a fejlődő orszá­gokban működő testvéregyesülete­ket képviseli. Magyar részről Bognár József akadémikus, az MTA Világ­­gazdasági Kutató Intézetének igaz­gatója tart megnyitó előadást. (MTI) Európa fiataljai fokozzák együttműködésüket a környezetvédelemben (Kiküldött munkatársunktól.) Európa legjelentősebb ifjúsági szervezetei szorosabbra kívánják fűz­ni együttműködésüket annak érde­kében, hogy hatékonyan járulhassa­nak hozzá kontinensünk mind ag­­gasztóbbá váló környezeti szennye­ződésének megakadályozásához. Eb­ben foglalható össze a Stockholm melletti Bommersvikben vasárnap befejeződött konferencia fő monda­nivalója. A háromnapos tanácskozáson kü­lönféle nézeteket valló nemzetközi és nemzeti politikai ifjúsági szerve­zetek — kommunisták, szocialisták, kereszténydemokraták, konzervatí­vok —, valamint vallási, diák- és egyéb szövetségek küldöttei és kör­nyezetvédelmi szakemberek vettek részt. A 20 európai országból érke­zett delegátusok — valamint az ENSZ szakosított szervének szintén jelenlevő képviselői — egyetértettek abban, hogy a környezeti szennyező­dés problémáit nem lehet nemzeti határok között megoldani; e kérdés mind sürgetőbb nemzetközi összefo­gást igényel. Kiemelték a helsinki záródokumentum ide vonatkozó feje­zetének jelentőségét. Több konkrét akciót határoztak el, így például a Balti-tenger tisztaságának megőrzése érdekében. A konferencia az egy éve létreho­zott európai ifjúsági együttműködés keretszervezete egyik rendezvénye volt, s ezzel az együttműködést — további szervezetek bevonásával — új területre, a környezetvédelemre is kiterjesztették. Hangsúlyt kaptak a tanácskozáson a fegyverkezés és a környezeti szennyeződés összefüggé­sei is. A részvevők, kifejezve aggo­dalmukat a folytatódó fegyverkezési hajsza miatt, megállapították, hogy annak következményei súlyosan érintik földünk természeti környeze­tét. A konferencia kiemelte ama nemzetközi megállapodások megtar­tásának szükségességét, amelyek a környezetre ható vegyi, bakterioló­giai és egyéb fegyverfajták gyártá­sának betiltásáról rendelkeznek. Laczik Zoltán Elkészült Csongrád és Szentes között az új közúti híd (Munkatársunktól.) Tegnap a déli órákban megnyitot­ták a Tisza új hídját a forgalom előtt. A Csongrád és Szentes közötti új híddal lényegesen megjavul az Alföld déli és délkeleti közúti köz­lekedése, hiszen a 451. számú úton ezentúl zavartalan lesz a forgalom. Eddig mind a vasúti, mind pedig a közúti járműforgalom az egy nyom­­sávú régi hídon bonyolódott le, ame­lyen mindenkor a vasúté volt az el­sőbbség, de gépkocsikkal is csak váltakozó irányban lehetett áthalad­ni. Emiatt mindkét hídfőnél gyak­­ranbs volt torlódás. Az új híd a vasútitól 300 méterre déli irányban épült meg, rajta súly- és sebességkorlátozás nélkül halad­hatnak a járművek. A meder feletti hídrész háromnyílású feszített beton szerkezet, amit szakaszosan mozga­tott betonozókocsikkal készítettek. Ezt az építési módszert — a győri Kis-Duna-híd építése után — má­sodszor alkalmazták hazánkban. A 90 méteres középső nyílás az eddigi leghosszabb olyan áthidalás, amely betongerendás. A mederhídhoz az árterületek fölött a bal parton nyolc, míg a jobb parton három, egyenként 25 méter hosszú ártéri nyílás csatla­kozik, míg a két parton együttesen 2,5 kilométernyi új utat építettek. A terveket az Út-, Vasúttervező Vállalat gárdája készítette, az épít­kezés lebonyolítója a Közúti Beru­házó Vállalat, generálkivitelezője pedig a Hídépítő Vállalat volt. A lé­tesítmény teljes költsége 275 millió forint. Átadásával 18 kilométerrel lett rövidebb a Budapest—Hódmező­vásárhely közötti távolság. Ezzel, valamint a korábbi kényszerű ácsor­­gás megszűntével évente 190 ezer liternyi üzemanyaggal kell majd ke­vesebb a közlekedési szakemberek becslése szerint. • GOMBOLYODIK A FONAL VESZTESÉGEK NYOMÁBAN Külkereskedelmi szakértők becslé­se szerint textil- és textilruházati ex­portbevételünk húsz százalékkal több volna, ha a dollárelszámolású ex­portra gyártó vállalatok képesek lennének megtartani a szerződésben vállalt szállítási határidőket, és az ígért minőségű árut szállítanák. Az idén az eddig eltelt időben a textil- és textilruházati ipar nem ért el valami fényes eredményt a dol­­árelszámolású piacokon, s a szak­emberek becslése szerint az év vé­géig a tervhez viszonyított elmara­dás nemigen pótolható, mert a pia­cokon az értékesítési feltételek rosz­­szabbodnak. Érdemes tehát ezt a szakvéleményt alaposabban fontoló­ra venni, már csak azért is, mert itt elmaradt bevételekről van szó: az exportőrök a már megkötött szerző­dések enyhébb vagy súlyosabb meg­szegése miatt szenvedtek vesztesége­ket. Ez pedig aligha írható a kétség­kívül mindinkább csökkenő kereslet rovására, inkább hazai vállalataink munkájának fogyatékosságaival ma­gyarázható. A lényeg az, hogy semmiféle ext­ra, semmiféle különleges igénynek nem kellene megfelelni, a vállalatok­nak csupán azt kellene teljesíteniük, amit írott szerződésben vállaltak. Lássuk, miért nem sikerült. Negyedévvel korábban A sátoraljaújhelyi Hegyalja Ruhá­zati Szövetkezet egyike a legjobb tex­tilruházati üzemeinknek. A szövet­kezet 270 millió forint értékű terme­léséből 140 millió forint a dollárel­számolású kivitel értéke. Ennek mintegy 70 százaléka bérmunka, s csak harminc százaléka az úgyneve­zett saját anyagos export. A szövet­kezet nemrégiben nyugdíjba ment elnöke csaknem egy esztendeje mond­ta egy nyilatkozatában: ezzel a har­minc százalékkal több gondjuk-ba­­juk van, mint a hetvenszázalékos bérmunkával. Dr. Baratta Egon, a szövetkezet műszaki vezetője ennek okairól a kö­vetkezőket mondja: — A szövetkezetnek s alighanem valamennyi hazai konfekcionáló vál­lalatnak legalább negyedérvvel a fel­­használás ideje előtt fel kell adnia anyagmegrendelését. A gyárak eny­­nyi előretartás nélkül szóba sem áll­nak velünk. A rendelést követő ne­gyedik hónap valamelyik napján az­tán várhatjuk a szállítmányt, ám hogy melyik napon, azt nem tudni, mert a szerződés szerint e hónap utolsó napja még teljesítésnek szá­mít. — Nem túl nehéz így a termelést programozni? — Minthogy legalább hatvanna­pos nyersanyagkészletet tartaléko­­lunk, ez még nem okoz fennaka­dást. (Mellesleg ennek a készletnek a finanszírozása sem éppen olcsó. De ez egy másik ügy.) A baj ott kezdő­dik, hogy a szállítók nem mindig tartják meg ezt a határidőt sem. A legjobb szállítónk, a Hazai Fésűs­fonó rendszerint pontosan szállít, évi szállításainak csak 10 százaléka ér­kezik átlag egyhónapos késéssel. A legrosszabb a Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár, a szállítmányainak 50 százaléka hozzávetőleg három hóna­pot késik. A többiek a kettő között hol jobban, hol kevésbé jól szállíta­nak. Mi próbáljuk eleve bekalkulálni a mi szerződéseink határidejébe a partnerek megszokott késedelmeit, de nem mindig sikerül. Mindez együtt olykor jókora bonyodalmat okoz a termelés szervezésében, pél­dául sorozatban túlóráikra van szük­ség üzemeinkben. A tőkés vevő ugyanis nem méltányolja a mi szál­lítónk késedelmét, s csak így tudjuk a saját határidőnket tartani. Kiválogatják — A rohammunka miatt előfor­dulhat, hogy a gyártásba is hiba csú­szik? — Akad erre példa, szerencsére ke­vés. Késni viszont nem lehet, mert az egyértelmű a piac elvesztésével. Kivált most, amikor a vevők ret­tenetesen igényesekké váltak. — Ön szerint mi az oka annak, hogy a hazai partnerek többé-kevéss­é rendszeresen késnek? — Ezt inkább tőlük kérdezze meg, de hadd mondjak el egy esetet. Egyik partnerünk akadályt jelentett be, mondván, nem tud időre szállítani. Erre megkérdeztem az igazgatót, mennyi sürgősségi felárat kér azért, hogy a szerződésben megszabott ha­táridőt megtartsa. Megalkudtunk 30 százalékban. Nekünk ez még így is megéri, mert nem vesztettük el a vevőt. — Nem túl drága mulatság ez? — Nem. Minden szállítónkkal meg­osztozunk a kivitel nyereségén, ha pontosan szállítanak. Harminc szá­zalékot nekik adunk, csak rendesen, jó minőségben szállítsanak. — És ennek ellenére vannak ba­jok? — Bár lényegesen javult a hely­zet, tökéletesnek még nem mondha­tó. És akkor a minőségről nem is szóltam, pedig érdemes volna. Kap­tunk olyan szállítmányt, amelynek negyedét-harmadát visszaküldhet­­nénk a feladónak. Mi inkább kiválo­gatjuk a jót, és kész ... S vajon miként vélekednek mind­erről a méterárugyárban? Vállalati belügyek Kovács György, a Magyar Gyap­júfonó és Szövőgyár gazdasági igaz­gatója kertelés nélkül gyáron belüli okok ismertetésével kezdi a magya­rázatot : — Kétségtelen, hogy mi is hibá­sak vagyunk, bár a Hegyalja Szö­vetkezet állításait azért túlzásnak­ tartom, az semmiképp sem igaz, hogy a szállítmányaink fele késett ne­gyedéveket, késésünk két szállítmány esetében egy-másfél hónap volt. De nem ez a lényeg. Van bajunk elég. A nyírségi Demecserben dolgozó új üzemünk adja a kártolt gyapjúfona­laink és szöveteink jelentős részét. Az üzemet 1978-ban fejeztük be, s a gyáregységben régebben gyakran, mostanában már alig-alig, de előfor­dult és előfordul, hogy egy-egy té­telt elrontanak. Ilyenkor újra kellett gyártani a szövetet vagy a fonalat, s ez időben nagyon nagy veszteség. Az elrontott fonal persze csak any­­nyiban elrontott, hogy nem a vevő által kívánt színű. Kidobni tehát nem kell­, mert másra használható, csak éppen a megrendelt tételt újra kell gyártani. Ez az egyik oka a késedel­meinknek. A másik baj: az albert­falvai gyárból rövid idő alatt sok szakképzett fonónő elment. Néhány fonógépet át kellett telepíteni Tata­bányára, ahol volt munkáskéz. Ez is késést idézett elő jó néhány tételnél. Bizonyos, hogy gyárainkon belül nem tökéletes a munkaszervezés, és az említett eseteket talán meg le­hetett volna előzni. De ez csak a dolgok egyik oldala. Ha anyagot aka­rok kapni, nekem is három hónap­pal a szállítás előtt kell feladnom a rendelésemet a Gyapjú- és Textil­­nyersanyag-forgalmi Vállalatnak. Közben persze változhat a divat, s nem éppen arra a választékra volna szükségem, mint amit megrendel­tem, de hát ilyen az élet. Mármost, import gyapjú esetében, ha az ausztrál tenyésztők vagy dokkmunkások sztrájkolnak, akkor bizonyos, hogy nem kapok határidő­re gyapjút. Ha hazai gyapjút hasz­nálok fel, bizonyos divatszíneknél van esélyem rá, hogy a vevő nem fogadja el a terméket, mert a mi gyapjúnk színezhetősége és műszaki jellemzői nem egyenértékűek az ausztrál gyapjúéval. Ráadásul a ha­zai gyapjút — kapacitás hiányában — Olaszországban kell bérmunká­ban megfésültetnem és tisztíttatnom. Ez pedig a rendeléstől a felhaszná­lásig tartó időt 120 napra növeli. Ha aztán ott is sztrájk van, márpedig gyakran van, akkor végveszélyben van az én határidőm. S ha min­den kedvez, és jó a hazai gyapjú is, ak­kor néha előfordulhat, hogy a gyap­jú a juhok gondatlan kezelése miatt kátrányfoltos, ami csak a kikészítése után derül ki. De ez még mindig csak egy má­sik pötty az önéletrajzunkon, ugyanis a kikészítőkapacitásunk nem elég korszerű. Ez a fázis kimaradt a tex­tilipari rekonstrukcióból, bizonyos kulcsgépek hiányoznak. Tehát nem tudom a vevő által megkövetelt mi­nőséget kifogástalanul előállítani. A vevő néha mást kap, mint amit kér. Nem egészen mást, csak kicsit mást. Ez viszont okkal nem tetszik neki, s nem adja meg a kialkudott vétel­árat. Bizonytalansági tényezők — Mindent összevetve, a szerződés megkötésekor ,a vállalatokon belül is, bár inkább gazdasági környezetük­ben, túlságosan sok a bizonytalansági tényező. S eleve nehéz garantálni, hogy képesek leszünk megfelelni a szerződés előírásainak. A fonalat még gombolyíthatnánk tovább is, például kifaggathatnánk a gyapjút és más nyersanyagokat forgalomba hozó vállalatot, ugyan miért nem tart megfelelő készlete­ket, s akkor megtudhatnánk, hogy a készletezéssel, az importáruk meg­rendelésével és szállításával, a vá­lasztékkal és a készletezési költsé­gekkel sincs minden rendben, csak­úgy, mint a kellékek, a festékek és egyebek beszerzésével és eladásával.­­De már az eddigiek alapján ösz­­szegez­hető: a vállalatok a hosszú beszerzési határidők és a szoros szállítási határidők miatt nem ké­pesek megfelelően programozni ter­melésüket. Akadnak a gyártáson be­lül szervezési és minőségi hibák, amelyek kijavításával újabb idővesz­teséget szenvednek. Baj van olykor az alapanyag minőségével, néha a kikészítés kapacitásában van zavar, és néha hiányzik a megfelelő minő­ségű festék. Mindez drágítja a ter­melést, s csökkenti a bevételeket. Külön-k­ülön, egy-egy szállítmányt vagy gyárat vizsgálgatva korántsem látszanak súlyosnak a bajok, csupán együttes hatásukban bizonyulnak fö­löttébb érzékeny veszteségek okai­nak. Lovász Péter Jól szervezett szalagmunka a Hegyalja szövetkezetben.

Next