Népszabadság, 1983. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-01 / 26. szám

1983. február 1., kedd NÉPSZABADSÁG JURI ANDROPOV BESZÉDE SZOVJET GAZDASÁGPOLITIKAI KÉRDÉSEKRŐL A munkafegyelem mindenkire köteleső Jurij Andropov, az SZKP KB fő­titkára hétfőn látogatást tett a moszkvai Ordzsonikidze Szerszám­­gépgyárban, s a Szovjetunió gazda­sági életének legidőszerűbb, legtöbb gondot okozó kérdéseiről mondott beszédet. Andropov több műhelycsarnokot is felkeresett, és elsősorban a munkások életkörülményei, keresete és munka­helyi közérzete iránt érdeklődött. Ez­után a déli ebédszünetben munkahe­lyi gyűlést tartottak, ezen szólalt fel az SZKP KB főtitkára. Beszédében Jurij Andropov öröm­mel állapította meg, hogy az SZKP KB-nak a Szovjetunió gazdasági fel­adatait megszabó, múlt év novem­beri plénumán hozott határozatai támogatásra találtak a munkásság, a szovjet emberek körében. Ez annál is értékesebb, mert az ország előtt valóban nagy feladatok állnak, s ezek megoldását ma még sok nehéz­ség hátráltatja. A központi bizottság ülése megállapította például, hogy a szovjet gazdaság nem teljesíti több, az ötéves tervben megszabott muta­tóját. Nem növekszik megfelelő ütemben például a munkatermelé­kenység, s a gazdasági tevékenység sok területén nem úgy mennek a dolgok, ahogy az szükséges lenne — mondotta Andropov. — Az üzemek­ben az indokoltnál több anyagot használnak fel, és sokszor túl nagy a munkaráfordítás. Mindenki ismeri például a terv­módosítás kifejezést. De egyszer sem hallottam még, hogy a módosítás a tervfeladatok növelését jelentette volna — állapította meg a főtitkár. — Ha módosításról beszélnek, az mindig a feladatok csökkentését je­lenti. A termelés tehát csökken, a fi­zetés pedig változatlan marad, sőt a csökkentett terv teljesítéséért gyak­ran még prémiumot is adnak. Állami méretekben ez végül is azt eredmé­nyezi, hogy szakadék keletkezik az árukészlet és a lakosság fizetőképes­sége között. Csodák természetesen nincsenek. Az állam csak annyi árut biztosíthat, amennyit megtermeltek. A fizetés­­emelés, ha nincs megfelelő mennyi­ségű jó minőségű áru, ha akadozik a szolgáltatás, nem vezet az anyagi jó­lét valós növekedéséhez. Ebből a hely­zetből természetesen van kiút. Emel­hetnénk például az árakat, de mi ezt nem akarjuk általános irányvonallá tenni, még akkor sem, ha az árkép­e­zésnek vannak bizonyos hiányossá­gai, amelyeket meg kell szüntetnünk. Járható útként marad tehát szá­munkra a termelés hatékonyságának növelése. Mindazt, amit termelünk, a lehető legkisebb ráfordítással, a leg­jobb minőségben és a lehető leggyor­sabban kell előállítani. Több árura van szükség, hogy az üzletek polcai ne tátongjanak üresen. Szó esett a plénumon arról is, hogy ez az év kulcsfontosságú az ötéves terv szempontjából. — Igyekeznünk kell behozni lemaradásunkat, s meg kell teremtenünk az ötéves terv utol­só két évére a normális munka felté­teleit — mondotta Andropov, kije­lentve, hogy a rendteremtést a mun­kafegyelem megszilárdításával kell kezdeni. Bármilyen sok élmunkása van ugyanis az országnak, csupán az ő erőfeszítéseik nem elegendőek a szov­jet gazdaság előtt álló feladatok meg­oldásához. A fegyelemre mindenhol szükség van: a munkahelyen, a terv­feladatok teljesítésében, az állami életben. Ez még csak anyagi ráfordí­tást sem igényel, viszont óriási ered­ményekkel járhat. A munkafegyelem megszilárdítását természetesen nem lehet leszűkíteni néhány perces ké­sések kicsinyes számonkérésére, mi­vel az vonatkozik a technológiai elő­írások betartására, az üzemek szállí­tási kötelezettségének maradéktalan teljesítésére s a termelőmunka min­den elemére. A munkafegyelem be­tartását a munkástól kezdve a mi­niszterig mindenkitől szigorúan szá­mon kell kérni. Jurij Andropov végül utalt arra, hogy a belső helyzet alakulásának nemzetközi jelentősége is van: „Nem nehéz megérteni: minél nagyobbak a sikereink, minél erősebb gazdasá­gunk, minél jobban mennek a dolgok népgazdaságunkban, annál erősebbek lesznek nemzetközi pozícióink, an­nál tartósabb lesz a béke a földön” — mondta az SZKP KB főtitkára. (MTI) Lengyelország normális kapcsolatokat kíván Olszowski külügyminiszter jelentése a szejmnek ( VARSÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Hétfőn, a szejm ülésének első nap­ján Olszowski külügyminiszter is­mertette a kormány jelentését Len­gyelország nemzetközi politikai te­vékenységéről.­­ A válság nemcsak belsőleg gyengítette meg Lengyelországot, de kedvezőtlenül hatott nemzetközi po­zícióira is — mondotta parlamenti beszédében Stefan Olszowski, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter. Az elmúlt évben azonban a kedvezőtlen folya­matokat sikerült megállítani és visz­­szafordítani. Lengyelország a szük­ségállapot idején elért normalizálás­sal visszanyerte hitelét a szocialista közösség országainál. A külügyminiszter beszédében részletesen elemezte a rosszabbodó nemzetközi helyzetet, rámutatva ar­ra, hogy a feszültség fokozódásáért mindenekelőtt az Egyesült Államok jelenlegi kormánya a felelős. — Wa­shington szítja a feszültséget, a fegy­verkezési versenyt. Lengyelország nagymértékben érdekelt a leszere­lési kezdeményezésekben, a kormány teljes mértékben támogatja a Szov­jetunió sokoldalú békejavaslatait, a Varsói Szerződés politikai tanácsko­zó testületének legutóbbi prágai kez­deményezéseit. A szocialista országokkal való kap­csolatokat jellemezve, Olszowski mindenekelőtt a Szovjetunió által nyújtott baráti segítség jelentőségét hangsúlyozta, rámutatva az új típu­sú szovjet—lengyel kapcsolat létre­jöttének történelmi voltára. A ma­gyar—lengyel viszonyról szólva Ol­szowski a következőket mondotta: „Nagy figyelmet szentelünk a Ma­gyar Népköztársasággal való együtt­működés fejlesztésének. Kapcsola­tainkat Magyarországgal a kölcsönös barátság, jóakarat és mély megértés jellemzi.” Nagy jelentőséget tulajdo­nított a Varsói Szerződés szerveze­tén és a KGST-n belüli együttműkö­désnek, külön hangsúlyozva a szo­cialista gazdasági integráció küszö­bönálló csúcstalálkozójának jelen­tőségét. Az Egyesült Államok részéről foly­tatott szankciópolitikát, az USA és más NATO-államok által Lengyel­­ország ellen irányított propaganda­agressziót úgy ítélte meg, hogy az képes volt kárt okozni az országnak, ám végső soron kudarcot vallott. Nem járt sikerrel Washingtonnak az a törekvése sem, hogy nemzetközi szervezetekben „lengyel ügyet” kreáljon. „Lengyelország nem ügy, hanem szuverén ország, elmúlt már az az idő, amikor a lengyelek ügyei­ről államuk feje fölött lehetett tár­gyalni” — hangoztatta a külügymi­niszter. Olszowski elítélve a wa­shingtoni politikát, egyben kifejezte országa készségét a kapcsolatok nor­malizálására. Ennek feltétele, hogy az Egyesült Államok hagyjon fel a lengyel belügyekbe való beavatko­zással, a lengyelellenes propaganda­­kampánnyal. A lengyel külügyminiszter elisme­réssel szólt több nyugati állam, sem­legesek és el nem kötelezettek, fej­lődő országok megértő magatartásá­ról, kiemelve Ausztriát, Finnorszá­got és Indiát. A pápa júniusra tervezett látoga­tását fontos eseménynek nevezte, ami hozzájárulhat Lengyelország és a Szentszék kapcsolatainak „teljes normalizálódásához”. Elismeréssel szólt a Vatikánnak a békéért, a fegy­verkezési verseny meggátlására tett lépéseiről. A lengyel külügyminisz­ter beszédében aláhúzta: országa a jövőben is aktívan fellép az enyhü­lésért, a leszerelésért. Lengyelország fontosnak tartja a nemzetközi fóru­mokon, mindenekelőtt a madridi ta­lálkozón, a leszerelési tanácskozáso­kon való előrelépést, szükségesnek tartja az európai bizalomerősítő és leszerelési intézkedésekről tárgyaló konferencia összehívását. A külügyminiszter beszéde után a szejm vitát kezdett, majd határoza­tot fogadott el az ország külpolitiká­járól. Este a szejm épületében Ol­szowski külügyminiszter nemzetközi sajtóértekezletet tartott. * A PAP hírügynökség jelentette, hogy január 30-án tartott közgyűlé­sén feloszlott a krakkói Kuznica Ér­telmiségi Klub. A szervezet megszű­nésére — közölte a hírügynökség — a politikai bizottságnak azon határo­zata értelmében került sor, amely a pártegység megerősítésének érdeké­ben fellépett a LEMP általános vo­nalától eltérő szervezetek megszün­tetéséért. A közlemény szerint a köz­gyűlésen köszönetet mondtak a klub elnökének, Tadeusz Holusnak sok­éves tevékenységéért. Miklós Gábor Stefan Olszowski beszél. npflBAfl Az antikommunista stratégiáról A Reagan-kormányzat a hivatalos amerikai állami politika rangjára emel­te a szocialista országok elleni ideoló­giai felforgató tevékenységet, s a köz­vetlen konfrontáció szerves részeként kidolgozta az úgynevezett „lélektani hadviselés** különböző módszereit — állapítja meg hétfői számában a Pravda. E pszichológiai hadviselés célja, hogy a politikai felforgatás, a kémke­dés és különböző propagandaakciók segítségével megingassa a szocialista országok államrendjét. Az Egyesült Államok elnöke még 1982 júniusában Londonban elmon­dott beszédében keresztes hadjáratot hirdetett a kommunizmus ellen, s a harc irányítására létre is hozott egy testületet. Ennek feladata, hogy irá­nyítsa az amerikai politika külföldi propagandáját, felkészítsék az ideoló­giai felforgató tevékenységet végző­ket. Ehhez hatalmas összegek állnak rendelkezésükre. Az Egyesült Álla­mok az 1984-es pénzügyi évben 65 millió dollárt szán különböző kom­munistaellenes rendezvények finan­szírozására. A VILÁGSAJTÓBÓL Washingtonban megkezdődött az antikommunizmus hosszú távú stra­tégiájának kidolgozása is. Áprilisra kell elkészülni annak a félhivatalos, az amerikai kormányzat kezdemé­nyezte programnak, amelynek meg­hirdetett célja: „a demokrácia erősí­tése a fejlődő, s ahol ez lehetséges, a kommunista országokban nem kor­mányszintű szervezetek segítségével”. A „nem kormányszintű szervezet” megjelölés, mint azt a gyakorlat már többször is igazolta, gyakran a CIA-t jelenti. Hogy a program kezdeményezői mit értenek demokrácián, azt jelzi az amerikai külügyminisztériumban a múlt év október 18. és 20. között meg­tartott tanácskozás, amelyen a „de­mokratizálás” problémáit vitatták meg „a kommunista országokban”. Ez volt az első eset, hogy az amerikai külügyminisztérium nyíltan kezde­ményezte, pénzelte és irányította az Egyesült Államokkal normális diplo­máciai kapcsolatokat fenntartó or­szágok egykori állampolgárainak ilyen ellenséges akcióját. A kommunistaellenes tevékenység­ben Washington kiemelt szerepet szán a szocialista országokban élő vagy onnan már távozott ellenzéki­eknek. A CIA először 1975-ben Genf­ben rendezte meg találkozójukat, amit azóta is rendszeresen megtarta­nak. A szocialista országok belügyeibe való beavatkozást irányító külön ap­parátus létrehozása mellett az Egye­sült Államok kormányzata és kong­resszusa aktívabbá akarja tenni az úgynevezett szovjetológiai központok tevékenységét is. 1982 szeptemberé­ben a kongresszusban törvényterve­zetet terjesztettek elő arról, hogy hozzanak létre 50 millió dolláros ala­pot „a Szovjetunióval kapcsolatos újabb kutatások támogatására”. E kutatások célja természetesen nem a Szovjetunióban zajló események, fo­lyamatok tárgyilagos vizsgálata. A szovjetológusok feladata, hogy elem­zéseikkel, ötleteikkel az ideológiai felforgatást segítsék. Mindez lényegében ideológiai ag­resszió, amely sérti a nemzetközi jo­got, az ENSZ alapokmányát, s a hel­sinki értekezletnek az Egyesült Álla­mok által is aláírt záróokmányát. Az amerikai kormányzat meghirdetve a „demokratikus változások ösztönzé­sének” programját, lényegében kí­sérletet tesz az ellenforradalom ex­portjára a Szovjetunióba és más szo­cialista országokba — mutat rá végül a Pravda. Finnország az atommentes övezet­­javaslat mellett A finn kormány teljes mértékben osztja azt az aggodalmat, amely arra késztette a svéd kormányt, hogy ja­vasolja : Európában hozzanak létre atomfegyvermentes övezetet, s pozi­tívan értékeli a svéd javaslatot — hangzik a finn külügyminisztérium Helsinkiben hétfőn közzétett nyilat­kozata. Finnország a svéd javaslatot azért is fontosnak tartja, mert földrészünk biztonságának központi kérdését érinti. A kormány támogatja mind­azokat a lépéseket, amelyek egy nuk­leáris háború veszélyének csökkenté­sére irányulnak. A finn kormány reményét fejezi ki, hogy Svédország kezdeményezései olyan konkrét eredményekhez vezet­nek, amelyek erősítenék az államok közötti bizalmat, és elősegítenék az európai biztonságnak a fegyverzetek alacsonyabb szintjén való megterem­tését. (TASZSZ) 3 Minden kérdés fontos A különféle tájékoztatókból ismert­té vált kifejezéssel élve „nagypoliti­kánk”, s ennek fontos részeként gaz­daságpolitikánk gondjait, törekvéseit, céljait mindenki ismeri, akit csak egy kicsit is érdekel az ország helyzete. Az utóbbi kitétel talán felesleges is, hiszen senkit sem hagyhat hidegen az, amit a maga bőrén érez, a kör­nyezetében tapasztal, még ha önma­ga úgy véli is, hogy „nem politizál”. A helyzetünket feltáró kendőzetlen tájékoztatás sokoldalú. Hallhattunk, olvashattunk világos érveket az or­szág vezetőitől, ugyanígy mélyen­­szántó közgazdasági elemzéseket, s a köznapi beszéd nyelvére lefordított magyarázatokat. Mostanában nem­igen volt olyan fórum, amelyen — érthetően — ne szerepeltek volna el­ső helyen az országot leginkább érin­tő kérdések. S miután nincs hiány fórumokban, bizony előfordult, hogy egy munkás vagy bárki közülünk, tá­jékozódott mindezekről brigádössze­jövetelen, termelési értekezleten, alapszervezeti gyűlésen, tanácstagi beszámolón, s a közéletben az átla­gosnál aktívabb szerepet vállaló em­ber még jó néhány más alkalommal is. Amellett, hogy a túl gyakori ma­gyarázat óhatatlanul magyarázkodás­nak tetszik — s erre semmi szüksé­günk sincs —, mégsem ez irritálja annyira a közvéleményt, inkább az, hogy szinte lényegtelen különbségek­től eltekintve majdnem mindenütt ugyanaz hangzott el. Hát lehet valamit másként magya­rázni anélkül, hogy eltérnénk az igaz­ságtól? Lehet bizony, például úgy, hogy a már úgyis ismert dolgokat alapnak tekintve, a konkrét helyi kérdésekre fordítunk nagyobb figyel­met, vagyis mindenütt arról szólunk részletesebben, ami ott éppen a leg­jobban foglalkoztatja az embereket. Ha egy falugyűlésen, mondjuk, a te­lepülés kereskedelmi ellátása vagy akár csak egy közkút fúrása a leg­nagyobb probléma — nekik ott bizo­nyára az —, akkor nem lehet egy kézmozdulattal elintézni arra való hivatkozással, hogy most sokkal na­gyobb horderejű, országnyi kérdé­sekről van szó. Érzékenyebben, gazdaságosabban Az „országnyi kérdés” sok-sok ap­ró helyi javaslatot, kérést, panaszt, kifogást ölel fel, s a velük való fog­lalkozás erőteljesen befolyásolja a közvéleményt, meghatározhatja a ki­­sebb-nagyobb kollektívák, társadal­mi csoportok és rétegek hangulatát. S ez sohasem volt mindegy, napja­inkban pedig különösen fontos, hogy közös teendőinket, gondjainkat reá­lisan megítélve, hangulati túlzások nélkül dolgozzunk tovább. Minden kérdésre választ várnak az emberek, még a legapróbb, de az ő életüket közvetlenül érintő ügyekre is. Érdemben­, pontos és lehetőleg gyors választ. Ezt nem helyettesítheti az az általában igaz magyarázat, hogy a népgazdaság jelenlegi helyze­tében erre futja, erre pedig nem. Nyilvánvaló, hogy a helyi tervek, cé­lok megvalósítását is határok közé szorítják az ország anyagi lehetősé­gei, és nem lehet olyan igényekkel előállni, amelyeknek kielégítéséhez — akár üzemeltetési költség címén is — többet kellene kivenni az állam­kasszából. Ez a hivatkozás azonban nem lehet — ha úgy tetszik — men­tegetőzés, kényelmet takaró felelős­ségáthárítás, nem hangozhat el olyan­kor is, amikor a népgazdaság hely­zetének nincs sok, esetleg egyáltalán nincs köze a megoldandó problémá­hoz. Például ahhoz nem kell pénz — szántszándékkal apró ügyek közül keresgélek —, hogy a helybeliek igé­nyeinek megfelelően határozzák meg az üzletek nyitvatartását, alapvető cikkekből folyamatos és igényes le­gyen az ellátás, a közlekedést úgy szervezzék, hogy senki idejét ne ra­bolják feleslegesen, kulturált körül­mények között, tiszta járműveken utazhassunk, a boltos ne csaphassa be a vevőt, a közhivatalokban egyen­rangú emberként, szolgálatkészen bánjanak az ügyfelekkel, a lakáso­kat azok kapják, akik a legjobban rászorulnak, a lakásfelújításkor ne tegyenek tönkre másutt még hasz­nosítható­ szerelvényeket, dobjanak ki burkolóanyagokat, ne fagyoskod­jon senki a drágábban fűtött laká­sokban. És így tovább. A felsorolásból talán nem tetszik ki, de a közvélemény mind gyako­ribb kritikájából, a napi bosszúságo­kért is szóló erősödő hangjából ítél­ve úgy tapasztalom, hogy érzéke­nyebbek lettünk, s nem legyintünk már arra, ami mellett korábban meg­szokásból, beletörődésből elmentünk Vagy talán azért, mert a sikerültebb, látványosabb, nagyobb dolgok elta­karták a szemünk elől ezeket a „ki­csiségeket”, mert a „semmi sem lehet tökéletes” elv alapján, tudomásul vet­tük, hogy a nagy eredmények mellett akadnak még hibák is. Becsülni a segítő szándékot Restellem már leírni, mert ez is sokszor elhangzott, hogy most és a közeli jövőben nem számíthatunk látványos eredményekre, zászlódíszes létesítményavatásokra. A gondolat továbbvitele miatt volt szükséges mégis a felemlegetése, mert ebben már az is benne van, hogy jobban kell tehát vigyázni eddig megterem­tett értékeinkre, s nagyobb figyelem­mel kell lennünk a nehezebb körül­mények között, élesebben felvetődő társadalmi-politikai kérdésekre. Mert a kis ügyek is azok. Jó részük hely­ben is elrendezhető, ha a bizalom jelének vesszük a kritikát, számon­kérést vagy akár a kétkedést is, s együtt keressük azokat a megoldáso­kat, amelyekhez éppen a kritizálók, a közérdekben szólók nyújthatnak segítséget. Akár csak egy apró ötlet erejéig. A tanácsokhoz, különféle intézmé­nyekhez, hivatalokhoz nagyon sok, látszólag apró-cseprő ügyre, esetleg visszaélésre figyelmeztető levél, szó­beli bejelentés érkezik. Ez egyrészt a címzettek — végső soron pedig po­litikánk — iránti bizalmat jelzi, más­részt pedig azt, hogy az emberek ér­zékenyen reagálnak életünk minden rezdülésére, olyan jelenségekre is, amelyek ebből a szemszögből látsza­nak igazán. Talán azért, mert szór­ványosak, talán azért, mert felülről nézve más optikán keresztül tükrö­ződnek vissza. A társadalom és az egyén érdekei­nek védelme eddig is megkívánta, hogy minden egyes állampolgári be­jelentéssel, észrevétellel a megfelelő módon foglalkozzanak; most még fontosabb, hogy egyetlen segítő szán­dékú szó, levél se sikkadjon el, még ha „csupán” egyetlen család gond­járól, bajáról, kéréséről van is szó. Sokféle információ jut így el az ille­tékesekhez, tartalmuk pedig — kép­letesen szólva — társadalmi hőmérő. Következtetni lehet belőlük arra, hogy egy adott időszakban hol van­nak a legégetőbb problémák, hol kell közbeszólni, intézkedni, vagy ha szükséges, akár változtatni egész ed­digi gyakorlatunkon. jó számonkérés bizalom Az országban mindenütt tapasztal­ni, hogy az emberek jobban figyel­nek a tanácsi döntésekre, s egyálta­lán a tanácsi munkára. Érthetően, hiszen a helyi politikán mérhetik le igazán, kézzelfoghatóan, hogy a gya­korlatban miként érvényesülnek az egész társadalomra vonatkozó politi­kai elvek, határozatok. Például tud­ják, hogy vékonyabban csordogál a pénz, de tudni kívánják azt is — mindinkább élve beleszólási joguk­kal —, hogy mire költik el a köz ja­vára szolgáló forintokat. De nemcsak a pénzt számolják, számonkérnek el­veket is: például a telkek, lakások, óvodai helyek igazságos elosztását, a részrehajlásmentes ügyintézést... Nem egy helyen felvetették azt is, hogy ha a jövőben elsősorban ma­gunknak kell megoldani lakásgond­jainkat, akkor a tanács teremtse meg ehhez az alapvető feltételeket, a köz­művesített telektől az építőanyag­­vásárlási lehetőségekig. Tételszerűen lehetetlen felsorolni, hogy az ország legkülönbözőbb ré­szein, egy-egy kis településen, de akár az utcán, a munkahelyen, ott­hon mennyiféle, látszólag kis gond szorítja az embereket. S talán nem árt újból, egyértelműen leszögezni: ezek nemcsak nekik, az egyéneknek, hanem nekünk is fontosak. Kónya József

Next