Népszabadság, 1981. november (39. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-29 / 280. szám
1981. november 29., vasárnap NÉPSZABADSÁG Vladimír Holan: HÁTRAHAGYOTT VERSEK az 1976—77-es évekből A tavaly elhunyt kitűnő antifasiszta cseh költő, aki sok nyelvi leleményről és technikai újításról tanúskodó verseiben — a többi között — a lét és a nemlét kérdéseit boncolgatta, élete utolsó éveiben írta e verseket, amelyek a Prágában nemrég tiszteletére rendezett emlékest Érvelés című műsorlapján jelentek meg először nyomtatásban. HA MAJD Valóban olyan nagy szelet és vihart akartok, amely rendszerint különválik, és aztán egyik rosszabb, mint a másik? Aztán azt szokás várni, ki mit szeret inkább, talán csak oly keveset, hogy majd megint kiderül, vagy talán már el is dőlt, hogy belül és kívül újra élnek még. Ha majd így lesz, tudassátok velem! De hová? MŰVÉSZET Kár, hogy a messzeségbe megyünk, de csak a jövőben! Kár, hogy ez oly távol van, vagyis éppen itt és most! Az élet jól olvasható titok. Jó, hogy nem tudunk olvasni. ORFEUSZ Nem tudott olvasni, írni, számolni, de énekelt. Mikor meghalt, a hullamosó nők testét letörülték szivaccsal. Mikor megérintették szemérmét, énekelni kezdett... Ekkor a nők rémülten elmenekültek és elterjesztették ennek hírét... Meghalt temetetlenül... «»» HU Igen, hű! De miért keressük ezer év óta hiába a halál hasonlóan hű keresztnevét? Ha megtalálnánk, minden bizalomteljesebb lenne? DE IGEN! Nem, egy szót se már, melyet a hallgatás ejtene ki! De lehet, hogy a ködnek éppen ebben a völgyében szerénységből egy fürjet esztek jóízűen, pedig az kisebb, mint a fogoly... De már a nyájatok is elárulja, hogy embert faltok. SÁNDOR LÁSZLÓ fordítása. Palócszoba Karancslapujtőn Helytörténeti emlékszobát nyitottak meg a Nógrád megyei Karancslapujtőn a régi palócélet tárgyi emlékeiből. A községbeliek gyűjtése révén különféle használati tárgyak, az egykori falusi élet bútorai, eszközei, népviseletek kaptak otthont. Mivel a művelődési házban kialakított palócszoba tárgyai az adományok gazdagodásával folyamatosan sokasodnak, várhatóan a hagyományőrző kiállítás is kinövi jelenlegi helyét. KULCSÁR JÓZSEF FELVÉTELE Díjnyertes amatőr vers- és prózamondók Díjkiosztó ünnepséggelés gálaműsorral végződött az Auróra ’81 vers- és prózamondó művészeti fesztivál, valamint a Radnóti Miklós országos amatőr versmondóverseny szombaton Győrött, a megyei művelődési központban. Auróra-díjat kapott Babits László (Budapest), Háda János (Budapest) és Bander Hajnalka (Debrecen). Radnóti-díjban részesült Bakon Erika (Budapest), Torday Ferenc (Budapest) és Holmann Endre (Szentes). A díj átadása utáni gálaesten a díjnyertes vers- és prózamondók, valamint a budafoki, a pesterzsébeti kamarakórus, továbbá a nyíregyházi rézfúvós ötös és a KISS Központi Művészegyüttes rézfúvós szextettje adott műsort. (MTI) Harmincéves a Kállai-kettős együttes Szombaton ünnepi gálaműsorral köszöntötte alapításának harmincadik évfordulóját a magyar néptánchagyomány egyik jellegzetes vidékének, Nagykállónak művészkollektívája, a Kállai-kettős Népi Együttes. A szabolcsi nagyközség művelődési központjának színháztermében bemutatott program átfogó képet adott az együttes három évtizedes tevékenységéről. A műsorban szereplő kanász, üveges, csizmaverős és botos táncok illusztrálták azokat a hagyományokat, amelyeket az együttes fennállása óta őriz. Többek között azt a Kállai-kettőst, amelynek dallamait Kodály Zoltán jegyezte le, s amelyhez az ötvenes években Rábai Miklós alkotott koreográfiát. Az arany minősítésű és a Szocialista Kultúráért jelvénnyel kitüntetett csoport a hazai fellépéseken túl egyebek között Csehszlovákiában, Bulgáriában, a Szovjetunióban és Görögországban is bemutatta a keleti országrész folklórkincsét. (MTI) ÉVFORDULÓK ÜRÜGYÉN A KÖZÖS KÖNYVKIADÁS HASZNÁRÓL A GAZDASÁGI INTEGRÁCIÓ a szocialista országok között még kezdeti lépéseit próbálgatta, amikor testet öltött az a gondolat, hogy a könyvek az egyes országok határain túl élő olvasóikhoz is eljussanak. Arról a széles körű, mennyiségileg is imponáló tevékenységről van szó, amit szakmai nyelven közös könyvkiadásnak nevezünk, s amelynek eredményeivel: a Bukarestben, Kolozsváron, Pozsonyban, Újvidéken és Ungváron kiadott könyvekkel az olvasó naponta találkozik a hazai könyvesboltokban. S találkoznak szomszédaink, a romániai, csehszlovákiai, jugoszláviai, szovjetunióbeli könyvá Isáriak is a mi kiadóink könyveivel. Ha a mostanában kerek évfordulókhoz elérkezett vagy érkező közös könyvkiadási egyezményekről szólunk, s az egyezmények gyakorlati eredményeit méltatjuk, e munkának elsősorban is politikai alapját kell kiemelnünk, a munkás-nemzetköziség eszméit — a közös könyvkiadási megállapodások ennek az eszmének magától értetődő természetességgel kihajtott és megerősödött ágai — s a nemzetiségi kultúra ápolásának politikai feladatát, amelynek a nemzetiség anyanyelvén olvasható könyvek nélkülözhetetlen részét képezik Hazánknak Csehszlovákiával, Jugoszláviával, Romániával és a Szovjetunióval van közös könyvkiadási egyezménye — ezen egyezmények betű szerinti tartalma és a kialakult gyakorlat ugyan eltér egymástól, hisz a megállapodásokat sem egyszerre kötötték, s a feltételek és lehetőségek sem azonosak, de az eredmény igen: szépirodalmi, tudományos, ismeretterjesztő, politikai, gyermek- és ifjúsági, közhasznú könyvek stb. széles cseréje, exportja, importja. Menynyi is lehet az a könyvmennyiség, amelyet az egyezmények keretében, azok fennállása óta mi az említett országokból behoztunk? Mintegy 37 millió példány! S az ellentétel, az említett országokba irányuló könyvkivitel, lévén szó könyvek cseréjéről, nyilván hasonló méretű. Hány címet képviselhet a behozott könyvmennyiség? Több mint 3500-at. A kivitteket csak megbecsülni lehet, mert a Csehszlovákiával, Jugoszláviával és a Szovjetunióval kötött egyezmény szerint a kiadók megállapodásában szereplő közös kiadású művek mellett a külkereskedelmi vállalatok az egész magyar könyvkiadásiból (pontosabban: könyvkészletből) válogatva a könyvek széles skáláját rendelik meg. De ha ezt a számot 20 000 és 25 000 cím között keressük, aligha járunk meszsze az igazságtól. S mert a számok többnyire csak viszonyítással mondanak valamit, ezért írjuk ide, hogy az említett két és fél, három évtizedes időszak hazai könyvkiadásának évi átlaga 5000 cím lehet, körülbelül 50 millió összpéldányszámmal. VEGYÜK PÉLDÁNAK a román irodalom helyzetét Magyarországon. A bibliográfiák szerint a felszabadulás óta 1980 végéig 361 szépirodalmi mű, román szerző magyarra fordított műve, került a magyar könyvesboltokba 2 400 000 példányban, továbbá 126 ismeretterjesztő, politikai, tudományos mű, ugyancsak román szerzőktől, 438 000 példányban. Együtt 487 könyv 2 855 000 példányban. Minimális az a könyvszám (és példányszám), amelyet a közös könyvkiadási egyezmény (1951) előtti évek szegényes körülményei között a kiadók a román irodalomból (és egyáltalán) megjelentettek (bár ha e sorok írójának emlékezete nem csal, a közös könyvkiadás e szerény körülmények között született meg, s éppen román—magyar viszonylatban megelőzte az egyezményt, amely ily módon egy létező gyakorlatnak adott hivatalos keretet és ösztönzést. A román szerzők magyar fordításai többségükben, mintegy 55—58 százalékban romániai kiadóknál jelentek meg (a szépirodalmi művekből valamivel nagyobb, a többiből valamivel kevesebb a romániai kiadók részesedése), 42—45 százalékuk magyarországi kiadóknál, de néhány kivételt leszámítva valamennyi mű forgalomba került Magyarországon és Romániában is. Ezzel a román irodalom megismerésének lehetősége hazánkban legalább megkétszereződött! Említsük meg, hogy a román klasszikus irodalom legfontosabb írói mind olvashatók magyarul, hogy Alecsandri két kiadásban, Caragiale hét, Creanga tizenkét, Eminescu öt, Slavici öt, Cosbuc két, Rebreanu hét, Istrati öt, Camil Petrescu öt, G. Calinescu négy, Anghezi négy, Zaharia Stancu kilenc, Marin Preda négy, Sadoveanu huszonhét, igen, nem tévedés, huszonhét kiadásban jelent meg, s ezek között az emlékezetes Válogatott művek 2100 oldalon! A sort folytathatnánk a „nagy öregekkel”: Jebeleanu, Bogza, Beniuc nevével, a nemrég megholtakat: Porumbacut, Baconskyt, Ivasiucot is megemlítve (mindegyikről több kötet jelent meg), s zárva a sort a román írószövetség nemrég megválasztott elnökével, D. R. Popescuval s a fiatalabbakkal: Sorescu, Buzura, Toiu, Stanescu, A. Rau, V. Rebreanu... A teljes névsor oldalakat töltene meg, de nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy az Európa Kiadó sorozatot szentelt a román költészetnek (Macedonski, Pillat, Blaga, Arghezi, Beniuc stb.), hogy a Kriterion Kiadó évek óta kiadja a Román írók sorozatát, hogy több tucat antológia ad magyar nyelven műfaji áttekintést a román irodalomról vagy keresztmetszetet egy-egy korszakáról, a gyönyörű népballadáktól a Domokos Géza által szerkesztett kitűnő kisregényantológiáig (A túlélés iróniája), vagy a Modern Könyvtár számos román antológiájáig. És itt álljunk meg egy pillanatra, s ne legyünk szerénytelenek kimondani: nincs még egy idegen nyelv a világon, amelyen a román irodalom olyan teljessége olvasható volna, mint a magyar. Köszönhetően a hazai kiadók munkájának, de legalább olyan mértékben a Kriterion Kiadónak (és a régebbi Irodalmi és Művészeti Kiadónak), továbbá a Daciának, Albatrosnak stb., azaz a közös könyvkiadásnak. UGYANILYEN RÉSZLETESSÉGGEL, helyszűke miatt, nem tárgyalhatjuk a csehszlovákiai és a jugoszláviai irodalom magyar nyelvű kiadását és a közös könyvkiadás szerepét ebben, de említsük meg, hogy a jugoszláviai írók magyarra fordított műveinek száma 209, s összpéldányszáma 1 720 000 (e szám tartalmazza a budapesti kiadók s az újvidéki Fórum kiadványait), s a hasonló szám a cseh és szlovák irodalomból: 900 mű, mintegy 13 millió példányszámmal (amelyben ugyancsak benne foglaltatnak az itteni kiadók, s a pozsonyi Madách, illetve elődeinek kiadványai), s hogy a magyar—csehszlovák és a magyar—jugoszláv egyezmény folytán e könyvek kevés kivétellel forgalomba kerültek Jugoszláviában, illetve Csehszlovákiában is. Az együttműködés eredményét érzékeltetendő említsük meg, hogy Krleza 12 kiadásban jelent meg (ezek között egynek számít a Fórumnál kiadott 6 kötetes, 4000 oldalas válogatás!), Andric 16 kiadásban (az egyik ezek közül 4 kötetes, 2000 oldalas válogatás), Preseren kettőben, Cankar ötben, Capek negyvennyolc kiadásban (!), Hasek húszban, Hviezdoszlav négyben, Jilemnicky hétben, Olbracht huszonnégyben ... S megismételhetjük azt, amit a román irodalom magyar nyelvű kiadásáról mondtunk: nincs még egy nyelv a világon (nem számítva természetesen a cseh, a szlovák és a jugoszláviai nyelveket), amelyre a cseh, a szlovák, a szerb, a horvát, a szlovén irodalmat olyan átfogóan s oly módszerességgel fordították volna le, mint a magyarra. A szovjet irodalom kiadása külön értekezés tárgya lehetne, s annyiban nem tartozik szorosan e témához, hogy a fordítások kivétel nélkül itt készülnek, bár egy részüket a Szovjetunióban adják ki a mi igényeinket is kielégítő példányszámban. A közös könyvkiadási egyezményben a magyarországi kiadóknak szovjet nyomdákban előállított könyvek összpéldányszáma túlhaladta a 11 milliót. Hogy a szomszéd irodalmak itthoni megismertetése és elfogadtatása nemcsak az irodalmi, de a szélesebb olvasói közvéleménnyel is elsőrendű politikai kérdés, ez olyan evidencia, amely nem szorul bizonyításra. A közös könyvkiadás haszna e folyamatban elvitathatatlan. A második világháborút átvészelő írói nemzedék tagjai a hazájukbeli kiadóknál megjelenve a közös kiadás csatornáján jutottak el a mi olvadóinkhoz . Nagy István és Asztalos István műveinek több tucat kiadása (csaknem mind romániai kiadónál jelent meg), Kós Károly változatos életművének darabjai, Fábry Zoltán harcos humanista és internacionalista üzenete (az 1945—1980 között megjelent 20 kötetből 18 szlovákiai kiadónál készült!), Simkó Ervin, Herczeg János, Méliusz József prózája, Kacsó Sándor írásai, Balogh Edgár és Gaál Gábor publicisztikája, Szabó T. Attila, Jakó Zsigmond, Csehi Gyula, Szabédi László tudós művei, Turczel Lajos kritikái és tanulmányai, Egri Viktor regényei és színdarabjai, Szemlér Ferenc, Horváth Imre, Robotos Imre, Szabédi László, Ozsvald Árpád és Forbáth Imre versei, majd az utánuk következő író- és tudásnemzedék nálunk is jól ismert képviselői: Horváth István, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár és Lászlóffy Csaba, Sütő András, Deák Tamás, Kocsis István, Szilágyi Domokos, Szilágyi István, Szabó Gyula, Panek Zoltán, Bálint Tibor, Bodor Pál, Bajor Andor, Benkő Samu, Kántor Lajos, Láng Gusztáv, Bori Imre, Ács Károly, Dobos László, Duba Gyula, Zalabai Zsigmond s a most szárnyait bontogató harmadik nemzedék íróinak művei... DE A NEMZETISÉGI IRODALOM előzményeként számon tartott írók műveit is közreadták ésadják — az erdélyi emlékiratíróktól a két világháború közötti irodalom jeles képviselőiig, hogy a tudományos (nyelvészeti, néprajzi, kultúrtörténeti) művekről, népdalgyűjteményekről stb. ne is szóljunk. (De mégis hadd emlékeztessünk a Kallós Zoltán publikálta Balladák könyvére.) A közös könyvkiadási egyezmény fontos célja az úgynevezett eredeti művek cseréje, azoké, amelyekről eddig szó volt, valamint a magyar szépirodalom és tudományos, ismeretterjesztő stb. irodalom eljuttatása a szomszéd országokban élő magyar olvasókhoz. De nem csekély a világirodalom kiadásában létrejött munkamegosztás erkölcsi és anyagi haszna sem. Nem kétséges, hogy a magyarul olvasható világirodalom széles skáláját elsősorban a magyarországi kiadók tudják megteremteni az itthoni és a határainkon túl élő magyar anyanyelvű olvasóknak egyaránt. Egy aránylag kisszámú olvasóközönségnek a magyarországi kiadással párhuzamosan kiadni a világirodalom fontos műveit Homérosztól a legfrissebb alkotásokig roppant költséges, ha egyáltalán megvalósítható vállalkozás volna. Kézenfekvő tehát a kialakult gyakorlat folytatása ésmegerősítése, amelynek lényege azonos az egész közös könyvkiadási koncepció alapelvével, a könyvet könyvért elvvel (ez természetesen nem valamiféle darabszám szerinti elszámolás), azaz a meghatározott valutakereten belül világirodalmi műveket kell exportálni és importálni. Hadd utaljunk a Kriterion Kiadó kitűnő Horizont sorozatára, a Lektúra sorozatra, a nagy sikerű Téka sorozatra, amelynek a közelmúltban jelent meg a századik kötete, s amely magyar és román történeti és művelődéstörténeti könyvek, emlékiratok, útleírások, bölcseleti értekezésekmellett külföldi szerzők hasonló témájú könyveit is közreadja, a Jugoszláviában és Csehszlovákiában nyomott és Magyarországon eladott nagy példányszámú könyvekre, amelyek évtideken át gazdagították a hazai választékot, s megteremtették a világirodalmi művek Magyarországról való bevitelének a lehetőségét viszonylag széles választékban. Az 1982-es előzetes rendelési listák gazdag világirodalmi anyagot is tartalmaznak, bizonyságául annak, hogy az olvasói igény e könyvek iránt változatlanul nagy. Az eddigi gyakorlat a szűkülő keretek ellenére (a könyvárak miatti viszonylagos szűkülésről van szó) is alkalmasabb tehát a világirodalmi művek iránti olvasói igény kielégítésére bármilyen „önellátó” elképzelésnél, s még inkább azzá válhatna a pénzügyi kereteknek a könyvárak szintjéhez való igazításával. AMI ÉLETKÉPES, AZ GYARAPSZIK, kiterebélyesedik. A közös könyvkiadás sem állt meg az eddigiekben elmondott gyakorlatnál. Szlovén—magyar könyvkiadási egyezményről is beszélhetnénk ma már, ez is a második évtizedében jár, s eredményesen, sőt lendületesen teljesíti nem államilag, „csak” az érdekelt kiadók jegyzőkönyveiben vállalt feladatát, az irodalmi értékek kölcsönös megismertetését; de szólhatnánk más kiadóközi megállapodásról is, például a Tátrán s az Európa Kiadó közöttiről, amely a magyar és szlovák nép történelmi együttélésének, közös küzdelmeinek, pozitív érintkezésipontjainak írásos és képi emlékeiből formál közös köteteket. A közös könyvkiadási munka nemcsak mechanikus tervegyeztetéssel jár a kiadók között, hanem gyakran egyes vállalkozások együttes megalapozásával, sorozati koncepciók kimunkálásával, művek közös szerkesztésével és fordításával, nyelvi lektorálásokkal (például a magyarországi román, horvát, szlovén, német, szlovák iskolák tankönyvei esetében), szerkesztők, tanulmányírók megbízásával stb. Ebben a sokrétű szellemi erőfeszítésben, amely a közös könyvkiadási gyakorlatot működteti, több nemzethez tartozó írók, fordítók, tudósok, grafikusok, nyomdászok ereje ötvöződik. A három évtizeddel ezelőtt létrejött egyezmény tehát nemcsak kész könyvek cseréje, de a szó igazi értelmében alkotó együttműködés is azok létrehozására. Ha valaha végleg leomlanak, és hisszük, hogy le fognak omlani a Duna-völgyi népek kultúrái között történelmileg kialakult, már omladozó, de még álló falak, amelyeket nemcsak rossz beidegződés, de merjük kimondani : újabbkori hibák is fenntartanak, akkor ebben a közös könyvkiadás ütegeinek is szerepük lesz. Amelyek a kitekintést, az egymás megismerését, a szellemi értékek szabad áramlását segítették elő az elmúlt három évtizedben is. ÓVNUNK ÉS ERŐSÍTENÜNK azt a szellemet, amely a közös könyvkiadás gyakorlatát megteremtette, s fejlesztenünk magát e gyakorlatot, elhordanunk az akadályokat, amelyek ebben a sokrétű munkában éppúgy újraterrrszlődnek, mint az élet más területén, ez ma is feladatunk. S mit is kívánhatnánk az immár harmincéves magyar—román, a harminc felé közeledő magyar—csehszlovák s a negyedszázados magyar—jugoszláv és magyar—szovjet közös könyvkiadásnak, mint új sikereket, tartalmi gazdagodást, további jubileumokat. Domokos János 13