Népszabadság, 1983. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-05 / 3. szám
6 RANGOT SZERZETT AZ MNMH Gazdag program egy szép házban Az emberben bujkál a kisördög, ezért muszáj tréfásan gonoszkodó kérdéssel kezdeni a Magyar Néphadsereg Művelődési Házával való közelebbi ismerkedést. — Ugye, önöknek nincsenek közönséggondjaik, mint egynémely színháznak? Csak kivezényelnek néhány szakasz katonát, és ... Kútsági Tamás alezredes, az intézmény közművelődési és könyvtárosztályának vezetője „veszi a lapot”: — Higgye el, semmi szükségünk úgynevezett „vattára”, parancsszóval iderendelt közönségre. Jószerint a kisujjunkat sem kell mozdítani azért, hogy a rendezvényeink túlnyomó többségén telt ház legyen ... Hát ez azért nem teljesen fedi a valóságot, mert képzett népművelők, szakemberek egész csapata dolgozik azért, hogy a kisujjukat se kelljen mozdítani a közönségtoborzásra. Mert azért, hogy mindig élet legyen ebben a házban, bárki bármikor neki tetsző szórakozást, elfoglaltságot találjon itt, azért bizony ténykedni kell, s nem is keveset. Bővül és változik az emberek érdeklődési köre, kinek ez, kinek az a csábító rendezvény, tehát úgy kell kidolgozni a programokat, kialakítani a szórakoztató, ismeretterjesztő előadások körét, hogy minden korosztálynak otthont adjon ez a kívül-belül impozáns, ízléssel és eleganciával berendezett ház , amely a fővárosban, a Népstadion úton áll. Az épület új, néhány esztendeje készült el, az intézménynek viszont már tekintélyes múltja van: 1948 októberében alakult meg,akkor még Honvédség Háza néven, a Váci utcában. Később a Néphadsereg Tiszti Háza elnevezést viselte, majd a Néphadsereg Központi Klubjaként működött, de széles körben igazán ismert és elismert művelődési intézménnyé a mai nevén vált. A változó elnevezések tulajdonképpen egy-egy korszakot is jelentenek az intézmény életében: az időről időre változó közművelődési, ismeretterjesztési, képzési, továbbképzési igényeknek megfelelően módosult a funkciója is. A mostani feladatkör meghatározása meglehetősen hosszú ismertetést kívánna, ezért megpróbáljuk néhány mondatba sűríteni a lényeget. A budapesti helyőrség hivatásos katonái, valamint a nyugállományú tisztek és tiszthelyettesek — és családtagjaik — művelődését, képzését, pihenését, szórakozását kívánják szolgálni, a közművelődés minden lehetséges eszközét és módszerét felhasználva. Talán mondani sem kell, hogy legalább ilyen súlyú feladat a honvédelmi propaganda, a hazafias és internacionalista nevelés — egy kulturális intézmény sajátos eszközeit és kelléktárát felhasználva, közvetlen és közvetett módon. Sorolhatnánk még a funkciókat, de az óhatatlanul hiányos tömörítés is túl komolyan hangzik, még azt hinné valaki, hogy ebben a házban csak katonás programok vannak, „sarkosan és elvágólag”. Persze hogy vannak ilyenek is, bár mondjuk egy hadtudományi előadás mellett jól megfér a képzőművészeti kiállítás, sőt még a diszkó is. Ám ahelyett, hogy újabb, végeláthatatlan felsorolásba kezdenénk, sétáljunk egy kicsit az ötszintes épületben, amely a hétköznap délutáni órák ellenére is meglepően népes. A félkörösen kiképzett színházterem a legkényesebb ízlést is kielégíti, technikai felszerelésére pedig méltán irigykedhetne jó néhány színházi szakember. Mindez persze mit sem érne a tartalom, vagyis igényes programok, jól válogatott zenei és prózai műsorok nélkül. — Sok színház megfordult már nálunk, egyebek között rendszeres vendégünk a Mikroszkóp Színpad. Vezető művészek tartottak itt önálló estet, vonzó programjaink közé tartoznak az irodalmi összeállítások, a néphadsereg művészegyütteseinek bemutatói, a balettestek és egyéb rendezvények — próbálja emlékezetből ismertetni az elmúlt és elkövetkező műsorokat Kútsági Tamás. De ekkora bőséghez kevés az emlékezet, inkább a kezembe nyom egy műsorfüzetet, szemezgessek abból. Valóban csupán szemezgetni lehetne, mert például csak a zenekari és énekkari hangversenyek felsorolása is több annál, amit az újságterjedelem megenged. Inkább egy sajátos profilt emelnék ki: évek óta rendszeresen otthont adnak a vidéki színházak rangos produkcióinak. S ebben a teremben tartják a filmvetítéseket is, s aki rendszeresen lapozza a Pesti Műsort, jól tudja, hogy gyakorta kínálnak ínyencségeket, jó néhány érdeklődéssel várt filmet pedig már premier előtt néhány nappal láthat itt a közönség. — Bárki bejöhet, akit vonzanak az ilyen programok? — A színháztermi rendezvényeink, előadásaink, filmvetítéseink nagy része nyilvános, ezekről az újságokból, műsorfüzetekből, plakátokról tájékozódhatnak az érdeklődők. Ilyenkor ide ugyanúgy el lehet jönni — s olyan körülményeket is nyújtunk —, mint egy színházba vagy moziba — mondja az osztályvezető. Ilyenformán tehát, speciális feladatainkon felül a területi közművelődési munkából is részt vállalunk. Feljebb, az egyik tereimben vagy tucatnyi lány, fiatalasszony szorgalmasan veri az írógépet: ők a kétéves gyors- és gépíró tanfolyam részvevői. Ha szorgalmasak és kitartóak, két esztendő múlva vizsgát tehetnek, szakmát szerezhetnek. Idős tanáruk dicséri őket, a munka mellett végzett tanfolyamról alig-alig van lemorzsolódás. Másik helyiségben titkárnőket képeznek, a harmadikban szabnak, varrnak, vasalnak ... Élet van a házban, mint mindennap. Az olvasóteremben most csak két ifjú ül, egyikük fülén fejhallgató. Vaskos kötetben lapozgat, közben pedig zenét hallgat. A kiválasztott lemez a szomszéd stúdióban forog, ahol arra is mód van, hogy kazettára másolják át a kedvenc dalokat. A folyóirat-olvasóban is bőven talál böngészinnivalót az érdeklődő, s persze nemcsak katonai lapokból tallózhat. Csupán kíváncsiságból keresem a polcon a most tízéves jubileumát ünneplő Igaz Szót, de sehol sem lenni — bizonyára éppen „kézben van” a formájában, tartalmában is megújhódott képeslap ... A gyermekmegőrző, felszerelését tekintve inkább korszerű óvodához hasonlít. Nagy könnyebbség ez a szülőknek: amíg ők szórakoznak, tanulnak, kedvenc hobbijuknak élnek, addig a kicsik játszanak, van, aki foglalkozik velük, vigyáz rájuk. Tornaterem, játékterem, tekepálya, eszpresszó, étterem, szakköri helyiségek, tantermek tucatja — egy szuszra még végigjárni is képtelenség valamennyit. De szinte egyetlen napra sem marad üresen egyik sem. Hadd illusztráljuk néhány számmal a művelődési ház látogatottságát. Évente több mint 23 ezren vesznek részt a legkülönbözőbb témákból tartott ismeretterjesztő előadásokon, tavaly 72 tanfolyamra több mint 1200-an iratkoztak be. Az évadban rendezett 23 színházi produkciót majdnem 15 ezren tekintették meg, valamivel többen jöttek el a zenei rendezvényekre. A nyugdíjasklubnak kétezer tagja van, és itt alakult meg az ifjúgárdista vezetők klubja is ... A korántsem teljes képhez hozzátartozik, hogy különféle szolgáltatásokat is nyújtanak a ház látogatóinak. Csak néhány közülük: jogi tanácsadás, lakásügyi tanácsadás, logopédiai foglalkozás, pszichológiai tanácsadás ... Kútsági Tamás azt mondja, ők az igényekhez igazodnak. Eszerint a művelődési ház roppant sokszínű, változatos programja a hivatásos katonák széles körű érdeklődését, igényességét is bizonyítja. Kónya József Hangverseny a színházteremben. nagy Józsefné felvételei NÉPSZABADSÁG 1983. január 5., szerda ISKOLA ÉS TÁRSADALOM A megújuló gyermekvédelem AUGUSZTUS KÖZEPE ÓTA színesebb, érdekesebb, más hangulatú lett az állami nevelőotthon lakóinak az élete. Sokszor azon kapjuk rajta magunkat is, mintha mi, a felnőttek, pedagógusok is másképp csinálnánk egyet-mást az intézeti élet egyegy megszokott területén. Féltő és néhol szigorú „haragunk” hamarabb múlik, viselkedésünk, gondolkodásunk inkább hasonlít a szüleihez, mint eddig. Pedig eddig sem uralkodott kaszárnyaszellem otthonunkban, mert a gyermekek életkoruknak megfelelően kiegyensúlyozottan éltek, a fegyelmet és rendet, a követelmények szigorú teljesítését eddig is megköveteltük tőlük. Ma sem engedünk elveinkből és követelményeinkből, mégis változunk, ha lassan is, mégis másabbak leszünk. De: minek a következménye mindez? Egyértelműen annak, hogy az eddig csak fiúk nevelésére kijelölt intézményben az első és második osztályokba 24 kislány érkezett hozzánk. Szaknyelven szólva: a koedukációnak, a leányok és a fiúk együttes nevelésének, annak a nagyon is emberies törekvésnek, hogy ha már a gyermekek nem lehetnek valamilyen oknál fogva otthon együtt a családban, akkor legalább a gyermekvédelmi hálózat adjon olyan lehetőséget nekik, hogy egymást megismerve és megszeretve, bosszantva is és megbocsátva, együtt nevelkedjenek. Ezt a törekvést, ezt az új felfogást mi elfogadtuk, magunkénak valljuk testületileg is. Tudjuk, hogy csodákra így sem leszünk képesek, de érezzük, hogy a 24 kislány csivitelése és mosolygása már ma is hat ránk, és biztos, hogy még inkább így lesz a négyéves, felmenő rendszerű ciklus időszaka alatt. MI A KOEDUKÁCIÓ bevezetésével, mások a széles korhatárú intézménytípus kialakításával próbálkoznak, míg lesznek olyan újabb otthonok, ahol még jobban figyelembe lehet venni a gyermekek és fiatalok személyiségének „állapotát”, egészségi helyzetét, tanulmányi előmenetelét, társadalmi konfliktusait, a követelmények magasabb fokú teljesítését. Az elmúlt 15 év miatt sem kell szégyenkeznie e területnek, mert az 54 fővárosi otthonban nevelkedett gyermek és fiatal, a kialakított differenciált hálózatban, az óvodás, iskolás, ifjúsági és speciális otthonokban — ezen belül neurotikus, túlkoros, antiszociális magatartású, értelmi és érzékszervi fogyatékos, kettős és halmozottan sérült gyermekek és fiatalok otthonaiban —, a fiú-utógondozó otthonban, 6082 férőhelyen, olyan ellátást és nevelést kapott, hogy 70—75 százalékuk talpra állt, hogy a korábbi éveknél lényegesebben elhanyagolt, sokszor érzelmilegegészségileg-erkölcsileg leromlott gyermekek és fiatalok nevelését pszichológusok, logopédusok, utógondozók munkájával — ha nem is hibátlanul — megoldották. Tudom, sokaknak fáj az elkallódott, tönkrement, a társadalmat leginkább foglalkoztató 25-30 százalék; a gyermekvédelemben dolgozóknak fáj a legjobban. KÖVETKEZETESEBBEN és tudatosabban, a partneri viszony kialakításának igényével foglalkoztak otthonaink a családokkal, a patronálókkal, hogy a gyermek vagy a fiatal családba való visszakerülése reményteljesebb legyen. Ezekre igenis büszkék lehetünk, ezek a további munkánkhoz erőt és kedvet kell hogy adjanak, de ma, a megváltozott körülmények, élethelyzetek és -módok, a tapasztalt ellenőrzési hiányosságok, az agresszió, kötöttségellenes, garázda, egészséget károsító szokások jelentkezése, az alkoholizmus terjedése, a munkakerülés és a bűncselekmények számának növekedése mellett nem mehetünk el szótlanul, és különösen nem úgy, hogy a súlyos eseteket látva ne keresnénk az új tartalomhoz az új formákat. Abból a célból, hogy egyben az árnyalt és hatásos, az egyénre szabott, személyiséget és körülményt figyelembe vevő pedagógia módszereit a nevelés sikeres korrekciója érdekében megtaláljuk. Szükség van tehát arra, hogy a fővárosi gyermekvédelem rugalmasabban kövesse a felmerülő igényeket, hogy a korábbinál még differenciáltabb, személyre szólóbb, hatékonyabb hiánypótló munkát végezzen a megrövidült nevelőotthoni nevelés ideje alatt. A TERV ÉS AZ IGÉNY AZ, hogy bővíteni kell a széles korhatárú elhelyezést biztosító otthonokat, hogy lehetővé váljon 3-tól 18 éves korig a fiataloknak egy otthonban való nevelése. Ilyen új elv a koedukáció bevezetése és szélesítése az egyes otthonokban, míg a heterogén összetételű csoportokban pedig az eltérő korú, a testvéri vagy baráti kapcsolatú gyermekek nevelését próbálják majd eredményesebbé tenni. Nem igazán „újak” ezek a pedagógiai elképzelések sem elméletben, sem gyakorlatban — azt mindenki nagyon jól tudja csak az a felismerés új, hogy e lehetőségekkel eddig nem éltünk olyan mértékben, mint ahogy az szükséges lett volna. Ilyen „új” a felzárkóztató nevelőotthoni csoportok gondolata is, ahol a gyermekek hiányosságait kis létszámú csoportokban, egyénre szabott terápiával kívánják megszüntetni. Ez a koncepció különös gondot fordít a speciális otthonokra, és kiemelten foglalkozik a neurotikus és antiszociális magatartású fiatalok intézményi feltételei rendszerének javításával, a pedagógiai munka eredményességének biztosításával, a férőhelyek számának növelésével. A cél e helyen az, hogy a fiatalok iskoláztatása megoldódjék, munkájuk szervezett és irányított legyen, úgy, hogy előbb belső iskolákban és műhelyekben tanuljanak meg dolgozni, elfáradni annyira, hogy később a külső munkahelyen se legyen számukra idegen a helytállás. Új fogalom a gyermekvédelem területén a családgondozó pedagógus, aki a családot készíti fel a gyermekek visszafogadására, aki óvni kívánja majd az elért gyermekvédelmi eredményeket, hogy a sok fáradság és idő, a jelentős összegű anyagi ráfordítás ne az ablakon kidobott pénz legyen. Szélesíteni akarja a határozat az utógondozói pedagógushálózatot is, mert tény, hogy a legnagyobb segítségre az állandó munkahely megtalálásánál, az önálló életkezdésnél, a lakásprobléma megoldásánál van szüksége minden nagykorúvá vált volt állami gondozott fiatalnak. Kísérleti jelleggel hivatásos nevelőszülői munkakört is létesítettünk, ahol a nevelők saját családjukban nevelnek arra rászoruló gyermekeket. A fővárosi nevelőotthoni hálózat szerkezeti és tartalmi átalakítása szükséges tehát, és lehetséges is, mert a férőhelyek 730-cal való csökkentése megvalósítható, és így a nevelőotthoni csoportok létszámai olyanok lesznek, melyek lehetővé teszik és biztosítják az intenzívebb pedagógiai munkát. Ezért 1983 szeptemberétől a csoportok létszámai 15-20 főre csökkennek, míg speciális otthonokban 8-10-12 gyermek nevelése vár a pedagógusokra. ÚJ GONDOLAT a határozatban az is, hogy a nagykorúvá vált, családi kapcsolat nélküli fiatalok életkezdéséhez a segélyezés módosítását javasolja a Művelődési Minisztériumnak, annak szellemében, hogy azok a növendékek, akik nevelőotthoni életük ideje alatt munkájukkal, magatartásukkal már bebizonyították, hogy érdemesek rá, nagyobb segélyben részesüljenek, mint az érdemtelenek. Szó van ezenkívül arról is, hogy az állami gondoskodásból kikerült nagykorúvá vált fiatalok lakáshoz juttatásának javuljanak az esélyei. B. Tóth László igazgató, Alsóbéla telep Utókezelő kórházi osztály Szikszón (Tudósítónktól.) Jellegzetesen aprófalvas terület az ország északkeleti csücskében fekvő Abaúj. Csaknem száz község található itt a cserháti, szárazvölgyi, Hernád menti tájon. A lakosság egészségügyi ellátásáról a szikszói kórház gondoskodik. Főbejárati falán a névadó vezérlő fejedelem bronz domborműve látható, mindig friss koszorúkkal ékesítve, hiszen a Rákóczi ősök ezen a tájon, a közeli Felsővadászon laktak, s a család előnevét is erről az abaúji községről nyerte. A két világháború között épült igen szerény kórházat a közelmúltban korszerűsítették, és egy új épületszárnnyal bővítve — modern rendelőintézetű — négyszáz ágyas egészségügyi intézetté alakították ki. Nagy gondot okoz azonban továbbra is a kórháznak, hogy a betegek túlnyomó többsége magányosan élő idős ember, így az utókezelésükről — még egyszerűbb betegség esetén is — a kórháznak kell gondoskodnia. Ezért szükségessé vált a kórház további bővítése egy utókezelő osztállyal. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tanács a múlt évi utolsó ülésén a költségvetési és fejlesztési alap felhasználásának tervét tárgyalva, foglalkozott a szikszói kórház gondjával is, és úgy határozott, hogy sürgősen meg kell kezdeni a II. Rákóczi Ferenc kórház 150 ágyas utókezelő osztályának építését. Az alapozási munkákhoz hozzá is fogtak, s a tervek szerint 1984 végén már az új pavilonban látják el a kórház dolgozói a betegek utókezelését.