Népszabadság, 1982. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-01 / 282. szám
1982. december 1., szerda NÉPSZABADSAG A Szovjetunió haladást sürget Madridban Hogyan folytatódjék a záródokumentum szerkesztése, milyen megközelítéssel kellene feloldani a fennálló nézetkülönbségeket, hogyan válhat fontos állomásává Madrid az európai politikai légkör enyhítésének? — ezek a témák foglalkoztatták az európai béke és biztonság kérdéseivel foglalkozó madridi találkozó keddi plenáris ülését. A 35 ország részvételével folyó találkozón nagy figyelmet keltett Igor Andropovnak, a szovjet küldöttség tagjának elsőként elhangzott beszéde. A szovjet delegátus főként annak elemzésével foglalkozott, hogy a találkozó eredményes befejezése érdekében hogyan lehetne meggyorsítani a munkát. Kitért arra, hogy a siker útjába újabb és újabb akadályokat gördítő nyugati küldöttségek néhány, nemrégiben beterjesztett módosító javaslata olyan töltetet hordoz, amely felrobbanthatja a találkozó kiegyensúlyozott menetét. A madridi találkozó feladatát abban jelölte meg, hogy ne csak a múltat, hanem a jelent is vegye figyelembe, és a jövőbe is mutasson. Aktívan kell hozzájárulnia Európa holnapjának kedvezőbbé tételéhez. Az amerikai delegáció vezetője, Max Kampelman ugyan azt a reményét fejezte ki, hogy a meglevő nézetkülönbségek ellenére a mostani találkozó a kelet-nyugati párbeszéd nélkülözhetetlen fóruma marad, azonban védelmébe vette a szocialista országok által kifogásolt nyugati módosító javaslatokat. Felszólította a Szovjetuniót, hogy „konstruktívabban reagáljon” ezekre. A küldöttségekhez közel álló források „halvány előrelépésnek” minősítik azt a tényt, hogy a szerkesztő csoport munkája aktívabbá vált, sőt — az őszi újrakezdés óta először — konkrét szövegezéssel foglalkozott. A madridi találkozó ma a szerkesztő csoport ülésével folytatódik. (MTI) Bővült a kelet—nyugati kereskedelem Kedvezően alakul a kelet—nyugati kereskedelem, kiegyensúlyozódik a kétoldalú áruforgalom — állapította meg jelentésében az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága. Gyorsan bővül a Szovjetunió kereskedelme a nyugati országokkal, elsősorban a nyugati országok növekvő csőszállításai révén. Az olajiparhoz kapcsolódó termékek, például a csővezeték-berendezések tettékki a szovjet behozatal nagy részét. Az ENSZ az idei évre tetemes kereskedelmi többletet jósol a Szovjetunió javára. A kisebb szocialista országok is javították a tőkés forgalomban kereskedelmi mérlegüket. Az ENSZ jelentése szerint főként az import mérséklése folytán 25 év óta először várhatóan ők is többletet mutatnak fel a Nyugattal folytatott kereskedelemben. Mindennek eredményeként az idén nem növekszik a szocialista közösségNyugattal szembeni nettó adóssága — állapítja meg az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága. (MTI) Általános sztrájk Belgiumban Belgium felét megbénító általános sztrájkot tartottak kedden a szakszervezetek, hatékonyabb munkanélküliség-ellenes intézkedéseket követelve a munkáltatóktól és a kormánytól. A szocialista (FGTB) és a keresztény (CSC) szakszervezeti szövetség összehangolt forgósztrájkja most Antwerpen, Brabant, Namur és Kelet-Flandria megyére terjedt ki, jövő héten a másik öt megye dolgozói lépnek sztrájkba. A közhivatalok az egész országban zárva maradtak. Majdnem teljesen megbénult a légi közlekedés, s alig közlekedtek a vonatok, autóbuszok. Leállt a postaforgalom, nem jelentek meg a flamand nyelvű újságok, szünetelt a rádió és televízió flamand adása. A francia nyelvű sajtó a jövő héten függeszti fel a munkát. A szakszervezetek a sztrájkkal tiltakoznak a munkáltatókkal és a kormánnyal folytatott gazdaságpolitikai egyeztető tárgyalások kudarca miatt. A két szakszervezet azonban eltérő célpontokkal: a CSC elsősorban a munkáltatók ellen irányítja a sztrájk élét, míg az FGTB a kormányt is célba veszi, egyformán téve felelőssé őket a tárgyalások megszakadásáért. Az egyeztető tárgyalások azért szakadtak félbe, mert a munkáltatók elutasították a kormány javaslatát és a szakszervezetek követelését, hogy a bérek rendeletileg történt korlátozása fejében és annak terhére 5 százalékos munkaidő-csökkentéssel és kötelező új felvételekkel enyhítsék a félmilliós munkanélküliséget. (MTI) Sztrájknapi felvonulás Brüsszelben. Et Mento Protekcionizmus és veszélyei Az OECD-tagországok gazdasági kilátásaival, a mind fenyegetőbb veszélyt jelentő protekcionizmussal foglalkozik írásában a párizsi Le Monde. Emil Van Lennep, a legfejlettebb 24 ipari országot tömörítő OECD főtitkára Párizsban közzétett nyilatkozatában mély nyugtalanságának adott hangot a nemzetközi kapcsolatokban az utóbbi időkben mindinkább tért hódító negatív tendenciák miatt. Anélkül, hogy néven nevezte volna az illető országokat vagy gazdasági gyakorlatukat, a főtitkár felhívta a figyelmet „azokra a szaporodó tényekre, amelyek összefüggésükben az önös érdekeket, a tisztán defenzív gazdasági akciókat helyezik előtérbe.” Nyilvánvalóan azokról az intézkedésekről van szó, amelyek az egyes országok behozatalának mesterséges lefékezésére, illetve a kivitel gyors MmmmmmmmmMmmfflmmmmmmimmmfflm A VILÁGSAJTÓBÓL növelésére szolgálnak, valamint az immár hivatalosan is támogatott piacfelosztási egyezségek soráról. Az ilyenkor láncreakciószerűen meginduló kölcsönös védelmi lépések veszélyeinek elhárítására fogadták el az OECD-tagországok 1974-ben a szabadkereskedelem mindenki által betartandó elveiről szóló nyilatkozatot, amelyet évente megerősítettek. A szervezet főtitkára erre hivatkozva most kiemelten hangsúlyozta: „A »mindenki önmagáért■« politika a maga súlyosan romboló következményeivel ma fenyegetőbb kockázatot jelent, mint bármikor a második világháborút követő időszakban.” A következtetés: „Senki nem kívánhatja vissza a harmincas években történteket, azt az időszakot, amikor a nyílt protekcionista politikához való általános visszatérés végleg lerombolta a gazdasági fellendülés reményét.” E figyelmeztetés akkor hangzott el, amikor az OECD szakértőinek ismét csökkenteniük kellett az 1983-ra szóló gazdasági előrejelzéseket. A szokásos év végi OECD-jelentés előkészítésekor a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a világszerte annyira várt gazdasági fellendülés a jövő év vége előtt nem következhet be. Júliusban — az akkori adatok alapján — még az volt a véleményük, hogy a felélénkülés már 1983 elején érezhető lesz, s ily módon az OECD 24 tagállamában a nemzeti össztermék az idei 0,5 százalékos növekedés helyett átlagosan 2,5 százalékkal fog bővülni. A jelenlegi helyzet alapján a tagországok nemzeti összterméke a következő 18 hónap alatt csupán egy-két százalékkal bővültek , miközben legalább 5-6 százalékos növekedés kellene egy valóságos gazdasági fellendülés biztosításához. A szakértők szerint ugyanakkor a munkanélküliek száma — amely az OECD-tagoknál 1983- ban 32 millió állástalannal tetőzött volna — a mostani álláspont szerint 1984 közepén legalább 34 milliósra nő. Marchais a gazdasági kihívásokról ( PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) A válságból kivezető út feltételeit és egy szocialista átalakulás lehetőségeit tekintette át Georges Marchais, az FKP pártfőiskoláján tartott előadásában. Az FKP KB főtitkára szerint nem lehet általánosságban gyógyíthatatlan világválságról beszélni. A válság konkrétan a vezető kapitalista országokban jött létre és mélyült el. Ennek kihatásai a világkereskedelem révén sújtják a fejlődő országokat is, és problémákat okoznak a szocialista országoknak. Marchais úgy véli, hogy a fellendülés esélyei az Egyesült Államokban, Nyugat- Európában és Japánban eltávolodtak, miközben fennáll az újabb recesszió veszélye. Marchais hangoztatta, hogy a szocialista országok esetében helytelen válságról beszélni. Nehézségeik részint a szocialista gazdasági fejlődés igen alacsony kiindulópontjával, a közben rájuk kényszerített fegyverkezési verseny súlyával, a nemzetközi szolidaritásból keletkező terhek vállalásával és nem utolsósorban azzal függnek össze, hogy a nemzetközi cserearányok súlyosan romlottak számukra. Fejlődésük ütemében azonban így is meghaladják a vezető kapitalista országokat. Az előadás — mint az FKP XXIV. kongresszusának anyagai is — azt a következtetést emeli ki, amely szerint Franciaország számára a válságból kivezető igazi út, igazi alternatíva egy francia sajátosságoknak megfelelő szocializmus lenne. A francia kommunisták által tiszteletben tartott pluralista elveknek megfelelően a kommunistáknak megvannak a saját nézeteik a válságból kivezető útról. Ez annál inkább figyelmet érdemel, mert a francia nagytőke elkeseredett ellenállást tanúsít és szándékosan szabotálja a kormány politikáját. A francia kihívás a válsággal szemben tehát csak akkor lehet eredményes, ha a tömegek megértik, hogy leküzdéséhez erős kommunista pártra van szükség. Rózsa László Hároméves újjáépítési terv Zimbabwéban Zimbabwéban kidolgozták az ország első hároméves tervét, amely a polgárháború sújtotta gazdaság újjáépítését célozza. A gazdasági program 1982 és 1985 között nyolcmilliárd amerikai dollárnak megfelelő összeg beruházását irányozza elő. Ebből 5 milliárd dollárt a hazai vállalatok adóiból és megtakarításaiból teremtenek elő, míg a fennmaradó részt külföldi segélyekből, kölcsönökből és beruházásokból fedezik. A hároméves terv évi 8 százalékos gazdasági növekedést irányoz elő. A pénzügy- és gazdasági tervezési miniszter szerint szükség van ilyen gyors növekedésre, hogy ellensúlyozzák a lakosság évi háromszázalékos gyarapodását. Bernard Chidzero elmondta, hogy a kormány elkötelezett a javak igazságosabb elosztásának szocialista ideáljaihoz, s a beruházások 59 százalékát az állami szektoron keresztül valósítják meg. Számítanak a magánszektor közreműködésére is. (Reuter) Bécsben lesz az OPEC miniszteri értekezlete Az OPEC olajipari miniszterei december 19-én találkoznak Bécsben, hogy újra megállapodjanak az árakban, és megállítsák a fokozódó árháborút — jelentette be Abdul Aziz Husszein, Kuvait államminisztere. Az OPEC miniszteri értekezletét eredetileg december 9-én Lagosban tervezték megtartani. A viharosnak ígérkező bécsi ülésen az olajipari miniszterek kísérletet tesznek a zsugorodó piacok felosztására a 13 tagország között. A világgazdasági visszaesés következtében az OPEC termelése napi 20 millió hordóra csökkent az 1979. évi napi 30 millió hordóról. (MTI) 3 A. Házaink és a tanácsok Az emberek gondjai — ez így természetes — a tanácsok gondjai is. Értelmetlen dolog lenne ilyen vagy olyan alapon fontossági sorrendet felállítani a tanácsok által elvégzendő feladatokról, az azonban vitathatatlan, hogy tevékenységük fontos, társadalmi szempontból is felelősségteljes része a fiatalokkal való törődés. Nem kell különösebben magyarázni, hogy miért: az ifjú nemzedék gondjai nyilvánvalóan mások, összetettebbek, mint a már megállapodott embereké, családoké. Az sem mindegy, hogyan indítjuk őket útnak, s a társadalomtól milyen segítséget kapnak további életük során, a tanulástól a pályaválasztásig, az otthonteremtéstől gyermekeik bölcsődei, óvodai elhelyezéséig — hogy csak a tennivalók nagyon szűk körét említsük. Hiszen a fiatalokkal való törődés — persze nemcsak velük — része például az is, ha egy-egy megyében, városban, községben új munkaalkalmakat teremtenek, s lehetőleg olyanokat, amelyek megfelelnek mind magasabb képzettségüknek... Ismeretes, hogy az ifjúságpolitikai törvény általánosan is, konkrétan is meghatározza azokat az elveket, célokat, feladatokat, amelyek a fiatalok körülményeinek javítását szolgálják. Közvetve a tanácsok tennivalóit is, hiszen az ifjúsági törvény helyi végrehajtásában — nyilvánvalóan a társadalmi szervezetekkel, gazdálkodó egységekkel együttműködve — a tanácsoknak van a legnagyobb szerepe. A lakossági ellátás keretein belül nekik kell gondoskodniuk a tanács működési területén élő fiatalok „iskoláztatásáról”, a közművelődés körülményeinek megteremtéséről, a sportolási, szórakozási lehetőségek biztosításáról, egészségügyi ellátásuk, szociális helyzetük javításáról, segítséget adni a talán legnyomasztóbb gond, a lakáskérdés megoldásában. A még mindig nem teljes felsorolásból is kitetszik, hogy nemcsak a tanácsnak mint testületnek, hanem minden ágazatnak van bőséges tennivalója az ifjúsági törvény végrehajtásában, a helyi lehetőségek felkutatásában és kihasználásában. Nem véletlen, hogy a helyi lehetőségek jobb kiaknázásáról az ifjúsággal való törődés kapcsán is szólunk, hiszen egyáltalán nem mindegy például, hogy valahol vállat vonva tudomásul veszik, hogy ennyi pénzből ennyi és ennyi lakást lehet építeni, vagy pedig keresik — mint ahogy sok helyütt ezt is teszik — azokat az új formákat, megoldásokat, amelyek a nehezebb pénzügyi helyzetben is elősegíthetik a gondok megoldását. A munka szerves része A tények, a számszerűen is alátámasztható eredmények azt bizonyítják, hogy nem volt dicsekvés az, ami — egyebek között — a tanácsi fiatalok országos ifjúsági parlamentjén megállapításként elhangzott: az ifjúsággal való törődés a tanácsi munka szerves részévé vált. ... A tanácsok nem alkalomszerűen vagy kampányokat szervezve, hanem hosszabb távra szóló intézkedési terv alapján végzik ifjúságpolitikai feladataikat is. Nyilvánvaló, hogy ebben a munkában nem maradhatnak egyedül, s elsősorban az ügyben legalább anynyira érdekelt ifjúsági szövetségre kell támaszkodniuk, kölcsönösségi alapon, megosztva az elvégzendő feladatokat kinek-kinek tiszte szerint. Azért érdemes erről az egyébként magától értetődő kapcsolatról szót ejteni, mert a legutóbbi években az együttműködés tartalmát, lényegét tekintve is változás történt: a formális, olykor mindvégig csak papíron maradt megállapodások helyett sok megyében, városban életszerű, pontosan rögzített feladatokat, megjelölt felelősöket tartalmazó „szerződéseket” kötött a tanács és az ifjúsági szövetség. Általánosnak azért még nem mondható ez a célszerű, értelmes célok érdekében való együttmunkálkodás, pedig napjainkban erre nagyobb szükség van, mint valaha. Társadalmi-politikai jelentőségén túl azért is , mert pénzt pótolhat. Nem véletlen, hogy a Minisztertanács Tanácsi Hivatala a KISZ KB intéző bizottságával közösen az idén — széles körű tapasztalatszerzés után — megjelentette az együttműködés új irányelveit a településfejlesztési érdekvédelmi, érdekképviseleti munkához. Még mindig a kapcsolatoknál maradva: lehet úgy is együtt dolgozni, hogy nem készül vaskos jegyzőkönyv, sokoldalas írásba foglalt „megállapodás”. Mulatságos is lenne, mondjuk, egy néhány száz lakosú faluban írásokat készíteni, amikor az elnök nemcsak a KISZ-titkárt ismeri személyesen, hanem a település mindegyik fiatalját. S másutt is adódhatnak olyan napi dolgok, amelyek nyilván nem kerülhetnek bele egy hosszabb távra szóló megállapodásba — mégis szükség lenne egyik vagy másik fél gyors segítségére. Légből kapott példával élve: nem lehet betervezni például, hogy dőlni készül az iskola fala, s a szakembereken kívül néhány önkéntesen segítő kézre is szükség lenne, hogy helyrehozzák. Mint ahogy az is előfordulhat — még a mostani „szerényebb világban” is —, hogy a tanácsnál megtakarítanak néhány forintot, amit jól el lehetne költeni, értelmes célra, ha legalább a kétkezi munkáért nem kellene fizetni. Értelmes célokért A fantázia kevés ahhoz — mert mindenütt mások a körülmények —, hogy mi mindent lehet tenni akkor, ha jól megértik egymást a tanácsiak és a fiatalok. A jó megértésben persze az is benne van, hogy figyelembe veszik egymás akaratát, s közérdekű, megalapozott célok érdekében munkálkodnak. Leginkább a társadalmi munkára értjük ezt, amellyel — országjáró tapasztalataink szerint — sok helyütt még mindig nem tudnak okosan gazdálkodni. Olykor csak a régi-régi megszokott formákhoz való ragaszkodás miatt lesz keveset érő az a munka, amit jobban lehetne kamatoztatni, olykor a szervezéssel van baj, de az is előfordult imár, hogy olyan célok megvalósítása érdekében mozgósítottak, ami az emberek — nemcsak a fiatalok — véleménye szerint nem éppen a legsürgősebben megoldandó feladat... Bizonyos tekintetben a következő témarészlet is a munkával és a kapcsolatokkal függ össze. Aligha van olyan tanács, amelyiknek ne fájna a feje amiatt, hogy a lehetőség és az ésszerűség határain belül mindent megadhasson az ott élő lakosságnak. A „mindenen” alapellátást, nagyobb léptékben ellátást szoktunk érteni, s ebbe sok minden beletartozik — egyebek között a szolgáltatás is. Faluban, kisvárosban járva tapasztalhatja bárki, hogy ebben bizony nem állunk valami jól — hiányzik az ilyen, olyan, amolyan szakember. Általában a magyarázat is összecseng: nem könnyű mesterembert találni. Tényleg nem könnyű, különösen, ha nem is keresik. Ha valahol csak arra várnak, hogy a mester tisztelettel kopogjon a tanács kapuján, akkor valóban kevés a remény arra, hogy a szolgáltatás megoldását „levehetik a napirendről”. Hogy mi köze mindehhez a fiataloknak? Hát annyi, hogy érdemes őket felkutatni, felkeresni, sőt még — a törvény adta lehetőségekkel élve — kedvezményekkel is biztatni, hogy akár másodállásban vagy most már kisvállalkozásban is vállaljanak munkát. Ha nekik is megéri, akkor a tanácsnak bizonyosan. Az újat persze tanulni és szokni kell, az esetleges lehetőségek felemlítésével egyáltalán nem az volt a szándék, hogy elverjük a port a tanácsokon, mert — mint régebben már szó esett róla — bár még korántsem éltek minden lehetőséggel szerteágazó mindennapi munkájuk során, hoszszabb távon nem hagyták figyelmen kívül a fiatalok érdekeit. Részt vállalni... Bizonyságul kezdjük talán a legfontosabbal. A hetvenes évek elején általában még húsz-harminc százalék volt a névjegyzék és a lépcsőzetes csere alapján elosztott lakásokból a fiatalok részesedési aránya — most pedig már megközelíti a hatvan százalékot. Jól tudjuk, hogy ez sem elég, átmeneti megoldásokat kellett keresni és találni; ilyen például a szobabérlők háza — tizenhét van belőle az országban —, vagy első lépésként komfort nélküli lakások kiutalása fiatal házasoknak. S vannak már egészen új kezdeményezések is — a lakástörvény bizonyos tekintetben ezt a helyi tanácsok belátására bízza —, ám mindegyik formánál van egy érthető, mindenképpen jogos kitétel: a fiatalok, erejükhöz mérten jobban járuljanak hozzá az otthonteremtéshez. Azt is mind több tanácson hallani, hogy az idén már mindegyik felvételre jogosult gyerek járhat óvodába, senkit sem kellett helyszűke miatt elutasítani. Óvodaépítésre, -bővítésre valóban nagy figyelmet fordítottak a tanácsok az elmúlt fél évtizedben is: 76 ezer helyett 111 ezerrel több gyereknek van helye ezekben a gyermekintézményekben. Nem kevés jutott a tanácsi pénzekből a fiatalok szabadidejének eltöltését szolgáló intézményekre, létesítményekre is. Imponálóak a számszerű adatok s az is, hogy a művelődési otthonok látogatóinak zöme fiatal. Miután eddig sem tartottunk fontossági sorrendet, a végére maradt egy lényeges társadalmi kérdés: a fiatalok közéleti szerepének erősítése. Bizonyára sehol sem hiányzik a statisztika, a különböző testületekben kellő arányban képviseltetik magukat az ifjak is. De nem az arány a fontos, hanem az aktivitás, s az is, hogy ne csak szót kapjon az a fiatal, aki a köz érdekében szól, hanem a szavára mozduljon is valami. A testülettel együtt persze. Kónya József