Népszabadság, 1983. november (41. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-06 / 263. szám

8 NÉPSZABADSÁG 1983. november 6., vasárnap NÁDUDVARI EMBEREK Az iskola igazgatójától, Korcsmá­­ros Sándortól hallottam, hogy nem­régiben idős nádudvariak látogattak haza külföldről, és egyszerűen nem akartak hinni a szemüknek. Alig is­mertek rá a csaknem tízezer lako­sú községre. Ezek a kivándorlók még a régi, nádtetős, fehér falú kis há­zakra, a földutakra, az ásott kutak­ra, az 1800 föld nélküli családra, a nagy szegénységre emlékeztek. A mai látogató már mást talál. Mást, gyökeresen mást, de azért — ha jól kinyitja a szemét, és nem­csak áradozni akar — a mellékut­cákban még gyakran találkozhat a régi Nádudvarral. Igazság szerint — ezt a Vörös Csillag Tsz pártszerve­zetének helybeli származású titkára, Gonda Sándor erőteljesen hangsú­lyozza — az új, a korszerű és a ré­gi, elmaradott még eléggé vegyül. Hiszen ha azt mondjuk, hogy Nád­udvaron minden második ház új, korszerű és az utóbbi negyedszázad­ban épült, akkor ez azt is jelenti, hogy sok még a régi ház. Nagy szük­ség van tehát arra a 60—80 új csa­ládi házra, mely évenként tető alá kerül. Kétségtelenül nagy eredmény, hogy a 64 kilométer hosszú belterü­leti útból 14 kilométer már betono­zott vagy köves. Ez azonban sovány vigasz azok számára, akik még min­dig — ősszel, télen hetekig járhatat­lan — sáros utcákban laknak. Meg kell érteni azokat is, akik örülnek ugyan a 72 millió forintos költséggel — felét a tsz viseli — most épülő igen szép művelődési ott­honnak, de az is eszükbe jut, hogy a 2-es számú óvoda öreg épülete szinte már veszélyes, és hogy a 34 iskolai tanteremből 14 szükségtante­rem. Tehát ha nem jut mindenre, akkor különösen fontos a sorrend. Annyi bizonyos, hogy a vízvezeték létesítésével mindenki egyetértett. Elégedetten tekintenek az új gyógy­szertárra, a postára is. A főutcán az ABC-áruház gazdag választékot kí­nál, és a havi forgalma négymillió forint. Újdonság a vezetékes gáz, már több száz háztartás hozzájutott. Iparszerű termelés Beletartozik a község mai képébe a tsz tejfeldolgozó üzeme és hús­ipari üzeme is. Épül az új, nagyobb, korszerűbb tsz-tejüzem, ahol majd jégkrém is készül. Sokféle cégtáblán olvasható a Vörös Csillag Tsz neve. A közös gazdaság húsboltot, zöldség­üzletet, eszpresszót, éttermet, stran­dot működtet, és átvette a helyi sportkört is. Talán már ennyi is jel­zi, hogy Nádudvar elsőrendű — meghatározó — gazdasági egysége a termelőszövetkezet, mely évenként 2,8 milliárd forintos termelési érté­ket állít elő, 3800 embernek ad mun­kát és jó megélhetést. Tény: a legutóbbi negyedszázad­ban a község — főként a tsz segít­ségével — sokat fejlődött. Még na­gyobbak, szembetűnőbbek a változá­sok a határban és az állattenyésztő telepeken. Október vége az őszi nagy határi munkák ideje. Mészá­ros Sándorral, a helybeli származású, agráregyetemet végzett termelési el­nökhelyettessel legalább 30 kilomé­ternyi utat tettünk meg a 22 ezer hektáros határban. Ilyenkor még 15 évvel ezelőtt is az emberek százai törték a kukoricát és ásták a cukor­répát. Most alig láttunk gyalogmun­kást. Néhány kombájn végez a ku­korica és a cukorrépa betakarításá­val. A Bojár-földi részen is három Herb­au típusú, kétmenetes fran­cia betakarító gépsor uralkodik a cukorrépatáblákon. Vége a legijesz­tőbb, legnehezebb, az egészségre is ártalmas hajdani paraszti munká­nak. Itt kézzel már senki sem nyúl a répához. Egyetlen gépsor legalább 400 ember munkáját helyettesíti. — Most a mi gépeink összesen mintegy háromezer ember munká­ját végzik el — állapítja meg a ter­melési elnökhelyettes —, nálunk iparszerűvé vált a mezőgazdasági termelés. A tsz 127 traktora, 45 be­takarítógépe, 120 teherautója, a nagy teljesítményű vetőgépek, a különfé­le munkagépek teljesen átformálták a mezőgazdálkodás jellegét. A nagy gépi átállás Nádudvaron is egy évti­zede következett be. Sokat kifejez, hogy míg 1970-ben az akkori két­ezer dolgozónak több mint a fele nö­vénytermesztő gyalogmunkás volt,­­addig most a 200-at sem éri el a gya­logmunkások száma. Könnyebbé, termelékenyebbé vált a munka az állattenyésztésben is. A legtöbb telepen az etetésnél, itatás­nál, a fejésnél, a trágya eltávolítá­sánál sokat segítenek már a gépek, a korszerű berendezések, az oldal­etetők, az etető-„asztalok”. A szer­vezett, villanypásztoros legeltetés pedig — itt, a Hortobágy peremén — már a hagyományos pásztorko­dást is háttérbe szorítja. Hat testvér egy ts­­szben A Vörös Csillag Tsz termelési ada­tai szinte lenyűgözőek. A hozamok a felszabadulás előtti eredmények­hez képest három-négyszeresre nőt­tek. Az idén — az aszályos időjárás ellenére — búzából 4000 hektáron 6 tonnás, kukoricából 3000 hektáron több mint 10 tonnás, cukorrépából 600 hektáron 58 tonnás, burgonyá­ból 200 hektáron 40 tonnás hozamot értek el Az 1500 tehén évi tejhoza­ma pedig meghaladja az 5000 litert. A közösben 38 ezer sertést hizlalnak meg jó eredménnyel. Persze a szövetkezeten és a hoz­zá tartozó termelési rendszeren, a KITE-n kívül — ahol mintegy kétszáz nádudvari talál megélhetést — más munkahelyek is vannak a község­ben, és kétszázötvenen ingáznak. A Hajdúsági Agráripari Egyesülés is mintegy 20 nádudvarit foglalkoztat. Mindkettő főként szakemberei ré­vén hatással van a falu életére, nö­veli az emberek látókörét, igényeit. Egy-egy család sorsa pedig — mint tengerből a csepp — szinte jelzi mindazt, ami ebben a községben végbemegy. Sokan jól ismerik Nádudvaron a Fejes testvéreket. Hiszen országosan is nagy ritkaság, hogy egy család­ból hat fiútestvér ugyanabban a tsz­­ben dolgozzék. A Fejesek közül a legidősebb, Sándor, 45 éves, ő nyi­totta meg a sort. Az elemi iskola el­végzése után a nádudvari gépállo­másra került. Így emlékszik vissza: — Még 15 éves sem voltam, ami­kor elvégeztem egy háromhónapos, gyorstalpaló traktorosképző tanfo­lyamot. Utána rögtön egy kormos Hofherr traktorra kerültem. Egy évre rá arató-kévekötő géppel dol­goztam. Majd tsz-tag lettem. Ezen az úton Sándort még négy testvére követte. Az élet gyorsan változott körülöttük. A körmös trak­torokat a Zetorok, az Utasok, a DT-k követték. Jöttek a szovjet SZK kombájnok. Majd a Fejes test­vérek is megtanulták a John Deer traktorok, a Claas kombájnok, a Herm­an répabetakarítók, a Hess­­ton körbálázók és a többiek nevé­nek a kiejtését. Megismerték az E 512-es NDK-kombájnt. Megtanultak velük dolgozni, sőt elsajátították a javításuk módjait is. A technika fej­lődése kényszerítette rá a Fejes test­véreket is arra, hogy 1971-ben egy­szerre hárman letegyék a gépszere­lői szakvizsgát. Kinyílt a világ Külön érdekesség, hogy hármójuk egyik oktatója a gépszerelői tanfo­lyamon a testvérük, a másodszülött Imre volt. Ennek az a magyarázata, hogy ő már fiatalkorában szakmun­kás-bizonyítványt szerzett, géplaka­tos lett, és hamar kitűnt jó techni­kai érzékével. Az sem véletlen te­hát, hogy 1973-ban átkerült a nád­udvari termelési rendszer, a KITE központi javítóműhelyébe, és három év múlva már szerelőcsoport-vezető lett. Ezekben az években megnyílt Fe­jes Imre előtt a világ. Az új gépek­kel, a karbantartásukkal, a javítá­sukkal alaposan meg kellett ismer­kednie, így jutott ki az NSZK-ba, majd az USA-ba. Részt vett egy svájci tanfolyamon is, ott újszerű hegesztési eljárást sajátított el. Ké­sőbb Moszkvában egyhetes hegesz­tői tapasztalatcserén vett részt. Egy évtized alatt háromszor kapott ki­váló dolgozó kitüntetést. A harmadik szülött Fejes fiú, Ist­ván is 1971-ben szerzett gépszere­lő szakmunkás-bizonyítványt, és a második számú üzemegység hibael­hárító szerelője lett. Nem titkolja, hogy a célja: bekerülni a tsz köz­ponti gépműhelyébe, ahol még to­vább fejlődhet szakmailag. Kislánya hetedik osztályos, a fia a püspökla­dányi gimnázium második osztályá­ba jár, és egyetemre szeretne menni. Régebben a hat Fejes testvér csak azt tűzte ki célul, hogy a gyerekeik szerezzék meg kivétel nélkül az érettségit. Nos, amint látható, néme­lyek e vágyakon szerencsére túl akarnak tenni. A felszabadulás előtt ritkaság volt, ha Nádudvaron egy szegényebb parasztcsalád gyereke továbbtanult. Most a nyolcadik osz­tályosok 90—95 százaléka ezt teszi. A továbbtanulók harmada gimnázi­umba megy, sokan eljutnak az egye­temre is. Jellemző, hogy a Vörös Csillag Tsz 135 szakemberének a többsége nádudvari. A mezőgazdasági gépeket válasz­totta az ötödik szülött, János, és a legfiatalabb, Gábor is. Ők már a bá­tyáik nyomdokait követték. János szintén a 2-es számú üzemegység­ben ugyancsak hibaelhárító szerelő, a felesége háztartásbeli, igyekeznek a háztáji lehetőségeket kihasználni: szerződéses alapon évenként 35—40 sertést hizlalnak meg. Gábor a tsz központi javítóműhe­lyében dolgozik. Előbb 17 évig DT traktort vezetett. Ez megviselte a gyomrát. Orvosi javaslatra szállt le a traktorról, pedig azzal többet ke­resne. No, de első az egészség. Csak a negyedik szülött, Fejes Mi­hály nem alapozta az életét a me­zőgazdasági gépekre, ő asztalos lett, és most a tsz-ben az asztalosbrigád vezetője. A szakmunkásvizsga után levelező úton elvégezte a püspök­ladányi gimnáziumot, és érettségi­zett. A szakmáját nagyon szereti, ol­vas, tájékozódik, hogy ne maradjon el a növekvő követelményektől. A lakásán sok a könyv, amint mondja: „Tele van minden polc.” Az ember az első A hat testvérről sok mindent el kellene még mondani. A négy idő­sebb párttag, Mihály munkásőr sza­­kaszparancsnok-helyettes. Mind­egyikének saját háza van. Legény­korukban, amit kerestek, beadták a családi kasszába, amelyet édesany­juk kezelt. Ebből a nősüléskor mindegyikük 30 ezer forintot ka­pott. Elég volt a kezdéshez, egyszo­bás kis ház vásárlásához. Azóta va­lamennyien — egymást segítve, és részben OTP-kölcsönnel — új, szép házat építettek. Autója Imrének és Mihálynak van. A testvérek fizetése havi 4300 és 6000 forint között váltakozik, és eh­hez kerül még a háztáji jövedelem. A feleségek közül ketten a KITE- nél, ketten az ABC-áruházban dol­goznak, van köztük egy tanárnő, és egy háztartásbeli. Annak valameny­­nyien örülnek, hogy napjainkban Nádudvaron a munka, a szorgalom számít, és e szerint becsülik az em­bert. Most a közös gazdaság — bár még sok a szikes, szikfoltos, „fehér” föld — valósággal ontja a gabonát, a húst, a tejet, és ehhez a háztáji gaz­daságok is leteszik a maguk részét. Csak a közös révén évenként 110 millió forint értékű árut értékesíte­nek a tagok. Egy tsz-dolgozó a kö­zösből évenként 57 ezer forinthoz jut. A háztájiból minden tagnak évenként legkevesebb 7500 forint a bevétele, de sokan ennél többre tesz­nek szert, igaz, nem ingyen. A hiz­laláshoz, a tejtermeléshez nemcsak sok és értékes takarmány kell, ha­nem aki tehenet, hízó marhát, sertést tart, annak bizony úgy hajnali négy óra tájban csörög a vekker. Kevesen ismerik jobban Nádud­vart Szabó Istvánnál, aki maga is itt nőtt fel, és 32 éve elnöke a szö­vetkezetnek. Ő így vélekedik: — Néhány szóval nehéz még csak jelezni is mindazt, ami nálunk vég­bement. Nagyon örülök annak, hogy ha nagy is a szövetkezetünk, de nem veszett el benne az ember. Mi er­re ügyeltünk. Mindent megteszünk azért, hogy a tagok érezzék: ők a gazdák. Látjuk az új igényeket is. Már a kapunkon belül az új nemze­dék. Az alaptevékenységben dolgo­zó tagjaink kétharmada nem isme­ri saját tapasztalataiból a hajdani paraszti életet. Ezért más már a kö­tődése a szövetkezethez, mint ami­lyen a szülőké, a nagyszülőké volt. Más, de szerintem nem gyengébb. A 2,7 milliárd forint értékű közös vagyon mindenképpen nagy össze­tartó erő, sokat számít a biztos, jó jövedelem és az, hogy a tagok mel­lett mindenkor ott áll a szövetkezet. Tóth Benedek Sándor Imre István Mihály János Gábor A szovjet és a magyar nép hőse Vörös Zászló Renddel tüntették ki Pataki Ferencet Számunkra kivált megtisztelő do­kumentumot tett közzé a Pravda nemrégiben: a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa rendelete — Jurij Andropov aláírásával — Pataki Fe­rencet halála után Vörös Zászló Renddel tüntette ki. Az indoklás szerint a kitüntetést Pata­ki Ferenc bátorságáért és hősiességéért kap­ta, amelyet a szovjethatalomért ví­vott harcok, során Szibériában, va­lamint a német fa­siszta hódítók hát­országában a Nagy Honvédő Háború éveiben tanúsított. Ki is volt Pataki Ferenc? Mit tudunk életéről, tetteiről? Pataki Ferenc egyike a szovjetha­talom győzelméért küzdő százezer ma­gyar internaciona­­lalista vezetőinek, azokénak, akik a szovjetek országá­nak védelmében mindenkor és min­denhol a magyar nép eljövendő szo­cialista hazájáért is küzdöttek. A felsza­badító csaták egyik előharcosa ő, aki az ügyért, amiért egész életében küz­dött, a szabadság hajnalán áldozta életét. A „halálvonatról” az „aranyvonat” ellen 1892. december 1-én született Her­­kulesfürdőm. Hatéves korában­ árva­­házba került, de a mostohai gyer­mekkor ellenére is sikerült tanul­nia: a sokoldalú tehetséggel­ meg­áldott ifjú elvégezte a tanítóképzőit. Először Budapesten tisztviselő volt, utána tanítói állást foglalt el, majd 1913-t­ól a lugosi 8. honvéd gyalog­ezred tartalékos tiszti tanfolyamá­nak a hallgatója. Az első világháború kitörésekor az orosz frontra került, s 1915 már­ciusában, Frzemysl elestekor, fog­ságba esett. Krasznojarszkba veze­tett a fogoly zászlós útja, itt élte át az 1917-es forradalmakat. A tábor­ban kitűnően megtanult oroszul, s a haladó nézetű tisztek egyik hang­adója, a forradalom szellemének közvetítője. 1918 elejétől­ részt vett a krasz­­nojarszki szovjetek megerősítéséért folytatott harcban, a hadifoglyok forradalmi szervezeteinek, vörös­gárdista egységeinek a létrehozásá­ban. 1918 áprilisától a bolsevik párt tag­ja, majd a krasznojarszki Kül­földi Munkások Kommunista Szer­vezete Végrehajtó Bizottságának el­nöke és képviselője a bolsevik párt kormányzósági bizottságában. Szer­­kesztette a szervezet Előre, majd a Fáklya című lapját. 1918. május-jú­niusban a hadifoglyok százait moz­gósította a fehérgárdisták ellen, s a hadifogoly vörösgárdisták élén fegy­verrel a kezében vett részt a Krasz­­nojarszkért vívott véres csatában. A Szibériában hatalomra jutott fehérgárdisták Patakit sok bolsevik vezetővel­ együtt elfogták. Megkí­nozták, előbb halálra, majd élet­fogytiglani börtönre ítélték. 1919 no­vemberéig sínylődött a kraszno­­jarszki börtönben, amikor kétszá­­zadmagával Kelet-Szibériába irá­nyították. A „halálvonat” foglyait a csenemhovói bányamedence parti­zánjai szabadították ki. Patakit az egyesített munkás-paraszt partizán - osztag parancsnokságának az élére állították. E tisztében 1920 január­jában — amint egy szovjet szerző írásában olvashatjuk — „ragyogóan oldotta meg Kolcsak és miniszter­­tanácsa, valamint az Orosz Biroda­lom (651 millió aranyrubel értékű) aranytartaléka elfogásának a tervét. E rendkívül bonyolult feladat vég­rehajtásáért Patakit díszes harci fegyverrel tüntették ki”. A szervező 1920 februárjától Pataki a cse­remhovói járás forradalmi bizottsá­gának elnöke, majd az év őszén Moszkvába rendelték, ahol az össz­­oroszországi Rendkívüli­ Bizottság­ban (VCSK) teljesített szolgálatot. 1921 októberétől Dzerzsinszkij köz­vetlen munkatársa, a VCSK ban­­ditizmus elleni harc osztályát veze­ti, majd a kémelhárítási osztály he­lyettes vezetője, s e tisztségeiből fakadóan egyben a Köztársaság Bel­ső Karhatalmi Egységeinek a pa­rancsnoka. Egy szovjet folyóiratban közzétett dokumentum tanúsága szerint Pataki dolgozta ki a szovjet határőrség létrehozására vonatkozó rendelettervezetet, amelyet Lenin, majd a Népbiztosok Tanácsa jóvá­hagyott. 1923-ban a párt központi bizottsága a békés építőmunka frontjára irányí­totta. Évekig a Szovjetunió Legfelsőbb Népgazdasági Tanácsának szerveiben tevékenykedett, elnökhelyettese volt a szovjet Közép-Ázsia első vízi­ erő­művét és textilkombinátját vezető állami bizottságnak, s egy ideig ve­zető munkatársa a központi bizott­ság apparátusának. Részt vett a szovjet­ filmipar irányításában is­, s két alkalommal rektorhelyettese volt, a Kominstern egyik főiskolájá­nak, a Keleti Dolgozók Kommunis­ta Egyetemének. Közben állandó kapcsolatot tartott magyarországi hozzátartozóival és barátaival, s figye­lemmel kísérte a ha­zai haladó irodal­mat, tájékozódott a honi dolgokról, félt­ve ápolta anyanyel­vét. Amikor a hitleri Németország hadse­rege a Szovjetunió­ra támadt, Pataki a legfelsőbb párt-, állami és katonai szervekhez intézett leveleiben kérte, hogy tapasztalatait használják fel a fa­siszta seregek elleni harcban. 1942 tava­szán teljesítették az akkor már 50 éves forradalmár kéré­sét, őrnagyi rang­ban járta a hadifogolytáborokat, ap­rólékosan tájékozódott az otthoni helyzetről, partizán- és felderítő-, majd ejtőernyős-kiképzést kapott. 1943. augusztus 18-án egy hétfő­­nyi partizáncsoport ereszkedett le ejtőernyővel Kárpátalján. Parancs­noka Pataki Ferenc, tagjai helyi is­meretekkel rendelkező Ukránok és a cseh hadsereg egy tisztje. Felada­tuk a fasiszta erők felderítése, a későbbi fegyveres harc előkészítése. Pataki különleges politikai felada­tot is kapott: adja tudtára valami­lyen módon a m­agyar politikusok­nak, hogy a Szovjetunió és szövet­ségesei lehetőséget adnak Magyar­­országnak a háborúból­ való kilé­pésre, a fegyverszünet megkötésére. Újra hazai földön A földet érés után Pataki Ferenc kivezette a csoportot a felkutatá­sukra indult csendőrök gyűrűjéből, és a partizánok megkezdték műkö­­désüket. Ellenállási csoportokat ala­kítottak a huszti, a száll­ási és a munkácsi járások ukrán, magyar és más nemzetiségű antifasiszta lakói között. 1944 elejére 190-re nőtt a partizánok száma. Munkájukat sok százan segítették: fegyvereket, élel­miszert, búvóhelyeket szereztek. Ki­alakult a felderítőmunka­ Húsztól, Munkácsot, Kassát, Budapestet át­fogó hálózata. 1943. augusztus 26- tól rendszeresen továbbították a rádióhullámok az adatokat a fasisz­ta seregek mozgásáról, létszámáról, felszereléséről, a Kárpátokban épü­lő Árpád-vonalról. 1943 októberében — feladatának megfelelően — Budapestre települt. A kapcsolatokat ma­gának kellett ki­építenie. Munkások, katonák, értel­­miségiek között lelt társaikra a fa­sizmus elleni harchoz. Több mint fél évig működött eredményesen a­z első m­agyarorszá­­gi felderítő-partizán csoport. A hor­thysta csendőri és katonai hatósá­gok 1944. február végén csaptak le a partizánok huszti központjára. Március-április során valóságos haj­tóvadászat folyt Kárpátalján. Sok partizánt tűzharcban megöltek, öt­száz embert letartóztattak, megkí­noztak, majd sokukat kivégezték. Az ország német megszállása utá­ni napokban a budapesti csoport több tagja, majd ő is lebukott. Pa­taki Ferencet börtönről börtönre hurcolták, majd 1944. augusztus 30- án halálra ítélték. A szovjet hadse­reg gyors előretörése, a román ki­ugrás következtében válságosra for­dult helyzetben Horthy kormánya tárgyalásra kényszerült a Szovjet­­unióval. Patakit ekkor nem végez­ték ki, Sopronba­ szállították a 48- as laktanya börtönrészlegébe. Ott raboskodó magyar és szovjet kom­munisták szavaiból, leveleiből is­merjük nagyszerű emberi tartásét a börtönben. Pataki Ferencet 1944. november 4-én, a nyilas hatalomátvétel után végezték ki Nyitott szemmel, emelt fővel, a nézőnek kirendelt katoná­kat bátorítva fogadta­ a gyilkos go­lyókat. Az utókor negyedszázad után fel­lelte jeltelen sírját, feltárta tetteit. Sopron és az ország népe emlékmű­vet állított a világszabadság és a magyar szabadság internacionalista harcosának. Iskolák, határőrlakta­nya, szocialista brigádok és a Mun­­­kásmozgalmi Panteon márványa őr­zi Pataki Ferenc nevét. A Vörös Zászló Renddel való kitüntetés pe­dig Pataki Ferenc nevét végleg be­írta a szovjet és a magyar nép olyan közös hőseinek a sorába, mint Kun Béla, Münnnich Ferenc, Gavró Lajos, Zalka Máté és társaik. Miles György

Next