Népszabadság, 1984. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-08 / 106. szám

HALÁLOZÁS Felesége, rokonai és barátai mély fáj­dalommal tudatják, hogy május 3-án dr. Molnár István, a MNB volt igazgatója, Svájcban (Montreux) meghalt. Emlékét ke­gyelettel megőrizzük. A HAFÉM Szövetkezet vezetősége és tagsága tudatja mindazokkal, akik sze­rették, tisztelték és becsülték, hogy volt tagtársuk, több évtizeden keresztül ter­melési osztályvezetőjük, Palencsár Alajos elhunyt. Temetése május 4-én volt az óbudai temetőben. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindazok­nak, akik Elek Elemér temetésén részt vettek, vagy más módon együttérzésüket nyilvánították. A gyászoló család. Interlock varrógépet ve­szek. Használaton kívüli is érdekel. ..Interlock NSZ 39 104” jeligére kiadóba. MA—200-as öntözőszi­vattyús gépsorozat jó ál­­lapotban eladó. Pálffy János, Keszthely, Zrínyi Miklós u. 6. Oxigén- és dissouspalac­kot megvásárolnék (kü­lön-külön is érdekel). — Mikó Géza, Máriapócs Vasút u. 37. 432b. 60 grammos fröccsöntő gép eladó. Sutyinszki György, Szarvas, Jókai u hét. m­émmk (ÁLLÁST KERES) Oki. gépészmérnök ter­vezési, menedzselési, anyagbeszerzési gyakor­lattal, mellékfoglalkozást keres. ..Minden érdekel 184 339” jeligére a Bp.-i Felszabadulás téri hirde­­tőbe. Angolnyelv-oktatás Bog­lárlel­lén, Tünde u. 2. Angol, német, bentlaká­sos, nyári kéthetes, kis­csoportos, 14x8 órás nyelvoktatás, budai he­gyekben, anyanyelvi kör­nyezetben, összkomfort, tál, teljes ellátással. — Nagykovácsi, Pf.: 30. — Telefon: háromhetvenki­lenc-ötharminchat. Vidékieknek! Nyelvtaní­tás 90 forinttól, havon­kénti levelezéssel, ango­lul, németül, franciául, oroszul, olaszul, spanyo­lul, telefonon. (835-761). Doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár, Bu­dapest, Tábornok utca huszonegy. 1149. Tanuljon levelező úton németül! Alapfokú nyelv, vizsga letételéhez, kül­földi utazáshoz, idegen­­forgalmi felhasználáshoz speciálisan összeállított tananyag, kazetták, kon­­zultációk személyesen és levélben kezdőknek, va­lamint újrakezdőknek. — Érdeklődni lehet: dr. Tó­­völgyi, H., Budapest, Guyen köz 6. 1026. Te­lefon: 364-316. Michelin gumi, 165x14- e­s, új, 4 db. Audihoz fékbetét, sebességváltó és több alkatrész eladó. Ér­­deklődni: 18.30-tól, szombat, vasárnap kivé­telével, Eger, Zalka Má­­té út 64. 5/15.___ Lada 1200-as, három­éves, vizsgázott, jól fel­szerelve, kitűnő állapot­ban eladó. Telefon hét­­köznapokon 8-tól 15 órá­ig: 534-917. Este 21 órá­ig: 689-488. 1300-as Citroen GSA Pal­­las kis fogyasztású gép­kocsi, átírható, igényes­nek eladó. Tel.: 320-243, hétköznap 9-től 12 óráig. Eladó 39 000 km-t futott. KO-s frsz., 2 literes Ford X Granada (átírható). — Érdeklődni lehet: a 119. 588-as telefonon, este. IFA, összkerék-meghajtá­­sú, billenőplatós beteg­ség miatt eladó. Kállai János, Sopron, Hunyadi u. 32. Telefon: 12-400. TEN-CATE surf eladó. Érdeklődni reggel 8-tól. 10-ig a 134-624-es telefo­­non. Megtekinthető du.: XI., Radvány u. 14. Nagy József. ____­ . VW 70 L., lejárt műsza­kival eladó vagy karam­bolos Zsigulival elcserél­­hető. Érdeklődni lehet: Albertirsa, Lőcsei u. 12. 7D-s rendszámú Trabant limousine vizsga után el­adó. Érdeklődni: 638-702. IFA, 5 tonnás, billenős teherautó eladó. Érdek­lődni: Budakeszi, Jókai utca 73. Skoda 120 GLS, garan­ciális, üzemben tartói joggal átadó. 164-747. 600 kcm-es BMW, tárcsa, fékes motorkerékpár el­adó. Bp. XIII., Üteg u. 48. Szabó: Esküvőre, alkalmakra csodálatos külföldi ru­hák, férfiaknak francia, bársonyból is. Stólók keppek, Frost ruhaköl­csönzőnél. Majakovszkij u. 92. Tel.: 429-070. Dobkészítő újat készít, javít, vásárol. Használt dobot, húrt, bőrt, ke­­lompot, alkatrészeket árul Budapest VII. ker., Péterfy u. 47. Telefon: 225*399. Commodore és Hewlett Packard személyi számí­tógépek és tartozékaik adásvételének közvetítése Díjtalan szállítás, üzem­be helyezés. Compagent Budapest, Pf.: 113. 1364 Eladó Sanyo mini HiFi­­torony. Érdeklődni: Var­ga Nándor, Patak, Petőfi út 18. vagy telefonon Balassagyarmat, 626 szá­mon,7—16 óráig^______ 2xi 10u wattos végerősítő eladó. Irányár: 12 000 Ft. Érdeklődni: Baja, 11- 526-os telefonszámon, 15 óra után. Dízel Golf, hathónapos, eladó, esetleg cserekocsit beszámítok. Tel.: 287-700, 18 óra után.______ NDK gyártmányú, Bastel típusú lakókocsit ven­nék. Hochwald Ferenc, Bp­­., Váltó u. 21. 1106. 3 éves, ponyvás ZUK te­herautó eladó. Cím: Bp. XVIII., Gyűjtő u. 69. 1185. ____ Mercedes 300 D, 84-es típus, új, átírható, el­adó. Tel.: 420-795. Állólámpás Mercedeshez két komplett első ajtó, mogyorószínű belső borí­tás, első szélvédőgumi és kisebb tartozékok eladók. Tel.: 862-838. UE 28-as 3,5 tonnás, gyári pótkocsival eladó. Érdeklődni: Bicske. Dó­zsa György u. 4. sz. 2060. 3 éves Lada 1600-as el­adó. 652-153. Tabbert K 305 NSZK la­­kókocsi (1980), nagy elő­­sátorral, beépített gázfű­téssel gázrezsóval, vám­kezelt. eladó. Ár: 150 000 Ft. Pecze István. Szekszárd, Mikes u. 3. IV/5. _______ Most vizsgázott, ZC-s Wartburg de luxe, jó ál­lapotban eladó. Tel.: 858-021. 18 óra után, napközben: 155-014, Ver­­mesné. Hosszúplatós IFA—2. műszaki vizsgázott, el­adó Szarvas. Szentesi út 2. Szabó. _______ Hosszúplatós IFA. 1985. júliusig érvényes vizsgá­val eladó. Gémesi József. 778-289. Autósok, figyelem! Te­herautók, gépkocsik mo­­torkerékpárok adásvételé­­nek, cseréjének közvetí­tése. Szeged, Dugonics u. 32. 6721. Tel.: (62) 15-061. Autópálya Ügy­nökség közvetít több iro­­dán keresztül. Budapes­ten 6 ügynökség segítsé­gével, ezenkívül Mis­kolc, Gyula. Kazifidibar­­cika, Szolnok, Hódmező­­vásárhely. Díjtalan adat. és tanácsszolgáltatás. — Várjuk jelentkezésüket! Opel Ascona 1.3. új benzines, kis fogyasztá­sú, 1984-es típusú, átír­­hatóan eladó. Tel.: 496- 446 hétköznap este 5- től 7-ig vagy ..Aranyme­­táll NSZ 43 081" jeligé­­re a kiadóba, PO-s frsz.-ú Skoda 120 L személygépkocsi eladó. Tel.: 325-086. ZV Trabant kombi 4 éves karosszériával eladó F­ste: 320-254. Jó állapotban lévő MTZ 50-es traktor és egy KV 25-ös Zetor elader. Pári, Tamási út 7. 7091 A Duna-kanyarban, Esz­tergomtól Szentendréig víz­­központi fűtés sze­relését vállalom. Tahi, Szentendrei út 20. Tele­fon: 26-27-180. ____ Csókútkészítés, Norton­rendszerű szivattyú sze­relése. Közületek részére kútkompresszorozás. Nagy József, Hatvan, Vereczkei u. 23 3000. Reluxa, több színben szolid áron, rövid ha­táridőre. Közsér Miklós, Budapest, Kulich Gyula tér 16. 1089. Tel.: 146- 971. Ácsmester munkát vállal Pontos, kifogástalan mi­nőségben, közületeknek is. Érdeklődni lehet: 298. 465, de: 10—13 óráig Fogsorjavítás megvárható a Royal-szálló mellett. Lenin krt. 51. Telefon: 423-429. Reluxa több színben légszigetelés nyárra is ki­váló, por ellen, garan­ciával. 334-031, 150-768. CB-tu­jdonosok! Telefon­mellesűvé válik CB-készü­­lékük, ha szelektív hívót használnak. Az általála gyártott ötféle típusú hí­­vóberendezés minden CB-rádióhoz csatlakoztat­ható. Kérjen műszaki is­­mértétőt! Szabó István Budapest, Trencséni u 33/a. 1125. Tel.: 368-602. Felajánljuk MOBIL ta­lajvízszint-süllyesztő be­­rendezésünk szabad ka­paci­tását az 1984. évre Típusa: Vacumat VE 9000/01. Érdeklődni: Kö­­zéptiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Gépüzeme, Szolnok, Vörös Hadsereg útja 34. Telefon: FI-064. 11 -es mellék.________ Kovácsoltvas kerítés lépcső-, erkély- és ablak­rácskészítés. 179-036. Tojóketrec áron alul el­adó. 2000 férőhelyes. — Gábor Sándor, Kerepes­­tarcsa, Kiss Ernő u. 4 2145. 60 grammos automata fröccsöntő gép eladó. Szarvas, Zrínyi u. 18 új lengyel lakókocsi el­adó. Jelige ,,Nyár 074 056” a bajai hirde­tőbe. Dízelmotort vennék, egytől négyhengeresig, árrés, típus megjelölésé­vel. Klapka János, Ko­­csér, Felszabadulás tér 8. 2755. 600-as szalagfűrész el­adó. Jászberény VI., Csángó u. 17. 1514-es MTZ földkotró eladó. ,,Feljavításra NSZ 42 000” jeligére a kiadó­ba. 10/120-as Universal, 10/120-as Diamant típu­sú motoros, árulehúzós kötőgépek, 7-es pántkö­­tő, 3 fejes és 2 fejes or­sózó eladó. Megtekinthe­tő: 18 óra után, szomba­ton 15 óra után. Cím: Varga László, Budapest Szépvölgyi út 97. 1037. EMPISAL 535-ös auto­mata, elektromos, szám­jegyvezérelt, lyukkártyás kötőgép eladó. Móricz Tibor. Nagykanizsa, Bé­ke u. 21. Gombbehúzó berendezé­sek, gombke­ltlékek, szem­­felszedő gépek patento­záshoz, ringlizéshez, be­rendezések a készítőtől. Rókus, Budapest, Dózsa György út 44. 1076. Interlockot, varrógépet, kötőgépet veszek. Tele­­fon: 223-649. Eladó platós Barkas, Barkas új sebességváltó 5 db Barkas gumiköpeny és tömlő. K—25-ös Zetor rönkvágó felszereléssel, Husquarna 61-es motoros láncfűrész. Érdeklődni: Balog Gyula. Jakabszál­­lás, az izsáki elágazástól Izsák felé vezető úton. 100 méterre az első ná­­das tanya.____________ Eladók: 311-es Zetor vizsgázhatva, utánfutó, 2­­-s ekével és egy önrako­dós betonkeverő. Érd­­parkváros, Lőtér, Fonó utca 4. Jó állapotban levő 50-es Super Zetor pótkocsival, ekével, kultivátorral el­adó. Érdeklődni: Szarvas, Hunyadi u. 13. 120 i. betonkeverő (220 V-os árammal üzemel), vontatható. M—63-as Uras­ motor eladó. Érdparkvá­­ros Iparos u. 22.______ Üzemképes, 800—1200-as cséplőgépet vennék apró mag csépléséhez. Hanzsé­­ros Sándor, Fertőszéplak, Soproni u. 8. Egy db 4 köbméteres szippantó. Szuper Zetor traktorral 40 m-es szívó, csővel, kitűnő állapot­ban, sürgősen eladó. Te­lefon: 428-989. Földmunkagépet veszünk. Pocleyn TV 45 vagy más, hasonló kategóriá­ban. Telefon de. 8—12 óra között: 452-729. Egyszerre három tekercs vágására alkalmas pneu­­matikus reluxavágó gép eladó. ..Negyvenezer 102 747” jeligére a deb­receni hirdetőbe. Szőnyegpadló, szőnyeg tisztító gép (nyugatné­met, száraz, vegyszered és parketta­, kőpadló fényesítő gép eladó. 849 622, 4 szálas ..Singer” ipari interlock eladó. Sziget­halom, Móra F. u. 48. Nagy kapacitású 100% IBM—PC kompatibilis professzionális személyi számítógép, széles körű kiépítettséggel, merev le­mezzel vagy anélkül el­adó. ..Columbia 186 669’ jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe._______ Fémzárolt MOHAR vető­mag kapható kg 25 Ft ért. Utánvéttel is rendel­hető. Cím: Székesfehér­vár, Móricz Zs. u. 83. Szatmári. Kalocsai misek­et tanítok, vidékieknek is. Bp. IX., Páva u. 6. 2. ajtó. Naposcsibék, naposka­­csak, hampshire, kender­magos, húshibridekből megrendelhetők, szállítás­sal is. Díjtalan szakta­nácsadás vevőknek. Pál baromfitenyésztési szak­mérnök, Budafok, Mag­dolna u. 30. 1221. Tele­­fonügyelet: 464-756, 465- 608. Vérvizsgált, nemesített hampshire, erdélyi fajta, kopasz nyakú, búbos kendermagas és több faj­ta kopasz nyakú, búbos gyorsan növő húscsibe, kiváló fajtákból nagy ár­engedményekkel állan­dóan kaphatók. Szállítás, sál is, ingyen szakta­nács, vitaminok a sike­res neveléshez. Pestlő­rinc, Erzsébet-telep, Hu­ba u. 9. 1183. 95-ös busszal Keletitől Maglódi útig. Varga.________ Naposcsibék 8 Ft-tól előneveltek 12 Ft-tól állandóan kaphatók, F 1-es hampshire kender­magos, valamint tojó és húshibridekből 1000-en felül díjtalan szállítás. Telkes, X., Kozma u. 4/a. (a 28-as végállo­másánál). óriás virágú krizantém palánták megrendelhe­tők, válaszbélyegért ár­jegyzéket küldök. Tokaj, Siófok-fürdőtelep, Csopa­ki utca 12. 8600. Orsézégép, 1-től 5 feje­sig. angoldobos, lizonos motolla, lizon, angaldob kapható. Győri, Bp. X., Kolozsvári u. 23/a. Dabas környékén állat­tartáshoz alkalmazottat keresek. ..Jó kereset, ott­­lakás NSZ 42 001” jel­­igére a kiadóba._______ Korrekt ügyfél szerzőt ke­res fényképész kisiparos. ,,Csak gyakorlott NSZ 36 095” jeligére a kiadó­­ba. Fenyőfát telepítők figyel­mébe: kétéves lucfenyő­­csemete nagy tételben is eladó. 500 db-onként 300 Ft. Utánvétellel is. Dési János, Szombathely, Bem József u. 1­1/A. 9700. Törzskönyvezett német juhászkutyák másfél éves korban, őrző-védő mun­kára eladók. Vállalatok részére is. Választási kis­kutyák ugyanitt kapha­tók. Pal­kó Tibor, Nagy­­káta, Tavasz u. 8._____ Szigetszentmiklóson 100 nm-es alapterületű mű­­hely, mellékhelyiségek kiadó. 42 Volttól 380 Voltig kiépített földelés Érdeklődni lehet: Zelen­­ka, 26-66-573-as telefo­­non. 60—120 cm hosszú hüve­­lyű kínai zöldbabmag el­­adó. 1 Ft/db, 100 Ft alatt nem szállítok. 100 Ft felett nagy árenged­mény. Cím: Letenye. Pf.: 31.­­8868. Szemészek, figyelem. Rés, lámpa és Javai—Schiötz ophtalmométer eladó. — Dr. Hóbor, Zalaegerszeg, Hegyalja u. 63.________ Kötéstanítást saját gépe­­men vagy bármilyen kö­tőgépen vállallok. Vargha, Bp. Pf.: 705. 1365. A Lenin körúton induló gyermek—kismama divat­áruüzletembe szállítókat keresek. Tel.: 683-544, este: 12 nm-es alapterületű ví­­kendház eladó. Érdeklőd­ni lehet: Zelenka, 26-66. 573-as telefonon. Vattacukorkészítő géo­akkumulátorral, gázpa­lackokkal, ernyővel, 6 színű, ízű cukorral, pál­cával, ételfestékkel, egész éves budapesti és balato­ni nyári hellyel, azonnal eladó. Telefon 3 óra után: 221-504. Bortermelők figyelem! Családi házam alsó szint­­jét borozó létesítésére ki­adnám. Kevés beruházás, sál, családi munkaválla­lással megoldható. Ér­deklődni. ..Homoki bor 15 169” jeligére a salgó­­tarjáni hirdetőbe. Eladó 6 méteres, jó ál­lapotban levő fa lakóko­­csi. Butiknak, pecsenye­­sütőnek, zöldségesnek könnyen alakítható. Bu­dapest XIV., Gyerebogár u. 12. 1141. Király Jó­zsef­né. Átlagon felüli kereseti lehetőséggel elhelyezked­nék a Balatonnál, kézi­lánynak, szobalánynak, bárhol. ..Megbízható NSZ 38 089” jeligére a kiadóba. Mátraszentistváni bentfo­­gyasztásos büfé-falatozó eladó vagy bérbe adó. Lukácsné, Gyöngyös, Csalogány út 47. Csepel teherautóra ráépí­tett 40 méhcsaládos, NB rakodórendszerű méhészet eladó. Zagyvapálfalva Kálmán Imre u. 66. 1 tonnás, 10 m emelőma­­gasságú daru eladó. Ér­deklődni: Székesfehérvár, Nyitrai u. 53. Bálint. Régi pénzeket, emlékpén­zeket veszek. Éremgyűjtő. Bp. Postafiók, 665. 1365 Eladó horgászstég Döm­­södön. Érdeklődni: 413- 067, 16 óra után. Elcserélném két és fél szobás OTP-s lakásomat kecskeméti kertes, kétszo­­bás, komfortos lakásra Kecskemét, Petőfi Sán­dor u. 14. VI. 16. Ér­deklődni: mindennap 3 tól 6-ig.____ Budapesti, belvárosi, két szoba, komfortos lakáso­mat hasonló békéscsabai­ra cserélem. ..Nyugatinál NSZ 43 652” jeligére a kiadóba. Elcserélném Szentes köz­­pontjában levő egy plusz két félszobás, garázsos OTP-s lakásomat hasonló szolnokira. ..Gyors csere 90 184” jelfigére a szen­tesi hirdetőbe­ nfij Dunaújvárosi két szoba összkomfortos tanácsi la­kásomat hasonló buda­­pestire cserélném. ..Nyár csere 16 676” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe. 2 szobás, tanácsi, kom­fortos lakásomat elcseré­­lem budapesti másfél szobásra. Kozma István, né. Szombathely, Lenin út 57. fszt. 2. Keszthely központjában 56 négyzetméteres össz. komfortos lakás eladó. — Cím: Kossuth Lajos u 7—9. b/4. Pesterzsébet városköz­pontjában 1 plusz 2 fél­szobás nagykonyhás, összkomfortos tanácsi la­kásom szolnoki családi házra cserélném, meg­egyezéssel. Érdeklődni hétfőtől csütörtökig de.: 369-147. Óbuda­ 3 szobás szövet­­kezeti lakás, 900 ezer Ft plusz OTP, eladó. Tele­fon: 883-849. 18 óra után. (ALBÉRLET) Rózsadomb a luxuslakás­ban lakrész hosszabb időre, váll­a­latnak is, touriston keresztül ki­adó: Andrássy Gábor. Bp., Muraközi u. 3. 1025 . 688-669, napköz­ben. Rákóczi úti külön bejá­ratú szoba, telefonnal, vidéki vállalat, mgtsz, gmk, szövetkezet részére tárgyalóirodának kiadó. Esetleg megbízást is vál­­lalok. Érdeklődni 17.30- tól: 420-730. Balatonakarattyán másfél szobás társasnyaraló­lakrész eladó. Nyaraló cseretelek érdekel. Nap­közben: 322-560,­­ este 661-677. Szentendre idegenforgal­mi centrumában lakrészt vennék. 423-871. ___ Kétszobás családi ikerház sürgősen eladó. Érd V., Cinke út 2. Két szoba, összkomfortos­ családi ház, pincézetű­, 150 n.­öles telekkel, kü­­lönálló 3 helyiséges, köz­ponti fűtéssel ellátott melléképület plusz ga­rázs, eladó (Bp. XVIII. kerület). Másfél szobás, gázfűtéses tanácsi lakást beszámítunk. ..Azonnal beköltözhető 186 423” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. 461-150, este 6 óra után. Szentendre, Pannónia-te­­lepen 70 nm-es, két szo­ba, étkezős lakás, garáz­­­zsal eladó. Kp. plusz OTP. Azonnal beköltöz­het­ő. TeL^ 686174^este^ Házrész sürgősen eladó 680 000 Ft-ért. 250 n.­­öles víkendtelek eladó. Érdeklődni: Bp. XV., Klapka György u. 44., Kovács Attila, minden­nap^_______________ Gyermelyi (Szomori ú 11 sz.) 300 n.­öles gyü­mölcsös, romos épülettel a központban, közért, buszmegállóhoz közel. 150 000 Ft kp.-ért eladó Érdeklődni: Szőnyi László, Tata II­­, Ady Endre út 49. Gödöllői családi ház 280 négyszögöles kerttel 850 000 Ft kp.-ért eladó Érdeklődni lehet este a 260-399-es telefonon. Új kocsit beszám­í­tok. A II. kerületben 2 ga­rázsos, zöldövezeti, 170 nm-es, új családi házat. 2 családnak vagy gene­rációnak is kiválóan al­kalmas 150 n.­öles te­lekrésszel (gyümölcsös) családi okok miatt el­adom, 2 szobás örökla­kást és másfél szobás ta­nácsi lakást beszámítok. Tel.: 367-869, reggel 9-ig és este 8 után. XII., Zsolna utcában két­­szintes, 160 nm-es, ötszo­­bás, összkomfortos örök lakás, garázzsal eladó. 252-453, 17-től 20-ig, 400 n.­öles telken fekvő szoba, konyhás ház el­adó, sok melléképülettel Fekete László, Tiszaörs, Táncsics Mihály u. 24. Balatonszem­esen új, két­szintes, ötszobás ház el­adó vagy budai hasonló­ra cserélhető. Budapest, tel.: 475-824. Budapesttől 2 km-re, 3 szoba, összkomfortos ház, garázzsal, terasszal, 200 n.­öles gyümölcsösisei el­adó. Szilasliget, Szép­hegy, Dessewffy u 23. Koroknad._____________ Bel-budai, zöldövezeti, egy plusz két félszobás, étkezés, 615 nm-es örök­lakás, 17 ezer Ft/nm plusz OTP, beköltözhe­tően eladó. Tel.: 165-291, egész nap.____________ Balatonmáriafürdőn, a Liliom u. 2. sz. alatt készpénzért eladó 70 négyzetméteres nyaraló, 150 n.­öles telken, közel a parthoz. Érdeklődni: Farkas Endre, Budake­­szi, Rákóczi u. 19. Tőserdőn, melegvizes fürdőnél több szintes nyaraló eladó. Érdeklőd­ni: Lajosmizse, Árpád u. 1. Telefon: 211._______ Budapesti 64 nm-es, há­romszobás, külön bejára­tú családiház-rész, kert­tel eladó. XVII., Sági u. 20.________________ Isaszegen eladó kétszo­bás, modern családi ház, melléképülettel. Dugo­­nics, Hunyadi u. 1. Eladó 4600 nm területű tanya, 2 szobás ház, ga­rázs, 10 m hosszú al­rendszer. Víz, villany van, Szegedtől nem messze. Állattartásra al­kalmas. Érdeklődni: 772-766.__________________ Beköltözhető háromszo­bás, komfortos villala­kás, 300 n.­öles kertes telken, Tárnok, Margit­­ligeten készpénzért el­adó. Irányár: 1 100 000 Ft. Tel.: 427-024. Eladó Mádon szuterénos, központi fűtéses, két és fél szobás, fürdőszobás, nagy kertes, kétéves csa­ládi házunk. Érdeklődni lehet: Csontos Jánosné, Mád, Kossuth út 56. Komáromban 3 szoba, összkomfortos, egyedi központi fűtéses, teher­mentes lakás, kerttel, garázzsal, 4 lakásos tár­sasházban, kp.-ért eladó (vagy budapesti ingatlan­ra cserélhető). Komárom, Sport u. 31. vagy nap­közben: 183-578. Gödöllői, összkomfortos, 62 nm-es, tehermentes, azonnal beköltözhető la­­kás 580 000 Ft-ért és csa­­ládi ház (gázfűtés beve­zethető) 600 000 Ft-ért eladó. Dr. Dombi, Gö­döllő, Dózsa György u. 20. 2101. . Komfortos, háromszobás családi ház eladó. Szent­­gotthárd-Rábafüzes, Al­­kotmány út 22.______ Harkányban, fürdőhöz közeli, kertes családi ház eladó vagy kiadó. Heidecker János. Hat. kény. Ságvári u. 1. Bánki-tónál nyaraló e­l­­adó. Érdeklődni a hely­színen: Szondi György u. 63/a.­ a megbízottnál vagy a budapesti 890- 907-es telefonon. Balatonakalin 700 n.-érl zárt kert, pincével ol­csón eladó. Tel.: 164-931. ..Csodás panoráma NSZ 38 179” jeligére a kiadóba. Hajdúszoboszlón 600 n.­öles telek eladó, társas­ház építésére is alkal­mas. Érdeklődni: Tibo­ld, Gödöllő, Kossuth 17. Visegrád-újhegyi 284 n.­öles. panorámás zárt kert eladó. „Duna-kanyar NSZ 38 103” jeligére a kiadóba. Fonyódligeten 80 nm-es ház plusz kert, egy plusz három szoba. komfort plusz gyümölcsös igényes,­nek eladó. Irányár: 2 millió forint. 370-931. Csepelen 48 nm-es, für­dőszobás főbérlet, ma­­gánh­ázban. 350 ezerért átadó. Vidékinek is. — Lauthán, Árpád u. 31 1215. Balatonmáriafürdőn 128 nm-es, közműves, víz­parti telek olcsón eladó. Érdeklődni: Nyíregyhá­za. 42/18-579-es telefo­­non. Vízparti ikennyaralórész, 100 n.-öles telekkel el­adó. Balatonmária, Ady Endre u. 53. Érdeklődni: vasárnap.___________ Siófok-Kiliti, Csalogány u. 15/a. szám alatti két szoba. összkomfortos, szuterénos családi ház eladó. Fonyódon, védett par­k­ban 5 szobás villa el­adó. 33. VMK, dr. Redl, Üllői út 53/a. Kercseligeten családi ház, melléképületekkel 1100 n.-es telekkel el­adó. Érdeklődni: minden­nap. Trapp József: Nagy, berki. Kossuth u. 10. Két szoba, összkomfor­tos, alápincézett családi ház eladó. Szilasliget Mártírok útja 5. Zombor 150 n.­öles tamácsi telek, házalappal, a XVII. ke­rületben eladó. Érdek­lődni: 652-214, minden este 5-től 7-ig. Balaton északi partján közvetlen a vízparton te­­lek­edadó. Iker- és tár­sasnyaraló építésére kalmas elvi építési enge­­déllyel. Budapesti lakást, dízelkocsit beszámítok. Tel.: 466-935, este 18 óra után vagy ..Saját stéggel NSZ 42 564” jel­igére a kiadóba. _____ Mátészalka centrumában 260 n.-öles, kertes csalá­di házat és Tyúkodon 2000 n.-öles kertes csa­ládi házat budapesti la­kásra vagy házra cseré­lem vagy eladom. Tel.: nappal 523-540, este 844. 369. Mátészalka, Kertész u. 6. (Északi lakótelep esti órákban.)________ Beköltözhetően eladó hat szoba, hallos összkonv­fortos, központi fűtéses, garázsos, nagyméretű, kétszintes, újonnan tata­rozott, kertes családi ház. A felső szint külön is. Kerepestarcsa HÉV. állomásnál, központi he­lyen levő lakást, gépko­csit beszámítok ..Föld­gázvezeték épül NSZ 36 762” jeligére a kiadó,­ba. Eladó Jászszentandrás. November 7. u. 28. szám alatti családi ház. be­költözhető, termálfürdő­höz közel, gyümölcs-sző­­lő szőlőhöz felszerelés. Ár: megegyezés szerint. Levélcím: Bp. III., Szindbád u. 3. XV. em. 161/a. 1039. Tóth Bar­nabás: Eladó Érd X., Daróczy u. 4. sz. alatt, a Kosz­tolányi Dezső tértől 15 p­ercre, az M7-eshez kö­zel, betonút mellett egy 160 nm-es lakterületű, kertes családi ház köz­ponti fűtéssel, 90 száza­lék készültséggel, irányár 1 300 000 Ft plusz OTP. Érdeklődni: egész nap. Kispest központjában üz­­lethe­lyiséges családi ház eladó. Tel.: 113­ 688 napközben. *___________ Érden II. kerület. 472 nm-es telken 2 szoba, összkomfortos családi ház, kerttel, gyümölcsfák, kar azonnal beköltözhe­tően eladó készpénzért. .Napsütéses NSZ 42 847’ jeligére a kiadóba. Keresek Velencei-tó mel­letti, vízparti telket, 150 négyszögölig (lakóépület­tel is) vagy Kenese kör­nyéki hasonlót, készpén­­zért. Hétfőtől csütörtö­kig 17—19 óra között a 112-000-ás telefonon. Szentendrei két és fél szobás, összközműves, kocsibeállós, saját kertre,­szes öröklakásomat ön­álló házra, fűthető nya­­ralóra cserélném, szent­endreire vagy környékei­­.. Négy lakásos villa NSZ 39 152” jé­­­igére a kiadóba. Eladó Dömsödön, Duna közeli 500 n.­öles telek. Érdeklődni 17 óra után Ulicska. Bp. VIII., Práh u. 60. VIII. 87. Családi vagy ikerház épí­­tésére alkalmas, 253 négyszögöles budai telek, közkilátással a fővárosra, egy plusz két félszobás, komfortos, egyedi kivite­lezésű, téliesíthető hétvé­­gi házzal, amely áttele­píthető, eladó. Ára: két, tő és fél millió Ft. ..Kü­lönleges adottságok 188 745” jeligére a Fel­­szabadulás téri hirdetőbe. Eladó 800 n.-Örem­tanya, Kiskunflacházától 5 km­­re. Bankházán. Bekerített kerttel, nagy gazdasági épületekkel. Lakás: 2 szoba, konyha, kamra, nyitott folyosó (villany van). Érdeklődni lehet: Domi Kálmán. Bankháza 45. (szombat—vasárnap). Miskolc központjában. Széchenyi utcai társasház teljes első emelete, 157 km-es, gáz cserépkáilyha, fűtésű, déli fekvésű megosztható öröklakás beköltözhetően el­adó.­­t— Tel.: Miskolc, 16-329. Budapest, 361-672, 18 óra után. Dunaújvárostól 5 km-re, a Duna-parton,­ a Szent­kúti dűlőben 300 n.-öles telek, szőlővel telepítve, téliesített víkendház alá­pincézve eladó. Vezeté­kes víz, villany van. Ér­deklődni: Futó Lajos, Dunaújváros. Bocskai u. 7/a. II. 1.____________ Eladó Nagymaroson egy 200 n.-öles telek és egy 200 n.-öles szelídgeszte­­nyés. Mindkettő hétvégi teleknek megfelelő. Ér­deklődni lehet: Hoff­mann János. Nagymaros, Bajcsy-Zsilinszky u. 37. szám alatt.____________ Kőszegen, az Alsó körút 17. szám alatt, a vasút­állomástól 5 percre. 649 n.­öles, házhely eladó. Társasháznak, ikerlakás­­nak is megfelel. Érdek­lődni lehet: Bődey Béla, Nagykanizsa. Ady Endre u 63. 8800. , Tata városközpontjában 2 szobás, hőtárolós, első emeleti, erkélyes örökl­a­­kás eladó. Cím: Május 1. u. 10. III. b­. l­/l. 3i­­hacker.__________ 400 négyszögöles telek Badacsonytomajon eladó. Építési engedély van. — Irányár: 350 000 Ft. Ér­deklődni: Fikó (Pestim­­re). Rákóczi V 35. 1188. Elcserélném tanácsi, 2 szobás, központi fűtéses lakásomat hasonló debre­cenire vagy békéscsabai,­ra. Lehet gázos is. Mol­nár István, Nagykanizsa, Liszt Ferenc u. 2 . 8800. Velencei-tó melletti Nap­hegyen 450 n.-es közmű­­vesített panorámás üdülő­telek, megosztva is el­adó. Csodálatos rálátás a tóra! Érdeklődni: Székes­­fehérvár. Vörös Hadse­­reg u. 70. IX/2. Eladó Nemesvita határá­ban (Balatonhoz közel) 2100 nm-es vegyes műve­­lésű terület, rajta szoba, konyhás épület. Érdek­­lődni lehet: Bp XXI., Erdősor u. 182. Németh Ferenc._______________ Budakeszi, Arany János u. 15. szám alatt 47 nm­­es, gázfűtéses szövetke­zeti lakás eladó. Érdek­lődni: Oszter. Budakeszi, Vörös Hadsereg u. 130. ..Beköltözhető NSZ 36 786” jeligére a kiadó­­ba.___________________ Másfél vagy kétszobás, kertes családi házat ve­szek Budapesten vagy kék busz vonalán. Tele­­fon: 317-414 vagy ..öt­százezer NSZ 39 063’’ jeligére a kiadóba. Érdparkvárosi 224 n.­öles telek, az Aknász u. 5. szám alatt. 220 000 Ft-ért eladó. Kedd, csü­­törtök 7-től 14 óráig, szerda, péntek 13-tól 21 óráig: 533-642._________ A Cserhátban, Felsőtold Széchenyi út 87. sz. alatt 3 szobás, kertes családi ház eladó. Érdeklődni: hét végén a helyszínen vagy Salgótarján. 13-456. 18 óra után.__________ Eladó garzonlakás fel­­újítva, új bútorokkal, 33 nm-es, azonnal beköltöz­­hető. Érdeklődni: péntek, szombat 17—21 óra kö­­zött. Tel.: 155-314. Monorierdőn eladó 3 szo­ba, hall. félkész lakható ház. 150 n.-es telekkel 500 ezerért. OTP nincs. Csere is érdekel. Érd.: Vecsés, Arany János u. 21. szám._____________ Albertirsán 660 n.-ös megosz­tható telken két­szobás családi ház eladó. Vezetékes víz, villany van. Cím: Szénási Pál. Albertirsa Hámán K u. 8, 2730.______________ Magántulajdonban levő 2 szobás, komfortos főbér­letemet, csere nélkül el­adom. Csillaghegy köz­pontjában. ..Vidékieknek is NSZ 38 174" jeligére a kiadóba. Családi ház: összkomfor­tos, két és fél szobás, eladó. Érdeklődni: Érd. Emil u. 48. Gyulán, Edamér utca 6. alatti kertes családi ház eladó vagy budapesti la­­kásra cserélhető. Érdek­lődni a helyszínen vagy a 499-844 telefonszámon. 200 négyszögöles szőlők eladók, kék buszhoz kö­zel. Érdeklődni lehet va­sárnap egész nap. Den­­kinger Mátyás, Diósd, Bem József u. 21. ___ Családi ház eladó, Buda­­pesttől 20 km-re. 100 n.­­öles telken, két szoba, összkomfortos, 8 éves ház. Tárnok Kölcsey u 1. Megtekinthető bármikor. Ház eladó, egy hold földdel, két szoba, elő­szoba, konyha, kamra, nyári konyha, melléképü­letekkel. Cím: Vellai Jó­zsef. Táborfalva, Tárcsas út 34. 2381. Eladó visegrád-újhegyi körpanorámás. 210 n.­öles üdülőtelek és Ví­­kendház. Villány van. Fizetési kedvezménnyel. Érdeklődni: a 882-066-os telefonon, egész nap. Eladó szoba, konyha, melléképületekből álló ház, 210 négyszögöles gyümölcsössel, azonnali kiköltözéssel. Fadgyasok, Érdparkváros X., Kárpáti utca 8. Szegedi két és fél szo­bás, 60 nm-es. OTP-s la­­kás eladó, 10 000 Ft/nm. Cím: Fülöp Antal, Sze­ged, Sólyom u. 13/a. IV. emelet 12. Az OTP-Penta Tours az Ön új utazási irodája. Még elfogadunk jelentkezéseket nyári-őszi útjainkra. Üdülések, körutazások, városlátogatások. Együttműködünk a Touropa—Austria utazási irodával is. Kérje prospektusunkat az alábbi budapesti címeken: 1., Alagút u. 3. 11., Mártírok útja 8—10. V. , Münnich Ferenc u. 6. VI. , Népköztársaság útja 23. VII. , Tanács krt. 1. IX., Ferenc krt. 13. V., Marx tér 9. és a megyeszékhelyi OTP-igazgatóságokon. Alsóörsön 2 szobás csa­­ládi ház, kis szőlővel el­adó. Balatonhoz, vasút­állomáshoz közel. ..1,1 millió 102 751" jeligére a debreceni hirdetőbe. Fonyód-Bélatelep köz­pontjában, főútvonal mellett, panziónak vagy két család részére is megfelelő ház eladó. D­őri Sándor, Dombóvár, Orgona u. 6._________ Budapest XVII Rákos­­hegyen 2 és fél szobás, 81,6 nm alapterületű ház. 209 n.­öles gyümöl­­csösben, sürgősen eladó. Jó közlekedés. Érdeklőd­ni: 650-258. Balatonfüreden, Tihany­ban társasnyaraló-lak. részt vagy kis nyaralót keresek. 33. ÜMK. dr. Redl. 4-től 7-ig. Üllői út 53/a. Nyaralónak is megfelelő parasztház, az őrségben. Veleméren, olcsón eladó. Érdeklődhet: Ispánk. Ke­­leti út 4. Kósa vagy tele­fonon: 26-10-603. Balatonszéplakon eladó vízparthoz közeli 2 szo­bás, komfortos ikernya­raló fele, kis telekkel. Érdeklődni csak 18 óra után: Békés. 252-673. 226 n.­öles balatoni telek eladó vagy hasonló gö­döllői telekre elcserélhe­tő. „Révfülöp NSZ 39 092” jeligére a kiadó­ba. Eladó háromszobás ház, háromszáz négyszöge, víz, villany van Pilis­­csajba . Kisfaludy u. 3., vasútmegálló mellett, Gergelyek.____________ Balatoni kis nyaralót vennék, a parthoz közel, Tihanytól Szárszóig. — Minden megoldás érde­­kel. „Tihany NSZ 38 058" jeligére a kiadó­ba. 300 négyszögöl szőlő Bp.-től 40 km-re. Kókán eladó. Víz, villanylehető­ség van. Érdeklődni: Bugyi Józsefné, Kóka Felsővásártér 2. KÖZLEMÉNYEK Kőszegen az 1934-ben végzett polgári iskolai diákok 50 éves találkozót tarta­nak, 1984. június 30-án. A volt diákok mielőbbi jelentkezését várjuk. Szárnyas János: Kőszeg, Rokonczi u. 46. B. II. 8. 9730 cíimen. A Gulácsy Galéria állandó kiállításai­val várja az érdeklődőket és a vá­sárlókat. Alkotóművészeink: Bálint Endre, Bencze László, Berki Viola, Fe­jér Csaba, Kántor Andor, Kokas Ignác, Papp Oszkár, Rátkay Endre, Szántó Piroska és Vén Emil festőművész, Szabó Iván szobrászművész. A galéria nyit­va: vasárnap és hétfő kivételével 9-től 17 óráig. Levélben vagy telefonon kö­zölt kívánságára munkatársunk a la­kásán is bemutat műalkotásokat. Gu­lácsy Galéria, Budapest XII., Fürj u. 4/a. 1124. Tel.: 260-081. Felhívjuk az érdekeltek figyelmét, hogy Perkáta községben felszámolásra kerül a régi boncháztól jobbra, az Ady Endre utca felé eső temetőrész 1984. szeptember 1-vel. Az elhunytak sírjának feltárása, illetve a felszámolásra kerülő temetőrészen levő sírkövek ügyében bővebb felvilágosítást a községi tanács­nál lehet kérni (Perkáta, Szabadság tér 1.). Cooptourist Amatőr Teniszkupa. A Cooptourist Utazási Iroda és a Boglár­­lellei Tanács V. 25-től V. 27-ig a Bog­­lárlellei Teniszcentrumban. Amatőr Te­niszkupát rendez férfi egyes és férfi páros versenyszámokban. A versenyben indulhatnak mindazok, akik a szervezé­si határidőig, 1984. V. 15-ig nevezésüket elküldik és a nevezési díjat befizették. A versenyben nem indulhatnak az ed­zői, segédedzői képesítéssel rendelkezők és az MTSZ ranglistán 1980. évtől sze­replők. Nevezési díj: férfi egyes: 300 Ft/fő, férfi páros: 250 Ft fő. A nevezési díj magában foglalja az első napi, illet­ve a versenyben maradás tartamára a szállásköltséget. Jelentkezés és nevezés helye: a Cooptourist valamennyi irodá­jában és a Boglárlellei SE teniszszak­osztályánál. Cím: Boglárlellei Tinódi u. 2. Az International House, Budapest nyelviskola négyhetes intenzív kezdő, újrakezdő és nyelvvizsga-előkészítő tan­folyamokat indít június 4-én, július 2-án és augusztus 6-án angol és német nyelvből. A napi 5 tanóra hésőtől csü­törtökig, reggel vagy délután kezdődik. Tandíj felnőtteknek: 4000 Ft, diákok­nak: 3200 FT. Beiratkozás szintbesorolás és tandíjbefizetés mindhárom kurzusra május 21-től 25-ig 16—19 óra között, 26-án, szombaton 9-től 12 óráig a Rudas László u. 21. sz. alatt. Telefon: 325-137. Régi és mai vállalati fotóalbumokat keres a Művelődéskutató Intézet kul­túrtörténeti feldolgozás céljából. A leg­jobb három albumot az intézet díjaz­za. Művelődéskutató Intézet, Fülöp Ág­nes szervező, Budapest, Corvin tér 8. 1251. 388-158 v. 388-122/333 m. A Művelődési Minisztérium Vezető­képző és Továbbképző Intézete tanfolya­­mot rendez a munkahelyi művelődés té­maköréből. A főbb témák: munkakul­túra, mentálhigiénia, vállalati érdek, gmk, vállalati művelődés rendszere, mű­velődés-tervezés, művelődés pénzügyi forrásai. Időpont: 1984. június 11—14. Részvételi díj előreláthatólag: vidékiek­nek (szállás, étkezés, tanfolyamköltség) 1500 Ft, budapestieknek (ebéd, tanfo­­lyamköltség) 900 Ft. Jelentkezési határ­idő: 1984. május 26. Érdeklődni lehet: MM Vezetőképző és Továbbképző Inté­zete, Bp. I. ker., Szentháromság tér 1— 3. 1014. Telefon: 160-455, 160-902 , 360-590. A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy Pelyvás Ferenczik István: „Tridezoxi amino-hexázok szintézise” című kandidátusi értekezésének nyilvá­nos vitája május 17-én de. 10 órakor lesz az Akadémia nagytermében C Bp. („ Roosevelt tér 9.) —, Stefán János: „Az olasz külpolitika jellemző vonásai a második világháborút követő időszak­ban” című kandidátusi értekezésének nyilvános vitája május 17-én lesz de. 10 órakor az Akadémia­­ kistermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.), Balatongyörökön (Bece­­hegy) eladó 750 n.­öles szőlő és rét, zárt kerti ingatlan, gyönyörű pano­rámával, jutányos áron Érdeklődni: Beled, Rákó­­czi u. 28., tel.: 74 vagy Budapest 11., ördögárok u. 75. Tel.: 453-112. Ihász Katalin, hétközben, napközben.____________ Jászkarajenőtől 4 km-re. Felsőkarán, 59. szám alatt eladó 2 szoba, össz. komfortos lakás, istálló­val, ólakkal, színekkel, melléképületekkel és egy kát. földdel (villany, víz van). Érdeklődni? Kele Józsefnél a helyszínen bármikor._____________ 540 n.-öles • telek eladó. Budapest határához 6 km-re. Víz, villany van. Megközelíthető: Bp. XVI., Vidámvásár utcá­tól MÁVAUT-autóbusz­­szal. Érdeklődni minden, nap: Nagytarcsán. Sipicz­­ki János, Tessedik Sá­muel u. 25.___________ Szentendrei körpanorá­más, háromszintes, ötszo­bás, 200 négyzetméteres, összkomfortos családi ház. 203 négyszögöles telken, eladó Érdeklődni kizárólag szombat, va­sárnap délelőtt a helyszí­nen. Szentendre. Vasvári Pál u. 20. Eltér._______ Debreceni egy , plusz két félszobás, tehermentes, első emeleti, telefonos szövetkezeti lakás, zöld­övezetben­ eladó. Érdek­lődni: 10—12 óra között a 26-613-as telefonon. Felújításra váró paraszt­ház. 260 n.­öles kerttel. Érden, az Engels utcá­ban. 220 000 forintért el­­adó. Érdeklődő leveleket: Horváthné, Érd. Kossuth 23. 2030. címre várok. Gyomron, főútvonal mel­lett 2 szobás családi ház. 400 r..-öles telken eladó. Tel.: 137-647. napközben Levélcím: Centex, Bp. IX., Márton u. 19. 1094. Budapesttől 60 km-re. Farmoson, főút mellett 800 n.-öles szőlő eladó, víz. villany van. Irányár: 60 000 Ft. Érdeklődni le­vélben: F­orgó L­aj­os. Jászladány. Munkás út 3 szoba, 2 konyha. 1 kamrás ház eladó. 1600 n.-öles kerttel, gyümöl­­csössel, szőlővel. Víz. villany van. Krennert Jó­­zsef. Ujibarok, Fő u. 23. 2066. Eladó 2400 n.-öles tel­ken ház, melléképületek­kel, garázzsal, csőkút 16 C fokos vízzel, fűtött fó­liasátraikkal. Dabas III. Tanácsköztársaság út 48/A. _________ Celldömölk központjában eladó 4 szoba, komfortos ház, melléképületekkel Érdeklődni: az esti órák­­ban. Pápa, M4-52-es te­lefonon. ________ Diósdi, 54 nm-es örökla­kás eladó. 10 000 Ft/nm plusz OTP. Tel.: 134­ 865, este, Balatonalmádi, 140 nm es. 2 teraszos, kertes csa­­ládi ház eladó. (Nem új( Filep Jenő, Balatonalmá­di, Batthyány u. 26. Nyírbátorban családi ház, beépíthető telekkel. Ma­­dách u. 15. sz. alatt el­adó. Érdeklődni: Nyírbá­­tor, Honvéd u. 2. Túrós. Jászberényben 175 n.-öles építési telek eladó. Az új sportpálya és Zagyva között. Érdeklődni a helyszínen: Zagypart u. négy._________________ Dunaalmáson 200 n.-öles, panorámás. Dunára néző telek eladó. Víz, villany, út van. Hétvégi ház, csa­ládi ház építhető. Tele­­fon: Tata. 81-71, 265-789. Eladó Érden, 360 n.­öles telken fekvő 10 éves, 2 szintes (plusz pince, ga­rázs) családi ház. Pál­­völgyi, Érdparkváros, Csobáncs u. 18._______ 3 szobás családi ház el­adó. Érdeklődni: Török­bálint. Felső Erdősor 5., szombaton egész nap, va­sárnap délelőtt.________ Eladó Pest megyében, Szigetújfalu, Szőlő u. 31. sz. alatt három szoba, összkomfortos, kertes ház.__________________ Budaörsi, panorámás, négylad­ásos társasházi, garázsos, 80 mm körüli lakások befejezése előtt eladók. Belső burkolás ízlés szerint. Érdeklődni hétfőtől csütörtökig de.: 369- 147.___________ Eladó felépítményekkel együtt a Külső Bécsi úton, a 10-es főútvonal mellett (18-as autóbusz végállomásánál), a soly­­mári 0177/4. hrsz.-ú 3663 négyszögöl, bekerített közművesített, telefonos ingatlan. Irányár: 4.500 000 Ft, átadó: azonnal. Érdeklődni: a 165-460 telefonom, a 139- es melléken, 8-tól 16 óráig._________________ Eladó 130 nm-es bel-bu­­dai öröklakás júliusi be­­költözéssel. Telefon nap­közben: 634-670, délután: 866-379._______________ Siófoki felújítás alatt álló házamat sürgősen el­adom. (Öt szoba plusz melléképület.) Telefon: 370- 564, es­te 18 után. Balatonszepezden (Dózsa u. 45.), vízközelben. 400 n.­öles kertben 3 szintes, nívós villa eladó. 10. OMK. Bp. V., Szalay u 5/a. ( TELEK ) Termálvíz közelében 223 n.­öles üres telek 200 000 Ft kp.-ért eladó. „Felső­­gödnért NSZ 39 093” jel­ilére a kiadóba. ( üdülő ) Gárdonyban kétszintes, négyszobás nyaraló el­adó. Érdeklődni lehet: 162-092. 4-től 19 óráig. Soroksári Duna mentén alpesi faház az egész idényre kiadó, vállalat­nak is. „Szigethalom 183 071” jeligére, a Fel­­szabadulás téri hirdetőbe. Gyenesdiáson, vízközel­ben háromszintes, új vil­la, négy hálószobás, tár­­salgós, főző-étkezős, egy­más felett két kilátó, te­raszos, fedett, kiadó a szezonra vagy egész év­re. vállalatok, tsz-ek vagy magánosok részére. Hévíz hét kilométer. Ér­deklődni: Madarász Ernő, Rábapatona. Külső Imre u. 105. 9142 Balatonföldváron, a Bu­dapesti u. 82. szám alatt három szoba, összkom­fortos nyaraló, 217 n.­­öles telken, igényesn­ek eladó. Érdeklődni: Jandó József, Pécs, Magyarürö­­gi u. 16. Tel.: 24­ 062. Új, korszerű családi ház üdülés céljátra kiadó. — Vállalatok előnyben 15 fekhely plusz nappali szoba, konyha, ebédlő. Cím: Visnyei István. Fo­nyód, Tabán u. 14 . 8640. Kiadó Zamárdiban, a Ba­­latontól egy percre levő háromszobás nyaraló, május 31-től július 22-ig és au­gusztus 13-től augusztus 30-ig. Telefon: 222,151. Vállalatok, figyelem! 100 —120 napra­­bérelhető Bal­astorsf­ö­l­d­v­á­ron f­ügget­­­len lakosztály 4 személy számára. kert, teljes komfort, vízközel. Le­köthető: 203-345, egész nap. Balatonfűzfőn 2 szobás nyaraló, teljes berende­zéssel eladó. „Vízközel­ben NSZ 210” jeligére a kiadóba. Siófoki, aranyparti, új, 2 szobás (összesen 4 fek­­helyes) társasnyaralórész kiadó. Irányár: napi öt­száz Ft. „Igényes NSZ 36 750” jeligére a kiadó­ba. Harkányban 3 szobás üdülő kiadó. Érdeklődni: Dunaújváros, 177-67. — Harkány, Ciklámen u. húsz. Balatoni, vízparti nya­ralót keresünk karbantar­­tásért, nyaralásra. Északi part előnyben. Telefon: 181-994.

Next