Népszabadság, 1983. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-03 / 1. szám

2 A SZÜKSÉGÁLLAPOT FELFÜGGESZTÉSE UTÁN Mától működnek az új lengyel szakszervezetek Lengyelországban ma megkezdik tevékenységüket a már bejegyzett munkahelyi szakszervezetek. Az el­múlt év utolsó napján az ország egész területén felfüggesztették a szükségállapotot. A szükségállapot felfüggesztéséről a minisztertanács javaslatára az ál­lamtanács döntött. Ennek értelmé­ben a régebbi korlátozó intézkedések közül csak azok maradnak érvény­ben, amelyek az állampolgárok és a gazdaság legalapvetőbb érdekeit hi­vatottak külön eszközökkel védeni. December 31-ével a postaügyi mi­niszter rendelete alapján megszűn­tek a távközlési és postai forgalom­ban addig érvényes korlátozások, így a többi között ismét üzembe he­lyezték az automata nemzetközi tele­fon- és telexhálózatot. Január 1-től a határövezetekben tartózkodó, illetve oda utazó személyekre ismét azok az előírások vonatkoznak majd, ame­lyek 1981. december 13. előtt voltak érvényben. Újévi rádió- és televízióbeszédé­ben Henryk Jablonski, az államta­nács elnöke hangsúlyozta, hogy a szükségállapot felfüggesztésével Len­gyelország a normalizálási folyamat új szakaszába lépett. Mint mondotta, az egész társadalomtól függ, mennyi időt vesz majd igénybe a válság le­küzdésének újabb fordulója. Jelezte, hogy az 1983-as esztendő sem lesz könnyű, sok türelemre, kitartásra, erőfeszítésre lesz szükség, a válság túl mély ahhoz, semhogy gyorsan leküzdhető legyen. A válság leküz­déséhez eredményesen hozzájárul­hatnak azok a törvények, amelyek a demokratikus változások jogi alap­ját teremtik meg. Az új év egyik jelentős belpoliti­kai fejleményeként Lengyelország­ban január 3-án, az első munkana­pon megkezdik tevékenységüket az eddig bejegyzett munkahelyi szak­­szervezetek. Jelenleg mintegy két és fél ezer vállalatnál alakultak meg, de a vajdasági bíróságokhoz a szak­szervezeti törvény elfogadása, vagy­is október eleje óta összesen már mintegy négyezer bejegyzési kére­lem érkezett. Ezenkívül a szakszer­vezet-alakításra jogosult munkahe­lyek több mint felében vannak már úgynevezett kezdeményező csopor­tok. A dolgozók jelentős része egy­előre továbbra is tartózkodó maga­tartást tanúsít az új szakszervezetek­kel szemben. A szakszervezeti törvény biztosít­ja, hogy a munkahelyi szakmai szer­vezetek ne csak tagjaik, hanem az egész kollektíva érdekeit is képvisel­jék olyan kérdésekben, mint a mun­karend, a premizálás, a szabadságo­lás beosztása és a szociálpolitika. A minisztertanács rendelete értel­mében a bejegyzett és a törvények­nek megfelelően működő munkahe­lyi szakszervezeteknek joguk lesz arra, hogy átvegyék az adott üzem­ben, vállalatnál korábban működött szakszervezetek teljes vagyonát. (MTI) . Növekszik a munkanélküliség a tőkés világban A gazdasági együttműködési és fej­lesztési szervezet (OECD) legújabb prognózisában a világpiaci értékesí­tési lehetőségek rosszabbodását, a protekcionizmus további elburjánzá­sát, valamint a fizetésimérleg-hiány és munkanélküliség növekedését jó­solja az új évre a fejlett tőkés or­szágokban. Az előrejelzés készítői véleménye szerint az OECD 24 tagállamában a nemzeti össztermék az idén másfél százalékkal növekszik. Az OECD- országok fizetésimérleg-hiánya a ta­valyi 38,5 milliárd dollárról 54 mil­liárd dollárra nő; ennek legfőbb oka, hogy a gazdasági recesszió elhúzódá­sa miatt csökken a nem OECD-or­­szágok importja. Az elkövetkező másfél évben az infláció ütemének további mérséklő­dése lehet a gazdasági helyzet egyet­len pozitív tényezője a legfejlettebb tőkés országokban: a tagországokban a drágulás tempója októberben átla­gosan 7,2 százalékos volt, ami a leg­alacsonyabb szint 1973 óta. A prog­nózis készítői a drágulás ütemének további mérséklődésével számolnak. A prognóziskészítők úgy vélik, hogy a szervezet 24 tagállamában az álláskeresők száma ez év végén meg­közelítheti a 34 milliót, 1984 közepé­re pedig elérheti a 35 milliót is. Ez utóbbi a munkaképes lakosság 9,5 százalékának felel meg. Az EGK statisztikai hivatalának közlése szerint az év végén tovább emelkedett a munkanélküliek szá­ma a közös piaci országokban. A leg­nagyobb mértékben az NSZK-ban nőtt a munkanélküliek száma, már meghaladja a kétmilliót. Százaléko­san változatlanul Belgiumban a leg­magasabb a munkanélküliség (14,9 százalék). (MTI) A hadászati fegyverzetek korlá­tozásáról és csökkentéséről folyó szovjet—amerikai tárgyalások ala­kulását elemzi szerkesztőségi cikké­ben a Pravda. A genfi megbeszélé­sen képviselt szovjet álláspontot részletesen kifejtő cikk fontosabb megállapításait az alábbiakban is­mertetjük. A hadászati fegyverek korlátozá­sáról és csökkentéséről folyó genfi tárgyalások két fordulója után a szovjet fél szükségesnek tartja a nyilvánosság elé tárni a tárgyaláso­kon kialakult helyzetet. Egyebek között azért, mert amerikai politi­kai személyiségek nyilvános fellé­péseiben, például Reagan elnök no­vember 22-i beszédében kísérletek történtek a szovjet javaslatok elfer­dítésére. Vegyük az egyenlőség és az egyen­lő biztonság elvét. Erről az elvről a felek még a SALT—I és a SALT— II tárgyalásokon állapodtak meg. A hadászati fegyverekről szóló tárgya­lások felújításának kezdetétől a szovjet fél arra törekedett, hogy a tárgyalások menetét a kölcsönösen elfogadható megállapodás előkészíté­sének medrébe terelje és hogy a meg­kötendő megállapodás minden körül­mények között és teljes mértékben biztosítsa ennek az elvnek az érvé­nyesülését. A megállapodásnak eleget kell tennie annak a követelménynek, hogy növelje a felek biztonságát, jó­val alacsonyabb szinten őrizze meg a Szovjetunió és az Egyesült Államok között kialakult paritást. Egészen másképpen szemléli mind­ezt a jelenlegi amerikai vezetés. Mint ismeretes, az elnökválasztás után az új amerikai megközelítés kidolgozásának ürügyén az Egyesült Államok sokáig húzta az időt, hogy kitérjen a hadászati fegyverekről szóló tárgyalások felújítására vonat­kozó javaslataink elől. Ma már vi­lágos, hogy e másfél év alatt az Egyesült Államok arra fordította erőfeszítéseit, hogy a SALTO I­ meg­állapodás ellen kibontakoztatott rá­galomkampány mögé bújva lázas ütemben valósítsa meg az ameri­kai hadászati fegyverek növelésének erőltetett programját. Mindez lényegében előre megha­tározta az Egyesült Államok tárgya­lási pozícióit. Az Egyesült Államok javaslataival nyíltan azt a célt köve­ti, hogy felszámolja a hadászati egyensúlyt és előnyöket szerezzen a maga számára. Az igazságos megállapodás kidol­gozása érdekében a szovjet fél olyan javaslatot terjesztett elő, amely va­lamennyi hadászati fegyverfajta kor­látozását és csökkentését előirá­nyozza, s nem csak egyes, önkénye­sen kiválasztott típusokét. Struktú­ráját tekintve ugyanis a Szovjetunió és az Egyesült Államok nukleáris hadászati ereje lényegesen eltér egymástól. Ez az eltérő katonapoli­tikai megfontolások alapján történő fejlesztés, az eltérő földrajzi és stra­tégiai helyzet, az eltérő technoló­giák alkalmazásának stb. következ­ménye. Ennek eredményeképpen a Szovjetunió hadászati potenciáljának 70 százaléka (a robbanófejekben szá­mítva) szárazföldi telepítésű inter­kontinentális ballisztikus rakétákból áll, míg az Egyesült Államok hadá­szati potenciáljának több mint 80 százalékát tengeralattjárókról indít­ható ballisztikus rakéták és nehéz­bombázóik alkotják. Kölcsönösen el­fogadható megállapodás keresése csak úgy képzelhető el, ha vala­mennyi hadászati fegyverfajtát és a stratégiai helyzetet meghatározó va­lamennyi­­tényezőt figyelembe vesz­­szük. A Szovjetunió a maga részéről azt javasolja, hogy 1990-ig fokozatosan csökkentsék az interkontinentális ballisztikus rakéták és a tengeralatt­járóról indítható ballisztikus rakéták indítóállásait, valamint a nehéz­bombázók számát olyan szintre, hogy mindkét fél 1800 egységgel rendelkezzék, azaz 25 százalékkal csökkentsék e fegyverek számának plafonját, ahogyan azt a SALTA II megállapodás is előírja. Egyenlő, kö­zös megállapodásban rögzített szint­re csökkentenék a hordozóeszközö­kön elhelyezett nukleáris töltetek számát is. Elvi jelentőségű, hogy e megállapodás végrehajtása során a csökkentések valamennyi szakaszá­ban a Szovjetunió és az Egyesült Államok azonos helyzetben lenne biztonságát tekintve és megmaradna hadászati téren közöttük a paritás. A fenti javaslatban a Szovjetunió figyelembe veszi az Egyesült Álla­­mo­k rendelkezésére álló előretolt ál­­lomásoztatású nukleáris eszközöket is, amelyek a Szovjetunió és szövet­ségesei határainak közvetlen közelé­ben helyezkednek el. A Szovjetunió számára ezek hadászati rendelteté­sű fegyverek, mivel őket semmi nem ellensúlyozza szovjet részről: a Szovjetunió nem rendelkezik hason­ló fegyverekkel az Egyesült Államok területének közelében. A Szovjetunió javaslatai ezért feltételezik, hogy a hadászati nukleáris erők kölcsönös csökkentésekor az Egyesült Államok nem fogja növelni más olyan nuk­leáris eszközeit, amelyek képesek el­érni a Szovjetunió területén levő ob­jektumokat. Ellenkező esetben az Egyesült Államoknak lehetősége nyílna az eljövendő megállapodás alapjainak kijátszására. A szovjet javaslatok nem korláto­zódnak a hordozóeszközök és a nuk­leáris töltetek számának csökkenté­sére, hanem arra irányulnak, hogy a hadászati fegyverek minőségi kor­látozásának útján is sikerüljön elő­relépés­t elérni. A Szovjetunió ezért javasolja néhány új típusú nukleáris fegyver betiltását, egyebek között mindenfajta telepítésű, hatszáz ki­lométernél nagyobb hatótávolságú szárnyas rakétáét. A Szovjetunió fel­lép azért, hogy korlátozzák a már meglevő nukleáris fegyvereknek a megállapodásokban rögzített para­métereken túli fejlesztését. Az amerikai fél nem hajlandó ha­sonlóan átfogó módon megközelíteni a kérdéskört. Mindenekelőtt azt ál­lítja, hogy előbb a ballisztikus ra­kéták csökkentését kell megkezdeni, a többi fegyvertípuséhoz pedig csak ezután kell hozzálátni. Az az ame­rikai javaslat, hogy a felek 850 egy­ségre csökkentsék ballisztikus raké­táik számát, első pillantásra úgy tű­nik, hogy jelentős csökkentést jelent és figyelembe veszi az egyenlőség elvét is. Valójában azonban a Szov­jetuniónak kétszer annyira kellene csökkentenie ballisztikus rakétáinak számát, mint az Egyesült Államok­nak. A ballisztikus rakétákon kívül az Egyesült Államok több mint 550 ne­hézbombázóval is rendelkezik — ezek számának csökkentését az első szakaszra vonatkozó amerikai javas­latok nem irányozzák elő­­, miköz­ben a Szovjetuniónak sokkal keve­sebb ilyen fegyvere van. A javaslat végrehajtásának eredményeként megközelítőleg 1400 hadászati hor­dozóeszköz maradna meg amerikai oldalon, a szovjet fél pedig másfél­szer kevesebb ilyen eszközzel ren­delkezne. A hordozóeszközökön el­helyezett nukleáris tölteteket tekint­ve az Egyesült Államok csaknem háromszoros fölényt érne el. Amennyiben az amerikai javasla­tokat teljes egészében elfogadnánk, a Szovjetunió kénytelen lenne lesze­relni interkontinentális ballisztikus rakétáinak 90 százalékát, noha ezek a Szovjetunió hadászati védelmi ké­pességének alapját alkotják. Az Egyesült Államok viszont ugyanezeknek az egyoldalúan értel­mezett javaslatoknak az alapján mó­dot nyerne arra, hogy jelentős mér­tékben megnövelje az interkontinen­tális ballisztikus rakétáin levő rob­­banótöltetek számát és folytassa ha­dászati potenciáljának erősítésére irányuló, már kidolgozott program­ját. Világos, hogy az amerikai megkö­zelítés nem a kölcsönösen elfogadha­tó megegyezéshez vezető utat tartja szem előtt — a „csökkentésekről” szóló amerikai javaslat a Szovjetunió egyoldalú leszerelésére irányul, és ezzel egyben az amerikai hadászati fölény megszerzését szolgálja. Érdemes emlékeztetni arra is, hogy Washington folytatja, sőt fokozza hadászati potenciáljának növelését, különösen az MX és a Trident—2 rakéták fejlesztésével és telepítésé­vel. Az amerikai megközelítés konst­ruktív voltának világos hiányán az sem változtat, hogy az amerikai kül­döttség a tárgyalások második for­dulójának legvégén javaslatot ter­jesztett elő a ballisztikus rakéták fellövéséről szóló tájékoztatásról. A baj nem az, hogy ez a javaslat kü­lönbözik attól, amelyet a Szovjet­unió terjesztett elő ebben a vonatko­zásban, hanem az, hogy e javaslat előterjesztésével egy időben az ame­rikai fél elutasította — méghozzá ko­moly alap nélkül — a szovjet fél lé­nyegesen messzebb menő, korábban előterjesztett javaslatait, amelyek a válsághelyzetek kialakulásának meg­előzésére és a bizalom erősítésére irányultak. A Szovjetunió a létrejövő meg­egyezés keretében a következőkről szeretne megállapodásra jutni: meg kell tiltani a nehézbombázók és a repülőgép-anyahaj­ók közlekedését bizonyos, a másik fél területeivel ha­táros, közösen megállapított terüle­teken, időben értesíteni kell egymást a nehézbombázók és az előretolt ál­­lomásoztatású repülőgépek tömeges felszállásáról, a tengeralattjáró ra­kétahordozók számára olyan öveze­teket kell kijelölni, amelyekben ti­los lenne a másik fél számára bár­milyen akciót kezdeményezni hajók­kal szemben. A genfi tárgyalások állapota és az amerikai kormányzat tevékenysége azt mutatja, hogy Washington in­kább szeretné fenntartani azt a zsákutcahelyzetet, amelyben a tár­gyalások jelenleg vannak, semmint konstruktív módon előmozdítani a megbeszéléseket.­­ Ez összefügg azzal is, hogy Wa­shington a jelek szerint mindenáron szeretné „újrafegyverezni” Nyugat- Európát saját közép-hatótávolságú nukleáris rakétáival. Az amerikai kormányzat továbbra is igyekszik nehézbombázónak minő­síteni a szovjet TU—22 M típusú (Backfire) repülőgépet, amely — mint ez a Szovjetunió által rendel­kezésre bocsátott adatokból is kide­rül — közepes bombázó és semmi köze nin­cs a hadászati fegyverzet­hez. Az amerikai fél a tárgyalásokon nem óhajtotta megvizsgálni azt a Szovjetunió által előterjesztett ja­vaslatot, amely sűrített formában tartalmazza azokat a tételeket, ame­lyek a létrehozandó megállapodás vázát alkothatnák. Pedig ha a felek megállapodásra jutnának ennek a dokumentumnak a kérdésében, ez je­lentősen megkönnyítené a végső megállapodás előkészítésének mun­káját a küldöttségek számára. To­vábbra is tagadó választ ad az ame­rikai fél arra a szovjet javaslatra is, hogy a jelenlegi szinten fagyasszák be a hadászati rendeltetésű fegyver­zetet, szüntessék meg a mennyiségi és minőségi fejlesztésükre irányuló folyamatot — állapítja meg a Prav­da. Mit javasol a Szovjetunió és mit az Egyesült Államok a genfi hadászati fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon? A Pravda szerkesztőségi cikke a két fél álláspontjáról ZÉPSZABADSÁG 1983. január 3., hétfő Tokió növeli a hadikiadásokat Japánban éles bírálatokat váltott ki a fegyverkezés kiadásainak terve­zett növelése. Nakaszone Jaszuhiro miniszterelnök a tokiói lapokban megjelent nyilatkozatában hangoz­tatta, hogy az előirányzott összeg megállapításakor a kabinet teljes mértékben figyelembe vette a Japán nagyobb „védelmi” szerepvállalását sürgető amerikai követeléseket. A kormány egyébként a múlt hét közepén öntötte végső formába az áprilistól kezdődő, 1983-as pénzügyi évre szóló költségvetés-tervezetet, amit még a parlamentnek kell jóvá­hagynia. 1955 óta „a legtakarékosabb” költségvetésről van szó, amely a ki­adásokban a tavalyi adatokhoz vi­szonyítva mindössze 1,4 százalékos növekedést tervez. Különösen mosto­hán bánik a szociális, valamint az oktatási előirányzatokkal. A katonai célokra szánt összegek viszont arról tanúskodnak, hogy a hadügyi tárca nem sínyli meg az ország rendkívül súlyos pénzügyi helyzetét. A tervezet ugyanis fegyverkezésre 6,5 százalékkal, azaz 700 millió dol­lárnak megfelelő összeggel többet irányoz elő, mint tavaly. Az ösz­­szeg megemelésével a hadügyminisz­térium számára lehetővé válik tizen­három F—15-ös vadászgép, hét P—30 típusú tengeralattjáró-elhárító repü­lőgép, valamint rakétákkal felszerelt őrhajók vásárlása. Ezek — Washing­ton szerint — „elengedhetetlenül szükségesek” a tengeri szállítási út­vonalak „védelméhez”. Mint ismere­tes, az Egyesült Államok elsősorban ezt követeli szövetségesétől. (MTI) Adó- és áremelések Olaszországban ( RÓMAI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Az olasz kormány a költségvetési hiány pótlására törvényerejű rende­letekkel 7 ezer milliárd lírás adót ve­tett ki. Többet kell adózni a lakások és a földek után, emelték a szabad­foglalkozásúak és a kisvállalkozók, a kereskedők jövedelemadóját, egyes luxuscikkek forgalmi és a dízel-sze­mélygépkocsik évi adóját. Január 1-től emelték több szolgál­tatás árát: 20 százalékkal az autó­­sztrádák díjtételeit, 13 százalékkal a postai tarifákat, 15 százalékkal a kül­földi telefonbeszélgetések díját, a villanyáram-szolgáltatás pedig a két­havonkénti emelésekkel az év végé­re 25 százalékkal lesz drágább. Két­szeresére emelik a városi közlekedési díjszabásokat is. EMLÉKEZÉS Először is magyarázattal kell szolgálni a fotóhoz, amely nem több évtizedes archív kép, hanem néhány napja készült a­­nyugat­németországi Dornhausen teme­tőjében. Itt temették el Hitler egykori kedvenc pilótáját, Hans Ulrich Rudelt. A temetésre csaknem kétezer, a nácizmus után nosztalgiában szenvedő vaskeresztes „régi baj­­társ" ment el, és a náci himnuszt énekelve náci módra búcsúztak Hitler egykori kedvencétől. A nyugatnémet közvélemény felháborodva fogadta a hírt, an­nál is inkább, mert mint kiderült, a temetési szertartás korántsem csak a temetőben gyülekezett öreg nácik búcsúja volt. A szertartás alatt alacsony repülésben megje­lent a temető fölött egy katonai repülőgép, füstcsíkkal keresztet rajzolt az égboltra, majd távo­zott. A közvélemény tiltakozására a bonni hadügyminisztérium tagad, azt állítva, hogy a közelben ru­tinrepülésen tényleg elhaladt egy katonai gép, de az útirány és a szertartás között semmi összefüg­gés nem volt. Tagadni könnyű, mert a bizo­nyíték, a füstcsík néhány perc múlva elszállt, de az tagadhatat­lan, hogy az NSZK-ban még min­dig él a nácik tisztelete, s nem­csak a hajdani társaik között, ha­nem a hadseregben is. S a múltra emlékezve — a nácizmustól sokat szenvedett Európa népei körében —, ez aligha csak nyugatnémet ÜGV- K. I.

Next