Népszabadság, 1982. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-08 / 6. szám

A „SORTEC" ELŐTT EGY HÉTTEL Párizsban az európai futball MA SORSOLJÁK AZ ÚJ EB SELEJTEZŐIT Labdarúgás Párizs, január 7. (Munkatársunk telefonjelentése.) A francia fővárosban még január­ban is szokatlanul csípős hideg — olyan, mint amilyen csütörtökön Ma­gyarországra is betört — fogadta az európai labdarúgó-szövetségek veze­tőit. A bulvárokon fázósan húzzák össze magukat, gyorsan sietnek dol­gukra az ilyen időjáráshoz nem szo­kott, könnyedén öltözött párizsiak. Barátságosabb azonban a légkör az Opera mellett, a Grand Hotelben, ahol a labdarúgó-válogatottak 1984. évi Európa-bajnokságának „kezdő rúgására” készülnek, nyolc nappal a Mundhial madridi sorsolása előtt. Mintegy előjátékként, péntek délben lesz az EB csoportbeosztása. Mint is­meretes, a selejtezők utáni nyolcas döntő rendezési jogát Franciaország kapta meg, és ezért kerül sor, erre az aktusra most Párizsban. — Ehhez­­ hasonló, nagyméretű labdarúgó-seregszemle tulaj­donkép­­pen 1938 óta nem volt nálunk, és ezért jelentkeztünk a rendezésre — mondotta Fernand Sastre, a francia szövetség agilis elnöke, aki nem tit­kolja azt sem, hogy ezzel a vállalko­zással modernizálhatják több nagy­város stadionját. Az Európa-bajnok­­ságot ugyanis­­ anyagilag támogatja az állam, a városok tanácsai, hiszen a kontinens legjobb válogatottjai­nak nyolcas döntője nagy bevételt ígér, sok látogatót és turistát vonz majd Franciaországba. A mostani eseményeket a francia szövetség és az európai szövetség ve­zetőinek megbeszélése vezette be, majd a sorsolás előestéjén mintegy százterítékes bankett volt, amelyen megjelent Joao Havelange, a Nem­zetközi Labdarúgó Szövetség elnöke is, aki Moszkvából, az ottani nagy ifjúsági teremtornáról érkezett egye­nesen Párizsba. Részt vettek a va­csorán az európai szövetségek kül­döttei, hiszen az EB-n az UEFA harmincnégy tagállama közül csak Liechtenstein nem nevezett. A Ma­gyar Labdarúgó Szövetséget Szepesi György elnök és dr. Szilágyi György, a nemzetközi bizottság vezetője kép­viseli. A sorsolást, amelyről a francia te­levízió 35 perces közvetítést ad, ün­nepélyes keretek között, a főváros La­tin negyedében, a világhírű Sor­bonne egyetem mintegy kétezer sze­mélyt befogadó auditóriumában tart­ják, jelképesen azért is, mert egykor Coubertin báró itt hirdette meg az újkori olimpiai játékokat. Ez a tiszta sportszellem is kötelezi a rendezőket, hogy a csoportok be­osztásánál, a sorsolásnál semmiféle machináció ne érvényesülhessen. Ki­szivárgott hírek szerint a legutóbbi Európa-bajnokság és a világbajnok­ság selejtezőin elért eredmények alapján állították fel az országok rangsorát. E szerint kiemelt váloga­tott az NSZK, Spanyolország, Olasz­ország, Lengyelország, Anglia, Ju­goszlávia, Belgium és a rendező jo­gán (selejtezők nélkül) Franciaor­szág együttese. A második kalapba került a cseh­szlovák, a holland, az osztrák, az NDK, a szovjet, a walesi és a ma­gyar csapat; a harmadikba a skót, az északír, az ír, a portugál, a ro­mán, a görög és a bolgár, a negye­dikbe a svéd, a dán, a svájci, a finn, a török, a norvég és az izlandi, az ötödikbe az albán, a máltai, a luxem­burgi és a ciprusi válogatott. A négy selejtező csoportba öt-öt, háromba négy-négy csapat kerül. Hogy így lesz-e, péntek délben meg­tudjuk, mint ahogyan megismerhet­jük a magyar csapat ellenfeleit is, akikkel augusztus 1-től 1983. decem­ber 31-ig kell lejátszani az oda-, il­letve visszavágó mérkőzéseket. Ha a madridi „sorteo” nagyobb érdeklő­désre is számíthat, a mostani párizsi esemény sem közömbös, hiszen ez már a magyar labdarúgás nem is olyan távoli jövőjének sorsát szabja meg. Lukács László Február 27-től május 5-ig Hazai pontvadászat Elkészült az NB I. tavaszi idényé­nek sorsolása. A bajnokság február 27-én folytatódik a december 19-én elmaradt fordulóval, és május 5-én fejeződik be. A válogatott a január 22. és feb­ruár 18. közötti ausztráliai, új-zé­­landi túrán kívül március 17-én Ta­polcán a belga Antwerpen ellen ját­szik, március 24-én a Népstadion­ban Ausztriával mérkőzik. 4. forduló: (II. 27.): Volán—FTC, Hon­véd—Békéscsaba, Tatabánya—Diósgyőr, ZTE—Rába, Vasas—O. Dózsa, Pécs—Deb­recen, Ózd—Csepel, SZEOL—Nyíregyháza, Haladás—Videoton. 5. forduló (III. 3.): Rába—Haladás, Diós­győr—SZEOL, Békéscsaba—Ózd, FTC— Pécs, Videoton—Vasas, Nyíregyháza— ZTE, Csepel—Tatabánya, Debrecen—Hon­véd, O. Dózsa—Volán. 6. forduló (III. 6.): Volán—Pécs, Ózd— Debrecen, SZEOL—Csepel, Haladás- Nyíregyháza, O. Dózsa—Videoton, Bp. Honvéd—FTC, Tatabánya—Békéscsaba, ZTE—Diósgyőr, Vasas—Rába. 7. forduló (III. 13.): Diósgyőr—Hala­dás, Békéscsaba—SZEOL, FTC—Ózd, Vi­deoton—Volán, Rába—II. Dózsa, Csepel— ZTE, Debrecen—Tatabánya, Pécs—Bp. Honvéd, Nyíregyháza—Vasas. 8. forduló (III. 20.): Volán—Bp. Hon­véd, Tatabánya—FTC, ZTE—Békéscsaba, Vasas—Diósgyőr, Videoton—Rába, Ózd— Pécs, SZEOL—Debrecen, Haladás—Csepel, II. Dózsa—Nyíregyháza. 9. forduló (III. 27.): Békéscsaba—Hala­dás, FTC—SZEOL, Bp. Honvéd—Ózd, Nyíregyháza—Videoton, Csepel—Vasas, Debrecen—ZTE, Pécs—Tatabánya, Rába— Volán, Diósgyőr—VI. Dózsa. 10. forduló: (IV. 7.): Volán—Ózd, SZEOL —Pécs, Rába—Nyíregyháza, V. Dózsa— Csepel, Tatabánya—Honvéd, ZTE—FTC, Vasas—Békéscsaba, Videoton—Diósgyőr, Haladás—Debrecen (IV. 14.). 11. forduló (IV. 10.): Pécs—ZTE, Ózd— Tatabánya, Diósgyőr—Rába, Békéscsa­ba—VI. Dózsa, FTC—Haladás, Bp. Hon­véd—SZEOL, Nyíregyháza—Volán, Csepel —Videoton, Debrecen—Vasas. 12. forduló (IV. 17.): Volán—Tatabánya, ZTE—Bp. Honvéd, Vasas—FTC, Videoton —Békéscsaba, Nyíregyháza—Diósgyőr, SZEOL—Ózd, Haladás—Pécs, O. Dózsa— Debrecen, Rába—Csepel. 13. forduló (IV. 21.): Bp. Honvéd—Hala­dás (később), Tatabánya—SZEOL, Cse­pel—Nyíregyháza, Debrecen—Videoton, Pécs—Vasas, Ózd—ZTE, Diósgyőr—Volán, Békéscsaba—Rába, FTC—O. Dózsa. 14. forduló (IV. 24.): Haladás—Ózd, ZTE —Tatabánya, VI. Dózsa—Pécs, Rába—Deb­recen, Diósgyőr—Csepel, Volán—SZEOL, Vasas—Bp. Honvéd, Videoton—FTC, Nyír­egyháza—Békéscsaba. 15. forduló (IV. 28.): Tatabánya—Hala­dás, Csepel—Volán, Debrecen—Nyíregyhá­za, Pécs—Videoton, Ózd—Vasas, SZEOL— ZTE, Békéscsaba—Diósgyőr, FTC—Rába, Bp. Honvéd—O. Dózsa. 16. forduló (V. 1.): Volán—ZTE, Vasas —Tatabánya, Videoton—Bp. Honvéd, Nyíregyháza—FTC, Csepel—Békéscsaba, Haladás—SZEOL, O. Dózsa—Ózd, Rába— Pécs, Diósgyőr—Debrecen. 17. forduló (V. 5.): ZTE—Haladás, Deb­recen—Csepel, Pécs—Nyíregyháza, Ózd— Videoton, SZEOL—Vasas, Békéscsaba— Volán, FTC—Diósgyőr, Bp. Honvéd—Rá­ba, Tatabánya—II. Dózsa. KÜLFÖLDRŐL JELENTIK HASTINGS: Nemzetközi sakkversenyen harmadszor is függőben maradt az új­­zélandi Chandler és Szabó László játsz­mája. A 9. fordulóban Szabó fél pontot szerzett a holland Ree ellen, és a 14 részvevő között a tizenegyedik helyen áll. SZÓFIA: Női röplabda Eb-találkozón a Levszki 3:0-ra győzött a Vasas Izzó el­len. A bolgár együttes végig jobb volt, a magyaroknak csak fellángolásaik vol­tak. A bolgár szakértők szerint Szalayné és Torma sem nyújtotta azt a teljesít­ményt, amit három hónappal ezelőtt a szófiai Európa-bajnokságon láttak tőlük. MADONNA DI CAMPIGLIO: A „há­rompálya” nemzetközi gyorskorcsolya­versenyen Hunyady Emese az 500 méte­res távon a negyedik helyen (44,45) vég­zett. MOSZKVA: Négy mérkőzésre Puerto ■Ricóba utazott a szovjet kosárlabda-vá­logatott. A teljes bevételt a Puerto Ricó-i olimpiai bizottság kapja. IASI: Női kézilabda KEK nyolcaddön­­tő találkozón a címvédő Bp. Spartacus 25:19 (13:12) arányú vereséget szenvedett a Tarom Iasi csapatától. BIRMINGHAM: A páros teniszvilágbaj­­nokságon a Taróczy, Günthardt kettős a második mérkőzésen a Fleming, Bueh­­ning amerikai páros ellen nyert 7:6, 6:3, 7:6 arányban. GAINESVILLE: Tizenöt ország, köz­tük a Szovjetunió és az NDK sportolói is indulnak az Egyesült Államok nemzet­közi fedett uszodai bajnokságán. Rajthoz áll többek között a szovjet Szalnyikov, Woithe, az NDK rekordere, a nyugatné­met Gross, a kanadai Szmidt, az ameri­kai Gaines, Leamy és Float. A nőknél az amerikai Woodhead, Linehan, a szov­jet Gorcsakova, az NDK-ból Polit, Met­­schuk és Schmidt is. VIGO: A szovjet labdarúgó-válogatott, amely Spanyolországban edzőtáborozik, első barátságos mérkőzésén 12 000 néző előtt Blohin mesterhármasával 3:0-ra le­győzte a Celta Vigo együttesét. SZINGAPÚR: Megérkezett a semleges színhelyre a kínai labdarúgó-válogatott, amely vasárnap Új-Zélanddal játssza a világbajnoki selejtezőt. A kínai küldött­ség vezetője a szövetség alelnöke, Nian Wesi a találkozóval kapcsolatban kije­lentette: egyformák az esélyek, s a kí­nai válogatott semmi előnyt nem élvez Szingapúrban, mert a nézők biztosan an­nak a csapatnak szurkolnak majd, ame­lyik szebben és jobban játszik. SZÓFIA: Ifjúsági nemzetközi röplabda­tornán a magyar fiatalok 3:0 (14, 6, 12) arányban győztek az NSZK együttese ellen, a lányok 3:0 (2, 8, 4)-ra kikaptak a franciáktól. BERLIN: A négysáncverseny-győztes Manfred Deckert (NDK) véleménye sze­rint a február 18. és 28. között Oslóban sorra kerülő síugró-világbajnokságnak sok az esélyese, mivel igazán kiugró egyénisége most nincs a sportágnak. LOS ANGELES: A Boca Juniors csapa­ta barátságos labdarúgó-mérkőzésen 2-0 (1-0) arányban győzött Salvador váloga­tottja ellen. A két gólt Maradona lőtte. BECS Nagy a bizonytalanság osztrák labdarúgókörökben, hogyan készül fel a válogatott a spanyolországi világbaj­nokságra. Eddig mindössze annyi történt, hogy a kerettagok orvosi vizsgálaton vettek részt. NÉPSZABADSÁG AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Várkonyi Péter Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest Vill., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100, 336-130 A Népszabadság levélcíme: 1960 Budapest A Hírlapkiadó Vállalat levélcíme: 1959 Budapest Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér 1., 1900) személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, egy évre 400 Ft. SZIKRA LAPNYOMDA INDEX: 25 001 ISSN 0133-1752­2 4 sport. Tenisz Kikindán várják a magyarokat A teniszezők hagyományos téli ver­sengésében, a Király Kupában — mint ismeretes — Jugoszlávia, Ma­gyarország, Olaszország és Monaco küzd egy csoportban. A január 21-én sorra kerülő Jugo­szlávia—Magyarország találkozót a jugoszlávok a vajdasági Kikindán rendezik. Radmilo Armenulics szövetségi ka­pitány az összecsapásra az alábbi ke­retet jelölte: Szivojinovics, Horváth, Flego, Petkovics és Ilekovics. A jugo­szlávok a magyarok elleni mérkőzés előtt egy héttel Belgrádban Monaco ellen játszanak, január 17-én pedig Olaszországban szerepelnek. (MTI) ­ij kardtalálatjelző gépet mutattak be csütörtökön a Sportcsarnokban. Majo­ros János elektromérnök találmánya megkülönbözteti a sikeres és sikertelen védést, ezzel feleslegessé válhat az oldalzsűri alkalmazása. A gépet olyan is­mert olimpiai bajnokok „vizsgáztatták”, mint­­ a kép közepén látható — Kovács Pál és Kárpáti Rudolf. erdei Katalin felvétele Sok verseny, kevés néző Látogatás a Hajós és a Komjádi uszodában Már csaknem fél éve, hogy átépí­tés miatt bezárták a több mint ötven éve épült margitszigeti Hajós Alfréd uszodát, a magyar úszósport felleg­várát. Kovács László igazgatóhelyet­tes a Hajós és a Komjádi uszoda ta­valyi szezonjáról, helyzetéről és jö­vőjéről nyilatkozott az MTI munka­társának. — A múlt esztendőben a szigeti és a budai uszodában 154 úszó-, negyven műugróversenyt és 650 vízilabda­mérkőzést rendeztek — mondta. — Összesen egymillió 184 ezren vették igénybe a két létesítményt, ebből 778 ezer volt a sportolók és 406 ezer a fürdőzők száma. Elenyésző viszont, hogy a 844 különböző sportesemény­re csak huszonkétezren váltottak be­lépőt. — Hol tartanak a szigeti munkála­tok? — A bauxitbeton szilárdságának állandó csökkenése miatt 15 év óta folyamatos megfigyelés alatt állt az uszoda. A kivitelező a bontási mun­kák 80 százalékával már végzett. A fedett medence átépítése előrelátha­tóan a jövő év elejére fejeződik be. A teljes újjáépítés után korszerű vízforgató és tisztítóberendezés, 25 méternél emelhető válaszfal lesz, így alkalmassá válik rövid távú verse­nyek lebonyolítására is. Idei terveink között szerepel még a sátortetős, 33 méteres medence világításának meg­építése, mivel sok a panasz a gyenge fényre. Az első negyedév végére fel­szerelik az új vízilabdaeredmény-jel­­ző táblát az ötvenméteres medencé­hez. — Mi a helyzet a Komjádi uszo­dában? — Szükségessé vált a repedések miatt az üvegfalak cseréje. Hetven kocsinak autóparkoló készül, és a Frankel Leó utcai, műemlék jellegű épületet is tatarozzák. A hosszabb tá­vú korszerűsítési program keretében később felújítják a régi Császár uszo­dát. Azokat a részeket, amelyeket nem tataroznak, a sportolók és a für­dőzők természetesen továbbra is hasz­nálhatják. Az uszoda vezetősége az emelkedő víz-, energia- és közmű­árak miatt kénytelen felülvizsgálni és esetleg emelni a belépő- és szolgál­tatási díjakat — fejezte be nyilatko­zatát az igazgatóhelyettes. Szakemberek a vezetésben Vízilabda Hétfőn kezdi a felkészülést a ma­gyar vízilabda-válogatott. Az átszer­vezett csapat Splitben Európa-bajno­­ki bronzérmet nyert, mégis elég sok kritika érte a múlt esztendőben a sportágat, leginkább az utánpótlás miatt, mert éveken át a válogatottak mellett csak kevés tehetséges fiatal nőtt fel. — Fokozatosan kezd stabilizálód­ni az a szakemberekből álló gárda, amely most már teljes évet a háta mögött tudhat — mondta Ruza Jó­zsef főtitkár. — Gondolok itt első­sorban a válogatott élére került dr. Mayer-Bolvári kettősre, aztán Dö­mötör Zoltán szakfelügyelőre, Mol­nár Endre utánpótlás-kapitányra. Változás történt az utánpótlás irá­nyításában, ezentúl Königh György vezeti az edzéseket, míg az IBV-csa­­patnak továbbra is Czapkó Miklós a mestere. Azt várjuk valamennyiük­től, hogy szorosan együttműködve megoldják gondjainkat. A válogatott a júliusi világbajnok­ságig több nemzetközi mérkőzést ját­szik, április 3-án és 4-én a szovjet válogatott lesz az ellenfél Budapes­ten és valószínűleg egy vidéki vá­rosban. Június 9—13. között Hollan­diában hatos tornán indul a csapat a spanyol, a görög, a kanadai, a cseh­szlovák és a holland válogatott tár­saságában. Ugyanebben a hónapban egyhetes közös edzőtáborozásra Bu­dapestre jön az Egyesült Államok válogatottja, amely június 30.—július 4. között Belgrádban a magyar, a spanyol, az olasz, a nyugatnémet és a jugoszláv válogatottal tornán in­dul. A szövetség a bajnoki találkozókon szigorúbb ellenőrzést akar bevezetni. Ezért felhívással fordult a klubok­hoz, s kérte a volt válogatott játé­kosokat, kapcsolódjanak be az ellen­őri tevékenységbe. r EXTRA hetek 0 a Fehérvár Áruházban? Egyedi egyszínű, hagyományos és modern mintás padlószőnyeg-kollekcióból választhat. Különleges tapétakínálat. E­gyes háztartási textíliák reklámáron. Függönyökből és kristálycsillárokból nagy bemutató és vásár. A hölgyeknek kozmetikai parádé, a férfiaknak híradástechnikai és barkácsgépek különleges kínálata januárban, a Fehérvár Áruházban. Ezenkívül még számos meglepetéssel várja Önt a Fehérvár Áruház. A Fehérvár Áruházban mindig történik valami! Fehérvár Áruház — Skála-Coop Áruház Székesfehérvár, Rákóczi u. 3. 8000 Ft 1 Szövetkezzen velünk szép otthonáért! Jégkorong Nehéz győzelem Csütörtökön a Kisstadionban az FTC—Székesfehérvári Volán mér­kőzéssel megkezdődött a jégkorong­­bajnokság 6. szakasza. Alacsony színvonalú találkozón mindkét csapat különösebb elképze­lés nélkül játszott, sok volt a csap­kodás. A ferencvárosiak csupán a befejezés előtt négy perccel kettős emberelőnyből ütött góllal tudták csak a győzelmet megszerezni 2:1 (1:1, 0:0, 1:0) arányban. A döntetlen jobban megfelelt volna a játék ké­pének. (MTI)­­ A Jégsportszövetség kétnapos gyors­­korcsolyázó viadalán, a Műjégpályán a sprint- és a kistávú összetett ver­senyben Lovas, illetve Temesi győzött. Még meddig? Meghökkentő hírekről értesülhetett tegnap a sportkedvelő olvasó a szaklapból: szinte rekordszámban ol­vashatott a különböző edzőváltozások­ról. S nemcsak a labdarúgásban, ha­nem más sportágakból is. Csak ízelí­tőül: Kontha Károly, a Komló szak­vezetője amikor hozzá akart kezdeni az edzésekhez, közölték vele, hogy „nem tartanak igényt munkájára”. Debrecenben a Dózsa és Benyáts Ba­lázs szerződést bontott. Székesfehér­várott a MÁV Előrénél Gárdos Fe­renc megvált a klubtól. Dunaújvá­rosból Urlics edző Dunaföldvárra ment, Szegeden Pungor Miklós, a SZEOL női kosárlabdacsapatának ed­zője támogatás hiányában felmondott. A BVSC birkózószakosztályából há­rom fiatal szakember távozott. Új edző mutatkozott be Kaposvárott: Csaba Gábor. Csupán a felsorolás egy szuszra történő elolvasása is elégséges még a kívülállónak is ahhoz, hogy megálla­pítsa: valami nincs rendjén az edzők és az egyesületek között. Rendeletek, jogszabályok rögzítik a szakemberek kötelességeit, jogait, de mint a pél­dák bizonyítják, ki figyel erre, mit számít az, ha egy edzőnek érvényes szerződése van, és közben már­­nem dolgozik? Legfeljebb kifizetik az erre az időre szóló bért. S hogy mindezt az állam pénzéből? Úgy látszik, ezt egyesek természetesnek veszik, holott korántsem az. Ideje lenne az illetékeseknek ren­det teresmteni e téren is, nemcsak az erkölcsi normák miatt, hanem azért is, mert az ilyen változások a sport szakmai fejlődését sem segítik. Illene már megállítani az edzők keringő­­jét.. . M. J.

Next