Népszabadság, 1982. június (40. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-09 / 133. szám
1982. június 9., szerda NÉPSZABADSAG Sajtótájékoztató a vízi balesetekről Módosították a hajózási szabályzatot Gondatlan szülők, felelőtlen nyaralók (Munkatársunktól.) Döbbenetesek az adatok: tavaly 342-en vesztették életüket fürdőzés, csónakázás közben, míg az idén — pedig még csak június eleje van — már 88-an fulladtak vízbe. Tegnap a Belügyminisztérium művelődési házában Bohár János rendőr ezredes, az ORFK közbiztonsági és közlekedési csoportfőnök-helyettese, sajtótájékoztatón ismertette a szomorú statisztikát. Közeledik a vakáció, a nyaralási szezon indokolt felhívná a figyelmet a víz veszélyeire. Hazánk 3200 kilométernyi folyó- és mintegy 2000 kisebb-nagyobb állóvizének minden partszakaszát a rendőrség képtelen szemmel tartani. Az évről évre emelkedő halálozási statisztika sem váltott ki mindeddig széles körű társadalmi összefogást a veszélyek megelőzésére, tudatosítására. A néhány esztendeje kibontakozott vizek menti szervezett úszásoktatás elsorvadni látszik. A fürdőzéssel kapcsolatos egészségügyi felvilágosítás nincs megoldva az iskolákban, az üdülőkben, a táborokban. Vizeink partján a helyi tanácsok jelölik ki, hogy hol tilos, illetve hol szabad fürödni; az utóbbi helyekről azonban többnyire hiányoznak a mentőszolgálat emberei, ladikjai. Pedig a segítségre igen nagy szükség van, tavaly a Balatonból 1115 személyt mentettek ki. A statisztikákat szemlélve szembeszökő a felnőttek, a szülők gondatlansága, felelőtlensége, megannyi, szór kénytelenek az illetékesek figyelmeztetni a csónakázókat, a vitorlázókat, a széldeszkásokat az alapvető szabályok megszegése miatt. A nyaralási szezonra készülve csaknem 300 ezer példányban megjelent a Házi Jogtanácsadónak az a példánya, amely a fürdés és a vízi közlekedés legfontosabb szabályait ismerteti. Tervbe vették, hogy rövidesen idegen nyelveken is megjelentetik a néhány oldalnyi szabálygyűjteményt. Fontos tudnivaló, hogy az idén nyáron a Balaton mellett a CB-rádiósok a 9-es csatornán jelezhetik, ha valaki veszélybe jutott. A viharjelző hálózat 1983-tól a Meteorológiai Szolgálat felügyelete alá kerül. Bánki Endre, a KPM hajózási felügyeletének vezetője elmondta,hogy módosították, kiegészítették a vízi közlekedés rendjét szabályozó KPM- rendeletet, az úgynevezett hajózási szabályzatot. Mostantól a vitorlás deszkák — szörfök — az értelemszerű eltéréseket figyelembe véve a csónakok közlekedési szabályainak megfelelően közlekedhetnek a vizeken. A rendelet kilenc pontban sorolja fel, hogy hol szabad és hol nem szabad szörfözni. Fontos tudnivaló, hogy sem a Dunán, sem a Tiszán — a mellékágak kivételével — nem szabad szörfözni, a Balaton kikötőiben, strandjain sem. Ez utóbbi alól kivétel az elindulás, illetve a megérkezés. A vitorladeszka használata csak a part menti egy kilométeres sávban van engedélyezve. Repülőgépszerencsétlenség Brazíliában A sűrű ködben hegyoldalnak ütközött kedd hajnalban a WASP brazil belföldi légiforgalmi társaság Sao Paulo és Fortaleza közt közlekedő Boeing 727-es utasszállító gépe. A gépen 120 utas és kilencfőnyi legénység tartózkodott. Az első jelentések szerint nem tudni, hogy a szerencsétlenségnek vannak-e túlélői. A brazil légierő mentőosztagai a helyszínre indultak. A szerencsétlenül járt gép pilótája Rio de Janeiro elhagyása után műszaki hibát jelzett, és közölte, hogy kényszerleszállást fog végrehajtani. A Boeing a Sierra Pacatuba hegységben tűnt el a radarernyőről. Beteg a Piéta Tíz évvel a vandál tett után nyugtalanító hírt és képeket közöl a Rómában megjelenő II Tempó: Michelangelo madonnája, a Piéta, beteg. Döbbenetét kiváltó esemény volt 1972 májusában, hogy Tóth László ausztráliai állampolgár több kalapácsütéssel súlyosan megrongálta a Szent Péter-bazilika világhírű márványszobrát. A hét hónapig tartott gondos restauráció befejezése után a szobrot golyóálló üveg mögé helyezték. A közvetlen közelről immár nem csodálható szoborról a lap szerint kiderült, hogy a 15 törés és repedés eltüntetéséhez használt carrarai márvány és műgyanta keveréke nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és ezért elképzelhető, hogy újabb restaurációra lesz szükség. JELENTÉS A NYÁR ELEJI HATÁRRÓL Eső kellene a meleg napok után (Munkatársunktól.) Csaknem kánikulával köszöntött be a június. A hideg április után egyébként nem lehetett panasz a májusi hőmérsékletre sem. Az esőt azonban szinte az ország minden táján hiányolták a mezőgazdaság dolgozói. A sokévi átlagnál kevesebb csapadékot hozott a május. A víz hiányát azonban még csak az utóbbi napokban kezdték jelezni a homokosabb, sülevényesebb talajok növényei. Kellene tehát az eső, amelyet Medárd sem hozott meg tegnap. Országos eső legalábbis nem volt. Így aztán csak a remény maradt, hogy a növények számára oly fontos csapadék az elkövetkezendő napokban nem marad el. Azokon a tájakon, amelyeken az átlagosnál egy kicsivel több eső esett, s ott, ahol jobb a talajok víztartó képessége, szép a növényzet. Az őszi árpa és a rozs után a búza is kikalászolt az ország minden vidékén. Sőt a déli részeken megkezdődött a búza virágzása is. Az ősziárpa-kalászokban telnek a szemek. A növény fejlettségi állapotát tekintve jó két hét múlva kezdődhet az őszi árpa aratása a homokos területeken. Azt a késedelmet — mintegy két hetet —, amelyet a lassú kitavaszodás okozott, nagyobb részben behozta a növényzet. A vetések fejlettsége megfelel az időszaknak, legfeljebb négy-hat napos késés mutatkozik, ennyi maradt a két hétből. Erre vall az a tény is, hogy a lucerna első kaszálása, betakarítása után többfelé már megkezdték a rétek kaszálását. Az árokpartok fűtermése ugyancsak kasza alá érett. Jó lenne, ha nem maradna betakarítatlan sehol sem a termés, hiszen a széna — különösen, ha jó minőségű — abraktakarmányt pótolhat a szarvasmarha-tenyésztésben és a juhászatokban. Azokon a kukorica-, napraforgó-, cukorrépatáblákon, ahol nem hatott eléggé a gyomirtó szer, több gazdaságis elindította a kultivátorokat, amelyek a talaj lazításával is hasznos munkát végeznek addig, amíg nem nő magasabbra a haszonnövény, s ki nem szorítja a területről a gyomirtó gépet. A gyümölcsösökben és a szőlőültetvényekben változatlanul a növényvédelmi tennivalók vannak napirenden. Ezek üteme jó. Eddig sikerült megvédeni a közepes termést ígérő csonthéjasokat és az almástermésűeket, amelyek nagyon szépen virágoztak. Kukoricát kultivátoroznak a túrkevei Vörös Csillag Tsz határában. BÁNHALMI JÁNOS FELVÉTELE Ipari építészeti konferencia Budapesten Hazai és külföldi szakemberek részvételével ipari építészeti konferencia kezdődött kedden az MTESZ székházában. Negyedszer rendezték meg a tanácskozást, amelyen az ipari épülettervező és -kivitelező vállalatok munkatársai elemzik az utóbbi időszakban elért eredményeket, s ismertetik a további feladatok megoldását segítő javaslataikat. Aranyérmes vadászok Veszprém megyében (Tudósítónktól.) Több mint ezerkétszáz tagja van már a Veszprém megyében tevékenykedő 32 vadásztársaságnak. A hasznos időtöltés mellett a vadásztársaságok tagjai jó gazdái a megye nagy értéket jelentő vadállományának. Ennek is köszönhető, hogy a múlt évet kimagasló eredménnyel zárták, minden korábbinál nagyobb bevételt értek el. Fejlesztették a vadgazdálkodás alapjait — gondozták a vad élőhelyét. A külföldiek vadásztatásával, valamint az élő- és lőttvad-értékesítés fokozásával jelentősen hozzájárultak a népgazdaság devizabevételeinek növeléséhez. A vadászati sikereket jelzi, hogy a megye vadásztársaságai tavaly 1075 szarvast, 1896 őzet lőttek. Az agancsok elbírálásai is minőségi fejlődésről tanúskodtak. A terítékre került bikák egyharmada érmes agancsot viselt. Közöttük tíz arany-, 34 ezüst- és 74 bronzérmes volt. Figyelemre méltó, hogy a vadásztársaságok mintegy kétezer vaddisznót lőttek ki, így tavaly összesen 25 millió forint bevételhez jutottak, melyből hétmilliót a külföldiek bérvadásztatása hozott. Az eredményeket legutóbbi küldöttközgyűlésükön összegezték, amelyen idei teendőiket is meghatározták. Ezek középpontjában továbbra is a szakmai hozzáértés erősítése, fejlesztése áll. Sikeres volt a szovjet Himalája-expedíció Sajtóértekezleten számoltak be kedden Moszkvában útjukról a szovjet Mount Everest-expedíció tagjai. Május 4. és 9. között 11 szovjet sportember jutott fel a világ legmagasabb, 8848 méter magas hegyi csúcsára. A Mount Everest megmászásához az eddigi legnehezebb, még senki által be nem járt útvonalat választották. Az expedíció egyik tagja, a leningrádi Vlagyimir Baliberdin pedig a 8500 méter magasan felállított utolsó táborból elindulva, oxigénmaszk nélkül jutott fel a csúcsra, mivel ki akarta próbálni szervezetének teherbíró képességét. Az expedíció előkészületei három évig tartottak, a csapat tagjai a Szovjetunió több, hétezer méternél magasabb hegycsúcsát mászták meg. Felszerelésüket, amelyet szovjet üzemek készítettek megrendelésükre, a Pamírban próbálták ki. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Ligeti Erika szobrászművésszel beszélget Szabó Éva. 8.57: Tudomány és bűnüldözés. 9.12: Operaáriák. 9.44: Kis magyar néprajz. 9.49: Tarka mese, kis mese. 10.05: A kincses sziget. 7. rész. 10.33: Nóták. 10.59: Már csak öt percünk van. M. Gingyin és G. Rjabkin hangja 12.45: Magvetők. 13.05: Operaslágerek. 13.35: Dzsesszmelódiák. 15.05: Kreisler-átiratok. 15.28: Iskolák — őrsök — barátok. 16.05: Francia mesterek műveiből. 16.39: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. Illés Endre. 17.05: Ki miben érdekelt? Riportműsor. 17.30: Népzenei hanglemezsorozat. 17.45: Holnap közvetítjük ... Az AHZ hangversenye. 18.05: Bárdos Lajos vezényel. 19.15: Népzenekedvelőknek. 19.45: Kilátó. 20.30: A zene nem ismer határokat. 21.20: Filmzene. 21.30: Külpolitikai klub. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kórusművek. 22.45: Soproni János írása. 23.00: Zenekari muzsika. 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Filmdalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.35: Idősebbek hullámhosszán. 9.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.45: Kecskés Sándor tárogatón lát 10.00: Zenedélelőtt. 11.35: A Szabó család. 12.05: Népi muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.30: Zenei rejtvények fiataloknak. 14.00: Marczis Demeter énekel. 14.15: Néptáncmuzsika. 14.35: Slágermúzeum. 15.22: Fúvószenekari hangverseny. 15.56: Csenki Imre: Cigánytáncok. 16.08: Timmy Tom. 4. rész. 16.35: Néhány perc tudomány. 16.40: Fiataloknak! 17.30: Ötödik sebesség. 18.35: Moszkvából érkezett. Zenés összeállítás. 19.05: Darvas Iván énekel. 19.16: Magyar anekdotakincs. 19.45: George Duke felvételeiből. 20.35: Detektívjátszma. Gyárfás Miklós rádiókomédiája. 21.23: Könnyűzenei újdonságok. 21.51: A hollcsi Cupido. Zenés Játék. 23.20: Verbunkosok, nóták. 3. MŰSOR 9.00: Zenekari muzsika. Szt. 10.37: Vlagyimir Atlantov operaáriákat énekel. Szt. 11.05: Kamaramuzsika. Szt. 12.35: Régi kórusdalok. Szt. 13.07: A Francia Nemzeti Zenekar hangversenye. Szt. 14.40: Operarészletek. Szt. 15.40: Magyar előadóművészek felvételeiből. Szt. 17.03: Öt földrész zenéje. 17.10: Sors, végzet, cselekvő személyiség Szophoklész Oidipuszában. 2. rész. 17.30: Mozart: Fuvola-hárfaverseny. Szt. 18.00: Külföldi tudósoké a szó. 18.15: Otelló. Operarészletek. Szt. 19.05: Rádióhangversenyekről. 19.40: Konstantin Kulka hegedűestje. Szt. Közben. kb. 20.20: Móra Ferenc elbeszélései. A Nekopogi kovács. Kb. 21.20: Beethoven, balettzenéiből. Szt. 21.52: Blues-felvételek. Szt. 22.42: Dallapiccola: A fogoly. Egyfelvonásos opera. Szt. TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna (sz.). 9.05: Bélyegvilág (ism., sz.). 9.15: Delta. Tudományos híradó (ism., sz.). 9.40: Komplexusok. Olasz—francia filmvígjáték. 11.25: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.). 16.35: Hírek. 16.40: A Galápagos-szigetek állatvilága. Ismeretterjesztő rövidfilm (sz.). 17.25: Közlekedési pillanatképek. 17.50: 9-es stúdió. A szovjet televízió külpolitikai műsora (sz.). 18.20: Eredmények, gondok a vízgazdálkodásban. Stúdióbeszélgetés. 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti mese. 19.30: TV Híradó (sz.). 20.00: Harc a sínekért. Francia film. 21.20: A TV Galériája (sz.). 22.00: Kockázat (sz.). 22.40: TV Híradó 3. (sz.). 2. MŰSOR 20.00: Képmagnósok, figyelem! Magazinműsor (sz.). 20.30: Kertünk — udvarunk. Riportfilm (ism., sz.). 20.50: TV Híradó 2. (sz.). 21.20: A 22. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei. Kolostor és barikád. Portréfilm Újhelyi Szilárdról. Népi ellenőrök az energiagazdálkodásról Több évi vizsgálat tapasztalatait összegezve az FNEB keddi ülésén megállapították: javul az energiagazdálkodás a fővárosban. A népi ellenőrök 23 budapesti vállalatnál, illetve intézménynél ellenőrizték az energiaellátást, a szolgáltatók és a fogyasztók együttműködését. A fővárosi tanács és a volt Nehézipari Minisztérium 1976-ban megállapodást kötött a gáz-, a villamosenergia-ellátás és a távhőszolgáltatás fejlesztésére, szemétégető mű létesítésére. Az intézkedések eredményeként a gázfelhasználás évente mintegy tíz százalékkal nőtt, s az V. ötéves tervben másfélszeresére, 164 ezerre emelkedett a távhőszolgáltatásba bekapcsolt lakások száma. A főváros szemételhelyezési gondjain nagymértékben enyhít a közelmúltban átadott szemétégető mű, amely már elektromos áramot is ad. A hulladéktüzeléssel előállítható hőenergia pedig — a szükséges vezetékek megépítése után — a környék lakásait és üzemeit fűti majd. Átadták a 2300. NDK univerzális rakodót Kedden a Pest megyei Agroker telephelyén ünnepélyesen átadták a 2500. NDK-gyártmányú, T—174 típusú univerzális rakodót. Ilyen gépet 1965-ben szállítottak először Magyarországra, s hamarosan népszerűvé vált a mezőgazdasági, építőipari üzemekben és a kereskedelemben, mivel rendkívül sok célra használható. 1975-től az NDK-partner a Mezőgép-vállalatokkal kooperációban gyártja a rakodókat; Magyarországon részegységek készülnek. VÖRÖSBORTÓL AZ IPARCIKKEKIG Lebukott egy öttagú tolvajbanda (Munkatársunktól.) Csoportosan, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást a XI. kerületi rendőrkapitányság Sipos Gyuláné 37 éves, székesfehérvári, foglalkozás nélküli ápolónő és négy társa — Csáki Csaba 25 éves budapesti lakatos; T. Margit fiatalkorú budapesti lakos; Koncz János 26 éves budapesti foglalkozásnélküli és Molnár Attila 26 éves foglalkozás- és bejelentett lakás nélküli — ellen. A feltárt tények alapján még más bűntettek elkövetésével is gyanúsíthatók. Az ügy vizsgálata két szálon indult, s a két külön ügy csak később kapcsolódott össze. A büntetett előéletű Siposné (jelenleg is folyik egy vagyon elleni bírósági ügye) áprilisban a Bartók Béla úton, a Bizományi Áruház Vállalat felvevőhelyén több más ruhadarabbal együtt egy bőrzakót is el akart adni, amellyel azonban lebukott. Siposné egyik tettestársát, a büntetlen előéletű T. Margitot már március 15- én előállították, amikor a Normafa panzióban Szabó Hedvig névre szóló, (jogtalanul hozzákerült) személyi igazolványt mutatott fel egy rendőrjárőrnek. Hasonló sorsra jutott a T. Margit társaságában levő Molnár Attila, aki viszont a fővárosból és Pest megyéből ki volt tiltva, s Csáki Csaba személyi igazolványát mutatta fel sajátjaként. Mindkettőjük ellen magánokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt indult eljárás. T. Margitot előzetes letartóztatásba helyezték, Molnárt harminc napra elzárták a kitiltás megszegése miatt. Amikor elszámoltatták őket, merre jártak, kiderült, hogy Koncz víkendházában voltak azt megelőzően, Csákival együtt. Konczot is, Csákit is előállították, de ekkor még — bizonyítékok hiányában — elengedték őket. A Siposné ellen indított vizsgálat folyamán vallomásában felbukkant társtettesként T. Margit, Csáki, Koncz és Molnár neve. Ekkor a két ügyet összevonták, s az alapos, mindenre kiterjedő vizsgálat az összefonódó esetekből bizonyítékokkal alátámasztott bűnlajstromot állított öszsze. Siposné tavaly novemberben ismerőse budapesti lakásáról, ellopott egy négyezer forintos aranymedált, míg márciusban egy másik ismerőse lakásából különböző használati tárgyakat, 2500 forint értékben. Ezeket a BÁV felvevőhelyein értékesítette. Siposné tettestársával, Csákival januárban a Képcsarnok Vállalat üzleteiben OTP-részletre vásárolt, szőnyeget, lámpát, vázát, s mindezt azonnal eladta a BÁV felvevőhelyein. Siposné Csákival, Konczcal, T. Margittal és Molnárral közösen rendszeresen lopott fővárosi közértekből és ABC-áruházakból vörösbort, pálinkát, kávét, csokoládét, konzervet, cigarettát, csepeli üzletekből pedig különféle iparcikkeket. Siposné a társadalmi tulajdonban több mint húszezer forintnyi kárt okozott. Csáki, aki április 28-a óta van előzetes letartóztatásban, közértekben és áruházakban elkövetett lopásaival összesen több mint harminckétezer forintnyi kárt okozott a társadalmi tulajdonban. Ebben tettestársa volt Siposné, Koncz, Molnár és T. Margit is. T. Margit fiatalkorú számláját magánokirat-hamisítás, csalás, lopás terheli, 37 ezer forintnyi kárral. A büntetett előéletű Koncz tizenhét alkalommal, folyamatosan, négy említett társával közösen lopott áruházakból, közértekből, mintegy tizennégyezer forint kárt okozva a társadalmi tulajdonban. Molnár, miután letöltötte a kitiltás megszegése miatt kapott egyhónapi elzárást, május 4- től előzetes letartóztatásban van; őt magánokirat-hamisítással és lopások sorozatával (csaknem tizenhétezer forint értékben) gyanúsítják. A vizsgálatot lezárták, az ügyet vádemelési javaslattal átadták a területileg illetékes XI—XXII. kerületi ügyészségnek. 9