Népszabadság, 1982. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-14 / 38. szám

HALÁLOZÁS A gyászoló család, valamint a Közpon­ti Bányászati Fejlesztési Intézet párt-, gazdasági és társadalmi vezetői mély megrendüléssel tudatják, hogy Szénási István gépkocsivezető, szolgálat teljesíté­se közben tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Az elhunytat az intézet saját ha­lottjának tekinti. Hamvasztás utáni bú­csúztatása 1982. február 16-án, 14 órakor lesz a Kispesti új temetőben. A gyászoló család, az Építéstudományi Intézet kollektívája mély megrendüléssel tudatja, hogy Melikánt János elvtársunk, munkatársunk, súlyos betegségben, rövid szenvedés után, 1982. február 2-án, 76 éves korában elhunyt. Munkásmozgalmi múltja, odaadó gazdasági, társadalmi, politikai tevékenysége, embersége példa­mutató volt. Emlékét kegyelettel megőriz­zük. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1982. március 5-én, 11 órakor lesz a Rákospa­lotai temetőben. Építéstudományi Intézet. Ford Escont alkatrészként eladó, karosszéria jó. — Kajdacs, József A. út 342. szám. Használt Trabant hen­gert és főtengelyt, vala­mint Wartburg főtengelyt veszek. Cím: VII., Klau­zál u. 34._____________ Főtengely-köszörülés. Trabant, Wartburg. Pan­nónia görgőzés. Henger­fúrás cserével is. Mi­­hályfi, Bp. VII., Klauzál u. 54. Telefon: 229-324. Utánfutó eladó 1981-es, kisipari gyártmány, 500 kilóra vizsgázott, 84 jú­liusig érvényes a műsza­ki vizsga. Mérete: 250x170 cm, magasítóval és ponyvával felszerelve. Érdeklődés mindennap: Markó, Szent Anna u. 50. Kópiás. GÉP A LOTTÓ NÉGYTALÁLATOS SZELVÉNYEI 2 585 731 5 516 037 8 505 127 61 848 873 64 850 821 2 650 229­­ 5 550 628 9 483 846­­ 62 789 396 64 960 079 2 711 747 5 677 655 9 833 039 63 620 265 65 038 281 2 786 166 8 063 532 9 953 808 63 666 304 65 128 156 2 786 301 8 085 217 44 821 753 63 827 187 65 392 991 3 475 060 8 108 834 44 842 551 64 224 723 65 456 055 3 966 758 8 112 075 44 950 837 64 224 725 65 486 901 4 928 928 8 224 501 60 933 909 64 224 818 65 647 469 4 957 687 8 455 148 61 263 740 64 765 781 A 7. heti LOTTÓ nyerőszámai: 32 50 68 69 85 Építtetők, figyelem! Épületvillany-szerelést, bővítést, szabványosítást, új korszerű villanyfűtést hőtárolós kályhával, mindennemű villanyszere­­lést vállalok vidéken is, közületnek is. Általam kivitelezett berendezések­ről érintésvédelmi és vil­lámvédelmi jegyzőköny­vet készítek. Molnár András, Tótkomlós, Csa­ba u. 3. 5940. Telep­hely: Nagyér. Szabadság u 84.________________ Porcelán fejű babát vesz gyűjtő. 572-214. „Sérül­tet is 285 644” jeligére a Felszabadulás téri hirde­tőbe. ( ÁLLÁST KRtIS ) Mérlegképes végzettségű. 20 év feletti pénzügyi­­számviteli és közgazdasá­gi gyakorlattal rendelke­ző (utóbbi 10 év maga­sabb vezetői beosztás­ban) vezető beosztású férfi állást változtatna. Értesítést: Megbízható 064 564” jeligére a Ma­gyar Hirdetőbe, Szeged, Kígyó u. 2. 6720. címre. ( ÁLLÁST KÍNÁL ) A KPM Szekszárdi Közúti Igazgatósága (Szekszárd, Széchenyi u. 36.) PÁLYÁZATOT HIRDET építőmérnökök vagy üzemmérnökök részére, akik legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkeznek fenntartási osztályvezetői és forgalom­technikai önálló csoportvezetői munkakörök betöltésére. Bérezés a 30/1980. (XII. 29.) MüM sz. rendelet szerint. A lakás megoldható. A pályázatokat az eddigi működés ismertetésével és rövid életrajzzal együtt kérjük igazgatósá­gunk címére megküldeni. A pályázatokat a hirdetés megjelenésé­től számított 10 na­pon belül várjuk. Kecskeméti Közúti Építő Vállalat FELVESZ útépítés és útkorsze­rűsítés, valamint műtárgyépítések ki­vitelezési munkáihoz művezető munkakörbe, közép- és felsőfokú műszaki szak­embereket (kezdőket is), továb­bá a vállalat köz­pontjába kezdő gyors- és gépírót. Fizetés a 16/1976. (XII. 11.) MüM-ren­­delet szerint. Jelentkezni lehet sze­mélyesen vagy írás­ban a vállalat sze­mélyzeti osztályán — szombat kivétel­vel — bármelyik munkanapon 8—16 óra között. (Kecskemét, Bocskai u. 5. Telefon: 22-655.) A ,,Kanizsa Bútorgyár” felvételre keres közgaz­dasági egyetemi, számvi­teli főiskolai vagy mér­legképes könyvelői vég­zettséggel és legalább 5 éves gyakorlattal rendel­kező szakembert főköny­velői munkakörbe. Je­lentkezés: Nagykanizsa, Szemere út 4. Személy­zeti és oktatási osztály. A tolnanémedi Kossuth Mgtsz pályázatot hirdet állattenyésztési telepveze­tő munkakör betöltésére. Feltételek: szakközépis­kolai végzettség és 3 éves gyakorlat. Fizetés: a 19/1977. MÉM. MüM sz. rendelet alapján. A tsz „B” kategóriás. Je­lentkezés írásban vagy személyesen a termelőszö­vetkezet elnökénél. Cím: Kossuth Mgtsz Tolnané­medi, Kossuth út 51. 7083. Monori Kefe- és Játék­gyár felvesz faipari tech­nikusokat, üzemgazdászt, gépésztechnikust, erős­áramú üzemmérnököt, munkaügyi előadót, gép­kocsiba. — szállítási ügyintézőt, műszaki raj­zolót, normatechnoló­gust, gyors­ gépírókat. — Jelentkezés személyesen vagy írásban a vállalat személyzeti vezetőjénél. Cím: Monor, Kölcsey u. 2—6. 2201. Megnyílt! Esküvői- és al­­kalmiruha-különlegessé­­gek kölcsönzési boltja. Bp. XIV. Dózsa Gy. út 29. 410-720. HiFi autórádió-magnó, 2 db Goodwin-box-szal és fekete-fehér kisképer­­nyős, hordozható tévé el­adó.­­Tel.: 851-451. Mercedes 230.6 super, 5 éves, kitűnő állapotban sürgősen eladó. Telefon: 346-026. 200-tól 1200-ig elektro­mos keltetőgépek, garan­ciával kaphatók, üzlet­eim: Rudas József aszta­losmester, Bp. Vill., Ba­ross u. 41. 1088. Faipari gépek eladók: szalagfűrész gépek. 300- astól 700-asig minden méretben, kombinált gé­pek, gyalugépek, faesz­terga gép, erdei láncfű­rész, szalagfűrész-köszörű gép, gyalutengelyek, kör­fűrésztengelyek, fúrószup­port, tiplihúzó gép, lap­­forrasztók, hajtogatok. Vétel is. Szné Horetzky J. műszaki kereskedő, Bp. IV. Újpest, Temp­lom u. 4. 1041. Szomba­ton zárva, 11 db jó állapotban levő univerzális Schlesinger félautomata kefegyártó gépet tipizálás miatt eladnánk. A gépek alkalmasak különböző méretű és típusú háztartási ke­fék gyártására. Ugyancsak felkínálunk 1 db kefefafúró gépet. Megtekinthetők üzem közben a lajosmizsei MIZSE Szövetkezet­nél. Ügyintéző: Bekő Sándor. Telefon: 44/4. Olasz gyártmányú parkot, faszél-csiszoló gépet ven­nék. Esetleg használtat is, de jó karban levőt. Cím: Farkas József, Két­­hely, Balaton u. 26. A Paksi Atomerőmű Vállalat felvesz üzembe helyezési munkákra erősáramú villamos képzettséggel, lehetőleg erőműves gyakorlattal rendelkező technikusokat, üzemmérnököket, a hagyományos méréstechnikában, a mérés- és irányítástechnikai berendezések üzembe helyezésében jártas, valamint számítástechnikai, elektronikai és programozási ismeretekkel rendelkező, középfokú végzettségű szakembereket, erőműves gyakorlattal rendelkező, technológiai folyamatokban jártas gépészmérnököt, gépésztechnikust (három műszakra), épületgépész technikust. Üzemviteli és egyéb feladatok ellátására, folyamatirányító számítógéphez műszaki ügyeletesi munkakörbe, dozimetrikusi - sugárvédelmi ellenőri­­ munkakörbe (három műszakra). Érettségizett katonaviseltek részére a vállalat gondos­kodik szakmai képzésről. Felveszünk továbbá munkavédelmi előadói munkakörbe felső vagy középfokú munkavédelmi szakképesítéssel és legalább hároméves ipari gyakorlattal, üzemi felügyelői munkakörbe erősáramú villamosmérnököt vagy erősáramú üzemmérnököt, legalább ötéves gyakorlattal. Megegyezés esetén lakásról gondoskodunk. Jelentkezés személyesen vagy levélben, részletes, a szakmai tevékenységre is kiterjedő önéletrajzzal, a vállalat Terv- és munkaügyi osztályán, Paks, Pf. 71. 7031 és díszfaiskolánk összes növényeit ismertető, színes, nagy árjegyzékünket, kérésére díjmentesen megküldjük. Vidéki növényrende­léseket postán, pon­tosan szállítjuk. Szálkai díszfaiskola — rózsakertészet, Budapest VI. ker., Népköztársaság útja 8. 11. sz.: 1365. Pf. 5/206. Naposkacsa, előnevelt kacsa nagy fajta, napos és előnevelt csibe, hús és vegyeshasznosítású fajták­­ból megrendelhető. Szál­lítással is. Hettmann te­­nyészkeltető, Budapest, Vörös Hadsereg útja 194. 1183. Kívül szebb, belül tágasabb a Cardo „S" szekrénysor Ára: 25 500 Ft Gyártja: a Cardo Bútorgyár, Győr A 4,5 méter Hosszú, 2,1 méter magas és 57/46 cm mélységű, matt felületű, tölgyfafurnér borítású Cardo „S” szekrénysor öt elemből áll, kettő akasztós szekrénnyel és egy könyvszekrénnyel, amelyben tv­­készülék is elhelyezhető. Kiegészíthető ágyneműtartóval és dohányzóasztallal is. Kapható a következő áruházakban: Skála Budapest Nagyáruház, Bud Dominó Aruház, Budapest Mozaik Aruház, Mezőkovácsháza Munkásszövetkezeti Aruház, Dunaújváros Palóc Aruház, Szécsény Naszály Aruház, Vác Gödöllő Aruház, Gödöllő Várjuk kedves vásárlóinkat!3 SKÁLA-g®@[P M­afiW TMmm Siő Aruház, Siófok Harmónia Aruház, Kunszentmárton Napsugár Aruház, Dombóvár Gyöngyös Aruház, Szombathely 9. sz. Aruház, Kistelek 15. sz. Aruház, Marcali 62. sz. Aruház, Nagykáta Lakberendezési Aruház, Gyoma KOP­KA Afész, Tamási K­­ARPO győr KÖZLEMÉNYEK ön is lépjen be a világjáró kempin­gezők táborába! A Magyar Camping és Caravanning Club tagjai részére az egyéni valutakeret terhére szervez. Nagy nyugat-európai körutat (Csehszlo­vákia, NSZK, Belgium, Franciaország, Svájc, Ausztria) személygépkocsival és autóbusszal, 1­982. július 9—28. között. El­helyezés kempingekben saját sátorban, önellátás. Részvételi díj személygépko­csival: 2800 F­t plusz 1153 USA dollár. Költőpénz: 185 USA dollár plusz üzem­anyagköltség. Részvételi díj autóbusz­­szal: 6370 Ft plusz 110 USA dollár. Köl­tőpénz: 228 USA dollár. Török—görög körutat (Jugoszlávia, Bulgária, Görög­ország, Törökország) személygépkocsi­val és autóbusszal. Elhelyezés kempin­gekben saját sátorban, önellátás. Idő­pont: 1982. június 18.—július 7-ig. Rész­vételi díj személygépkocsival: 2000 Ft plusz 140 USA dollár. Költőpénz: 198 USA dollár plusz üzemanyagköltség. Részvételi díj autóbusszal: 6080 Ft plusz 105 USA dollár. Költőpénz 233 USA dol­­lár. Útlevélköltség 650 Ft. Jelentkezési határidők: 1982. márc. 15. Felvilágosítás és jelentkezés az MCCC Budapesti Iro­dájában, Üllői út 6. 1085. MCCC titkár­sága, Budapest, Kálvin tér 9. 1091. A Budapest Tourist sítanfolyamai a jugoszláviai Bohinjban, 8 nap március­ban, áprilisban. Utazás: személygépko­csival. Teljes ellátás. R.­d.: 3950—4400 Ft. Részletes felvilágosítás és jelentkezés a Budapest Tourist irodáiban és a megyei, városi idegenforgalmi hivatalokban. Az IBUSZ Budapestről induló félna­pos ínyenctúrái: Piliscsaba, március 5. (140 FT), Nosztalgiaest Vácott, március 6. (205 Ft), Ráckeve, március 7. (170 Ft), Dunaföldvár, március 13. (170 Ft), Szent­­mártonkáta, március 13. (175 Ft), Pilis­­szentiván, március 14. (130 Ft), Nosztal­giaest Szentendrén, március 20. (205 Ft), Törökbálint, március 21. (155 Ft). Egy­napos kirándulások: Téltemető — Ba­laton (virágútra), február 27. (215 Ft), Téltemető — Komárom, február 28. (185 Ft), Parád (ínyenctúra), március 6. (215 Ft), Mátra­alja, március 20. (210 Ft), Zirc (ínyenctúra), március 20. (230 Ft). Másfél napos kirándulás Pozsonyba március 14—15. (520 Ft). Kétnapos kirán­dulások: őrség—Hegyhát, március 27— 28. (760 Ft), Nagyvárad—Szalonta (Ro­mániába átmenő túra), március 28—29. (700 FT). Két és fél napos kirándulás Brünnbe, március 26—28. (950 Ft). A részvételi díjakból nyugdíjasoknak ked­vezményt adunk! Részletes felvilágosítás és jelentkezés az IBUSZ-irodákban. A Debreceni Agrártudományi Egye­tem felhívja a volt Pallagi Gazdasági Akadémia azon hallgatóit, akik 50, 60, il­letve 65 éve szereztek oklevelet, hogy 1982. március 31-ig írásban kéremezhe­­tik az arany-, gyémánt- és vasdiploma adományozását. A kérelemhez csatolják oklevelüket, részletes életrajzukat, szak­mai tevékenységük leírását, valamint utolsó munkahelyük javaslatát és pontos címüket. Agrártudományi Egyetem Dé­káni Hivatala, Debrecen. Irányítószám: 4015. Pf. 36. Berhida Nagy­községi Tanács Végre­hajtó Bizottsága felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy a 10/1970. (IV. 17.) ÉVM— EüM együttes rendelet értelmében 32/1981. (IX. 8.) sz. alatt hozott határoza­tával elrendeli Berhida, Veszprémi úton lévő katolikus, református, izraelita temetők lezárását. Fent nevezett teme-­­ tőikben a további temetkezés tilos! A KPVDSZ Művelődési Központ Ope­rastúdiója várja a képzett hangú éneke­seket opera—operett—műdal műsoraihoz. Művészeti vezető: Nagy József karnagy. Jelentkezés hétfőn, szerdán 17—20 óráig VI., Eötvös u. 25/a. címen. Telefon: 125- 899. Fiatal versmondók, színjátszók jelent­kezését várja a KPVDSZ Művelődési Központ Irodalmi Színpada Művészeti vezető, Benikő Péter színművész. Pró­bák: kedd, péntek, 17.30—21.30 óráig. Cím: VI., Eötvös u. 25/a. A Bánki Donát Gépipari Műszaki Fő­iskola (Budapest VIII., Népszínház u. 8. 1081) felvételt hirdet az 1982.83. tanévre az alábbi szakokra: nappali tagozaton gyártástechnológia, általános gépész, szervező és műszaki tanár. Esti tagoza­ton gyártástechnológia, általános gépész és szervező. Levelező tagozaton műszaki tanár kiegészítő (üzemmérnöki oklevél­lel jelentkezőik részére) és műszaki ok­tató. Jelentkezési lap és tájékoztató a főiskola portáján kapható. A kitöltött jelentkezési lapot 1982. március hó 30-ig kell a főiskola tanulmányi csoportjának megküldeni. 10/125-ös speciállakatos, 4 színváltós, motoros Diamant kötőgép csíkozó automatával eladó. Tele­fon: 838-201. Vaskapuk, díszkerítések, billenő garázsajtók min­den méretben, épületla­katos munkák készítése, vidékre díjtalan kiszál­lás, Budapest X., Pesti Gábor utca 43. Telefon: 840-561. Kiing Sándor. Cipzárjavítás, kicserélés csizmába, bőröndbe, tás­kába, kabátba, nadrágba is. Alsó erdő sor 18. Otthon Áruháznál. Állatkedvelő, közreműkö­dő munkatársat keresek baromfi, sertés, szarvas­­marha gondozásához.­­ ..Pest megye 281 801” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Paszab, Bessenyei út 3. szám alatti régi építésű kétszobás ház beköltöz­hetően eladó. A házban villany van, nagy kert, termő gyümölcsfákkal. — Érdeklődni lehet levél­ben Pf. 37. 1363. 6. sz. OMK, Budapest V., Aulich u. 7. Dr. Farkas ügyvédnél személyesen. Paszab, Petőfi u. Román Andrásnál. Háromszobás, komfortos, kertes ház kp. plusz OTP-átvállalással eladó. Cím: Jánoshida, Bem u. 10/a. Répási András. Háromszobás, komfortos, kertes ház kp. plusz OTP-átvállalással eladó. Cím: Jánoshida, Bem u. 10/a. Répási András. Háromszobás szövetkezeti öröklakás kp. plusz OTP- átvállalással eladó. Cím: Kiss Pál, Medgyesháza. Október 6. b­p. A. ép. III./14. Sürgősen eladó 3 lakásos társasházban 54 nm-es, 2 szoba, összkomfortos lakás, garázzsal, kerttel. Irányár: 10 000 Ft/nm. 863-492. 18 óra után. Gyomron 183 n.-es be­építhető saroktelek el­adó, betonút mentén. Víz, villany a telek mel­lett. Tel.: 142-981, 17 órától. Harkányfürdő. Ságvári E. u. 23. sz. alatti csa­ládi ház eladó. 360 négy­szögöl kerttel, a fürdőtől 600 méterre. Érdeklődni: Mélykút, Petőfi tér 16. Szabóék. Balatonfüreden kb. 250 n.­öles panorámás telek régi házzal, pincével sürgősen eladó. Érd.: Ba­rabás László. Balatonfü­­red, Társasház u. 3. Egerben öreg családi ház, nagy kerttel eladó. Érd.: 491-092. Szakképzett ötvöst-ékszerészt keresünk Csongrádon megnyíló új, hat dolgozóval működő ékszerkészítő üzemrészünk vezetői munkakörének betöltésére. Fizetés: megegyezés szerint. Szükség esetén esetleg OTP-lakás is megoldható. Szegedi Órás-Ékszerész Könnyűfém Szövetkezet Szeged, Pf. 145. 6701 Üzemmérnökképzés Debrecenben Debrecenben, a Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola építőipari és gépészeti karán a magasépítési és az építőgépész szakra várjuk a jelentkezéseket az 1982/83-as tanévre. A rendeletben előírt szociális támogatás mellett minden elsőéves hallgató diákotthoni elhelyezéséről gondoskodunk.­ Végzett üzemmérnökeink jó elhelyezkedési lehetőséget találnak. Az építőipar és építésgépesítés iránt érdeklődő érettségizők a következő címen jelentkezhetnek: Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Debrecen, Landler Jenő u. 2-4.

Next