Népszabadság, 1983. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-19 / 42. szám

HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy Erős István honvéd alezredes, a Zrínyi Miklós Kato­nai Akadémia tanára 53. életévében, hosszú szenvedés után, folyó hó 12-én el­hunyt. Temetése 1983. február 22-én, 11 órakor lesz a Rákoskeresztúri új közteme­tőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Zele László, MÁV-mérnök, főtanácsos 1983. február 6-án, 55 éves korában, váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1983. március 2-án, du. 1 órakor lesz a budapesti, Lőrinci temetőben. Emlékét megőrizzük. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak, akik fiunk, ifj. Menyhárt András elhunyta al­kalmából fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek, temetésén részt vettek, utolsó útjára elkísérték és részvétüket nyilvánították Gyászoló szülei. Köszönetemet fejezem ki a Rendőrtiszti Főiskola parancsnokságának, pártbizottsá­gának, a VIII/20-as Pártalapszervezetnek, mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik édesapám, Dömény János elhunyta alkalmából mély fájdal­mamat enyhíteni igyekeztek. Fábián Istvánná. Ezúton fejezzük ki köszönetünket az MSZMP X­. kerületi Bizottságának, a XI/6. körzet pártalapszervezet tagjainak, a Ma­gyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsé­gének, a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének, a Fővárosi Javítóipari Trösztnek, elvtársaknak, bará­toknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik Farkas József elvtársat 1983. II. 15-én, a Farkasréti temetőben utolsó útjára elkí­sérték, és tiszteletteljes kegyeletüket le­rótták. A gyászoló család. A Battonya—Dombegy­ház és Vidéke ÁFÉSZ pályázatot hirdet főköny­velői munkakör betölté­sére. Követelmény: mér­­legképes könyvelői vég­zettség és legalább 5 éves számviteli vezetői gyakorlat. Kereskedelmi főosztályvezetői munka, kör betöltésére. Követel­­mény: szakirányú közép­fokú végzettség és leg­alább 5 éves vezetői gya­­korlat. A pályázatokat kérjük önéletrajzzal, a jelenlegi jövedelem és az esetleges igények megje­lölésével szövetkezetünk személyzeti vezetője ré­szére eljuttatni. Cím: Battonya—Dombegyház és Vidéke ÁFÉSZ. Bat­tonya, Néphadsereg u. 93. 5830. Nagy teljesítményű ön­­felhordós, benzinmotor­­ral üzemelő betonkeverő eladó. Érdeklődni: szom­bat—vasárnap Székesfe­hérvár Vértanú u. 101. A Hajdúnánás Városi Tanács Végrehajtó Bizott­­sága pályázatot hirdet egészségügyi osztályveze­tő állás betöltésére. Fize­­tés a hatályos jogszabály szerint. Lakás megoldha­tó. A pályázatot a vá­rosi tanács elnökének Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Pf.: 12. 4081. kér­jük megküldeni. A Növényvédelmi és Ag­rokémiai Állomás (Cso­pak) felvesz meliorációs felügyelet kultúrmérnöki,­­ agrokémiai szaktanács­­adót agrármérnöki vég­zettséggel. A Budapesti Elektromos Művek szakszolgálatok osztálya felvesz hírközlő, kábelszerelő szakmunká­­sokat és segédmunkáso­kat. Fizetés a kollektív szerződés szerint. Jelent­kezés személyesen Bp. Váci út 72—74. III. em. 1132. vagy telefonon 312-760 és 297-831-es számon. Csurgai Sándor osztályvezetőnél ✓ Esztergályos és lakatos szakmunkásokat felve­szünk a Magyar Szén­hidrogénipari Kutató-fej­­lesztő Intézet pétfürdői műhelyébe. Jelentkezni lehet személyesen dr. Szabados István osztály­vezetőnél telefon: (80) 50-814. A Veszprém és Vidéke ÁFÉSZ Nemesvámosi Nyomda Üzemébe 2 fő gépmester felvételére hir­det pályázatot. Házastár­sak jelentkezése esetén lakás megoldható. Jelent­kezés: Veszprém és Vi­déke ÁFÉSZ személyzeti osztálya. Veszprém, Jókai Mór u. 5 . 8200. .B” kategóriás állami gazdaság Budapest köze­lében (50 km) pályázatot hirdet főkönyvelői mun­­kakör betöltésére. Szük­séges végzettség: szak­irányú egyetemi vagy fő­iskolai oklevél. 5 év gya­korlat. Jelentkezni lehet írásban részletes önélet­rajzzal vagy személyesen gazdaságunk személyzeti vezetőjénél. Cím: Kis­kunsági Állami Gazda­­ság, Apaj. Fő tér 1. 2345. A homokszentgyörgyi ,,Aranyhomok” Mgtsz PÁLYÁZATOT HIRDET húshasznú szarvasmarha­ágazat-vezetői munkakör betöltésére. Feltétel: felsőfokú végzettség. 5 év szakmai gyakorlat. Felvétel esetén fize­tés: a 4/1981. MÉM MüM rendelet alap­ján. ,,A” kategóriá­nak megfelelően. Szolgálati lakást biztosítunk. Jelentkezni lehet írásban a termelőszö­­vetkezet elnökénél az eddigi működési terület megjelölésé­­vel. h­omokszentgyörgy, Kossuth u. 2. 7537. Vidékieknek! Nyelvta­nítás 90 forinttól havonta levelezéssel, angolul, né­­metül, franciául, oroszul, olaszul, spanyolul, tele­­fonetikusan (835-761). — Doktor Farkas, külföldi diplomás szaktanár. Bu­­dapest, Tábornok u. hu­szonegy. 1149. Veszek háború előtti autót és motorkerékpárt, hiányosat is. Nagy László. Debrecen, Erdély u. 25. 4030. 2,5-es síkkötő gép eladó. Debrecen Vár u. 2. 1/4. Telefon: 13-356. Lóvontatású fűkaszáló gépet vennék! Cím: Ba­­lástya, Tanya 368. Csép­­ke Imre. O . Nedves falak szigetelése falbontás nélkül, garan­ciával. Bardon Gábor ép. mérnök kém mester. Bp., Gyakorló u. 18. 1106. Kardvirághagyma több színben, ötven kiváló fajta a legszebb színek­ben 2—5 forint/db. Ár­jegyzék díjtalan. Tóth Gyula. Szólád 8625. Hampshire és hústípusú napos, és előnevelt csir­ke kapható és megrendel­hető Cím: Bíró József Pomáz, Mező Imre u. 1 2013. Hiteka gépi autómosó berendezés bérbe adó vagy eladó. Telephely szükséges NSZ 7750” jel­igére a kiadóba.______ 3,5 tonnás tehergépkocsi­val szállítást vállalok. 280-349. Törzskönyvezett fekete német juhászkutya szuka kölyköt veszek. Kocsán Béla, Izsák, Radnóti ut­ca 9. 400 nm alapterületű épü­let raktározás céljára ki­adó. Cím: Pécel, Pesti u. 105/a. Egyszobás, 40 nm-es szö­vetkezeti lakás azonnal beköltözhetően eladó. — Bp. IV., Paksi József 62 11. 12. Érdeklődni a házmesternél. Elcserélném szoba, kony­ha, félkomfortos, szépen rendbe hozott, kényel­mes galériás, szolgálati lakásomat föbérletre vagy vidéki ingatlanra. Bármilyen megoldás ér­dekel. Bp. V., Vadász u. 26. fszt. 3. Schnellné Balatonhoz 3 km-re. Csa­jágon 2 szoba konyha előszoba éléskamra, pin­ce és gazdasági épületek 850 n.-es telek, tanácson keresztül 260 000 Ft-ért eladó. Azonnal beköltöz­hető. Érdeklődni: Nagy Lajos, Csajág Kossuth u. 15. mindennap. Balatonfüreden 2 szoba komfortos családi ház 270 n.-es kerttel eladó. Németh Balatonfüred Siske u. 15. Korszerű üdülők Agárdon A Velencei-tó mellett, Agárd nyugati területén minden igényt kielégítő, korszerű üdülőkomplexumok épülnek. Agárdon, az üdülőteleptől mintegy 700 méterre sport­telep is létesül. Gárdony közelében, az üdülőteleptől másfél km-re 52 fokos meleg vizet találtak, és oda termáluszodát is terveznek, több medencével. Háromféle típusú üdülőegység épül: egy-, másfél és két­szobás lakrésszel. Az első ütem építése már megkezdődött. A tervek­ szerint 1984-ig három épületet adnak át. A második ütem épületei­nek tervezett átadási ideje: 1985. vége. Egy üdülőlakrészre kilencen szereznek használati (üdü­lési) jogot, évi 28 napra. Ez 2x14 napos bontásban is igény­be vehető. A használati jog elidegeníthető és örökölhető. Egy sze­mély több üdülőhasználati jogot is szerezhet. Érdeklődni és jelentkezni lehet levélben, a „Napsugár" üdülőépítő és Fenntartó Szövetkezetnél. Budapest 114. Pf.: 234. 1536. Telefonügyeletünk kívánságára részletes tájékoztatót küld. Az ügyelet munkanapok­on 9-től 12 óráig és 14-től 17 óráig, a 645-376-os telefonszámon hívható. KÖZLEMÉNYEK Tapolcán, Badacsony Hévíz közelében, kertvá­rosban 2x2 és fél szobás iker családi ház fele ré­sze eladó. Irányár: 750 ezer Ft Balaton déli partján nyaralót vásárol­nék 500 ezer Ft körül. Budapest 490-036. Nagy, Tapolca. Úttörő 33. Balatonföldvár Berzse­nyi utcában hategységes társasüdülőt szervezünk. 33. sz. VMK Bp., Üllői út 53/a. 1091. Telefon: 336-397. Tihany. Közép­vár utcá­­ban 646 n.-öles telken 50 nm-es nádtetős nya­raló eladó. Tel.: 336-397 14—18 között. Eladó Siófok-Kilitin há­­romszobás összkomfortos ház 240 n.-öles telken. Érdeklődni: Siófok, Atti­la u. 35. Levélre nem válaszolok.____________ Jászberény, Neszür 11. dűlőben 1600 n.-ös (32 sor) szőlőből tetszőleges terület, nagyobb terület kúttal és kunyhóval is sok szilvafával busz­megálló közelében el­adó. Cím: Somfalviné Jászberény, Lenin út 94. Révfülöp mellett Pálkö­­vén új, kétszintes, há­romszobás téliesített nyaraló közel a vízhez, tölgyerdőben, igényesnek eladó. ..Készpénz NSZ 7533” jeligére a kiadóba. Belső-zuglói luxus csa­ládi ház 120 nm-es fel­ső lakrésszel és 80 nm­­es szuterénnal ami mű­helynek, irodának is al­kalmas, készpénzért el­adó. Nagyméretű örök­lakást beszámítunk Te­lek mérete 110 négy­szögöl. Tel.: 211-223 vagy 635-082._________ Készpénzért eladó Bala­­tonmáriafürdőn levő több szobás nyaraló csónaktá­rolónak 150 n.-es telken. Érdeklődni: Farkas End­re. Budakeszi, Rákóczi utca 19. Diósdon eladó 2 szobás, 54,5 nm-es OTP-örökla­­kás azonnal beköltözhe­­tően. Érdeklődni: a hely­színen. Bartók B. 10/b. III./20. Gyuricza: Kétszintes új nyaraló el­adó (burkolás még nincs). Vonyarcvashegy Vörösmarty 22. Érdek­lődni Rideg János Kis­kőrös. Lehel 17. sz. 6200. Közületek, figyelem! Haj­dúszoboszlón a Damja­nich út 49. sz. alatt (fürdőövezetben) 3 szo­bás családi ház üdülőnek is átírható. 270 n.-ös tel­ken eladó. Érdeklődni: hétköznap Vörös Hadse­reg útja 14/b. órás. ün­nepnap a helyszínen és este 18 óra után. Eladó Karcagon két szo­ba fürdőszobás családi ház. 324 n.-ös telekkel. Érdeklődni lehet: este 6- tól. dr. Baranyi. Buda­pest Nagyenyed u. 6. Tel.: 369-518. Mezőkövesd—Zsóri-fürdő mellett vennék hétvégi házat kisebb telekkel. — Árajánlatot. ..Tavasz” jeligére a balassagyarma­ti hirdetőbe Luther u. 8 kérek. Budapesti két és fél szo­­bás öröklakás 1984. évi beköltözéssel eladó. Te­lefon: 487-101. 18 óra után. Eladó 50 nm-es 2 szo­ba. összkomfortos budai szövetkezeti öröklakás. kp. plusz OTP. Érdek­lődni: 467-617. Keszthelyen 61 nm-es, két szoba összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. Kp. plusz OTP. Cím: Keszthely Deák F. u. 57/B. 1/6. Lóth. Falusi, új, háromszobás, összkomfortos garázzsal melléképületekkel ellá­tott lakásunkat elcserél­nénk valamelyik hegyvi­déki városban levő leg­alább kétszobás, össz­komfortos garázsos csa­ládi házra. Ajánlatokat Egészségemért 084 726” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. Zalaegerszeghez közel Petrikeresztúron 2 szobás családi ház gazdasági épületekkel 1400 négy­szögöl területen gyümöl­csössel olcsón eladó. Le­velekre válaszolunk. — Cím: Marton Károly. Petrikeresztúr Hunyadi út 1. 8984. Budakalászon 75 nm-es, garázsos társasházrész, kertrésszel eladó. Érdek­lődni: 684-060 munka­időben vagy 18 órától és munkaszüneti napokon a helyszínen. Borkai Gyu­la, Bimbó u. 4. Eladó Orbottyánban 2 szobás, komfortos ház­rész. 380 négyszögöles te­lekkel Pesthez közel. — Érdeklődni szombat dél­előtt, Bajcsy-Zs. 145. alatt a helyszínen vagy levélben. 8 és fél holdas, állattar­tásra is, összkomfortos tanya Felső-Őrségben bérbe adó. Érdeklődni: a 161-955 telefonszámon az esti órákban vagy ..Fenyveserdő 127 547” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Cegléden 203 négyszögöl építési telek eladó. Ér­deklődni: Cegléd, Nagy­­kátai u. 26. Kenéz. Szentgyörgyhegyi zárt kert épülettel eladó .Balatoni panoráma NSZ 6280” jeligére a ki­adóba. Balatonszabaditól Bala­tonszepezdig legalább 50 nm alapterületű nyaralót vennek. Vízparthoz kö­zel 117 510” jeligére a rákosligeti hirdetőbe. Eladó háromszobás tó­parti lakás. 68 nm. Kő­bányán szeptemberi be­költözéssel, kp. plusz OTP. Páva u. 6. 1108. Erdeg-Grúz. 770-621. Tanyát vennék vagy bé­relnék. Harkakötöny kör­nyékén. Balázs Imre. Harka­kötöny. Harka 7. 6136. Balatonszabadi-Sóstó. Ybl u. 82. számú iker­nyaraló egyik lakrésze eladó (40 nm). Vízhez 800 méterre. Érdeklődni: Peregi György. Kiskun­félegyháza, Vörös Hadse­­reg u. 26. Szombathelyi, kellemes környezetben levő 3 szo­bás első emeleti, köz­ponti fűtéses OTP-laká­­somat nagy garázzsal eladom vagy hasonló, nívós budapestire cseré­lem. Érdeklődni: II. 19- től 22-ig 06-94-18-385 te­lefonon vagy ..Igényesek jelentkezését várom NSZ 6542” jeligére a kiadóba. Eladó J Jászapátin, a Szegfű út 8/a. sz. alatt, termálfürdő mellett hét­végi ház (komfortos). Ér­deklődni: Jászberény Rét út 16/a. Sipos Pál: Jövedelmező büfé-falato­zó teljes felszereléssel Szilvásváradon családi okok miatt sürgősen el­adó. Átírható VW Gol­fot beszámítok. Bükk 56 282” jeligére az egri hirdetőbe. A 26. sz. Állami Építőipari Vállalat munkatársakat keres Dunaújvárosban, a Dunai Vasmű kokszolóművének építéséhez, Budapesten lakásépítéshez és korszerű BVM típusú szerkezetek szereléséhez, kiemelt bérezéssel, Százhalombattán a városépítéshez. Minden építőipari szakmában felveszünk szakmunkást, betanított munkást, kubikost és segédmunkást. Dolgozóink a vállalati gazdasági munkaközösségekben végzett plusz munkával is növelhetik jövedelmüket. Korszerű munkásszállás. Naponta sok helységbe szállítjuk dolgozóinkat. Munkatársaink letelepedését jelentős összegű lakásépítési, lakásvásárlási kölcsönnel segítjük. Jelentkezni lehet Dunaújvárosban, a vállalat munkaerő-gazdálkodásánál: Majakovszkij­­u. 3., Budapesten a 9. sz. Főépítésvezetőségnél: XI., Galvani u. 11—13., Százhalombattán a 4. sz. Főépítésvezetőségnél: Ságvári sétány. A Tatabányai Szénbányák korszerűen felszerelt központi műhelyébe felvesz lakatost, hegesztőt, kovácsot, villanyszerelőt és betanított gépmunkást. A felvétel feltételei: rendezett munkakönyv és orvosi alkalmasság. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: Tatabányai Szénbányák, Munkaerő- és jövedelemgazdálkodási osztály. Tatabánya I., Vértanúk tere 1. 2803 579 GÉP 7---------------- A cascobiztosítás­­ bevezetése óta 4 több mint 2 EGYMILLIÓ J gépkocsi-tulajdonos részesült ^ kártérítésben. ^ Jj Ö nne^s j ÉNÉIKÜL!­yá Arany-és ezüsttárgyak, ékszerek vétele készpénzért vagy átvétele bizományba az ékszer fazonárában vagy a tört arany árában, az­­AA** budapesti felvásárlóboltjaibaTr: * Szilágyi Erzsébet fasor 5. **o**-m.­,­ V., Váci u. 70. IX., Ferenc krt. 26. V., Kígyó u. 2. Mi egész éven át kedvezményt adunk! A hazai gyártmányú normál csaphornyos és szalagparkettát 10%-os, a mozaik parkettát 30%-os árengedménnyel árusítjuk az Alföldi Tüzép Vállalat Bács, Békés és Csongrád megyei telepein. V/** ^ Kőszeg csendes, műemlé­ki belvárosában felújí­tott, hangulatos családi ház eladó. Érdeklődni lehet a 466-812 telefon­számon 16 óra után vagy levélben. ..Alpesi levegő 131 210” jeligére a Fel­­szabadulás téri hirdetőbe. Balatonszárszó Ady u. 12. alatti nyaraló eladó. Székesfehérvár. Rákóczi u. 22. fszt. 61. 8000. Horváth: Családi ház eladó. Buda­pest XVII., Nyuszt u. 4. 1171. 272-435 napköz­ben. ( telek ) Panorámás 1300 n.-öles telek eladó Nagymaro­son, a szelídgesztenyés mellett. Bp XV., Dobó utca 15. A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy Rákóczi Antal: ,,Az ember­ölés kriminológiája” c. kandidátusi érte­kezésének nyilvános vitája február 21- én de. 10 órakor lesz az Akadémia kis­termében (Bp. V., Roosevelt tér 9.). A Centrum Budai Lottó Áruház aján­lata : csehszlovák gyártmányú AD—50 D. 5 kW-os hőtárolós kályhák azonnal megvásárolhatók és előjegyezhetők. Kö­­zületeket is kiszolgálunk. Centrum Bu­dai Lottó Áruház, Bp. XI., Etele tér 13. (a Kelenföldi pályaudvarnál). Pályázati felhívás! Az Országos Népművészeti Kiállítás rendezői pályá­zatot hirdetnek a tárgyformáló népmű­vészet minden ágában (hímzés, szövés, fazekasság, kovácsmunkák, bőrműves­ség, fafaragás, hangszerkészítés, vessző-­ és gyékényfonás stb.) népművészeti tár­gyak alkotására. Nem lehet pályázni olyan tárgyakkal, melyek országos pá­lyázaton szerepeltek, vagy kereskedel­mi forgalomból ismertek. Budapesti és Pest megyei pályázók alkotásait 1983. április 15—20. között vesszük át a Bu­dapesti Művelődési Központban (Bp. XI. ker., Szakasits Árpád út 55.). A cso­magra írják rá: ONK-pályázat. A zsűri által elfogadott alkotásokból kiállítást rendezünk, majd az országos zsűri elé továbbítjuk azokat Nyíregyházára. A Magyar Camping Club rendkívül olcsó üdülési lehetőségeket kínál a tava­szi iskolai szünetben. 1983. IV. 2-től IV. 10-ig, Sümegen, Harkányban és Velem­­ben. Részletes felvilágosítást ad a ..vviPINFORM automata telefonszolgá­lat: 177-208. Orvostalálkozó. A Budapesti Orvos­­tudományi Egyetemen 1953-ban végzet­tek hajókirándulással egybekötött évfo­lyamtalálkozót rendeznek 1983. május 28-án. Aki eddig személyre szóló meg­hívót nem kapott, sürgősen jelentkez­zen dr. Bánóczy Jolánnál, 131-854. Bu­dapest, Mikszáth Kálmán tér 5. 1088.

Next