Népszabadság, 1982. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-17 / 40. szám

KÖZGAZDASÁG Bérszabályozás — vállalati szemszögből 1981. november 18-án a Nép­­szabadság közgazdasági rovata dr. Pongrácz László tollából ismertette az 1982. évi bérsza­bályozási rendszer módosítását, annak okait. Nem érdektelen ennek nyomán azokat a gon­dokat sem áttekinteni, melyek a régi és a módosított rendszer alkalmazásában is jelentkeztek a vállalatoknál, különösen a nagyvállalatoknál. Saját válla­latomnál (Magyar Hajó- és Darugyár) tapasztaltakat írom le, megtoldva a szakmabeli kollégákkal beszélgetések, vi­ták során kialakított vélemé­nyekkel is. Bázisérdekeltség A nagyvállalatok vezetői szá­mára a béremelés, a dolgozó­kat kielégítő bérszínvonal el­érése ugyanolyan cél, mint a nyereség, a készletcsökkentés vagy a tőkés export növelése. Ha figyelembe vesszük azt a társadalmi érdeklődést, mely a béreket kiemeli a vállalati mu­tatók sorából, akkor helyénva­ló még az a megállapítás is, hogy a bérfejlesztési mutatók alakulása — melynek része a nyereség — kiemelt, eseten­ként meghatározó a tervekben, a gazdálkodásban. Ez arra kész­teti a vállalatokat, hogy gaz­dálkodásukat — esetenként az indokoltnál nagyobb mérték­ben is — bérszabályozási érde­keik alá rendeljék. A vállalatok több forrásból emelhetik a béreket. Az első, a legfontosabb a hatékonysági mutatók javítása. Ez elvileg szinte korlátlan bérnövelést enged. Ezen túl a létszámcsök­kentés és a bértartalék lehet béremelés forrása. Ha csak a hatékonysági mutató alakulá­sát nézzük, akkor azzal a kö­vetelménnyel találjuk magun­kat szembe, hogy évről évre, viszonylag nagy léptekkel kell a bérfejlesztési mutatót, ezen belül is a legmozgékonyabb részt, a nyereséget növelni. Ez a követelmény még középtá­von is vitatható, mert folyama­tos, törésmentes, dinamikus fejlődést elvárni nem reális — különösen a hazai és a világ­gazdasági helyzet korunkra jellemző feszültségei mellett. Bár a rendszer tartalmaz olyan szabályozóelemeket, melyek az átmeneti visszaesések idejére is megoldást adnak — a tarta­lékfelhasználásra gondolok —, de ennek keretei olyan szigo­rúak, hogy ha a vállalat csak erre volna utalva (tehát a ha­tékonysági mutató nem növe­kedne), úgy az bérfejlesztési elképzeléseiben törést okozna. A mi vállalatunknál például volt a konténergyártásban egy olyan féléves periódus, amikor a kereslet elég lanyha volt. Mi is úgy tettünk, ahogy a sza­bályozó rendszer sugallja: ezen a területen visszafogtuk a bére­ket. Ennek az lett a következ­ménye, hogy tucatjával men­tek el olyanok, akikre ma már égető szükség lenne, de nekik már új munkahelyük van. Hi­báztunk, amikor a pillanatnyi helyzethez igazítottuk a mun­kaügyi politikánkat és meg­gondolandónak tartom, hogy az állami szabályozás ezt teszi. A vállalatvezetés egyébként kénytelen számolni a folyama­tos fejlődés szabályozókban megfogalmazott „elvárásával”, és ezért olyan taktikát dolgoz ki, amely igazodik ehhez. Ha a vállalatvezetés választhat, ak­kor azon az úton kell járnia — mert érdekei így diktálják —, hogy az esetleges kiugró telje­sítményt fogja vissza, megpró­bál abból a későbbi évekre is átmenteni, így a bérszabályo­zási rendszer olyan taktikázás­ra készteti a vállalatot, mely teljesítmény-visszatartásra ösz­tönöz, és ez semmiképp sem kívánatos. „Skatulyák” A bérszabályozási rendszer alkalmazásának más oldalát vizsgálva szót kell ejteni az egyéni (személyi) érdekeltsé­gekről is. A mai — több év óta azonos elveken kiadott — ren­delkezések a személyi jövedel­mek többségét kitevő alap­vagy besorolási béreket majd­nem minden vállalatra egysé­gesen érvényes besorolási ta­rifák, „skatulyák” alkalmazá­sával írják elő. Ez több gondot is okoz azon túl, hogy igen vi­tatható a skatulyák mérete, egymáshoz való aránya és egy­általán: szükségessége is. A vállalat által felhasználható bért összességében egyébként már — e cikk elején említett — rendszerek amúgy is szabá­lyozzák. Ezeket megfejelni to­vábbi részszabályokkal nem célszerű. Nézetem szerint el­vesztette létjogosultságát, indo­koltságát az a felfogás, hogy az ország valamennyi — azo­nos körülmények között dolgo­zó — lakatosát vagy könyve­lőjét ugyanabba a bérbesoro­lási skatulyába kell tenni. Már csak azért is furcsa ez, mert a vállalatok nem is tartják be, hiszen ezerféle kiskapuja van a rendeleteknek. Az egész bér­­szabályozás amúgy is igen bo­nyolult, de ezen belül az egyé­ni bérezési rendszereket meg­szabó utasítások valószínűleg túlszabályozottak. Úgy vélem, ezeken jelentősen egyszerűsí­teni kellene például a korláto­zások, tarifák megszüntetésé­vel. A személyi bérek megállapí­tásának — ami az érdekeltség lényege­ — további, szinte meg­fejthetetlen rejtélye az, hogy a vállalati mankja során még mi, az igazán magas bérszín­vonallal rendelkező hajógyá­riak is igen gyakran találko­zunk azzal, hogy a hozzánk képest kis gazdasági erőt kép­viselő vállalkozások, üzemek olyan béreket kínálnak dolgo­zóinknak vagy a mi telephe­lyünkön dolgozó munkaválla­lóik olyan jövedelmek em­legetésével bosszantják mun­kásainkat, melyek érthetetlenül magasak. Kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy a bérszabá­lyozási, jövedelemszerzési sza­bályok vagy nem érvényesek mindenkire, vagy igen sok a hasznosítható kiskapu (mi ma­gunk is tudunk ilyeneket). Ha a vásárlóerő-kiáramlás oldaláról vizsgáljuk a felvetett kérdést, bizonyára nem okoz problémát az, hogy néhány tíz­vagy százezer dolgozó bérsza­bályozása nem olyan konzek­vens, mint a nagyvállalatokat érintő elszámoltatási kötele­zettség. A közvetlen gazdasági károkon túl a bérfeszültségek­ből adódó irritálás azonban nem lebecsülendő. A megoldás nyilvánvalóan az lehet, ha az ilyen kezdeményezések, vállal­kozások, valamint a nagyválla­latok azonos jövedelemérde­keltségi elbírálásban részesül­nek és így — rugalmasságuk, aktivitásuk erejével — vívhat­ják ki a magasabb bért. Fiktív mutatók Érdemes néhány észrevételt tenni a bérszabályozás koncep­ciójáról is. A mai rendszer alapelve az, hogy a bérfejlesz­tési lehetőséget a jogszabály a vállalat valamilyen mutatójá­nak fejlődésével köti össze. Ez a gyakorlat — melyet külön­böző fékek is terelnek — a népgazdasági vásárlóerő-ki­áramlást kívánja a teljesít­ménynövekedésekkel összehan­golni. Gondot okoz viszont az, hogy amíg a bérkiáramlás va­lódi vásárlóerő, addig a gaz­dálkodási mutatók javulása fiktív is lehet. Ez magyarázza például részben azt a nemkí­vánatosnak tartott jelenséget is, hogy a vállalati teljesítmé­nyek — az adatok szerint — a népgazdasági összeredmé­­nyeknél jobban emelkedtek. Emlékszünk még a gazdag vállalatok — szegény költség­­vetés ellentétpárra, mellyel né­hány éve jellemezték a hazai gazdasági viszonyokat. Ez az anomália is részben abból adó­dott, hogy a vállalatok nem­csak színvonalas tevékenysé­gükkel tudják eredményeiket javítani, hanem azt más mó­don is növelhetik. Ez a valódi gazdasági helyzetet több eset­ben csak igen sok átszámítás­sal tükröző vállalati nyereség viszont mégis csak a tényleges bérkiáramlást szabályozza. Aligha lehet vitás, hogy egy­­egy nagyvállalat egészének gazdasági tevékenysége egyik évről a másikra nem romolhat vagy javulhat 50 vagy 100 szá­zalékkal, de a gazdasági mu­tatók, a nyereség ezt mégis megteszik. Fel lehet tenni a kérdést: alkalmas-e a teljesít­mények növelésének mérésére az a mutatórendszer, melyet ma erre használunk. Végezetül egy gondolat a lét­számcsökkentésről és ennek bérkonzekvenciáiról. Meggyő­ződésem, hogy ez a rendszer, melyben az eltávozott dolgo­zók bére a megmaradók kö­zött csak korlátozottan osztha­tó fel, kizárólag kényszer szü­leménye. Ugyanakkor vitatni kell azt, hogy a kilépettek el nem költött bérének felhasz­nálása arra ösztönözte a válla­latokat, hogy szabaduljanak meg a dolgozóktól. A vállala­toknak — akármilyen fontos is a bérek emelése — vannak egyéb céljai is, így például a termelés, az export, a nyereség növelése. Ha — és csak any­­nyiban — ezt a létszám csök­kentése elősegíti, úgy szorgal­mazzák azt. Angyal Ádám a Magyar Hajó- és Darugyár közgazdasági főosztályának vezetőj­e Minőségjavítás­­ japán módra A legutóbbi időben különbö­ző szakmai tanácskozásokon többen javasolták, hogy há­ziunkban is be kellene vezetni a japánok által kidolgozott és a fejlett ipari országokban többfelé alkalmazott minőségi köröket. (A minőségi körök az angol Quality Control Circles fordítása. 1962-ben a Toyota gépkocsigyár motorszereldéjé­­ben a fizikai dolgozókból ön­kéntes alapon alakultak meg az első kis csoportok, amelyek közösen próbálták felderíteni a minőségi hibák okait.­ A második világháború után a japán gazdaság rohamos fej­lődésnek indult, de akkoriban a „Made in Japan” világszerte egyenlő volt a rossz minőségű termékkel, a bóvlival. A hely­zet megváltoztatására a japá­nok összehangolt, a külkeres­kedelmet, a minőség-ellenőrzést és a szabványosítást érintő or­szágos intézkedéseket hoztak. Előadó körútra hívták meg a legismertebb külföldi szakem­bereket, akik kezdetben a leg­nagyobb vállalatok vezetőit, majd a középszintű vezetőket is megismertették a minőség­­szabályozás korszerű módsze­reivel. Az 1950-es évek végén, az 1960- as évek elején aztán felismer­ték, hogy a vezetők megnyeré­sén kívül elengedhetetlen a fi­zikai dolgozók, a szakmunká­sok bevonása is. Hiszen, ha jól belegondolunk, a vállalatoknál minden dolgozó képes tenni va­lamit azért, hogy munkáját jobban végezze. S ha ehhez megfelelő segítség, szakmai ok­tatás és elismerés is párosul, szinte bizonyos a siker. A japán módszerben az a páratlan, hogy a vezetők által alkalmazott minőségjavítási módszerek leegyszerűsített, könnyebben kezelhető változa­tát elsajátíttatják a munkások­kal, akik saját tevékenységük elemzésére, a minőségi hibák kiküszöbölésére használják fel ezeket az eljárásokat. Egy példa talán érthetőbbé teszi, miről is van szó. Egy ja­pán elektronikai vállalat egyik dolgozójának az volt a felada­ta, hogy tranzisztorokat for­rasszon be az áramkörökbe. A műveleti utasítás szerint csak arra kellett figyelnie, hogy a felhasznált tranzisztorok lábai elég hosszúak legyenek. Ame­lyik rövidebb volt, azt félre kellett dobnia. Idővel így ösz­­szegyűlt egy halom tranzisz­tor, amelynek rövidebb volt a lába. A minőségi körben ma­guk a dolgozók munkaidő után ezeket vették vizsgálat alá. A konkrét elemzés kimutatta, hogy a tranzisztorokat gyártó két gép közül az egyiket rosz­­szul állították be, s a gépet kezelő munkást sem képezték ki megfelelően. Ebben a pél­dában az a lényeges, hogy a minőségi kör olyan hiba okát derítette fel és küszöbölte ki, amely azelőtt senkinek nem volt a feladata, s így elkerülte a figyelmet. Végül is a tran­zisztor értéke nem túl nagy, a selejtes darabokat továbbra is nyugodtan félretehette volna a munkás. A közbeavatkozás je­lentősége abban áll, hogy ez­után még véletlenül sem ke­rülhet be a nagy értékű be­rendezésekbe olyan tranzisz­tor, amelynek rövidebbek a csatlakozásai. A Toyota gyári kísérlet ered­ményei felülmúlták a várako­zást. Az első minőségi körök tapasztalatai is bizonyították, hogy a munkások élénken ér­deklődnek a környezetükben levő hiányosságok kiküszöbö­lése iránt. Az 1970-es évek közepére a ja­pán áruk minősége elérte, sőt kezdte felülmúlni a legfejlet­tebb ipari országok termékei­nek minőségét is. A fogyasz­tók tapasztalhatták, hogy az olcsóbb ár nem feltétlenül jár együtt gyengébb minőséggel, sőt ilyen áron is lehetséges a használatnak jobban megfele­lő (színes tévék, személygép­kocsik, optikai cikkek és a többi), a fogyasztónak több ké­nyelmet nyújtó termékek ter­vezése és előállítása. A legtöbb iparilag fejlett s néhány fejlődő országban is már több éve elkezdték a mi­nőségi körök módszerének be­vezetését. Számtalan világhírű cég, az ITT, a General Electric, a Lockheed, a brazil Volkswa­gen, a Renault, a Philips, a Siemens és a Volvo, hogy csak néhányat említsünk, jelentős erőfeszítéseket tesz dolgozói­nak betanítására, és egyálta­lán nem szégyellik, hogy tanul­niuk kell a japánoktól. A hí­res cégek vezetői és dolgozói megértették, hogy a japán ki­hívásra a helyes válasz, még ha egyelőre nem könnyű is, a lehető leggyorsabban átvenni a módszereket, adaptálva azo­kat a helyi körülményekre és tradíciókra. Jelentősen segíti ezt a mun­kát az Európai Minőségügyi Szervezet is, amely éppen a két évvel ezelőtti budapesti konferenciáján rendezte meg első ízben a minőségi körök módszereit oktató szakemberek tapasztalatcseréjét. Talán ez is hozzájárult süthöz, hogy több hazai vállalat felfigyelt a mód­szerre, és hozzákezdett beveze­téséhez. A Magyar Vagon- és Gép­gyárban, valamint a Beton- és Vasbetonipari Műveknél már megalakultak az első minősé­gi körök, és a munka előké­születi stádiumban van a Me­dicor Művekben. Ma még ko­rai lenne bármit is mondani e próbálkozásokról, az első ér­tékelhető tapasztalatok és ered­mények 1982 első félévének vé­gére várhatók. Mindenesetre maga a tény biztató, s jelzi, hogy a minőség mindinkább a vállalatok érdeklődésének hom­lokterébe kerül. A gyorsabb előrehaladást több tényező is akadályozza. Az egyik: a legtöbb hazai vál­lalat olyan csodamódszert sze­retne alkalmazni, amely gyor­san és könnyen megoldaná a minőséggel kapcsolatos összes problémáit. A minőségi körök viszont csak olyan vállalatok­nál vezethetők be, ahol a vál­lalatvezetés a minőség javítá­sára összehangolt, tudatos te­vékenységet folytat. További problémát okoz, hogy hiányoznak a vállalatoknak se­gítséget nyújtó hazai szakem­berek és oktatási anyagok. Nem tisztázott még az sem, hogy a szocialista brigádok milyen mértékben alkalmasak a mi­nőségi körök működtetésére, szükséges-e ehhez a brigád szervezetét átalakítani. A külföldi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy különösen nagy figyelmet kell fordítani a javaslatok megvalósítására és az anyagi-erkölcsi elismerésre. Talán e kérdésben is elgon­dolkozhatunk a japánok gya­korlatán, akik a tavalyelőtti varsói minőségügyi konferen­ciára 35 tagú delegációjukba a 28 legsikeresebben működő mi­nőségi kör vezetőjét, tehát szakmunkásokat delegáltak. Nagy Ernő a GTE minőségszabályozási szakosztályának alelnöke A nemzeti jövedelem növekedése 1970 - 100 A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a nemzeti jövedelem 1970 óta 61,5%-kal nőtt, ezen belül 1981-ben 1,8%­­kal. Az anyagi ágakban foglalkoztatottak száma ugyanakkor csökkent, így a nemzeti jövedelem növekedése teljes egészében a munka termelékenységének növekedéséből származott. E nö­vekedést az állóeszköz-állomány folyamatos bővülése és kor­szerűsítése tette lehetővé. A terv 1982-ben 1—1,5%-os nemzetijö­­vedelem-növekedéssel számol, amit ugyancsak a termelékeny­ség növelésével kell biztosítani. A VILÁGGAZDASÁG HÍREI Szovjet—csehszlovák atomerőmű-szerződés Szovjet és csehszlovák vál­lalatok megállapodása alapján az évtized végére Temelinben 1000 megawattos atomerőmű épül. Az erőműben a szovjet tervezésű VVER—1000 típusú reaktor működik majd, ennek egyes alkatrészeit csehszlovák üzemekben gyártják. Cseh­szlovákia korábban 2 atom­erőmű-szerződést kötött a Szovjetunióval, ennek alapján már megindult a termelés egy dél-szlovákiai erőműben, a másik pedig jelenleg épül Dél- Moráviában. (Világgazdaság) Irak amerikai vásárlókat keres Irak enyhít a korábbi szigorú bojkottrend szabályain, és két­éves szünet után új olajszerző­déseket akar kötni amerikai olajcégekkel, hogy felfuttathas­sa olajexportját — jelentette a Petroleum Intelligence Week­­ly. Irak 1979 és 1980 folyamán szigorította a bojkottrendelke­zéseket és megszüntette az üz­leti kapcsolatot a legtöbb ame­rikai olajvállalattal. Ezek ad­dig napi 300-400 ezer barrel iraki olajat vásároltak. Irak olajexportja az Iránnal folyta­tott háború óta erősen vissza­esett, de az ország — hogy nö­velje devizabevételeit — a ter­melést a jelenlegi napi egy­millió­ barrelről napi 1,8 millió­ra szeretné felfuttatni. (AP— DJ) Mexikó és a KGST gazdasági kapcsolatai A kereskedelmi kapcsolatok bővítéséről szóló megállapo­dást írtak alá Mexikóvárosban Mexikó és a KGST képviselői. A tanácskozáson a szocialis­ta országok javaslatokat ter­jesztettek elő mexikói fejlesz­tési programokban való részvé­telükre. A Szovjetunió például évi 30 ezer tonna izoprén kau­­csukot előállító üzem, valamint szovjet—mexikói közös vállal­kozásban létesítendő pezsgő­gyár, Bulgária agráripari, az NDK pedig gépipari létesítmé­nyek felépítésére tett ajánla­tot, Lengyelország öt teherszál­lító hajó szállítását vállalná. Mexikó illetékesei is késznek bizonyultak a Szovjetunióban megvalósítandó létesítmények, így egy évi 250 ezer tonna ka­pacitású papírgyár felépítésé­ben való közreműködésre. (Vi­­lággazdaság) Olivetti-robotok a Westinghouse-nak Az olasz Olivetti cég öt évre szóló megállapodást írt alá az amerikai Westinghouse Elect­ric Corp.-nel, melynek értelmé­ben együttműködnek az ipari automatizálásban. Első lépés­ként az amerikai cég 40 Sigma márkanevű robotot vásárol partnere OSAI (Olivetti Siste­­mi per l’Automazione Indust­­riale) nevű dél-olaszországi al­vállalatától. A Westinghouse kizárólagos jogot kap a termék észak-amerikai gyártására, ér­tékesítésére és szervizelésére is. A szerződés értékét nem tették közzé. (AP—DJ) Az MNB devizaárfolyamai Érvényben: 1982. február 16-tól Devizanem Vételi Közép* Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 6441,06 6447,51 6453,96 Ausztrál dollár 3769,60 3773,37 3777,14 Belga frank 86,13 86,22 86,31 Dán korona 447,96 448,41 448,86 Francia frank 577,74 578,32 578,90 Hollandi forint 1338,69 1340,03 1341,37 Japán jen (1000) 147,23 147,38 147,53 Kanadai dollár 2856,86 2859,72 2862,58 Kuvaiti dinár 2123,8112135,9512148,09 Norvég korona 582,97 583,55 584,13 NSZK-márka 1467,90 1469,37 1470,84 Olasz líra (1000 27,58 27,61 27,64 Osztrák schilling 209,33 209,54 209,75 Portugál escudo 50,17 50,22 50,27 Spanyol peseta 34,75 34,78 34,81 Svájci frank 1827,62 1829,45 1831,28 Svéd korona 602,40 603,00 603,60 Tr. és cl. rubel 2597,40 2600,00 2602,60 USA-dollár 3458,23 3461,69 3465,15 HÁZTARTÁSI GÁZKÉSZÜLÉKEK SZERELÉSE. FŰTÉSSZERELÉS GÁZ- ÉS SZÉNTÜZELÉSRE. Gyorsított készülékcsere Most rendelik meg! Fővárosi JAVSZER Vállalat Budapest VII., Dohány u. 37—39. Telefon: 420-438, 420*943 és 429*007. Tervézés és kivitelezés. OTP-hitelre is.

Next