Népszabadság, 1983. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-01 / 26. szám
1983. február 1., kedd NÉPSZABADSÁG JURI ANDROPOV BESZÉDE SZOVJET GAZDASÁGPOLITIKAI KÉRDÉSEKRŐL A munkafegyelem mindenkire köteleső Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára hétfőn látogatást tett a moszkvai Ordzsonikidze Szerszámgépgyárban, s a Szovjetunió gazdasági életének legidőszerűbb, legtöbb gondot okozó kérdéseiről mondott beszédet. Andropov több műhelycsarnokot is felkeresett, és elsősorban a munkások életkörülményei, keresete és munkahelyi közérzete iránt érdeklődött. Ezután a déli ebédszünetben munkahelyi gyűlést tartottak, ezen szólalt fel az SZKP KB főtitkára. Beszédében Jurij Andropov örömmel állapította meg, hogy az SZKP KB-nak a Szovjetunió gazdasági feladatait megszabó, múlt év novemberi plénumán hozott határozatai támogatásra találtak a munkásság, a szovjet emberek körében. Ez annál is értékesebb, mert az ország előtt valóban nagy feladatok állnak, s ezek megoldását ma még sok nehézség hátráltatja. A központi bizottság ülése megállapította például, hogy a szovjet gazdaság nem teljesíti több, az ötéves tervben megszabott mutatóját. Nem növekszik megfelelő ütemben például a munkatermelékenység, s a gazdasági tevékenység sok területén nem úgy mennek a dolgok, ahogy az szükséges lenne — mondotta Andropov. — Az üzemekben az indokoltnál több anyagot használnak fel, és sokszor túl nagy a munkaráfordítás. Mindenki ismeri például a tervmódosítás kifejezést. De egyszer sem hallottam még, hogy a módosítás a tervfeladatok növelését jelentette volna — állapította meg a főtitkár. — Ha módosításról beszélnek, az mindig a feladatok csökkentését jelenti. A termelés tehát csökken, a fizetés pedig változatlan marad, sőt a csökkentett terv teljesítéséért gyakran még prémiumot is adnak. Állami méretekben ez végül is azt eredményezi, hogy szakadék keletkezik az árukészlet és a lakosság fizetőképessége között. Csodák természetesen nincsenek. Az állam csak annyi árut biztosíthat, amennyit megtermeltek. A fizetésemelés, ha nincs megfelelő mennyiségű jó minőségű áru, ha akadozik a szolgáltatás, nem vezet az anyagi jólét valós növekedéséhez. Ebből a helyzetből természetesen van kiút. Emelhetnénk például az árakat, de mi ezt nem akarjuk általános irányvonallá tenni, még akkor sem, ha az árképezésnek vannak bizonyos hiányosságai, amelyeket meg kell szüntetnünk. Járható útként marad tehát számunkra a termelés hatékonyságának növelése. Mindazt, amit termelünk, a lehető legkisebb ráfordítással, a legjobb minőségben és a lehető leggyorsabban kell előállítani. Több árura van szükség, hogy az üzletek polcai ne tátongjanak üresen. Szó esett a plénumon arról is, hogy ez az év kulcsfontosságú az ötéves terv szempontjából. — Igyekeznünk kell behozni lemaradásunkat, s meg kell teremtenünk az ötéves terv utolsó két évére a normális munka feltételeit — mondotta Andropov, kijelentve, hogy a rendteremtést a munkafegyelem megszilárdításával kell kezdeni. Bármilyen sok élmunkása van ugyanis az országnak, csupán az ő erőfeszítéseik nem elegendőek a szovjet gazdaság előtt álló feladatok megoldásához. A fegyelemre mindenhol szükség van: a munkahelyen, a tervfeladatok teljesítésében, az állami életben. Ez még csak anyagi ráfordítást sem igényel, viszont óriási eredményekkel járhat. A munkafegyelem megszilárdítását természetesen nem lehet leszűkíteni néhány perces késések kicsinyes számonkérésére, mivel az vonatkozik a technológiai előírások betartására, az üzemek szállítási kötelezettségének maradéktalan teljesítésére s a termelőmunka minden elemére. A munkafegyelem betartását a munkástól kezdve a miniszterig mindenkitől szigorúan számon kell kérni. Jurij Andropov végül utalt arra, hogy a belső helyzet alakulásának nemzetközi jelentősége is van: „Nem nehéz megérteni: minél nagyobbak a sikereink, minél erősebb gazdaságunk, minél jobban mennek a dolgok népgazdaságunkban, annál erősebbek lesznek nemzetközi pozícióink, annál tartósabb lesz a béke a földön” — mondta az SZKP KB főtitkára. (MTI) Lengyelország normális kapcsolatokat kíván Olszowski külügyminiszter jelentése a szejmnek ( VARSÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Hétfőn, a szejm ülésének első napján Olszowski külügyminiszter ismertette a kormány jelentését Lengyelország nemzetközi politikai tevékenységéről. A válság nemcsak belsőleg gyengítette meg Lengyelországot, de kedvezőtlenül hatott nemzetközi pozícióira is — mondotta parlamenti beszédében Stefan Olszowski, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter. Az elmúlt évben azonban a kedvezőtlen folyamatokat sikerült megállítani és viszszafordítani. Lengyelország a szükségállapot idején elért normalizálással visszanyerte hitelét a szocialista közösség országainál. A külügyminiszter beszédében részletesen elemezte a rosszabbodó nemzetközi helyzetet, rámutatva arra, hogy a feszültség fokozódásáért mindenekelőtt az Egyesült Államok jelenlegi kormánya a felelős. — Washington szítja a feszültséget, a fegyverkezési versenyt. Lengyelország nagymértékben érdekelt a leszerelési kezdeményezésekben, a kormány teljes mértékben támogatja a Szovjetunió sokoldalú békejavaslatait, a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének legutóbbi prágai kezdeményezéseit. A szocialista országokkal való kapcsolatokat jellemezve, Olszowski mindenekelőtt a Szovjetunió által nyújtott baráti segítség jelentőségét hangsúlyozta, rámutatva az új típusú szovjet—lengyel kapcsolat létrejöttének történelmi voltára. A magyar—lengyel viszonyról szólva Olszowski a következőket mondotta: „Nagy figyelmet szentelünk a Magyar Népköztársasággal való együttműködés fejlesztésének. Kapcsolatainkat Magyarországgal a kölcsönös barátság, jóakarat és mély megértés jellemzi.” Nagy jelentőséget tulajdonított a Varsói Szerződés szervezetén és a KGST-n belüli együttműködésnek, külön hangsúlyozva a szocialista gazdasági integráció küszöbönálló csúcstalálkozójának jelentőségét. Az Egyesült Államok részéről folytatott szankciópolitikát, az USA és más NATO-államok által Lengyelország ellen irányított propagandaagressziót úgy ítélte meg, hogy az képes volt kárt okozni az országnak, ám végső soron kudarcot vallott. Nem járt sikerrel Washingtonnak az a törekvése sem, hogy nemzetközi szervezetekben „lengyel ügyet” kreáljon. „Lengyelország nem ügy, hanem szuverén ország, elmúlt már az az idő, amikor a lengyelek ügyeiről államuk feje fölött lehetett tárgyalni” — hangoztatta a külügyminiszter. Olszowski elítélve a washingtoni politikát, egyben kifejezte országa készségét a kapcsolatok normalizálására. Ennek feltétele, hogy az Egyesült Államok hagyjon fel a lengyel belügyekbe való beavatkozással, a lengyelellenes propagandakampánnyal. A lengyel külügyminiszter elismeréssel szólt több nyugati állam, semlegesek és el nem kötelezettek, fejlődő országok megértő magatartásáról, kiemelve Ausztriát, Finnországot és Indiát. A pápa júniusra tervezett látogatását fontos eseménynek nevezte, ami hozzájárulhat Lengyelország és a Szentszék kapcsolatainak „teljes normalizálódásához”. Elismeréssel szólt a Vatikánnak a békéért, a fegyverkezési verseny meggátlására tett lépéseiről. A lengyel külügyminiszter beszédében aláhúzta: országa a jövőben is aktívan fellép az enyhülésért, a leszerelésért. Lengyelország fontosnak tartja a nemzetközi fórumokon, mindenekelőtt a madridi találkozón, a leszerelési tanácskozásokon való előrelépést, szükségesnek tartja az európai bizalomerősítő és leszerelési intézkedésekről tárgyaló konferencia összehívását. A külügyminiszter beszéde után a szejm vitát kezdett, majd határozatot fogadott el az ország külpolitikájáról. Este a szejm épületében Olszowski külügyminiszter nemzetközi sajtóértekezletet tartott. * A PAP hírügynökség jelentette, hogy január 30-án tartott közgyűlésén feloszlott a krakkói Kuznica Értelmiségi Klub. A szervezet megszűnésére — közölte a hírügynökség — a politikai bizottságnak azon határozata értelmében került sor, amely a pártegység megerősítésének érdekében fellépett a LEMP általános vonalától eltérő szervezetek megszüntetéséért. A közlemény szerint a közgyűlésen köszönetet mondtak a klub elnökének, Tadeusz Holusnak sokéves tevékenységéért. Miklós Gábor Stefan Olszowski beszél. npflBAfl Az antikommunista stratégiáról A Reagan-kormányzat a hivatalos amerikai állami politika rangjára emelte a szocialista országok elleni ideológiai felforgató tevékenységet, s a közvetlen konfrontáció szerves részeként kidolgozta az úgynevezett „lélektani hadviselés** különböző módszereit — állapítja meg hétfői számában a Pravda. E pszichológiai hadviselés célja, hogy a politikai felforgatás, a kémkedés és különböző propagandaakciók segítségével megingassa a szocialista országok államrendjét. Az Egyesült Államok elnöke még 1982 júniusában Londonban elmondott beszédében keresztes hadjáratot hirdetett a kommunizmus ellen, s a harc irányítására létre is hozott egy testületet. Ennek feladata, hogy irányítsa az amerikai politika külföldi propagandáját, felkészítsék az ideológiai felforgató tevékenységet végzőket. Ehhez hatalmas összegek állnak rendelkezésükre. Az Egyesült Államok az 1984-es pénzügyi évben 65 millió dollárt szán különböző kommunistaellenes rendezvények finanszírozására. A VILÁGSAJTÓBÓL Washingtonban megkezdődött az antikommunizmus hosszú távú stratégiájának kidolgozása is. Áprilisra kell elkészülni annak a félhivatalos, az amerikai kormányzat kezdeményezte programnak, amelynek meghirdetett célja: „a demokrácia erősítése a fejlődő, s ahol ez lehetséges, a kommunista országokban nem kormányszintű szervezetek segítségével”. A „nem kormányszintű szervezet” megjelölés, mint azt a gyakorlat már többször is igazolta, gyakran a CIA-t jelenti. Hogy a program kezdeményezői mit értenek demokrácián, azt jelzi az amerikai külügyminisztériumban a múlt év október 18. és 20. között megtartott tanácskozás, amelyen a „demokratizálás” problémáit vitatták meg „a kommunista országokban”. Ez volt az első eset, hogy az amerikai külügyminisztérium nyíltan kezdeményezte, pénzelte és irányította az Egyesült Államokkal normális diplomáciai kapcsolatokat fenntartó országok egykori állampolgárainak ilyen ellenséges akcióját. A kommunistaellenes tevékenységben Washington kiemelt szerepet szán a szocialista országokban élő vagy onnan már távozott ellenzékieknek. A CIA először 1975-ben Genfben rendezte meg találkozójukat, amit azóta is rendszeresen megtartanak. A szocialista országok belügyeibe való beavatkozást irányító külön apparátus létrehozása mellett az Egyesült Államok kormányzata és kongresszusa aktívabbá akarja tenni az úgynevezett szovjetológiai központok tevékenységét is. 1982 szeptemberében a kongresszusban törvénytervezetet terjesztettek elő arról, hogy hozzanak létre 50 millió dolláros alapot „a Szovjetunióval kapcsolatos újabb kutatások támogatására”. E kutatások célja természetesen nem a Szovjetunióban zajló események, folyamatok tárgyilagos vizsgálata. A szovjetológusok feladata, hogy elemzéseikkel, ötleteikkel az ideológiai felforgatást segítsék. Mindez lényegében ideológiai agresszió, amely sérti a nemzetközi jogot, az ENSZ alapokmányát, s a helsinki értekezletnek az Egyesült Államok által is aláírt záróokmányát. Az amerikai kormányzat meghirdetve a „demokratikus változások ösztönzésének” programját, lényegében kísérletet tesz az ellenforradalom exportjára a Szovjetunióba és más szocialista országokba — mutat rá végül a Pravda. Finnország az atommentes övezetjavaslat mellett A finn kormány teljes mértékben osztja azt az aggodalmat, amely arra késztette a svéd kormányt, hogy javasolja : Európában hozzanak létre atomfegyvermentes övezetet, s pozitívan értékeli a svéd javaslatot — hangzik a finn külügyminisztérium Helsinkiben hétfőn közzétett nyilatkozata. Finnország a svéd javaslatot azért is fontosnak tartja, mert földrészünk biztonságának központi kérdését érinti. A kormány támogatja mindazokat a lépéseket, amelyek egy nukleáris háború veszélyének csökkentésére irányulnak. A finn kormány reményét fejezi ki, hogy Svédország kezdeményezései olyan konkrét eredményekhez vezetnek, amelyek erősítenék az államok közötti bizalmat, és elősegítenék az európai biztonságnak a fegyverzetek alacsonyabb szintjén való megteremtését. (TASZSZ) 3 Minden kérdés fontos A különféle tájékoztatókból ismertté vált kifejezéssel élve „nagypolitikánk”, s ennek fontos részeként gazdaságpolitikánk gondjait, törekvéseit, céljait mindenki ismeri, akit csak egy kicsit is érdekel az ország helyzete. Az utóbbi kitétel talán felesleges is, hiszen senkit sem hagyhat hidegen az, amit a maga bőrén érez, a környezetében tapasztal, még ha önmaga úgy véli is, hogy „nem politizál”. A helyzetünket feltáró kendőzetlen tájékoztatás sokoldalú. Hallhattunk, olvashattunk világos érveket az ország vezetőitől, ugyanígy mélyenszántó közgazdasági elemzéseket, s a köznapi beszéd nyelvére lefordított magyarázatokat. Mostanában nemigen volt olyan fórum, amelyen — érthetően — ne szerepeltek volna első helyen az országot leginkább érintő kérdések. S miután nincs hiány fórumokban, bizony előfordult, hogy egy munkás vagy bárki közülünk, tájékozódott mindezekről brigádösszejövetelen, termelési értekezleten, alapszervezeti gyűlésen, tanácstagi beszámolón, s a közéletben az átlagosnál aktívabb szerepet vállaló ember még jó néhány más alkalommal is. Amellett, hogy a túl gyakori magyarázat óhatatlanul magyarázkodásnak tetszik — s erre semmi szükségünk sincs —, mégsem ez irritálja annyira a közvéleményt, inkább az, hogy szinte lényegtelen különbségektől eltekintve majdnem mindenütt ugyanaz hangzott el. Hát lehet valamit másként magyarázni anélkül, hogy eltérnénk az igazságtól? Lehet bizony, például úgy, hogy a már úgyis ismert dolgokat alapnak tekintve, a konkrét helyi kérdésekre fordítunk nagyobb figyelmet, vagyis mindenütt arról szólunk részletesebben, ami ott éppen a legjobban foglalkoztatja az embereket. Ha egy falugyűlésen, mondjuk, a település kereskedelmi ellátása vagy akár csak egy közkút fúrása a legnagyobb probléma — nekik ott bizonyára az —, akkor nem lehet egy kézmozdulattal elintézni arra való hivatkozással, hogy most sokkal nagyobb horderejű, országnyi kérdésekről van szó. Érzékenyebben, gazdaságosabban Az „országnyi kérdés” sok-sok apró helyi javaslatot, kérést, panaszt, kifogást ölel fel, s a velük való foglalkozás erőteljesen befolyásolja a közvéleményt, meghatározhatja a kisebb-nagyobb kollektívák, társadalmi csoportok és rétegek hangulatát. S ez sohasem volt mindegy, napjainkban pedig különösen fontos, hogy közös teendőinket, gondjainkat reálisan megítélve, hangulati túlzások nélkül dolgozzunk tovább. Minden kérdésre választ várnak az emberek, még a legapróbb, de az ő életüket közvetlenül érintő ügyekre is. Érdemben, pontos és lehetőleg gyors választ. Ezt nem helyettesítheti az az általában igaz magyarázat, hogy a népgazdaság jelenlegi helyzetében erre futja, erre pedig nem. Nyilvánvaló, hogy a helyi tervek, célok megvalósítását is határok közé szorítják az ország anyagi lehetőségei, és nem lehet olyan igényekkel előállni, amelyeknek kielégítéséhez — akár üzemeltetési költség címén is — többet kellene kivenni az államkasszából. Ez a hivatkozás azonban nem lehet — ha úgy tetszik — mentegetőzés, kényelmet takaró felelősségáthárítás, nem hangozhat el olyankor is, amikor a népgazdaság helyzetének nincs sok, esetleg egyáltalán nincs köze a megoldandó problémához. Például ahhoz nem kell pénz — szántszándékkal apró ügyek közül keresgélek —, hogy a helybeliek igényeinek megfelelően határozzák meg az üzletek nyitvatartását, alapvető cikkekből folyamatos és igényes legyen az ellátás, a közlekedést úgy szervezzék, hogy senki idejét ne rabolják feleslegesen, kulturált körülmények között, tiszta járműveken utazhassunk, a boltos ne csaphassa be a vevőt, a közhivatalokban egyenrangú emberként, szolgálatkészen bánjanak az ügyfelekkel, a lakásokat azok kapják, akik a legjobban rászorulnak, a lakásfelújításkor ne tegyenek tönkre másutt még hasznosítható szerelvényeket, dobjanak ki burkolóanyagokat, ne fagyoskodjon senki a drágábban fűtött lakásokban. És így tovább. A felsorolásból talán nem tetszik ki, de a közvélemény mind gyakoribb kritikájából, a napi bosszúságokért is szóló erősödő hangjából ítélve úgy tapasztalom, hogy érzékenyebbek lettünk, s nem legyintünk már arra, ami mellett korábban megszokásból, beletörődésből elmentünk Vagy talán azért, mert a sikerültebb, látványosabb, nagyobb dolgok eltakarták a szemünk elől ezeket a „kicsiségeket”, mert a „semmi sem lehet tökéletes” elv alapján, tudomásul vettük, hogy a nagy eredmények mellett akadnak még hibák is. Becsülni a segítő szándékot Restellem már leírni, mert ez is sokszor elhangzott, hogy most és a közeli jövőben nem számíthatunk látványos eredményekre, zászlódíszes létesítményavatásokra. A gondolat továbbvitele miatt volt szükséges mégis a felemlegetése, mert ebben már az is benne van, hogy jobban kell tehát vigyázni eddig megteremtett értékeinkre, s nagyobb figyelemmel kell lennünk a nehezebb körülmények között, élesebben felvetődő társadalmi-politikai kérdésekre. Mert a kis ügyek is azok. Jó részük helyben is elrendezhető, ha a bizalom jelének vesszük a kritikát, számonkérést vagy akár a kétkedést is, s együtt keressük azokat a megoldásokat, amelyekhez éppen a kritizálók, a közérdekben szólók nyújthatnak segítséget. Akár csak egy apró ötlet erejéig. A tanácsokhoz, különféle intézményekhez, hivatalokhoz nagyon sok, látszólag apró-cseprő ügyre, esetleg visszaélésre figyelmeztető levél, szóbeli bejelentés érkezik. Ez egyrészt a címzettek — végső soron pedig politikánk — iránti bizalmat jelzi, másrészt pedig azt, hogy az emberek érzékenyen reagálnak életünk minden rezdülésére, olyan jelenségekre is, amelyek ebből a szemszögből látszanak igazán. Talán azért, mert szórványosak, talán azért, mert felülről nézve más optikán keresztül tükröződnek vissza. A társadalom és az egyén érdekeinek védelme eddig is megkívánta, hogy minden egyes állampolgári bejelentéssel, észrevétellel a megfelelő módon foglalkozzanak; most még fontosabb, hogy egyetlen segítő szándékú szó, levél se sikkadjon el, még ha „csupán” egyetlen család gondjáról, bajáról, kéréséről van is szó. Sokféle információ jut így el az illetékesekhez, tartalmuk pedig — képletesen szólva — társadalmi hőmérő. Következtetni lehet belőlük arra, hogy egy adott időszakban hol vannak a legégetőbb problémák, hol kell közbeszólni, intézkedni, vagy ha szükséges, akár változtatni egész eddigi gyakorlatunkon. jó számonkérés bizalom Az országban mindenütt tapasztalni, hogy az emberek jobban figyelnek a tanácsi döntésekre, s egyáltalán a tanácsi munkára. Érthetően, hiszen a helyi politikán mérhetik le igazán, kézzelfoghatóan, hogy a gyakorlatban miként érvényesülnek az egész társadalomra vonatkozó politikai elvek, határozatok. Például tudják, hogy vékonyabban csordogál a pénz, de tudni kívánják azt is — mindinkább élve beleszólási jogukkal —, hogy mire költik el a köz javára szolgáló forintokat. De nemcsak a pénzt számolják, számonkérnek elveket is: például a telkek, lakások, óvodai helyek igazságos elosztását, a részrehajlásmentes ügyintézést... Nem egy helyen felvetették azt is, hogy ha a jövőben elsősorban magunknak kell megoldani lakásgondjainkat, akkor a tanács teremtse meg ehhez az alapvető feltételeket, a közművesített telektől az építőanyagvásárlási lehetőségekig. Tételszerűen lehetetlen felsorolni, hogy az ország legkülönbözőbb részein, egy-egy kis településen, de akár az utcán, a munkahelyen, otthon mennyiféle, látszólag kis gond szorítja az embereket. S talán nem árt újból, egyértelműen leszögezni: ezek nemcsak nekik, az egyéneknek, hanem nekünk is fontosak. Kónya József