Népszabadság, 1983. június (41. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-01 / 128. szám

4 NÉPSZABADSÁG 1983. június 1., szerda OLASZORSZÁG Pártok a választások előtt Bemutatták a jelöltlistákat, el­hangzottak a legfontosabb program­­javaslatok, s ezzel hivatalosan is megkezdődött Olaszországban a jú­nius végére kitűzött, előrehozott par­lamenti választások kampánya. Hiva­talosan — hangsúlyozzuk —, hiszen a pártok között már hetek óta éles vita folyt, mindenekelőtt arról, hogy milyen kormányzati szövetségek le­hetségesek a választások után, en­nek megfelelően milyen választási tömörülésekre lenne szükség a pár­tok között. A bukás oka A feltételes mód használata indo­kolt, hiszen ilyen szövetségek csak periferikusan köttettek: az OKP és a Proletáregység Pártja között, azon­kívül két helyen közös jelöltet állí­tanak a kommunisták és a szocialis­ták. Hiába sürgették a keresztényde­mokraták a szocialistákat, ők egyelő­re — legalábbis nyíltan — nem kö­telezték el magukat a választások utánra a kereszténydemokraták mel­lett. Ugyanakkor határozott nemet mondtak a kommunisták javaslatára, a demokratikus alternatíva kereté­ben a választások után kötendő kor­mányzati szövetségre. Érvük: hiá­nyoznak ehhez a politikai és szám­szerű feltételek. Még akkor is — ál­lítja Craxi, a párt főtitkára —, ha a baloldali pártok júniusban netán el­érnék az 51 százalékot. Ilyen csekély többséggel nem lehet kormányozni Olaszországot, sőt még nagyobbal sem, érvelt Craxi. Ez utóbbi meg­jegyzésével a megbukott középbal fordulatára célzott, amelynek a kép­viselőházban 60 százalékos többsége volt.. Arról azonban nem beszélt a főtitkár, hogy a bukást nem a szám­szerű gyengeség, hanem a parlamen­ti többséget is megosztó, a politikai, gazdasági, morális válság megoldásá­ra alkalmatlan politika okozta. Pedig a szocialisták kilépése a kormányból és az előrehozott választások kezde­ményezése közvetett beismerése volt a középbal politika csődjének. Nincs vita a kommunisták és a szocialisták között abban, hogy az utóbbi hónapokban megerősödött a jobboldali konzervatív erők nyomá­sa olyannyira, hogy nem kizárt egy jobboldali centrista fordulat veszé­lye. Az OKP elébe akar menni en­nek azzal, hogy a baloldal összefo­gására hív fel, és a rájuk épülő, a ke­reszténydemokratákat a kormány­zásból kizáró demokratikus alterna­tívát javasolja a választások utánra. A választásoknak két kimenetele le­het: a centrista konzervatív vagy a baloldali demokratikus erők győzel­me — vélik a kommunisták. A szo­cialisták ezzel szemben, visszautasít­va a demokratikus alternatívát, nyit­va hagyják a kiskaput a visszatérés­hez a középbalhoz. Ha a centrizmus erői győznek, ellenzékbe vonulnak; ha viszont a centrizmus vereséget szenved, a kormányozhatóság jelsza­vának felújításával felújítjuk a kor­mányzati együttműködést a keresz­ténydemokratákkal — mondják a szocialisták. Csakhogy a kormányoz­­hatóságra és a programokra vonat­kozó ígéretekben, elhatározásokban eddig sem volt hiány. Mi a garancia arra, hogy mindezek megvalósulná­nak a középbal újabb kiadásában? Az OEP szerint nincs ilyen garan­cia, a szocialisták szerint viszont igen. Az ellentétes vélemény alapve­tően a Kereszténydemokrata Párt po­litikájának eltérő megítéléséből adó­dik. A kommunisták szerint a cent­rizmus, a konzervativizmus veszé­lyét maga a Kereszténydemokrata Párt idézi fel, társat találva ehhez a tőkés ipari és pénzügyi világ kép­viselőiben. A szocialisták ezzel szem­ben azt állítják, hogy a konzervatív nyomás „kívülről nehezedik” a Ke­reszténydemokrata Pártra, és „majd csak ezután dől el, hogy ellen tud-e állni annak és miként”. Íme, a kis­kapu, amelyen vissza lehet majd térni a középbalhoz. „A gáztó közepén" A kereszténydemokraták azonnal kitapintották a szocialisták gyengéit. Érthető, hogy egyes sajtókommentá­rok máris a szocialisták kanosszajá­­rásáról beszélnek. S vajon nincs-e igaza a kereszténydemokrata hivata­los lapnak, amikor örvendezik: lám, a kommunisták bajban vannak, hi­szen a szocialisták visszautasították javaslatukat a demokratikus alter­natívára? Másfelől kijelenti a lap, hogy a szocialisták nem maradhat­nak hosszú ideig „a gázló közepén”. Ez utóbbi az ő értelmezésükben konkrétan azt jelenti, hogy mielőbb el kell kötelezni magukat a keresz­ténydemokraták vezette kormányza­ti szövetség mellett. És ha növelnék szavazataik arányát? A miniszterel­nöki bársonyszék akkor sem dukál­na nekik, hiszen De Mita, a Keresz­ténydemokrata Párt főtitkára értésre adta: nem mondanának le a minisz­terelnöki posztról, mert a kormány vezetése a relatív többséget elnyert párt előjoga. Az OKP vezetői viszont értésre adták: a szocialisták igényét a miniszterelnöki bársonyszékre csak akkor támogatják, ha az a demokra­tikus alternatíva és nem a szocia­listák, kereszténydemokraták kor­mányzati szövetségének keretében valósulna meg. A kereszténydemokraták máris feltették a kérdést: mivégre szakí­tották meg az együttműködést, idéz­ték elő a szocialisták az előrehozott választásokat, ha visszatérnek majd a középbalhoz? Elégedetlenek voltak a Fanfani-kormány programjával? De, hiszen, a programról bármikor tárgyalni lehet — teszik hozzá. Ezen a ponton a kommunisták sem tud­nak mást mondani: vajon mit nyer­het az ország az előrehozott válasz­tásokkal, ha azok után ugyanolyan kormány születik, mint volt előtte? A szocialisták nyilván néhány száza­lékos előretörésre számítanak. En­nek birtokában lehet, hogy „kemé­nyebb” feltételeket diktálhatnának a kereszténydemokratáknak, szaporít­hatnák parlamenti erejükhöz képest már eddig is aránytalanul sok hatal­mi pozíciójukat. De a legfontosabbat, a stabil kormányzást, a keresztény­­demokrata hatalmi politika gyökeres megváltoztatását nem tudnák garan­tálni. Lehetséges-e a demokratikus alter­natívához szükséges baloldali több­ség elérése? — erről végső soron a választók döntenek majd, érvelnek a kommunisták, akik nem mondhat­nak le a baloldal egységének megte­remtéséért folytatott küzdelmükről. És nem mondhatják választóiknak: igaz, hogy 1979-ben a baloldali pár­tok már néhány tized híján 47 száza­lékot értek el, ám minden erőfeszí­tés hiábavaló, a baloldali többség számszerű elérése csalóka remény. Olaszország kormányzásában gyöke­res változtatásokra van szükség. Bár­mily nehéz és felelősségteljes lenne ennek vállalása, a kommunisták nem térnének ki előre, ha a választók többsége ezt kérné. Csakhogy a bal­oldal egysége híján egy ilyen vállal­kozás eleve lehetetlen. Ezért vet ár­nyékot a baloldali demokratikus erők reményteli várakozására a szo­cialisták magatartása már most, a választási kampány kezdetén. A választás tétje A szocialisták választási program­járól joggal állapította meg a L’Uni­­tá, az OKP lapja, hogy az baloldali jellegű. Valóban, a munkanélküliség, az infláció és az államháztartás de­ficitjének csökkentése, a szociális igazságosság, a válság terheinek el­osztásában közös a baloldali pártok programjával. Miként az is, hogy mindezekhez, akárcsak a maffia, a korrupció, a szervezett bűnözés elle­ni harchoz egy intézményi reformok­kal megerősített, hatásosan működő államgépezetre van szükség. Miért nem indulnak közös programmal a választáson a kommunisták és a szo­cialisták? A kulcsot a válaszhoz a szocialis­ta párt főtitkára, Craxi amna kijelen­tésében találjuk meg, amely szerint: „Többféle alternatíva van, lehetsé­gesek és propaganda jellegűek. A kommunisták javaslata a demokrati­kus alternatívára propaganda jelle­gű”. Mi lehet akkor a lehetséges al­ternatíva? Nyilván a Szocialista Párt miniszterelnöki bársonyszéke, a kö­zépbal egy módosított kiadásával. A szocialisták programkonferenciáján efelől nem is hagytak kétséget, ami­kor kijelentették: „Mi, szocialisták, eltérően más pártoktól, nemcsak programot ajánlunk, hanem egy ve­zetőt is.” A mostani választási küzdelem tét­je azonban nem az, hogy melyik párt milyen vezetőt ajánl a kormány élé­re. Inkább az, hogy sikerül-e meg­állítani a jobboldali konzervatív of­­fenzívát. Craxi maga mondotta: A szocialisták éppen eme veszély" miatt ragaszkodtak az előrehozott válasz­tásokhoz, nem akarván időt engedni a szervezkedésre a jobboldalnak. Csakhogy egy konzervatív jobboldali offenzívát kivédeni lehetetlen a bal­oldali erők egysége, összefogása nél­kül. Erre tanítanak a történelmi ta­pasztalatok, amelyekről egy kiélezett választási küzdelemben kiváltképp nem szabadna megfeledkezni. Róma, 1983. május 31. Faragó Jenő A Magyar Kereskedelmi Kamara elnökségének illése Kedden kibővített ülést tartott Beck Tamás elnökletével a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöksége. A testület az ügyvezetőség beszámolója alapján áttekintette a Kamara 1982. évi tevékenységét, és megvitatta az idei feladatokat. Az ülésen részt vet­tek a minisztériumok és országos ha­táskörű szervek vezetői is. Az elnökség megállapította, hogy a Kamara munkája 1982-ben a VI. közgyűlésen meghatározott irányvo­nalnak megfelelően fejlődött. A Ka­marára jelentős szerep hárul a nép­gazdaság előtt álló feladatok megva­lósításában, a vállalatoknak a gazda­ságpolitikai célok elérésére történő mozgósításában. Kívánatos, hogy a Kamara a jövőben az eddiginél töb­bet kezdeményezzen, és gyakrabban dolgozzon ki a kormányzati szervek számára a tagvállalatok véleményét tükröző konkrét javaslatokat. Az elnökség szerint a Kamarának mindent meg kell tennie annak ér­dekében, hogy a­­gazdaságirányítás és a vállalatok között erősödjék a kölcsönös bizalom s javuljanak a vállalatok közötti kapcsolatok. A fel­szólalók utaltak arra is, hogy a je­lenlegi szabályozó rendszer tovább­fejlesztésével kell ösztönözni a vál­lalatokat a népgazdasági feladatok megvalósítására. Olyan gazdasági környezet­­ kialakítását sürgették, amelyben a dinamikus vállalati ma­gatartást nagyobb fejlődési lehetőség kíséri. Az ülésen részt vett és felszó­lalt Marjai József miniszterelnök­helyettes. (MTI) Szakember-utánpótlás a bányának (Tudósítónktól.) A selypi medence, Hatvan és Gyöngyös környéke, valamint Nóg­­rád, Szolnok megyék jó néhány üze­me két évtizede a Vörösmajori Szakmunkásképző Intézetből nyer szakember-utánpótlást. Tíz szakmá­ban folyik itt a képzés. A fő profilt a vasipar, utóbb pedig a bányamű­velő, bányagépszerelő szakmák je­lentették. A Thorez külfejtéses bá­nyaüzemnek itt képezik a leendő if­jú kotrómestereit, gépkezelőit. Je­lenleg 360-an tanulnak itt. A bányaművelő, bányagépszere­lő szakmában mindössze 34-en ké­szülnek leendő hivatásukra, holott csak a külfejtésnek legalább a dup­lája kellene e területre. Belicznai Ferenc szakoktató tanítványainak egy kotrógép makettjét mu­tatja be. SZABÓ SÁNDOR FELVÉTELE — MTI FOTO Szőrtakaró avagy a tehén ruhája A mezőgazdasági szakemberek és az idegen nyelvek Nem kell tanult mezőgazdának lenni ahhoz, hogy a szőrtakaró ki­fejezést megértse valaki. A francia ember másként használja ezt a fo­galmát, azt mondja: a tehén ruhája. Jaj annak a fordítónak, aki mecha­nikusan átülteti a francia kifejezést magyarra. Mégis oktalanul tréfálkoz­nának ezen a magyar agrárszakem­berek, hiszen a szaknyelvet nekik is érteni kellene, ha igazán boldogulni akarnak szakmájukban. Pedig keve­sen vannak közöttük, akik értik más nemzethez tartozó szakember­­társuk nyelvét. Guba Sándor országgyűlési képvi­selő, a Kaposvári Mezőgazdasági Fő­iskola főigazgatója ezt így fogalmaz­ta meg az országgyűlés téli üléssza­kán: " Sokszor elmondjuk, hogy nép­gazdaságunkra a kiterjedt külgazda­sági kapcsolat és a nyitott gazdasági rendszer a jellemző. Ilyen körülmé­nyek között műszaki és agrárértel­­miségünk nyelvtudásának hiánya hovatovább gazdasági fejlődésünk súlyos gátjává válik. Kis nemzet lé­tünkre Európában egyedülállóan ki­csi az idegen nyelvet beszélő műsza­ki és agrárértelmiségünk aránya. Nyelvtanulás: kései és kevés Felmérések szerint a magyar me­zőgazdáknak mindössze két százalé­ka érti más népek nyelvét. Az adat voltaképpen rímel egy másik statisz­tikai felmérés eredményére. E sze­rint az általános iskolai tanulók 2,26 százaléka tanul oroszt szakosított nyelvi osztályban, második idegen nyelvet pedig 1,36 százalékuk. Elter­jedt vélekedés, hogy a gyerekek azért nem tanulhatnak idegen nyel­veket, mert kevés az általános isko­lai szaktanár. Polonyné Reminiczky Erzsébet, a köz­elmúltban megjelent állattenyésztési szakszótár szerkesz­tője több pedagógiai főiskolán is ér­deklődött efelől. Pécsett például ki­derült hogy az angol és a német sza­kos tanároknak csak a fele tudott elhelyezkedni választott és tanult szakmájában. Tény, hogy kevés gyermek tanul, s ennek következményeként kevés felnőtt beszél idegen nyelveket. Eb­ben erősen eltérünk a világon kiala­kult gyakorlattól, különösen a hoz­zánk hasonlóan kisebb lélekszámú népek nyelvtanulásától. Hollandiá­ban például egyetemre csak az a fia­tal iratkozhat be, aki egy elterjedt idegen nyelvet jól beszél, hiszen va­lamennyi szakon tanulniuk kell kül­földi szakkönyvekből is. Belgium­ban a középiskola felkészíti a tanu­lókat a köznyelvi ismeretekre, ez­után a szaknyelvi képzés folytatódik. Dániában az idegen nyelvű óvodák­ra épül az alsó iskolai osztályok nyelvi képzése. Viszont nálunk törekvő felnőttek törik magukat TIT-tanfolyamokon, vesznek magánórákat, hogy jártas­ságot szerezzenek valamelyik idegen nyelvben. Polonyné Reminiczky Er­zsébet szinte haragra gerjed, amikor a kései nyelvtanulásra terelődik a beszélgetés. A Tudományos adatok sokasága bizonyítja, hogy 8—10 éves korban a legkönnyebb nyelvet tanulni — ér­vel. — Ekkor még játékosan szerez ismereteket a gyerek, nem küszkö­dik gátlásokkal, és ideje is van a tanulásra. Ahogy telnek az évek, mind nagyobb értelmi megfeszített­­ség szükséges a nyelvtanuláshoz. Rá­adásul a felnőttnek kevesebb az ide­je, leköti a munkahely, a család. Má­sik nagy ellentmondása a kései ta­nulásnak, hogy az életkori sajátos­ságokhoz nem igazodik a tananyag. Aki ismerkedik egy nyelvvel, arról olvas, hall, hogy az asztal magas, a kép a falon függ. A felnőttek több­ségét ez kevésbé érdekli, hiszen vol­taképpen leszállnak a gyerekek szel­lemi szintjére. Ezért kellene óvodá­ban, általános és középiskolában megtanulni a köznyelvet, főiskolán, egyetemen pedig a szaknyelvi isme­reteket bővíteni. Igény: a kettős felkészültség Manapság ez még csak jámbor óhaj. De ha rögtön megkezdődne a kisdiákok mainál eredményesebb nyelvoktatása, haszna úgy is csak másfél-két évtized múltán lenne ér­zékelhető. Termelni, eladni pedig ad­dig is kell, s mindkettő mindinkább feltételezi a szakemberek nyelvtudá­sát. A magyar mezőgazdaság min­den harmadik hektáron exportra ter­mel. Korántsem mindegy, milyen technológiával, mennyi pénzért ál­lítják elő a különféle termékeket, milyen gazdaságosan lehet őket ér­tékesíteni a külpiacon.­­ Az egyik baj az, hogy kevés tár­gyalóképes szakemberünk van kül­földön, mert ez feltételezi a szak­mai és nyelvismeretet egyaránt — érvel Guba Sándor. — A kiváló me­zőgazdasági nagyüzemek már igény­lik a nyelvtudással bíró szakembert. Bábolnáról minden évben ilyen, ket­tős felkészültségű diplomásokat kér­nek tőlünk. Sajnos a gyakorlat mö­gött járunk, mert a főiskolán kell bajlódni a köznyelv oktatásával, s alig marad idő a szakmai kifejezések elsajátítására. A szakembernek pe­dig a szaknyelv a fontos. Kaposvárott már nemcsak tépe­­lődnek ezen a felismerésen. A közel­múltban elkészítettek egy tanul­mányt, amely a főiskolai felvételi rendszer megváltoztatását javasolja. Ennek egyik része a szaknyelvi ok­tatás előkészítése, amely gyors se­gítséget is nyújt a nyelvi tudatlan­ság felszámolásához. Szakszótár: négy nyelven — Most a felvételi vizsgán néhány dolgozat és pár perces beszélgetés alapján döntünk arról, hogy a jelölt alkalmas-e a mezőgazdász pályára — mondja Guba Sándor. — Ehe­lyett azt javasoljuk, hogy legyen úgynevezett nulladik évfolyam. Ez amolyan „fél­hallgatói” állapot len­ne, mert a végleges döntést csak az év végén hoznánk meg. A hallgatók ezalatt fizikai munkát végeznének, nyelvet tanulnának, és az alapozó tárgyakból felkészülnének a főisko­lai tanulmányokra. A diákokat ala­posabban megismernénk, fel­elősebb döntést hozhatnánk a felvételről vagy elutasításról, és pár év múlva nyelveket beszélő szakembereink le­hetnének. A kaposvári javaslatról még nincs döntés, de a szaknyelv terjesztésének kezdeményezését addig is magára vállalta az intézmény. Nemrégiben jelent meg a könyvesboltokban a négynyelvű állattenyésztési szakszó­tár. A szakemberek által használt ál­lattenyésztési s hozzá kapcsolódó fogalmak, kifejezések találhatók meg angolul, franciául, németül és oro­szul a négykötetes szótárban. A kö­tetek nyelvek szerint elkülönülnek egymástól, így csak azt kell megvá­sárolni, amelyiket a legnagyobb ha­szonnal forgathatja az érdeklődő. A szótárt Polonyné Reminiczky Erzsébet szerkesztette, de a munká­ban részt vettek a kaposvári főisko­la tanárai, kutatói, és felkértek kül­földi szakembereket is a fogalmak pontos meghatározására. — Nyelvész nem képes egyedül szakszótárt összeállítani — állítja a szerkesztő —, hiszen ismerni kell a szakkifejezések pontos tartalmát. A fogalmak gyűjtése, fordítása csak­nem tíz esztendeig tartott egy na­gyobb munkaközösségnek is. A fáradhatatlan szorgalom ered­ményét most a nyelvet ismerő szak­emberek kamatoztatják. Ehhez kel­lett a Mezőgazdasági Könyvkiadó vállalkozókészsége is. — A kereskedelem alacsony pél­dányszámban rendelte meg tőlünk a szakszótárt — mondja Gallyas Csa­ba, a könyvkiadó irodalmi vezetője. — Vállaltuk a kockázatot, s ennél jó­val több példányban készült el a szó­tár. Véleményünk szerint a szakszó­tár alaposabb, mélyebb ismereteket nyújt, ezért várhatóan keresett lesz a szakemberek körében. Nem lett volna helyes, ha a kereskedelem ne­hézkessége szab gátat a szaknyelv terjedésének. A kaposvári kezdeményezés immá­ron követőkre talált. Megkezdődik a növénytermelési szakszótár anyagá­nak összeállítása is, amelyet a Deb­receni Agrártudományi Egyetem al­kotó kollektívája vállalt magára. Ez­után már „csak” tanulniuk kell a mezőgazdasági szakembereknek az idegen nyelvet, hogy értőn forgat­hassák a munkájukhoz nélkülözhe­tetlen segédeszközt. Farkas József

Next