Népszabadság, 1982. május (40. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-01 / 101. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK 24 oldal - Ara: 1,80 Ft 1982. máj. 1., szombat AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XL. évf., 101. szám A MI BÉKEMENETÜNK Nagyszerű dolog tudni, hogy a mai napon, más-más órában ugyan, ahogy a föld forog, mégis egyszerre és együtt menetelnek öt földrészen a május elsejét ünneplő tömegek. Még ahol a jogfosztás tiltja is e nagy múltú, ám mindig időszerű ünnepi seregszemlét, csak a lábak együtt­­dobbanását tilthatják meg, a szíve­két nem. Aligha lehetett valaha is össze­számlálni, szerte a világon hány tíz- és százmilliónyian ünnepeltek e na­pon. Május 1. olyan mélyen, kitöröl­hetetlenül beleivódott a történelem­be, hogy még fasiszta rendszerek is igyekeztek — persze manipulálva, hamis célok felé terelve — szolgá­latukba állítani a tavasz e harsogó ünnepét. Május elseje azonban min­dig megmaradt eredeti rendeltetésé­nél, vagy felszabadulva, felfrissülve, új erőre kapva visszatért hozzá, s az maradt, ami: a munka, a mun­kás-nemzetköziség ünnepe. A hagyomány fölmérhetetlenül gazdag. Földünk nagy részén ma is a dolgozók jogainak kivívása vagy bővítése a cél, egyáltalán hogy mun­ka, biztos megélhetés legyen; míg a mi országainkban, a szocialista vi­lágban a felszabadult munka írja az ilyen jelszavakat: „Előre az 1982. évi népgazdasági terv sikeres végrehaj­tásáért.­”, „Köszöntjük a munkában élenjárókat, a szocialista munkaver­seny részvevőit!” Az idei kikeletet azonban saj­nos nemcsak a tavaszi szél lobog­tatta cifra pántlikák, a kendőlenge­­tések és a vidám műsorok jellemzik, hanem az is, hogy a világpolitikában konokul tartja magát a fagy... .Ezért bármilyen szerteágazóak is a május elsejei célok és jelmonda­tok, minden eddiginél inkább kö­zös az az eltökéltség, amely a vi­lágbéke megvédéséért folyó harc­ban összefűz minden jóakaratú em­bert. A mi mai felvonulásaink, gyűléseink a glóbus­zok más or­szágában már hetek, hónapok óta és ezután is tartó, mind nagyobb méretű és hevességű békemenetekhez kapcsolódnak. Egy új tömegpusztító háború erőivel szemben, azzal a vér­forraló állítással szemben — Wa­shingtonban hajtogatják —, hogy „van fontosabb dolog is, mint a bé­ke”, működésbe lépett az okos em­beriség önfenntartó ösztöne. Az Egyesült Államok mindenáron meg akarja törni a háborúellenes erők ellenállását, hogy új nukleáris raké­tafegyvereit Nyugat-Európában he­lyezhesse el. Mint ismeretes,a vészter­hes NATO-programokra a Szovjet­unió, a Varsói Szerződés új meg új leszerelési javaslatokkal válaszol. Washington ezeket mind elengedte a füle mellett. Az érv pedig, akkor és azóta, az állítólagos szovjet fölényre való hivatkozás, oly módon, hogy a szovjet rakétákat mind számba ve­szik, de a britet, a franciát nem, úgyszintén az amerikai hajókon és más, nem szárazföldön elhelyezett célba juttató eszközeiket sem. Már­pedig Európa aggódó népeinek mind­egy, hogy rakétával vagy bombave­tő repülőgéppel juttatják-e el a rá­juk hulló atomtöltetet. A világ népeinek egyetlen pilla­natra sem szabad szem elől tévesz­teniük, hogy a jelek szerint minden­re elszánt amerikai vezetés tör erő­fölényre, a világ fölötti korlátlan el­lenőrzés megszerzésére. Ennek a kor­mányzatnak az arculatát igen jól jel­lemzi, hogy a SALTANI egyezményt félresöpörte, hogy az oly nehezen megindult genfi tárgyalásokat már két hónapra felfüggesztették. Érde­mes végigpillantani, hogy például csak a legutóbbi időkben mi ellen emelt vétót az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsában, megbénítva ezzel a világszervezet cselekvőképes­ségét. Íme: megvétózta azt a javas­latot, amely elítélte Izraelt Ciszjor­­dánia bekebelezése miatt; megvé­tózta azt az indítványt, amely fel­szólította volna a tagállamokat, tar­tózkodjanak a Közép-Amerika ügyei­be való fegyveres beavatkozástól; megvétózta azt az előterjesztést, amely megbélyegezte az izraeli ka­tona által húsvétvasárnap a jeruzsá­­lemi Ail-Aksza mecsetben elkövetett fegyveres merényletet. Washington minderre nemet mond. Ellenben igenli a népirtó diktátorok minden eszközzel és módon való támogatá­sát, a területrablást, a terrorisztikus merényleteket — s mindezt a „sza­bad világ” védelmében! Mi azt valljuk, hogy „a jelenlegi helyzetben... a béke védelmében a szocialista országok egységének, ösz­­szefogásának meghatározó jelentősé­ge van"; továbbá: „A béke megőrzé­séért, a társadalmi haladás ügyének előmozdításáért vívott világméretű küzdelemben pártunk megkülönböz­tetett jelentőséget tulajdonít a nem­zetközi kommunista és munkásmoz­galom pártjai és minden más demok­ratikus, haladó erő összefogásának" — áll a párt Központi Bizottsága legutóbbi üléséről kiadott közle­ményben. Igen, most valamennyi békeszerető erőnek össze kell fognia! Egyes nyu­gati országokban, a tömegellenállás dacára, de az amerikai nyomásnak engedve, már megkezdődtek az elő­munkálatok az odatelepítendő ame­rikai fegyverek elhelyezésére, s a kö­zelmúltban írtak alá megállapodást adott esetben további amerikai had­osztályok befogadására. Mindez azért kelt figyelmet és aggodalmat, mert bár a nemzetközi viszonyok je­lentékeny mértékben a szovjet— amerikai kapcsolatok alakulásától függenek, épp ebben az időszakban igen nagy hordereje van más álla­­­mok, köztük a nyugat-európai orszá­gok politikai súlyának, államférfiai befolyásának. Fellépésük bizonyos helyzetben meghatározó lehet. A nyugat-európai kormányok, ha akar­ják, ha meghallják a néptömegek hangját, és ha az Amerika-szövetség oltárán nem áldozzák fel nemzeti ér­dekeiket, rábírhatják Washingtont politikájának módosítására, így például arra, hogy vegye ko­molyan a NATO 1979. decemberi úgynevezett pótfegyverkezési hatá­rozatának kettős jellegét, a közép­­hatótávolságú rakétákról folytatott tárgyalásokon tanúsítson konstruk­tív magatartást, s mielőbb készüljön fel a SALT-tárgyalások folytatására. Ez idő szerint azonban Washington a hírhedt „összekapcsolási” politika keretében olyan, a leszereléstől tá­voli kérdések odaráncigálásával bo­nyolítja a helyzetet, s mérgezi a lég­kört, mint az afganisztáni és a len­gyelországi problémák körüli felté­telek szabása — közben az ellenfor­radalmi elemek támogatásával, ke­reskedelmi bojkottal maga gondos­kodik róla, hogy megnehezedjék nyugvópontra jutni a két említett országban. Ez a hidegháborús irányvonal mind egyetemesebb ellenállásba ütközik. Nagy horderejű ebben a tekintetben a Szocialista Internacionálé mind bátrabb kiállása a béke ügye mel­lett, s a máj­us 4. és 7. között Algír­ba összehívott békekonferenciája remélhetőleg új erőket hoz moz­gásba. A világon mindenütt, ma­gában az Egyesült Államokban is tekintélyes szenátorok, a tudományos akadémia, üzletemberek, de még ve­terán tábornokok is fellépnek a kor­mány politikájával szemben. Emellett olyan új meg új kezdeményezések, mozgalmak jelentkeznek a fegyver­kezés megfékezésére, az élet védel­mében, mint az Orvosok a békéért, amely elsősorban egy atomkatasztró­fa lehetséges hatásának fölvázolását, a tudományos ismeretek terjesztését tűzte ki célul; az Egyházak Világta­nácsa a leszerelésért a közeljövőben tart nagyszabású értekezletet, az elő­készítő összejövetel a múlt hetekben volt fővárosunkban. Új fejlemény, hogy több nyugat­európai országban a tartományok, városok, más közigazgatási egységek vezető testületei — bár ez alkot­mányjogilag nem tartozik hatáskö­rükbe — állást foglalnak az illető ország kormánypolitikájával szem­ben, az atomfegyverek és a rakéták területükön való elhelyezése ellen. Másutt az utcákon vagy lakásról la­kásra járva aláírásokat gyűjtenek tiltakozó beadványaikra, s a béke­mozgalmi aktivisták eközben meg­magyarázzák a fenyegető veszélyt, tudatára ébresztik a tájékozatlano­kat, miről is van szó. Szintén viszonylag friss mozgalom a környezetvédőké. Néhány éve rend­szerint az ismert környezeti ártal­mak elleni fellépés gyűjtötte egybe e mozgalmak jámbor részvevőit, má­ra azonban alapvető felismerésük az: igen, a környezetet védeni kell füsttől, zajtól stb., ez a „kicsinybe­ni” védekezés, de mindenekelőtt meg kell óvni a lehető legnagyobb mér­tékű, a teljes pusztulástól, amit az élővilágban a termonukleáris és ve­gyi fegyverek okoznának. Ezek és az itt föl nem sorolt tár­sadalmi mozgalmak figyelmen kí­vül nem hagyható tényezők a hiva­talos politikához. Ám az Egyesült Ál­lamok kormánya a háborús irányvo­nalat érő kritikát azzal akarja elné­mítani, hogy „Moszkva keze” van benne, „Moszkva ügynökei” állnak mögötte, az ellenség javára végzett tevékenységnek minősítik. Mindent elkövetnek, hogy éket verjenek e mozgalmak és a szocialista országok békemozgalma közé, mondván, hogy nem lehet közös nevező: amazok el­lenzékiek, a mienk pedig kormány­­támogató. Így igaz! Ezzel az állítás­sal Washington maga állítja ki azt a bizonyítványt, hogy a békemoz­galmaknak ott a kormánypolitikával szemben kell tevékenykedniük . Vagyis az ő politikájuk nem békepo­litika. De a mozgalmakban itt vagy ott mindennél fontosabb az, ami közös: valamennyien az élet pártján állunk. Annál inkább minden szolidaritá­sunk az övék, velük egy sorban me­netelünk mi, akiknek országában, a kormánypolitikában valóban magá­tól értetődően, elvi okokból a legma­gasabb rendű humanizmus, tehát a békepolitik­a ölt testet. A békemozgalom a mi hazánkban ilyen arculatú, a társadalom minden rétegére kiterjedő tömegmozgalom. Éppen ez a hónap évről évre a béke és barátsági hónap. Rendezvényei, ame­lyek május 9., a fasizmus feletti győ­zelem évfordulója köré épülnek, idő­szerű mondanivalót hordoznak. Szer­vezésében a szűkebb értelemben vett békemozgalmi szerveken kívül, a Hazafias Népfronttal együtt, részt vesznek a szakszervezetek, az ifjú­sági szövetség, a szövetkezetek, más társadalmi­­ tömegmozgalmak és az egyházak. Seregnyi rendezvény, nagygyűlés, tudományos tanácsko­zás, több nemzetközi akció van a programban, amely minden bizony­nyal nagy lendületet ad a békemoz­galomnak. Küzdelmünk a legjobb ügyért fo­lyik, s meggyőződésünk, hogy csak ez vezethet eredményre. A ma élő derékhad már átélt egy „klasszikus” hidegháborút, olyan nehéz időszako­kat, mint a berlini blokád, a kubai válság és egyebek. Még az enyhülés delelőjén, a helsinki értekezlet ide­jén is azt tartottuk, hirdettük, hogy az enyhülést megóvni, kiterjeszteni csakis a katonai területre való to­vábbvitelével lehet. Ma azonban egy­előre nem ennek a jeleit látjuk, el­lenkezőleg. De a gigantikus fegy­verkezési programok sem önmaguk­ban vannak. Ugyanannak a politi­kának része az a kifejezett nyomás is, amely tetézi az amúgy is nehéz világgazdasági helyzetet. Tilalmi lis­ták szerkesztése, a kamatlábak irreá­lis felemelése az egész pénzvilágot megrendíti, a kialakult gazdasági kapcsolatokat aláássa. „A Magyar Népköztársaság az eny­hülés vívmányainak védelmében to­vábbra is következetesen arra törek­szik, hogy előmozdítsa a különböző társadalmi ren­dszerű országok kö­zötti párbeszédet, a politikai, gazda­sági, kulturális kapcsolatok fejlődé­sét" — áll a KB-közleményben. A szavaknak olyan tettek adnak fede­zetet, mint Kádár János minap tett NSZK-beli látogatása. Ottani pohár­köszöntőjében mondta az MSZMP KB első titkára: „Mély meggyőződé­sem, hogy az emberiség számára, Európa népei számára nincs más út, mint a helsinki szellem folytatása és a világ más részeire való kiterjesz­tése. Talán most hihetetlennek tűnik, de én mély meggyőződéssel vallom, hogy erre az útra mindnyájan vissza fogunk térni...” Ilyen nemzetközi környezetben kell szemlélni saját dolgainkat, megbe­csülni és védeni korszakos eredmé­nyeinket, összpontosítani erőforrá­sainkat, szervezni s végezni munkán­kat. Adjon a munka ünnepe új erőt és ösztönzést a szocialista építéshez, a sorainkon való végigtekintés erő­sítse a nemzeti egységet, a világba vetett tekintet pedig adjon bizodal­mat, hogy milliárdok velünk együtt, egy célért: az emberiség békéjéért, boldogulásáért, jólétéért, a haladá­sért küzdenek. , Szántó Jenő

Next