Népszabadság, 1982. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-12 / 36. szám

HALÁLOZÁS Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy prof. dr. Sassy-Dobray Gá­bor, tüdő- és belgyógyász, c. egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa, osztályvezető főorvos, 65 éves korában, február 3-án, súlyos betegségben, várat­lanul elhunyt. Temetése február 16-án, fél 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindazok­nak, akik férjem, édesapám, Kovács Gé­za László, r. ny. isk. igazgató temetésén részt vettek, vagy más módon fejezték ki együttérzésüket, tiszteletüket és szerete­­tüket. Felesége és fia. A SZOT Dél-balatoni üdülési Igazgatóság ener­gia felhasználó berende­zések szervizcsoportjá­nak irányítását is ellátó energetikust keres. Első­sorban épületgépész­mérnöki vagy üzemmér­nöki végzettséggel ener­­getikusi szakvizsgával és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező pályázók jelentkezését kérjük. Szükség­­ esetén szállást és kedvezményes étkezést biztosítunk. A jelentkezést részletes ön­életrajz megküldésével az­­alábbi címre kérjük: SZOT Dél-balatoni Üdü­lési Igazgatóság, Balaton­­földvár, Pf. 50. 8623. ( ÁLLÁST KERES ) Mg. munkavédelmi szak­­technikus nagy gyakorlat,­­al munkahelyet változ­tatna. ..Eredményes NSZ 42” jeligére a kiadóba. Mély­ és magasépítési létesítmények megvalósí­tásában 10 éves középve­zetői gyakorlattal rendel­kező üzemmérnök állást változtatna. Ajánlatokat: „Perspektíva 006 336” jeligére a pécsi, Sallai utcai hirdetőbe kérek. Állatorvos állást változ­tatna állami gazdaságba vagy­­tsz-be. „15 éves szakmai gyakorlat NSZ 72 522” jeligére a kiadó­ba. Állást kínál Kőolaj- és Földgáz­­bányászati Vállalat változó munkahelyre, három műszakos, te­repen végzendő mun­kára, korkedvez­ményre jogosító mun­­kakörbe fáró­munkásokat felvesz. A szakmunkás-bizo­nyítvány megszerzé­sére lehetőség nyílik. Kereseti lehetőség 5000—7000 Ft/hó. Az augusztus 1-ig belépő dolgozóknak a következő évi bá­nyásznapkor hűségju­talmat fizetünk. A dolgozók részére szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat szanki üze­mének fúrási, kútja­­ví­tási üzemegység vezetőjénél. Kiskun­­majsa, 6120., gellén­­házi üzemének fúrá­si, kútjavítási üzem­egység vezetőjénél, Gellénháza, 1981. Kiemelt kategóriájú ter­melőszövetkezet kivitele­zői és tervezői munka­körbe építészmérnököt vagy üzemmérnököt ke­res. Bérezés a 4/1981. (II. 26.) MÉM—MüM sz. rendelet szerint. Jelent­­kezést „Mezőgazdasági nagyüzem 150 877” jel­igére a Magyar Hirdető Szolnok megyei központ­jába kérjük. A Vám- és Pénzügyőrség Fővárosi Parancsnoksága FELVÉTELT HIRDET a Ferihegyi repülőtéren vámszolgálat ellátására. Erre olyan 30 év körüli katonaviselt férfiakat veszünk fel, akik vállalják a testületi szolgálatot, s középiskolai vég­zettséggel rendelkez­­nek. Az alapilletményen túlmenően utasforgal­­mi pótlékot is fize­tünk. Nyelvismerettel rendelke­zők előnyben. A nőtlenek részére térítés nélkül kultu­rált elhelyezést biz­tosítunk. További információt a parancsnokságon: Budapest XIII., Szt. István krt. 18. sz. alatt adunk. Azonnali belépéssel fel­veszünk műtősnőt anaesthesiológus és labor, asszisztenst, valamint gyermekápolónőket. Szál­lást biztosítunk. Jelent­kezés Gyermekkórház Bp. XIII., Madarász u 22. szám. Budapesti oktatási és sport­központunkba, valamint Balaton melletti üdülő létesít­ményünkbe gondnok házaspárt keresünk. A helyszínen szolgá­lati lakást biztosí­tunk. Feltételek: felső kor­határ 45 év, közép­fokú iskolai végzett­ség és szakmai gya­korlat. A pályázatot „Pénzintézet 3050” jeligére a budapesti Felsza­badulás téri hirdető­be kérjük írásban benyújtani. Makó Város Tanácsa V. B. műszaki osztálya pályázatot hirdet 1982. március 1-től betöltendő városfejlesztési üzemve­zetői álláshelyre. Pályá­zati feltétel: felsőfokú építőipari végzettség, va­lamint öt év feletti épí­tőipari beruházói vagy kivitelezői gyakorlat. Fi­zetés, megegyezés sze­rint. Pályázatot a Makói Városi Tanács V. B. mű­szaki osztály vezetőjének címezve kell benyújtani. Makó. Pf.: 71. 6901. Alsótengelici Állami Gazdaság alsópéli kerületébe — Sárszentlőrinc — tehenész dolgozókat vesz fel. Egyedülállók részére munkásszállást, egy családból két tehe­nész dolgozó esetén lakást biztosítunk. Magas kereseti lehetőség. Jelentkezni a fenti címen a telepvezető­nél lehet. A jászkiséri „Lenin” Mg. Termelőszövetkezet („A” kategória) 1 fő mezőgazdasági gépész­­mérnököt és 1 fő építész, mérnököt alkalmaz. Je­lentkezés a termelőszö­vetkezet elnökénél. Jász­­kisér, Fő út 24. 5157. Jó kereseti lehetőség­gel, azonnali belépés­ FELVESZ ipari főosztályára Budapest X., Kada u. 30—32. Telefon: 276-683. vezető technológust könnyűipari főiskolai végzettséggel, leg­alább 5 éves gyakor­lattal. Bőrdíszmű üzemágába Budapest XIII., Tatai u. 4. Telefon: 299-167. adminisztrátort, anyagbeszerzőt (bőriparban járatos), szabászt, szakképzett bőrdíszműves bedolgozókat, valamint női és férfi segédmunkásokat. Kötő üzemágába: Budapest VII., Hernád u. 5. Telefon: 429-417, adminisztrátort (gyors, és gépírás szükséges), hurkolóiparban járatos technológust, kötször­­iparban já­ratos (technikusi végzettséggel) minőségellenőrzőt, varrónőt, takarítót, segédmunkást. Szállít­mányozási üzemágába Budapest XVI.. Miklós u. 50. Telefon: 841-462, karosszérialakatost, autószerelőt, szállító segédmunkásokat. Takarító üzemágába Budapest XIII., Csángó u. 3/b. Telefon: 208-083, takarítót. Dorogi mosoda részlegébe Dorog, Esztergom u. 4. Telefon: Dorog 129, 174-es mellék, mosónőt, vasalónőt, takarítót. Jelentkezték a fenti címen vagy telefon­­számon az üzemág­­vezetőnknél. A Budapesti Vegyipari Gépgyár balatonalmádi üdülőjébe felvesz szakácsnőt. Jelentkezni lehet a munkaerőgazdálkodásnál, személyesen vagy levélben, a következő címen: Budapest X., Gyömrői út 76-80. 1103 Az Oroszlányi Szénbányák felvételre keres férfiakat a következő munkakörökbe: szállító szállítócsillés bányacsillés villanyszerelő lakatos Munkásszállásról gondoskodunk. Bérezés az­­ 1980. (I. 7.) MüM. számú rendelet szerint, ezenfelül illetményszén, hűségjutalom és nyereségrészesedés. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben az Oroszlányi Szénbányák Bér- és Munkerőgazdálkodási Osztályán. Oroszlány, Fürst Sándor u. 20. 2840 Telefon: Oroszlány, 3­664-es mellék. Bedolgozó keres eszter­gályos szakmunkást és nő vagy férfi segédmun­kást. Bp. II., Sodrás u.­­15. szám. Szentendrei HÉV-vel megközelíthető iparcikk raktár­telepünkre szakképzett és tapasztalt raktár­telepvezetőt és telepvezető­helyetteseket KERESÜNK, forgalmi jutalékos és premizált bérezéssel. Jelentkezés részletes önéletrajzzal „I. kategóriás szövetkezet” jeligére a kiadóba. A Győri Szeszipari Vál­lalat Ászári Keményítő­­gyára (Ászár 2881.) pá­lyázatot hirdet vegyész- és agrármérnökök számá­ra technológust gépész- és villamosmérnökök számára energiaüzem-ve­­zetői, lehetőleg idegen nyelvet is beszélő gépész, mérnökök számára az in­duló nagyberuházás bo­nyolítására fejlesztő­­mérnöki munkakörök be­­töltésére. Fizetés­­az ér­vényben levő rendelkezé­sek szerint. Lakást bizto­sítunk. A Sárbogárdi Járási ÁFÉSZ (I. kategóriájú) PÁLYÁZATOT HIRDET vezetői (premizált) munkakörök betöltésére. Követelmény-. közgazdaságtudomá­nyi egyetemi vagy számviteli főiskolai végzettség. Bérezés megegyezés szerint. Gyakorlattal rendel­kezők előnyben. A pályázatokat ön­életrajzzal az ÁFÉSZ személyzeti csoportjá­­ra kérjük küldeni: Sárbogárd, Ady Endre út 42—44. A tolnanémedi Kossuth Mgtsz pályázatot hirdet állattenyésztési telepveze­tő munkakör betöltésére. Feltételek: szakközépis­kolai végzettség és 3 éves gyakorlat. Fizetés: a 19/1977. MÉM. MüM sz. rendelet alapján. A tsz ..B” kategóriás. Je­lentkezés írásban vagy személyesen a termelőszö­vetkezet elnökénél. Cím: Kossuth Mgtsz Tolnané­medi, Kossuth út 51. 7083. Cipőipari tervező mo­dellőrt és technikai mo­dellőrt keres felvételre a Debreceni Cipőgyár. — Debrecen, Hétvezér u. 16. szám._____________ PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK főtechnológusi (faip. mérnök, 8 éves gyakorlat), gyártás­előkészítői cs. v. (export-egyedi faip. mérnök v. technikus, 10 éves gyakorlat), gyártás­előkészítői (export-egyedi faip. techn., 10 éves gyak.) munkakörök betöltésére. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezéseket: ,,Peca NSZ 82” jeligére a kiadóba kérjük beküldeni. A jászjákóhalmai Béke Mgtsz pályázatot hirdet főkönyvelő-helyettesi munkakör betöltésére. Jelentkezési feltétel: szakirányú felsőfokú vég­zettség vagy mérlegképes könyvelői képesítés. Fize­­tés a 4/1981. (II. 26.) MÉM—MüM sz. rendelet szerint. A tsz .,C” kate­góriás. Jelentkezni lehet személyesen vagy írás­ban a tsz elnökénél. — Jászjákóhalma, Fő u. 92. TIGÁZ budaörsi kiren­deltsége munkatársakat keres az alábbi munka­körök betöltésére: gép­írót, adminisztrátort, gázszerelőt Budaörsre, Budakeszire, Solymárra, Vácra, csőszerelőt háló­zati munkára, minősített hegesztőt, esztergályost, lakatost, műszerészt, se­gédmunkást, éjjeliőrt, gépkezelőt. Jelentkezni lehet a 669-222/96-os te­lefonon vagy személye­sen a TIGÁZ budaörsi pébé töltőállomás mellet­­ti telephelyen, közvetlen a budaörsi vasútállomás mellett. Földgázt fogyasz­tó dolgozóink részére gázkedvezményt biztosí­tunk. Várjuk jelentkezé­süket. . Makó Városi Tanács V. B. műszaki osztály pályázatot hirdet városgondnokság intézmény­vezetői álláshelyének betöltésére. Pályázati feltétel: felsőfokú műszaki végzettség. 3 év fe­letti építőipari beru­házói vagy kivitele­zői gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint. Pályázatot a Makó Városi Tanács V. B. műszaki osztály vezetőjének címezve kell benyújtani. A tarcali Tokajhegyaljai Mezőgazdasági T­ermelőszövet­kezet (Tárcal, Fő út 51. 3915.) felvételt hirdet takarmány­termesztési és gazdálkodási ágazatvezetői munkakör betöltésére. Jelentkezési feltétel: takarmánytermesz­­tésben és gazdálko­dásban eltöltött több éves szakmai gyakor­lat, felsőfokú vég­zettség. Munkaköri feladata: az 1200 ha-on termesztett különböző tömeg takar­mánynövények, 2000 ha legelő művelésének, be­takarításának és az ösz­­szes takarmányféleség fel­­használásának irányítása. Fizetés: a 4/1981. (II. 26.) MÉM sz. rendelet alapján, megegyezés szerint. (A szövetkezet ..B” kategóriás, kedvezőt­len adottságú.) Lakást, valamint a munkakör ellátásá­hoz közlekedési esz­közt biztosítunk. A munkakör azonnal betölthető. Jelentkezni lehet: személyesen vagy írásban Tímár Mik­lós elnöknél vagy Török Károlyné szem­­vezetőnél. Tárcái: Fő út 51. sz. alatt. Telefon: 28. Telex: 062-710. A naki Dózsa Termelő­­szövetkezet felvételre ke­­res növénytermesztési ag­­ronómust. Felvételi kö­vetelmény: üzemmérnöki végzettség és 5 év nagy­üzemi gyakorlat vagy középfokú végzettség és 10 év nagyüzemi gya­korlat. Felveszünk továb­­bá­ mezőgazdasági gép­szerelőt, járművillamos­­ság-szerelőt és karbantar­­tó villanyszerelőt. Felvé­tel esetén lakást biztosí­tunk Jelentkezés írásban vagy személyesen a szö­vetkezet elnökénél. Cí­münk: Nak. Fő u. 183. 7215 A Hajdú-Bihar megyei Tanács Temetkezési Vál­lalata felhívja azon ér­dekeltek figyelmét, akik­nek hozzátartozói a Deb­receni köztemető XVII. és XVII—B. felnőtt, va­lamint a XVII—A. gyer­­mektáblák táblabeli sír­jaiban vannak eltemetve, hogy ezen sírok 30 éves nyugvási ideje lejárt. A táblák folyamatos­­ felszá­molása 1982. augusztus 1. után megkezdődik. . Elveszett Bán Péter bőr­díszműves. Cegléd, Szol­noki út 32. szám alatti gumibélyegző, melyért felelősséget nem vállalok. Esküvőiruha-kölcsönző nyílt a Délinél. Nívós árukészlettel, alakra iga­zítással, vidékre is! Min­den szombaton nyitva. Budapest XII., Greguss utca 6. Autóhűtő javítása azon­nal. Budapest, Rudas L. u. 79. 297-393. Fiat 130 B. automata gépkocsi eladó. Más ko­csit beszámítok. Kardos, Eger, Attila út 3. Csillaghegyen gumiab­roncs-szerelés, -javítás,­­cent­írozás (Zaporozsec és P. 126-os is), pánt­­egyengetés, közületeknek tömlőjavítás és szelepe­zés. Bp. III., Mátyás ki­­rály u. 7.___ Autóra könnyű, erős te­herszállító tetőcsomag­tartót készítek minden típusra. Győri. Bp. X., Kolozsvári u. 23/a. BMW 1602-es 115 LE-os garázsban tartott, extrák­kal, igényesnek eladó. Dunakeszi, Kincsem u. 8. Telefon: 41-234. Megvételre keresek rend­számmal ellátott UE—28- as traktort, pótkocsival, jó műszaki állapotban. Irányárat kérek. Nagybá­­tony, Patak út 7. Olasz gyártmányú parkot, faszél-csiszoló gépet ven­nék. Esetleg használtat is, de jó karban levőt. Cím: Farkas József. Két­­hely. Balaton u. 26, 5/100, 2 színváltós, mo­toros síkkötő gép olcsón eladó. 12/100 4 színvál­tós új Diamant, 7/100, 10/80 használt síkkötő gépek és 1 fejes orsózó eladók. II., Endrődi S. u. 24/a. Mészáros, 300-as, 600-as elektro­mos keltetőgép kapható. Pfiszter Rudolf, Buda­pest XX. ker., Bem u. 11. szám, 1202. Reluxakészítés garanciá­val, több színben. Ku­­rucz. Tel.: 175-411. Le­vélcím: Bp., Magyar u. 3 1053. Fogsorjavítás megvár­ható. Royal Szálló mel­lett Lenin krt. 51. 423- 429. 40 000 db kocsánytalan tölgycsemete eladó, tava­szi kiemeléssel 1 évesen, őszi kiemeléssel 2 évesen. Érdeklődni levélben is. Malasits István, Lovász­­patona, Jókai u. 7. 8553. Különleges magvak ár­jegyzékét küldöm válasz­­borítékért. Jászberény, Pf. 6/1164. 5100. Keltetésre alkalmas te­­nyésztojást vérvizsgált állományból vásárolnék. Tel.: 277-326, este 297- 542. Gázpalackhoz bőrtömí­­tés 70 fillér. 100 db-ot már postán is szállítok. Viszonteladóknak 1000 db-nál 10 fillér enged­mény Baracskai Tibor­­né. Polgárdi. 8154. Építtetők, figyelem! Épületvillany-szerelést, bőví­tést, szabványosítást, új korszerű villanyfűtést hőtárolós kályhával, mindennemű villanyszere­­lést vállalok vidéken is, közületnek is. Általam kivitelezett berendezések­ről éri­­ntés­védelmi és vil­lámvédelmi jegyzőköny­vet készítek. Molnár András, Tótkomlós, Csa­ba u. 3. 5940. Telep­hely: Nagyér. Szabadság u 84. Keresek megvételre régi osztrák és magyar fém­pénzeket. Válaszlevelet ..Árajánlattal 118 263” jeligére kérem a Hírlap­kiadó Váll. kirend., Ceg­léd, Teleki utca 30. sz. Bedolgozást vállalunk. Műhely és ipari áram van. Kecskés József, Dunaegyháza, Béke út 16. Telefon: Solt 113. 150 db fiatal anyabirka (részben fiasok és vem­hesek) eladó. Földvári, Kiskunlacháza, Jókai Mór u. 18. Porcelán fejű babát vesz gyűjtő. 572-214. „Sérül­tet is 285 644” jeligére a Felszabadulás téri hirde­tőbe. Hortensia előjegyezhető húsvétra és május else­jére. Beliczay kertésznél, Békés. 5630. Perzsaszőnyeg, 3x4 m-es, kézi csomózású gyapjúfo­­­nalból, egyedi tervezésű, harmonikus pasztellszí­nekben, gazdag virágor­namentikával. 8000 Ft/nm. Telefon este: 156. 021. Amerikaival kereszte­zett évelő szegfűmag, óriás (35—40 kg-os) sü­tőtökmag. Oscar, jégher­cegnő gladióluszhagymák 80 fillértől 3 Ft-ig, fiók­hagymák 80 Ft-tól 100 Ft-ig kilója. Székesfehér­vár. Postafiók 16. 8002. Arcápolás férfiaknak is, végleges szőrtelenítés. Szeplőt, pattanást eltávo­lít Kőszegi kozmetika. Bp., Ferenc körút 19. Telefon: 142-751._______ Siófokon vízközelben háromszobás,­­ összkom­fortos üdülő, vállalat­nak, szövetkezetnek Sió­­tvoron keresztül kiadó. Székesfehérvár, tel.: 13-409.__________________ Eladó egy darab 8 éves hideg vérű kanca, gumi­kerekű kocsival együtt. Cím: Kisbér, Széchenyi út 34. Zapletál Károly. Újonnan épült nutriate­­lepemhez közreműködő tőkéstársat keresek. — „Sürgős NSZ 260” jel­igére a kiadóba. Napos, és előnevelt csi­be,­­kacsa és­­liba a legjobb fajtákból kapha­tó vagy előjegyezhető, ötszáz darab felett ár­­kedvezmény. Krizsánné, Pilisvörösvár, Kisfaludy utca 54. Zsák felújított, tizen­hattól negyvenig, mű­szálzsák tizennégytől hu­szonnégyig, szalmazsák száztíz forint. Utánvétel­lel is megrendelhető. — Zsákműhely, Budapest II., Csatlós u. 61. 1029. Helyiségcsoport 150 nm, főútvonalon, teljes köz­művel, beállási és par­kolási lehetőséggel ki­adó. Ajánlatokat „Bel- Zugló NSZ 71 156” jel­igére a kiadóba. Miskolcon, parkra néző 2 szoba, összkomfortos, 51 nm-es, távfűtéses, V. emeleti, liftes, nagy­­konyhás öröklakást kíná­lok eladásra vagy cseré­re. Keresek Budapesten vagy környékén lakásle­hetőséget. „Környezet­változás 285 529” jeligé­re a Felszabadulás téri hirdetőbe. KÖZLEMÉNYEK A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy Illy József: „A relativitásel­mélet a fizika 20. századi forradalmá­ban, 1890—1920” c. kandidátusi értekezé­sének nyilvános vitája február 23-án de. 10 órakor lesz az Akadémia kistermé­ben (Bp. V., Roosevelt tér 9.) —, V­alkó György: „Goethe-problémák” c. kandi­dátusi értekezésének nyilvános vitája február 23-án du. 14 órakor­ lesz az Aka­démia nagytermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.). Tavaszváró ügynökség. Szolgálatunk célja a társkeresés, házasságközvetítés, programszervezés. Bp., Rózsa u. 13. 1045. Tel.: 698-198. A Volántourist 10% kedvezményt ad azon utasainak, akik bármely szocialis­ta országba (Jugoszláviába is), valamint a nyugati országokban a lakossági valu­takeret terhére szervezett társasútjaira a forint részvételi díjait teljes egészében befizet­ik. Ne feledjék! 10% kedvezmény a Volántouristnál, csak február 15-ig. Szélvédőüveg traktorba, gépjármű­vekbe nagy választékban üveges részle­günknél kapható. Veresegyháza, Mikes Kelemen út 18. Haladás Mgtsz. A Bánki Donát Gépipari Műszaki Fő­iskola (Budapest VIII., Népszínház u. 8. 1081) felvételt hirdet az 1982 83. tanévre az alábbi szakokra: nappali tagozaton gyártástechnológia, általános gépész, szervező és műszaki tanár. Esti tagoza­ton gyártástechnológia, általános gépész és szervező. Levelező tagozaton műszaki tanár kiegészítő (üzemmérnöki oklevél­lel jelentkezők részére) és műszaki ok­tató. Jelentkezési Lap és tájékoztató a főis­l­oda portáján kapható. A kitöltött jelentkezési lapot 1982. március hó 30-ig kell a főiskola tanulmányi csoportjának megküldeni. Bélyegzőérvénytelenítés. Elveszett a Lőrinci Szalagszövő és Csipkegyár 1675. Budapest, Vörös Hadsereg útja 8—10. MNB 209—03929 Pf. 42. 20. feliratú bé­lyegző. Használata 1982. febr. 8-tól ér­vénytelen. Eladó Szekszárd köz­pontjában 3 szoba, össz­komfortos OTP-öröklakás vagy budapesti kisebbre cserélném. „Földszint 018 724” jeligére a du­naújvárosi hirdetőbe. Hévíz központjában 3 szoba, összkomfortos, el­ső emeleti OTP-örökla­kás készpénzért, igényes­nek eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap, más napokon 16 órától. Fülöp Miklós­, Hévíz Semmelweis utca 6. 1/4. 8380. Balatoni üdülő Bada­csony központjában, 4 szintes, kb. 260 nm el­adó. Bővebben 19 óra után: 662-220 telefonon vagy Gede László. Bu­dapest, Radvány u. 36. Balaton partján 200 négy­­szögöl körüli, gépkocsi­val megközelíthető pano­rámás telek. 100—120 ezer forint értékhatárig érdekel. „Telekhányadért kivitelezést is vállalok NSZ 385” jeligére a ki­adóba. Sürgősen eladó 3 lakásos társasházban 54 nm-es, 2 szoba, összkomfortos lakás, garázzsal, kerttel. Irányár: 10 000 F­t/nm. 863-492. 18 óra után. Eladó Szentmártonkátán, közművesített területen fekvő, 360 n.-öles sarok­telek. Vasútállomástól 5 percre. Ágfalvi Ferencné, Budapest. Telepes u. 6. 1147. Sürgősen eladó panzió­nak vagy szövetkezeti üdülőnek, illetve magán­­személynek is alkalmas nyolcszobás nyaraló, 540 n.-ös telekkel. Fricker Ferenc, Vonyarcvashegy. Hangulat u. 1. 8314. Eladó Balatonvilágoson Csók sétány 34. szám alatt 3 szobás, üdülőnek is alkalmas ház, 264 n.­­élön. Megtekinthető hét végén. Balatonfenyvesen eladó a Balatontól 300 m-re, nya­­ralónak is alkalmas­, két­szobás, komfortos, kertes családi ház, garázzsal, műhellyel. Érdeklődni lehet a helyszínen, bár­mikor. Cím: Márton Já­nos, Munkácsy u.­­6. 8646. Boglárlellén főút mel­lett, kétszintes sorházból teljesen különálló új lak­rész, tavaszi beköltözés­sel eladó. Érdeklődni: Boglárlelle, Béke u. 8. 8638. Eladó Érden 3 szoba, összkomfortos ház kis üzemeknek is megfelelő nagy mellékhelyiségek­kel. Érdeklődni: Érd IV. ker., Fehérvári u. 11. Bármikor. Gyomron 183 n.-el be­építhető saroktelek el­adó, betonút mentén. Víz, villany a telek mel­lett. Tel.: 142-981, 17 órától. Eladó Szentgyörgyhegyen épület, szőlővel, felszere­léssel, 160 000 Ft-ért. — Érdeklődni: Kővágóörs Tsz. 8254. Hermán Vil­mos: Pesthez közel családi ház, nagy kerttel eladó. Üllő, Kisfaludy út 16. sz. Érdeklődni minden­nap a helyszínen. Eladó Érden 555 n.-es telek. 2 szobás családi ház, azonnal beköltözhe­tő. Érdeklődni: Érd IV. ker., Fehérvári u. 11. Bármikor. Gárdonyban kétszobás nyaraló eladó. Megte­kinthető bármikor. Gár­dony, Keszeg u. 7. Boglárlellén vízhez kö­zel, téliesített nyaraló eladó. Érdeklődni: Bog­lárlelle, Béke u. 8. 8638. Szövetkezeti lakás, 54 nm. 14 000 Ft/nm, el­adó. Érdeklődni: 833-094 telefonon, esti órákban. Gárdonyban, tó közelé­ben nyaraló eladó. Ér­deklődni: 833-094 telefo­non, esti órákban. Törökbálinton egy szoba, konyha, összkomfortos házrész, kerttel eladó. — Érdeklődni lehet minden szombaton. Czinszky Al­bert, Budaörs, Mező u. 16. alatt. Siófok-Kilitia 550 n.-es zárt kert, pincével, prés­házzal, ivóvizes kúttal eladó. Érd.: Békéscsaba V., Bessenyei u. 58. 5600$ Győri István. ______ Komárom központjában 58 nm-es, kétszobás öröklakás eladó. 320 000 plusz 38 000 OTP. Levél­cím: Tóth Ernő. Buda­pest, Örs vezér útja 19. 1141. Eladó! Monor, Szilháti út 13. sz. alatt 150 n.-es építési telek. Érdeklődni lehet Dávid, Monor, Mátyás király út 3. II. em. 8. III. kerületben 3 és 2 szobás szövetkezeti lakás eladó. „2. emelet 285 627” jeligére a Fel­­szabadulás téri hirdetőbe. Tanya eladó, jószágtar­tásra alkalmas. Víz, vil­lany van. Érdeklődni: Lajosmizse, Bene 280. Godó József. Balatonberényi zárt kert­ben 1395 n.-ös szántó el­adó. Érdeklődni: Bajcsy- Zsilinszky u. 2. 8649. Tiszakécskén vízparti üdülő eladó. Érdeklődni: Kecskemét. Széchenyi körút 22/b. Dunavarsány—délegyházi tavaknál üres telket vagy kisebb horgászta­nyát vennek. Papp Zol­tán, Budapest IV., Bródi Imre u. 6. 1046. Eladó kétszobás, össz­komfortos, kertes csalá­di ház, garázzsal, 10 éves, központi fűtéssel, víz benn van. Jó köz­lekedéssel, Budapesthez közel, Őrbottyán. Tán­csics M. út 70. 2162. Barsi László: Vállalatok! Intézmények! Eladó Gyula, Pálfy u. 4. szám alatti ház. Munkás­­szállónak, nyaralónak is kialakítható. Érdeklődni: Gyula, Ecsedi u. 10. Révfülöpön 280 négy­szögöl szőlő és egy 8 négyzetméteres faház a Balatontól 1 km-re el­adó. Irányár 100 ezer forint. Érdeklődni: Stei­­ner Kálmán, Kővágóörs, Kinizsi út 1.__________ Kisbér, Széchenyi u. 19. sz. alatt 2 szoba, kom­fortos lakás, üzlethelyi­séggel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Fü­löp F., Iskola u. 5. Boglárlellén (Boglár), Ba­­latontól 300 méterre nya­raló eladó. Érdeklődni: Boglárlelle. Dózsa György u. 149. 8630. — Telefon: 506. Ü­zemmérnökképzés Debrecenben Debrecenben, a Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola építőipari és gépészeti karán a magasépítési és az építőgépész szakra , várjuk a jelentkezéseket az 1982/83-as tanévre. A rendeletben előírt szociális támogatás mellett minden elsőéves hallgató diákotthoni elhelyezéséről gondoskodunk. Végzett üzemmérnökeink jó elhelyezkedési lehetőséget találnak. Az építőipar és építésgépesítés iránt érdeklődő érettségizők a következő címen jelentkezhetnek: Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Debrecen, Landler Jenő u. 2-4. GÉP :______ ^ IW1 ■aaurroM n nn RÉG LÁTTUK EGYMÁST... -apró apropó arra, hogy felkeressen bennünket! APROPÓ, SUGÁR! Ha összegyűjti mind a 34 számozott "apropót” a Sugár-emblémákat a számokkal együtt, és 1982. II. 28-ig elküldi zárt borítékban »SUGÁR« jeligére, a MAHIR1450 BP.9. Pf.76. címére, SORSOLÁSON NYERHET.

Next