Népszabadság, 1983. november (41. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
1983. november 6., vasárnap NÉPSZABADSÁG 9 KEREKASZTAL • A politikai kultúráról Politikai műveltség, politikai kultúra: gyakran emlegetett fogalmak. Főként abban az összefüggésben hivatkozunk rájuk, hogy miként hasznosulnak a napi gyakorlatban, mennyire szükségesek, ha eligazodni kívánunk bonyolult világunkban, ha élni akarunk demokratikus jogainkkal a társadalmi folyamatok részeseként, alakítójaként. A szerkesztőségi beszélgetésen részt vettek: Boros Sándor, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettese, Huszár István, a Központi Bizottság tagja, a Társadalomtudományi Intézet főigazgatója, Móri Lajos, a Lenin Kohászati Művek vállalati szakszervezeti bizottságának titkára, Papp Gyula, a szegedi városi tanács elnöke. A szerkesztőséget Maros Dénes képviselte. A megélt történelem tapasztalatai NÉPSZABADSÁG: Mit értsünk politikai kultúrán? A fogalom tisztázása azért is indokolt, mert nemegyszer használják pontatlanul, például valamiféle képzettséget, politikai iskolai végzettséget értve a kifejezésen, holott ennél nyilván többet jelent. HUSZÁR I.: Az utóbbi öt-hat évben divatos kifejezéssé vált a politikai kultúra. A hazai szerzők, a külföldi politológusok, a szocialista és a nem szocialista országok egyaránt e két szóhoz a legkülönfélébb tartalmakat rendelik. Egyértelmű definíciót nem könnyű mondani. Mégis kísérletet teszek a fogalom tartalmának értelmezésére. A politikai kultúra a megélt történelem tapasztalatai alapján kialakult olyan magatartás, amely egy társadalmat vagy annak egy osztályát, rétegét jellemzi oly módon, hogy megmutatja, milyen a viszonya — értelmi, érzelmi, cselekvési — a társadalmi, összpolitikai folyamatokhoz. Nem azonosítom tehát a politikai műveltséggel. Mit értek megélt történelmen? Nem csupán a régmúltat és a közelmúltat, hanem azt is, amit a jelenben élünk meg. A jelen történelmi tapasztalatai befolyásolják a politikai kultúrát, a régebbi történelmi hagyományok, tapasztalatok összegeződése viszont befolyásolja a jelenlegi folyamatokat. A politikai kultúra változik, nem örök időktől fogva azonos tartalmú, ám hozzá kell tenni, hogy változása viszonylag lassú. Nem lehet lényegesen megváltoztatni a nép politikai kultúráját kampányszerű oktatási akcióval, de hatni lehet rá. A politikai tudatnak része a politikai kultúra, de nem azonos vele. A kultúra szóösszetételekben minőséget fejez ki , munkakultúrát, viselkedési kultúrát szoktunk emlegetni, amikor is a kultúrát nem a műveltség értelmében használjuk, hanem minőségi jellemzőként. A politikai kultúra tehát minőségi jellemzője társadalmi tevékenységünknek. BOROS S.: Teljes mértékben egyetértek Huszár Istvánnal, örülök, hogy ilyen szellemben közelítjük meg a kérdést. A politika működésének nélkülözhetetlen összetevője a politikai kultúra, ugyanúgy nélkülözhetetlen, mint a politika intézményrendszere, a politikai jogok stb. A politikai tudatban azonban jelen vannak a politikai eszmék, a politikai elvek, az emberekben élő fölfogások, érzelmek, szimpátiák és antipátiák. Fontosak a politikai értékek, amelyek meghatározzák az emberek politikai cselekvését. A politikai kultúrához a politikai folyamatok ismeretén túl hozzátartoznak bizonyos gyakorlati készségek, olyanok például, mint a kifejezőkészség, a kommunikációs készség. PAPP GY.: A meghatározást elfogadva hangsúlyozom, hogy a politikai kultúra mindaddig lehet alacsony színvonalú, amíg nem vált magatartásformává. A politikai kultúra és a politikai műveltség mindaddig elméletileg létezik, amíg nem vált cselekvéssé. MÓRI L.: Erre a beszélgetésre készülve kérdeztem meg barátaimat, munkatársaimat, hogy mit értenek a fogalmon. Többségük a maga politikai műveltségének, kultúrájának jellemzőjeként azt mondta el, hogy milyen politikai iskolára járt, azaz valóban az itt elhangzott meghatározásnál szűkebben értelmezik a fogalmat. Szerintem is az emberek értelmi, érzelmi, cselekvési készsége a politikai kultúra tartalma. A valóságot tükröző politikai tudat és az ezen alapuló közéleti tevékenység azt jelenti, hogy a döntések a közösségre épülhetnek, kell hogy épüljenek. NÉPSZABADSÁG: A valóság, a történelmi tapasztalat azonossága ellenére a gondolkodásmód, a magatartás különbségeit tapasztaljuk. Az egyén ugyanis a maga helyzetéből közelít a tényekhez. A különbözőség tehát nyilván nem véletlen. Mi a magyarázata, melyek a politikai kultúra forrásai? BOROS S.: Természetesen ismeret nélkül nincsen semmiféle politikai kultúra. Nem valamiféle általános ismeretről van szó. A társadalmi folyamatok ismeretében állampolgári és politikai ismeretekkel is rendelkezni kell. Bizonyos, hogy a hagyományoktól függően a mai magyar társadalom politikai kultúrájában is kitapinthatók különböző magatartások, értékek, melyek történelmileg alakultak ki. Milyen tényezők hatására formálódik a politikai kultúra és műveltség? Mindenekelőtt a valóságos politikai folyamatok hatására. Ezt a tapasztalatot gazdagítja a képzés, a propaganda, a tájékoztatás. HUSZÁR I.: Mi a különbözőség magyarázata? A társadalom mindik struktúráit. Struktúráit az emberek életkora, lakóhelye, a munkamegosztásban elfoglalt helye szerint, műveltsége, foglalkozási viszonya és a többi alapján. A társadalmi folyamatok mindig értékekkel telítettek, bennük próbálják felismerni valóságos érdekeiket az egyének, a társadalmi csoportok. Vagyis: a társadalmi folyamat egyben értékelő folyamat. A szocialista társadalom is strukturált társadalom. Az egyén, a csoport viszonya a valóságos folyamatokhoz sokféle tényező által befolyásolt. Ha céljaink érdekében jól akarunk politizálni, akkor számolnunk kell az érdekek különbözőségével. A politikai kultúrát a türelmesség is jellemzi, a megértés, amely hozzásegít, hogy a különbözőségekből létrejöjjön, nemzeti programmá emelkedjen a szocialista társadalom építése. MÓRI L.: Azt tapasztalhatjuk például nálunk, a kohászatban, hogy az emberek tudatosan vesznek részt a politikában. Évek óta termelési, eladási gondokkal küszködünk. Ahogy gondjaink megoldásából részt vállalnak a munkások, ahogy az a kollektíva dolgozik, az tudatos politizálás. Az érdekeltségek meghatározóak. Az érdekek fölismeréséhez, a megoldás kereséséhez felkészültség szükséges, döntő tényező, hogy milyen az emberek befogadóképessége, milyen a közvetlen környezetük reagálása. Jelentős fölteszések NÉPSZABADSÁG: A politikai műveltségről, a politikai kultúráról két , látszólag egymásnak ellentmondó értékeléssel találkozhatunk. Az egyik: gyarapodott, gazdagodott az állampolgárok politikai ismerete, tájékozottsága, mind többen vesznek részt a közügyek intézésében. A másik, kritikus megállapítás: erősíteni kell az agitációs és propagandamunkát, javítani az ideológiai tevékenységet, hogy lépést tartsunk a társadalom fejlődésével, hogy ne maradjanak nyitott, megválaszolatlan kérdések, hogy ki-ki felkészülten, meggyőződéssel vállaljon részt feladataink megoldásában. Mi indokolja e "kettős" értékelést? PAPP GY.: A kritika lényegileg minőségi változást sürget. Statisztikai adatokkal igazolhatjuk, hogy évente a párt-, a KISZ-, a szakszervezeti oktatásban másfél-kétmillió ember vesz részt. Politikai ismeretekben sokat nyújtottunk, óriási szellemi energia halmozódott föl. Példaként említhető, hogy a televízióban, rádióban megszólaló munkások, fizikai dolgozók milyen tájékozottan és többnyire szép magyarsággal mondják el véleményüket. Amiben tovább kell lépnünk, az az, hogy össztársadalmi szinten váljék magatartássá a felhalmozott tudás. Tehát, hogy az egyén gyakrabban és tudatosan kapcsolódjék be a közéletbe. Szó esett a történelmi tapasztalatokról. Magyarország e századi történelme úgy alakult, hogy a politikai aktivitásból nemegyszer származott baja az egyénnek. Tömegek politizáltak 1919-ben, s ezt követte a fehérterror. Politizáltak a felszabadulás után, s ennek veszélyeit tapasztalhatták az ötvenes évek elején. Csak az elmúlt több mint negyedszázad — ami történelmi léptékkel mérve is jelentős szakasz — győzte meg a tömegeket arról, hogy a politika formálásában szerepük lehet, hogy a politizálás érdekeiket szolgálja. MÓRI L.: Fontos változás, hogy kitárult a világ. A kohász például nézi este a televíziót, és látja, hogy milyen a piac helyzete. Ebben helyezi el munkahelyének nehézségeit. A politikai bizalom légkörében él. Nálunk azt úgyszólván senki sem kérdőjelezi meg, hogy a szocializmus az a társadalom, amely neki kell. Elkötelezett a szocialista társadalom mellett, félti és számon kéri e társadalom politikai értékeit. Az idei tervünk január első napjaiban elkészült. A bizalmi testület jól előkészített vita után fogadta el azzal a meggyőződéssel, hogy nehéz helyzetünkből ki tudunk lábalni. Megértették, egyetértettek vele, hogy a korábbi tervezési módszer nem vezethet eredményre. Hogy most az értéktervezésnek, a körülmények befolyásolta lehetőségek tervezésének van létjogosultsága. A testület tagjait azzal lehetett megnyerni, hogy a munkaterületükről hozott javaslatok bekerültek a tervbe. A vállalati stratégiát kidolgoztuk, ehhez mozgósítottuk az embereket. A szakszervezeti fórumokon rendkívül gyorsan jelentkeznek a munkahelyi feszültségek. Hogy javaslatainkat, válaszainkat mennyire fogadják el, azt jellemzi, hogy szervezettségünk alig változott, holott az utóbbi években több mint tízezer ember ment el tőlünk, gazdasági lehetőségeink beszűkültek, a kohászat helyzete ma rosszabb, mint öt vagy nyolc évvel ezelőtt. De a bizalmat nem vesztettük el. BOROS S.: Az utóbbi évtizedekben a politikai érdeklődés, a közéleti tevékenység valóban sokat fejlődött. A politikai kultúra minőségi változásának időszakát éljük. A pártnak több mint nyolcszázezer tagja van. A közéleti tevékenység színterei a szakszervezetek, az ifjúsági szövetség, a szövetkezetek is. Nem állítom, hogy e szervezetek tagjai mindannyian aktívak, de kétségkívül megnőtt az érdeklődésük. Hatalmas fejlődés ment végbe a gazdasági folyamatok érzésében és értékelésében. Az embereket foglalkoztatja, hogy mi történik munkahelyükön, mi történik az országban. Foglalkoztatja őket, mit tehetünk érdekeinkért, hogy a dolgok javunkra és ne kárunkra alakuljanak. HUSZÁR I.: Azt gondolom, alapvető kérdés a társadalmi erőfeszítések fokozása minden téren. Hadd idézzem fel gazdaságirányítási rendszerünk „filozófiáját”. Minden kérdést ott döntsenek el, ahol adott a szükséges információ, s adott a döntésért és a végrehajtásért a felelősség is. E nélkül a fölismerés nélkül, gyakorlati megvalósítása nélkül a politikai kultúra nem fejlődhet. Pusztán tananyaggal, előadásokkal nem lehet fejleszteni a politikai kultúrát, olyan társadalmi gyakorlat kell, amely meggyőzi az embereket a politika célszerűségéről, helyességéről. Nem lehet kimunkálni jó társadalmi struktúrát anélkül, hogy ne vennénk birtokba a felszínre kerülő gazdag ismeretanyagot, a tömegek tapasztalatát. A döntések előkészítése NÉPSZABADSÁG: Az eddigiekből is kitetszik, hogy a politikai kultúra nem pusztán ismeretek halmaza, hanem a magatartásban, a cselekvésben, a tevékenységben nyilvánul meg. Milyen lehetőségeket kínál a társadalom, a politikai intézményrendszer a közéleti aktivitásra, menynyire igényli a politizálást? MÓRI L.: A szakszervezeti mozgalomban, szervezeti rendszerében a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején alapvető változás következett be. A korábbi soklépcsős rendszert felváltotta a szakszervezeti bizalmiak, a bizalmi testületek döntési jogkörének kiszélesítése. De a szakszervezet munkamódszerét is megváltoztatta. A döntési jogkörű gazdasági vezető mellett megfelelő hatáskörrel bíró bizalmi testület működik partneri kapcsolatban. Tartalmi kérdés is, hogy a szakszervezeti tisztségviselőknek tárgyilagosan kell megítélniük a munkahely lehetőségeit. Nem könnyű például elfogadtatni azt, hogy tapasztalt szakembereket kell átcsoportosítani egyik munkaterületről a másikra. Tizenöt-húsz éves gyakorlat után váltani, esetenként kisebb fizetésért... PAPP GY.: Azt mondtuk, a nagy tömegek megértik, támogatják a párt politikáját. A kérdés az, hogy milyen a „gyakorlótér”, vannak-e olyan fórumok, melyeken társadalmi méretekben politizálhatnak, szerezhetnek politikai tapasztalatokat az emberek. Ha igaz az a tétel, hogy a mi társadalmunkban a nép nemcsak hallgatója, befogadója a páli tárkának, hanem alakítója is, akkor a döntések előtt meg kell vitatni a fontosabb kérdéseket. Pártunk országos szinten gyakorta alkalmazza a döntések előtti össztársadalmi vitát. A mi tanácsi gyakorlatunkban négy éve minden jelentősebb várospolitikai kérdést lakossági fórumokon vitatunk meg, természetesen határozathozatal előtt. Ha például a közlekedés, a kereskedelem feladatai kerülnek tanácsülésre, a javaslatot, ahogy mondani szoktuk, „szembesítjük” a lakossággal. Száz-kétszáz javaslatot kapunk egy-egy témakörben. Hogy ezek a fórumok mennyire nem formálisak, arra példaként említhetem, hogy tavasszal vitattuk az állattartási rendeletet; a tanácsülés kétszer adta vissza a javaslatot, mert módosításra szorult. Az IKV munkájáról szóló jelentést sem fogadta el elsőre a tanácsülés. Azaz egy-egy tanácsi határozatról kétszer van szavazás: a lakossági fórumon és a tanácsülésen. Mégis azt mondhatom, hogy a politikai intézményrendszer még korántsem felel meg az igényeknek. A tanácstörvény 1971-ben szabályozta a tanácsok működését, kimunkálta a tanácsok önkormányzati rendjét. De még mindig messze vagyunk attól, hogy a tanács maga döntsön — megfelelő szabályozók alapján — alapvető kérdésekben. Nem is az a probléma, hogy kevés-e a pénz vagy sem. Az emberek gazdasági gondjainkat megértik. De a tanácsok a kapott öszszegek 70—80 százalékát központilag orientált célokra fordíthatják. Bizonyos döntéseket átruházhatnánk a helyi tanácsokra. Nem nagy kockázattal, hiszem, hogy a központi és a helyi elhatározás 80 —90 százalékban egyezne. Miért nem vállaljuk a 10—20 százalékos kockázatot? Hadd mondja ki a tanács, hogy iskolát vagy kórházat akar építeni... HUSZÁR I.: Ez a bizonyos kockázat a helyes társadalmi korrekció lehetőségét is nyújtaná ... BOROS S.: A forradalom utáni időszakban Lenin utalt rá, hogy a társadalmi változásokból az történt meg igazán, az vált valósággá, amit az emberek elsajátítottak, ami átment a mindennapi életbe. Az emberek politikai kultúráját nagymértékben befolyásolja a politikai intézményrendszer jellege, működése, mindennapos gyakorlata, az ott szerezhető tapasztalatok és feltáruló cselekvési lehetőségek. Már csak azért is, mert ez igazolja vissza, hogy érdemes politikai tudásukat bővíteni. Ha valaki a tanácsban vagy a szakszervezetben nem tud megfelelni vállalt kötelezettségének, nem tudja jól képviselni a dolgozók érdekeit, akkor nyilván tanulni, tájékozódni kíván. Intézményrendszerünk valós gyengeségeivel kell szembenéznünk. A Központi Bizottság áprilisi határozata is figyelmeztet rá, hogy minden erőfeszítés ellenére a demokrácia fejlődésében még nem értük el a kívánatos szintet. Amikor a politikai intézményrendszer működésének a hatékonyságáról beszélünk, a párt tevékenységéről is szólnunk kell. A párt belső működését is tovább kell fejleszteni, a változó feltételekhez kell igazítani. HUSZÁR I.: A politikai intézményrendszer működési mechanizmusa nagyon halványan emlékeztet a tizenöt-húsz évvel ezelőttire. A gazdaságpolitikában gyökeres változás, hogy nincs tervutasítás. De vajon gazdasági életünk demokratizmusának leszűrődtek-e ideológiai, tudati konzekvenciái? Az új stílus, az új fölfogás még korántsem általános, ha úgy tetszik, születőben vagy keletkezőben van. Korántsem vagyok megelégedve a fejlődés ütemével, de az irányával igen. Szokatlan nehézségekkel találkozunk a vállalatoknál és társadalmi szinten is. Ami meglehetősen nagy erőpróbának tesz ki bennünket. Személyi feltételek NÉPSZABADSÁG: Eljutottunk ahhoz a kérdéshez — részben már szó is esett róla —, hogy mi az egyén és mi a társadalom feladata a politikai kultúra gyarapításában, magasabb szintre emelésében. HUSZÁR I.: A politikai kultúra gyarapításának érdekében nyilván mindenkinek, az egyénnek és a társadalom vezető erejének is szellemi erőfeszítéseket kell tenni. Hogy megismerje a társadalmi folyamatokat, és tisztázza viszonyát a társadalmi folyamatokhoz. Mindinkább világos, hogy milyen szinten mi a felelősség, mi a döntési jogkör. A politikai gyakorlatban lényeges változások történtek. Az ideológiában, az agitációs és propagandamunkában még nem vontuk le ennek konzekvenciáit. Új vonása politikai gyakorlatunknak, hogy nyíltan feltárjuk a döntésekben rejlő ellentmondásokat is. A társadalom valóságos fejlődésében való bizonytalansági tényező nem az állásfoglalás bizonytalansága. A politikai irányítás bölcsességére vall, ha mindenütt — üzemi, tanácsi, községi intézményekben is — számol a lehetséges alternatívákkal. Ez még nem pragmatizmus, hanem annak bizonyítéka, hogy a valóság talaján gondolkodunk, számolunk a realitásokkal. Az élet természetes folyamatait számon tartó, a valóság törvényszerűségeit elemző, értékelő politikát hajtunk végre. Egyetlen olyan lépést sem tettünk, amellyel szocialista eszmerendszerünktől eltértünk volna. Amikor a gyakorlat talajáról, a valóságos folyamatokat számításba véve fogalmazzuk meg a cselekvés programjait, nem eltérünk, hanem ragaszkodunk a marxista politika elveihez. MÓRI L.: A politikai kultúra fejlődése bizonyos mértékben öntörvényű mozgás is, és a párt által tudatosan irányított is. Nem érdektelen megemlíteni, hogy ennek személyi feltételei is vannak. A vezetői magatartásra, stílusra, példára gondolok. Minden szinten a vezető legyen az, aki a demokratikus stílust megköveteli és alkalmazza. Kiemelt jelentősége van a politikai képzésnek, a káderképzésnek, hogy kiválasztódjanak, kiművelődjenek azok, akik képesek ezt az új stílust meghonosítani. Az intézményrendszeren belül pedig ki kell építenünk azokat az ellenőrzési pontokat, amelyek jelzik a kívánatos módszerektől való eltérést. Ilyen kontrollnak látom az új választási törvényben foglaltakat, vagy azt, hogy a szakszervezeti bizalmi testület minősíti a vállalati vezetést. BOROS S.: A politikai képzés megújulására is szükség van. Nem akarok számokat említeni, mert nem a mennyiséget, hanem a minőséget tartom fontosnak. Ha a pártoktatásnál maradunk, az utóbbi évek eredményességét bizonyítja, hogy a párttagság érti a gazdasági folyamatokat, a társadalmi változásokat, olyan a magatartása, amellyel hozzájárul a politikai stabilitás fenntartásához. Nem állíthatom persze, hogy a politikai képzés mindenben megfelel a mai követelményeknek. Nem könnyű lépést tartani a változásokkal, formális vonásoktól kell megszabadulnunk. A propagandának, az ideológiai színvonal megőrzése mellett, közelebb kell kerülnie a helyi problémákhoz, arra kell választ adnia, ami az embereket érdekli. Tartalmában szorosabban kell kapcsolódnia a mai társadalmi-gazdasági, politikai folyamatokhoz. El kell érnünk, hogy minél többen vállaljanak tudatos erőfeszítést a politikai kultúra fejlesztéséért, a saját politikai műveltségük gyarapításáért. Ez nélkülözhetetlen feltétele annak is, hogy a kommunisták meggyőződéssel álljanak ki, vitázzanak és képviseljék a párt álláspontját. Boros Sándor Huszár István Móri Lajos Papp Gyula Maros Dénes