Népszabadság, 1983. augusztus (41. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-14 / 192. szám
1983. augusztus 14., vasárnap NÉPSZABADSÁG BATA IMRE: OLVASÁS KÖZBEN Karácsony Sándornak már a legendáját sem ismerik a fiatalabb nemzedékek, pedig Valamikor — virágjában — rajongói a fiatalok közül kerültek ki. Mester volt, sok ifjú tanítvány követte. A nemzedékek jöttek, sorjáztak, de a tanítványok nem fogytak. A kért háború közti Magyarországon az ifjúságnak ő volt a másik mestere, ha Szabó Dezsőt vesszük az egyiknek. Még a felszabadulás után is voltak rajongói, de a fordulat éve után elcsendesült körülte a világ, egyetemi tanárként nyugdíjba ment, aztán eltávozott az élők sorából. Nem volt ő ellenzője az új világnak, de hatásos gondolkodásának nemigen kínált már alkalmat az új korszak. Ennek heves és voluntarista szelleme nem szenvedhette az ő fatalista gondolkodását. A cselekvés ideje jött, a változást sürgette a voluntarizmus, Karácsony filozófiája a passzivitást, ráhagyatkozást sugalmazta,tehát nem kellett. Nem kellett már az ifjúságnak sem, s az elutasítást tanítványai is kezdeményezték. Ezt a mester talán természetesnek is tartotta. Sose akarta ő, hogy kövessék. A tanítványoktól mindig azt várta, hogy vonják kétségbe őt, hogy kérdezzék. A negyvenes évek végén viszont már kérdezői sem voltak. Magyar filozófiát hirdetett, pontosabban meg akarta alapítani a „magyar világnézetet”. Kérdése neki is ugyanaz volt, mint az 1930-as évek végén a magyar szellemi életben mindenkinek: Ki a magyar? — mi a magyar? A nemzeti identitás volt a tét, mint ahogy ez napjaink szellemi életén is átremeg. Ezért is várható, hogy az útkereső fiatalság a nyolcvanas évek elején őt is felfedezi. Tanulmányok jelennek meg Karácsony Sándor „magyar világnézetéről”, társaslélektani rendszeréről, a Magyar Filozófiai Szemle 1982/6. számában olvastam őket, filozófiatörténeti szempontú az egyik, szociálpszichológiai tartalmakat elemez a másik. Értelmez és jól értelmez mind a kettő, s ez a tárgy kritikai megítélése is. De akik majd műveit keresik, azokat az identitásprobléma motiválja. Azért lesznek kíváncsiak Karácsony Sándorra, mert ugyanaz a kérdés ösztönzi őket, mint a hajdani ifjúság mesterét: Ki a magyar, mi a magyar? Vagy inkább csak a kérdés másik fele, csak annyi, hogy „mi a magyar?”. Amit mondok, nekik szánom. Filozófus volt-e Karácsony Sándor? Inkább csak volt filozófiai műveltsége, mert különben nevelő szenvedélyű ember volt, a pedagógiai Erosz hajtotta őt is, mint Németh Lászlót. Filozófia és pedagógia egybefügg. A hatékony nevelésben rendszer, az igazi rendszernek filozófiai szisztémája van. Karácsony a nevelést társaslélektani alapra helyezte, s rendszerezését filozófiai módszerességgel végezte. Mégis azt mondanám, rendszerezésének módja formális. Számára a kérdés: ki a magyar? — mi a magyar? —, mert a magyarság külön glóbus a glóbuson, s a nevelés legátfogóbb célja: magyarnak nevelni. De ki a magyar? Én vagyok a magyar — mondja —, s ez a rendszeralkotásának evidenciája. A másik evidencia viszont a társaslélek, Wundt néplélekfogalmából honosította Gombocz Zoltán. A társaslélek pszichológiai és nyelvtudományi fogalom, s azt a viszonyt jelöli, amely az Én és a Te között dinamikusan bonyolódik, ilyenformán a társaslélek nem valami befejezett személy, hanem öszszetett és változó viszonyrend. Megnyilvánul a kultúrában és a nyelvben. Hogy mi a magyar, arról tehát leginkább a kultúrát és a nyelvet kell vallatni. A magyar kultúrát és a magyar nyelvet. Amiben különböznek minden más kultúrától és nyelvtől, az a nemzeti karakter, melyet módszeresen meghatározni lett a „magyar világnézet”, amely viszont merő eklektika. Ha Karácsony az „én vagyok a magyar” „evidenciát” tételezi, akkor Descartes-ból merít, ha a társaslelket veszi rendszerezési alapnak, akkor Dilthey szellemtörténeti módszerének haszonélvezője, a „magyar filozofikum” érdekében pedig Kantot aknázza ki. Veszi ő is a megismerendőt, s annak teljességét magánvalónak minősíti, a megismerőben pedig ő is a priorikat tételez. A kanti magánvaló a „magyar világnézetiben új nevet kap, Karácsony elnevezi azt „objektív-primitív”-nek, vagyis már nem is magánvaló, mert tárgyi és valami nagyvonalú ellentett egység van benne. A kanti a priorik is átalakulnak. Tér helyett a határtalan, idő helyett az időtlen, s az oki viszony helyére így szükségképpen a „megfoghatatlan”, a „csoda” kerül. Kant első kérdése helyére is más került. Kant azt kérdezte: Mi van? Karácsony első kérdése: Mi a magyar? Kant úgy véli, hogy a világ önmagában az értelem számára megközelíthetetlen, Karácsony Sándor viszont azt állítja, hogy a „magyar értelem” számára a világ megfogható is, meg nem is. Mert a magyar értelmet nem a tér, nem az idő és nem az oki viszonyítás tartja rabságban, ez az értelem szabad a határtalan és az időtlen igézetében, s természetes neki, hogy a világ maga a csoda. Akár derülhetünk is ezen az alapozáson, hiszen midőn a filozófia németes elvontságával szemben küzdve „teremti” a „magyar világnézet” alapjait, egyebet se tesz, mint az elvont alapképletbe más fogalmakat helyez. Sőt. A magánvalót összekuszálja azzal, hogy paradoxonnal helyettesíti. Abban ugyanis a tapasztalati tárgyiság együtt van a világegész immanens-transzcendens fogalmával. Ahol Kant időt talál, a magyar az időtlenségbe burkolózik, ahol meg Kant tere van, ott a magyar határtalanságot érez. A határtalanság és időtlenség viszonya viszont nem lehet oki, ezért felfoghatatlan, csodálatos. Hogy mi a magyar? — Karácsony szerint az a társaslélek, amelyben a „magyar világnézet” tudatosult. A magyar érzésvilág és gondolkodás alapján csak konkrét világ van, s abban egyaránt benne van a tapasztalat immanens mivolta és a tapasztalaton túli véghetetlensége, s amikor a magyar ezt a magánvalót szemléli, a határtalanság és időtlenség lebegteti eszméletét, s áthatja őt a csodálkozás, a megfoghatatlanság érzete, kiváltképp azon, hogy még mindig vagyunk, de éppen azért vagyunk, mert kitelik az örökkévalóságból. Hinni kell tehát — hinni még lehet! — magyarságunkban, s ez összehangzik Karácsony Sándor gyerekkorából hozott hitével, azzal a kálvinista vallásossággal, amelynek alapvonalait a predestináció jelenti, az a predestináció, amelynek korabeli átfogalmazója, az egzisztencialista életfilozófiával összehangolója Barth Károly. Válságos évtizedek szülték Karácsony Sándor pedagógiai sugalmú gondolatrendszerét. Mindent átható válság volt ez, Karácsony Sándor a magyarság vesztét érezte benne. A magyar társaslélek — egy szellemi viszonyrendszer! — mentésére teremtette meg társaslélekitani rendszerét és magyar világnézetét. A tehetetlenségérzetet kompenzálta. Nem minden találékonyság híján fordított a tehetetlenségérzeten. Hogy rettenetes bajban vagyunk és tehetetlenek, ez igaz. De nem így volt-e mindig? Az a csoda, hogy vagyunk! A határtalan és időtlen viszonyában most is az szivárvány ük, a csoda! A megfoghatatlan így igazolja a csodavárást. Karácsony Sándor „magyar világnézetét” a tehetetlenségből eredt aggodalom ihlette. Aki fél, az retardál. Szívesen lenne gyermek. Karácsony is a régi magyarságba hívja viszsza a magyar „stársaslelket”. Világnézetének ez alaptendenciája. A XVI—XVII. századi kálvinista magyar kultúrában nyugszik meg retardáló lelke. Ott összeköttetés van a jelen és az ősmúlt között. A múlt e mélységében egyöntetű a magyarság. Ott még a „mellérendelés” népe vagyunk! S ez a társaslélek elevenkedik a falusi népben, a parasztságban. Más rétegek, kiváltképp a középosztály, rég kiszakadt az egyöntetű magyarságból. Karácsony nevelési programja: visszavezetni a társaslelket" a népbe és a régi magyarságba. Abban van kultúránk és nyelvünk mértéke. Újkori kultúrhistóriánk viszont azt tanúsítja, hogy ez a mérték elhomályosult, kultúránk és nyelvünk megromlott. Regresszió ez, menekülés a kapitalizmus előtti időbe. De a tehetetlenségérzetet sikeresen kompenzálta. Ezért tudott olyan szuggesztív hatást tenni a középosztályi fiatalságra. Vonzalmas azért is, mert valami egységnek, egésznek a határozott erővonalait sugalmazta egy kaotikus szellemű korban. Nagyvonalú volt Karácsony Sándor társaslélektani rendszerezése, átfogóként mutatkozott. De dinamikus is volt. A társaslélek egyik funkciója a kultúra, másik a nyelv. S a Karácsony által írott magyar nyelvtan funkcionális, a társaslélek működéseként íródott le. Eklektikus filozófiája, formális rendszerképzése eresztékein itt átsüt az igazság. Nyelvtanáról ez elmondható. Magyar világnézetéről, ami egyben a nemzeti jelleg kifejeződése is volna, mást kell mondanunk. Magyar világnézet nincsen, s ha nemzeti jellegről beszélhetünk, az nem filozofikum. Karácsony Sándor filozófiája olyan jelenség, aminek lényege a tehetetlenségérzet, s maga a jelenség valójában kompenzáció. A nemzeti emlékparkban ott, ahol Anonymus krónikája szerint a honfoglaló vezérek megkötötték a vérszerződést, ahol 1945 tavaszán az új honfoglalás jelképeként megkezdték a földreform végrehajtását, ma az Ópusztaszeri Nemzeti, Történeti Emlékpark várja a látogatókat. Múzeummal, tájházakkal és a különböző korokban — a legkorábbi a X. században — épült hatalmas monostor feltárt romjaival. A legtöbb látogató augusztus 20-án keresi fel az emlékparkot, hogy részt vegyen a hagyományos munkás-paraszt találkozón. Az idén is 20—30 ezer ember részvételére számítanak a rendezők. Látkép a monostor feltárt romjairól. Egy csongrádi halász portája. A felsőpusztaszer-árpádhalmi elemi népiskola és tanterme a századfordulóból. ENYEDI ZOLTÁN FELVÉTELEI 7 □ Ezúttal színházi előadásokról kellett volna írnom néhány soros ajánlásokat, csak hát még javában tart a nyár, a társulatok szabadságon vannak — vagy éppen a szabadtéri, a nyár elején már ismertetett szabadtéri produkciókban szerepelnek —, s mint egy legutóbbi riportból megtudtam, csak a díszletezők dolgoznak előre, a következő évadra. Addig is, amíg biztos hírek jutnak el az ajánlóhoz, az előzetesekhez, nézzünk körül a filmgyárak tájékán. Igaz, innen is csupán munkáról, s nem kész produkciókról számolhatunk még be, viszont néha nem árt felhívni a nagyérdemű figyelmét egy-egy készülő magyar alkotásra. Elsőként érdemel említést Bacsó Péter rendező új filmje — operatőr Andor Tamás — a Te rongyos élet, amely a hírek szerint az 1950-es éveket idéző groteszk játék. A forgatás befejeződött, s már a vágásnál tart a stáb. Érdemes megemlíteni: a rendező a közelmúltban kapta meg a jugoszláv filmművészek Szabadság díját, amelyet életműért adnak, s amelyet korábban olyan művészek érdemeltek ki, mint Grigorij Csuhraj, Vittorio Gassman és Yves Montand. □ Ha Bacsó Péter ismét viszszatér az ötvenes évekhez, tehát ismét történelmi film készül a stúdiókban, azért az emberi viszonyok, a magány és a társkeresés emberi-társadalmi gondjai sem maradnak kívül a honi filmrendezők látóhatárán. Ígéret erre mindenekelőtt Kovács András új filmje, amely a Dialóg stúdióban készül Közelkép címmel. Augusztus végéig tart a mű forgatása, amelynek operatőre Bíró Miklós, főbb szereplői pedig Kiss Mari, Cserhalmi György, Tábori Nóra és Bálint András. □ Egy évtizeddel ezelőtt mutatták be a hazai mozikban az Petőfi ’73 című alkotást, amelyben — emlékezhetünk már csak a film által kiváltott vitákra is — tizenévesek játszották el az 1848-as eseményeket, egy gimnázium falai között. Nos, ha ennek kapcsán most Jeles András Gyermekjátékok című munkája jut eszünkbe, ezt csupán a különös megközelítés indokolja. Hiszen a rendező Az ember tragédiájának sajátos feldolgozására vállalkozott. Madách drámakölteményét gyerekek elevenítik meg, talán előzetesen is joggal felkeltve a filmbarátok érdeklődését. Mint hírlik, a budakeszi lőtéren hatalmas díszletet állítottak fel — Kovács Attila tervezésében —, ahol augusztus végéig folynak a felvételek. Érdemes talán megemlíteni a szereplők nevét is: Ádám Bocsor Péter, Éva Mérő Júlia, Lucifer pedig Gyalog Eszter. A Poroszló környéki Négyes falu, majd Leninváros, szeptember elején pedig a mezőcsáti börtön a helyszíne a kétegyházi mezőgazdasági múzeum után Grünopalsky Ferenc Eszmélés című alkotásának, amelynek Máthé Tibor az operatőre. Különös figyelmet érdemel majd alighanem ez az alkotás is, hiszen a magyar filmművészetről nem állítható, hogy a honi agrármozgalmak történetéről túl sok játékfilmet készített volna eddig. Nos, a rendező ezúttal a század eleji balmazújvárosi mozgalom történetét dolgozza fel. A főbb szerepekben ismét láthatjuk Andorai Pétert és Jan Nowiczkit. □ Végül pedig hadd írjunk ismét egy filmről, amelyről már jelent meg híradás ezeken a hasábokon is. Koltay Gábor István, a király című munkájáról van szó, amelynek helyszíne a korábbi híradásokkal ellentétben augusztus 19—20—21-én a Városliget lesz. Andor Tamás operatőr vezetésével hat kamerával rögzítik az itt megrendezésre kerülő előadást, amelyben több mint négyszáz táncos is közreműködik. Anynyira ismert, hogy talán kár is szót ejteni róla: az előadás és így a film zenéjét is a Szörényi—Bródy páros írta, s a — régi — Illés-zenekar játszsza. A zenei felvételek már elkészültek — elsőként az új törökbálinti popstúdióban —, s a lemezalbum várhatóan novemberben a boltokba is kerül. Az augusztus végi nagy rendezvénnyel nem ér véget a film forgatása, a stáb tovább dolgozik majd. S hogy ezúttal se tekintsünk el a szereplői gárda — akár csak részleges — felsorolásától sem, a főbb szerepekben Pelsőczy Lászlót, Vikidál Gyulát, Hegedűs D. Gézát, Deák Bill Gyulát, s még megannyi neves színészt, valamint zenészt láthatunk viszont. Várhatjuk hát az első hazai filmmusical, rockopera (az elnevezésben legyünk még bizonytalanok, inkább a végeredmény legyen jó) bemutatóját. Ennyit a filmgyári kalandozásból. Friss Róbert