Népszabadság, 1983. december (41. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-11 / 292. szám

HALÁLOZÁS Stépán Gábor élete 87. évében meghalt. Végső kívánságát teljesítve, a részvétnyil­vánítások mellőzését kérjük, és csendben eltemetjük. Gyermekei: Magda és József. Fájdalommal tudatom, hogy szeretett testvérem, Kas Ferencné sz. Pápai Blanka, aki 1922 óta vett részt a szakszervezeti mozgalomban, életének 82. évében el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása a Rákoskeresztúri köztemetőben lesz decem­ber 16-án, délelőtt 9.30 órakor. Gyászol­ják, testvére Margaret Palmer (London), rokonai és barátai. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindazok­nak, akik a szeretett férj és édesapa, Lató Károly temetésén részt vettek vagy egyéb úton együttérzésüket és részvétüket nyilvánították. Felesége és fia. Ezúton mondok hálás köszönetet mind­azoknak, akik nagybátyám, Miczki Sán­dor, az OTP osztályigazgatója temetésén részt vettek, illetve bármilyen formában kifejezett részvétükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Rechnid­er György és családja. Magam és családom nevében köszöne­tet mondok mindazoknak, akik férjem, dr. Ősz Gyula elhunytéval fájdalmunkat eny­híteni próbálták. Dr. Ősz Gyuláné: Köszönetet mondok mindazoknak, akik akár egyénileg, akár valamely hivatalos szerv képviseletében szeretett férjem, Ete­le József, isaszegi igazgató elhunytával fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család nevében Etele Józsefné. A Mezőfalva Mezőgazda­sági Kombinát egyetemet vagy főiskolát végzett üzemgazdászt keres ter­­vező, elemző területre. Szükség esetén lakást biz­­tosítunk, fizetés megegye­­zés szerint. Jelentkezés: a kombinát személyzeti osztályán, Budapesthez közeli ter­­melőszövetkezet felvétel­re keres, képzettséggel rendelkező árkalkulátort, valamint galvánüzemi gyakorlattal rendelkező üzemmérnököt. Házaspár esetén szolgálati lakást biztosítunk. Jelentkezést .Páros munkahely NSZ 84” jeligére a kiadóba kérjük Az AGROBER Borsod-Abaúj- Zemplén megyei kirendeltsége PÁLYÁZATOT HIRDET építész­­tervezői — osztályvezetői beosztás ellátására, építészmérnöki vég­­zettséggel és legalább ötéves tervezői gya­­korlattal. Felveszünk továbbá egyetemi vagy főisko­­lai végzettségű tervezőket építész­tervezői beosztásba, — legalább 2 éves tervezői gyakorlattal. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés személye­­sen vagy telefonon a kirendeltség személy­zeti előadójánál. Miskolc, Vologda u. 4. sz. A LOTTÓ NÉGYTALÁLATOS SZELVÉNYEI 1 374 327 5 331 898­­ 966 500 76 784 401 79 996 808 1 685 846 5 487 079 44 790 848 76 803 886 80 035 084 2 391 476 7 941 668 44 828 083 76 806 606 80 190 442 3 355 389 8 232 456 55 816 758­­76 893 033 80 609 798 3 468 654 8 904 728 75 859 816 77 047 580 80 762 352 3 592 248 9 035 822 75 899 296 77 986 199 80 772 755 3 646 179 9 126 905 75 913 747 78 428 682 81 042 898 3 700 317 9 173 417 75 945 069 78 814 242 81 090 253 8 714 417 9 300 649 75 997 257 78 851 565 81 429 057 4 544 033 9 301 032 76 086 437 79 299 529 81 471 931 4 672 611 9 383 081 76 101 008 79 365 547 81 568 627 4 706 469 9 390 741 76 384 387 79 424 876 81 593 877 4 706 473 9 641 302 76 409 131 79 563 176 81 688 883 4 748 555 9 657 044 76 471 402 79 885 669 81 688 891 4 852 561 9 825 367 76 701 047 82 082 516 A 49. heti lottó nyerőszámai: 32 38 44 71 72 Courths-Mahler, Glyn, Marlitt Eschstruth, Cro­­ker regényei, Claire Kenneth és egyéb best­sellerek, Edgar. Wallace művei és Mars-ciklus eladók az érdeklődő gyűjtőknek. 416-440. Vaskapuk, billenő ga­rázsajtók, lépcsők, ollós, rácsok, épületlakatos munkák, vidékre is. — Kiing Sándor. Bp. X., Pesti Gábor u. 43 . 840- 597. Cipzárjavítás,­­kicserélés csizmába, kabátba, tás­kába, bőröndbe, nadrág­ba is. Alsó erdősor 18. Otthon Áruháznál. KARÁCSONYI AJÁNDÉK VÁSÁR december 23-ig az OFOTÉRTnál A Papírfeldolgozó Ipari Szövetkezet PÁLYÁZATOT HIRDET budapesti központjába főkönyvelő­helyettesi, (feltétel: egyetemi vagy főiskolai vég­zettség, ötéves gya­korlat és középfokú politikai végzettség), fóti telephelyén igazgatási osztályvezetői, (feltétel: jogi, köz­gazdasági vagy mér­­nök-közgazdász dip­loma és gyakorlat) munkakör betöltésére. A jelentkezéseket kézzel írt levélben, rövid életrajzzal a következő címre kér­jük: Budapest VII., Dohány u. 57. 1400. Baranya, Bács, Hajdú, Fejér, Pest, Somogy, Tolna. Győr-Sopron me­gyékben élelmiszer és italáruk szállítására, ér­tékesítésére keresünk áruforgalmi tevékenysé­­get végző vállalkozókat. Feladatkör: saját, 30— 50 nm körüli raktártól történő áruszállítás, ér­tékesítés. Szállító jármű­vel rendelkező gmk-k, magánfuvarozók, társulá­sok jelentkezését várjuk. ,, Rugalmas kereskedelem 637” jeligére a budapes­ti Felszabadulás téri hir­detőbe. Az újpesti Gyapjúszövő, gyár felvételre keres tmk-raktárost.­ gyors- és gépírókat, pénzügyi elő­adót, adminisztrátort, számlázót és betanított munkára férfi és női dol­gozókat. Munkásszállót biztosítunk. Jelentkezés: Budapest IV., Berni u. 1. Tel.: 698-644. fizikai fel­­vétel a 154-es melléken, alkalmazott felvétel a 158-as melléken. A Bajai Lakberendező Építő és Vas Ipari Szövetkezet felvételt hirdet: gépipari ágazatvezető főmérnök, gépipari műszaki osztályvezető, pénzügyi csoportvezető, építő- és gépipari árkalkulátor, épületgépész, gépipari és szereldei művezetői munkakörök betöltésére. Jelentkezni a sze­­mélyzeti vezetőnél: Baja, Nagy István u. 35. Telefon: 11-622. A Papíripari Vállalat Budafoki Papírgyárának Dobozgy­árrészlege, jó kereseti lehetőséggel fel­vesz: korszerű nyomda- és dobozkészítő gépekhez ofszet gépmestert, szer­számkészítőt, villanysze­­relőt, géplakatost, férfi és női segédmunkásokat, tehergépkocsi-vezetőt. — Munkaidő: egy műszakos munkarendben heti 42 óra. 2—3 műszakos mun­­karendben heti 40 óra. Minden héten szabad szombat. Kereseti lehe­­tőségek: szakmunkások havi: 4000—6000 Ft. be­­tanított és segédmunká­­sok havi: 3300—5000 Ft. Az előírt utazási hozzá­járulást, kedvezményes étkezést (ebéd), albérlet­­ben lakóknak havi 370 Ft hozzájárulást fizetünk. Cím: Budapest I. ker., Mészáros út 58. 1016. A Szolnoki MEZŐGÉP Vállalat Kisújszállási Gyáregysége felvételt hir­det gépészmérnök, üzem­mérnök képesítéssel ren­delkezők részére, közép, vezetői beosztásba. Köz­gazdász és gépészmérnök házaspárok előnyben. Fi­zetés: megegyezés szerint. Lakás az üzem területén megoldható. Jelentkezés személyesen vagy írás­ban. Cím: MEZŐGÉP Gyáregység. Pf.: 47. Kis­­újszállás 3311. Az Élelmiszeripari Ügyvitelszervezési és Gépi Adatfel­dolgozó Vállalat PÁLYÁZATOT HIRDET — nyugdíjazás miatt megüresedő — FŐKÖNYVELŐI munkakör betöltésére. A munkakört megha­­tározott időre — öt évre szóló megbízás­sal — kívánjuk be­tölteni. A szerződés meghosz­­szabbítható. A munkakör 1984. április 1-én betölthető. A munkakör betölté­sének feltételei: szakirányú egyetemi vagy főiskolai vég­zettség, okleveles könyvvizsgálói szak­­képesítés, ötéves ve­­zetői és tízéves szak­mai gyakorlat, legfel­jebb 45 éves kor. A főkönyvelő feladatai: a vállalat gazdálkodási tevékenységének szerve­zése, irányítása, elsősor­­ban számviteli, pénzügyi, anyaggazdálkodási, terv, statisztikai, bér- és mun­­kaügyi területek vezetése. Bérezés: B kategóriá­­jú besorolás szerint. A pályázat tartalmaz­­za a pályázó jelenle­­legi munkahelyét, be­­osztását, alapbérét és jövedelmének össze­gét, eddigi munkakö­reit és tevékenységét, részletes önéletrajzot. A pályázatokat bizal­masan kezeljük. A pályázatokat a vállalat igazgatójá­­nak kérjük eljuttatni. Levélcím: Budapest, Pf.: 129. frsz. 1502. A pályázatokat 1984. január 15-ig kérjük beadni. A döntésről a pályá­zók levélben kapnak értesítést. Felvilágosítást a 665-472 telefonszámon adunk. Költségvetési üzem, Püs­pökladány, pályázatot hirdet műszaki vezetői munkakör betöltésére. A pályázatra építész­­mérnöki vagy városgaz­dasági üzemmérnöki képzettségűek jelentkezé­sét várjuk 40 éves korig. Szakmai és vezetői gya­korlat szükséges. A pá­lyázatot részletes szak­mai önéletrajzzal az üzem címére, Püspökla­dány, Debreceni u. 1. sz. 4150 kérjük megkül­deni. Somlóvár Mg. Termelő­­szövetkezet Noszlop bo­rász szakembert keres felvételre. Feltétel: leg­alább középfokú szakirá­nyú végzettség. 5—10 éves nagyüzemi gyakor­lat. Érdeklődni lehet a termelőszövetkezet sze­mélyzeti vezetőjénél te­lefonon vagy levélben. Békásmegyerre keres üzemeltetésvezetőt ME­­RA 9150 és TPA 1148 típusú számítógépek mű­szaki és termelési fel­adatainak irányításához a Budapest vidéki Pos­taigazgatóság. Felvilágo­sítást a 884-317 vagy a 889-335-ös telefonszá­mon. Matematikából felvételi­re és fizikából egyetemi és főiskolai felvételire intenzív felkészítést vál­lalok. Távolhatással. Kérjen tájékoztatót! Pál­mai József, Pécs, Bor­nemissza u. 14. A Sztráda autóbörze holnap is és mindennap nyitva: 9—16 óráig. Bp. III., Szentendrei út 217. Surf, szovjet gyártmá­nyú, új, szétszedhető, eladó. Telefon: 857-892. Karambolos gépkocsit vennék, át irha­tót — nyugati típusút is­ Tel.: 855-929. este 18 óra után. Csukott Tudor dízel. 86. ig érvényes műszakival, igényesnek eladó. Szeg.­vár. Szentesi u. 5/a. ..Katalin” Autóügynök­­ség. Telefon: 123-944. 325-836. Jó állapotban levő, ve­gyes használatú mikro­busz eladó. Cegléd, Fűz.­fa utca 6. szám. Lada 1200-as négyéves, narancsszínű, 64 000 km. rel. PT-s rendszámmal eladó. ..Üzembiztos NSZ 16 697” jeligére a kiadó, ba. Főtengelygörgőzés, Wart­­burg. Trabant hengerfú­rás cserével is. Mi­­hályfi. Bp. VII., Klau­zál u. 34. Tel.: 229-324, 0 km-es Audi 80 C dí­zel, átírhatóan eladó. : 477-506. Automata Mercedes 250- es, ötéves, átírható, el­adó vagy balatonfüredi társasnyaralóra cserél­hető: 866-405. A Hortobágyi Állami Gazdaság Mátal lótenyésztő telepén SELEJTLÓ ÁRVERÉST TART 1983. december 19-én, 10 órától. PÓNI KANDÁK ELADÓK. Érdeklődni: Hortobágyi Állami Gazdaság, Máta. Tel.: 69-020, 69-143. Telex: 72-471. Törzskönyvezett sziámi cicák és fiatal tenyész­állatok költözés miatt eladók. Tel.: 158-948. Elcserélem Bp. VII. ke­rületi, III. emeleti, lif­tes, egyszobás, félkom­fortos tanácsi lakásomat kisebb házingatlanra, házrészre. 51-es főközle­kedési út környéki tele­pülések előnyben. ..Vá­rosliget 168 719” jeligé­re a Felszabadulás téri hirdetőbe. Vennék hétvégi ingatlant (telket, házrészt is). Te­­lefon: 588-053 (este). . .Vízparthoz közeli 166 980” jeligére a Fel­­szabadulás téri hirdetőbe. KÖZLEMÉNYEK A TOURINFORM jelenti: Az 1984. ja­nuár 1-től érvényes új útlevélrendeletet ismerteti a ,,Világjáró ABC”, amely már kapható az újságárusoknál. A lapban érdekes összeállítás olvasható az útle­vél történetéről és szakértők válaszol­nak az új rendelkezésekkel kapcsolatos valamennyi kérdésre. Részletes ismerte­tést adnak az egyszerűsített kérelmek­ről,* az ügyintézésről. A ,,Világjáró ABC” ismerteti az egyéni és a látogató útlevéllel utazók valutaellátásával kap­csolatos intézkedéseket, a jelenlegi de­vizaárfolyamokat. A lap részletes jövő évi hazai eseménynaptárt közöl és sok érdekes tudnivalót tartalmaz a külföld­re utazóknak. Előzetes tájékoztatást ad a Budapesti Tavaszi Fesztiválról. A rejt­­vényfejtők között 50 ezer forint értékű nyereményt sorsolnak ki. A fődíj egy színes televízió. A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy Csúcs Sándor: ..A vojták nyelv tatár jövevényszavai” című kandidátusi értekezésének nyilvános vi­tája december 14-én de. 10 órakor lesz az Akadémia nagytermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.)­­. Béda Gyula: ..A mozgó képlékeny test lehetséges anyag­törvényei” című doktori értekezésének nyilvános vitája december 14-én du. 14 órakor lesz az Akadémia nagytermé­ben (Bp. V., Roosevelt tér 9.). Szekszárdon, Aliska ut­cai kettőszobás, össz­komfortos. 54 nm-es la­kás, új házban. 11 ezer Ft nm plusz OTP-átvál­­lalással eladó. Tóparti nyaralót beszámítok. . .Januári költözés NSZ 17 982” jeligére a ki­adóba. Buda mellett, nagy for­galmú trafik, kertes csa­ládi házzal vagy külön is eladó. ..Megegyezés 167 557” jeligére a Fel­­szabadulás téri hirdető­be. Eladó Göd, Kraszna u. 4. szám alatt 200 nm­­es ikerház, kész alappal, építési anyaggal. Víz, villany van. Érdeklődni lehet: Vörös Jenő. Göd- Újtelep, Deák Ferenc u. 5. szám. ____________ 331 n.­öles telek, kis kőházzal, terít, gyü­mölcsfákkal. Biatorbá­­gyon eladó. Buszközle­kedés van. Érdeklődni lehet: Tóth Sándor. Bia­­torbágy. Munkás út 11. Galambokon, a zalaka­­rosi fürdőhöz 1 km-re. 800 négyszögöles telek eladó. Érdeklődni tele­fonon: 202-962 vagy Or­szág. Budapest, Mada­rász u. 27. 1131. Pécelen 200 n.­öles épí­tési tele­k eladó. Érdek­lődni: este és hétvége­ken: Batár László, Pé­­cel, Völgy út 26._____ Érden eladó, jó közle­kedésnél. 230 n.­öles, gyümölcsös, hétvégi ház. Esetleg lakásra cserél­ném, megegyezéssel. Ér­deklődni du.: 422-994 vagy Bp. XIV., Kassai utca 174/a. Gér Pálné: Piliscsaba-alsónál, vas­úthoz közel, zárt veran­­dás, kertes, komfortos, szabad rendelkezésű la­kás átadó. Tel.: 169-144. Eladó Gödöllő központ­jában kettő és fél szo­bás, összkomfortos, er­­kélyes (63 nm) szövetke­zeti öröklakás. Azonnali beköltözés esetén 9500 Ft nm plusz OTP. 1984. októberi beköltözéssel 8500 Ft/nm plusz OTP. 1984. októberi beköltö­zés esetén kp.-fizetés két részletben. Cím: Gödöl­lő, Korvin Ottó krt. 8. IV. 13. Esti órákban. Parasztházra cserélném, 50 km-es körzetbe, bu­dai. XI. ker., 2 szobás, összkomfortos, loggiás, 48 nm-es, szép kilátású tanácsi lakásomat. Este 299-485 vagy ..Értékkü­lönbözetet kérek 160 054" jeligére a Fel­­szabadulás téri hirdető­be. Hajdúszoboszló, Bá­nyász u. 5. alatti két­éves, kétszintes ház, ga­rázzsal, kerttel eladó. Érdeklődni I. Némethné, Leninváros, Kilián köz 7. 3580. Eladó Budapest határá­nál zöldövezeti, solymá­ri (kék busznál). 52 nm­­es, kétszobás. 1. emele­ti, déli fekvésű, gázfű­téses öröklakás kp. plusz OTP. Tersztyá­nszky u. 90. I. 6. Érdeklődni: 360-457. Rózsadomb egyi­k leg­szebb, másfél szobás, negyedik emeleti lakása beköltözhetően eladó. Kilencszázhatvantezer készpénz és OTP. Este: kettőszázkilencven — négyszáznyolcva­­négy. Velencén, a Márvány ut­ca 24. sz. alatti ház, 204 négyszögöles telekkel eladó. Érdeklődni: Bp., 160-510-es telefonon. Eladó a Duna-kanyar­­ban, közvetlen vízpar­ton. 326 négyszögöles te­lek, kétszintes, komfor­tos nyaralóval. Érdek­lődni lehet 857-507-es te­lefonon, 18—20 óra kö­zött. Mezőkövesd, Sport út 1. szám alatti, első emeleti, kétszobás OTP örökla­kás eladó. Érde­klődni lehet: Gáspár, minden­nap 16 órátó­l. Eladó Budapesttől 30 percre. Százhalombattán másfél szobás, 35 nm-es szövetkezeti lakás. 250 ezer kp. plusz OTP-át­­vállalás. A lakás IV. emeleti, parkra néző, táv­­fűtéses és központi meleg vízzel ellátott. ..Azonnal 11 beköltözés NSZ 20 028” jeligére a kiadó­ba. Központi fűtéses, 300 négyszögöles kertes csalá­di ház eladó. Gödöllőn, a 30-as főút mellett. Ér­deklődni: Gödöllő, Va­lentin János út 3. Barsy László, telefon: 524. Balatoni, vízparti ingat­lant vennék, további használat lehetséges.­­ ..Igényes NSZ 19 003” jeligére a kiadóba. 53 nm-es­­ plusz fél szobás, földszinti lakás a XVIII. kerületben, KISZ-lakótelepen. eladó. Telefon: 481-379, dél­után. este. ( ÜDÜLŐ ) Vállalat vízparti üdülőt bérelne Balatonaligától Balatonszemesig. főidény,­ben. Négy szobát, tíz főre. Ajánlatokat Hosz­­szabb időre NSZ 132 258” jeligére váci hirdetőirodába (Jókai utca 9.). Ipari vállalat pályázatot hirdet — vidéki gyáregy­­ségbe — főmérnöki mun­kakör betöltésére. Felté­tel: felsőfokú végzettség, legalább ötéves vezetői gyakorlat a textiliparban. Jelentkezéseket a Felsza­­badulás téri hirdetőbe kérjük ..Agilis fiaital 868” jeligére. Városgazdálkodási üzem, Tatabánya, alkalmaz ter­mesztésben és parkfenn­­tartásban gyakorlott ker­tészmérnököket és ker­­tészitechniikust. Jelentke­zés: Tatabánya, III., Otthon út 10. Munkaügy, Termelőszövetkezetünk 1984. január 1-én induló öntödéjébe színesfémöntő szakmunkást keres. Lehet kezdő is. Lakás megold­ható. Jelentkezni lehet a termelőszövetkezet sze­mélyzeti vezetőjénél. — Cím: Rákóczi Mgtsz. Solt. Kecskeméti u. 41. Telefon: 79. Felveszünk azonnal szak­képzett tarifert, esetleg nyugdíjast is. Fizetés megegyezés szerint. . ..Pemnűk Solymár. Ters­­tyánszky út 89. Árufor­galmi főosztály. A Skéla-Coop „5­ letet ír­ 6” pályázatának nyertesei. A 19642 ötlet beküldői közül a következők nyertek: IOOOO Ft értékű vásárlási utalványt nyert: Berkó György, Budapest IX., Dési Huber u. 23. Kárpáti László, Nógrádkövesd, Madách út 5. 5000 Ft értékű vásárlási utalványt nyert: Barta János, Budapest I., Hattyú u. 2. Szente Ottó, Veszprém, Komócsin u. 7/C. 3000 Ft értékű vásárlási utalványt nyert: Mitterstiller József, Keszthely, Szendrey Júlia u. 1. Gondos Ferencné, Budapest XIV., Dózsa György út 15. 10O0 Ft értékű vásárlási utalványt nyert: Artner Annamária, Budapest XIII., Jászai Mari tér 5. dr. Paár Mária, Budapest III., Szél u. 21. Zrufkó Zoltán, Budapest Vili., Krúdy u. 3. Kurcz Lajos, Budapest XIII., Újpesti rkp. 11. ■ii:Imrvi (ffi) MEGNYÍLT T Építkezők SWVk Budapest V.( IMN­ ti Cs Váci utca 55. Szaktanácsot adunk az energiatakarékos pvc-ablakok pvc-homlokzatburkolat pvc-ereszcsatornák beépítéséhez, szereléséhez. Az építkezők boltjában megrendelt L termékeket házhoz szállítjuk. \ // j\ // t.SJ v jw y F// I i JsJ yy­­ / ■ vV 'nVv . . $ A budapesti áfészek ajándék vására a Madách téren, december 21-ig. A KARÁCSONYI­­ Afész­e­k UDVAR íg­y nyitva hétköznap 12-től 19 óráig, ||§| szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig.­­ Híradástechnikai, alsó- és felsőruházati cikkek, fó játékok, élelmiszerek, népművészeti tárgyak és­­ más ajándékok gazdag karácsonyi kínálata. „ Gratulálunk és minden kedves­­ pályázónknak köszönjük, .„SC, hogy játszott velünk. A nyeremények átvehetők a Skála-Coop Reklám-Propaganda Főosztályán: Budapest XI., Schönherz Zoltán u. 6-10., hétfőtől péntekig naponta 9-től 16 óráig.

Next