Népszabadság, 1982. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-01 / 152. szám
4 A Retter dinasztia juhai idősb. Retter Györgyöt boldogult édesapja éppen 60 esztendővel ezelőtt vitte ki magával, mert juhászbojtárra volt szüksége. Az akkor 12 esztendős fiú már készült a pályára — amióta csak emlékszik, a bégető nyáj vette körül. Ott nőtt föl a hodály melletti kis tanyán. Nem volt más lehetősége, így aztán szívesen is vette, hogy beállt ő is a sorba. A Retterek 300 év óta juhászkodnak. Mária Terézia, II. József, Széchenyi idején, a Hortobágyon részesei voltak a juhászat fejlesztésének. Mi oka lett volna, hogy más pálya után nézzen? A pápa nem sokáig taníthatta fiát erre a nehéz mesterségre — fiatalon hagyta ott az igényes bárányokat, és felköltözött az „igénytelen bárányfelhők” közé. Nem hagyott mást a fiára, mint a juh szeretetét és a birkabőr subát. De nem volt oka az aggodalomra. Retter György már majdnem mindent megtanult, amit ősei tudtak. A többit a maga tapasztalatából megszerezte. Most, hogy visszanéz az elmúlt hat évtizedre, sok jóleső emlék jut az eszébe és semmi rossz. Tízezerszám őrizte a juhot. Tonnaszám került ki a keze alól a juhhús, a gyapjú, a meleg bunda, hektószám fejte a juhtejet, készítette az ízes juhsajtot. Ha van olyan hely, ahol a földi béklyótól megszabadult embert elszámoltatják, mit tett a hosszú életen át, idősb Retter György nyugodt lélekkel mondhatja: mindig mindenkivel csak jót tettem. Kis gondolkodás után, a prózai számok után, a bográcsban főtt, egyénien ízesített birkapörkölt és birkagulyás képében a költészet is helyet kap a számadásnál. Ennek is évszázados családi hagyományai vannak. Hiába is írná le a receptjét, ezzel más nem érne semmit. Ismerni kell a levágott juh fejlődéstörténetét ahhoz, hogy határozni lehessen a főzés, a fűszerezés árnyalatairól. A birka sokszorosan meghálálja a róla való gondoskodást. Retter sok évtizeden át járt vele a túrkevei pusztán. Megszokta a nyári hőséget, a fagyot, az egyszerű táplálékot, nem emlékszik rá, hogy valaha is megfázott, vagy elrontotta volna a gyomrát. Nem is törődött ilyesmivel. A állatra ügyelni kell, ki kérdezi, hogy érzi magát a juhász? Elkerülték a történelem nagy földrengései is. Néha hónapokon át csak a kutya volt a társa, és az sose csalta meg. összesen hét kutyára tud viszaemlékezni, borzas, kicsi, mindig tettre kész állatokra, amelyek tekintetéből egyetlen értelem sugárzik: „rám bizton számíthatsz, gazdám, életre-halálra követem, amit parancsolsz!” Nem használta terelésre, csak megriasztotta volna a juhot. Afféle helyettesnek, magányűzőnek tekintette. Amíg bírta a kutya, nem is cserélte ki. Egyetlen nyugtalan időszaka volt, amikor Túrkevére is eljutott a juhászat visszafejlesztésének a gondolata. Szerencsére a hagyomány itt erősebb volt, az állomány csökkent, de sose apadt el teljesen. Három fia, egy lánya van, a fiúgyerekek is juhászok lettek. Az egyik fiú már brigádvezető, a pártszervezet fontos tisztségviselője, veje is kommunista, ő maga is politizál, szemináriumra már nem jár, de az újságot elolvassa. Ha a juh nappal nem engedi, elolvassa otthon, este. Most estefelé már a hodályba kíséri a nyájat. Ott az éjjeliőr gondjára bízza. 1955-ben vett egy kis házat, ott ebédel, vacsorázik, ott is alszik, de hajnalban felriad, és megy az életeleme után. Nyolcadik esztendeje nyugdíjban van, de belehalna, ha elveszítené a jószágot. Rengeteg díjat, kitüntetést kapott. Egyformán ismeri a magyar fésűs merinót, a rackát, a cigáját. Legutóbb 1980-ban egy kossal 100 pontot és nagydíjat kapott, az állat minden adata megfelelt a feltételeknek. Gyapjúja nemes, selyemfényű, zsíros tapintású; idősb Retter örül a győzelemnek, de akkor igazán elégedett, ha ő maga jónak látja a juh minőségét. Most 6000 juha van a gazdaságnak, Retter és fia a 300 tenyészkos pásztora, gondozója. Sajátos, nagy tudást igénylő, de az állomány továbbfejlesztése szempontjából fontos feladat. Az állományt most még sokfelé helyezik el, de már épül a tsz 6000 férőhelyes, korszerű szállása. Ez megkönnyíti majd a munkát; idősb Retter sok tanácsot adott, hogy milyen legyen. Talán még egy ideig ő is odavezeti a kosokat, de akik majd átveszik a helyét — a többi Retter — ott is azt teszik, amit az ükapa. Máté György Idősb. Retter György és fia, Mátyás. BÁNHALMI JÁNOS FELVÉTELE A folyosó ablakánál álldogáló öregas----------------szonyt sokan ismerik a házból. Úgy emlegetik, hogy „az a szegény néni a nyolcadikról”. Akinek saját háza volt falun, ám a fia eladatta vele. Abból a pénzből jutottak a nagyobb lakáshoz. Most meg alig törődnek vele. Viszi hozzá a gyerekeket az óvodából, főz, takarít, és kiszorul a folyosóra. Ilyen a gyermeki hála. Az öregasszony a sajnálkozásból mit sem vesz észre. Menye bosszankodik olykor, hogy már megint megszólították a liftben: „A néni mindig a folyosón időzik, csak nincs vele baj?” Nem, nincs vele baj. Hiába is kérlelné — próbálta már —, hogy a mama ne álldogáljon kinn. A mamát nem lehet lebeszélni, mert abból az ablakból a lakótelep melletti családi házakra látni. Onnan nézheti, hogyan permeteznek, metszik a gyümölcsfákat. Ismeri a kerteket lentről is, rendszerint arra sétál, de így felülről egészen más. Kell ezt magyarázni? Ilyenkor a falujára gondol, a kertre, hogy abban éppen mennyi munkája lenne. Amióta a férje meghalt, nem is győzte. Másként képzelte fiatalon. Azért is bővítették a házat, hogy majd valamelyik gyerek otthon marad. De a gyerekek sorra elköltöztek. Tanítónő lánya más megyébe ment férjhez, két fia szakmát tanult, és a megyeszékhelyen, gyárban vállalt munkát. Vagy tizenöt éve, hogy a kisebbik követte a bátyját. Jó gyerekek persze, jöttek ünnepkor látogatóba, hozták az unokákat vakációra. Nem szorult a gyerekeire azután sem, hogy magára maradt. Megélt a nyugdíjból, tartott hízót, baromfit, művelte a kertet. De mind nehezebben viselte a magányt. Fárasztotta is a sok tennivaló. Karácsonykor hozta szóba, mi lenne, ha valamelyik gyerekhez költözne. A kisebbik fiúra esett a választása. Nem bánta meg. Szépen élnek, hangos szó nincs köztük. A házimunka nehezét a fiatalasszony végzi, a bevásárlás nagyja, a cipekedés is a fiatalok dolga. „A mama csak pihenjen, dolgozott eleget életében” — mondják. Mi tennivalója marad? Napi kétszeri séta az óvodához, vacsorafőzés — abból kikerül a másnapi ebédje. Kitakarít, már amennyit egy ilyen összkomfortos lakásban takarítani kell. Inkább csak rakosgat az unokák után. A hétvégi nagytakarításnál táblából csupán. „Soha ilyen úri dolgom nem volt” — mondogatja, hiszen nincs hajnali kelés, nincs jószág, nincs kapálnivaló. Jól érzi magát, mert nincs egyedül, mert annyit tesz-vesz, amennyihez kedve van. A „szegény néni” hiteles története tehát ez. Mivégre akkor a házbéliek sajnálkozása? Nem túl nehéz magyarázatot telni rá. Végig nem gondolt általánosítások munkálkodnak. Vegyünk sorra közülük néhányat. Kertes házból lakótelepre költözni rossz, egyáltalán, a lakótelepi életforma nehezen elviselhető. Mert ugye nem törődnek egymással az emberek, nem úgy, mint faluhelyen. Az idős emberek még nehezebben viselik el a változást, a régi szomszédok, ismerősök elvesztését. Egyáltalán, az idősekkel mostohán bánik a közösség. Hány elrettentő példát hallani? Hány esetre emlékezhetünk, amiben a szülők eladták fejük fölül a tetőt, és váltak éppen csak megtűrt tagjaivá a családnak. Társadalmi probléma immár az idősek sorsa. Ijesztő híradásokból értesülhetünk a fővárosi vagy éppen a tanyasi öregek emberhez méltatlan körülményeiről. Lám, ez az öregasszony is, aki a folyosóra kényszerül... * A gondolatsor logikája világos. Csak épp”------------------Ben az adott esetre nem érvényes. Az adott eset megítélésben egyetlen mozzanat — a folyosó ablakánál álldogál — indítja el a hamis következtetések láncolatát. Holott éppen mintája lehetne — nem egy családnál — a megoldásnak. Az egyik megoldásnak. Annak, hogy a gyerekek törődnek szüleikkel. S hogy ez a törődés idős korban is megkönnyíti, egyáltalán lehetővé teszi a környezet, a lakóhely-változtatást. Mindenki alkalmas rá? Nem. Több nemzedéknek együtt élni nehéz, nincs mindenkinek eladható háza, nem jut mindenki nagy család együttélésére alkalmas lakáshoz. Vannak szívtelen gyerekek és alkalmazkodásra képtelen szülők. Bőven van mit tennie a társadalomnak, és így tovább. Jó, hogy tudjuk, számon tartjuk. De ami jó, abba miért látjuk bele a másra érvényes rosszat? „Szegény néni” — csak meg ne tudja, hogy mily sanyarúnak látják a sorsát! A közvélekedés ugyanis nemegyszer eljut az érdekelthez. Fáradozhat aztán, hogy cáfolja. Történt pedig, hogy egy középiskola igazgatója felmentését kérte. Megfontolt szándékkal, alapos indokkal és szerinte időben. Nem alkalmas az igazgatói teendők ellátására — állapította meg önmagáról. Még semmit nem rontott el, minden ment a maga útján. Csak ő érezte, hogy mind bizonytalanabbá válik, nyűglődik az adminisztrációs teendőkkel, nem vezeti igazán a tantestületet, és így tovább. Jó tanárnak tartották, szívesen is tanított, vélhetőleg kollégái is az eredményes szaktanárt tisztelték benne, ezért fogadták el igazgatójuknak. Évek múltán — vezetői gyarlósága miatt — nyilván megkopik a tisztelet. Nincs értelme megvárni a látványos kudarcot. Árt vele az iskolának, az ügynek, és árt vele magának is. Indokait elfogadták, felmentették. Mindenki jól járt. Teszi azt, amire képes, és átadta helyét valaki másnak, aki vélhetőleg abban a pozícióban többet ér. Csakhogy elhatározása korántsem jellemző. Következésképpen előítéletekbe ütközik. Mi lehet mögötte, miért bukott meg? Valamit bizonyára elkövetett, csak még nem tudódott ki. A jól értesültek sok mindent tudni véltek. A tanár tekintélyét óhatatlanul kikezdő botlásokat emlegettek. Meg ellentéteket feletteseivel. Merthogy valaki lemondjon az előmeneteléről? Ugyan már, hát hol élünk .. Mások pedig sajnálják. Körülbelül annyira okkal, mint a lakótársak a nénit. Emberi gyarlóság — mondhatnánk. Min----------------------------Adig is voltak irigyek, kárörvendők, tapintatos meg- és félreértők, a följebb és lejjebb jutásnak fogadatlan kommentátorai. Legyintsünk és menjünk tovább, minden szóbeszédnek vége szakad egyszer. A tanár tanítson, olyan jól, mint korábban, és becsülni fogják, a történtek után még jobban is, mint eddig. Hiszen képességeink felismerése igazán tiszteletre méltó. Nyilván ez a megoldás, hiszen a rosszindulatú találgatások, híresztelések ellen hadakozni már-már reménytelen. Lévén a forrás rendszerint ismeretlen, a pletyka elindítója névtelen. Az ilyen híresztelésben van azért valami egyéb, szemléletbeli torzulás is. Nevezetesen: a szakmai sikert, más szóval a karriert gyakran azonosítjuk a beosztás nagyságával (a ranglépcső hányadik fokára jutott). Holott a magasabb beosztás többnyire másfajta képességet, tehetséget kíván. Szakmunkás, tanár, mérnök, orvos, és a többi lehet kiváló, lehet mind nagyobb tudású, anélkül, hogy beosztása változna. Szerencsés esetben persze a kiváló mérnök egyúttal kiváló szervező, irányító, vezető alkat is, a jó szakmunkás remekművezető, a tanár rátermett iskolaigazgató stb. De kinek jutna eszébe mondjuk egy gyár igazgatóját arról faggatni, hogy az ott gyakorolt több tucatnyi szakmában hányadik helyre kerülne egy szakmai versenyen. Más a dolga. Visszatérve az iskolaigazgatóhoz: tanári képességeit nem teheti kérdésessé a vezetői kvalitások hiánya. Megjegyzendő, hogy a vezetést is tanulni kell, de csak tanulni, rátermettség híján tanulni — aligha kecsegtet jó eredménnyel. Bukásnak, visszalépésnek minősíthető a döntése? Inkább elismerésre méltó sikernek nevezném. Amiért éppenséggel a környezet megértését, támogatását érdemli. Nagy szükségünk van rá, hogy lehető--------------------------Még mindenki a képességének legjobban megfelelő munkakörben dolgozzék. Ha ennek a követelménynek eleget akarunk tenni, akkor — jó pályaválasztást, a szakmai előmenetel megalapozottságát is föltételezve — rendre számolnunk kell bizonyos korrekciókkal. Egyszerűen azért, mert maguk a feladatok is változnak. Ugyanazzal az elnevezéssel illetett beosztás az évek múlásával más tartalmat kap. Eközben az egyén felkészültsége is változik, azaz a fejlődés természetes velejárója a tennivalók folytonos újraelosztása. Más kérdés, hogy mindenki érzékeli-e, mikor van igazán a helyén. Éppen a környezet segítheti ennek belátásában és elfogadásában. Azzal, hogy akkor áll mellé, amikor jól döntött, avagy jól döntöttek az ő és a köz érdekében. Maros Dénes JÓBAN A ROSSZAT? NÉPSZABADSÁG 1982. július 1., csütörtök Közlemény Jorge del Prado látogatásáról Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására június 21. és 30. között látogatást tett hazánkban Jorge del Prado, a Perui Kommunista Párt főtitkára. A perui vendéget fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Megbeszélést folytatott vele Várkonyi Péter, a Központi Bizottság titkára és Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese. Jorge del Prado látogatást tett a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkárságán. A szívélyes, baráti légkörű megbeszéléseken a két párt képviselői tájékoztatták egymást országuk helyzetéről, pártjuk hazai és nemzetközi tevékenységéről, soron levő feladatairól. Véleményt cseréltek a nemzetközi élet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről, valamint a pártközi kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeiről. Jorge del Prado szerdán elutazott Budapestről. A perui pártvezetőt a Ferihegyi repülőtéren Nagy Gábor, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője búcsúztatta. (MTI) Kitüntetések Sós Györgynét, az MSZMP KB politikai munkatársát több évtizedes, eredményes munkássága elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából az Elnöki Tanács a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntette ki. A kitüntetést szerdán a KB székházában Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára adta át. Jelen volt Karakas László, a Központi Bizottság osztályvezetője. Az Elnöki Tanács a Belügyminisztériumban végzett több évtizedes, eredményes munkája elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából Bárány Imre határőr ezredest a Vörös Csillag Érdemrenddel tüntette ki. Kórodi Andrást, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas első karmesterét, a Filharmóniai Társaság karnagyát 60. születésnapja alkalmából, eredményes munkássága elismeréseként a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki az Elnöki Tanács. Az Elnöki Tanács több évtizedes szövetkezeti munkássága elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta Lovas Sándornak, a budapesti Hermes Áfész elnökének. Francia ifjúsági delegáció hazánkban Budapestre érkezett a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának meghívására a Francia Szocialista Ifjúsági Mozgalom küldöttsége. A delegáció megkezdte tárgyalásait a KISZ KB vezetőivel, a két szervezet közötti kapcsolatokról, együttműködésük fejlesztésének lehetőségeiről. Fiatalok a közművelődésért A műveltség alapjainak lerakásában meghatározó szerepük van a közművelődésben dolgozó fiatal szakembereknek. Az ifjúság körében népszerű, tömeges művelődési akciók, rendezvények, mozgalmak egyik kezdeményezője a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség. A megvalósítás azonban csak a művelődési intézményekkel, az ott dolgozó szakemberekkel együttműködve lehet eredményes. Ez a régi felismerés mottója lehetett volna annak a tanácskozásnak, amelyet nemrég Felsőtárkányban tartottak népművelők, könyvtárosok, muzeológusok, filmforgalmazással foglalkozó szakemberek, ifjúsági vezetők részvételével. Céljuk az volt, hogy az együttműködés különböző formáit elemezve összegezzék tapasztalataikat, s keressék az együttműködésben rejlő további lehetőségeket. A Heves megyei KISZ-táborban rendezett tanácskozáson, a plenáris és szekcióüléseken, az előadásokat követő vitában a fiatal szakemberek hangsúlyozták: igaz, hogy olykor kevés a pénz, de igaz az is, hogy a meglevő, kulturális, közművelődési célra felhasználható anyagiakkal sem gazdálkodunk mindig ésszerűen. Nemegyszer előfordul, hogy azonos témában, azonos időpontban és helyen rendez kiállítást a könyvtár és a múzeum, a művelődési ház és a járási, megyei KISZ-bizottság. Akciót szervez a KISZ és más tömegszervezet, a helyi művelődési intézmény, a moziüzemi vállalat. A rendezvények mindegyiknek pénzbe is kerülnek. Többre jutnának, ha egyeztetnék a közművelődési tevékenységüket. Könynyebben boldogulnának, ha kevesebb lenne a bürokratikus akadály — például a klubok működtetésében. A látszólag egyszerűen megoldható probléma mégsem olyan egyszerű. Nehéz eldönteni, hogy mi a jó. Hozzanak létre lehetőleg mindenütt például közművelődési KISZ-alapszervezeteket? Ebben az esetben együtt lenne a fiatal muzeológus és népművelő, filmes és ifjúsági vezető, pedagógus és a tanácsi tisztségviselő. Tudnának egymás munkájáról, tervéről. Mind több ilyen típusú KISZ- alapszervezet alakul az országban, de a gondokat ez önmagában nem oldja meg. Hiszen egy-egy községben dolgozó népművelő így nem venne részt a lakóterületi KISZ-alapszervezet akcióinak megvalósításában. Tudja, hogy mit tervez a járás és a megye, azt viszont nem, hogy a lakóterületen melyek a valós igények. Hiba lenne tehát a kisebb településeken elszakítani a népművelőt a helyi KISZ-alapszervezettől. De hiba lenne a városokban, a megyeszékhelyeken lemondani az együttműködés ilyen szervezeti formájáról. A tanácskozás részvevői végül is összegezték álláspontjukat, s ennek lényege az volt, hogy bár nincsenek receptek, de azért érdemes egymástól megtanulnunk mindazt, ami bevált, ami jónak bizonyult. E fórumon nemcsak az ifjúsági vezetők, köztük a KISZ Központi Bizottságának munkatársai, hanem a népművelők, a gyakorlattal közvetlenül találkozó szakemberek is azt a következtetést vonták le, hogy minőségi változásra csak akkor számíthatnak, ha többet tud egymásról, egymás munkájáról a tanácsi alkalmazott, a KISZ-titkár, a népművelő, a tanár, mindenki, aki valamilyen formában felel a lakóterület, az intézmény közművelődési feladatainak megoldásáért. Megalapozatlan optimizmus lenne a felsőtárkányi tanácskozástól várni azt, hogy gyökeres változást hoz a közművelődési munkában. Mégis, az már biztató jel, hogy a fiatal szakemberek keresik a jobb, tartalmasabb együttműködés lehetőségét. Ambrus Sándor Érdemi, hasznos segítség az újítások, a találmányok hasznosításához Az MTESZ országos elnökségének ülése Az MTESZ országos elnöksége szerdán Fock Jenő elnökletével ülést tartott, amelyen, egyebek közt, megvitatták és elfogadták a szervezet 1982. és 1986. közötti időszakra kidolgozott cselekvési programját. Az MTESZ fokozottan segíti az állami szerveket olyan tervek, szabályozók kidolgozásában, amelyek jobb feltételeket teremtenek az innováció kibontakozásához. A cselekvési program napirendre tűzi az üzemi szervezetek munkájának korszerűsítését. Ezek — a szakszervezetekkel és a KISZ-szervezetekkel együttműködve — jelentősen hozzájárulhatnak a vállalati fejlesztési feladatok megoldásához, érdemi segítséget nyújthatnak a dolgozóktól származó ötletek, javaslatok, az újítások, találmányok hasznosításához és elterjesztéséhez. Az üzemi csoportok elősegíthetik azt is, hogy a vállalatvezetés a jelenleginél aktívabban vonja be a műszaki, gazdasági és agrárértelmiséget a vállalati döntések előkészítésébe. A szövetség segíti a pályakezdő fiatalok beilleszkedését és az értékes tapasztalatok birtokában levő nyugdíjasok ismereteinek fokozott hasznosítását. (MTI)