Népszabadság, 1981. november (39. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-29 / 280. szám

1981. november 29., vasárnap NÉPSZABADSÁG Vladimír Holan: HÁTRAHAGYOTT VERSEK az 1976—77-es­ évekből A tavaly elhunyt kitűnő antifasiszta cseh költő, aki sok nyelvi leleményről és technikai újításról tanúskodó verseiben — a többi kö­zött — a lét és a nemlét kérdéseit boncolgatta, élete utolsó éveiben írta e verseket, amelyek a Prágában nemrég tiszteletére rendezett em­lékest Érvelés című műsorlapján jelentek meg először nyomtatásban. HA MAJD Valóban olyan nagy szelet és vihart akartok, amely rendszerint különválik, és aztán egyik rosszabb, mint a másik? Aztán azt szokás várni, ki mit szeret inkább, talán csak oly keveset, hogy majd megint kiderül, vagy talán már el is dőlt, hogy belül és kívül újra élnek még. Ha majd így lesz, tudassátok velem! De hová? MŰVÉSZET Kár, hogy a messzeségbe megyünk, de csak a jövőben! Kár, hogy ez oly távol van, vagyis éppen itt és most! Az élet jól olvasható titok. Jó, hogy nem tudunk olvasni. ORFEUSZ Nem tudott olvasni, írni, számolni, de énekelt. Mikor meghalt, a hullamosó nők testét letörülték szivaccsal. Mikor megérintették szemérmét, énekelni kezdett... Ekkor a nők rémülten elmenekültek és elterjesztették ennek hírét... Meghalt temetetlenül... «»» HU Igen, hű! De miért keressük ezer év óta hiába a halál hasonlóan hű keresztnevét? Ha megtalálnánk, minden bizalomteljesebb lenne? DE IGEN! Nem, egy szót se már, melyet a hallgatás ejtene ki! De lehet, hogy a ködnek éppen ebben a völgyében szerénységből egy fürjet esztek jóízűen, pedig az kisebb, mint a fogoly... De már a nyájatok is elárulja, hogy embert faltok. SÁNDOR LÁSZLÓ fordítása. Palócszoba Karancslapujtőn Helytörténeti emlékszobát nyitottak meg a Nógrád megyei Karancs­lapujtőn a régi palócélet tárgyi emlékeiből. A községbeliek gyűjtése révén különféle használati tárgyak, az egykori falusi élet bútorai, eszközei, nép­viseletek kaptak otthont. Mivel a művelődési házban kialakított palócszoba tárgyai az adományok gazdagodásával folyamatosan sokasodnak, várhatóan a hagyományőrző kiállítás is kinövi jelenlegi helyét. KULCSÁR JÓZSEF FELVÉTELE Díjnyertes amatőr vers- és prózamondók Díjkiosztó ünnepséggel­­és gálamű­sorral végződött az Auróra ’81 vers- és prózamondó művészeti fesztivál, valamint a Radnóti Miklós országos amatőr versmondóverseny szomba­ton Győrött, a megyei művelődési központban. Auróra-díjat kapott Ba­bits László (Budapest), Háda János (Budapest) és Bander Hajnalka (Debrecen). Radnóti-díjban része­sült Bakon Erika (Budapest), Tor­­day Ferenc (Budapest) és Holmann Endre (Szentes). A díj átadása utáni gálaesten a díjnyertes vers- és prózamondók, va­lamint a budafoki, a pesterzsébeti kamarakórus, továbbá a nyíregyházi rézfúvós ötös és a KISS Központi Művészegyüttes rézfúvós szextettje adott műsort. (MTI) Harmincéves a Kállai-kettős együttes Szombaton ünnepi gálaműsorral köszöntötte alapításának harminca­dik évfordulóját a magyar néptánc­­hagyomány egyik jellegzetes vidéké­nek, Nagykállónak művészkollektí­­vája, a Kállai-kettős Népi Együttes. A szabolcsi nagyközség művelődési központjának színháztermében be­mutatott program átfogó képet adott az együttes három évtizedes tevé­kenységéről. A műsorban szereplő kanász­, üveges, csizmaverős és bo­tos táncok illusztrálták azokat a ha­gyományokat, amelyeket az együt­tes fennállása óta őriz. Többek kö­zött azt a Kállai-kettőst, amelynek dallamait Kodály Zoltán jegyezte le, s amelyhez az ötvenes években Rá­bai Miklós alkotott koreográfiát. Az arany minősítésű és a Szocialis­ta Kultúráért jelvénnyel kitüntetett csoport a hazai fellépéseken túl egyebek között Csehszlovákiában, Bulgáriában, a Szovjetunióban és Görögországban is bemutatta a ke­leti országrész folklórkincsét. (MTI) ÉVFORDULÓK ÜRÜGYÉN A KÖZÖS KÖNYVKIADÁS HASZNÁRÓL A GAZDASÁGI INTEGRÁCIÓ a szocialista országok között még kez­deti lépéseit próbálgatta, amikor tes­tet öltött az a gondolat, hogy a köny­vek az egyes országok határain túl élő olvasóikhoz is eljussanak. Arról a széles körű, mennyiségileg is impo­náló tevékenységről van szó, amit szakmai nyelven közös könyvkiadás­nak nevezünk, s amelynek eredmé­­­­nyeivel: a Bukarestben, Kolozsvá­ron, Pozsonyban, Újvidéken és Ung­­váron kiadott könyvekkel az olvasó naponta találkozik a hazai könyves­boltokban. S találkoznak szomszé­daink, a romániai, csehszlovákiai, ju­goszláviai, szovjetunióbeli könyvá­ I­­sáriak is a mi kiadóink könyveivel. Ha a mostanában kerek évfordu­lókhoz elérkezett vagy érkező közös könyvkiadási egyezményekről szó­lunk, s az egyezmények gyakorlati eredményeit méltatjuk, e munkának elsősorban is politikai alapját kell ki­emelnünk, a munkás-nemzetköziség eszméit — a közös könyvkiadási meg­állapodások ennek az eszmének ma­gától értetődő természetességgel ki­hajtott és megerősödött ágai — s a nemzetiségi kultúra ápolásának po­litikai feladatát, amelynek a nemze­tiség anyanyelvén olvasható könyvek nélkülözhetetlen részét képezik Hazánknak Csehszlovákiával, Ju­goszláviával, Romániával és a Szov­jetunióval van közös könyvkiadási egyezménye — ezen egyezmények be­tű szerinti tartalma és a kialakult gyakorlat ugyan eltér egymástól, hisz a megállapodásokat sem egyszerre kötötték, s a feltételek és lehetőségek sem azonosak, de az eredmény igen: szépirodalmi, tudományos, ismeret­­terjesztő, politikai, gyermek- és if­júsági, közhasznú könyvek stb. szé­les cseréje, exportja, importja. Meny­nyi is lehet az a könyvmennyiség, amelyet az egyezmények keretében, azok fennállása óta mi az említett or­szágokból behoztunk? Mintegy 37 millió példány! S az ellentétel, az em­lített országokba irányuló könyvki­vitel, lévén szó könyvek cseréjéről, nyilván hasonló méretű. Hány címet képviselhet a behozott könyvmennyi­ség? Több mint 3500-at. A kivitteket csak megbecsülni lehet, mert a Cseh­szlovákiával, Jugoszláviával és a Szovjetunióval kötött egyezmény sze­rint a kiadók megállapodásában sze­replő közös kiadású művek mellett a külkereskedelmi vállalatok az egész magyar könyvkiadásiból (pontosab­ban: könyvkészletből) válogatva a könyvek széles skáláját rendelik meg. De ha ezt a számot 20 000 és 25 000 cím között keressük, aligha járunk mesz­­sze az igazságtól. S mert a számok többnyire csak viszonyítással monda­nak valamit, ezért írjuk ide, hogy az említett két és fél, három évtizedes időszak hazai könyvkiadásának évi átlaga 5000 cím lehet, körülbelül 50 millió összpéldányszámmal. VEGYÜK PÉLDÁNAK a román irodalom helyzetét Magyarországon. A bibliográfiák szerint a felszabadu­lás óta 1980 végéig 361 szépirodalmi mű, román szerző magyarra fordított műve, került a magyar könyvesbol­tokba 2 400 000 példányban, továbbá 126 ismeretterjesztő, politikai, tudo­mányos mű, ugyancsak román szer­zőktől, 438 000 példányban. Együtt 487 könyv 2 855 000 példányban. Minimá­lis az a könyvszám (és példányszám), amelyet a közös könyvkiadási egyez­mény (1951) előtti évek szegényes kö­rülményei között a kiadók a román irodalomból (és egyáltalán) megje­lentettek (bár ha e sorok írójának emlékezete nem csal, a közös könyv­kiadás e szerény körülmények között született meg, s éppen román—ma­gyar viszonylatban megelőzte az egyezményt, amely ily módon egy lé­tező gyakorlatnak adott hivatalos ke­retet és ösztönzést­. A román szerzők magyar fordításai többségükben, mintegy 55—58 százalékban romániai kiadóknál jelentek meg (a szépirodal­mi művekből valamivel nagyobb, a többiből valamivel kevesebb a romá­niai kiadók részesedése), 42—45 szá­zalékuk magyarországi kiadóknál, de néhány kivételt leszámítva vala­mennyi mű forgalomba került Ma­gyarországon és Romániában is. Ezzel a román irodalom megismerésének lehetősége hazánkban legalább meg­kétszereződött! Említsük meg, hogy a román klasszikus irodalom legfonto­sabb írói mind olvashatók magyarul, hogy Alecsandri két kiadásban, Cara­­giale hét, Creanga tizenkét, Emines­­cu öt, Slavici öt, Cosbuc két, Rebrea­­nu hét, Istrati öt, Camil Petrescu öt, G. Calinescu négy, Anghezi négy, Za­­haria Stancu kilenc, Marin Preda négy, Sadoveanu huszonhét, igen, nem tévedés, huszonhét kiadásban je­lent meg, s ezek között az emlékeze­tes Válogatott művek 2100 oldalon! A sort folytathatnánk a „nagy öre­gekkel”: Jebeleanu, Bogza, Beniuc nevével, a nemrég megholtakat: Po­­rumbacut, Baconskyt, Ivasiucot is megemlítve (mindegyikről több kötet jelent meg), s zárva a sort a román írószövetség nemrég megválasztott el­nökével, D. R. Popescuval s a fiata­­labbakkal: Sorescu, Buzura, Toiu, Stanescu, A. Rau, V. Rebreanu... A teljes névsor oldalakat töltene meg, de nem hagyhatjuk említés nél­kül, hogy az Európa Kiadó sorozatot szentelt a román költészetnek (Ma­­cedonski, Pillat, Blaga, Arghezi, Be­niuc stb.), hogy a Kriterion Kiadó évek óta kiadja a Román írók soro­zatát, hogy több tucat antológia ad magyar nyelven műfaji áttekintést a román irodalomról vagy keresztmet­szetet egy-egy korszakáról, a gyönyö­rű népballadáktól a Domokos Géza által szerkesztett kitűnő kisregény­­antológiáig (A túlélés iróniája), vagy a Modern Könyvtár számos román antológiájáig. És itt álljunk meg egy pillanatra, s ne legyünk szerénytele­nek kimondani: nincs még egy idegen nyelv a világon, amelyen a román irodalom olyan teljessége olvasható volna, mint a magyar. Köszönhetően a hazai kiadók munkájának, de leg­alább olyan mértékben a Kriterion Kiadónak (és a régebbi Irodalmi és Művészeti Kiadónak), továbbá a Da­ciának, Albatrosnak stb., azaz a közös könyvkiadásnak. UGYANILYEN RÉSZLETESSÉG­GEL, helyszűke miatt, nem tárgyal­hatjuk a csehszlovákiai és a jugo­szláviai irodalom magyar nyelvű ki­adását és a közös könyvkiadás szere­pét ebben, de említsük meg, hogy a jugoszláviai írók magyarra fordított műveinek száma 209, s összpéldány­­száma 1 720 000 (e szám tartalmazza a budapesti kiadók s az újvidéki Fó­rum kiadványait), s a hasonló szám a cseh és szlovák irodalomból: 900 mű, mintegy 13 millió példányszámmal (amelyben ugyancsak benne foglal­tatnak az itteni kiadók, s a pozsonyi Madách, illetve elődeinek kiadvá­nyai), s hogy a magyar—csehszlovák és a magyar—jugoszláv egyezmény folytán e könyvek kevés kivétellel forgalomba kerültek Jugoszláviában, illetve Csehszlovákiában is. Az együtt­működés eredményét érzékeltetendő említsük meg, hogy Krleza 12 ki­adásban jelent meg (ezek között egy­nek számít a Fórumnál kiadott 6 kö­tetes, 4000 oldalas válogatás!), And­­ric 16 kiadásban (az egyik ezek kö­zül 4 kötetes, 2000 oldalas válogatás), Preseren kettőben, Cankar ötben, Ca­­pek negyvennyolc kiadásban (!), Ha­­sek húszban, Hviezdoszlav négyben, Jilemnicky hétben, Olbracht huszon­négyben ... S megismételhetjük azt, amit a román irodalom magyar nyel­vű kiadásáról mondtunk: nincs még egy nyelv a világon (nem számítva természetesen a cseh, a szlovák és a jugoszláviai nyelveket), amelyre a cseh, a szlovák, a szerb, a horvát, a szlovén irodalmat olyan átfogóan s oly módszerességgel fordították vol­na le, mint a magyarra. A szovjet irodalom kiadása külön értekezés tárgya lehetne, s annyiban nem tartozik szorosan e témához, hogy a fordítások kivétel nélkül itt készülnek, bár egy részüket a Szov­jetunióban adják ki a mi igényeinket is kielégítő példányszámban. A közös könyvkiadási egyezményben a ma­gyarországi kiadóknak szovjet nyom­dákban előállított könyvek összpél­­dányszáma túlhaladta a 11 milliót. Hogy a szomszéd irodalmak ittho­ni megismertetése és elfogadtatása nemcsak az irodalmi, de a szélesebb olvasói közvéleménnyel is elsőrendű politikai kérdés, ez olyan evidencia, amely nem szorul bizonyításra. A kö­zös könyvkiadás haszna e folyamat­ban elvitathatatlan. A második világháborút átvészelő írói nemzedék tagjai a hazájukbeli kiadóknál megjelenve a közös kiadás csatornáján jutottak el a mi olva­dóinkhoz . Nagy István és Asztalos István műveinek több tucat kiadása (csaknem mind romániai kiadónál je­lent meg), Kós Károly változatos élet­művének darabjai, Fábry Zoltán har­cos humanista és internacionalista üzenete (az 1945—1980 között megje­lent 20 kötetből 18 szlovákiai kiadónál készült!), Simkó Ervin, Herczeg János, Méliusz József prózája, Kacsó Sándor írásai, Balogh Edgár és Gaál Gábor publicisztikája, Szabó T. Attila, Jakó Zsigmond, Csehi Gyula, Szabédi Lász­ló tudós művei, Turczel Lajos kriti­kái és tanulmányai, Egri Viktor regé­nyei és színdarabjai, Szemlér Ferenc, Horváth Imre, Robotos Imre, Szabé­di László, Ozsvald Árpád és Forbáth Imre versei, majd az utánuk követ­kező író- és tudásnemzedék nálunk is jól ismert képviselői: Horváth Ist­ván, Kányádi Sándor, Lászlóffy Ala­dár és Lászlóffy Csaba, Sütő András, Deák Tamás, Kocsis István, Szilágyi Domokos, Szilágyi István, Szabó Gyula, Panek Zoltán, Bálint Tibor, Bodor Pál, Bajor Andor, Benkő Sa­mu, Kántor Lajos, Láng Gusztáv, Bori Imre, Ács Károly, Dobos László, Duba Gyula, Zalabai Zsigmond s a most szárnyait bontogató harmadik nemzedék íróinak művei... DE A NEMZETISÉGI IRODALOM előzményeként számon tartott írók műveit is közreadták és­­adják — az erdélyi emlékiratíróktól a két világ­háború közötti irodalom jeles képvi­selőiig, hogy a tudományos (nyelvé­szeti, néprajzi, kultúrtörténeti) mű­vekről, népdalgyűjteményekről stb. ne is szóljunk. (De mégis hadd em­lékeztessünk a Kallós Zoltán publi­kálta Balladák könyvére.) A közös könyvkiadási egyezmény fontos célja az úgynevezett eredeti művek cseréje, azoké, amelyekről ed­dig szó volt, valamint a magyar szép­­irodalom és tudományos, ismeretter­jesztő stb. irodalom eljuttatása a szomszéd országokban élő magyar ol­vasókhoz. De nem csekély a világiro­dalom kiadásában létrejött munka­­megosztás erkölcsi és anyagi haszna sem. Nem kétséges, hogy a magyarul olvasható világirodalom széles skálá­ját elsősorban a magyarországi ki­adók tudják megteremteni az itthoni és a határainkon túl élő magyar anyanyelvű olvasóknak egyaránt. Egy aránylag kisszámú olvasóközönség­nek a magyarországi kiadással pár­huzamosan kiadni a világirodalom fontos műveit Homérosztól a legfris­sebb alkotásokig roppant költséges, ha egyáltalán megvalósítható vállal­kozás volna. Kézenfekvő tehát a ki­alakult gyakorlat folytatása és­­meg­erősítése, amelynek lényege azonos az egész közös könyvkiadási koncep­ció alapelvével, a könyvet könyvért elvvel (ez természetesen nem vala­miféle darabszám szerinti elszámo­lás), azaz a meghatározott valutake­­reten belül világirodalmi műveket kell exportálni és importálni. Hadd utaljunk a Kriterion Kiadó kitűnő Horizont sorozatára, a Lektú­­ra sorozatra, a nagy sikerű Téka so­rozatra, amelynek a közelmúltban je­lent meg a századik kötete, s amely magyar és román történeti és műve­lődéstörténeti könyvek, emlékiratok, útleírások, bölcseleti értekezések­­mel­lett külföldi szerzők hasonló témájú könyveit is közreadja, a Jugoszláviá­ban és Csehszlovákiában nyomott és Magyarországon eladott nagy pél­dányszámú könyvekre, amelyek évti­­deken át gazdagították a hazai vá­lasztékot, s megteremtették a világ­­irodalmi művek Magyarországról va­ló bevitelének a lehetőségét viszony­lag széles választékban. Az 1982-es előzetes rendelési listák gazdag vi­lágirodalmi anyagot is tartalmaznak, bizonyságául annak, hogy az olvasói igény e könyvek iránt változatlanul nagy. Az eddigi gyakorlat a szűkülő keretek ellenére (a könyvárak miatti viszonylagos szűkülésről van szó) is alkalmasabb tehát a világirodalmi művek iránti olvasói igény kielégíté­sére bármilyen „önellátó” elképze­lésnél, s még inkább azzá válhatna a pénzügyi kereteknek a könyvárak szintjéhez való igazításával. AMI ÉLETKÉPES, AZ GYARAP­SZIK, kiterebélyesedik. A közös könyvkiadás sem állt meg az eddi­giekben elmondott gyakorlatnál. Szlo­vén—magyar könyvkiadási egyez­ményről is beszélhetnénk ma már, ez is a második évtizedében jár, s ered­ményesen, sőt lendületesen teljesíti nem államilag, „csak” az érdekelt ki­adók jegyzőkönyveiben vállalt fel­adatát, az irodalmi értékek kölcsönös megismertetését; de szólhatnánk más kiadóközi megállapodásról is, például a Tátrán s az Európa Kiadó közötti­­ről, amely a magyar és szlovák nép történelmi együttélésének, közös küz­delmeinek, pozitív érintkezési­­pont­jainak írásos és képi emlékeiből for­mál közös köteteket. A közös könyv­­kiadási munka nemcsak mechanikus tervegyeztetéssel jár a kiadók között, hanem gyakran egyes vállalkozások együttes megalapozásával, sorozati koncepciók kimunkálásával, művek közös szerkesztésével és fordításával, nyelvi lektorálásokkal (például a ma­gyarországi román, horvát, szlovén, német, szlovák iskolák tankönyvei esetében), szerkesztők, tanulmány­­írók megbízásával stb. Ebben a sok­rétű szellemi erőfeszítésben, amely a közös könyvkiadási gyakorlatot mű­ködteti, több nemzethez tartozó írók, fordítók, tudósok, grafikusok, nyom­dászok ereje ötvöződik. A három év­tizeddel ezelőtt létrejött egyezmény tehát nemcsak kész könyvek cseréje, de a szó igazi értelmében­­ alkotó együttműködés is azok létrehozására. Ha valaha végleg leomlanak, és hisszük, hogy le fognak omlani a Duna-völgyi népek kultúrái között történelmileg kialakult, már omlado­zó, de még álló falak, amelyeket nem­csak rossz beidegződés, de merjük ki­mondani : újabbkori hibák is fenntar­tanak, akkor ebben a közös könyvki­adás ütegeinek is szerepük lesz. Ame­lyek a kitekintést, az egymás megis­merését, a szellemi értékek szabad áramlását segítették elő az elmúlt há­rom évtizedben is. ÓVNUNK ÉS ERŐSÍTENÜNK azt a szellemet, amely a közös könyvki­adás gyakorlatát megteremtette, s fej­lesztenünk magát e gyakorlatot, el­hordanunk az akadályokat, amelyek ebben a sokrétű munkában éppúgy újraterrrszlődnek, mint az élet más területén, ez ma is feladatunk. S mit is kívánhatnánk az immár harminc­éves magyar—román, a harminc felé közeledő magyar—csehszlovák s a negyedszázados magyar—jugoszláv és magyar—szovjet közös könyvkiadás­nak, mint új sikereket, tartalmi gaz­dagodást, további jubileumokat. Domokos János 13

Next