Népszabadság, 1983. november (41. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-06 / 263. szám

1983. november 6., vasárnap NÉPSZABADSÁG 9 KEREKASZTAL • A politikai kultúráról Politikai műveltség, politikai kultúra: gyakran emlegetett fogal­mak. Főként abban az összefüg­gésben hivatkozunk rájuk, hogy miként hasznosulnak a napi gya­korlatban, mennyire szükségesek, ha eligazodni kívánunk bonyolult világunkban, ha élni akarunk de­mokratikus jogainkkal a társadal­mi folyamatok részeseként, alakí­tójaként. A szerkesztőségi beszél­getésen részt vettek: Boros Sán­dor, a Központi Bizottság osztály­vezető-helyettese, Huszár István, a Központi Bizottság tagja, a Tár­sadalomtudományi Intézet főigaz­gatója, Móri Lajos, a Lenin Ko­hászati Művek vállalati szakszer­vezeti bizottságának titkára, Papp Gyula, a szegedi városi tanács el­nöke. A szerkesztőséget Maros Dé­nes képviselte. A megélt történelem tapasztalatai NÉPSZABADSÁG: Mit értsünk politikai kultúrán? A fogalom tisztázása azért is in­dokolt, mert nemegyszer használják pon­tatlanul, például valamiféle képzettséget, politikai iskolai végzettséget értve a kife­jezésen, holott ennél nyilván többet jelent. HUSZÁR I.: Az utóbbi öt-hat évben divatos kifejezéssé vált a politikai kultúra. A hazai szerzők, a külföldi politológusok, a szocia­lista és a nem szocialista országok egyaránt e két szóhoz a legkülön­félébb tartalmakat rendelik. Egy­értelmű definíciót nem könnyű mondani. Mégis kísérletet teszek a fogalom tartalmának értelmezé­sére. A politikai kultúra a megélt történelem tapasztalatai alapján kialakult olyan magatartás, amely egy társadalmat vagy annak egy osztályát, rétegét jellemzi oly mó­don, hogy megmutatja, milyen a viszonya — értelmi, érzelmi, cse­lekvési — a társadalmi, összpoliti­­kai folyamatokhoz. Nem azonosí­tom tehát a politikai műveltség­gel. Mit értek megélt történel­men? Nem csupán a régmúltat és a közelmúltat, hanem azt is, amit a jelenben élünk meg. A jelen tör­ténelmi tapasztalatai befolyásol­ják a politikai kultúrát, a régebbi történelmi hagyományok, tapasz­talatok összegeződése viszont be­folyásolja a jelenlegi folyamato­kat. A politikai kultúra változik, nem örök időktől fogva azonos tartalmú, ám hozzá kell tenni, hogy változása viszonylag lassú. Nem lehet lényegesen megváltoz­tatni a nép politikai kultúráját kampányszerű oktatási akcióval, de hatni lehet rá. A politikai tu­datnak része a politikai kultúra, de nem azonos vele. A kultúra szóösszetételekben minőséget fejez ki , munkakultúrát, viselkedési kultúrát szoktunk emlegetni, ami­kor is a kultúrát nem a műveltség értelmében használjuk, hanem mi­nőségi jellemzőként. A politikai kultúra tehát minőségi jellemzője társadalmi tevékenységünknek. BOROS S.: Teljes mértékben egyetértek Huszár Istvánnal, örü­lök, hogy ilyen szellemben kö­zelítjük meg a kérdést. A po­litika működésének nélkülöz­hetetlen összetevője a politi­kai kultúra, ugyanúgy nélkü­lözhetetlen, mint a politika intéz­ményrendszere, a politikai jogok stb. A politikai tudatban azonban jelen vannak a politikai eszmék, a politikai elvek, az emberekben élő fölfogások, érzelmek, szimpá­tiák és antipátiák. Fontosak a po­litikai értékek, amelyek meghatá­rozzák az emberek politikai cse­lekvését. A politikai kultúrához a politikai folyamatok ismeretén túl hozzátartoznak bizonyos gya­korlati készségek, olyanok pél­dául, mint a kifejezőkészség, a kommunikációs készség. PAPP GY.: A meghatározást el­fogadva hangsúlyozom, hogy a po­litikai kultúra mindaddig lehet alacsony színvonalú, amíg nem vált magatartásformává. A poli­tikai kultúra és a politikai mű­veltség mindaddig elméletileg lé­tezik, amíg nem vált cselekvéssé. MÓRI L.: Erre a beszélgetésre készülve kérdeztem meg barátai­mat, munkatársaimat, hogy mit értenek a fogalmon. Többségük a maga politikai műveltségének, kultúrájának jellemzőjeként azt mondta el, hogy milyen politikai iskolára járt, azaz valóban az itt elhangzott meghatározásnál szű­kebben értelmezik a fogalmat. Szerintem is az emberek értelmi, érzelmi, cselekvési készsége a po­litikai kultúra tartalma. A valósá­got tükröző politikai tudat és az ezen alapuló közéleti tevékenység azt jelenti, hogy a döntések a kö­zösségre épülhetnek, kell hogy épüljenek. NÉPSZABADSÁG: A valóság, a történel­­mi tapasztalat azonossága ellenére a gon­dolkodásmód, a magatartás különbségeit tapasztaljuk. Az egyén ugyanis a maga helyzetéből közelít a tényekhez. A külön­bözőség tehát nyilván nem véletlen. Mi a magyarázata, melyek a politikai kultúra forrásai? BOROS S.: Természetesen isme­ret nélkül nincsen semmiféle poli­tikai kultúra. Nem valamiféle ál­talános ismeretről van szó. A tár­sadalmi folyamatok ismeretében állampolgári és politikai ismere­tekkel is rendelkezni kell. Bizo­nyos, hogy a hagyományoktól füg­gően a mai magyar társadalom politikai kultúrájában is kitapint­hatók különböző magatartások, ér­tékek, melyek történelmileg ala­kultak ki. Milyen tényezők hatá­sára formálódik a politikai kultú­ra és műveltség? Mindenekelőtt a valóságos politikai folyamatok ha­tására. Ezt a tapasztalatot gazda­gítja a képzés, a propaganda, a tá­jékoztatás. HUSZÁR I.: Mi a különbözőség magyarázata? A társadalom min­­dik struktúráit. Struktúráit az em­berek életkora, lakóhelye, a mun­kamegosztásban elfoglalt helye szerint, műveltsége, foglalkozási viszonya és a többi alapján. A tár­sadalmi folyamatok mindig érté­kekkel telítettek, bennük próbál­ják felismerni valóságos érdekei­ket az egyének, a társadalmi cso­portok. Vagyis: a társadalmi fo­lyamat egyben értékelő folyamat. A szocialista társadalom is struk­turált társadalom. Az egyén, a cso­port viszonya a valóságos folya­matokhoz sokféle tényező által be­folyásolt. Ha céljaink érdekében jól akarunk politizálni, akkor szá­molnunk kell az érdekek különbö­zőségével. A politikai kultúrát a türelmesség is jellemzi, a megér­tés, amely hozzásegít, hogy a kü­lönbözőségekből létrejöjjön, nem­zeti programmá emelkedjen a szo­cialista társadalom építése. MÓRI L.: Azt tapasztalhatjuk például nálunk, a kohászatban, hogy az emberek tudatosan vesz­nek részt a politikában. Évek óta termelési, eladási gondokkal küsz­ködünk. Ahogy gondjaink megol­dásából részt vállalnak a munká­sok, ahogy az a kollektíva dolgo­zik, az tudatos politizálás. Az ér­dekeltségek meghatározóak. Az érdekek fölismeréséhez, a megol­dás kereséséhez felkészültség szükséges, döntő tényező, hogy mi­lyen az emberek befogadóképessé­ge, milyen a közvetlen környeze­tük reagálása. Jelentős fölteszések NÉPSZABADSÁG: A politikai műveltség­ről, a politikai kultúráról két , látszólag egymásnak ellentmondó értékeléssel ta­lálkozhatunk. Az egyik: gyarapodott, gaz­dagodott az állampolgárok politikai isme­rete, tájékozottsága, mind többen vesz­nek részt a közügyek intézésében. A má­sik, kritikus megállapítás: erősíteni kell az agitációs és propagandamunkát, javí­tani az ideológiai tevékenységet, hogy lé­pést tartsunk a társadalom fejlődésével, hogy ne maradjanak nyitott, megválaszo­latlan kérdések, hogy ki-ki felkészülten, meggyőződéssel vállaljon részt felada­taink megoldásában. Mi indokolja e "­ket­tős" értékelést? PAPP GY.: A kritika lényegileg minőségi változást sürget. Statisz­tikai adatokkal igazolhatjuk, hogy évente a párt-, a KISZ-, a szak­­szervezeti oktatásban másfél-két­millió ember vesz részt. Politikai ismeretekben sokat nyújtottunk, óriási szellemi energia halmozó­dott föl. Példaként említhető, hogy a televízióban, rádióban megszó­laló munkások, fizikai dolgozók milyen tájékozottan és többnyire szép magyarsággal mondják el vé­leményüket. Amiben tovább kell lépnünk, az az, hogy össztársadal­mi szinten váljék magatartássá a felhalmozott tudás. Tehát, hogy az egyén gyakrabban és tudatosan kapcsolódjék be a közéletbe. Szó esett a történelmi tapasztalatok­ról. Magyarország e századi törté­nelme úgy alakult, hogy a politi­kai aktivitásból nemegyszer szár­mazott baja az egyénnek. Töme­gek politizáltak 1919-ben, s ezt kö­vette a fehérterror. Politizáltak a felszabadulás után, s ennek ve­szélyeit tapasztalhatták az ötvenes évek elején. Csak az elmúlt több mint negyedszázad — ami törté­nelmi léptékkel mérve is jelentős szakasz — győzte meg a tömegeket arról, hogy a politika formálásá­ban szerepük lehet, hogy a politi­zálás érdekeiket szolgálja. MÓRI L.: Fontos változás, hogy kitárult a világ. A kohász például nézi este a televíziót, és látja, hogy milyen a piac helyzete. Ebben he­lyezi el munkahelyének nehézsé­geit. A politikai bizalom légköré­ben él. Nálunk azt úgyszólván senki sem kérdőjelezi meg, hogy a szocializmus az a társadalom, amely neki kell. Elkötelezett a szocialista társadalom mellett, fél­ti és számon kéri e társadalom po­litikai értékeit. Az idei tervünk január első napjaiban elkészült. A bizalmi testület jól előkészített vi­ta után fogadta el azzal a meggyő­ződéssel, hogy nehéz helyzetünk­ből ki tudunk lábalni. Megértet­ték, egyetértettek vele, hogy a ko­rábbi tervezési módszer nem ve­zethet eredményre. Hogy most az értéktervezésnek, a körülmények befolyásolta lehetőségek tervezé­sének van létjogosultsága. A tes­tület tagjait azzal lehetett meg­nyerni, hogy a munkaterületük­ről hozott javaslatok bekerültek a tervbe. A vállalati stratégiát ki­dolgoztuk, ehhez mozgósítottuk az embereket. A szakszervezeti fóru­mokon rendkívül gyorsan jelent­keznek a munkahelyi feszültségek. Hogy javaslatainkat, válaszainkat mennyire fogadják el, azt jellem­zi, hogy szervezettségünk alig vál­tozott, holott az utóbbi években több mint tízezer ember ment el tőlünk, gazdasági lehetőségeink beszűkültek, a kohászat helyzete ma rosszabb, mint öt vagy nyolc évvel ezelőtt. De a bizalmat nem vesztettük el. BOROS S.: Az utóbbi évtizedek­ben a politikai érdeklődés, a köz­életi tevékenység valóban sokat fejlődött. A politikai kultúra mi­nőségi változásának időszakát él­jük. A pártnak több mint nyolc­­százezer tagja van. A közéleti te­vékenység színterei a szakszerve­zetek, az ifjúsági szövetség, a szö­vetkezetek is. Nem állítom, hogy e szervezetek tagjai mindannyian aktívak, de kétségkívül megnőtt az érdeklődésük. Hatalmas fejlő­dés ment végbe a gazdasági folya­matok érzésében és értékelésében. Az embereket foglalkoztatja, hogy mi történik munkahelyükön, mi történik az országban. Foglalkoz­tatja őket, mit tehetünk érdekein­kért, hogy a dolgok javunkra és ne kárunkra alakuljanak. HUSZÁR I.: Azt gondolom, alapvető kérdés a társadalmi erő­feszítések fokozása minden téren. Hadd idézzem fel gazdaságirányí­tási rendszerünk „filozófiáját”. Minden kérdést ott döntsenek el, ahol adott a szükséges információ, s adott a döntésért és a végrehaj­tásért a felelősség is. E nélkül a fölismerés nélkül, gyakorlati meg­valósítása nélkül a politikai kul­túra nem fejlődhet. Pusztán tan­anyaggal, előadásokkal nem lehet fejleszteni a politikai kultúrát, olyan társadalmi gyakorlat kell, amely meggyőzi az embereket a politika célszerűségéről, helyessé­géről. Nem lehet kimunkálni jó társadalmi struktúrát anélkül, hogy ne vennénk birtokba a fel­színre kerülő gazdag ismeretanya­got, a tömegek tapasztalatát. A döntések előkészítése NÉPSZABADSÁG: Az eddigiekből is ki­­tetszik, hogy a politikai kultúra nem pusz­tán ismeretek halmaza, hanem a maga­tartásban, a cselekvésben, a tevékeny­ségben nyilvánul meg. Milyen lehetősége­ket kínál a társadalom, a politikai intéz­ményrendszer a közéleti aktivitásra, meny­nyire igényli a politizálást? MÓRI L.: A szakszervezeti moz­galomban, szervezeti rendszerében a hetvenes évek végén, a nyolcva­nas évek elején alapvető változás következett be. A korábbi soklép­csős rendszert felváltotta a szak­­szervezeti bizalmiak, a bizalmi testületek döntési jogkörének ki­­szélesítése. De a szakszervezet munkamódszerét is megváltoztat­ta. A döntési jogkörű gazdasági vezető mellett megfelelő hatáskör­rel bíró bizalmi testület működik partneri kapcsolatban. Tartalmi kérdés is, hogy a szakszervezeti tisztségviselőknek tárgyilagosan kell megítélniük a munkahely le­hetőségeit. Nem könnyű például elfogadtatni azt, hogy tapasztalt szakembereket kell átcsoportosí­tani egyik munkaterületről a má­sikra. Tizenöt-húsz éves gyakor­lat után váltani, esetenként ki­sebb fizetésért... PAPP GY.: Azt mondtuk, a nagy tömegek megértik, támogat­ják a párt politikáját. A kérdés az, hogy milyen a „gyakorlótér”, vannak-e olyan fórumok, melye­ken társadalmi méretekben politi­zálhatnak, szerezhetnek politikai tapasztalatokat az emberek. Ha igaz az a tétel, hogy a mi társadal­munkban a nép nemcsak hallga­tója, befogadója a p­áli tárkának, ha­nem alakítója is, akkor a döntések előtt meg kell vitatni a fontosabb kérdéseket. Pártunk országos szin­ten gyakorta alkalmazza a dönté­sek előtti össztársadalmi vitát. A mi tanácsi gyakorlatunkban négy éve minden jelentősebb várospoli­tikai kérdést lakossági fórumokon vitatunk meg, természetesen ha­tározathozatal előtt. Ha például a közlekedés, a kereskedelem fel­adatai kerülnek tanácsülésre, a ja­vaslatot, ahogy mondani szoktuk, „szembesítjük” a lakossággal. Száz-kétszáz javaslatot kapunk egy-egy témakörben. Hogy ezek a fórumok mennyire nem formáli­sak, arra példaként említhetem, hogy tavasszal vitattuk az állat­­tartási rendeletet; a tanácsülés kétszer adta vissza a javaslatot, mert módosításra szorult. Az IKV munkájáról szóló jelentést sem fo­gadta el elsőre a tanácsülés. Azaz egy-egy tanácsi határozatról két­szer van szavazás: a lakossági fó­rumon és a tanácsülésen. Mégis azt mondhatom, hogy a politikai intézményrendszer még koránt­sem felel meg az igényeknek. A tanácstörvény 1971-ben szabályoz­ta a tanácsok működését, kimun­kálta a tanácsok önkormányzati rendjét. De még mindig messze vagyunk attól, hogy a tanács ma­ga döntsön — megfelelő szabályo­zók alapján — alapvető kérdések­ben. Nem is az a probléma, hogy kevés-e a pénz vagy sem. Az em­berek gazdasági gondjainkat meg­értik. De a tanácsok a kapott ösz­­szegek 70—80 százalékát központi­lag orientált célokra fordíthatják. Bizonyos döntéseket átruházhat­nánk a helyi tanácsokra. Nem nagy kockázattal, hiszem, hogy a központi és a helyi elhatározás 80 —90 százalékban egyezne. Miért nem vállaljuk a 10—20 százalékos kockázatot? Hadd mondja ki a tanács, hogy iskolát vagy kórházat akar építeni... HUSZÁR I.: Ez a bizonyos koc­kázat a helyes társadalmi korrek­ció lehetőségét is nyújtaná ... BOROS S.: A forradalom utáni időszakban Lenin utalt rá, hogy a társadalmi változásokból az tör­tént meg igazán, az vált valóság­gá, amit az emberek elsajátítottak, ami átment a mindennapi életbe. Az emberek politikai kultúráját nagymértékben befolyásolja a po­litikai intézményrendszer jellege, működése, mindennapos gyakor­lata, az ott szerezhető tapasztala­tok és feltáruló cselekvési lehető­ségek. Már csak azért is, mert ez igazolja vissza, hogy érdemes po­litikai tudásukat bővíteni. Ha va­laki a tanácsban vagy a szakszer­vezetben nem tud megfelelni vál­lalt kötelezettségének, nem tudja jól képviselni a dolgozók érdekeit, akkor nyilván tanulni, tájékozódni kíván. Intézményrendszerünk va­lós gyengeségeivel kell szembe­néznünk. A Központi Bizottság áprilisi határozata is figyelmeztet rá, hogy minden erőfeszítés elle­nére a demokrácia fejlődésében még nem értük el a kívánatos szintet. Amikor a politikai intéz­ményrendszer működésének a ha­tékonyságáról beszélünk, a párt tevékenységéről is szólnunk kell. A párt belső működését is tovább kell fejleszteni, a változó feltéte­lekhez kell igazítani. HUSZÁR I.: A politikai intéz­ményrendszer működési mecha­nizmusa nagyon halványan emlé­keztet a tizenöt-húsz évvel ezelőt­tire. A gazdaságpolitikában gyö­keres változás, hogy nincs terv­­utasítás. De vajon gazdasági éle­tünk demokratizmusának leszű­­rődtek-e ideológiai, tudati kon­zekvenciái? Az új stílus, az új föl­fogás még korántsem általános, ha úgy tetszik, születőben vagy ke­letkezőben van. Korántsem va­gyok megelégedve a fejlődés üte­mével, de az irányával igen. Szo­katlan nehézségekkel találkozunk a vállalatoknál és társadalmi szin­ten is. Ami meglehetősen nagy erőpróbának tesz ki bennünket. Személyi feltételek NÉPSZABADSÁG: Eljutottunk ahhoz a kér­­déshez — részben már szó is esett róla —, hogy mi az egyén és mi a társadalom fel­adata a politikai kultúra gyarapításában, magasabb szintre emelésében. HUSZÁR I.: A politikai kultúra gyarapításának érdekében nyilván mindenkinek, az egyénnek és a társadalom vezető erejének is szellemi erőfeszítéseket kell tenni. Hogy megismerje a társadalmi fo­lyamatokat, és tisztázza viszonyát a társadalmi folyamatokhoz. Mindinkább világos, hogy milyen szinten mi a felelősség, mi a dön­tési jogkör. A politikai gyakorlat­ban lényeges változások történ­tek. Az ideológiában, az agitációs és propagandamunkában még nem vontuk le ennek konzekvenciáit. Új vonása politikai gyakorlatunk­nak, hogy nyíltan feltárjuk a dön­tésekben rejlő ellentmondásokat is. A társadalom valóságos fejlő­désében való bizonytalansági té­nyező nem az állásfoglalás bizony­talansága. A politikai irányítás bölcsességére vall, ha mindenütt — üzemi, tanácsi, községi intéz­ményekben is — számol a lehet­séges alternatívákkal. Ez még nem pragmatizmus, hanem annak bi­zonyítéka, hogy a valóság talaján gondolkodunk, számolunk a reali­tásokkal. Az élet természetes fo­lyamatait számon tartó, a való­ság törvényszerűségeit elemző, ér­tékelő politikát hajtunk végre. Egyetlen olyan lépést sem tettünk, amellyel szocialista eszmerendsze­rünktől eltértünk volna. Amikor a gyakorlat talajáról, a valóságos folyamatokat számításba véve fo­galmazzuk meg a cselekvés prog­ramjait, nem eltérünk, hanem ra­gaszkodunk a marxista politika elveihez. MÓRI L.: A politikai kultúra fejlődése bizonyos mértékben ön­törvényű mozgás is, és a párt ál­tal tudatosan irányított is. Nem érdektelen megemlíteni, hogy en­nek személyi feltételei is vannak. A vezetői magatartásra, stílusra, példára gondolok. Minden szinten a vezető legyen az, aki a demokra­tikus stílust megköveteli és alkal­mazza. Kiemelt jelentősége van a politikai képzésnek, a káderkép­zésnek, hogy kiválasztódjanak, ki­művelődjenek azok, akik képesek ezt az új stílust meghonosítani. Az intézményrendszeren belül pedig ki kell építenünk azokat az ellen­őrzési pontokat, amelyek jelzik a kívánatos módszerektől való elté­rést. Ilyen kontrollnak látom az új választási törvényben foglaltakat, vagy azt, hogy a szakszervezeti bi­zalmi testület minősíti a vállalati vezetést. BOROS S.: A politikai képzés megújulására is szükség van. Nem akarok számokat említeni, mert nem a mennyiséget, hanem a mi­nőséget tartom fontosnak. Ha a pártoktatásnál maradunk, az utóbbi évek eredményességét bi­zonyítja, hogy a párttagság érti a gazdasági folyamatokat, a társa­dalmi változásokat, olyan a maga­tartása, amellyel hozzájárul a po­litikai stabilitás fenntartásához. Nem állíthatom persze, hogy a po­litikai képzés mindenben megfe­lel a mai követelményeknek. Nem könnyű lépést tartani a változá­sokkal, formális vonásoktól kell megszabadulnunk. A propagandá­nak, az ideológiai színvonal meg­őrzése mellett, közelebb kell ke­rülnie a helyi problémákhoz, arra kell választ adnia, ami az embere­ket érdekli. Tartalmában szoro­sabban kell kapcsolódnia a mai társadalmi-gazdasági, politikai fo­lyamatokhoz. El kell érnünk, hogy minél többen vállaljanak tudatos erőfeszítést a politikai kultúra fej­lesztéséért, a saját politikai mű­veltségük gyarapításáért. Ez nél­külözhetetlen feltétele annak is, hogy a kommunisták meggyőző­déssel álljanak ki, vitázzanak és képviseljék a párt álláspontját. Boros Sándor Huszár István Móri Lajos Papp Gyula Maros Dénes

Next