Népszabadság, 1984. március (42. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-17 / 65. szám

20 KOSSUTH ÜZENETE 1. Kilencven éve, 1894. március 20-án halt meg Kossuth Lajos. Magyaror­szág alkotmánya című írásából idé­zünk (az első rész, zárt betűk: É, E, O). 12. Azonos mássalhangzók. 15. Kizárólagos jog a találmány gyár­tására. 16. Nem enged át másnak. 18. Színes kvarcféle, féldrágakő. 19. Csapkod. 21. A család ifjú tagja. 22. A bór, az ittrium és a hidrogén vegy­­jele. 23. ... culpa. 24. Az ENSZ Irányításával működő Nem­zetközi Menekültügyi Szervezet. 26. Állatnak fekhelyül leterített szalma. 27. A részvénytársaság német rövidítése. 28. ... Blas (Lesage). 29. Az idézet második része (zárt betűk: B, I). 32. Nobel-díjas svéd feltaláló (1869—1937). 34. Hosszú, bodorított fürtű paróka. 35. Az ón és a bor vegyjele. 36. Valósággal, majdnem 38. A „száguldó riporter” névjele. 39. Két égtáj rövidítése (fordítva). 41. Az olasz és a belga autók jele. 42. Becézett Ádám. 43. Német költő, egyetemi tanár. Heine is tanítványa volt (1769—1860). 45. Megokolás. 46. A gallium vegyjele. 47. Álmos magyar fejedelem anyja. 48. Latin elöljáró: túl, mögött, át, ke­resztül. 49. Igaz egynemű betűi. 50. Város Hollandiában. 51. Történelmi táj és folyó az NSZK-ban. 52. Község Vas megyében. 53. L. B. 55. Babonás ráolvasáskor mondott szó, szöveg. 56. Részesül. 57. Hivatali helyiség. 59. A. A. T. 61. Egy nép jellegzetes sajátságainak ösz­­szessége. 64. Kossuth-díjas mikrobiológus, egyete­mi tanár (1905—1976). 67. Lekvár (fordítva). 68. Aki birtokolja. 69. Az ENSZ keretében működő Nem­zetközi Munkaügyi Szervezet. 70. Doktrína. 71. ... és a kenguru (ausztrál film). 72. A Szultán cár (Rimszkij-Korszakov) egyik zenekari közjátéka. 74. Kórházi osztály. 75. Grand . .. (nagy ugrás a balettban). 76. Tájkép elme lehet. 78. Nagy árukészlet. 80. Tollforgató. 81. A rádium vegyjele. 2. Módos parasztember volt. 3. Régi magyar méltóság (névelővel). 4. Főnévképző, -zet párja. 5. Etűd egynemű betűi. 6. Folyó az NDK-ban. 7. Ilona román változata. 8. Csak egyik oldalon beépített utca. 9. Zrínyi névjele. 10. Milliméter, rövidítve. 11. Sebhely. 12. A dualizmus korának politikusa volt (1848—1892, Gábor). 13. Az NSZK egyik kikötővárosába való. 14. Büntető Törvénykönyv. 15. Az idézet negyedik része (zárt be­tűk: A, P). 17. Növekvő (hold). 20. Ábrázatok. 23. Az idézet harmadik része (zárt be­tűk: D, M). 24. Sűrű pamutvászon. 25. Országos sportnapok. 28. Kromoszóma-részecske. 30. . .. France (táj és egykori francia tartomány). 31. Huszonnégy órai. 33. Római 52. 37. A fajok ... (Darwin műve). 40. Faltörő. 44. A newton, a siemens és az amper je­le az Sl-mértékrendszerben. 45. Ph­ betűt keverve. 47. Becézett Erika. 48. Minta, szabvány. 49. Terület a gyermekek részére. 51. Szóösszetételek előtagjában: tej­. 52. Kutyabeszéd. 54. Indiai táncosnő. 56. ...-csatorna (vízi út az NSZK-ban). 58. A honfoglaló hét vezér egyike. 60. Eszkábáló. 62. A norvég, a magyar és az olasz au­tók jele. 63. Kérődző állatok súlyos betegsége. 64. A vese orvosi neve. 65. No, nézd csak! 66. Román dunai kikötőváros. 71. Község Heves megyében. 72. Becézett Attila. 73. O. S. É. 74. Táncmulatság. 75. Zaj betűi keverve. 77. A régi cs betű. 78. -va párja. 79. Azonos betűk. BEDNAY JÓZSEF Beküldendő a vízszintes 1., 29., függő­leges 23. és 15. számú sor megfejtése — lehetőleg levelezőlapon — március 26-ig. A cím mellé írandó: SZOMBATI REJT­VÉNY. VÍZSZINTES, FÜGGŐLEGES. MÁRCIUS 3-I REJTVÉNYPÁLYÁZATUNK NYERTESEI: Megfejtés: Ma is, éppúgy, mint a múltban, a társadalmi felépítmény egyik sarkköve a nő jellemének megadott tisz­telet. Budapestiek: Balázs Tibor, Máté Sán­dor, Kudela Ferencné, dr. Gergely Ká­­rolyné, Farkas László, Szabó Andrásné, Kozák Tibor, Udvarhelyi Béla, Zalavári Alajos, Erdei Antalné, Sármezei Attiláné, Bárkányi Péterné, Novák Lászlóné, Supka Kálmánná, Sárai Ferenc, Ujváry Imréné, Viglaszky György, Kozma Ká­roly, Tóth Ilona, Szilágyi László. Vidékiek: Keresztyén Sándor, öntés­major; Jakab Jánosné, Debrecen; Pus­kás Sándor, Pusztamérges; Boros And­rás, Debrecen, II.; Ratkó Béla, Szerencs; Iványi Gergelyné, Szarvas; ifj. Besze József, Nógrádmegyer; Mezei Pálné, Lepsény; Bavics József, Oza, I.; Polák Zoltán, Sajóbábony; Bors Csabáné, Dég; Szloboda Istvánná, Nagyveleg; Mészáros Sándor, Tatabánya; Herendi Éva, Barcs; Ertsei Péterné, Szeged; dr. Wagner Jó­zsef, Tapolca; Bene Jánosné, Mátészal­ka; Fehér Jánosné, Veszprém; Román Jánosné, Miskolc; Orcsik Mihályné, Csengőd; Takács Erzsébet, Császár; Bod­nár Bálint, Miskolc; Koltay Lászlóné, Tüskevár; özv. Kövér Endréné, Nyíregy­háza; Kiss József, Kemesefarodfa; Burai Erzsébet, Debrecen; Bajront Miklós, Lórév; Osváth Zoltán, Kazincbarcika; Paulay Erzsébet, Pécs; Gajdár Csaba, Salgótarján. Nyereményként egy-egy 50 forintos könyvutalványt küldünk postán. Felhősödés, délkeleti széllel Szárazföldünk északkeleti és délnyu­gati részén ciklonok alakítják az időjá­rást. A Földközi-tenger nyugati meden­céje, valamint az Ibériai-félsziget fölött jobbára erősen felhős az idő, napközben többfelé van eső, néhol zivatar is elő­fordul. Felhős, csapadékos időjárás van a Szovjetunió európai területének északi részén is. Az északról dél felé tartó hi­deg léghullámok átvonulását többfelé hózápor és viharos északi szél jelzi. Eu­rópa középső részét egyelőre elkerülik még a változások, így szombaton is foly­tatódik az elmúlt napokra jellemző kora tavaszi idő. Hazánkban pénteken változóan felhős volt az ég, több-kevesebb időre csaknem mindenütt kisütött a nap. Csapadékot sehonnan sem jelentettek, a hőmérsék­let kora délután 6—11 fok között alakult. Előrejelzés ma estig: Változóan felhős idő, csapadék nélkül. Mérsékelt keleti, délkeleti szél. A várható legmagasabb hőmérséklet 7—12 fok kö­zött alakul. 1984. március 16., péntek, 13 óra. A Duna vízállása tegnap Budapesten 150 centiméter volt, mára 147 centiméter várható. NÉPSZABADSÁG 1984. március 17., szombat HÍREK ___________________________________________________________ ÜDVÖZLŐ TAVIRAT. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte dr. Patrick J. Hillery el­nököt Írország nemzeti ünnepe al­kalmából. A KOZMOSZ—1544 jelzésű mester­séges holdat a Szovjetunióban Föld körüli pályára bocsátották. A koz­mikus térség kutatását szolgáló mű­hold fedélzeti berendezései kifogás­talanul működnek. EMLÉKÜLÉST RENDEZETT a Fran­cia Földrajzi Társaság Párizsban, Körösi Csom­a Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából. Az ese­ményen részt vett dr. Bényi József, hazánk párizsi nagykövete, s a fran­cia tudományos élet több képvise­lője is. CSERNŐ JUDIT Munkácsy-díjas festőművész kiállítása nyílik meg hétfőn az egri ifjúsági házban. BÉCS LAKÁSÉPÍTKEZÉSEIRŐL nyílt meg kiállítás a Magyar Építő­művészek Szövetségének székházá­ban. A bemutatón nagyméretű fotó­kon mutatják be az új lakóházakat; a­ kiállítással egy időben osztrák és magyar szakemberek előadásai nyo­mán tapasztalatcserét tartottak. TELEFONKÖZPONTOT helyeztek üzembe tegnap Szolnokon. A kétezer új vonalat elsősorban a déli iparte­lep üzemei, a nagy forgalmat lebo­nyolító intézmények és a város Szé­chenyi lakótelepén élő magánelőfi­zetők kapták. KURUCZ D. ISTVÁN Munkácsy-dí­­jas festőművész alkotásaiból rende­zett kiállítás nyílt meg a kölesdi Kos­suth Lajos Művelődési Házban. A tárlat március 31-ig látható. André Kik­énz kitüntetése Az Elnöki Tanács André Kertész fotóművészt — a magyar kultúra nemzetközi hírnevét erősítő művészi munkássága elismeréseként, közelgő 90. születésnapja alkalmából — a Magyar Népköztársaság Zászlórend­jével tüntette ki. A kitüntetést pénteken a Parla­mentben Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Tétényi Pál, az MSZMP Központi Bizottságának osztályveze­tője és Köpeczi Béla művelődési mi­niszter. (MTI) A NEMZETISÉGI KULTÚRA ápo­lását szolgáló egyéves programot ír­tak alá tegnap Pécsett a jugoszláviai magyarok és a hazánkban élő dél­szlávok képviselői. A művelődési, nevelési és oktatási területre kiter­jedő megállapodás szerint a Baranya megyeiek és az eszékiek kölcsönösen támogatják a művelődési szakembe­rek tapasztalatcseréjét. POLITIKAI PLAKÁTOK kiállítása nyílt meg tegnap Budapesten a Szovjet Kultúra és Tudomány Házá­ban. A tavalyi prágai béke-világta­lálkozón mutatták be először a bé­kével kapcsolatos gyűjteményes tár­latot, amelynek anyagát 52 ország grafikus- és festőművészének alko­tásaiból válogatták. AZ OLASZ RENDŐRSÉG csaknem száz feltételezett nápolyi maffiata­got tartóztatott le egy országos raz­zián. * 3 A lottó nyerőszámai: 16, 26, 47, 51, 62 A Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság közlése szerint a Budapesten megtartott 11. heti sorsolás alkalmá­val a következő számokat húzták ki: 16, 26, 47, 51, 62. A MÉM felhívása A csapadékmentes időjárás, valamint az emberi gondatlanság, felelőtlenség miatt az elmúlt időszakban megnőtt az erdőtüzek száma. A fokozott tűzveszély miatt az erdőben — a kijelölt tűzrakó­­helyeken is —, valamint az erdőtől két­száz méteres távolságon belül március 17-től — átmeneti időre — mindennemű tűzgyújtás tilos. Ugyanúgy a parlag és a gaz égetését is megtiltották. A MÉM külön felhívja az erdőkben dohányzók figyelmét, hogy ott égő cigarettát vagy gyufát eldobni nem szabad. (MTI) KÖZLEMÉNYEK A VOLT VI. KERÜLETI IFIK találko­zójukat március 24-én, szombat délután négy órakor a Pesti Barnabás szakkö­zépiskolában tartják meg (Budapest VI., Népköztársaság útja 63—65.). A FŐVÁROSI VÍZMŰVEK értesíti a fo­gyasztókat, hogy március 19-én reggel nyolc órától március 20-án este hét óráig csőhálózati karbantartási munkák miatt a IV., az V., a VI., a VII., a VIII., a XIII., a XIV. és a XVI. kerületben víz­­zavarodás, a IV., a XV., a XVI. kerület­ben nyomáscsökkenés és a felsőbb szin­teken vízhiány is várható. Felvétel a Marxizmus— Leninizmus Esti Egyetemre A Magyar Szocialista Munkáspárt Bu­dapesti Bizottságának oktatási igazga­tósága az 1984—1985-ös tanévre felvételt hirdet a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem 3 éves általános tagozatára, 3 éves szakosított tagozatára, központi és kerületi továbbképző tanfolyamaira, spe­ciális kollégiumaira, Korunk kérdései című előadássorozataira, továbbá szer­vezett önálló tanulásra. A részletes tud­nivalókat tartalmazó tájékoztató és a jelentkezéshez szükséges kérdőív a ke­rületi pártbizottságokon, és a munka­helyi pártszervezeteknél szerezhető be március 26-tól. Párttagok és pártonkívü­­liek egyaránt kérhetik felvételüket. A jelentkezők a kitöltött kérdőívet munka­helyük kerületének pártbizottságára jut­tassák el április 30-ig. PATAKI SÁNDOR, a Szocia­listái Hazáért Érdemrend kitünte­tettje, aki 1940-től volt a párt tag­ja, 83 éves korában elhunyt. Te­metése március 21-én­ délután há­rom órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben. — Az MSZMP X. kerületi Bizottsága; a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövet­sége, a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete. Elhunyt Ordas Nándor A Magyar Újságírók Országos Szö­vetsége, a Hírlapkiadó Vállalat és a Képes Újság szerkesztősége közli, hogy Ordas Nándor Rózsa Ferenc-dí­­jas újságíró 64 éves korában, hosszú szenvedés után március 15-én el­hunyt. A Népszabadság egyik alapí­tó tagja volt, több éven át a lap ol­­vasószerkesztőjeként dolgozott. Ké­sőbb a Kelet-Magyarország főszer­kesztői megbízatását látta el 1973-ig. Ezután nyugállományba vonulásáig a Képes Újságnál dolgozott mint ol­vasószerkesztő. 1945-től volt a párt tagja. Temetéséről később intézked­nek. PAKSI JÓZSEF, a magyar munkás­­mozgalom kiemelkedő harcosa szüle­tésének 100. évfordulója alkalmából március 19-én, délután két órakor ko­szorúzást rendez sírjánál Újpesten, a Megyeri úti temetőben az MSZMP IV. kerületi Bizottsága. TORMAI LÁSZLÓ humorista, a Lu­das Matyi rovatvezetője szívroham következtében, 37 éves korában el­hunyt. Temetéséről később intézked­nek. MOST JELENT MEG: Csapó György: Bencze László. — Losonci Miklós: Vén Emil. — Kratochwill Mimi: Le­­senyei Márta. A Mai magyar művé­szet sorozat új kötetei (Képzőművé­szeti). — Móricz Zsigmond: Rózsa Sándor. Regény. Belia György tanul­mányával. — Tóth Árpád összes ver­sei, versfordításai és novellái. Kar­dos László utószavával. Nagy Klasz­­szikusok. — Kárpáti Kamill: Ha a lónak szárnya van. Vád, versek. — Horgas Béla: Miféle mulatságok? — Ács Margit: Kard, korbács, ala­mizsna (Szépirodalmi). A budapesti színházak mai műsora Erkel Színház: Bánk bán (Ifj. bérl., de. 11). Bohémélet (7). Zeneakadémia: A Budapesti Filharmóniai Társaság Ze­nekarának hangversenye (fél 8). Mátyás­templom: Sebestyén János orgonaestje (8). Mesélő Muzsika (MOM Müv. Közp., 4). Pesti Vigadó Hangversenyterem: A Liszt Ferenc Kamarazenekar hang­versenye (fél 8). Kamaraterem: Észak­budai Munkás Afész Kábel színpad műsora (du. 3). Az utolsó hősszerelmes (7). Nemzeti Színház: Az úrhatnám polgár (7). Várszínház: Sarah, avagy a languszta sikolya (7). Katona József Színház: Kár, hogy kurva (7). Ma­dách Színház: Macskák (7). Madách Kamara: Galopp a Vérmezőn (15-ös bér­., 7). Hofélia (éjjel fél 11). Vígszínház: Don Carlos (7). Pesti Színház: A trükk (7). Kerny Verebes (éjjel fél 11). Thália Szín­ház: Haláltánc (7). Thália Stúdió: Miss Arizona (fél 8). József Attila Színház: III. Richárd (Premier 4, 7). Fővárosi Operettszínház: Marica grófnő (7). Zseb­­színház: Zsuzsanna és a vének (fél 8). Operett Presszó Pódium (fél 10). Vidám Színpad: Szeretem a feleségem (7). Mik­roszkóp Színpad: Bal? Jobb? Bal!! (fél 8). Radnóti Miklós Színpad: Burleszk — Szisz! és Fuszi (7). Játékszín: Komám­­asszony, hol a stukker? (du. 3). József­városi Színház: Itt a piros, hol a piros! (7). Egyetemi Színpad: Samy Molcho (7). Reflektor Színpad: Kulisszatitkok (8). Odry Színpad: La Mancha lovagja (7). Lézerszínház: Lézerofónia (fél 8). Sztá-Rock (9). Magyar Színkör: Karsai Zs. szép élete (Kossuth Klub, 7). Körpódium: Mozart (7). Budapesti Gyermekszínház: Aranykulcsocska (de. fél 11). A kincses sziget (du. 3). Állami Bábszínház: Csip­kerózsika (Jókai tér 10., du. fél 3 és fél 5). Jeles napok (Népköztársaság útja 69., de. 11 és du. 4). Hököm Színpad: Amerikai komédia (MOM Műv. Közp., du. 3 és 7). Centi Színpad: Találkozás Samy Moldhóval (de. 11). Trade Winds együttes hangversenye (du. 4 és 8). Fő­városi Nagycirkusz: Gála ’83 (de. 10, du. fél 4 és fél 8). A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL I KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Családi tükör. 9.00: Mit — hol — mikor — hogyan? 9.15: Színes népi muzsika. 10.05: A Gyermekrádió műsora. 12.30: Déli zeneparádé. 13.25: Orvosi tanácsok. 13.30: Genetikai tartalékok a vető­magtermesztésben. 14.15: Népzenei példatár. 14.25: Magyarán szólva. 14.40: Mindennapi irodalmunk. 15.10: Új Zenei Újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Komolyzenei „lemezlovas”. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Népdalelőadók hangalbuma. 19.30: Károlyi Mihály. 20.23: Svéd Sándor operafelvételei­ből. 21.01: Örökzöld dallamok. 22.15: Európa hangversenytermeiből. 23.40: Kamarazene. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.11: Kukely Júlia két operettdalt énekel Szt 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.35: Indulók, táncok fúvószenekarra. Szt. 9.00: Sporton innen, sporton túl. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. Szt. 13.06: Puskák és galambok. 14.00: Babérköszörű. Irodalmi paró­diák. 14-35: Ritmus! Szt. 15.05: A Rádió Dalszínháza. Offen­­bach: Szökött szerelmesek. 15.59: Körkapcsolás bajnoki labdarú­gó-mérkőzésekről. 17.01: Most érkezett... Szt. 17.30: Kíváncsiak Klubja. 18.35: Közvetítés a Videoton—Rába ETO, a Csepel—SZEOL AK lab­darúgó-mérkőzésekről és tudó­sítás az Elektroimpex nemzet­közi úszóversenyről. 19.00: Dzsesszhangverseny. Szt. 19.50: Csintamanok és madarak. 20.20: Közkívánatra! 21.00: A játszó ember. 22.00: Slágermúzeum. Szt. 23.15: Könnyűzenei hangszerszólók. Szt. 3. MŰSOR 8.17: Karl Richter Bach-műveket or­gonál. Szt. 9.18: Bartók: Kontrasztok. Szt. 9.36: A Budapesti Madrigálkórus két Soler-misererét énekel. Szt. 10.25: Slágerlista. Szt. 11.05: Hangfelvételek felsőfokon. Szt. 12.35: Operahármasok. Szt. 13.07: Lemezbörze helyett. Szt. 14.00: Kívánságműsor szombaton. Szt. 16.00: Komolyzenei újdonságainkból. Szt. 17.10: Maria Chiara operaáriákat éne­kel. Szt. 17.30: Tip-top parádé. Szt. 18.00: Kritikusok fóruma. 18.10: Népzene sztereóban. 18.40: Brahms: A-dúr szonáta. Szt. 19.05: Beszámoló az új zene napjairól. 19.35: A Budapesti Filharmóniai Tár­saság zenekarának Beethoven­­hangversenye. Szt. Közben. kb. 20.45: A magyar szép­próza századai. Kb. 21.00: A Danaidák. Kb. 21.50: Angol madrigálok. Szt. 22.08: Magyar zeneszerzők. Szt. 22.44: Szép asszonyok egy gazdag házban. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (sz.). 8.05: A pécsi körzeti stúdió szerb­­horvát nyelvű nemzetiségi mű­sora. 8.25: Fürkész történetei. Holt írások titka (sz.). 8.55: Kengyelfutó gyalogkakukk. Xvi/3. rész: Haja-huja (sz.). 9.15: Perpetuum mobile (sz.). 9.50: A Laurent család. NSZK-tévé­­filmsorozat. X/3. rész: Harc az örökségért (sz.). 10.40: Pedagógusok nyugdíjban. 11.10: A Telesport technikai magazin­ja (sz.). 11.30: Keresztkérdés. Fejtörőjáték (sz.). 12.00: Képújság. 14.10: Tarzan és az ördögi nő. Ame­rikai film. 15.20: Hírek. 15.30: Utazz velünk! Körösi Csom­a Sándor nyomában (sz.). 16.15: Ki miben tudós? Történelem középdöntő (sz.). 17.45: Objektív. Tényképek a szocia­lista világról (sz.). 18.30: Képújság. 18.35: Diagnózis (sz.). 19.10: Tévétérna (sz.). 19.30: TV Híradó (sz.). 20.00: Vers­e mindenkinek. Kosztolá­nyi Dezső: Életre-halálra (sz.). 20.05: Alfred Hitchcock-sorozat. Meg­gyónom. 21.35: A hét műtárgya. Ferenczy Ká­roly: Márciusi est (sz.).­­21.40: „Én ezzel a kis dallal üzenem.” (sz.). 22.40: Utolsó napok. Lengyel tévé­dráma (sz.). 23.55: TV Híradó 3. (sz.). 2. MŰSOR 16.50: Képújság. 16.55: A rövidfilmstúdiók műhelyéből. 1. Mesterségem (sz.). 2. Paszport (sz.). 3. Budapesti tavaszi fesz­tivál (sz.). 17.40: Mafilm-magazin. 17.50: Századunk. Végjáték a Duna mentén. IV/1. rész: Egyetlen halott. 19.05: Angol nyelv (sz.). 19.15: Oroszul beszélünk. Egy nap Le­­ningrádban (sz.). 19.35: Német nyelv (sz.). 20.00: Füst Milán két egyfelvonásosa. A Pesti Színház előadása, fel­vételről. A zongora (sz.). A lá­zadó (sz.). Közben: 21.00: TV Híradó 2. (sz.). 22.10: Irón Maiden. Zenés film (sz.). 22.45: Képújság.

Next