Népszabadság, 1983. április (41. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-20 / 92. szám
KÖZGAZDASÁG Agrárháború a Közös Piac és az USA között Amikor mostanában egyre gyakrabban ül össze Brüszszelben az USA és az EGK képviselőiből alakult „válságmunkacsoport”, a már hosszú ideje dúló, de négy évvel ezelőtt, a „Tokió-forduló” alatti GATT-tárgyalások keretében látszólag félretett agrárháborúnak a folytatását kellene megakadályoznia, amire 1982 decemberében egy „morális” megállapodással kísérletet is tettek, mint kiderült, nem sok sikerrel. Eltérő fejlődési utak Mi is ez az agrárháború? A probléma gyökereit az agrárfejlődés eltérő vonásaiban kell keresni. Röviden: a mezőgazdaság tőkés fejlődésének amerikai útja jobban megfelel az árutermelő mezőgazdaság feltételeinek, mint a Nyugat-Európában leginkább elterjedt „porosz utas” fejlődés. Az amerikai mezőgazdaság eredményesebbnek bizonyult az olcsóbb, nagy tömegű mezőgazdasági árutermelésben, mint a nyugat-európai. Ennek nem utolsósorban az a magyarázata, hogy a korszerű technika fejlődésére a nagyobb méretű farmok jobb keretet és lehetőséget teremtettek, s ilyen viszonyok között jobban lehetett optimalizálni a termelési tényezőket, és a legtöbb terméknél ezért az önköltség — így az ár is — kedvezőbb a nyugat-európai országokénál. Természetesen az amerikai mezőgazdaság sem tudná tartani árpozícióit a különböző állami támogatási formák nélkül. Az USA mezőgazdasági kormányzata farmerei részére garantálja az intervenciós árat a tejre, gyapjúra, búzára, kukoricára, gyapotra, rizsre, szójababra, cukorra és a földimogyoróra. A konkrét ártámogatások közül elég azt a 100 ezer tonna vajat említeni, amelyet az amerikai árszint 69%-áért értékesítettek 1982-ben. A Közös Piac létrejöttének — az önellátás egy adott országcsoporton belüli megteremtésén túl — többek között egyik kimondatlan célja az olcsóbb amerikai mezőgazdasági terméktömeg nyugat-európai piacokra való eljutásának megakadályozása, s ezzel a saját agrárszektor tönkretételének meggátlása volt. Amíg a második világháború utáni fejlődés első szakaszában, 1945—1960 között a Marshall-terv segítette a nyugati országok, ezen belül a mezőgazdaság talpra állítását, és az önellátás megteremtése volt a cél, az Egyesült Államoknak a konkurenciától nem kellett tartania. A második periódusban — 1960—1975 között — az 1958-ban létrejött Közös Piac, majd az EFTA megalakulása már előrevetítette a versenytársak jelentkezését. Az ilyen tömbösített nyugati agrárfejlődést — bár nem volt ínyére az Egyesült Államoknak — elsősorban a politikai partner megszerzése érdekében nem ellenezte. A Közös Piac agrárpolitikáját, annak ár- és piacpolitikai eszközeivel együtt az USA végül is elfogadta, és a GATT is jóváhagyta. Az Egyesült Államok nyilván úgy ítélte meg, hogy egy közös agrárpolitika, minden kellemetlenkedése ellenére, még elfogadható ár egy megbízható, szövetséges Nyugat-Európáért. Emellett az USA tisztában volt vele, hogy az az 1955-ös GATT- jóváhagyás, amely mennyiségi importkorlátozási jogát több mezőgazdasági termékre (tejtermékek, cukor, gyapot, földimogyoró) tudomásul vette, számára is hosszú évekre belső védelmet biztosít. A harmadik szakaszban — amely 1975 óta tart — a gazdasági válság egyértelműen felszínre hozta az agrárellentéteket is, olyan, egyébként jól ismert vitás ügyek mellett, mint az acélexport, a Szovjetunióval kötött gázegyezmény, majd a gázcsőüzlet. Azóta,hogy a republikánusok 1981 januárjában átvették a politikai vezető szerepet az Egyesült Államokban, a transzatlanti dialógus problématelibbé, helyenként ingerültté vált. A Közös Piac mezőgazdasági politikája a nem tagországokból jelentkező termékkínálat ellen erős vám- (lefölözési) rendszerrel védi saját mezőgazdasági termelőit. Az USA hosszú ideje sérelmezi, hogy a kisebb költséggel megtermelt agrártermékeinek jó része, különösen a kukorica és a búza, nem juthat be a közöspiaci országokba akadálytalanul, akkor sem, ha a közöspiaci gabonatermelők egyik-másik tagországban megközelítően a duplájáért állítják elő azokat. Az Egyesült Államokban a tiltakozás hullámai akkor szöktek magasra, amikor a mezőgazdaságban számottevő exportfölöslegek mutatkoztak, illetve a fölöslegek levezetéséhez az egyszerűbb piacszabályozási formák (például az önraktározás ösztönzése) már nem bizonyultak elégségeseknek. A Közös Piac és az USA egymásnak legfontosabb kereskedelmi partnerei. 1982- ben a Közös Piac teljes importjának 16%-a származott az USA-ból, és a közös piaci exportnak 13%-át az USA vette föl. Az Egyesült Államoknak a Közös Piaccal szemben abszolút értékben jelentős, 1981- ben 17,1, 1982-ben 11 milliárd dollár kereskedelmi aktívuma volt. Ennek a többletnek közel 70%-a a mezőgazdasági cikkek kereskedelméből származott. A Közös Piac illetékesei úgy vélik, hogy a közösség ily módon hozzájárult az USA állandóan negatív külkereskedelmi mérlegének (évi 25 —30 milliárd dollár) némi javításához. A Közös Piac az Egyesült Államok legfontosabb exportfelvevője mezőgazdasági cikkekből. 1981-ben a közösség az amerikai mezőgazdasági export 21%-át, 1982-ben 19,5%-át vette át, elsősorban kukorica, szója, kukorica-glutin, búza és dohány formájában. Protekcionizmus itt is, ott is A Közös Piacból az Egyesült Államokba irányuló mezőgazdasági export viszont alárendelt jelentőségű. A legfontosabb cikkek a bor, a sör és a dobozolt húskészítmények. Különösen az előbbi két cikkre érzékeny a közöspiaci export, tekintve, hogy az USA-ban újabban ezekre is erős importkorlátozás van érvényben. Az elmúlt években a kölcsönös agrárkereskedelmi arányokban jelentős eltolódás következett be. 1980-ban pl. a Közös Piac USA-ból importált agrártermékeinek értéke 10, a Közös Piac exportja viszont csak 2,7 milliárd dollár volt. Napjainkban körülbelül ugyanez az arány, azaz az Egyesült Államoknak a Közös Piac országaiba irányuló mezőgazdasági exportja négy-ötszörösen több, mint ellenirányban. Különösen figyelemre méltó az USA exportjának növekedése, amelyet például az utolsó tizenkét évben évente kétszámjegyű százalék mutat. Az Egyesült Államok számára jelentős térnyerést biztosított a Közös Piacban, hogy a takarmányok exportjára — a kukorica kivételével — az EGK nem alkalmazott vámokat. Új helyzetet teremtett az úgynevezett takarmányhelyettesítők exportja. A Közös Piacba ezek a helyettesítők (kukorica-glutin, tápiókaliszt stb.) ugyancsak vámmentesen jutottak be, és hivatalos vélemények szerint az EGK-ban tartósan létrejött tejtúltermelés éppen ezeknek a következménye volt. A Közös Piac arra törekszik, hogy a túltermelést a közösségen belül az importtakarmányok kivételezés nélküli vámkorlátozásával is akadályozza. Az USA viszont — figyelembe véve egyre növekvő készleteit — növelni kívánja takarmányexportját, ezért különösen sérelmes számára a közöspiaci mezőgazdasági rendtartás. Az amerikai mezőgazdaság irányítói nem rejtették véka alá, hogy mindaddig fenntartják a sajtra és egyéb tejtermékekre, a vágott állatokra és húsra, a búzára és a búzatermékekre, a cukorra és a burgonyára az importkvótákat, valamint az állat-egészségügyi rendelkezések köntösében a tilalmat a friss húsra, a húskészítményekre és a tejre, amíg a Közös Piac az USA-t érő vámhátrányokat nem szünteti meg. Az amerikai farmer-érdekvédelmi szervezetek vezetőiből különösen éles reagálást vált ki, hogy a Közös Piac mezőgazdasági lefölözési rendszerén keresztül a világpiaci ártól elszakított, magas belső árszínvonallal védik termelőiket, sőt az importnál nyert lefölözést — mondják — a termelés korszerűsítésének támogatásán túl a közös piaci export szubvencionálására is felhasználják. „Nem fogjuk tovább tűrni, hogy az európai farmer támogatást kapjon mezőgazdasági exportjára” — mondta a közelmúltban Robert Delano, az American Farm Bureau Federationnak, az USA legnagyobb mezőgazdasági szervezetének elnöke. Az amerikaiak támadása főként a Közös Piac támogatási politikáját veszi célba, de távolról sem korlátozódik csak erre. Az Egyesült Államokban ugyanúgy elégedetlenek a közös piaci importadók rendszerével, amelyet túl szigorúnak találnak. Követelik, hogy a Közös Piac belső árszínvonalát csökkentse, mivel, véleményük szerint, ellentétben a közös piaci illetékesek magyarázatával, ez a fő oka a közös piaci túltermelésnek, nem pedig az olcsóbb takarmányok hozzáférhetősége. Az amerikaiak végeredményben azt követelik, hogy az EGK mezőgazdasági politikáját a szabadabb kereskedelem irányába alakítsa. Mi várható? Tekintve, hogy ezek az amerikai követelések az EGK-ban mostanáig süket fülekre találtak, az USA agresszívabb lépésre szánta el magát. Ismeretes az a nagy közös piaci felháborodás, amelyet a washingtoni mezőgazdasági minisztérium januári döntése váltott ki, amely szerint egymillió tonna búzalisztet adott el Egyiptomnak, erősen szubvencionált áron. Ezt az ügyletet az USA azzal is kihangsúlyozza, hogy azóta újabb tárgyalásokat kezdeményezett Egyiptommal, ezúttal vannak kedvezményes árú értékesítésére. De hasonlóan fontolgatják a búza, a baromfi vagy a tojás szubvencionált exportját mindazon országok számára, amelyek eddig a Közös Piac vevőinek számítottak. Az amerikai kormányzati körök kezdeményezéseit az amerikai farmerszövetségek napjainkban azzal tetézik, hogy sürgetik a kormányt tejtermékfeleslegeik csökkentett áron történő értékesítésének támogatására. Az a körülmény, hogy az USA mezőgazdasági minisztériuma hosszú évek után újra hozzányúlni kényszerült a mezőgazdasági területek termelésből való ideiglenes kikapcsolása politikájához, az értékesíthetetlen termékfeleslegek elkerüléséhez, következtetéseiben a farmerek jövedelmének csökkenésével is számol. A jelenlegi ellentétek tehát az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Gazdasági Közösség közötti agrárkonfliktusnak csak egy állomását jelzik. Várhatóan még sokáig folytatódnak a szakértői megbeszélések, amelyeket a sajtó élénk érdeklődésétől kísérve, szavakban legalábbis azzal az „eltökélt szándékkal” és „végső megoldást” ígérve harangoznak be, hogy legalább közbeeső megoldást találjanak. Találónak érezhetjük ezért az ebben a kérdésben semlegesnek tekinthető Neue Zürcher Zeitung ide vágó megállapítását, hogy ez a háború „konfliktus a győztesek nélkül”. Bokor Tamás a MÉM főosztályvezető-helyettese A KGST-integráció kérdéseiről Egyes KGST-tagországok jelenlegi gazdasági nehézségeik közepette erősen megérzik azt is, hogy megváltozott a nyersanyag- és az energiaellátási helyzet. A hetvenes években a KGST keretében — főleg a szovjet export útján — biztosított nyersanyagszállítmányok jelentős mértékben hozzájárultak az importáló tagországok zavartalan gazdasági fejlődéséhez. Ám az ipar zavartalan nyersanyag- és energiaellátása nem mozgósította a tagországokat a nyersanyag-, a tüzelőanyag- és az energiafelhasználás racionalizálására, a gyártmányválaszték megfelelő átalakítására. A megváltozott helyzetben megszűntek a nyersanyagbázis bővítésének korábbi lehetőségei, és ez a KGST-tagországokat nemegyszer drasztikus anyag- és energiatakarékosságra kényszeríti. Ma ugyanígy a szocialista nemzetközi munkamegosztás előnyeinek jobb kihasználása szükségessé teszi az ágazatközi, ágazati és vállalati együttműködés fokozását. Bár az utóbbi években államközi szinten jelentős mértékben javultak az együttműködés mechanizmusai, az ágazati minisztériumok, egyesülések, különösen pedig a vállalatok együttműködésének kézzelfogható eredményei ma még meglehetősen szerények. Ennek egyik oka kétségkívül az, hogy a KGST-tagországok többségében az eddig végrehajtott szervezeti reformok ellenére a gazdaságirányítás ma is erősen centralizálva van. A tervezési és irányítási rendszer nem ösztönöz a külföldi partnerekkel létesítendő közvetlen kapcsolatokra és a kapcsolatok fejlesztésére. Ha kialakultak is közvetlen termelési kapcsolatok, ezek nagyrészt az ágazati vagy a vállalati irányítási rendszer fejlesztésével kapcsolatos tapasztalatcserére, műszaki-tudományos információcserére stb. szorítkoznak. Kivételt jelentenek azok a vállalatok, amelyek a közvetlen termelési együttműködés jelentős partnereivé léptek elő. Ilyen vállalatok főleg a járműiparban és az elektronikai iparban működnek, és ma már jelentős tapasztalatokkal rendelkeznek a tekintetben, milyen eszközökkel javíthatók a közvetlen termelési, kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok. (Rynki Zagraniczne) Az ipari ágak energiaigényessége Megoszlás ágazatok szerint, a Kohászat Gépipar Vegyipar Könnyűipar Élelmiszeripar Többi ágazat Nem rubel elszámolású értékesítés A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján közölt ábrából kitűnik, hogy az ipar két legenergiaigényesebb ágazata a kohászat és az építőanyag-ipar. Nagy az energiafelhasználása a vegyiparnak és a bányászatnak. A gépipar, a könnyűipar és az élelmiszeripar együttvéve a termelés 58%-át adja, de az iparban felhasznált energiának csak 23%-át veszi igénybe. Közgyűlés a Magyar Nemzeti Bankban A Magyar Nemzeti Bank kedden tartotta évi rendes közgyűlését. Az eseményen részt vett Kállai Lajos pénzügyminiszter-helyettes, jelen voltak az államnak mint a részvények tulajdonosának a képviselői, a bank igazgatóságának és elnökségének tagjai, a számvizsgálók és a bank vezető munkatársai. Az 1982. december 31-i mérleget, az 1982. évi eredménykimutatást és az elmúlt üzletévről szóló jelentést Tímár Mátyás, a bank elnöke terjesztette be. A számadások visszatükrözik a nemzetközi fizetőképességünk megőrzésére, az egyensúly javítására irányuló erőfeszítéseket. A mérleg aktívái közül az arany-, a valuta- és a devizakészletek, továbbá a látra szóló követelések együttes állománya tavaly december 31-én 26,2 milliárd forinttal kevesebb volt, mint egy évvel korábban. A közép- és hosszú lejáratú kihelyezések állománya az év folyamán 9,6 milliárd forinttal nőtt, kisebb mértékben, mint az előző esztendőben. Ezen belül a vállalatoknak és a szövetkezeteknek nyújtott ilyen hitelek állománya — jelezve a felhalmozás (beruházás, tartós készletnövekmény) mérséklésére irányuló szigorúbb hitelezéste3,8 milliárd forinttal csökkent. A rövid lejáratú kihelyezések 23,7 milliárd forinttal, ebből a vállalati hitelek 10,4 milliárd forinttal, az előző évinél kisebb mértékben emelkedtek. A passzívak közül a részvénytőke változatlanul hatmilliárd forint, a tartalékalap pedig — mivel azt a tavalyi közgyűlés az 1981. évi nyereségből felemelte — egymilliárd forinttal nőtt. A betétek és egyéb kötelezettségek állománya összességében 24 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit. A forgalomban levő bankjegyek és érmék állománya december 31-én 87,3 milliárd forint volt, hatmilliárd forinttal több, mint egy évvel korábban. A bank 1982. évi nyeresége 7,5 milliárd forint, hárommilliárd forinttal kevesebb az előző évinél, mivel a bank által fizetett kamatok nagyobb mértékben nőttek a kapott kamatoknál. A külföldi adósságállomány terhei ugyanis jobban nőttek a belföldi hitelkamatláb összesen négyszázalékos emeléséből származó többletbevételnél. A hitelpolitika a korábbinál szigorúbb hitelfeltételeket írt elő. A beruházási hitelek túlnyomó része a központilag kiemelt célokat szolgálta. A legtöbb hitelt a gép- és a vegyipar, valamint a mezőgazdaság vette igénybe. A forgóeszköz-hitelezésen keresztül a bank az ésszerűbb készletgazdálkodásra, a nem rubelelszámolású kintlevőségek gyors behajtására ösztönözte a vállalatokat. Az év első felében tapasztalt túlzott felhalmozási törekvések és értékesítési nehézségek szükségessé tették, hogy a bank rövidítse a hitellejáratokat, kizárja a hitelezésből a termeléssel és értékesítéssel nem indokolható készleteket, a lejárt kintlevőségeket. Népgazdaságunk devizahelyzetére kedvezően hatott a tervezettnél jobb külkereskedelmi egyenleg. Ugyanakkor jelentős terheket okozott a magas, csak az év vége felé lassan mérséklődő kamatláb. A külföldi hitelek felvétele nehezebb volt, mint korábban. A bank 1982 augusztusában 260 millió dollár, hároméves lejáratú hitelt vett fel az amerikai Manufacturers Hanover Trust által vezetett konzorciumtól. A Nemzetközi Valuta Alap ügyvezetősége által 600 millió dollár összegben jóváhagyott két hitel egy részét is igénybe vette.A számvizsgálók nyilatkozata szerint a bank könyvvitele, év végi mérlege és éves eredménykimutatása pontosan és helyesen tükrözi az aktívákat, a passzívákat, valamint az eredményt, és mindenben megfelel a törvényes előírásoknak. A közgyűlés a mérleget, az eredménykimutatást és az üzletévi jelentést egyhangúlag jóváhagyta. (MTI) Az MNB devizaárfolyamai Érvényben: 1983. április 19-től Devizanem Vételi Közép-Eladási árfolyam 100 egységre, forintban 6427,03 6433,46 6439,89 3604,33 3607,94 3611,55 85,65 85,74 85,83 Dán korona 482,13 482,61 483,09 Finn márka 767,21 767,98 768,75 Francia frank 571,98 572,55 573,12 Hollandi forint 1515,13 1516,65 1518,17 Japán jen (1000) 174,86 175,04 175,22 Kanadai dollár 3371,13 3374,50 3377,87 Kuvaiti dinár 14199,4714213,6814227,89 Norvég korona 581,26 581,84 582,42 NSZK-márka 1714,04 1715,76 1717,48 Olasz líra (1000) 28,82 28,85 28,88 Osztrák schilling 243,60 243,84 244,08 Portugál escudo 42,61 42,65 42,69 Spanyol peseta 30,61 30,64 30,67 Svájci frank 2012,73 2014,74 2016,75 Svéd korona 555,40 555,96 556,52 Tr. és cl. rubel 2597,40 2600,00 2602,60 USA-dollár 4158,29 4162,45 4166,61 Ne csak a lakását, de nyaralóját, hétvégi házát is tegye otthonossá, kényelmessé! Tavasz a Domusban! Április 23-ig nézzen körül az ország Domus áruházaiban. Nyaralókba, hétvégi házakba ajánlunk bútorokat. A vásárláskor kapott ajándékutalvánnyal többet vásárolhat!