Népszabadság, 1983. november (41. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-01 / 258. szám
1983. november 1., kedd MEPSZABADSAG A Szovjetunió támogatja Vietnam javaslatait Kínához fűződő viszonyának megjavítására Gejdar Alijev beszéde Hanoiban ( HANOI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) . A Szovjetunió határozottan támogatja Vietnamnak a Kínával való viszony megjavítására tett javaslatait, valamint Vietnamnak, Laosznak és Kambodzsának a térség békéjének megteremtésére irányuló erőfeszítéseit — hangoztatta a hanoi Ba Dmah-palotában hétfőn megtartott vietnami—szovjet barátsági nagygyűlésen Gejdar Alijev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese. A nagygyűlést, amelyen Pham Van Dong kormányfő is megjelent, a két ország közötti barátsági és együttműködési szerződés ötödik, valamint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 66. évfordulója alkalmából tartották. A Szovjetunió és Vietnam politikáját a békére, a megegyezésre való törekvés jellemzi, az Egyesült Államok azonban agresszív lépéseket tesz a délkelet-ázsiai térségben, beavatkozik más államok belügyeibe, feszültséget szít Vietnam, Laosz és Kambodzsa, valamint az ASEAN- tagállamok között — mondta Alijev. — Ami a Kínával való kapcsolatainkat illeti — folytatta —, a Szovjetunió következetesen tartja magát az SZKP XXVI. kongresszusán kidolgozott irányvonalhoz. A Szovjetunió és Kína között egyes nemzetközi kérdésekben, némely országokhoz fűződő viszony megítélésében jelentős nézetkülönbségek vannak. Miként a múltban, jelenleg is úgy véljük azonban, hogy a szovjet—kínai kapcsolatok javítása, megfelelne mindkét nép érdekének, és előmozdítaná a nemzetközi feszültség enyhülését. Ez a folyamat természetesen nem károsíthatja meg barátaink, szövetségeseink érdekeit — jelentette ki Alijev. A nagygyűlés vietnami szónoka, To Huu, a Vietnami Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a miniszterelnök első helyettese, rámutatott: a Szovjetunió Vietnam legnagyobb, legmegbízhatóbb támogatója. Hétfőn Hanoiban hosszú távú gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési programot írtak alá a Szovjetunió és Vietnam képviselői. Dunai Péter Az amnesztia meghosszabbítását javasolja a PRON A lengyel kormányszóvivő a közkegyelem kiterjesztéséről ( varsói tudósítónktól ) A PRON, a Nemzeti Újjászületés Hazafias Mozgalmának legfelsőbb vezetőségi ülésén felhívással fordultak a lengyel nemzetgyűléshez: hoszszabbítsa meg a szejm az illegális tevékenységben részt vevők számára a büntetlen jelentkezést biztosító időszakot. Mint emlékezetes, ez október 31-ével lejárt. Ez idő alatt több mint 500-an jelentkeztek a lengyel rendőri szerveknél, illetve az ország külképviseletein. Felfedték törvényellenes tevékenységüket, s kötelezettséget vállaltak, hogy felhagynak azzal. A jelentkezők között volt a konspiratív Szolidaritás néhány felsőbb és középvezetője, így Wladislaw Hardek, az úgynevezett ideiglenes országos bizottság tagja. (Ő azóta visszatért eredeti munkahelyére, a Nowa Huta-i Lenin Vasműbe, ahol művezetőként dolgozik. Jelentkezett Lengyelország NSZK- beli nagykövetségén a brémai székhelyű, úgynevezett koordinációs bizottság teljes tagsága is. A jelentkezők többsége az illegális sajtó terjesztője és előállítója volt. A mostani felhívást indokolva a PRON-vezetőség kiemeli: Az amnesztia meghosszabítása esélyt adna azoknak, akik nem éltek eddig vele. „Nem maradhat közömbös, nem konspirálhat saját állama ellen az, aki hazafinak tartja magát” — hangzik a felhívás. Az amnesztiatörvény alkalmazásával áll kapcsolatban a lengyel kormányszóvivőnek a hétfői lapokban megjelent nyilatkozata. Jerzy Urban ebben kiegészítette egy nyugatnémet újságírónak adott interjúját. A Der Tagesspiegelben megjelent írásban a nyugatnémet tudósító idézte Urbant, aki többek között kijelentette: " Az amnesztia alkalmazható lenne az előzetes letartóztatásban levő négy KOR-vezetőre és a Szolidaritás hét szélsőséges irányítójára, ha a lengyelországi szocialistaellenes ellenzék vezetőit külföldi védnökeik rábírnák, hogy egy bizonyos időre hagyják el az országot. A kormányszóvivő megerősítette a Der Tagesspiegelben megjelenteket, s a következőkkel egészítette ki: — Lengyelországnak mindenekelőtt nyugalomra van szüksége, s ezért az említett 11 személy — Urban megfogalmazása szerint hivatásos szocialistaellenes és zavarkeltő — kiutazása mentesítené a lengyel társadalmat ténykedésük káros következményeitől. A nyilatkozó kormánytisztviselő azonban kifejezte kételkedését, miszerint a szocialistaellenes ellenzék nyugati protektorai nem fogják védenceiket kiutazásra bírni, mivel nekik éppen az a céljuk, hogy a politikai kalandorok zavargásokat szervezzenek az országban. Urbán szerint a mostani javaslat egyben a Nyugat humánusságának próbaköve is. Az amnesztiatörvény 5. paragrafusának alkalmazása — tehát kiterjesztése a súlyos politikai bűncselekmények elkövetőire — az említett 11 emberen kívül érinthetné azt a néhány tucat embert, aki politikai jellegű bűncselekmények miatt jogerős büntetését tölti. * Visszaállították a vaj-, zsír- és margarinjegyeket Lengyelországban. A belkereskedelmi miniszter nyilatkozata szerint ennek az intézkedésnek részint az az oka, hogy az utóbbi hónapokban tömegesen vásárolták fel a vajat több vajdaságban. A spekulációt most meg akarják akadályozni, illetve a dolgozó népesség zökkenőmentes ellátását kívánják megteremteni. A zsírjegy visszaállítását a sertésfelvásárlás csökkenő tendenciája indokolja. A mostani intézkedéssel a korábbi fejadagokat állították vissza: felnőtteknek fél kiló vaj és 375 gramm egyéb zsiradék, gyerekeknek ezen kívül még negyed kiló zsiradék jár havonta. Miklós Gábor Kambodzsai nyilatkozat ( HANOI TUDÓSÍtÓNKTÓL ) A kambodzsai külügyminisztérium nyilatkozatban utasította viszsza az úgynevezett kambodzsai probléma kapcsán hozott ENSZ- közgyűlési határozatot. A világszervezet mindaddig nem játszhat konstruktív szerepet a délkeletázsiai problémák megoldásában, amíg a Pol Pot-isták „demokratikus koalíciós kormányát” ismeri el a délkelet-ázsiai ország törvényes képviselőjének — mutat rá a nyilatkozat. Phnom Penh hivatalos álláspontja változatlan. E szerint véget kell vetni, a három indokínai ország forradalma elleni pekingi fenyegetésnek. A vitás kérdéseket, a béke, a biztonság megteremtése körülményeit a három indokínai ország és az ASEAN öt tagországa tárgyalja meg, külső beavatkozás nélkül, egyenlő partnerként, az érdekek kölcsönös tiszteletben tartásával. Kínai-indiai tárgyalások A kínai hírügynökség delhi jelentéséből ítélve csekély eredménnyel befejeződtek az indiai fővárosban a kínai—indiai tárgyalások. „Mindkét fél úgy véli,, hogy a megbeszélések hasznosak voltak, és előmozdították a további tárgyalásokat” — közölte az Új-Kína a vasárnap véget ért fordulóról. Megállapodtak abban, a tárgyalások ötödik menetére jövőre, Pekingben kerül sor. Kína és India 1981 decemberében kezdett megbeszéléseket megoldatlan határproblémájukról, valamint a kétoldalú együttműködésről. A mostani fordulóban — Delhiben — ezekhez csatlakozott a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdések megvitatása is. Részletek nem ismeretesek. Kína és India 1962-ben rövid határháborút vívott egymással, s Kína stratégiailag fontos területeket szállt meg. A két ország ezután csak 1976- ban újította fel diplomáciai kapcsolatait nagyköveti szinten. (MTI) Kompromisszummal zárult a Francia Szocialista Párt kongresszusa Magas szintű találkozó az FKP-val a viták tisztázására ( PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Tizenkét órás kemény vita után létrejött a kompromisszum a szocialista párt kongresszusán a három különböző indítvány szerzői között, és vasárnap egységes határozattal ért véget a tanácskozás. Chevenement-nek, a Ceres-szárny vezetőjének szombat délutáni felszólalása már jelezte, hogy kritikájával sem a párt, sem a kormányzat jövőbeni egységét nem akarja kétségessé tenni. A Jospin főtitkár körül tömörült többség viszont Chevenement csoportja előtt világossá tette, hogy az egységmutatás hiánya katasztrofális következménnyel járna az 1986-os parlamenti választásokon. Mitterrand-nak a kongreszszushoz intézett üzenete is úgy szólt, hogy „Szükségem van az önök egységére”. A Ceres vezetője mindazonáltal — ha mérsékeltebb formában is — hangot adott aggályainak, amelyek a következők voltak. Először: a párt szerepe elhalványult, a kormány szekundánsává vált. Ezért vissza kell állítani a párt önálló szerepét, amely a politikai orientáció meghatározásában áll. Másodszor: vissza kell térni a deflációs politikáról az ipari növekedéshez. Nem lehet követni az amerikai gazdasági koncepciót, mert az Egyesült Államok ezzel a saját hegemón szerepét szervezi újjá, miközben stagnálásra kényszeríti európai partnereit. Harmadszor: Franciaországnak egy önálló nyugat-európai gazdasági erő szervezésével kell foglalkoznia, de közben nem lehet rabja az úgynevezett valutakígyónak, amely hátrányos a frankra. Negyedszer: Franciaország az Egyesült Államok szövetségese, de nem szabad összetéveszteni a demokrácia védelmét az Egyesült Államok politikájával. Franciaországnak tehát a saját szerepét kell játszania, ötödször: Párizs nem fogadhatja el, hogy nukleáris erőit a genfi tárgyaláson beszámítsák, ugyanakkor kedvezően fogadná, ha Közép-Európában egy „alacsony nyomású nukleáris zóna” jöjne létre. Jóllehet a végül elfogadott határozat lényegében a többségi tervezet eredeti szövege, a kiegészítések és változtatások élezték az Egyesült Államok címére intézett kritikát, különösen ami annak ultraprotekcionista kereskedelmi és pénzügyi politikáját illeti. Kalandor politikának minősítik közép-amerikai, különösen grenadai fellépését, és elmarasztaló szót alkalmaznak a fegyverkezési verseny miatt is. A végső szöveg is elutasítja a francia részvételt a genfi tárgyaláson, de nem zárkózik el attól, hogyha a „túlfegyverkezett” nukleáris hatalmak lényegesen csökkentik arzenáljukat, más keretek között részt vegyenek leszerelési tárgyalásokban. Végül kompromiszszumos formában helyt adtak a Ceres követelésének abban, hogy „minimális gazdasági növekedés” nélkül nehéz lenne eleget tenni a baloldal által vállalt kötelezettségnek. (A munkanélküliség csökkentésének.) Ugyancsak nagyobb nyomatékot kapott az a kívánság is, hogy az államosított bankszervezetet hatékonyabban kell felhasználni a baloldal iparpolitikájának támogatására. Ami az FKP és a szocialista párt közötti vitás kérdéseket illeti — és azt a kifogást, hogy az FKP „túl nagy távolságot tart” a kormány politikájától —, a kérdés megvitatását egy magas szintű párttalálkozóra bízzák, amelynek a közeljövőben kell létrejönnie. E pillanatban még korai megítélni, hogy e hangsúlyok valóban módosító értékűek-e. A kongresszuson részt vett megfigyelők zöme úgy véli, hogy a parlamenti választásokig hátralevő két év kilátásai, az igen nehéznek ígérkező belpolitikai harcok a szocialista pártot a kormány még egyöntetűbb támogatására késztetik. Ez lesz a követelésük a baloldal többi pártjaival szemben is. A kormány pedig a már meghirdetett gazdaságpolitikai intézkedéseinek sikerére tette fel jövőjét. Rózsa László Madagaszkári pártkongresszus A Madagaszkári Demokratikus Köztársaságban haladó jellegű társadalmi-gazdasági átalakulás folyik, annak ellenére, hogy fokozódik az ellenforradalmi erők tevékenysége. Ezt hangsúlyozta Richard Andriamanjato, a Madagaszkári Függetlenségi Kongresszus Párt (AFKM) elnöke a párt X. kongresszusán. A párt elnöke beszédében rámutatott, hogy a CIA és azok az erők, amelyek Franciaországban tevékenykedő különféle csoportosulásokkal tartanak fenn kapcsolatokat, arra törekszenek, hogy az országot a kapitalista fejlődés útjára térítsék. (TASZSZ) . A rakétatelepítés megkezdésének közeledése, a külső erőknek a libanoni polgárháborúba való katonai beavatkozása, a grenadai imperialista intervenció miatt nehéz heteket él át a világ, de növekvő nyomás alá kerül az a politika is, amely az emberiséget veszélyhelyzetbe sodorja. Elemi erejű tüntetések Ahogy mindinkább fény derül arra, hogy az amerikai vezetés az erőfölény megszerzésének álcázására használja fel a genfi tárgyalásokat, e politikával szemben úgy nő az ellenállás a leginkább becsapott és félrevezetett Nyugat-Európában és magában az Egyesült Államokban is. Október második felében elemi erejű tüntetéssorozat robbant ki, s a tiltakozás olyan széleskörűen és sokrétűen tört felszínre, amilyet a második világháború óta nem tapasztaltak a fegyverkezés megszállottai. Ha a korábbi évtizedekben megkísérelhették egy kézlegyintéssel elintézni, „Moszkva ügynökeinek” degradálni a békemozgalmakat, ezt ma már csak a legelvakultabbak állíthatják. Hiszen a nyugat-németországi, az angliai, a belgiumi, a hollandiai, a spanyolországi, az olaszországi, a norvégiai, együttesen immár csak milliókban mérhető megmozdulások; az Európában állomásozó amerikai hadsereg stuttgarti főparancsnoksága és a Pershing—2 telepítésére kijelölt körzet közé vont 110 kilométeres emberkordon; a világszerte ismert szociáldemokrata, sőt konzervatív vezető politikusoknak, vagy éppenséggel a holland királynő húgának, Iréne hercegnőnek a nyilvános fellépése a békedemonstrációkon; a katolikus és evangélikus papi gyülekezeteknek a rakétatelepítés megakadályozásáért mondott fohászai jól mutatják, mennyire kiszélesedett a békéért fellépők tábora. Mint ahogy aligha Moszkva sugalmazta az amerikai demokrata párt elnökjelöltségre pályázó hét politikusának nyílt levelét, amelyben leszögezik: ha bármelyikük győz, elveti a Reagan elnök által szorgalmazott MX rakétatelepítési programot. Olyan tömegekről, olyan politikusokról van szó, amelyek és akik miközben követelik, hogy ne kerüljön sor az amerikai Pershing—2 és szárnyas rakéták telepítésére, fellépnek a Szovjetunió SS—20 elnevezésű közepes hatótávolságú rakétáinak leszerelése mellett is. Ezek a követelések nem nekünk, nem a szocialista országoknak okoznak gondot, hiszen valamennyi kívánság — beleértve az SS—20-asok leszerelését, sőt, megsemmisítését — egybeesik a Szovjetunió, a Varsói Szerződés többi tagállamának óhajával, javaslataival, ellenkezik viszont az Egyesült Államok, a NATO törekvéseivel. A szocialista országok küzdenek a fegyverzetcsökkentési megállapodásokért az egyenlő biztonság elve alapján. Demokrácia bajonettel? De növekszik az ellenállás a helyi tűzfészkek létrehozására irányuló imperialista politikával szemben is. A Pentagon gátlástalan beavatkozásai a Közel-Keleten, illetve Közép- Amerikában arra figyelmeztetnek: a tűzfészkek beláthatatlan következményekre vezethetnek. Igaz, az amerikai katonai lépések indokolásából egyik esetben sem hiányoznak ,,a béke, a rend és a demokrácia helyreállításának”, „az amerikai állampolgárok élete védelmének” jelszavai. De vajon valóban béke, rend, demokrácia lett az amerikai katonai beavatkozásokból? Nos, a válaszért forduljunk az Egyesült Államok szenátoraihoz. Alan Cranston szenátort, az amerikai demokrata párt lehetséges elnökjelöltjét idézzük: „Van egy harcias elnökünk, Ronald Reagan, aki óvatlanul két polgárháborúba is belerántott minket, Libanonban és Grenadában.” Moynihan szenátor: „A magam részéről nem tudom, miként lehet bajonettel elvinni bárhová is a demokráciát.” Ami pedig „az amerikai állampolgárok életének védelmét” illeti, arról a New York-i St. George orvosi egyetem rektora jelentette ki: „Egyetemünk grenadai tagozatának diákjai semmiféle veszélyben nem voltak.” (Védelmük csak ürügy volt a fegyveres beavatkozáshoz — mondotta Trudeau kanadai kormányfő a parlamentben —, hiszen ha akarta volna az Egyesült Államok, éppúgy engedélyt kaphatott volna a grenadai hatóságoktól állampolgárai elszállítására, akárcsak Kanada.) A The New York Times egyszerűen cinikusnak nevezi Reagan elnöknek azt a magyarázkodását, hogy „meg kellett torolni Bishop halálát”. Ugyan ki hiszi el, hogy Washingtont Bishop halála háborította volna fel, hiszen közismert, hogy az amerikai admi- nisztráció kezdettől gyűlölte a szigetország haladó gondolkodású miniszterelnökét. (A hírek szerint nem lehet kizárni, hogy a CIA szerepet vállalt halálában, amit aztán ürügyként használtak fel a beavatkozáshoz.) Mindenki tudja a világon: a politikát diktáló amerikai szélsőséges erők be akartak avatkozni Grenadában, mert — ahogy Georgij Arbatov akadémikus, ismert szovjet USA- szakértő fogalmazta — a mai washingtoni vezetésnek konfrontációs politikája igazolásához és kiszélesítéséhez, no meg a jövő évi elnökválasztások megnyeréséhez szüksége van legalább „egy icipici győztes háborúra”. Figyelmeztető tanulság Az 1973-as chilei puccs óta most ismét olyan amerikai kormánnyal van dolgunk — s ez fontos figyelmeztető tanulság minden progresszív erő számára —, amelyik nem késlekedik, hogy kihasználja a haladás útjára lépett országokban mutatkozó legcsekélyebb megingást, belső ellentmondást. „A sziget stratégiai helyen fekszik, s rajta a marxista jelenlét nem áll érdekünkben” — John Tower szenátornak, az amerikai szenátus hadügyi bizottsága elnökének szavai ezek. Valóban erről van szó. Vagy ahogy a Reuter brit hírügynökség megfogalmazza: „Reagan elnöknek az a döntése, hogy amerikai erőket küldjön Grenadába, miközben mind nagyobb a Libanonban megölt amerikai tengerészgyalogosok száma, Washingtonnak abból a politikai irányvonalából ered, amelyet úgy nevez, hogy szembeszáll a világméretű szovjet expanzionizmussal.” ■ Ám ez a mindenben katonai megoldást kereső politika hovatovább már az Egyesült Államok legközelebbi szövetségesei számára is követhetetlenné válik. Ezt mutatják a libanoni események, ahol a „rendfenntartó” négy NATO-ország közül kettő (Anglia és Olaszország) óvatosan tartózkodott attól, hogy belesodródjék a polgárháborúba. A múlt vasárnapi sok száz halottat okozó merénylet után pedig Franciaország is megtagadta az amerikai külügyminiszternek azt a követelését, hogy szélesítsék ki a Libanoniba vezényelt csapatok feladatkörét. Még nyilvánvalóbb az Egyesült Államok grenadai agressziójának az elszigetelődése. Kétely, meglepődés, megdöbbenés, tiltakozás, elítélés — ezeket a jelzőket az USA NATO-szövetségesei hivatalos megnyilatkozásaiból idéztük. S a Biztonsági Tanácsban sem akadt senki, aki védelmébe vette volna az amerikai kormány eljárását. Ha ugyanis a Reagani-kormányzat a legközelebbi szövetségeséhez, Nagy-Briitanniához oly szoros szálakkal kapcsolódó országot (Grenada a Brit Nemzetközösség tagja, államfője Erzsébet angol királynő) ilyen gátlástalanul lerohanja, mire vetemedhet másokkal szemben? Érthető tehát, ha Shridath Remphoil, a Nemzetközösség Titkárságának főtitkára visszautasította Washingtonnak azt az „érvét”, hogy a karib-tengeri miniállamok kérték fel az intervencióra. „Feljogosíthat-e egy országot egy másik lerohanására egy harmadik ország kérése?” — tette fel a főtitkár a kérdést. Az angol The Guardian pedig egyenesen ezt írta: „Thatcher asszonynak és Sir Geoffrey Howe-nak (külügyminiszter) rá kell döbbenniük: amit mondanak, az a Fehér Ház figyelmének külső perifériájára szorul. Megalázták őket, és megalázásuk ma is tart. Nem ítélhetik el az amerikai akciót, de jóvá sem hagyhatják. Egyikük se érdekli Reagant. Az amerikai elnök csak azt látja, amit látni akar.” Olyan politikust, aki csak azt látja, amiitlátni szeret, már szült, nem is egyet a történelem. Nevüket csak a lapszélen őrizte meg a história. Gyakorlati politikájuk azonban mérhetetlen károkat, szenvedéseket okozott az emberiségnek. Ezért veszélyesek. Mindent el kell tehát követni, hogy a történelem ebben se ismételhesse meg önmagát. Várnai Ferenc kövtekvő ellenállás