Népszabadság, 1983. március (41. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-12 / 60. szám

1983. március 12., szombat NÉPSZABADSÁG Energetikai tárgyalások Ausztriával Kapolyi László ipari államtitkár pénteken Sopronban megbeszélést folytatott Theodor Keryvel, az Oszt­rák Köztársaság burgenlandi tarto­mányának főnökével a magyar— osztrák energetikai együttműködés időszerű témáiról. A tárgyaláson részt vettek a Vas megyei tanács és a Győr-Sopron megyei tanács vezetői is. (MTI) *Új szénmező Feke­te­völgyön A Borsodi Szénbányák feketevölgyi bányaüzemében tegnap új szénmező­ben kialakított frontfejtésen kezdték meg az üzemszerű termelést. A nagy termelékenységű, gépesített munka­helyről naponta csaknem 1200 tonna szén kerül felszínre. A termelés to­vábbi fokozására most kezdték meg egy másik frontfejtésre a biztosító­­berendezések és a fejtőgépek szere­lését. A tervek szerint ezen a mun­kahelyen is még ebben a hónapban megkezdik a termelést, innen napi 1500—1700 tonna szén kerül majd a felszínre. Az új munkahelyek kialakítása azért is szükséges, mert a múlt év áprilisában iszapbetörés öntötte el a feketevölgyi bányaüzem két frontfej­tését, s több hónapon át ömlött a víz­zel kevert agyagos homok a föld alat­ti bányaüregbe. Ez nemcsak a mun­kahelyeket, hanem a víztelenítő és elektromos berendezéseket is műkö­désképtelenné tette. Először ezeket kellett kiépíteni, hogy megkezdhes­sék a beáramlott hordalék kiürítését; a munka során több mint 50 ezer köbméter vizet és csaknem azonos mennyiségű homokos iszapot távo­lítottak el. (MTI) Lakásszövetkezetek Fejér megyében Az elmúlt tíz év alatt több mint 20 millió forint megtakarítást eredmé­nyezett Fejér megyében, hogy a 33 lakásszövetkezet többsége önerőből, saját karbantartó egységgel, gond­noksággal végezte a lakóépületek fel­újítását. A megyében épült 15 ezer szövetkezeti lakás háromnegyed ré­szét szervezett módon gondozzák. A szövetkezetek évente átlagosan 12 millió forintot fordítanak fenntartás­ra, és eddig 50 millió forintot tarta­lékoltak épületfelújításra. Gondot okoz, hogy hiányoznak a panelos magas házak általános tata­­rozási, felújítási technológiái és a szövetkezeti házak tatarozását elvál­laló építőipari szervezetek. A Fejér megyei lakásszövetkezetek kilenc ön­elszámoló karbantartó társulása — bár ellátja a lakóházak karbantartá­sát, sőt a lakások belső szakipari ja­vításait is — a tízszintes magas házak teljes felújítására nem vállalkozhat. Élelmiszer-ipari tanácskozás Március 20-án zárul le a jelentke­zés arra a kétnapos tanácskozásra, melyet a Szervezési és Vezetési Tu­dományos Társaság rendez a mező­­gazdasági nagyüzemek, az élelmi­szer-feldolgozó üzemek, belkereske­delmi és külkereskedelmi vállalatok, a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termelést kiszolgáló ipari üzemek ve­zetői számára Szolnokon, április 20-án és 21-én. A konferencián az élelmiszer-termelés, az élelmiszer-ke­reskedelem és a kapcsolódó iparágak közötti együttműködés lehetőségét vitatják meg. Automata gépek a Soproni Ruhagyárban ötvenmillió forintért korszerűsí­tették a termelés feltételeit a Sopro­ni Ruhagyárban. Az összeg zömét gépek vásárlására költötték, száznál több NDK-gyártmányú varrógépet, és negyven, egy-egy műveletre, pél­dául a ruha ujjának vagy a cipzár­nak a bevarrására alkalmas automa­tát állítottak munkába. A technoló­giai fejlesztéssel egy időben javítot­ták a munkakörülményeket: a vasa­lótermet légkondicionálták, a zsúfolt szabászatot megnagyobbították, s a nehéz fizikai munka megkönnyítésé­re mindkét üzemrészben gépesítették a rakodást, szállítást. A beruházás az év elején fejező­dött be. Az új gépeken szebb kivite­lű, igényesebb megjelenésű öltözékek készülnek, amelyek iránt a külföldi piacokon is nő az érdeklődés; újabb NSZK-beli és osztrák vevők rendel­tek blúzokat, szoknyákat, tavaszi­nyári ruhákat a soproniaktól. A fej­lesztésre felvett hitelt várhatóan az év végéig visszafizeti a gyár. (MTI) Ezen a héten megduplázódott az influenzában megbetegedet­tek száma, Budapesten már eléri a 100 ezret. A járvány eddig a legkevesebb embert Vas megyé­ben érte utol, Hajdú megyében egy hét alatt, a budapestihez ha­sonlóan, kétszer annyi ember be­tegedett meg. Heves megyében 60 százalékkal emelkedett egy hét alatt a betegek száma. Meg­nyugtató - és ez országos ta­pasztalat -, hogy viszonylag könnyű lefolyású a betegség, és eddig az influenzában megbete­gedetteknek mindössze 3,8 szá­zalékánál léptek fel szövődmé­nyek: légcsőhurut, mellhártya- és tüdőgyulladás. Súlyosabb szö­vődmény idáig mindössze a szö­vődményes betegségekben szen­vedők 0,4 százalékánál fordult elő, és így az összes betegnek mindössze 0,3 százaléka került eddig kórházakba. Hétköznap éjszaka a főváros „szu­perügyeletén”. Ennek két szobájá­ból kapcsolatot lehet tartani Buda­pest valamennyi körzeti ügyeletével és a várost járó ügyeleti gépkocsik­kal. Rendelkezésre áll­hat közvetlen telefonvonal és a rádiótelefon. Pedig ez nem is a mentőszolgálat. — Hatvan gépkocsival, 21 felnőtt és 5 gyermekügyelettel vagyunk ösz­­szeköttetésben — mondja Fábián Gyöngyi, aki ezen az éjszakán ül a rádiótelefon, a telefonkészülékek előtt. — Mi a kerületi ügyeletektől vesszük át a címeket, és a mozgás­ban levő gépkocsiknak közvetítjük URH-n. Ez gyorsítja az ügyeletes or­vosok munkáját, nem kell bevárniuk, amíg több cím összegyűlik a kerületi ügyeletén, hanem azonnal továbbin­dulhatnak, időveszteség nélkül. A rádiótelefon kijelzőjén pirosan villognak a számok, egymás után jelentkeznek be az ügyeletesek: „A csepeli városközpontban vagyok, ha van ezen a környéken cím, válla­lom.” Fábián Gyöngyi máris diktál­ja a címet. A válasz: „Köszönöm, vettem, elindultunk.” Dr. Pélyi Balázs ma az ügyelet főorvosa. Vele indulunk ellenőrző körútra a budapesti éjszakában. A fővárosi tanács egészségügyi főosz­tályát képviseli most a főorvos. Min­denütt jelen van, hiszen akár a gép­kocsiban, akár a Bajcsy-Zsilinszky út—Markó utca sarkán, az ügyelet székhelyén URH-n, telefonon utol­érhető. Ő intézkedik ott, ahol el­akadnak. Tőle kérdezik most, a zár­lat miatt, melyik kórházba szállít­sák a vakbélgyanús beteget, hová irányítsák azt a fiatalembert, akit leütöttek, s valószínűleg agyrázkó­dást szenvedett, őt kérik konzílium­hoz a komplikáltabb eseteknél is az úton lévő ügyeletes orvosok. Már az autóban mondja el dr. Pé­lyi Balázs, miként alakult az elmúlt héten az ügyelet forgalma. A leg­erősebb nap szombaton volt, amikor összesen 427 hívás érkezett. Vasár­nap csökkent, és már „csak” 380 al­kalommal kértek segítséget. Most mintha csitulna a forgalom, mert es­te fél 11-kor „még csak” a negyvene­dik hívásnál tartanak a központi ügyeleten. — Egy átlagos téli napon 25—30 esetben fordulnak hozzánk — mond­ja a főorvos. — Most sokszorosára emelkedett a hívások száma, bár úgy tűnik, mintha a kiugró, több százas hívásokhoz viszonyítva ismét csök­kennének az éjszakai jelentkezések. A Jáhn Ferenc Kórház-Rendelőin­tézet ügyelete ki van világítva. A te­lefonok előtt Kiss Pálné és Balogh Mária. — Hozzánk tartozik a XVIII. és a XX. kerület. Ügyeletes orvosaink most úton vannak. Eddig 9 felnőtt- és három gyermekhívást vettünk, szerencsére ma kisebb a forgalom — teszi hozzá nagy sóhajjal Kiss Pálné. — Lehet, hogy túl vagyunk az influenza nagy rohamán? A befutó gyermekügyeleti gépko­csiból kiszálló dr. Valentovics Júliá­nak is hasonlóak a tapasztalatai. A doktornő fáradt. Elmondja, hogy reggel 8 óráig lesz itt a kerületi ügyeletén, és nyomban megy a sorok­sári Táncsics Mihály utcai rende­lőintézetbe dolgozni. — Megsokasodott a munkánk — mondja a doktornő. — De járvány idején ezen nincs mit csodálkozni. Érthetően ijedtek a szülők, amikor a pár hónapos gyerek láza hirtelen magasra ugrik. Sajnos az a tapasz­talatunk, hogy nincs elég lélekjelen­létük, nem tudják, hogyan enyhít­hetik a kicsik fájdalmait. Nem hasz­nálják a langyos vizes borogatást, a hűtőfürdőt a láz csillapítására. — Mi a tapasztalata a nappali ren­deléseken ? — Elég sok gyerek influenzás, és a mi körzetünkben most bárányhim­lő is van. Elhúzódó, nehezen gyó­gyuló a gyerekeknél ez a mostani influenza, többen már másodszor is visszaestek. Dr. Radinszky József, a Jáhn Fe­renc Kórház főigazgató főorvosa a következőket mondja: — Teljesen el­különítve szerveztünk a Baba utcai krónikus-belgyógyászati osztályun­kon influenzarészleget. Itt 120 ágy áll rendelkezésre. Eddig 68 beteg ke­rült az osztályra. Viszonylag sok a szövődmény a kórházakba be­utaltaknál. Főként tüdőgyulladás­sal találkozunk. Ami különösen ne­hezíti a dolgunkat, a négyszáz nővér és a kétszáz orvos közül 95 van inf­luenzával betegállományban. Gon­doskodnunk kellett a körzeti orvosi hálózat megerősítéséről és az inf­luenzaosztály jó ellátásáról is, ezért a különböző osztályokról több szak­orvost átvezényeltünk. A János Kórház éjszakai ügyeleti naplójában éjjel fél tizenkettőig még öt hívást rögzítettek. Itt is úgy lát­ják, mintha az előző napokhoz vi­szonyítva csökkent volna a megbe­tegedések száma. Dr. Csete Ildikó, a járóbeteg-ellá­tást irányító főigazgató-helyettes el­mondta, hogy 9 osztályon, 5 bel­gyógyászati és 4 tüdőosztályon jelöl­tek ki influenzás betegek számára külön női és férfiszobákat, összesen 120 ágyat. Hétfő óta 62 beteget vet­tek fel, tízet súlyosabb szövődmény­nyel, tüdőgyulladással. Az ő tapasz­talataik szerint főként az idősebb, gyenge fizikai állapotú embereket viseli meg leginkább a megbetege­dés. Itt is az a tapasztalat, hogy az egészségügyi dolgozókat az 1979-es járványnál jobban sújtja az influen­za. Mint a főigazgató-helyettes asz­­szony elmondta, a harminc körzeti nővér közül 15, a körzeti orvosok kö­zül pedig három betegedett meg. Pe­dig a járóbetegek száma körülbelül a négyszerese az átlagosnak a kör­zeti orvosi rendelőkben. Ezért itt is kisebb átszervezéseket hajtottak vég­re, megerősítették az ügyeleti és a körzeti orvosi szolgálatot is. S hogyan alakul a patikákban a forgalom? Dr. Váradi József, a Fővárosi Gyógyszertári Központ igazgatója el­mondta, hogy hatszor-nyolcszor any­­nyi lázcsillapítót, Chinacisalt vásá­roltak az elmúlt héten naponta a fővárosban, mint amennyit a jár­ványmentes téli napokon. — A szükséges gyógyszerekből, lázcsillapítókból, Kalmopyrinből, Chi­nacisalból, Tetránból és C-vitamin­­ból megfelelő mennyiség van a gyógyszertárakban — közli dr. Vá­radi József.­­ A gyógyszergyárak megértették, itt az influenzajár­vány, és naponta folyamatosan szál­lítanak. Budapesten megerősítették a gyógy­szertári ügyeleteket. Szombaton 44 nagy forgalmú patika tart ügyeleti­ szolgálatban nyitott ajtók mellett nyitva, vasárnap pedig 34. Dr. Varga Árpád, Budapest főor­vosa az influenzahelyzetről a követ­kezőket mondja: — Eddig a fővá­rosban mintegy 100 ezren betegedtek meg influenzában, közülük 320-at kellett kórházba szállítani. Vala­mennyi integrált kórház-rendelőin­tézet megszervezte a speciális osztá­lyokat, ahol elkülönítve gyógyítják a súlyosabb betegeket. A mi tapaszta­lataink szerint a fővárosban egy szá­zalék alatt van a szövődményes ese­tek aránya. Változatlanul a tüdő­­gyulladás a legjellemzőbb. Ami szá­munkra jelentős nehézséget okoz: az egészségügyi dolgozók között so­kan szintén influenzásak. A járvány közepén tartunk, s ha szükséges, újabb osztályokat nyitunk a rászoru­lóknak. A kórházi látogatási tilal­mat csak akkor oldhatjuk fel, ha­­szórványossá válnak az újabb meg­betegedések. Dr. Dömök István, az Országos Közegészségügyi Intézet főosztályve­zető főorvosa a következő tájékozta­tást adta: " Országszerte jellemző, hogy az influenzában megbetegedet­tek többsége 14 éven aluli. A mos­tani influenza, amelyet a nálunk már ismerős B és az A vírus H3N2 altí­­­pusának Texas 1/77, illetve Bang­kok 1/79 variánsa okoz az esetek többségében, már előfordult hazánk­ban, s így remélhetően a lakosság jelentős részének szervezetében ki­alakult ellenállás ezzel a vírussal szemben. Ezért többnyire enyhe le­folyású a betegség. Nagyon ritka a súlyos szövődmény, arcüreg-, közép­fülgyulladás, bélhurut vagy ideg­­rendszeri megbetegedés. A járvány­ügyi helyzet napról napra változik — reméljük, a felszálló ágból hama­rosan kijutunk. Dr. Vass Ádám, az Egészségügyi Minisztérium járványügyi osztályá­nak vezetője a pillanatnyi helyzet­ről a következőkben tájékoztatott: " Hétről hétre most már ponto­san kapják a megyéktől a megbete­gedésekről szóló jelentéseket. Feb­ruár 27-e és március 5-e között or­szágszerte több mint 371 ezer inf­luenzást jelentettek az orvosok. Az eddigi virológiai vizsgálatok azt jelzik, hogy az A vírus minden életkorban, a B vírus pedig főként a gyermekeknél okoz megbetegedést. Az országos adatok szerint száz la­kosra 3,5 megbetegedés jut átlago­san. Ennél nagyobb arányú a megbe­tegedés Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szat­­már, Szolnok és Heves megyében. A betegek 3,8 százalékánál észleltek szövőd­ményeket. A szövődmények fele hörghurut, 15—16 százaléka mellhártya-, tüdőgyulladás. Valamennyi megyében — a jár­ványtól eddig még kevéssé érintett Vas megye kivételével — megszer­vezték az elkülönített influenzaosz­tályokat, és elrendelték a betegláto-­­ gatási tilalmat. Megerősítették min­den megyében a járóbeteg-ellátást, az orvosi ügyeleteket. Gondoskodtak arról is, hogy a gyógyszertárakban a szükséges lázcsillapítókból és anti-­­­biotikumokból folyamatos legyen, a megnövekedett igényeikhez igazodjék az utánpótlás. Az Egészségügyi Mi­nisztérium, mint dr. Vass Ádám hangsúlyozta, felhívja a megyei ta­nácsok egészségügyi osztályainak fi­gyelmét a járvánnyal kapcsolatos in­tézkedések folyamatos végrehajtásá­ra a zavartalan betegellátás érdeké­ben. Egyébként a változó helyzettől függően a minisztérium rendszeres tájékoztatást ad a járvány alakulá­sáról. Dolecskó Kornélia Roham az influenza ellen Dr. Valentovics Júlia indul, várják az aggódó szülők, a beteg gyerekek. A „tettes” 300 ezerszeres nagyításban. Fábián Gyöngyi adja tovább a címeket. Folyamatos a gyógyszerellátás. Megnőtt a patikák forgalma. BOROS JENŐ FELVÉTELEI 9

Next