Népszabadság, 1982. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-03 / 28. szám

Útkeresés a vaskohászati recesszióból Napjainkban a vaskohászat világszerte piaci és hatékony­­sági gondokkal küzd. Az elhú­zódó gazdasági recesszió körül­ményei között az ágazat tipi­kus „válságágazattá” vált. Az energia- és a nyersanyag-, va­lamint a szállítási költségek emelkedése az ágazatot már 1973 óta sújtja. A kohókoksz világpiaci ára az utóbbi tíz­ év­ben ötszörösére, a vasérc ára duplájára nőtt. Nem szorul részletesebb magyarázatra, hogy mit jelent ez a legna­gyobb energiafogyasztó ágaza­tok közé tartozó vaskohászat számára, ahol egy tonna nyers­vas előállításához a legmoder­nebb technológiát képviselő óriás kohókban is 500 kg körü­li kohókokszra van szükség, és egy tonna megmunkálatlan acél fűtőanyag-tartalma 25—26 G Joule körül van. A költségnövekedés többé­­kevésbé elviselhető volt mind­addig, amíg a felhasználói ke­reslet csökkenése nem korlá­tozta a ráfordítások áthárítá­sát a fogyasztókra. Az utóbbi években azonban a kohászat legnagyobb felhasználói (autó­ipar, hajógyártás, építőipar) is tartósan a válság sújtotta ága­zatok közé kerültek, és az ösz­­szeszűkült értékesítési piacok nem vagy csak alig teszik le­hetővé a termelési költségek érvényesítését az árakban. Ilyen körülmények között több acélipari cég került súlyos gaz­dasági helyzetbe. Tőkésországokbeli erőfeszítések A tőkés országok többségé­ben az acélipar gazdaságon be­lüli súlya nagy, az itt foglal­koztatott munkáslétszám igen tekintélyes. Az önellátás és a világpiactól való nagyfokú füg­gés elkerülése stratégiailag is fontos kérdés. Emellett az acél­ipar sorsától sok más ágazat helyzete is függ. Ezzel magya­rázható, hogy a kormányok többsége az iparág védelmé­ben sok intézkedést hozott. Ezek közé tartoznak a kapaci­tások kötelező csökkentésére, a magas belső árak biztosítá­sára, az import korlátozására vonatkozó rövid vagy közép­távú intézkedések, amelyek a krízis túlélését hivatottak biz­tosítani. Ezen túlmenően azon­ban hosszú távú stratégiai se­gítséget is nyújtanak az acél­iparnak az amortizációs kulcs felemelésével, adókedvezmé­nyekkel, hosszú lejáratú hite­lekkel, ily módon kívánva tá­mogatni az ágazat műszaki megújhodását, illetve az ehhez szükséges nyereség felhalmo­zását és a vállalatok jövőbeli veszteségmentes működését. A támogatások odaítélésének általában feltétele az, hogy a kérelmezőknek olyan hosszú távú gazdasági és fejlesztési tervük legyen, amely bizonyos fokú garanciát nyújt a vállalat jövőjét illetően. A stratégiai tervek abból indulnak ki, hogy a világgazdaság növekedése az 1980-as években a korábbinál lassúbb ütemű lesz. A jelenle­gi akut túlkínálati helyzet az acéltermékek világpiacán a ka­pacitáskorlátozások ellenére legalább 1982 végéig fennma­rad. A kapacitások és a keres­let közötti szakadék csak az 1980-as évek második felében szűnik meg. Hosszabb távon sem várható a kereslet évi 2—3 százalékosnál nagyobb növeke­dése, és a világpiaci acélárak valószínűleg lassabban nőnek az inflációs rátánál. Ilyen körülmények között nagy jelentősége van az elavult kapacitások leépítésének, a fel­szabaduló munkaerő elhelye­zésének, az energia-, anyag- és élőmunka-felhasználás csök­kentésének, a termelési költsé­gek visszaszorításának. E tö­rekvések nyomán valószínűsít­hető, hogy évtizedünkben álta­lánosan végbemegy az energia­árrobbanás után megkezdődött technológiai átrendeződés, amelynek során az energiata­karékos ún. nyersvasbázisú in­tegrált, illetve a hulladékbázi­sú modellek válnak általános­sá. (Az első azáltal takarít meg energiát, hogy a nyersvastól az öntésig, illetve a hengerelt árá­ig folyamatos gyártást tesz le­hetővé; az utóbbi a nyersvas­­gyártási fázis kiküszöbölése miatt gazdaságos.) A termék­­szerkezet az anyagtakarékos­ság követelményeinek megfe­lelően szintén átalakul. Az igé­nyek növekedésével számolha­tunk mind a gépgyártás, mind az építőipar részéről a viszony­lag kisebb súlyú és méretpon­tos acél késztermékek iránt, amelyek anyag- és energiafel­használás, valamint megmun­kálás szempontjából egyaránt takarékosabb eljárásokat és megoldásokat tesznek lehető­vé. A melegen hengerelt acél­termékek közül a lapos termé­kek (lemezek, szalagok) iránt nő jobban az igény. Gyorsan emelkedik a kereslet az acél­csövek, a foszfor- és kénmen­tes, valamint az olcsóbb ötvö­zőanyagokkal gyengén ötvö­zött, tulajdonságaiban homo­gén, forma- és méretpontos késztermékek iránt. Valószínűleg tovább folyta­tódik az ágazat koncentráció­ja és a termelés egymást kö­vető fázisainak integrációja egy vállalaton belül. Egy-egy acélipari konszern már ma is kezében tartja a vasércbányá­szattól, a szénkitermeléstől kezdve a gépgyártásig, az épí­tőipari tevékenységig a teljes vertikumot. .A kohászati üze­mekhez gyakran tartoznak ne­hézgépgyárak, szerelő-építő vállalatok, kohászati mellék­­termékeket (kátrány, kén) fel­dolgozó vegyi üzemek is. Így a kohászati termelők saját ter­mékeik egy részének a felhasz­­­­nálói is. Termékeik másik je­lentős részét ugyancsak kohá­szati üzemeknek értékesítik, olyan cégeknek, amelyek más jellegű másod- vagy harmad­termékek gyártására speciali­zálódtak, de késztermékgyártá­sukhoz szükség van más kohá­szati anyagokra is. Ilyen módon a kohászati vállalatok között szoros, közvetlen kapcsolat ala­kul ki, egymás, termékeinek je­lentős átvevői. A vállalatokon belüli és a vállalatok közti ösz­­szefonódás a jövőben várható­an erősödik, mivel ez bizo­nyos védettséget jelent egy­részt a kohászati termékek ke­resletének visszaesése ellen, másrészt a világpiaci áringa­dozásokkal szemben. Sok eset­ben a kohászati termékek ala­csony ára ellensúlyozható a késztermékek értékesítése so­rán. Gazdaságossági megfontolá­sok késztetik a tőkés vállala­tokat arra is, hogy már megle­vő kapacitásaikat áttelepítsék valamely fejlődő országba, ahol a nyersanyag vagy energiahor­dozó helyben van, és az acél­fogyasztás növekedésére is szá­mítani lehet. Különösen a leg­utóbbi évek műszaki újdonsá­ga, a közvetlen redukciós mi­­nikohók kitelepítésére kerülhet sor, amelyeket Japánból és Nyugat-Európából a földgázzal rendelkező fejlődő országokba telepítenek át. A felsoroltak arra utalnak, hogy a recesszióból való ki­utat, az ágazat helyzetének hosszú távú stabilizálását a fejlett kohászattal rendelkező országok a technológiai fejlesz­tésben, a termékszerkezet át­alakításában, a termelés szer­vezeti kereteinek rugalmas változásában látják. Hazai gondok A magyar vaskohászatot, amely termelésének 20—25 szá­zalékát tőkés relációban érté­kesíti, és belföldön is export­követő árképzésre kötelezett, érzékenyen érinti a kedvezőt­len világpiaci helyzet. Annál is inkább, mert az acélipari vál­ság felszínre hozta az ágazat olyan gyengéit is, amelyek nem új keletűek, és korábban is hát­rányos helyzetet teremtettek számunkra a tőkés exportőrök­höz, képest, de a kedvező érté­kesítési lehetőségek időszaká­ban és az 1980-ig érvényben levő világpiaci árakra alig ér­zékeny belföldi ármechaniz­mus mellett nem, vagy csak kis mértékben voltak érzékel­hető. Melyek ezek a fogyaté­kosságok? Technológiai szempontból nemzetközi­­összehasonlításban a kohászati kapacitások de­centralizáltsága, a feldolgozás­ra kerülő érc gyenge minősége a legszembeötlőbb. Ezek kö­vetkezménye is a nemzetközi átlagnál jóval rosszabb fajla­gos energiafelhasználás, a rendkívül magas anyagmozga­tási és élőmunkaigény. A termékszerkezetet tekint­ve szintén lényeges eltérések tapasztalhatók a nemzetközi irányzatoktól. A hengerelt áruból másod- és tovább fel­dolgozott termékeket előállító, kapcsolódó vertikumok fejlesz­tése nem volt kielégítő. Kicsi a magasabb feldolgozottságú ter­mékek aránya. Kovácsolt és öntött termékeink zöme alak­hűség, mérettűrés és felü­leti kidolgozás szempontjából nem felel meg a nemzetközi normáknak. Csaknem hiányoz­nak a magas szilárdságú, ötvö­zött speciális gyártmányok. Kétségtelen, hogy a legutóbbi évek több jelentős beruházása (dróthengermű, nemesacélmű, folyamatos öntő­sorok stb.) ja­vított a termékszerkezeten, az elmaradás azonban még min­dig igen jelentős. A nemzetközi gyakorlathoz képest a legjelentősebbek az eltérések a termelési profilt és a termelési szervezetet illető­en. Magyarországon — az ipar­szervezés ágazati sémájának megfelelően — a kohászati üze­mek csaknem kizárólag alap­anyagok és félkész termékek gyártására szakosodtak. A má­sod- és harmadtermékek gyár­tása még belefér a gyártási nó­menklatúrába, a késztermékek azonban — néhány kivételtől eltekintve — lényegében pro­filidegennek számítanak a ko­hászati üzemekben. Fejlesztési koncepció 1982 folyamán elkészül a vaskohászat 2000-ig szóló fej­lesztési koncepciója. A kídol­­■gozás során feltétlenül érdemes lenne figyelembe venni a nem­zetközi tapasztalatokat és az alkalmazkodást célzó új fejle­ményeket. Az acélvilágpiac sa­játosságai és várható kilátásai azt sugallják, hogy célszerű lenne gyártókapacitásainkat a hazai gépipar, építőipar stb. felhasználásához igazítva elő­irányozni. Ez nem mond el­lent a nemzetközi munkameg­osztásba való egészséges be­kapcsolódás elvének, amelynek megvalósítása a vaskohászat­ban is elengedhetetlen. Itthon kellene előállítani mindazokat a termékeket, amelyek adott­ságaink mellett gazdaságosan előállíthatók, ezekből exportra is kellene termelni. Az import­ból hazai termelésnél olcsób­ban beszerezhető termékek gyártásáról pedig le kellene mondani. Hosszú távon az ér­tékesebb, minél nagyobb mér­tékben megmunkált termékek előállítására kellene berendez­kednünk. Ez nemcsak azt je­lentené, hogy a kohászati kül­kereskedelmünk cserearányai javulnának, hanem azt is, hogy a népgazdaság többi ágazata (elsősorban a gépipar­ is ver­senyképesebb lehetne a nem­zetközi piacokon. A következő évek fejlesztési politikájának azt a célt kellene szolgálnia, hogy a kohászat gyártmány­struktúrájában ilyen jellegű átalakulás menjen végbe, még akkor is, ha ez újabb beruhá­zásokkal, munkaerő-átcsopor­tosítással és egyéb kapcsolódó problémákkal jár együtt. Nyers Józsefné a Konjunktúra- és Piackutató Intézet munkatársa Annak ellenére, hogy a komplex program teljesítése a hetvenes évtizedben minőségi­leg új színvonalra emelte a KGST-tagországok együttmű­ködését, a tagországok új ne­hézségek egész sorával találták magukat szembe, amelyekre ilyen mértékben nem lehetett számítani a komplex program kidolgozásakor — állapítja meg Jaroslav Fingerland és Boris Djakin a Hospodárské Noviny, 1981. évi 45. számában (csehszlovák közgazdasági heti­lap) megjelent cikkében. Első­sorban arra gondolunk, hogy lényegesen megváltoztak a nyersanyagok (különösen az energiahordozók) beszerzésé­nek feltételei — fejtik ki a cikk szerzői. E fejlődés kö­vetkezményei úgy nyilvánul­tak meg, hogy a világpiacokon módosultak e késztermékek és a nyersanyagok közötti csere­arányok az utóbbiak javára; rohamosan erősödött a kon­­kurrencia a feldolgozóipari, de különösen a gép- és vegyipari termékek világpiacán, fonto­sabbá vált az országok műsza­ki-tudományos potenciálja mint gazdasági fejlődésük dön­tő tényezője. Egyelőre nem sikerült hiány­talanul megoldani a gazdasá­gok szerkezeti átalakítását, az exporttermékek minőségének és műszaki színvonalának ja­vítását, aminek az lenne a cél­ja, hogy jobban ki lehessen használni a hazai gyártású és importált gépeket. Nem sike­rült megszüntetni néhány in­dokolatlan párhuzamot sem, és ezért a KGST-piacon bizonyos vonatkozásokban termékhiány, más vonatkozásokban viszony­lagos termékfelesleg keletke­zett. Az egyes KGST-tagorszá­gok gazdaságaiban a termelési struktúra nem alkalmazkodik teljesen az adott természeti és gazdasági feltételekhez, a gaz­dasági méretekhez, és ezért csökken a termelési és fel­használási struktúrák haté­konysága. Milyen tartalékok vannak a további fejlődéshez az anyagi termelésben és a műszaki-tu­dományos együttműködésben ? Eddig a tagországok nem hasz­nálták ki eléggé azokat a lehe­tőségeket, amelyeket­­a nem­zetközi gyártási szakosodás és kooperáció nyújt a feldolgozó­­iparban, különösen a gépipar­ban, és még mindig keletkez­nek szuboptimális méretű új termelési kapacitások. Bár a szakosított termelés a KGST- tagországok kivitelében eléri a 34 százalékos részesedést, egye­lőre nem kielégítő az új tech­nika részaránya. Az utóbbi években elért bizonyos hala­dás ellenére nincs megnyug­tatóan megoldva a műszaki­­tudományos együttműködés és a nemzetközi gyártási szako­sodás és kooperáció közötti kapcsolat, gyakorlatilag nin­csenek olyan szakosodási szer­ződések, amelyek kiterjedné­nek a kutatás—fejlesztés— gyártás—felhasználás egész láncolatára. Egészében véve azt mond­hatjuk, hogy az európai KGST- tagországok lényeges probléma megoldása előtt állnak — át kell térniük a nagyrészt inten­zív gazdasági növekedésre, amihez viszont arra van szük­ség, hogy a gazdaság minden vonatkozásiban kiegyensúlyo­zott legyen, megszűnjék „hiánygazdálkodás” jellege, és kellő tartalékai alakuljanak ki. Ennek az átállásnak a legfőbb feltétele a KGST-tagországok optimálisabb bekapcsolódása a nemzetközi munkamegosztás­ba, főleg a KGST-integráció keretében. A KGST-tagországok gazda­ságfejlődési perspektívái, ha­tékonyabb szakosodásuk köz­vetlenül összefüggenek azzal, hogyan valósítják meg a hosszú távú együttműködési célprog­ramokat a népgazdaság leg­fontosabb ágazataiban. Ezek a programok feltételezik a tag­országok szorosabb együttmű­ködését a szükségletek kielé­gítésében a legfontosabb fűtő­anyagokból, energia- és nyers­anyagfajtákból, a műszakilag fejlett gépekből és berendezé­sekből, sokféle élelmiszer-ipari termékből, a magas színvonalú tartós fogyasztási cikkekből. A KGST-integráció fejlődése KÖZGAZDASÁG Fogyasztóiár-indexek néhány tőkés országban (az 1980. év 1975 .§-ában) A nemzetközi szervezetek adatai alapján készült ábrából látható, hogy néhány tőkés országban a fogyasztói árszínvonal az elmúlt öt évben a duplájára nőtt, de a többi országban is igen nagy mértékben emelkedtek a megélhetési költségek. 1981-ben további két számjegyű (10—20% közötti) áremelkedés volt az USA-ban, Angliában, Franciaországban, Olaszországban, Spa­nyolországban, Svédországban. CD tauan­ CT) Miqilia ("ÉK ) ig­«ült Királyiig (*T~^) FwKnonig (^NL) Hollandia (T)­­«‘" CjP) HSZK (_ I )) Olaszország E Spanyolország S Cl Svédország (JJS^) Am­eri­ai Egyesült Államok * A VILÁGGAZDASÁG HÍREI Afgán búzavásárlás a Szovjetuniótól Afganisztán 70 ezer tonna búzát vásárolt a Szovjetunió­tól, hogy kiegészítse tartalék­­készleteit — jelentette a ka­­buli rádió. A szovjet szállítá­sok megkezdésének időpontja 1982 márciusa. A kabuli rádió szerint Afganisztánnak meg­felelő gabonakészletei vannak, a vásárlás célja kizárólag meg­előzni az előre nem látható nehézségeket. (Reuter) A brit kormány csökkenti külföldi segélyeit A brit kormány rövidesen ismét megnyirbálja a külföldi hivatalos segélyek összegét — jelentette be a külföldi fej­lesztési testület (ODA) szóvi­vője. A konzervatív kabinet hivatalba lépése, 1979 óta ed­dig összesen 15%-kal csökken­tette az 1981—1983-ra vonat­kozó segélyprogram kiadásait, a tervek szerint 1981—1982- ben 972 millió font sterlinget szánnak külföldi segélyezésre, 1982—1983-ban pedig, reálér­tékben, ennél kevesebbet. Nagy-Britannia­ hivatalos külföldi segélyeinek összege az ország nemzeti összterméké­hez (GNP) viszonyítva fokoza­tosan csökken. 1979-ben a GNP-nek még 0,52%-át, 1980- ban már csak 0,34%-át fordí­tották erre a célra. (Reuter) Japán hitelek Kínának Japán háromszázmilliárd jen (1,36 milliárd dollár) össze­gű hitelt nyújt Kínának a pao­­sani acélmű és a tácsingi olaj­vegyipari kombinát befejezésé­hez. A hitelből 130 milliárdot áruhitel formájában kap Kína, 100 milliárd jent a japán Exim­­bank folyósít szállítási hitel­ként, 70 milliárd jent pedig egy magánbankokból álló konzor­cium kölcsönöz. A tokiói kor­mány az 1979-es pénzügyi év­ben 227 millió dollárnak meg­felelő hitelt adott Kínának, 1980-ban pedig 254 millió dol­lárnyit, Peking azonban ezeket a kereteket nem merítette ki. (AP—DJ, Reuter) Az MNB devizaárfolyamai Érvényben: 1982. február 2-től Devizanem Vételi Közép- Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 6441,06 6447,51 6453,96 Ausztrál dollár 3800,59 3804,39 3808,19 Belga frank 87,75 87,84 87,93 Dán korona 453,77 454,22 454,67 Francia frank 584,36 584,94 585,52 Hollandi forint 1356,81 1358,17 1359,53 Japán jen (1000) 150,34 150,49 150,64 Kanadai dollár 2880,44 2883,32 2886,20 Kuvaiti dinár 12123,81 12135,95 12148,09 Norvég korona 582,97 583,55 584,13 NSZK márka 1494,14 1495,64 1497,14 Olasz líra (1000) 27,76 27,79 27,82 Osztrák schilling 213,15 213,36 213,57 Portugál escudo 51,55 51,60 51,65 Spanyol peseta 34,75 34,78 34,81 Svájci frank 1850,30 1852,15 1854,00 Svéd korona 610,34 610,95 611,56 Tr. és cl. rubel 2597,40 2600,00 2602,60 USA-dollár 3439,53 3442,97 3446,41 A TIT Budapesti Nyelviskolájának tavaszi szemeszterére január 27-től február 5-ig lehet jelentkezni, 14-től 18 óráig, a TIT budapesti szervezetének épületében­. Vill., Múzeum u. 7. Felvilágosítás: 341-557.­­.

Next