Népszabadság, 1983. március (41. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-01 / 50. szám

2 Ma folytatódnak a szovjet—kínai politikai konzultációk Moszkvában ( MOSZKVAI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Kedden kezdődik Moszkvában a szovjet—kínai politikai konzultáció újabb fordulója. A megbeszélésre szakértők kíséretében vasárnap Moszkvába érkezett Csien Csi-csen kínai külügyminiszter-helyettes. A szovjet fővárosban nagy jelen­tőségűnek tartják, ám óvatos derűlá­tással és józan megítéléssel figyelik a szovjet—kínai kapcsolatok élénkü­lését, a hosszú ideje feszült légkör enyhülését. Ennek egyik legfonto­sabb elemének ítélik a kapcsolatok rendezéséről tavaly októberben kez­dődött külügyminiszter-helyettesi konzultációkat. Moszkvai politikai megfigyelők úgy vélik, hogy a mai pekingi politi­kában két tendencia jelentkezik. Mi­közben némely kínai vezetők — köz­tük Hu Jao-pang pártfőtitkár — úgy nyilatkoznak, hogy el lehet hárítani a kapcsolatok­­ rendezésének akadá­lyait, továbbra is elhangzanak alap­talan vádak a szovjet „hegemonista és expanzionista” politikáról. Továb­bi nem mellékes körülmény, hogy a kínai fővárosban az utóbbi időben ismét erősebb hangsúlyt kapnak a kínai területi követelések, illetve az úgynevezett nem egyenjogú szerző­désekről szóló megfogalmazások. Pe­dig Kína nemrég még kulcskérdés­nek minősítette az 1969-ben megkez­dett határrendezési tárgyalásokat, amelyeket 1978-ban kínai részről egy­oldalúan megszakítottak. Mindamellett Moszkvában remé­lik, hogy a józan értelem, a kölcsö­nös tisztelet és a jogos érdekek szem előtt tartása olyan szintre emelheti a viszonyt, ami két szocialista ország között kívánatos. Medveczky László A Phnom Penh-i nemzetközi békefórum támogatja a délkelet-ázsiai párbeszédet A népi Kambodzsa fővárosában be­fejezte munkáját a délkelet-ázsiai helyzet normalizálásáról megtartott nemzetközi békefórum. A Béke-világ­­tanács kezdeményezésére összehívott kétnapos konferencián politikai, if­júsági, vallási szövetségek, valamint szakszervezetek képviselői vettek részt. A záródokumentumban a részve­vők hangoztatják: a Kambodzsai Népköztársaság kormánya a kam­bodzsai nép egyetlen törvényes kép­viselője; irányításával a kambodzsai nép jelentős sikereket ért el a Pol Pot-ista rendszer maradványainak fel­­számolásában, a békés építésben. A fórum támogatásáról biztosította az indokínai országok vezetőinek vientiane-i csúcstalálkozóján elfoga­dott határozatokat. Mint rámutattak, a térség problémáinak megoldásához rendkívül fontos az építő jellegű párbeszéd az indokínai országok és az ASEAN, a Délkelet-ázsiai Orszá­gok Szövetsége tagállamai között. A tanácskozás befejezése után nagygyűlést tartottak Phnom Penh­­ben. (TASZSZ) Nem csökken a feszültség Asszamban Vasárnap letette a hivatali esküt az északkelet-indiai állam, Asszam 13 tagú új kormánya. Vezetője kije­lentette, hogy elsőrendű feladatának a helyzet normalizálását tartja. A közelmúltban megtartott parlamenti választások alkalmával a helyi na­cionalista mozgalmak véres akciókat hajtottak végre a bevándorlóik ellen, hogy távol tartsák őket a szavazóur­náktól. A februári választásokat bojkottá­­ló asszami nacionalista csoportok az új kormányzat elleni tiltakozásul 24 órás sztrájkot hirdettek. A választá­sokon Indira Gandhi Nemzeti Kong­resszus pártja kétharmados többsé­get szerzett az állam parlamentjé­ben. A nacionalista és jobboldali pár­tok bojkottja miatt a részvételi arány igen alacsony volt. Az államban élő mintegy 5 millió bevándorló jelen­létét és szavazójogát ellenző naciona­lista vezetők kijelentették: továbbra is igyekeznek majd megzavarni az állam új kormánya tevékenységét. A legújabb, hivatalos helyi forrá­sokból származó adatok szerint az Asszam államban négy hete tartó terrorhullám következtében mintegy 200 ezer ember vált hajléktalanná. A szétrombolt házak számát 40 ezerre teszik. A halálos áldozatok száma meghaladja a 3500-at. Közben Gandhi miniszterelnök be­jelentette, hogy kormánya több val­lási jellegű engedményt tett a Pand­­zsáb államban élő szikh vallási kö­zösségnek. A szikhek „szent, városá­ban”, Amri­árban levő „Aranyszen­tély” közelében ezután nem szabad dohányt, húst és szeszes italt árulni. A szikheknek megengedik, hogy val­lási hovatartozásuk egyik jelképével, rövid tőrjükkel az oldalukon utaz­hassanak az indiai légitársaságok re­pülőgépein. Az egyik pandzsabi rá­dióállomást pedig utasították, hogy vegye föl programjába a szikhek szent himnuszait. Korábban Pand­­zsabban is feszült helyzet alakult ki szikh szélsőségesek követelései miatt. Egy részük szeparatista jelszavakat hangoztat, önálló állam megalapítá­sát akarja. (MTI) NÉHÁNY SORBAN Usztyinov marsall, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere hétfőn Moszkvában fo­gadta Dzsamszrangin Endon vezérez­redest, a Mongol Népköztársaság honvédelmi miniszterét. (MTI) Józef Czyrek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB PB tagja, a KB tit­kára, hétfőn Rómában Emilio Co­lombo olasz külügyminiszterrel tár­gyalt. A megbeszélésen a legfonto­sabb nemzetközi kérdéseket és a két­oldalú kapcsolatokat tekintették át. (PAP) Párizsban felhívás elfogadásával befejeződött a Korea békés egyesí­tésének előmozdításán munkálkodó nemzetközi konferencia. A részvevők támogatásukról biztosították a KNDK Korea békés egyesítéséért vívott har­cát. (MTI) Zaragozában vasárnap húszezres tömeg tüntetett követelvén, hogy számolják fel a város közelében levő amerikai légi támaszpontot. A balol­dali pártok, szakszervezetek és bé­keszervezetek közös felhívására ösz­­szegyűlt tüntetők népszavazást köve­teltek Spanyolország tervezett NATO- tagságáról is. (AFP) A moszkvai városi bíróságon hét­főn megkezdődött Valerij Szenderov államellenes tevékenységgel vádolt moszkvai lakos bűnügyének nyilvá­nos tárgyalása. A vádirat szerint Szenderov kapcsolatba lépett a Népi Munkaszövetség nevű külföldi fel­forgató szervezettel, és az onnan ka­pott ellenséges, felforgató tartalmú anyagokat terjesztette a Szovjetunió­ban, rágalmazó tartalmú iratokat szerkesztett, és ezeket külföldre jut­tatta. (MTI) Nkomo házi őrizetben Joshua Nkomo zimbabwei ellenzé­ki vezető közölte, hogy a rendőrség gyakorlatilag házi őrizetben tartja bulawayói lakásán. Hétfőn házkuta­tást tartottak nála, s kihallgatták csa­ládtagjait, barátait és házi személy­zetét. A város rendőrsége utasította, hogy minden esetben előzetesen je­lentse be telefonon a kapitányság­nak, ha el akar menni otthonról. Ez gyakorlatilag házi őrizetet jelent — mondta Nkomo. A hatóságok közölték, hogy vizs­gálatot indítottak Nkomo ellen „lá­zadás” és „valutacsempsészés” vádjá­val. Tíz napja elvették az útlevelét is. A lázadás vádját a múlt héten Mugabe miniszterelnök is hangoz­tatta, kijelentvén, hogy Nkomo a Dél-afrikai Köztársaság támogatásá­val a kormány megdöntésére tört. Nkomo a vádakat visszautasítván azt vetette Mugabe szemére, hogy rága­lomkampányt indított ellene. (MTI) NÉPSZABADSÁG 1983. március 1., kedd Izraeli—palesztin béketalálkozó Izraeli—palesztin találkozót szer­vezett vasárnap Londonban az izrae­li—palesztin békéért küzdő mozga­lom. A háromszáz részvevő között ott volt Úri Avneri, az izraeli parlament volt képviselője, és Isszam Szartavi, a Palesztinai Nemzeti Tanács, a száműzetésben levő palesztin parla­ment tagja. • Uri Avneri az egybegyűltek előtt kijelentette, hogy az ilyen jellegű ta­lálkozók és a problémák együttes megvitatása egy hosszú folyamat el­­ső szakasza. Ez a folyamat elvezet­het az olyan béke megteremtéséhez, amikor a palesztinok saját államuk­ban élhetnek és ők maguk dönthet­nek sorsuk alakításáról, Izrael szá­mára pedig lehetővé teszi a lakos­ság érdekeivel összhangban levő tár­sadalom megteremtését. Isszam Szartavi az izraeli—palesz­tin konfliktust olyan háborúnak mi­nősítette, „amelyet nem lehet meg­nyerni”. Hozzáfűzte, hogy a kölcsö­nös megsemmisítés egyedüli alterna­tívája a két nép közötti béke megte­remtése. Az izraeli—palesztin békéért küz­dő mozgalom eddig Párizsban és Brüsszelben szervezett a londonihoz, hasonló találkozókat. Az első, nem nyilvános palesztin—izraeli kapcso­latfelvétel 1976-ban, Párizsban zaj­lott le. (AFP) Uri Avneri és Isszam Szartavi. Angolai—dél-afrikai tárgyalások Eredménytelenül végződött a feb­ruár 23-án a Zöld-foki-szigetek fővá­rosában megtartott angolai—dél-af­rikai tárgyalások második fordulója — közölte Luandában megtartott saj­tóértekezletén Manuel Alexandre Duarte Rodrigues angolai belügymi­niszter, az angolai küldöttség vezető­je. Az Angop angolai hírügynökség Rodriguesre hivatkozva közölte: a tárgyalások fő témája az Angola el­len irányuló dél-afrikai katonai ak­ciók megszüntetése, a dél-afrikai csapatok Namíbiából való kivonását sürgető ENSZ-határozat teljesítése, illetve a januári első fordulóban er­ről elhangzott javaslatok részletes megvitatása lett volna. Mint azonban kiderült, a Dél-afri­kai Köztársaság csak az angolai ál­láspont kipuhatolására törekedett, s február 23-án már csak alacsony szintű delegációt küldött. A megbe­szélés mindössze két órán át tartott. Angola mindennek ellenére kész fel­újítani a tárgyalásokat — mondta a belügyminiszter. Rodrigues ugyanakkor hangsúlyoz­ta, hogy országa a jövőben is támo­gatni fogja a namíbiai nép törvényes képviselőjét, a Délnyugat-afrikai Né­pi Szervezetet (SWAPO), és nem kí­vánja helyettesíteni azt a tárgyalá­sokon. (MTI) • •Ötven amerikai állam kormányzója a hadikiadások növelése ellen ( WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Az Egyesült Államok ötven szövet­ségi államának kormányzója a hét végén befejeződött tanácskozásán ha­tározatot hozott a hadikiadások fé­kevesztett növelése ellen. A kor­mányzók, akik választási szempont­ból is komoly politikai tényezőt je­lentenek, azt indítványozzák, hogy csökkentsék mintegy felére a hadi­kiadások növelésének ütemét ahhoz képest, amit a kormány javasol. A kormányzók egyszersmind figyel­meztettek: súlyos társadalmi veszé­lyekkel járhat a szociális kiadások­nak a Fehér Ház által tervezett to­vábbi megnyirbálása. Érdemi fegyverzetkorlátozási erő­feszítések mellett foglalt állást Wa­shingtonban az amerikai hírszerzés két volt vezetője, Noel Gaylor nyu­galmazott tengernagy, aki az elekt­­ronikus hírszerzést irányító NSA igazgatója volt, és Hobby Inman nyu­galmazott tengernagy, aki az NSA igazgatója, majd a legutóbbi időkig a CIA igazgatójának első helyettese volt. Gaylor admirális kijelentette: amerikai részről soha nem szereztek adatot arra vonatkozóan, hogy a Szovjetunió támadásra készülne az Egyesült Államok ellen, s mivel a Szovjetunió kész átfogó leszerelési megállapodásokra, ezért most Wa­shingtonon a konstruktív lépés sora. V. P. Arbatov nyilatkozata a L'Unitában a nukleáris fegyverzetek korlátozásáról A Szovjetunió nem tartja kielégí­tőnek az úgynevezett közbülső meg­oldást, amelyet nyugat-európai kor­mánykörökben az utóbbi időben ve­tettek fel, a nukleáris fegyverzetek korlátozásáról folyó szájez—ameri­kai tárgyalások előmozdítására hi­vatkozva — mondta Georgij Arbatov, a moszkvai Egyesült Államok és Kanada Kutató Intézet igazgatója a L’Unitá vasárnapi számában megje­lent nyilatkozatában. Arbatov megállapította: Jurij And­­ropov, az SZKP főtitkára decem­ber 21-i javaslatából egyértelműen kitűnt, hogy a Szovjetunió kész az európai fegyverrendszerek teljes vagy részleges csökkentésére az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvei alapján. A „közbülső megol­dás” ezt az elvet oly módon sértené meg, hogy miközben a Szovjetunió csökkentené, az Egyesült Államok növelhetné nukleáris fegyverzetét, és ráadásul újabb típusokat állíthatna rendszerbe. Arra a kérdésre, hogy belátható időn belül létrejöhet-e az Andropov —Reagan találkozó, Arbatov azt vá­laszolta, hogy ez csak abban az eset­ben lehetséges, ha lehetőség nyílnék ott érdemi döntésekre. Az amerikai vezetők beszédeiből azonban pilla­natnyilag arra lehet következtetni, hogy még mindig nem döntötték el: egyáltalán kezdjenek-e valamit a Szovjetunióval, „vagy előbb megkí­séreljék rendszerének, ideológiájá­nak és politikájának megváltoztatá­sára kényszeríteni” — mondta a szovjet politikus. A robbanótöltetek számát illető ál­lítólagos szovjet előny cáfolataként Arbatov elmondta, hogy Franciaor­szág és Nagy-Britannia rakétáin már most is mintegy 300 robbanófej van rendszerbe állítva, a két ország azonban, programja szerint, két év múlva már 600 robbanótöltet birto­kában lesz. Ez a mennyiség 1990-ig további hatszázzal növekszik, tehát 1200 lesz. Viszont a Szovjetuniónak 162 közepes hatótávolságú rakétája van rendszerbe állítva, egyen­ként három robbanótöltettel. A Szovjetunió kész ezek számának csökkentéséről tárgyalni, mint ahogy nem zárkózik el más kérdések meg­vitatása elől sem — jelentette ki Georgij Arbatov az OKP lapjának adott nyilatkozatában. (MTI) Reagan újabb katonai segélyt kér a salvadori katonai juntának Reagan elnök hétfőn újabb hatvan­­millió dollárt kért az amerikai kong­resszustól a salvadori hadsereg szá­mára, fegyver, lőszer és helikopter­pótalkatrészek beszerzésére. Reagan a kongresszus vezetőit, köztük a sze­nátus és a képviselőház külügyi bi­zottságának tagjait fogadta a Fehér Házban, hogy meggyőzze őket a sal­vadori rezsim támogatásának szük­ségességéről. Reagan elnök a megbeszélésen kö­zölte­­még, hogy fontolóra veszi a Sal­vadorban levő amerikai katonai ta­nácsadók számának növelését. A kongresszus által engedélyezett 55 főhöz Weinberger amerikai hadügy­miniszter egy korábbi kijelentése szerint újabb tíz-húsz amerikai ta­nácsadó csatlakozna. A fehér házi megbeszélésen az el­nök arra is utalt, hogy felülvizsgál­ják az amerikai tanácsadók feladat­körét. Eddig a kongresszus nem en­gedte, hogy az amerikaiak megköze­lítsék a kormánycsapatok és a bal­oldal közötti harcok színhelyét. Salvador az idén már kapott 26 millió dollár katonai segélyt, de a kormány először 63 milliót kért, s azt nem kapta meg. A kongresszusban növekvő ellenszenvvel figyelik a Fe­­hér Ház próbálkozásait, hogy leplez­ze a valóságos salvadori helyzetet, és folytassa a jobboldali terrorrendszer támogatását. Az elnök ennek ellené­re most „sürgős kéréssel” fordult a törvényhozáshoz 60 millió dollár gyorssegély kiutalására. Ha­ Reagan meggyőző képessége nem vezetne eredményre, az elnöknek „különleges keret” is rendelkezésére áll, ahonnan a pénzt kongresszusi jóváhagyás nél­kül átutalhatja. Miközben az elnök alkudozik, a sal­vadori katonai juntának nyújtandó további amerikai segítségről tárgyalt San Salvadorban két amerikai repub­likánus képviselő: James Sensen­­brenner és William Dannemeyer. Mint az EFE spanyol hírügynökség jelentette: a képviselők José Guiller­­mo García tábornokkal, a salvadori hadügyminiszterrel a dél-amerikai ország belső helyzetéről tárgyaltak, és biztosították őt. Washington tovább­ra is mindennemű katonai és gazda­sági­ segítséget megad a katonai kor­mányzat számára. A hadügyminiszter másrészről kénytelen volt elismerni az EFE hír­­ügynökség tudósítójának, hogy a had­színtéren a kezdeményezés a Fara­­bundo Marti Nemzeti Felszabadítási Mozgalom fegyvereseinek kezében van.* A salvadori Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front és a Forradalmi Demokratikus Front kép­viselői hétfőn Mexikóvárosban beje­lentették, hogy a felkelők tűzszüne­tet tartanak 11. János Pál pápa sal­vadori látogatása idején. A pápát március 6-án várják a közép-ameri­kai országba. (MTI) Az SPD visszautasítja a Vogel-ellenes kampányt ( BONNI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Helmut Kohl hétfőn a kancellári hivatalban fogadta a munkáltatók szövetségének és a szakszervezetek­nek a képviselőit, hogy megbeszélést folytasson velük a munkanélküliség­ről. A szakszervezetek képviselői ele­inte vonakodtak részt venni az ösz­­szejövetelen, a fémmunkások képvi­selői egyenesen „választási manőver­nek” minősítették a kancellár kezde­ményezését, egyben mától kezdve fi­gyelmeztető sztrájkra szólítottak fel. Hermann Raupe, a vegyipari szak­­szervezet elnöke, akit ugyancsak meghívtak, levélben mondta le rész­­­vételét, arra való hivatkozással: „Senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy olyan fontos problémáról, mint a 2,5 milliós munkanélküliség, másfél óra alatt érdemi tárgyalást lehet folytatni.” Ez is arról tanúskodik: a válasz­tási harc hevében nem mindig kel­lően átgondolt akciók néha csak órá­kig bírják ki a valósággal való szem­besítést. Erre a sorsra jutott a Bild am Sonntagnak, a Springer konszern bulvárlapjának Hans-Jochen Vogel­­ellenes vasárnapi akciója is. A lap a­ választási küzdelemben feljövőben levő szociáldemokrata párt mind na­gyobb szimpátiának örvendő kancel­lárjelöltjét próbálta övön aluli üté­sekkel harcképtelenné tenni, vagy legalábbis győzelmi esélyeit csökken­teni. Azt állította, hogy Vogel „1941- ben a Hitlerjugend vezetésében Göb­­bels propagandaminisztériumának meghosszabbított kezeként műkö­dött”. A Bild am Sonntag szerint az információ dr. Ernst Holler állator­vostól, a CSU egyik községi szerve­zetének vezetőjétől származik, aki a Vogel-ellenes vádakat — hogy is le­hetne másként — a CSU választási gyűlésén, Hans Graf Huyn CSU-par­­lamenti képviselő jelenlétében adta elő, majd a lap az ügyet kiszínezve tálalta, aminek a jelek szerint jogi következményei is lesznek. A Népszabadság tudósítójának kér­déseire válaszolva az SPD szóvivője hétfőn kijelentette: aligha véletlen, hogy egy héttel a szavazás előtt akarnak náci múltat akasztani Hans- Jochen Vogel nyakába. Miként az sem, hogy mindez a CSU egyik vá­lasztási rendezvényén, egy CSU-kép­­viselő jelenlétében történt. Hétfő esti választási beszédében Helmut Kohl kancellár elhatárolta magát és párt­ját, a CDU-t a rágalmazó hadjárattól. Egy további kérdésre válaszolva az SPD szóvivője kijelentette: Hans- Jochen Vogel megtette a szükséges lépéseket az ellene irányuló rágal­mazó akció részvevőinek, köztük a CSU-tisztségviselő állatorvos, a Bild am Sonntag főszerkesztője és a Sprin­ger konszern bírói úton történő fe­lelősségre vonására. A Bild am Sonn­­tagot pedig felszólította, hogy közöl­je az általa rendelkezésükre bocsá­tott helyreigazítást. Kanyó András ítélet a terroristák genovai perében ( RÓMAI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) A genovai bíróság huszonnyolc órás zárt tanácskozás után ítéletet hozott a Vitres Brigádok genovai osz­lopa terroristáinak perében. A vád­lottak közül tizet életfogytig, négyet pedig héttől huszonnyolc évig terje­dő börtönbüntetésre ítéltek. Huszon­nyolc évet kapott Vincenzo Guagliar­­do, aki 1979 januárjában részt vett az Italo Sider kommunista munkásá­nak, Guido Rossának a meggyilkolá­sában, amiért a gyárban leleplezte a terroristákat. A felmentett vádlottak között van Patricio Peci, aki mint tetteit meg­bánt terrorista, számottevő segítsé­get nyújtott a Vörös Brigádok oszlo­pai felszámolásához. Pecinek ugyan még más tetteiért is felelnie kell, de valamennyi illetékes bíróság egyet­ért szabadon bocsátásával. F. J.

Next