Népszabadság, 1984. január (42. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-06 / 4. szám
6 TISZAMENTI VEGYI MŰVEK, SZOLNOK ! Még nem mindenütt, de már sok új töltősúllyal kerül a boltokba . A régi töltősúly és ár: Tomi Sztár 400 gramm 17,80 Ft Tomi Super 350 gramm 14,50 Ft Tomi Sztár 2500 gramm 111,— Ft Tomi Brill 2000 gramm 91,50 Ft Tomi Super 2000 gramm 60,— Ft Tomi Mát 3000 gramm 127,- Ft Tomi Skála 2500 gramm 103,- Ft helyen Tomi mosószer család. Az új töltősúly és ár: 600 gramm 26,10 Ft 450 gramm 18,30 Ft 3000 gramm 132,— Ft 2800 gramm 125,- Ft 2400 gramm 94,50 Ft 3300 gramm 139,— Ft 3000 gramm 122,- Ft NÉPSZABADSÁG 1984. január 6., péntek FARAGÓ JENŐ SOMOGY MEGYEI CIKKSOROZATA A szocialista közgondolkodás 3. Munka, életmód A közgondolkodás mai állapotát vizsgáló egyik csoport üzemekben, termelőszövetkezetekben, értelmiségiek között kereste a választ arra a kérdésre, hogy miként változtak a felfogások, a magatartásformák a szocialista életmód, morál területén. A megyei pártbizottság természetesen nem hagyhatta figyelmen kívül az összehasonlításnál, az értékelésnél azokat a változásokat, amelyek Somogy megye gazdaságában, társadalmában mentek végbe a legutóbbi, az 1971-es vizsgálat óta. Gyors ütemben fejlődött az ipar, felgyorsult az urbanizáció, új munkahelyek létesültek, számszerűen gyarapodott és eközben átrétegződött a lakosság. A mezőgazdasági nagyüzemek stabilizálódtak, jelentős szerepet kaptak a szolgáltatások, az idegenforgalom. A műveltség, a szakismeretek színvonalának növekedésére jellemző, hogy a felsőoktatásban végzettek aránya a kétszeresére nőtt és két és félszeresére a szakmunkásoké, jóllehet, még mindig sok a csak betanítást igénylő munkahely. Hogy a pozitív változásokat bizonyos késéssel követte a tudat fejlődése, a szocialista értékrendek meggyökeresedése, ez természetes. De az ,már nem, hogy a késés túl van az elfogadható mértéken, és ennek megfelelően a kelleténél alacsonyabb a tudati fejlődés színvonala. Ez a jelenség — állapította meg a pártbizottság — „munkánk gyengeségére, egyenetlenségére utal”. Hogy hol, miben mutatható ki az elmaradás, ezt Paál László, a tanítóképző főiskola szociológiai-marxista tanszékének a tanára által irányított kutatócsoport tárta fel a vizsgálatok során. Munkahelyi demokrácia A szocialista demokrácia érvényesülését vizsgálva nyomban egy ellentmondással találkoztak. Nevezetesen azzal, hogy miközben az országos politika hatására Somogyban is nyílt, őszinte légkörben tárgyalnak, vitatkoznak a valamikor kényesnek tartott témákról is, a szocialista demokrácia érvényesülési lehetőségeiről sokan kedvezőtlenül nyilatkoznak. Még mindig sok a formalitás, a rituális elem a demokrácia fórumain — állítják —, mert oda gyakran már eleve eldöntött témákat visznek, és ez jellemző a párt- és a tömegszervezetekre egyaránt. Így azután csekély a lehetőség a döntésben való részvételre, és ez is oka annak, hogy a fórumokon nem mindig a legrátermettebb, hozzáértő emberek szólalnak meg. Ami pedig a végrehajtást illeti, itt gyakran találkozni érdektelenséggel, felelőtlenséggel, vagy „az érdekellentétek, olykor meg az érdekszövevények, összefonódások hálójában elvesznek az okos gondolatok, a jó javaslatok” — olvastuk a munkacsoport jelentésében. De ugyanott olvastunk arról is, hogy olyan helyeken, mint például a Textilművek, ahol komolyan veszik a munkahelyi demokráciát, a legnehezebb helyzetekben is, kizárta törzsgárda, tulajdonos módján viselkedve vállalja a létszámhiányból eredő jelentős áldozatokat. Ahhoz, hogy a dolgozók magukénak érezzék a munkahely gondjait, jobban kellene bízni bennük, de nem ünnepélyes kinyilatkoztatásokkal, hanem azzal, hogy valóban számít a szavuk a döntésekben. Ezzel szemben gyakran tapasztalni, hogy hiányzik a vezetőkből az igény a demokratikus vezetési gyakorlatra. A munkahelyi tájékoztatás nem mindig őszinte, és gyakran eltitkolják a hibákat, a bajokat. Ezért mondták sok helyütt: „Egy vezető megbízatása csak addig tartson, amíg élvezi a dolgozók bizalmát." Az éremnek persze van másik oldala is: még mindig tapasztalni, hogy a bírálók sokkalta nagyobb energiát fordítanak arra, hogy feltárják, elmondják azt, ami rossz, és aránytalanul kevesebbet arra, hogy elemezzék, számba vegyék, mit és hogyan kellene, lehetne tenni a hibák kijavításáért, előrehaladásunk meggyorsításáért. A kollektivizmus gyengülése közösségi tudat, kollektivista magatartás — változatlanul jellemző Somogy megye dolgozó társadalmára. Ám a megnehezült életfeltételek hatására fokozatosan háttérbe szorul a közösségi magatartás, érzés- és tudatvilág. Ennek oka nem az, hogy bárki is tudatosan hátat fordítana a szocialista társadalom eme értékeinek. Az életnívó megtartása — sokszor akár csak az elemi szükségletek biztosítása is — túl sok időt és energiát köt le. A kutatócsoport tagjai olyan véleményt is feljegyeztek, miszerint „mérgező hatással van az anyagiérdek-centrikusság”. Vannak, akik így vetik fel a kérdést: „Vajon a céljaink változtak meg, vagy csak átmenetileg kell vállalni olyan feszültségeket, amelyek abból erednek, hogy sokan nem a főmunkahelyen, a főmunkaidőben adják erejük, képességeik javát, hanem azon kívül, sokszor méltánytalanul magas jövedelmek ellenében?” „Jobban élünk, de kevesebbet beszélünk egymással” — figyelemre méltó ez a vélemény, amelyet a szocializmusképet, a szocialista értékrendet vizsgáló csoport tagjai más szavakkal így fogalmaztak meg: „Nehezebbé vált a szocializáció” vagy „sokkalta több humánumot igényelnek az emberi kapcsolatokban, kivált azok, akiknek megnövekedtek egyéni gondjaik, magányosak, idősek, és szorongatott helyzetükben segítségre van szükségük.” Megnyugtató, hogy a vizsgálatot végzők ennek ellenére is tapasztalták, hogy sokan vállalkoznak térítés nélkül különmunkákra, az áldozatvállalásra, a társadalmi munkára. Ám az ezek ellen ható tendenciákra most nagy figyelmet kell fordítani, mert a közösségi magatartásformák gyengülése más területen is tapasztalható. A munkahelyi kulturális, sportélet elveszti vonzerejét — állapították meg. A gondok ilyen őszinte bevallása egy megyei pártbizottság részéről már önmagában is választ ad sokak kételyére: nem a céljaink változtak meg, hanem a feltételek. A közösségi tudat, érzésvilág, a kollektivista magatartás fejlesztése változatlanul cél A pártbizottság ilyen programot adott a párszervezeteknek: segítsék elő olyan közélet kialakulását, olyan közösségek megszervezését, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a dolgozók minden, az előrehaladásunkra vonatkozó elképzelésüket, törekvésüket szocialista értékteremtő, közhasznú cselekvéssel valósítsák meg. Számba kell venni és terjeszteni kell az e téren fellelhető, már bevált megyei tapasztalatokat. Politikamentesen ? Miközben a nyílt szembenézés a nehézségekkel, a politikai realizmus növelte a párt tekintélyét, tapasztalható — kivált értelmiségi körökben —, hogy a demokratikus jogokat a hibák puszta szóvá tételére szűkítik le. S mert minden nehézség, hiba végső soron a politika nyakába varrható, egyesek úgy vélik, hogy a politika hagyja el a gazdaság, a kultúra terrénumát, azon a címen, hogy az itteni területeken kizárólag szakmai feladatokról van szó. Ha elfogadnánk e nézetet, máris százezreket rekesztenénk ki a közhasznú politikai, társadalmi tevékenységből a munkahelyeken, a közéletben. Az említett nézetet tehát már ezért is vissza kell utasítani, túl azon, hogy nincs olyan társadalmi rendszer sem Nyugaton, sem Keleten, amelyben a politikának ne lenne meghatározó szerepe a gazdasági, a kulturális élet fő irányainak meghatározásában. A politikamentesség — és ez külön figyelmet érdemlő megállapítás — nem egyszerűen a politikai, ideológiai vonatkozások mellőzésében nyilvánul meg, hanem az emberi tényezők figyelmen kívül hagyásában is. És erről sokan szóltak, amikor a munkahelyi vezetőkről mondtak véleményt. Különösen a fizikai munkások voltak kritikusak: szóvá tették az emberi kapcsolatok mellőzését, az együttműködési készség, a példamutatás hiányát, és ugyanakkor a túlságosan is nagy türelmet, a kritikátlanságot azok oldaláról, akiknek feladata a vezetők beszámoltatása, végzett munkájuk értékelése, számonkérése. — Ha érvényes a vezetőkre a hármas követelmény, akkor ezeket kérjük is számon tőlük — mondották. A párttagok felelőssége És végül szóljunk a párttagságról, amelynek magatartása meghatározó mind a szocialista demokrácia, mind a szocialista életmód területén. A pártbizottság elé került jelentés e tekintetben is kritikusan őszinte volt. Elismerte, hogy a „párttagok többsége példát mutat a munkában, a közéletben, orientáló szerepet tölt be a közgondolkodásban. De vannak, akik e követelményeket a maguk számára nem tartják érvényesnek.” A nehézségek ellenére is tekintélyt élvez a párt a közvéleményben, a szavak és tettek egységéről, a nehézségekkel kapcsolatos nyíltságról kialakított „jó szokását őrizze meg a párt” — mondották sokan. Mint ahogyan dicsérték a párttagokat, akik „nem vágnak fel, valóban többet vállalnak magukra”, és akikkel szolidaritást vállalva, „igen, mi, pártonkívüliek úgy élünk, mintha párttagok lennénk” — ilyen véleményeket jegyeztek fel a csoport tagjai. De e pozitívumok mellett azt is, hogy a párttagok egy részénél gond van a kiállással, a politika képviseletével, s az is előfordul, hogy a fórumokon, a nyilvánosság előtt hangoztatott álláspontok és a magánvélemények nem fedik egymást. — A párttagoktól meg kell követelni, hogy ne csak ismerjék, hanem képviseljék a párt politikáját — fogalmazták meg az igényt. Az említett jelenségeknek, a miértre adandó válasznak több összetevője van. Ezek egyike, hogy gazdasági kérdésekről, az új vállalkozási formák megítéléséről vita van a párttagok között is. A másik ok a hiányos felkészültség, esetenként pedig a tájékoztatás lassúsága. Egy további ok, hogy a felső szervek határozatait sablonosan dolgozzák fel, nem fordítják le, nem alkalmazzák a helyi körülményekre, nem határozzák meg, kinek mi a feladata. Mi mellett álljon ki akkor a párttag? És egy másik ok, amit a csoport így jegyzett fel: „Még mindig hallani, főleg értelmiségiektől, hogy a párton belüli kritikát sztaniolba kell csomagolni, mert nem szeretik a vitatkozókat.”* A bevezetőben is elmondhattuk volna, de a végére hagytuk azt, amit dr. Horváth Sándor, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztályának vezetője mondott. Azt, hogy a Somogy megyei pártbizottság bár 12 esztendő múltán tűzte napirendre ismét a szocialista közgondolkodás témáját, valójában ez idő alatt sem szüneteltette az e területen végzett munkát. Több olyan részterületen vagy egyes rétegek helyzetét vizsgálva foglalkozott a témával, amelyek időközben is lehetőséget adtak a számvetésre, az orientálásra. „A múlt év eleji országos ideológiai tanácskozás után úgy gondoltuk, hogy kiindulási alapot kell teremtenünk egy, a szocialista közgondolkodás további formálására alkalmas programhoz. Ehhez kellett egy „térkép" arról, hogy hol is tartunk, merre tartsunk” — mondta Horváth Sándor. A térképet, amelynek elkészítésében több mint százan működtek közre, most kezébe veheti a megye egész párttagsága. S mert meglehetősen tarka, eligazodni rajta csak az tud, aki nemcsak a kiindulási pontot ismeri, hanem a célt is, amelynek elérését szenvedélyesen akarni is kell. Faragó Jenő (Vége.) Ázsia középpontján Tuva, ahol a tajga ajándékait aratják le A jurta — a birkapásztorok farácsra épített kerek nemezsátra — évszázadok óta változatlan Tuvában, a Szovjetunió e kis autonóm köztársaságában, amely a Bihem és a Kaahem találkozásánál terül el, ott, ahol e két folyó egyesüléséből a mongol határ közvetlen közelében a Jenyiszej ered, s ahol Ázsia földrajzi középpontja van. A jurta hagyományos berendezési tárgyainak szigorúan megszabott helye sem változott, s a sátor ajtaja továbbra is csak délre nyílik. A jurta körül azonban már változik a kép: a lovak mellett ott látható a sok lóerős Volga vagy a Niva gépkocsi. Ezek azt is jelzik, hogy egyre többen költöznek vissza a birkapásztorkodásból szép jövedelmet ígérő jurtába. Romantikus, lelassított életritmusú, csendes világ ez. A pásztor lakhelye minden járható úttól távol, a méregzöld cirbolya- és vörösfenyőből álló tajga, valamint a szibériai erdő határán áll. Az őszi estén, a mintegy 1000 méter magasságban elterülő, hegyek által körülvett fennsíkon a szeptember is hideg, a sátor közepén álló csikókályha melege már kellemes. A bejárattal szemben álló két díszes ládára petróleumlámpát állítottak, s a tetőrács mellé fémlapot tűztek, hogy a lámpák füstje ne kormozza a sátor belsejét. A meleg félhomályban az asztalon nemzeti ételekből álló lakoma fogadja az érkezőket, a külföldi újságírókat s a helybeli vezetőket. A jurtában ősi szokás szerint fehér étellel — többnyire tejes, sós teával — fogadják a vendégeket, s a ház aszszonya — ma már csak szokásból, nem babonából — az ajándékba kapott ételekből tűzre vet egy csöppet. Van itt jóízű, cseppet sem száraz, de nem is faggyúl főtt birkahús, szárazon pirított, egész apró tarhonyára emlékeztető tésztaféle, a parmezán sajthoz hasonló szárított túró, tejföl, és a jurta büszkesége, a birka kifőzött ereinek vérrel újra feltöltéséből kialakuló helyi ínyencség, a han. Az új időknek megfelelően persze mindemellé ma már vodka is került, továbbá apró, édes, a helyszínen termett görögdinnye. A házigazda, a sötét bőrű, ferde szemű Szalcsak Bolaj-pol csobán, azaz birkapásztor halkan mesél munkájáról, tízgyermekes családjáról. A gyerekek közül a legnagyobb már dolgozik, a legkisebb most jár első osztályba. A Kaa-hem járás központjában, Szalagszepben levő bentlakásos iskolában, a többiekkel együtt szakmát is szerez, mire elvégzi a tizedik osztályt. A pásztor és felesége nem kis büszkeséggel mesélte, hogy a Kaukázusban töltik jutalomüdülésüket, s addig legnagyobb fiuk vigyáz a nyájra. A Kaa-hem — azaz a Kis-Jenyiszejről elnevezett — járás és a szomszédos Buren-hem járás Tuva leggazdagabb mezőgazdasági területe: sok ezer hektáron terem itt gabona, jó esztendőkben 3 tonna körül hektáronként — s a két járás nem egész 30 000 főnyi lakossága 70 000, birkát, 20 000 marhát gondoz. Van itt számos óvoda, több bentlakásos iskola, Szalagszepben mozi, a másik járási központban nagy kultúrház működik. Jól fejlődik a mezőgazdaság, különösen az állattenyésztés és a zöldségtermesztés, s jövedelemgyarapító tapasztalatokat szereztek a brigádrendszerrel és a háztájival. ősszel az itteniek — akárcsak Tuvában szinte mindenki — a tajga ajándékait igyekszik learatni: a gombát, a kökényt, a piros és kék áfonyát, amelyeknek sűrű színfoltjai már hófoltok között tarkállanak az erdő aljában, s mindenekelőtt a kedrovkát, a csak Szibériában honos cirbolyafenyő jóízű és hasznos magvát. Egész családok vonulnak ki az egyébként szigorúan védett tajgába, hogy az engedélyezett időpontban „szüreteljenek”. A fenyőfákról — a fa törzsét ütögetve — háromméteres nyelű, nagy fejű fakalapáccsal rázzák le a tobozt. Ezt darálókon felaprítják, s eztán már csak meg kell szitálni a törmeléket, hogy tiszta fenyőmag kerüljön a zsákokba. A napraforgómagnál valamivel nagyobb s kövérebb magvakat lehet rágcsálni nyersen vagy pörkölten, ügyes háziasszonyok tejszínszerű folyadékot készítenek belőle. A tajga másik kedvelt gyümölcse a nálunk gyomnövényként ismert homoktövis, amelyet ma már nemesített formában termesztenek. Élénk narancssárga, piros hegyű bogyói sűrűn borítják a bokrok ágait. A tagja szőlőjének is nevezik, mert erjesztve fanyar bort ad. Frissen rendkívül gazdag C-vitaminban s karotinban, magjából sebeket gyorsan gyógyító olaj készül. Tuvában télen nem gond az élelmiszer-tárolás, hiszen mínusz 40—50 fokot mérnek. Így teszik el a homoktövis bogyóját, a szibériai húsos derelyét, a pelmenyit. A pelmenyi alighanem a mirelit ősének tekinthető. Eltevése családi esemény. A férfiak a húst darálják, fűszerezik, az asszonyok a tésztát gyúrják, s a csemegét dobozban vagy zsákban az udvaron tárolják. Forró vízben gyorsan megfő, s vajjal-tejföllel vagy hagymás, fokhagymás paradicsompürével tálalva ínyenceknek való finomság. A tél közeledtével beköszönt a vadászszezon. Tuvában megtalálható szinte minden értékes prémes apróvad. Ezek prémje jó mellékjövedelmet biztosít. De az igazi, a rangos vadászat, az a medvék leterítése. Nem is akad itt valamit is magára adó vadász, akinek ne volna — igazi vagy vélt — medvekalandja. A tajga ajándékai, és ezen belül a szőrme, Tuva legfontosabb exportkincse: ennek fejében sok importált fogyasztási cikkekből álló szállítmány egyenesen ide érkezik, s az üzletek rendkívül jól ellátottak. Az ipart itt szinte kizárólag a kobalt- és az azbesztdúsító képviseli, s bár sok más értékes és jó minőségű ásvány is található itt, e kincsek egyelőre tartalékban vannak. A mezőgazdaság szinte kizárólag a helybeliek ellátását szolgálja, mivel Tuvában nincs vasút: a legközelebbi állomás a Száján hegységben levő Abakánban, Tuva fővárosától, Kiziltől mintegy 400 kilométernyire van. Ez a köztársaság legfőbb gondja, s a helybeliek úgy vélekednek, hogy megoldására nem is kerülhet sor mindaddig, amíg a BAM fel nem épül teljes egészében, így Tuva egyelőre őrzi aranyát, ezüstjét, sóját, ónját és többi kincseit. Tuva fővárosa, a többnyire apró faházakból álló Kizil — neve magyarul annyit tesz: „Vörös” — a mostoha körülmények ellenére lendületesen fejlődik. Kizil főterén szép épületben állandó színház működik tuvai és orosz társulattal, s a közönség kedvence az első tuvai nemzeti dráma, amelyet Viktor Kokool, az utolsó, 1975-ben elhunyt nagy sámán asszony fia írt, de a színház repertoárján külföldi és orosz klaszszikusok, kortárs szerzők egyaránt szerepelnek. Szovjetunió-szerte ismertek a tuvai kőfaragók, akik zsírkőből, vagy ahogy itt nevezik, „beszélő kőből” faragják szépen stilizált állatfiguráikat. Szalcsak Bolajool pásztor jurtája előtt búcsúzik a vendégektől, a külföldiektől s az egymással békésen élő, közösen dolgozó tuvaiaktól és oroszoktól. A földi fénytől, a környezetszennyezéstől nem zavart, tiszta éjszakában a jurta felett minden csillag látszik az égen, s szabad szemmel felfedezhetők a szputnyikok. Horváth Júlia Az obeliszk talpazatán orosz, tuvai, türk és angol nyelvű felirat: Ázsia középpontja. Az egyik kizili iskola végzős növendékei. A SZERZŐ FELVÉTELEI