Népszabadság, 1982. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-01 / 282. szám

1982. december 1., szerda NÉPSZA­BA­DSA­G A Szovjetunió haladást sürget Madridban Hogyan folytatódjék a záródoku­mentum szerkesztése, milyen meg­közelítéssel kellene feloldani a fenn­álló nézetkülönbségeket, hogyan vál­hat fontos állomásává Madrid az európai politikai légkör enyhítésé­nek? — ezek a témák foglalkoztat­ták az európai béke és biztonság kérdéseivel foglalkozó madridi ta­lálkozó keddi plenáris ülését. A 35 ország részvételével folyó ta­lálkozón nagy figyelmet keltett Igor Andropovnak, a szovjet küldöttség tagjának elsőként elhangzott beszé­de. A szovjet delegátus főként an­nak elemzésével foglalkozott, hogy a találkozó eredményes befejezése ér­dekében hogyan lehetne meggyorsí­tani a munkát. Kitért arra, hogy a siker útjába újabb és újabb akadá­lyokat gördítő nyugati küldöttségek néhány, nemrégiben beterjesztett módosító javaslata olyan töltetet hordoz, amely felrobbanthatja a ta­lálkozó kiegyensúlyozott menetét. A madridi találkozó feladatát ab­ban jelölte meg, hogy ne csak a múl­tat, hanem a jelent is vegye figye­lembe, és a jövőbe is mutasson. Ak­tívan kell hozzájárulnia Európa hol­napjának kedvezőbbé tételéhez. Az amerikai delegáció vezetője, Max Kampelman ugyan azt a remé­nyét fejezte ki, hogy a meglevő né­zetkülönbségek ellenére a mostani találkozó a kelet-nyugati párbeszéd nélkülözhetetlen fóruma marad, azonban védelmébe vette a szocia­lista országok által kifogásolt nyu­gati módosító javaslatokat. Felszólí­totta a Szovjetuniót, hogy „konst­ruktívabban reagáljon” ezekre. A küldöttségekhez közel álló forrá­sok „halvány előrelépésnek” minősí­tik azt a tényt, hogy a szerkesztő csoport munkája aktívabbá vált, sőt — az őszi újrakezdés óta először — konkrét szövegezéssel foglalkozott. A madridi találkozó ma a szer­kesztő csoport ülésével folytatódik. (MTI) Bővült a kelet—nyugati kereskedelem Kedvezően alakul a kelet—nyuga­ti kereskedelem, kiegyensúlyozódik a kétoldalú áruforgalom — állapította meg jelentésében az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága. Gyorsan bővül a Szovjetunió ke­reskedelme a nyugati országokkal, elsősorban a nyugati országok nö­vekvő csőszállításai révén. Az olaj­iparhoz kapcsolódó termékek, pél­dául a csővezeték-berendezések tet­ték­­ki a szovjet behozatal nagy ré­szét. Az ENSZ az idei évre tetemes kereskedelmi többletet jósol a Szov­jetunió javára. A kisebb szocialista országok is ja­vították a tőkés forgalomban keres­kedelmi mérlegüket. Az ENSZ jelen­tése szerint főként az import mér­séklése folytán 25 év óta először vár­hatóan ők is többletet mutatnak fel a Nyugattal folytatott kereskedelem­ben. Mindennek eredményeként az idén nem növekszik a szocialista kö­zösség­­Nyugattal szembeni nettó adóssága — állapítja meg az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága. (MTI) Általános sztrájk Belgiumban Belgium felét megbénító általános sztrájkot tartottak kedden a szak­­szervezetek, hatékonyabb munkanél­küliség-ellenes intézkedéseket köve­telve a munkáltatóktól és a kormány­tól. A szocialista (FGTB) és a keresz­tény (CSC) szakszervezeti szövetség összehangolt forgósztrájkja most Antwerpen, Brabant, Namur és Ke­­let-Flandria megyére terjedt ki, jö­vő héten a másik öt megye dolgozói lépnek sztrájkba. A közhivatalok az egész országban zárva maradtak. Majdnem teljesen megbénult a légi közlekedés, s alig közlekedtek a vonatok, autóbuszok. Leállt a postaforgalom, nem jelentek meg a flamand nyelvű újságok, szü­netelt a rádió és televízió flamand adása. A francia nyelvű sajtó a jövő héten függeszti fel a munkát. A szakszervezetek a sztrájkkal til­takoznak a munkáltatókkal és a kor­mánnyal folytatott gazdaságpolitikai egyeztető tárgyalások kudarca miatt. A két szakszervezet azonban eltérő célpontokkal: a CSC elsősorban a munkáltatók ellen irányítja a sztrájk élét, míg az FGTB a kormányt is cél­ba veszi, egyformán téve felelőssé őket a tárgyalások megszakadásáért. Az egyeztető tárgyalások azért sza­kadtak félbe, mert a munkáltatók el­utasították a kormány javaslatát és a szakszervezetek követelését, hogy a bérek rendeletileg történt korláto­zása fejében és annak terhére 5 szá­zalékos munkaidő-csökkentéssel és kötelező új felvételekkel enyhítsék a félmilliós munkanélküliséget. (MTI) Sztrájknapi felvonulás Brüsszelben. Et Mento Protekcionizmus és veszélyei Az OECD-tagországok gazdasági kilá­tásaival, a mind fenyegetőbb veszélyt jelentő protekcionizmussal foglalko­zik írásában a párizsi Le Monde. Emil Van Lennep, a legfejlettebb 24 ipari országot tömörítő OECD fő­titkára Párizsban közzétett nyilatko­zatában mély nyugtalanságának adott hangot a nemzetközi kapcsolatokban az utóbbi időkben mindinkább tért hódító negatív tendenciák miatt. Anélkül, hogy néven nevezte volna az illető országokat vagy gazdasági gyakorlatukat, a főtitkár fel­hívta a figyelmet „azokra a szaporodó té­nyekre, amelyek összefüggésükben az önös érdekeket, a tisztán defenzív gazdasági akciókat helyezik előtér­be.” Nyilvánvalóan azokról az intéz­kedésekről van szó, amelyek az egyes országok behozatalának mesterséges lefékezésére, illetve a kivitel gyors MmmmmmmmmMmmfflmmmmmmimmmfflm A VILÁGSAJTÓBÓL növelésére szolgálnak, valamint az immár hivatalosan is támogatott pi­acfelosztási egyezségek soráról. Az ilyenkor láncreakciószerűen meginduló kölcsönös védelmi lépések veszélyeinek elhárítására fogadták el az OECD-tagországok 1974-ben a sza­badkereskedelem mindenki által be­tartandó elveiről szóló nyilatkozatot, amelyet évente megerősítettek. A szervezet főtitkára erre hivatkozva most kiemelten hangsúlyozta: „A »mindenki önmagáért■« politika a maga súlyosan romboló következmé­nyeivel ma fenyegetőbb kockázatot jelent, mint bármikor a második vi­lágháborút­ követő időszakban.” A következtetés: „Senki nem kívánhat­ja vissza a harmincas években tör­ténteket, azt az időszakot, amikor a nyílt protekcionista politikához való általános visszatérés végleg lerom­bolta a gazdasági fellendülés remé­nyét.” E figyelmeztetés akkor hangzott el, amikor az OECD szakértőinek ismét csökkenteniük kellett az 1983-ra szó­ló gazdasági előrejelzéseket. A szo­kásos év végi OECD-jelentés előké­szítésekor a szakemberek arra a kö­vetkeztetésre jutottak, hogy a világ­szerte annyira várt gazdasági fellen­dülés a jövő év vége előtt nem kö­vetkezhet be. Júliusban — az akkori adatok alapján — még az volt a vé­leményük, hogy a felélénkülés már 1983 elején érezhető lesz, s ily mó­don az OECD 24 tagállamában a nemzeti össztermék az idei 0,5 szá­zalékos növekedés helyett átlagosan 2,5 százalékkal fog bővülni. A jelen­legi helyzet alapján a tagországok nemzeti összterméke a következő 18 hónap alatt csupán egy-két százalék­kal bővültek , miközben legalább 5-6 százalékos növekedés kellene egy valóságos gazdasági fellendülés biz­tosításához. A szakértők szerint ugyanakkor a munkanélküliek száma — amely az OECD-tagoknál 1983- ban 32 millió állástalannal tetőzött volna — a mostani álláspont szerint 1984 közepén legalább 34 milliósra nő. Marchais a gazdasági kihívásokról ( PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) A válságból kivezető út feltételeit és egy szocialista átalakulás lehető­ségeit tekintette át Georges Mar­­chais, az FKP pártfőiskoláján tartott előadásában. Az FKP KB főtitkára szerint nem lehet általánosságban gyógyíthatat­lan világválságról beszélni. A válság konkrétan a vezető kapitalista or­szágokban jött létre és mélyült el. Ennek kihatásai a világkereskede­lem révén sújtják a fejlődő orszá­gokat is, és problémákat okoznak a szocialista országoknak. Marchais úgy véli, hogy a fellendülés esélyei az Egyesült Államokban, Nyugat- Európában és Japánban eltávolod­tak, miközben fennáll az újabb re­cesszió veszélye. Marchais hangoztatta, hogy a szo­cialista országok esetében helytelen válságról beszélni. Nehézségeik ré­szint a szocialista gazdasági fejlődés igen alacsony kiindulópontjával, a közben rájuk kényszerített fegyver­kezési verseny súlyával, a nemzet­közi szolidaritásból keletkező terhek vállalásával és nem utolsósorban az­zal függnek össze, hogy a nemzet­közi cserearányok súlyosan romlot­tak számukra. Fejlődésük ütemében azonban így is meghaladják a ve­zető kapitalista országokat. Az előadás — mint az FKP XXIV. kongresszusának anyagai is — azt a következtetést emeli ki, amely sze­rint Franciaország számára a vál­ságból kivezető igazi út, igazi alter­natíva egy francia sajátosságoknak megfelelő szocializmus lenne. A francia kommunisták által tisztelet­ben tartott pluralista elveknek meg­felelően a kommunistáknak meg­vannak a saját nézeteik a válságból kivezető útról. Ez annál inkább fi­gyelmet érdemel, mert a francia nagytőke elkeseredett ellenállást ta­núsít és szándékosan szabotálja a kormány politikáját. A francia kihí­vás a válsággal szemben tehát csak akkor lehet eredményes, ha a töme­gek megértik, hogy leküzdéséhez erős kommunista pártra van szükség. Rózsa László Hároméves újjáépítési terv Zimbabwéban Zimbabwéban kidolgozták az or­szág első hároméves tervét, amely a polgárháború sújtotta gazdaság újjá­építését célozza. A gazdasági program 1982 és 1985 között nyolcmilliárd amerikai dol­lárnak megfelelő összeg beruházását irányozza elő. Ebből 5 milliárd dol­lárt a hazai vállalatok adóiból és megtakarításaiból teremtenek elő, míg a fennmaradó részt külföldi se­gélyekből, kölcsönökből és beruházá­sokból fedezik. A hároméves terv évi 8 százalékos gazdasági növekedést irányoz elő. A pénzügy- és gazdasági tervezési mi­niszter szerint szükség van ilyen gyors növekedésre, hogy ellensúlyoz­zák a lakosság évi háromszázalékos gyarapodását. Bernard Chidzero el­mondta, hogy a kormány elkötelezett a javak igazságosabb elosztásának szocialista ideáljaihoz, s a beruházá­sok 59 százalékát az állami szekto­ron keresztül valósítják meg. Számí­tanak a magánszektor közreműködé­sére is. (Reuter) Bécsben lesz az OPEC miniszteri értekezlete Az OPEC olajipari miniszterei de­cember 19-én találkoznak Bécsben, hogy újra megállapodjanak az árak­ban, és megállítsák a fokozódó árhá­borút — jelentette be Abdul Aziz Husszein, Kuvait államminisztere. Az OPEC miniszteri értekezletét ere­detileg december 9-én Lagosban ter­vezték megtartani. A viharosnak ígérkező bécsi ülé­sen az olajipari miniszterek kísérle­tet tesznek a zsugorodó piacok fel­osztására a 13 tagország között. A világgazdasági visszaesés következ­tében az OPEC termelése napi 20 millió hordóra csökkent az 1979. évi napi 30 millió hordóról. (MTI) 3 A. Házaink és a tanácsok Az emberek gondjai — ez így ter­mészetes — a tanácsok gondjai is. Ér­telmetlen dolog lenne ilyen vagy olyan alapon fontossági sorrendet fel­állítani a tanácsok által elvégzendő feladatokról, az azonban vitathatat­lan, hogy tevékenységük fontos, tár­sadalmi szempontból is felelősségtel­jes része a fiatalokkal való törődés. Nem kell különösebben magyarázni, hogy miért: az ifjú nemzedék gond­jai nyilvánvalóan mások, összetet­tebbek, mint a már megállapodott embereké, családoké. Az sem mind­egy, hogyan indítjuk őket útnak, s a társadalomtól milyen segítséget kap­nak további életük során, a tanulás­tól a pályaválasztásig, az otthonte­remtéstől gyermekeik bölcsődei, óvo­dai elhelyezéséig — hogy csak a ten­nivalók nagyon szűk körét említsük. Hiszen a fiatalokkal való törődés — persze nemcsak velük — része pél­dául az is, ha egy-egy megyében, vá­rosban, községben új munkaalkalma­kat teremtenek, s lehetőleg olyano­kat, amelyek megfelelnek mind ma­gasabb képzettségüknek... Ismeretes, hogy az ifjúságpolitikai törvény általánosan is, konkrétan is meghatározza azokat az elveket, célo­kat, feladatokat, amelyek a fiatalok körülményeinek javítását szolgálják. Közvetve a tanácsok tennivalóit is, hiszen az ifjúsági törvény helyi vég­rehajtásában — nyilvánvalóan a tár­sadalmi szervezetekkel, gazdálkodó egységekkel együttműködve — a ta­nácsoknak van a legnagyobb szere­pe. A lakossági ellátás keretein belül nekik kell gondoskodniuk a tanács működési területén élő fiatalok „is­koláztatásáról”, a közművelődés kö­rülményeinek megteremtéséről, a sportolási, szórakozási lehetőségek biztosításáról, egészségügyi ellátásuk, szociális helyzetük javításáról, segít­séget adni a talán legnyomasztóbb gond, a lakáskérdés megoldásában. A még mindig nem teljes felsoro­lásból is kitetszik, hogy nemcsak a tanácsnak mint testületnek, hanem minden ágazatnak van bőséges tenni­valója az ifjúsági törvény végrehajtá­sában, a helyi lehetőségek felkutatá­sában és kihasználásában. Nem vé­letlen, hogy a helyi lehetőségek jobb kiaknázásáról az ifjúsággal való törő­dés kapcsán is szólunk, hiszen egyál­talán nem mindegy például, hogy va­lahol vállat vonva tudomásul veszik, hogy ennyi pénzből ennyi és ennyi lakást lehet építeni, vagy pedig kere­sik — mint ahogy sok helyütt ezt is teszik — azokat az új formákat, megoldásokat, amelyek a nehezebb pénzügyi helyzetben is elősegíthetik a gondok megoldását. A munka szerves része A tények, a számszerűen is alátá­masztható eredmények azt bizonyít­ják, hogy nem volt dicsekvés az, ami — egyebek között — a tanácsi fiata­lok országos ifjúsági parlamentjén megállapításként elhangzott: az ifjú­sággal való törődés a tanácsi munka szerves részévé vált. ... A tanácsok nem alkalomszerűen vagy kampá­nyokat szervezve, hanem hosszabb távra szóló intézkedési terv alapján végzik ifjúságpolitikai feladataikat is. Nyilvánvaló, hogy ebben a mun­kában nem maradhatnak egyedül, s elsősorban az ügyben legalább any­­nyira érdekelt ifjúsági szövetségre kell támaszkodniuk, kölcsönösségi alapon, megosztva az elvégzendő fel­adatokat kinek-kinek tiszte szerint. Azért érdemes erről az egyébként magától értetődő kapcsolatról szót ej­teni, mert a legutóbbi években az együttműködés tartalmát, lényegét te­kintve is változás történt: a formá­lis, olykor mindvégig csak papíron maradt megállapodások helyett sok megyében, városban életszerű, ponto­san rögzített feladatokat, megjelölt felelősöket tartalmazó „szerződése­ket” kötött a tanács és az ifjúsági szö­vetség. Általánosnak azért még nem mondható ez a célszerű, értelmes cé­lok érdekében való együttmunkálko­­dás, pedig napjainkban erre nagyobb szükség van, mint valaha. Társadal­mi-politikai jelentőségén túl azért is , mert pénzt pótolhat. Nem véletlen, hogy a Minisztertanács Tanácsi Hiva­tala a KISZ KB intéző bizottságával közösen az idén — széles körű tapasz­talatszerzés után — megjelentette az együttműködés új irányelveit a tele­pülésfejlesztési érdekvédelmi, érdek­­képviseleti munkához. Még mindig a kapcsolatoknál ma­radva: lehet úgy is együtt dolgozni, hogy nem készül vaskos jegyzőkönyv, sokoldalas írásba foglalt „megállapo­dás”. Mulatságos is lenne, mondjuk, egy néhány száz lakosú faluban írá­sokat készíteni, amikor az elnök nem­csak a KISZ-titkárt ismeri személye­sen, hanem a település mindegyik fia­talját. S másutt is adódhatnak olyan napi dolgok, amelyek nyilván nem kerülhetnek bele egy hosszabb távra szóló megállapodásba — mégis szük­ség lenne egyik vagy másik fél gyors segítségére. Légből kapott példával élve: nem lehet betervezni például, hogy dőlni készül az iskola fala, s a szakembereken kívül néhány önkén­tesen segítő kézre is szükség lenne, hogy helyrehozzák. Mint ahogy az is előfordulhat — még a mostani „sze­rényebb világban” is —, hogy a ta­nácsnál megtakarítanak néhány fo­rintot, amit jól el lehetne költeni, ér­telmes célra, ha legalább a kétkezi munkáért nem kellene fizetni. Értelmes célokért A fantázia kevés ahhoz — mert mindenütt mások a körülmények —, hogy mi mindent lehet tenni akkor, ha jól megértik egymást a tanácsiak és a fiatalok. A jó megértésben per­sze az is benne van, hogy figyelembe veszik egymás akaratát, s közérdekű, megalapozott célok érdekében mun­kálkodnak. Leginkább a társadalmi munkára értjük ezt, amellyel — or­szágjáró tapasztalataink szerint — sok helyütt még mindig nem tudnak okosan gazdálkodni. Olykor csak a régi-régi megszokott formákhoz való ragaszkodás miatt lesz keveset érő az a munka, amit jobban lehetne kama­toztatni, olykor a szervezéssel van baj, de az is előfordult imár, hogy olyan célok megvalósítása érdeké­ben mozgósítottak, ami az emberek — nemcsak a fiatalok — véleménye sze­rint nem éppen a legsürgősebben megoldandó feladat... Bizonyos tekintetben a következő témarészlet is a munkával és a kap­csolatokkal függ össze. Aligha van olyan tanács, amelyiknek ne fájna a feje amiatt, hogy a lehetőség és az ésszerűség határain belül mindent megadhasson az ott élő lakosságnak. A „mindenen” alapellátást, nagyobb léptékben ellátást szoktunk érteni, s ebbe sok minden beletartozik — egye­bek között a szolgáltatás is. Faluban, kisvárosban járva tapasztalhatja bár­ki, hogy ebben bizony nem állunk va­lami jól — hiányzik az ilyen, olyan, amolyan szakember. Általában a ma­gyarázat is összecseng: nem könnyű mesterembert találni. Tényleg nem könnyű, különösen, ha nem is kere­sik. Ha valahol csak arra várnak, hogy a mester tisztelettel kopogjon a tanács kapuján, akkor valóban ke­vés a remény arra, hogy a szolgálta­tás megoldását „levehetik a napi­rendről”. Hogy mi köze mindehhez a fiataloknak? Hát annyi, hogy érde­mes őket felkutatni, felkeresni, sőt még — a törvény adta lehetőségekkel élve — kedvezményekkel is biztatni, hogy akár másodállásban vagy most már kisvállalkozásban is vállaljanak munkát. Ha nekik is megéri, akkor a tanácsnak bizonyosan. Az újat persze tanulni és szokni kell, az esetleges lehetőségek felemlí­tésével egyáltalán nem az volt a szán­dék, hogy elverjük a port a tanácso­kon, mert — mint régebben már szó esett róla — bár még korántsem él­tek minden lehetőséggel szerteágazó mindennapi munkájuk során, hosz­­szabb távon nem hagyták figyelmen kívül a fiatalok érdekeit. Részt vállalni... Bizonyságul kezdjük talán a leg­fontosabbal. A hetvenes évek elején általában még húsz-harminc százalék volt a névjegyzék és a lépcsőzetes csere alapján elosztott lakásokból a fiatalok részesedési aránya — most pedig már megközelíti a hatvan szá­zalékot. Jól tudjuk, hogy ez sem elég, átmeneti megoldásokat kellett keres­ni és találni; ilyen például a szoba­bérlők háza — tizenhét van belőle az országban —, vagy első lépésként komfort nélküli lakások kiutalása fiatal házasoknak. S vannak már egé­szen új kezdeményezések is — a la­kástörvény bizonyos tekintetben ezt a helyi tanácsok belátására bízza —, ám mindegyik formánál van egy érthető, mindenképpen jogos kitétel: a fiata­lok, erejükhöz mérten jobban járul­janak hozzá az otthonteremtéshez. Azt is mind több tanácson hallani, hogy az idén már mindegyik felvétel­re jogosult gyerek járhat óvodába, senkit sem kellett helyszűke miatt el­utasítani. Óvodaépítésre, -bővítésre valóban nagy figyelmet fordítottak a tanácsok az elmúlt fél évtizedben is: 76 ezer helyett 111 ezerrel több gye­reknek van helye ezekben a gyermek­­intézményekben. Nem kevés jutott a tanácsi pénzek­ből a fiatalok szabadidejének eltölté­sét szolgáló intézményekre, létesítmé­nyekre is. Imponálóak a számszerű adatok s az is, hogy a művelődési otthonok látogatóinak zöme fiatal. Miután eddig sem tartottunk fon­tossági sorrendet, a végére maradt egy lényeges társadalmi kérdés: a fia­talok közéleti szerepének erősítése. Bizonyára sehol sem hiányzik a sta­tisztika, a különböző testületekben kellő arányban képviseltetik magu­kat az ifjak is. De nem az arány a fontos, hanem az aktivitás, s az is, hogy ne csak szót kapjon­ az a fiatal, aki a köz érdekében szól, hanem a szavára mozduljon is valami. A tes­tülettel együtt persze. Kónya József

Next