Népszabadság, 1982. június (40. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-20 / 143. szám

1982. június 20., vasárnap NÉPSZABADSÁG HÍREK HAZAÉRKEZETT Budapestre a magyar ügyészi küldöttség, amely dr. Szíjártó Károly leg­­főbb ügyész vezetésével Alek­­szandr Rekunkov, a Szovjetunió legfőbb ügyésze meghívására hivatalos látogatást tett a Szov­jetunióban. A delegációt fo­gadta Tyemirbek Kosojev, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnökhelyet­tese, valamint Karen Demircs­­jan, az örmény Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára is. BEFEJEZŐDÖTT Balatonfü­­reden a Neutrínó ’82 tudomá­nyos konferencia, amelyen hu­szonkét ország több mint két­száz fizikusa vett részt. A részvevők előadásokon számol­tak be a neutrinokutatás leg­újabb eredményeiről. A ta­nácskozás alkalmából ülésezett a nemzetközi neutrinobizott­­ság Marx György akadémi­kusnak, a bizottság elnökének vezetésével. MA KEZDŐDIK a nemzetkö­zi kardiológiai kongresszus Moszkvában. Ugyanezen a na­pon ünnepük meg az ország­ban az egészségügyi dolgozók napját. A két eseményhez kap­csolódva ünnepélyesen adták át a szovjet fővárosban az új, hatalmas kardiológiai intézet második részlegét. Bartha Tibor református püspök köszöntése Bartha Tibor református püspöknek, a zsinat lelkészi elnökének és az ökumenikus tanács elnökének 70. születés­napja alkalmából szombaton a református egyház vezető tes­tülete és a Magyarországi Egy­házak Ökumenikus Tanácsa a debreceni református nagy­templomban ünnepséget tar­tott a magyarországi egyházak vezető személyiségeinek rész­vételével. Az állami és a tár­sadalmi szervek nevében Mik­lós Imre államtitkár, az Álla­mi Egyházügyi Hivatal elnöke köszöntötte Bartha Tibor püs­pököt, méltatva kiemelkedő szerepét az állam és az egyhá­zak jó viszonyának alakításá­ban, a népi-nemzeti egység megvalósításában, a hazai és a nemzetközi békemozgalom­ban. (MTI) A SZOT MEGHÍVÁSÁRA Manuel Carvalho da Silvának, a CGTP Intersindical vb-tag­­jának vezetésével június 14. és 19. között portugál szakszer­vezeti küldöttség tett látoga­tást hazánkban. A küldöttség megbeszélést folytatott Jakab Sándorral, a SZOT főtitkár­­helyettesével, s tanulmányoz­ta a magyar szakszervezetek szervezeti tevékenységét. SZOBORAVATÁS: Somlyó Zol­tán születésének 100. évfordu­lója alkalmából a Magyar Írók Szövetsége avatóünnepséget rendez az író, költő, műfordí­tó szobránál, amelyet június 22-én, kedd délelőtt a Képző­­művészeti Kivitelező Vállalat XIV. kerületi, Népstadion úti épülete mögött, a szoborpark­ban állítanak fel. KISS NAGY ANDRÁS Kos­­suth-díjas szobrász kiállítása megnyílt a tihanyi múzeum­ban. A tárlatot augusztus 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők. TÍZEZER RÉSZVEVŐJE VOLT a borús idő ellenére is Duna­újvárosban tegnap a hagyo­mányos vasas juniálisnak. A Szalki-szigeten megrendezett program során a szabadtéri színpadon­ népitánc-csoportok léptek fel, a dunai öbölben pe­dig hajómodellező versenyt és búvárúszó-bemutatót rendez­tek. BEZÁRTA KAPUIT a moson­magyaróvári Expo. A vásár­­csarnokban vas- és műszaki, továbbá ruházati cikkeket, va­lamint élelmiszerek és vegyi áruk gazdag választékát kí­nálták a vásárlóknak a keres­kedelmi vállalatok. Egységes ábécé Ali Mamedov azerbajd­­zsáni tudós több mint negy­ven évet áldozott egy nem­zetközi, a világ minden tá­ján alkalmazható ábécé ki­dolgozására. A tudós nyilat­kozatában elmondta, hogy munkája során 350 létező írásmódot tanulmányozott át. Az új ábécé, amely fi­gyelembe veszi az országok többségének nyelvi sajátos­ságait, mindössze tíz betű­jelből áll, s könnyen elsajá­títhatják a különböző nyel­vű emberek. A találmány bevezetése nem csupán a nyelvi megértést segítheti elő a világ különböző or­szágai között, de a népek kulturális közeledésében is jelentős szerepet játszhat. SZÁZHATVANEZER KUBAI FIATALNAK, a kilencedik osz­tályt elvégzők csaknem 90 szá­zalékának biztosított szeptem­bertől a továbbtanulás lehető­sége az egyetemi előkészítőkön avagy a szakmunkás-, illetve a középfokú műszaki végzett­séget adó tanintézetekben. AZ ORSZÁGOS ÚTTÖRŐ­­BÁBFESZTIVÁL Egerben teg­nap megkezdődött. Az ötnapos seregszemlére csaknem félezer vörösnyakkendős érkezett a városba. A bábcsoportok veze­tői az egri fesztivál alkalmá­val szakmai tanácskozáson is­merkednek meg egymás mód­szereivel. Több mint 110 ezer forintot fizet a négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 25. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. Négy találata 77 fogadónak volt, nyereményük egyenként 112 204 forint. Három talála­tot 6744-en értek el, nyeremé­nyük egyenként 641 forint. A kéttalálatos szelvények száma 201 755, ezekre egyenként 27 forintot fizetnek. (MTI) Bányaszerencsétlenség Lengyelországban A lengyelországi Bytom kö­zelében levő kőszénbányában vájatbővítés közben százméte­res szakaszon kőzetomlás tör­tént, amely maga alá temetett tizenkilenc bányászt. Közülük nyolc életét vesztette, kilencet sikerült kimenteni, kettő után még folyik a kutatás. Az idő­közben Bytomba érkezett Czes­­lawo Piotrowski altábornagy, bányaügyi és energetikai mi­niszter utasítására különbi­zottság vizsgálja a szerencsét­lenség körülményeit. (MTI) A VÍGSZÍNHÁZ IGAZGATÓSÁ­GA közli, hogy a május 24-én el­maradt Úri muri — a Gombaszögi­­bérlet IV. előadása — ma este lesz. A kiadott jegyek érvényesek. Milyen idő várható a jövő héten ? Változékony, a június közepe táján szokásos­nál hűvösebb idő várható nemcsak ha­zánkban, ha­nem kontinen­sünk területé­nek nagy ré­szén. A válto­zékonyságot az egymást négy­­hét naponként követő ciklonok okozzák. Egy­­egy ciklon átvonulását a felhő­zet megnövekedése, csapadék kialakulása kíséri. Az elmúlt hét elején hazánkban jelentős hő­mérséklet-csökkenést is okozott a frontátvonulás. E hét végén egy újabb időjárási front vonul át a Kárpát-medence fölött, sok­felé okozva csapadékot. A jövő hét elején valószínűleg napsüté­ses lesz az idő, tartós napsütés­re azonban nem számíthatunk. Futó záporok már a hét köze­pén kialakulhatnak. A jövő hét vége felé átmenetileg felhős lesz az idő, ekkor záporokra, esők­re is számítanunk kell. A hő­mérséklet a hajnali órákban a hét első felében 12—17 fok kö­zött alakul, a hét végén néhány fokkal csökken. A nappali leg­magasabb hőmérséklet a hét ele­jén 23—27 fok között alakul, a hét végén 20—24 fokos értékek várhatók. Az orvosmeteorológus szerint szervezetünk hőérzetét a minket körülvevő levegő tulajdonságai­nak összhatása adja meg. A hő­érzet kialakításában fontos sze­rep jut a levegő hőmérsékleté­nek, nedvességtartalmának, a szélviszonyok alakulásának, va­lamint a napsugárzás mértéké­nek. A változékony időjárás va­lószínűleg ismét jobban megvi­seli a frontra érzékenyek szer­vezetét, ezért számukra különö­sen fontos, hogy kíméljék magu­kat, s táplálkozásukban kerül­jék a zsíros, nehéz ételeket. A gyerekek étrendjét is igyekez­zünk változatossá tenni, elsősor­ban gyümölccsel, zöldségfélékkel. Megnyílt az Átrium Hyatt Szombaton ünnepélyesen megnyitották Budapest leg­újabb, 356 szobás szállodáját, az Átrium Hyattet. Az esemé­nyen részt vett Josef Stariba­­cher osztrák kereskedelmi és ipari miniszter, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, Juhár Zoltán belkereske­delmi miniszter, Johann Jo­sef Dengler, Ausztria és Harry E. Bergold, az Egyesült Álla­mok magyarországi nagyköve­te. Üdvözlő beszédében Josef Staribacher elmondta: mosta­ni tárgyalásain magyar part­nereivel megállapodtak, hogy a jövőben tovább folytatják a már eddig is sikeres osztrák— magyar idegenforgalmi együtt­működést. A magyar és az osztrák nemzetiszínű szala­gokkal magasba emelkedett a szálloda üvegoldalú felvonója, és ezzel hivatalosan is meg­nyílt a főváros legújabb szál­lodája. (MTI) Befejeződött a békekutatók nemzetközi konferenciája Szombaton befejeződött a Magyar Tudományos Akadé­mia Intézetközi Békekutató Központja, valamint a bécsi Nemzetközi Béke Intézet által szervezett nemzetközi kerek­­asztal-konferencia, amelyet A fegyverkezési verseny új sza­kasza és a békekutatás felada­tai címmel tartottak Budapes­ten. A tanácskozáson a hazai szakértőkön kívül csehszlová­kiai, lengyel, NDK-beli és szovjet, valamint dán, egyesült államokbeli, finn, francia, hol­land, japán, norvég, NSZK- beli és olasz békekutatók vet­tek részt. A nemzetközi kerekasztal­­konferencia több részvevője ma jelen lesz azon a fórumon, melyet az Országos Béketanács rendez, hogy megvitassák a békemozgalommal, a békével, a fegyverkezés kérdéseivel fog­lalkozó kutatások kapcsola­tait, összefüggéseit. TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁSSAL Kondicionálóterem nyílt meg Salgótarjánban (Tudósítónktól.) Kondicionálótermet alakítot­tak ki Salgótarján­­egyik több szintes lakóházában, az Arany János utcában, ahol esztendők óta eredményesen működik a kistarjáni lakóterületi sport­kör. A 750 családot tömörítő szervezet társadalmi összefo­gásának eredménye, hogy a tá­gas helyiségben erőnléti edzé­sekre nyí­k lehetőség; a bor­dásfalak, a teremkerékpárok, szobaevezők és más sportesz­közök a nyitás óta foglaltak. Délutánonként asszonytornát rendeznek, s külön programot szerveztek a gyerekeknek. A férfiak különböző erősítő gya­korlatokat végezhetnek. A test­edzést a kerületben lakó test­nevelő tanárok társadalmi fel­ügyeletével, módszertani se­gítségével végezhetik a kistar­jáni sportkör tagjai. Különösen­­kedvelt a teremkerékpár. KULCSÁR JÓZSEF FELVÉTELE Megalakult a Népművészeti Egyesület Szombaton Budapesten meg­alakult a Népművészeti Egye­sület. Kétéves előkészítő mun­ka után a Hazafias Népfront, a KISZ KB, a Művelődési Mi­nisztérium, valamint a Nép­művelési Intézet képviselőinek részvételével alakuló küldött­­gyűlésen fogadták el az egye­sület alapszabályát, és megvá­lasztották a vezető testülete­ket. Az egyesület a népművé­szet és a kézművesség hagyo­mányainak, szellemi értékei­nek és technikai tapasztalatai­nak felelevenítését tartja fel­adatának, és közreműködik majd a környezetkultúra fej­lesztésében. A Népművészeti Egyesület alakuló közgyűlése az alapszabály-tervezetet elfogad­ta. Vár­fesztivál Siklóson Siklóson, a legdélibb végvá­runk falai között szombaton megkezdődött a várfesztivál és hozzá kapcsolódóan a XIV. országos fúvószenekari talál­kozó. Három hazai és három külföldi együttes adott nyitó­koncertet. A zenekarok fellép­tek Pécs, Mohács és Harkány terein is. Ez alkalommal tizen­három együttes találkozott Sik­lóson, köztük — meghívott vendégként — egy-egy bolgár, NSZK-beli és szovjet zenekar is. A várfesztivál ma ér vé­get, amikor is a fesztiváldíja­kért versenyeznek a fúvósze­nekarok. (MTI) Diplomakiosztó ünnepségek egyetemeken, főiskolákon A hét végén az ország több egyetemén, főiskoláján tartot­tak diplomakiosztó, doktorava­tó ünnepségeket. Szombaton Szegeden, a József Attila Tu­dományegyetemen kilencven­két jogászt avattak doktorrá. A bölcsész- és természettudo­mányi karon korábban vég­zett növendékek közül disszer­tációjuk megvédése után hat­­vanketten kapták meg a dok­tori címet. Az avatottak közül negyvenkilencen summa cum laude minősítést értek el. A Debreceni Agrártudományi Egyetemen hetvenkilenc, nap­pali tagozaton végzett agrár­mérnök vette át diplomáját. A szarvasi karon végzettek, már a gyakorlatban dolgozó üzem­mérnökök közül harmincan si­keresen befejezték a kiegészí­tő szakot. Az ünnepi tanács­ülésen nyolcvanan szakmérnö­ki diplomát vehettek át, hu­szonkét agrármérnököt és egy vegyészt pedig doktorrá avat­tak. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem nappali ta­gozatán a bölcsészettudományi karon száznegyvenen, a leve­lező tagozaton hatvannégyen, a természettudományi kar nap­pali tagozatán százkilencve­­nen, a levelezőn tizenhárman végeztek. Közülük a tanévzáró ünnepségen tizenegyen vörös diplomát kaptak. Átadták a diplomát a Debreceni Tanító­­képző Főiskolán százkilenc­­venkilenc nappali és százhat­­vankilenc levelező tagozaton végzett pedagógusnak is. Pé­csett, a Janus Pannonius Tu­dományegyetemen, az esti, a levelező és a nappali tagozaton végzett hallgatókat — hetven­kilenc jogászt és közgazdászt — avattak doktorrá. A Szege­di Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ünnepségén az idén végzett kétszázkilencvennyolc új tanárnak nyújtották át dip­lomáját. Egerben, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán kétszáznegyvennégy hallgatót avattak tanárrá. Ugyancsak a hét végén kap­ták meg diplomájukat a Bán­ki Donát Gépipari Műszaki Főiskola győri konzultációs központjának hallgatói is. Az oktatási intézményben az idén huszonheten fejezték be sike­resen tanulmányaikat általá­nos gépész, illetve gépgyártás­technológiai szakon. Szombat­helyen, a tanárképző főisko­lán háromszáznegyvenöten vették át tanári, tanítói és népművelői diplomájukat. Az idén első ízben osztottak ki üzemmérnöki diplomákat ma az Állatorvostudományi Egyetem hódmezővásárhelyi főiskolai karán. (MTI) Közalkalmazott természetjárók találkozója Miskolctapolcán (Tudósítónktól.) Hetek óta készültek a közal­kalmazott természetjárók erre a hétvégére; kétnapos orszá­gos találkozójuk színhelye Miskolctapolca. A borongós idő sem tartotta vissza azt az 1200 túrázót, aki az ország minden részéből érkezett a ta­polcai Éden kempingbe. A gya­logtúrát kedvelőket a Borsod megyei Természetbarát Szö­vetség aktivistái kalauzolták a csaknem 12 kilométeres távon. A legnépesebb csoport a Bé­kés megyei volt, innen százöt­venen érkeztek. Pest megyéből százan jöttek el. Budapestről többek között a BRFK és a fővárosi bíróság dolgozói negy­ven-negyven részvevővel kép­viseltették magukat, a fővárosi tanácstól félszázan vettek részt a találkozón. A Vas megyei tanács túrázói is eljöttek Mis­kolctapolcára. A NYÁRI MENETREND SZERINT Több buszjárat a Balaton déli partján Az autóbuszközlekedésben is megkezdődött a főszezon a Balaton déli partján. Az au­gusztus 23-ig érvényes nyári menetrend szerint Siófokon a helyi forgalomban az eddigi öt busz helyett tíz szállítja uta­sait. A balatonszéplaki és sós­tói vonalon húszpercenként járnak a buszok, a siófoki aranyparti szállodasort pedig — az idén először — közvet­len járat kapcsolja a vasútál­lomáshoz. Fonyódon is két busz közlekedik az eddigi egy he­lyett. A déli parton közlekedő — egymást napközben félórán­ként, este óránként követő — helyközi járatok útvonalát is meghosszabbította a 13-as szá­mú Volán: ezután Siófok és Balatonfenyves-alsó között ha­ladnak a buszok, illetve min­den negyedik járat végállomá­sa Keszthely. Siófok és Kőrös­hegy között Szántód-rév érin­tésével óránként járnak a ko­csik. Minden szombaton és vasár­nap reggel Kaposvár—Bala­tonfenyves-alsó között gyorsí­tott járat indul a 67-es útvo­nalon; ez este érkezik vissza Kaposvárra. Közvetlen össze­köttetést teremtettek Kaposvár és Zalakaros között is. AZ ÚTICÉL: MURMANSZK Tizenkétezer kilométeres sítúrára készül hat szovjet kutató Tizenkétezer kilométeres sí­túra előtt áll hat fiatal szov­jet kutató. A Szovjetunió szá­razföldi területének legkele­tibb pontjáról, a Csukcs-félszi­­geten levő Velentől kiindulva Murmanszkig akarnak eljutni, s útjuk túlnyomó részét a sark­vidéki éjszakában teszik meg. Az expedíció célja az, hogy közben adatokat szerezzenek a Szovjetunió északi körzetei­nek eddig szinte feltáratlan területeiről, ökológiai kutatá­sokat­­végezzenek, vizsgálják az ember állóképességét a rend­kívüli körülmények között. A hattagú expedícióban a parancsnok mellett lesz navi­gátor, rádiós, orvos, filmope­ratőr is; a részvevők úgy ké­szülnek fel, hogy adott eset­ben mindegyikük el tudja lát­ni a másik feladatát. Útjukat speciális sílécekkel akarják megtenni, mert a rendes lécek nem bírnák el az ilyen túrát. Felszerelésüket kutyaszánon viszik magukkal. Már készül­nek számukra a különleges ru­hák is, amelyek lehetővé te­szik a nemegyszer mínusz 50 fokos hideg elviselését. A ter­vek szerint az expedíció a sarkvidéki télen napi 27, ta­vasszal és ősszel pedig napi 50 kilométert tesz majd meg. A hattagú csoport munkáját nagy létszámú csoport segíti, gondoskodik az összeköttetés­ről, az utánpótlásról. (MTI) Tasakos víz Sok kis településen, ahol még hosszú ideig nem épülhet ve­­zetékesvíz-hálózat, súlyosan ve­szélyezteti a kicsinyek egész­ségét a kutak magas nitráttar­talmú vize. Több megyében a tanácsok nem kis erőfeszítés­sel átmeneti megoldást keres­tek, a Borsod megyei tanács például húszmillió forintot ad évente a megyei vízműnek, hogy 160 veszélyeztetett köz­ségbe rendszeresen szállítson tasakolt ivóvizet. A tasakoló gépsor tavaly decemberben munkába állt. A járási hivata­lok és a községi tanácsok idő­ben megtették a kellő intézke­déseket a tasakolt ivóvíz foga­dására és a vízjegyek kiosztá­sára. Sajnos a széles körű fel­­világosító munka ellenére sok szülő nem szerzi be kisgyer­meke részére az ingyenes, egészséges ivóvizet. Jó lenne, ha gyermeke ér­dekében, kivétel nélkül, min­den szülő osztozna abban a fe­lelősségben, amelyet a tanácsok és a népfrontaktivisták éreznek a jövő nemzedék egészséges fejlődéséért. S mert magatehe­tetlen csecsemőkről van szó, a szülők mulasztására nincs mentség. K. GY. A. 9 TIT-vetélkedő a Kodály-centenáriumra Kodály Zoltán születésének századik évfordulóját előadásso­rozattal kísért vetélkedővel ün­nepli meg a TIT budapesti szerve­zete. A társulat és a fővárosi ta­nács művelődési főosztálya közös rendezvényének célja, hogy mind többen ismerjék meg a világhírű zenepedagógus és zeneköltő mun­kásságát. A rendező szervek a nyolc előadást és a helyi vetélke­dőt a TIT előadói közreműködé­sével önállóan rendezik meg. Egy­­egy csapat háromtagú. A felkészü­léshez az előadássorozat akkor rendelhető meg, ha legalább öt, há­rom főből álló csapat jelentke­zik a munkahelyen, illetve az in­tézményben. A helyi rendez­vények lebonyolításához a társu­lat forgatókönyvet ad, zenei szak­értőt, s igény szerint játékvezetőt is felkér. A vetélkedőn minden 14 éven felüli érdeklődő részt vehet, a felsőfokú zenei végzettségűek kivételével. A vetélkedőre szeptember 30-ig kell eljuttatni a nevezéseket a TIT budapesti művészeti szakosztályá­hoz (1372. Budapest, Pf. 479). A fel­készítő előadásokat követő helyi vetélkedőket a tervek szerint 1983. március 31-ig rendezik meg; a döntő 1983 májusában lesz.

Next