Népszabadság, 1982. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-12 / 60. szám

HALÁLOZÁS Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Levente Kornél, a Győri Erőművek és az ÉDÁSZ volt igazgatója, a Magyar Villa­mosművek Tröszt nyugdíjasa, a Tanács­köztársasági Emlékérem, a Szoc. Munká­ért Érdemérem és több más kitüntetés birtokosa, az MTESZ, a Magyar Elektro­technikai Egyesület volt országos vezető­ségi tagja, a villamosenergiaipar több­szörös kiváló dolgozója életének 82. évé­ben elhunyt. Temetése 1982. március 16- án 13 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindazok­nak, akik férjem, édesapánk, Szalay József nyugalmazott kollégiumi igazgató temetésén részt vettek vagy más módon fejezték ki együttérzésüket, tiszteletüket és szeretetüket. Gyászoló felesége és gyer­mekei, Szolnok, Újpesti Gyapjúszövőgyár felvételre keres forgalmi könyvelési csoportveze­tőt, könyvelőket, pénztá­rost, bérelszámolókat, anyagkönyvelőket. Jelent­­kezés: Budapest IV. ker., Berni u. 1. Telefon: 690- 477/154. 693-647._______ Esztergályos szakmunkást állandó munkára felve­szek. Horváth József vas- és fémesztergályos Dunakeszi, Hunyadi út 63. szám. Esztergályost felveszek kisipari műhelyembe, ál­landó munkára. Dunake­szi, Hunyadi u. 63. Ha­lász István. Tel.: 41-535. ( ÁLLÁST KERES ) Nyugdíjas inszeminátor, 25 éves gyakorlattal, ál­­latorvosszaksegédi okle­véllel állást vállal. Nagy­­üzemek érdeklődését vá­rom. Leveleket ..Megbíz­ható 068 599” jeligére a szombathelyi hirdetőbe kérem. Mezőgazdasági gépész­technikus húszéves gép­­műhelvezetői gyakorlat­tal, gépcsoport-vezetői ismeretekkel munkahelyet keres. ..Műszaki vezető NSZ 95” jeligére a ki­adóba.­­ ÁLLÁST KÍNÁL ! Budapesti munkára víz-, gáz- és fűtésszerelőket, lakatosokat, hegesztőket, épület- és műhelybádo­gosokat, betanított és se­gédmunkásokat, raktári segédmunkásokat felve­szünk, szakmunkássá át­képezünk. Első Bádogos és Szerelőipari Szövetke­zet, munkaügy. Budapest Vill. Rigó u. 6—8. Egész évben üzemelő SZOT Szabadság Üdülő, Bp. XII., Rege út 15. felvételt hirdet szállodai takarító, konyhai segéd­munkás és cukrász mun­kakörökben. Munkás­­szállást, ellátást biztosí­tunk. A Városlődi Állami Gaz­daság felvételt hirdet fe­lő tehenész, valamint juhász munkakörre. Je­lentkezés a gazdaság köz­pontjában, Városlőd Új­­majorban, a főállatte­nyésztőnél. Felvétel ese­tén útiköltséget térítünk. Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság felvételre keres­ növény­­termesztési szakirányítót. A mun­kakör ellátá­­­­sához legalább 5 éves nagyüzemi gya­­korlat szükséges.­­ Bérezés megegyezés szerint. Szolgálati lakást tudunk biztosítani. Felvétette jelentkezni a tangazdaság köz­pontjában, Kaposvár, Vak Bottyán u. 1. a személyzeti osztá­lyon lehet. A Tolnanémedi Kossuth Mgtsz pályázatot hirdet építésvezető munkakör betöltésére. Feltételek: felsőfokú végzettség és 3 éves gyakorlat. Fizetés: a 19/1977. MÉM—MüM sz. rendelet alapján. A termelőszövetkezet B-ka­­tegóriás. Jelentkezés: írásban vagy személyesen a termelőszövetkezet el­nökénél. Cím: Tolnané­medi, Kossuth L. u. 51. 7083. Balatonszárszó és Vidéke ÁFÉSZ nagy forgalmú Balaton-parti ABC áruházba vezető - helyettest és húsbolti eladót, Balaton menti egyszemélyes élelmiszer boltjába vezetőt keres. Továbbá pályázatot hirdet Balaton menti szezonjellegű, 1—2 személyes élelmiszer pavilonjaiba vezetői és­­-eladói munkakörök betöltésére. Jelentkezni lehet sze­mélyesen vagy írás­ban, ÁFÉSZ, Balatonszárszó, Rózsa u. 1. sz. alatt. A Magyar Országos Ál­latvédő Egyesület Fóti Állatmenhelyére állatsze­rető férfi vagy nő állat­­gondozót keres. Lehet nyugdíjas is. Jelentkezés személyesen: Bp. V., Vi­gyázó Ferenc u. 4. vagy telefonon 319-507. „MOBIL” Jármű és Al­katrész Kereskedelmi Vállalat budaörsi raktá­rába azonnali belépéssel felvesz nyugdíjas őrt, portást (nappali őrzésre). Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Bp. VI., Jókai u. 16 Tel.: 323-535. „MOBIL” Jármű és Al­katrész Kereskedelmi Vállalat azonnali belé­péssel felvesz két, főis­kolai végzettséggel, ár­­kalkulációs tanfolyammal rendelkező árelőadót elemző munkakörbe. Je­lentkezés: árosztály, Bp. VI., Weiner L. u. 19., tel.: 115-800/50 mell. ,­,MOBIL” Jármű és Al­katrész Kereskedelmi Vállalat azonnali belé­péssel felvesz belső el­lenőrt (felsőfokú végzett­séggel), tel.: 324-792. részlegelszámoltatót (kö­­zépiskolai végzettséggel), tel.: 119-631. gyors­gép­írókat, tel.: 323-555. Je­lentkezés személyesen a vállalat munkaügyi osz­tályán, Budapest VI., Jó­kai u. 16., tel.: 323-535. Mezőpeterd Dózsa Mgtsz pályázatot hirdet főagro­­nómusi állás betöltésére. Feltétel felsőfokú vég­zettség, 3 év mezőgazda­­sági gyakorlat. Jelentke­zés személyesen vagy írásban a tsz elnökénél. „MOBIL” Jármű és Al­katrész Kereskedelmi Vállalat azonnali belé­péssel felvesz­ítek­ cso­­portjába asztalos szak­munkást. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon (Bp. VI., Jókai u. 16.) vagy a beruh. és üzemfenntartó főosztályon (Bp. VI., Lo­vag u. 10.). Koppány Árpád főosztályvezetőnél tel.: 124-745. Hűtő­ vagy konzervipari gyakorlattal rendelkező szakmunkásokat csoport­­vezetőnek, illetve techni­kusokat segédművezető­nek felveszünk. Jelentke­zés személyesen vagy le­vélben: Aranykalász Misz Hűtőipari Feldolgozó Fő­­ágazat, Ráckeve, Vörös tér 3. Pf. 34. 2301. Jó kereseti lehetőséggel költségvetési üzemünk felvételre keres, villany­­szerelőket, víz-, gáz-, központifűtés-szerelőt, kőművest, kőművesbrigá­­dot, ács-állványozót, te­tőfedőt, bádogost, szige­telőt, festő-mázolót, hi­degburkolót, vasbeton­­szerelőt, autószerelőt, ne­hézgépkezelőt, nehézgép­szerelőt, autófényezőst, gépkocsivezetőt, autóvil­lamossági szerelőt, gép­lakatost, karosszérialaka­tost, kubikosbrigádost és a fenti szakmákhoz se­gédmunkásokat, munka­géphez fizikai csoportve­zetőt, valamint park­­fenntartási munkálatokra dolgozókat. Jövedelem teljesítménytől függően. Vidékieknek munkás­­szállót biztosítunk. Je­lentkezés: Budaörs, Po­zsonyi u. 10. Telefon: munkaügy, 263-308 A Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár budapesti gyá­ra azonnali belépéssel felvesz textilipari szak­munkásokat és betanít fonó, szövő és cérnázó munkára. Betanulási idő: 6—8 hét. Felveszünk to­vábbá karbantartói szak­munkásokat, valamint segédmunkásokat. Vidéki dolgozók részére a gyár albérletet biztosít! Jó ke­reseti lehetőség! Jelent­kezés: Bp. IX., Soroksári út 164. Munkaügyi osz­tály. Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalat vezető­beosztásba FELVESZ technológusi gyakorlattal rendelkező építő- vagy építész­­mérnököket. Jelentkezni lehet a a vállalat személy­zeti osztályán, Kecskemét, Klapka u. 34. Óbudán esküvőiruha-köl­­csönző. Bp. III., Szent­endrei út 20. Flóriántól egy sarok. Esküvőiruha-kölcsönző nyílt a Délinél, nívós árukészlettel, alakra iga­zítással, vidékre is. — Minden szombaton nyit­va. Budapest XII., Gre­­guss u.6______________ Esküvőiruha-kölcsönző nyílt különlegesen szép árukészlettel, férfiaknak is. VIII., Szilágyi u. 4. 145-697. Esküvőre nagy választék­ban a legdivatosabb menyasszonyi, vőlegényi ruhák kölcsönzése, vi­dékre is. VII., Akácfa u. 27. 216-492. Sony SL 8000 képmagnó vámkezelten, kazettákkal eladó. Tel.: 253-160, este. Philips gyártmányú 4 ré­szes HiFi-torony, 2x40 wattos hangfallal, szek­rénnyel eladó. Érdeklőd­ni hétköznap 17 óra után a 291-668-as telefonszá­mon. Palládium típusú, vám­kezelt HiFi sztereó mag­nó deck­el,adó. Cím: Má­­noki Péter, Bp., Szugló u. 212. 1141. Vámkezelt Grundig, 66 cm-es, színes tv eladó. Hétköznap 19-től 20 órá­ig tel.: 686-794. Magyar Kábel Művek Budapesti Kábelgyára felvételt hirdet az alábbi munkakö­rökre: közgazdasági szakközépiskolát vég­zett női munkaerő húzókő­csiszoló, udvari takarító, kertész, kézbesítő­­, 2, 3 műszakos férfi és női betanított munkás, férfi portás 12—24 órás munka­időben, hőközpont­kezelő 12—24 órás munka­időben, 5 napos munkahét! Férfiak részére szük­ség esetén munkás­szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Budapesti Kábelgyár munkaügyi osztálya, Budapest XI., Budafoki út 60. Telefon: 453-590/179 m. A Ganz Árammérőgyár, Gödöllő felvételre keres gyakorlattal rendelkező népművelet, a gyár köz­­művelődési és kulturális feladatainak végzésére. Fizetés 2. MüM 24/1980. sz. rendelete alapján, megegyezés szerint. Je­lentkezni lehet személye­sen vagy írásban a Ganz Árammérőgyár sze­mélyzeti és szociális fő­osztályán. Cím: Gödöllő, Ganz A. u. 2. 2101. „MOBIL” Jármű és Al­katrész * Kereskedelmi Vállalat azonnali belé­péssel felvesz kiskereske­delmi boltjaiba szakkép­zett és szakképzetlen bolti eladókat. Jelentke­zés: a munkaügyi osztá­lyon (Bp. VI., Jókai u. 16.) vagy az alkatrész­áruházban (Bp. VI., Jó­kai u. 26.) tel.: 111-235. Horváth József boltveze­tő. Vennék 1950 előtti Márk­ivi mozdonyokat. Hét­köznap 19-től 20 óráig tel.:­­686-794. Autórádió, CB, riasztók beszerelése, javítása, hangolása. Stabil CB-an­­tenna szerelése háznál. Török. Bp. II., Fillér u. 90. Tel.: 157-269. Peugeot 404 gk-hoz új alkatrészek és jó álla­potban levő fődarabok eladók. Érdeklődni: Ken­deres Bacsó Béla út 26/A., egész nap_____ Műanyag motoros hajó, új, 3 szem. kabinnal, motorral és utánfutóval együtt eladó. Érd.: 372- 273. du. 4-től. BMW R-69/5 típusú motorkerékpárt vennék. Bp., Cházár A. u. 19. 1146. Schram Róbert: Trabant Z6 frsz. megkí­mélt, új gumikkal, ga­ranciális, korrózióvéde­lemmel eladó. Telefon: 424-036. Autógumik használtak, jók eladók. 6 db 6,45/165—13 és 1 db 13 L. Bencsik, 18 órától 863-980. Bp., Halmi út 6. sz. ,,Cs­ép. 1115, 3 éves vizsgázott Trabant limousine eladó. László József, kettőszázkilenc­­ven-nyolcszáztizenhá­­rom. 15 óra után. Fiat 128-as egyben vagy alkatrészenként eladó. — Ivota Ferenc. Bátya, Bercsényi u. 2. 6351. 40 évnél nem régebbi autót vennék. Rossz ál­lapotút is. Gyűjtő, Bp., András utca 51. 1163. Tel.: 839-897. Skoda mikrobusz, len­gyel lakókocsi eladó. — Molnár, Budapest I., Hunyadi János u. 6. fszt. 12. 1011. Wartburg lim. ZK rend­számú, első kézből el­adó. Érdeklődni 314-259. Ford Escori­ghia 1300/82 vámkezelt, átír­­hatóan eladó. Tel.: 159. 012. Most vizsgázott 10 éves VW mikrobusz eladó. — Telefon: 780-602. 3 éves Wartburg lim. vizsga után eladó: 413- 962, 3—6 óra között. 1976-os Lancia B igé­nyesnek alkalmi áron el­adó. 780-602. Trabant hyeomat kombi eladó. „Igényjogosult NSZ 74 540” jeligére a kiadóba. Átírható 82-es évf. BMW 318—320 szgk.-t vennék. 359-697. 5 éves megkímélt Wart­burg k­m. eladó. 860-423. Daciát vennék, 6 éves körülit, azonnal. 834-995 1973-as kiadású. 8 sze­mélyes Volkswagen mik­robusz, 2 felnőtt, 1 gyer­mek részére kemping­busszá átalakítva, kom­­fortosíto­tt, eladó. Érdek­lődni lehet hétköznap 18 óra után és szombaton, vasárnap. Bp. XIX., Hu­nyadi u. 153. vagy 273- 487-es telefonon. Wartburg de Luxe sze­mélygépkocsi 0 kilomé­terrel, generálozott mo­torral, új főtengellyel, új sárvédőkkel, újonnan alváz- üregvédelemmel, újonnan dukkózva, ZC rendszámos eladó. Tele­fon: 847-005. 72-es Mercedes 280 S, másfél éves műszakival eladó 1­98 000 Ft. ..Aján­latot NSZ 75 693” jel­igére a kiadóba kérem. Polski 125. 8 éves, mű­szaki nélkül eladó. Za­­márdi, Endrédi u. 25. Friss műszaki vizsgával Volkswagen Golf eladó. Érdeklődni mindennap délután 2­ 5 óráig. Hód­mezővásárhely, Somogyi Béla u. 80. 6800. BMW 316-os 9500 kmvi­­rel, garanciális, átírható, igényesnek eladó. 351 - 417. Simson Schwalbe eladó. Gasparics, Tamási, Cso­konai u. 32. 7090. UK-s Trabant limousine 601 eladó. Bp. II., Csa­logány u. 13—19. Kato­na, Simca 1301-es alkatré­szek eladók. Cím: Pécs, Tettye tér 11. Telefon­: 21-394. VW mikrobuszt veszek. Tel.: 323-836. 228-509. Egy katamarán, egy Lé­zer, egy Optimist vitor­lás eladó. Telefon: 369- 282. Nyugatnémet kerti trak­tor eladó. Solymár, Ma­dách u. 44. Feldhoffer, egész nap. Eladó Golf dízel átírha­tó, új, GDL típ., vilá­goszöld. Megtekinthető munkanapokon 8—17 óráig: XIII., Jász u. 42. Jó állapotú, vizsgázott IP-s Trabant k­m. 31 000- ért eladó. Tel.: 138-052, 17—23 óráig. Jó állapotban levő 344- es Csepelt vagy­­terepjáró IFÁ-it vennék. Ármegje­lölést kérek. Sulyok Ist­ván, Nagybátony, Petőfi utca 5. 3070. Alvázvédelem elkészíté­séhez vegyen kerékre szerelhető autóbillentőt! Győri, Bp. X., Kolozs­vári u. 23/a. Bánya ut­cánál. 1200-as Lada kifogásta­lan állapotban, 75 000 km-rel eladó Tel.: 834- 039, 18-tól. NSU—Fiat 1000-es kis­autó új gumikkal, príma motorral (rendszám most leadva) olcsón eladó,, üzemképes Velorexért cserélhető. Valamint 350- es Velorex alkatrészek, hiányos blokk, kerekek, sárvédők, ablakok, ajtók stb. eladók. Simonyi, Bp. XI., Bartók B. út 52. szám. Mercedes 280 LE originál csapszegek, gumik, lám­pák stb., felújított ka­rosszéria, tolótetős, haj­tókartöréssel, júliusig vizsgázott sürgősen eladó áron alul. Végső ár 60 000 Ft. Megtekinthető szombat és vasárnap Vass Géza, ózd I., Ságvári E. tp. 7. 3600. Autószerelők, figyelem! Eladó 1 db kerekeken gördülő (Auras) elektro­hidraulikus gépkocsieme­lő. 180 cm magasra emel 1800 kg-ot. Megtekinthe­tő: Csömör, Kossuth La­jos u. 17. Lovas Ferenc­nél. Eladó 5 személyes, 930 kg-os angol lakókocsi. Megtekinthető szombat, vasárnap 14—18 óráig a rómaifürdői campingben­ Jó állapotban levő UTB 650 M román traktor és M­HZ 500-as markoló eladó. Érdeklődni: szom­bat és vasárnap délelőtt. Kecel, Nyírjes u. 5­6237. Fiat 850 új karosszéria­­elemek, alkatrészek el­adók. Érdeklődni szom­bat, vasárnap. Szombat­hely, Rohonci út 29 V/15. Lakókocsi egyéves, teljes felszereléssel eladó. Te­lefon: 185-897. Bp. V., Váci utca 25. II/7. Ju­hász. Autóra könnyű, erős te­herszállító tetőcsomag tartót készítek minden típusra. Győri, Bp. X., Kolozsvári u. 23/a. Vattacukor-készítő gép új, garanciával, betaní­tással eladó. 139-341. Vennék kis kerti gépet, olasz vagy amerikai tí­pust. Használtat is. — Gulyás István. Nagykáta, Szegfű utca 2. Csepel 111 típusú ipari varrógép állvánnyal el­adó. Megtekinthető: Bu­dapest XVIII., Dugó u. 11. szám. Naposcsibe, Hampshire, kendermagos, húshibridek megrendelhetők szállítás­sal is. Naposkacsa ápri­listól. Díjtalan szakta­nácsadás. Pál baromfite­nyésztési szakmérnök, Budafok, Magdolna u. 30. 1221. Tel.: 464-756. 260-as faipari kombinált gép eladó. Magyari Sán­dor, Tápiószele, Ceglédi út 7/b. 2766. Kis extruder és 300-as abrichter eladó. Cím: Makrai Sándor, Szoko­­lya, Aradi u. 7.______ Francia palacsintasütő gép használtan eladó. 1 .13 000 Ft NSZ 75 756” jeligére a kiadóba. Szuper 50-es Zetor. 700- as szalagfűrésszel és egy motoros láncfűrész eladó. Sáp. Vasút u. 3._______ Empisál lyukkártyás kö­tőgépet veszek. „Sürgős NSZ 74 484” jeligére a kiadóba. 3 és 4 szálas Interlock gép. 2 tűs tűzőgép és Mi­nerva cikk-cakk gyors­varró eladó. Telefon: 147-614. 0,2—1 mm-ig automata rugógépet vennék. Javí­tásra szoruló is érdekel. Gyál, Kolozsvári u. 16. 2360. 8—10 tonnás excelnter­­prést vennék. 340-828. este. Eladó 1 db Multikar mo­toros összkerékmeghaj­­tású új munkagép. Ha­jós, Táncsics u. 8. 6344. R—09-es kéthengeres Ze­tor eladó. Lajosmizse, Temető köz 9. 300-as, 600-as elektro­mos kel­­etőgép kapható. Pfiszter Rudolf, Buda­pest XX. ker., Bem u. 11. szám, 1202. Eladó keramikusnak 2000 wattos kiskemence. Ágytolltisztító gépet ven­nék vagy készítőnél meg­rendelném. Telefon: 837- 485. Eszterga­ml 500-as ke­­ménypad eladó. Budapest XVII., Rákoshegy, Szi­lágyi u. 34. 5/90-es Regina-Royal két Műágyas kötőgép, nor­­végozóval, motorral el­adó. Érdeklődni: 7—16 óráig 181-047. Kocsisné vagy XXI., Erdősor út 157. fszt. 1. 450-es szalagfűrész gép eladó. Dunaújváros, Dó­zsa György út 30. I. 1 Vennék UE—28-as Dutra motort vagy blokkot fő­tengellyel, ár- és állapot­­megjelöléssel. Levélcím: Lukács, Kecel, Szarkas u. 21. 6237. Fejőgéphez kis méretű, modern felépítésű vá­­cuumszivattyút veszek. — Telefon: 646-231, Bp XIV., Kerepesi út 132 Melegh. m sm Fogsorjavítás megvár­ható. Royal Szálló mel­lett. Lenin krt. 51. 423 429. Kőműves burkoló szak- és segédmunkást felve­szek. Munkásszállást biztosítok. Kiemelt bére­zés. Jelentkezni lehet de. 7—10-ig, du. 5—10-ig: 403­ 913, kisiparos.______ Most 10% kedvezménnyel központi fűtések, fürdő­szobák szerelését teljes anyagszükséglettel, ener­giatakarékos kazánnal, vidéken is garanciával vállalom. Telefon: 410- 121. Zongora-, pianínóhango­lás, -javítás, szaktanács­­adás. Kékesi László zon­gorahangoló, Budapest. Árpád fejedelem útja 62. Telefonügyelet: 634-787, 8—15 óráig. Épületburkoló kisiparos. Budapesten, Balaton és Velencei-tó környékén munkát vállal, közüle­teknek is. Rövid határ­idővel. Bp. XX., Rezeda u. 16. 487-484. Vasöntőnél megrendelhe­tők cserépkályhához aj­tók, rostélyok, szikrafo­gók stb. Bp., Révay u 14. Révfiné. Kőművesmunkát válla­lok. Tel.: 843-465. Reluxakészítés több szín­­ben, vidékre is, garan­ciával, rövid határidőre. Kuruce, Bp., Magyar u 3. 1053. Tel.: 175-411. Álló fröccsgép 45 gram­mos eladó! Török Mik­lós, Gödöllő, Lumnitzer utca 9. Empisal automata lyuk­kártyás, ötös kötőgép, motorizációval eladó. — Barabásné, Csermák 72. 1038. 750-es magánjáró fűrész­gép, Aro­vázra szerel­ve, négykerék-meghajtás­­sal, 8 LE motorral, prí­ma állapotban, 2 db MIB dízel felújított ál­lapotban 8 LE, 1 db MIA dízel 4,5 LE, 1 db Delis dízel 6 LE, 1 db 4 KV 280 fordulatú új villanymotor, 4,5 MIA dízelhez dugóhüvely, hajtókar, hengerfej, egyéb alkatrész újszerű állapotban eladó. Kun­­szentmiklós, Rákóczi út 46. 6090. Márkus, 2 db 10/100-as motoros, 2 színváltós kötőgép és egy 2 fejes orsózó eladó. Sarlay, Fót, Balassa u. 13. 2151. vagy Bp., Nagy Sándor u. 214/a. 1196. 50 grammos hidraulikus műanyagfröccs gép plusz kézi zárási lehetőség, munkával együtt eladó. Barabás, Szokolya, Fő u. 95. szám. Eladó 1 db asztali hús­daráló, krómozott, 220— 380-as, teljesítmény: kb. 1 óra , 100 kg. Gulyás István, Nagykáta, Szegfű utca 2. Pvc-hegesztő gépet ven­nék vagy bérelnék 500 W-ig. Bp., Cházár A. u. 19. 1146. Schram Ró­bert: újdonság a lakásban! Burkoltasson fugázott téglalap alakú üveglap­pal, tetszés szerinti szín­ben (pl. étkező piros, előszoba zöld, nappali szoba négerbarna). A lambériát kiválóan he­lyettesíti, szép, ízléses megoldás, könnyen tisz­tán tartható. Kérje és küldöm a színes tájékoz­tatót. Peller Gyula kis­iparos. Pilisvörösvár, Pi­liscsabai u. 25. 2085. Redőnyök minden szín­ben! Készítését, javítá­sát vidékre is vállalom. Tel.: 334-084. Cím Kosztolányi, Bp., Hungá­ria krt. 4. 10/a. 1087. Kisipari több szárnyas mozgatható, zsalus aj­tók, ablakok, bejárati tölgyfaajtók, garázska­puk, belső ajtók, mett­­lachi és csempe nagy választékban és minden­nemű építőanyag házhoz szállítva­ is kapható. — III., Bécsi út 176/b. — MÁVAUT-megállóban. Tel.: 686-141. Butikosok, kereskedők figyelem! Divatos ruhák szoknyák, blúzok, nad­rágok, dzsekik osztályon felüli kivitelben, nagy választékban kaphatók. Tel.: 347-636 vagy 655- 851. Szennyvízlefolyók szak­szerű tisztítása, karban­tartása, célszerszámok­kal. Pontos, diszkrét ügyintézés: 378-408. 9— 19 óráig. Közös vállalkozást szer­vezők! Campingnek, panziónak, üzletnek, és parkban nagyméretű ház eladó. Tel.: 472-644 vagy ..Telekáron NSZ 74 586 jeligére a kiadóba. Most nyíló háziipari gyermekdivat- és kötött­áru-üzletemhez számla­képes szállítókat keresek ..Igényes NSZ 72 445” jeligére a kiadóba. Állattartásra alkalmas helyiséget bérelnék Bu­dapest környékén. 165- 638. este. Kárpitossegédet felve­szek. Gál, Bp., Csömöri út 228. 1162. Családi ház szuterénnal, garázzsal és egyéb mel­lékhelyiségekkel, ipari vagy más célra, Tétény­­ben hosszabb időre ki­adó. Válaszokat „Ta­vasz NSZ 72 721” jel­igére a kiadóba. Homokfúvást vállalunk. Telefon: 142-776. Leányfalun zöldség-gyü­mölcs üzlet eladó. Ér­deklődni: Kis Sándor, Üröm, Budakalászi u. 17. 2096. Törzskönyvezett kuvasz­­kölykök, kiváló szülők­től, eladók. Budapest XVI., Rákosszentmihály, Csömöri út 132. Margi­­tai. Darabos, égetett mész kapható szállítva, Pilis­­hegységben, Gombos mészégetőnél Bp. II., Mecsek 9. Tel.: 451-640. Mindennemű építő, és tüzelőanyag (fűtőolaj is), ajtók, ablakok, fürdőszo­ba-berendezések, csempe, márvány és más burkoló­lapok a legnagyobb vá­lasztékban! Egyedi ízlést kielégítő iparművészeti csempe — mintakollek­ció alapján — a helyszí­nen megrendelhető! — Nyitva, 7—17-ig, szom­baton 7—13-ig. Erős László, Rákoscsaba, Pé­­celi út 75. Telefon: 481- 440. Naposcsibe kendermagos, vörös hampshire és hús­­hibrid megrendelhető, kapható. Nagyobb tétel szállítással. Polgár Mi­hály, Budatétény, Piros­ka köz 8. 1223. Utolsó lehetőség! Épít­kezés miatt kertészetünk 30-féle dísznövényét, örökzöldjét és fenyőfájéit 30—50 százalékkal ol­csóbban végkiárusítjuk. Kérjen árjegyzéket! Pos­tán is küldünk növénye­ket 200 Ft-on felül. — Reissaus Rudolf. Buda­pest, Pasaréti út 7. 1026. Tel.: 354-060. Vennék vegyes tüzelésű hőlégbefúvásos kazánt. Ajánlatokat ármegjelö­léssel kérek. Cím: Boros Sándorné, Kunpeszér, Béke u. 27. 6096. 350 literes mélyhűtő Mirköző jó állapotban eladó. Bucsi György, Ráckeresztúr, Rákóczi u. 24. szám. Festőknek szétszedhető lakkozóállványt, mázoló­asztalt, tapétázóasztalt. 6 m magas gurulóállványt készítek, teherszállító csomagtartót. Győri. Bp. X. ker., Kolozsvári u. 23/a. Bánya utcánál. Fémcsiszolást, bedolgo­zói munkakörben korlát­lan kapacitással válla­lunk. „Maglód NSZ 73 023” jeligére a kiadó­ba. Tsz-ek, társulások! Be­dolgozást vállalnék saját helyiségemben, főállás­ban. Esetleg több em­berrel is. Minden érde­kel. Jelige: „XVI. kerü­let NSZ 73 728” a ki­adóba. Bérelnénk 1982. június 15-től augusztus végéig Pest közelében (Szentend­re, Leányfalu, Dobogó­kő) önálló nyaralót. Te­lefon: 328-840. este. Hajdúszoboszlón nyaraló, vállalatnak, 5 személy részére, egész évben ki­adó. „IBUSZ-on keresz­tül NSZ 74 227” jeligére a kiadóba. Tenyésznyércek tenyész­tőnél 1982-re leköthetők. Lajosmizse, Dózsa-telep 4. Kerepestarcsa, József Attila 124. Üzletszerző munkatársa­kat keresünk az egész országból, alakuló mun­kaközösségbe. Andrássy Tamás, Előszállás, Bem u. 11. 2424. Művirág ruhadíszek, bársony csokornyakken­­dők, esküvői kellékek kaphatók a készítőnél. . .Tavasz NSZ 73 114 jeligére a kiadóba. Texan költőpárok kiváló pontszámmal, egész éven át kaphatók. Budakalász, Rózsa út 9. Szilágyi. 1000 db parkosításra al­kalmas 1 m-es fenyőfa eladó Maronics, So­­mogyvár. Kaposvári út 1 Tel.: 32. Bükfürdőn egy szoba, összkomfortos szövetke­zeti üdülőjog átadó. Te­lefon este: 406-768. Francia gyártmányú be­tegkocsi, összecsukható, önhajtós, jó állapotban eladó. Telefon: 450-981 Olcsón eladó bontási fa­anyag, új lambéria, fa­rostlemez, esőcsatornák: 461-874. Nagyobb tételben is ér­tékesíteném: kétéves luc ezüst-, erdeifenyő­csemete (1—3 Ft/db) akáccsemete, suhány, sör, fa (1,5—10 Ft/db), lu­gusztrum ovali­fólium kétéves (4—5 Ft/db), egy­­éves (2—3 Ft/db), őszi mákvetőmag 10 000 db megrendelhető. Kovács Sándor, Szombathely, Zanati út 128. 9700. Bő termő amerikai für­tös csemege lugasuborka­­mag, főleg fólia alatt nagyon korai, minden le­vesnél jön hajtás, 50 fil­léres darabonkénti áron, utánvéttel küldöm. Szom­­bati, Budapest, Erdősor út 196. 1213. Harkányi első osztályú kétszintes nyaraló IBUSZ-on keresztül vál­lalatnak több hónapra kiadó. Három szoba, tár­salgó, konyha, fürdőszo­ba. Cím: Valkai József­­né, Pécs. 39-es dandár út 5/a. II. em. 1. Napos, és előnevelt tojó és húshibrid csibék el­adása minden hétfőn és szombaton. Bp. III. Széphegy u. 2. 1057. Tengerdy. Flórián térről 137-es busszal, Erdőalja úti iskoláig. Magánkereskedelem bőví­téséhez közreműködő tő­késtársat keresek. „Menő üzlet NSZ 70 332” jel­igére a kiadóba. Budapesttől 25 km-re, ál­lomástól 8 percre, erdő melletti 1600 n.-es gyü­mölcsös tanya, mellék­­épületekkel, vízzel, vil­lannyal, részes művelés­re kiadó. „Feles NSZ 75 149” jeligére a kiadó­ba. Nutriák , vemhesek és süldők világos színekben állandóan kaphatók vagy kistenyésztésben kiadók. Nagy tétel előnyben. Papp László, Püspökla­dány, Táncsics 13. 4150. Büfé-falatozó Keszthe­lyen az I. osztályú cam­pingben eladó. Telefon: 389-603 vagy Zöldfa vendéglő, Balatonszép­­lak-felső. Házvezetőnőt keres azon­­nalra háromtagú orvos­család a Rózsadombon, bentlakással, teljes ellá­tással, fizetéssel, ideigle­nes bejelentéssel. Tele­fon: egyszázötvenhat-há­romszáznegyven. Levél­cím: dr. Törő Imre. Bu­dapest, Herman Ottó út 12. 1022. Előnevelt sárga tojó, fe­hér húshibrid csirkék és előnevelt kacsák elője­gyezhetők és kaphatók. Viszonteladók, közületek részére árengedmény és szállítás. Felszeghy Pé­ter, Komárom, Török Ig­nác u. 14. 2900. Tele­fon: 131. Földimogyoró, és kávé­vetőmag egynyári bő ter­mő szabadföldi termesz­tésre alkalmas (termelési tájékoztatóval), szemen­ként 1,50 Ft. kardvirág, hagyma os már vérpiros, virágzóképes 3—4—5 Ft darabonként. Megrende­lését 150 Ft felett plusz postadíjat felszámítva utánvéttel szállítom. — Baha, Bp., Méta út 3. 1194. Dél-dunántúli juhászato­­mat eladom 300 fős anya­­állomány (4 éves). 500 nm-es új hodály, egy szo­ba, konyha, felszerelé­sek. Legelő biztosítva 1000 fős állományig. Te­lefon: 847-697 vagy „Kis­gazdaság NSZ 75 214” jeligére a kiadóba. Balatoni kerttulajdono­­sok! Ezüstfenyő-különle­gességek. Kékesezüstösek, oszloptuják, kék, arany­­tuják, borókák, gömbespó­rusok, magnóliák, külön­leges örökzöldek. Fenyő­kertészet, Zamárdi-felső, Zalka Máté utca 55. — Árusítás hét­végeken is. Nagy adag zöldség­, sár­garépamag, uborka für­tös, sütőtök 5 forint. Évelő szegfű, őszirózsa, törpedália, tátika 10 fo­rint adagja. Gritzbach, Székesfehérvár, Kun Bé­la 8. Megvételre ajánlok „Chess Challenger 7” márkájú amerikai hétfo­kozatos sakk automatát. Válaszokat „Igényes 059 481” jeligére a kecs­keméti Magyar Hirdető­be kérek. Gyümölcsfacsemete, ró­zsatő, kardvirághagyma, díszcserje, tavaszi szállí­tásra megrendelhető, kér­jen árjegyzéket. Szatmá­ri Mihály, Szigethalom, Pf. 7. 2315. UE—28-as traktor üzem­képes állapotban eladó. Cím: Szegedi Péter, Jászkarajenő, Belsőjenő 26. 2746. Sportolásra alkalmas 40 éves, 175 cm magas, sár­ga félvér, herést ló el­adó. Tataháza, Kossuth u. 54. 6451. Holstein jó fejős tehén, borjú, kecske eladó. — „Királyrét NSZ 75 288" jeligére a kiadóba. Eladó egy hagyományos fehér zománcozott lábon álló gyermekkád. Tele­fon: 361-823. óriás gyümölcsű egres, piros és fekete ribizlitö­­vek 20 Ft/db, bokor- és futórózsák megrendelhe­tők: Erk, Faiskola, 3295. Vizesek a falai? Kiszá­rítja Szalai! Lábazati fa­lak talajnedvesség elleni szigetelését véglegesen megoldja az MTA szol­gálati találmánya. Válla­lok továbbá lapostető­­szigetelést, felújítást, helyszínen öntött meleg, kopásálló, csúszásmentes vízzáró padlóburkolat­készítést, ipari méretek­ben és minőségben is TIPOX-rendszerrel, fo­lyadéktároló tartályok, szigetelését CONCRETIN alkalmazásával. Minden vállalt munka 5 évre ga­ranciaköteles! Szalai Ár­pád okf. építész üzem­mérnök, kőműves kisipa­ros, Nagykanizsa, Ka­zinczy út 2. Telefon: 93- 12-405. Barkácsoló nyugdíjast se­gítségül keresek lakbe­rendezési felújításhoz háztartásomba. Négyszáz­­tizenhárom-kettőszáz­­harminckilenc. Házi varrónőt keresek. Otthonában vagy nálam varrhat család részére. Négyszáztizenhárom­kettőszázharminckilenc. Angóranyulak kaphatók Mélykút, Nagy u. 11. 6449. Németh. Kerti traktor ekével, pótkocsival, megegyezé­ses áron eladó. Bánka, Leányfalu, Szamuely u 48. szám. Intézményeknek, közü­leteknek hőtárolókályha szerelést, villanyszerelést vállalok. Erik típusú riasztóberendezés-sze­relés, karbantartás gyor­san, megbízhatóan. Pest Heves, Nógrád megyé­ben. Elektrotechnikus, villanyszerelő kisiparos.. Podányi János, Hatvan, Hunyadi tér 2. 3000. Kereskedők, ruhaköl­­csönzők! Menyasszonyi koszorúk, bokréták, csoko­rok, áldozási koszorúk és esküvői kellékek nagy választékban a legújabb divat szerint kaphatók Sznohár József né mű vi­rágkészítő, Budapest XV., Kinizsi u. 133. 1152. Vidékre szállítást vállalok. Zsák felújítom, tizenhat­tól negyvenig, műszál­­zsák, tizennégytől hu­szonnégyig, szalmazsák száztíz forint. Utánvétel­lel is megrendelhető. — Zsákműhely, Budapest II., Csatlós u. 61. 1029. Naposcsibék 8 Ft-­­ól, előneveltek 12 Ft-tól, ál­landóan kaphatók, vörös hampshire, kendermagos valamint tojó és húsjel­legűekből. Telkes, X., Gránátos 12. (Kozma u. sarok.) 37-es villamos­végállomásnál Telefon este: 297­ 542.­ Naposcsibe és előnevelt fehér húshibrid, vörös kendermagos folyamato­san rendelhető. Tóth, Alsónémedi, Vörös Had­sereg út 153. 2351., ba­romfikeltető. Tel.: 340 441. este. Előnevelt csirke, kacsa márciustól júliusig meg­rendelhető és kapható a legjobb fajtákból. Na­gyobb tételnél árenged­mény. Pénzes Lajos, Ko­márom (Szőny), Széche­nyi u. 20. Honda F—600-as jótállá­­sos kerti traktor, pótko­csival, rotációs kapákkal, oldaltárcsákkal, permete­ző-szivattyúval gazdaság felszámolása miatt el­adó. Ár megegyezés sze­rint. Érdeklődni: Csurgó, tüzépi benzinkút, 8840, Pappnénál. Régi szépirodalmi, pen­gős, kalandos, filléres, Pesti Hírlap 1954—55— 56-os. Színház és Mozi bekötve és egyéb régi könyvek eladók. Érdek­lődni: Opra Frigyesné, Budapest, Telepes u. 19. III. 2. 1147. Bosnyák térnél. Karácsonyfa-telepítéshez 2 éves lucfenyő-csemete eladó, kb. 30 ezer darab. Megrendelhető kisebb, nagyobb mennyiségekben. Horváth László, Csákány­­doroszló, Telek u. 23. 9919. Szőlőoltványok kapha­tók fehér és vörös bor­szőlő, valamint csemege­fajták. Államilag ellenőr­­zött, kérjen díjtalan ár­jegyzéket. Cím: Reichert Dezső, Kötcse, Arany Já­nos u. 38. 8627. Vemhes és süldő nutriák több színben és nagy vá­lasztékban eladók. Nagy Vince, Szentpéterszeg, Rákóczi út 8. Vemhes nutriák és ivar­­érett bakok eladók. — Kubiczki László, Bere­­mend, Kossuth u. 72. Ba­­ranya. Telefon: 160. Tojóketrec, 500 férőhe­lyes jó állapotban külföl­di kiküldetés miatt el­adó. Kartal, Rákóczi u. hetven. 2 db deres ló 6 és 7 éves betegség miatt sürgősen eladó. Egyházasdengeleg, Sport út 95. Nógrád m. Jó állapotban levő TL— 3-as kerti traktor eladó. Bódis, Jászárokszállás, Víg u. 7. Kitűnő minőségű komon­­dorkölykök eladók. Te­lefon: 428-281. Elcserélném kétszobás, összkomfortos, tanácsi, központi fűtéses lakáso­mat hasonló debrecenire. Molnár István: Nagyka­nizsa, Liszt Ferenc utca 2. C. lépcsőház, III/2. Velencefürdőn 156 négy­szögöles bekerített telek szőlővel gyümölcsfákkal eladó. Érdeklődés telefo­non: 330-849 17 órától. Siófok-Sóstón 3 szobás nyaraló eladó, 130 négy­szögöles telken. Érdek­lődni: Enyingi u. 32/B. Telefon: 123-378. Alsóörsön strandhoz, vasútállomáshoz 800 m­­re levő nyaraló eladó. Telefon: 299-122. Bonyhádon 2 szobás csa­ládi ház, melléképülettel, 500 n.-es szőlő plusz kert, gazdálkodásra al­kalmas­ eladó. Érdeklőd­ni: Szúnyog József, Szekszárd, Perczel M. 1 —3. sz. lehet, munkana­­pokon, 17—20 óráig. Eladó 2 és fél szobás, összkomfortos, 57 nm-es szövetkezeti lakás Buda­pest XX. ker., Pesterzsé­bet központjában. Érdek­lődni mindennap este 18 —20 óráig, szombat, va­sárnap egész nap. Tele­fon: 278-994. Építési engedéllyel ren­delkező, közvetlenül kez­dés előtt álló érdi tár­sasházban egy lakás ol­csón átadó. Telefon: 332-625, 16 és 19 óra kö­zött. Hűvösvölgy mellett, Solymáron, kék lmz vonalán építendő társas­házban még egy garázsos lakás leköthető, kedvező feltételek mellett. Tele­fon: 332-625, 16 és 19 óra között. Balatonföldváron gázfű­téses, másfél szobás, Za­­márdi-felsőn egy plusz két félszobás, étkező­­konyhás lakásokkal tár­sasüdülőt szervezünk. 13. sz. VMK. Budapest, Le­nin krt. 26. 1073. Eladó a Dunántúlon 3 szobás családi ház, 800 négyszögöl telekkel. Víz, villany van. Érdeklődni minden időpontban: Pa­jor István, Nagykónyi, Vasút u. 12. Eladó Balatongyörök, Bece-hegyen 240 négy­szögöl jó állapotban le­vő szőlő. Balatonhoz, műúthoz közel. Érdeklőd­ni: Balatonederics, Jó­zsef A. u. 17. 8312. Piros ribiszke magas tör­zsű fácskák, nagy gyü­mölcsű fajtákból postai szállításra is megrendel­hetők. Bogyósgyümölcs Faiskola, Budapest. Le­vélcím: Fillér u. 79. 1022. Telepi árusítás: III., Zsófia utca (a HÉV aquincumi megállójánál). Arcápolás férfiaknak is, végleges szőrtelenítés. Szeplőt, pattanást eltávo­lít Kőszegi kozmetika, Bp., Ferenc körút 19. Telefon: 142-751. Badacsonyi nyaraló, két­szintes, igényesnek el­adó vagy kisebb velen­cei tavira cserélhető. — Ráfizetést kérünk. Dr. Balogh, Érd X. kerület, Csurgói út 25. Hévíz mellett Keszthely Kertvárosban 1300 n.-es terület, lakóépülettel, megosztva is eladó. Ér­deklődni: Pompor Győ­ző, Cserszegtomaj I. ker. 95. 8372. Eger belvárosában gáz­fűtéses, garázsos családi ház eladó vagy budapes­tire cserélhető, „össz­komfort 006 212” jeligé­re az egri Alkotmány úti hirdetőbe. Érdliget legszebb helyén tavaszi kezdéssel épülő társasházban garázsos la­kások még leköthetők. Telefon: 175-911, 175-596, 175-801.__________ 2 szobás családi ház, lakható melléképülettel, 300 négyszögöl telekkel eladó. Neszele, Zalaeger­szeg, Vas u. 14._______ Eladó Budapest mellett, Kerepestarcsa, Rózsa út 42. sz. (2143.) családi ház. 300 négyszögöles te­lekkel, azonnal beköl­tözhet________________ Gárdonyban eladó 400 n.-öl közművesített meg­osztható telek. Érdek­lődni: Gárdony, Posta út 64. Nagy Jánosnál bármikor._____________ Balatonvilágoson 100 n.­­öl közművesített üdülőte­lek eladó. „Betonút mel­lett 065 794” jeligére a székesfehérvári hirdetőbe, Türjén (Zala m.) közvet­len országút mellett 700 négyszögöl szőlő, pincé­vel eladó Érdeklődni: Radicsné, Fürje._______ Göd-Alsón, Duna-part­­hoz közel, kétszobás, komfortos családi ház, melléképülettel, 431 n.­­öles telekkel, szőlővel termő gyümölcsössel, gazdálkodásra is alkal­mas, beköltözhetően el­adó. Megtekinthető egész nap. Major József, Göd- Alsó, Gorkij u. 9. Ér­deklődni: 17 órától 684-897 telefonon._________ Budapest, belvárosi, földszinti, egy szoba, összkomfortos, gázfűtéses — üzletnek vagy műhely­nek is alkalmas — laká­somat elcserélem Fót és környékén levő, mini­mum 200 n.­öllel rendel­kező falusi házra. Cím: Zsó Jolán. Bp., Váci u. 60. fszt. 5. 1056.______ Balatonhoz közel a zán­­kai úttörőváros felett pa­norámás zárt kerti öve­zetben, a balatoncsicsói Szent Balázs-hegyen 500 n.-ös szőlő (ideiglenes fa­házzal) eladó. Érdeklőd­ni: Molnár János, Bp. XIX. ker., Kelet u. 29. 1194._________________ Balaton-parti, Duna-ka­­nyari összközműves üdü­lőtelket keresünk 300 négyszögölig. Félkész, régi épülettel is. ..Eset­leg faházzal 055 540” jel. igére a debreceni hirde­tébe._________________ Budapesthez 20 km-re, Biatorbágyon sürgősen eladó 714 négyzetméter telken egy szoba, kony­ha, mellékhelyiségekkel. Maróti, Biatorbágy, Arany J. út 15., sóskúti elágazásnál.___________ Zamárdi társközségében, Balatonendréden kétszin­tes, 4 szoba, hallos, er­­kélyes, alápincézett, jól megépített családi ház, 1000 n.-es kerttel eladó, állandó buszjárat a Bala­tonhoz. Érdeklődni le­het: Zamárdi, V. kör 12. Simándi, Hajdúszoboszló köz­pontjában 120 nm alapte­­rületű, kertes ház eladó. Két család részére vagy kisebb üdülő céljára is alkalmas. Cím: Császi Gyula. Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 47. 4200. Te­lefon: 60-672. Hajdúszoboszlón, Rákó­czi u. 90. szám alatti 400 négyszögöles családi ház eladó. 4 szoba, konyha stb. beköltözhe­tő, kétszintes, 4 lakásos társasépítkezésre alkal­mas. Érdeklődni: Rákó­czi u. 28.____________ Két és fél szobás, össz­komfortos lakás eladó. Vác, Frankel Leó út 10/B. III. 1., csak 17 óra után (vasárnap is), telefon: 10­851. Újonnan épült, azonnal beköltözhető 4 szobás, 110 nm hasznos lakóte­rületű ikerházrész, 110 n.-ös telekkel Gyálon el­adó. Irányár: 700 000 Ft plusz 130 000 OTP. Ér­deklődni lehet: Bp. XV111., Háromszék u. 8. Budapesttől 25 km-re 3 szobás, új, összkomfortos családi ház eladó, 200 n.-ös telekkel, bp. plusz OTP-átvállalással. „Köz­ponti fűtés 290 965” jel­igére a Felszabadulás té­ri hirdetőbe._____ Balatongyörökön közvet­len vízparti 300 négy­szögöl közművesített ikernyaralóhoz elvi en­gedéllyel telek eladó. „ Tavasszal építhet 290 419” jeligére a Fel­­szabadulás téri hirdetőbe. Cece, Csók István u. 25. szám­ alatt 2 szoba, össz­komfortos családi ház, 400 négyszögöl kerttel el­adó. Érdeklődni lehet mindennap a helyszínen. Fertőhomok — Hegykő üdülőtelepen termálvíz, strand mellett 3 szoba, konyha, fürdőszobás üdü­lőépület, parkosított tel­ken új állapotban eladó. Telefon: 261-881._______ Elcserélném Balatontól 10 km-re levő szoba, kony­­hás családi házamat, 525 négyszögöl telekkel, ha­sonló Érd városi szoba, konyhás házért. Cím: özv. Hindrik Imréné, Mezőszentgyörgy, Rákó­czi u. 9. 8133._________ Turistaházat vennék vagy lakásomért cserél­nék. „Minden megoldás érdekel 063 257” jeligére az orosházi hirdetőbe. Eladó 150 n.-es telken 4 szobás, összkomfortos családi ház, két részben plusz garázs. Jó közle­kedés, este 5—8. Ohád, Kerepes, Madarász János út 29.________________ Zalaegerszegen háromszo­bás családi ház eladó. Érdeklődni: Zalaegerszeg, Gyimesi u. 1/B., munka­idő után.______________ Berekfürdőn új téglanya­raló eladó. Érdeklődni: Vecsés, Bajcsy-Zs. út 5. 2220. Tímár Imre: Háromszobás bepuco­­la­tlan ház eladó. Érdek­lődni lehet: Ladánybene, Batthyány utca 7. Bacsa János.________________ 74 nm OTP-öröklakás Pest közelében eladó. — Érdeklődni Dunakeszi, Krajcár u. 6. I. em. 3. Csákány.______________ Gárdonyban 200 négy­szögöles zárt kert (szőlő) eladó. Gyönyörű kilátás. Érdeklődni Gárdony, Ady E. u. 7._________ Eladó Dabas I. kerület, Köztársaság utca 65. sz. alatt családi ház, 500 n.-ös telken.___________ Velencén a trafóháznál 183 n.-ös üdülőtelek el­adó. 480-236.__________ Fonyód-Bélatelepen 125 négyszögölön 3 szobás, vízközeli nyaraló, beren­dezéssel eladó. Slsz. Ta­tabánya, Komáromi út 62. szám. Két és fél szobás, 56 nm. első emeleti, köz­ponti fűtéses öröklakás beköltözhetően eladó. 10 000 Ft/nm plusz 100 000 Ft OTP. Megte­kinthető előzetes értesítés alapján. Eperjes u. 82. I. 3 1204. Ponecker, 471-094. Eladó Gávavencsellő, Petőfi u. 63. sz. alatt ve­zetékes vízzel, fürdőszo­bával ellátott családi ház, 1400 négyszögöl, gyü­mölcsfával beültetett, megosztható telekkel. Ér­deklődni a helyszínen le­het. PfllHi'iUl GÉP KÖZLEMÉNYEK Ezúton szeretnénk t. hirdető ügyfe­leink figyelmét felhívni, hogy anyag­torlódás miatt a beérkezett apróhirdeté­sek megjelenése eltolódik, de folyama­tosan közlésre kerülnek. Szíves elnézé­süket és türelmüket kéri a hirdetési osztály. Az Autóklub utazási ajánlatai klub­tagok részére: egyhetes tengerparti üdülések Jugoszláviában teljes elsláltás­­sal. Részvételi díjak: Murter, 4740— 5840 Ft-ig, Rab, 3940—5340 Ft-ig, Porec, 2170—4440 Ft-ig (ebből 58—109 dollár), Splrit, 4640 Ft (ebből 119 dollár). Jelent­kezés az Autóklub irodákban: Budapest (I., Reimetz Flóris u. 4/a., tel.: 152-040), Debrecen, Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged. Az AUTOKER értesíti vásárlóit, hogy a magánszemélyek, részére értékesített tehergépkocsik kiadási sorszámai 1982. március 1-én az alábbiak: ZUK A—11 1676, ZUK A—06 2106, ARO 320 4x4 D 5534, ARO 4X2 D 4361, ARO 243 4x4 D 3106, AVI­A A 30 70 1111. A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy Martinás Katalin 1982. már­cius 22-én de. 10 órára meghirdetett kandidátusi értekezésének nyilvános vi­tája elmarad­t. Georges Bittar: „Sim­­metrikus háromkapus cirkulátorok ana­lízise és mérése” c. kandidátusi érte­kezésének nyilvános vitája 1982. már­cius 22-én de. 10 órakor lesz az Aka­démia kistermében (Bp. V., Roosevelti tér 9.). A Szivárvány Áruházak februári mo­sógép sorsolásán Bagó József nyerte vissza Energomat mosógépe árát. A márciusban vásárolt automata mosógé­pek sorsolása: április 6-án, kedden, 17 órakor lesz, a VII. ker., Baross téri Szi­várvány Műszaki Áruházban. A Budapest Tourist társasutazást szervez a Napospartra, isztambuli kirán­dulással, május 29.—június 7. között. Utazás: repülőgéppel és autóbusszal. Teljes, ill. félpenziós ellátás. Részvételi díj: 7450 Ft. Részletes felvilágosítás és jelentkezés a Budapest Tourist irodái­ban és a megyei­­ városi idegenforgal­mi hivatalnokban. Társkeresés, házasságközvetítés, kap­csolatteremtés, progra­mszervezés. Ta­vaszváró ügynökség, magánvállalkozás. Bp., Rózsa u. 11-113. 1045. 698-198. Tudta? Győződjön meg róla! Meg­nyílt a praktikus gyermek- és felnőtt­ruhák butikja Marx tér 6. alatt. Szélvédőüveg traktorba, gépjármű­vekbe nagy választékban üveges részle­günknél kapható. Veresegyháza, Mikes Kelemen út 18. Haladás Mgtsz. Újból indul a Magyar Camping és Caravan­ning Club különvonata a Fillé­res karaván. Az egynapos kirándulás úticélja: Sárvár. Ideje: 1982. április 3-a, szombat. Program: városnézés (arboré­tum, parkerdő, várpark), barokk kon­cert a várban, ebéd. Részvételi díj: 182 Ft,fő, gyermekkedvezmény 6-tól 14 éves korig 91 Ft. Jelentkezni lehet az MCCC irodájában. Bp., Üllői út 6. 1085. Tele­fon: 336-536, 336-917.

Next