Népszabadság, 1984. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-17 / 114. szám
1984. május 17., csütörtök NÉPSZABADSÁG Losonczi Pál Bács-Kiskun megyében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, szerdán látogatást tett Bács-Kiskun megyében. A megyehatáron Törbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára és Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke fogadta. A program első állomásán, Kiskőrösön, a pártbizottság székházában Ivanics Lajos, a városi pártbizottság első titkára tájékoztatta Losonczi Pált a megye legfiatalabb városának életéről, fejlődéséről. A többi között elmondta, hogy a tizenegy éve városi rangú település regionális szerepköre megnőtt, javult közműellátottsága, új kulturális és szociális intézményekkel gazdagodott, s építészetileg is megújult. Felépült 1566 lakás, s betelepülőkkel gyarapszik a lakosság száma. Az utóbbi tíz évben megháromszorozódott az ipari termelés értéke, s ma már meghaladja az egymilliárd forintot. Ugyanakkor fejlődik a város hagyományos kertkultúrája, bortermelése is. Az ezt követő városnéző sotán az Elnöki Tanács elnöke felkereste Petőfi Sándor szülőházát; ezt Istenes József Petőfi-kutató mutatta be a vendégnek. Az út innen a művelődési otthonba vezetett, amelyben egyebek között filmszínház és könyvtár működik, s 27 közművelődési csoport, szakkör tart rendszeres foglalkozást A százezer kötetes könyvtárnak a lakosság több mint 26 százaléka rendszeres olvasója. Ezután a szlovák tájházba látogatott az Elnöki Tanács elnöke, ahol az itt élő szlovák lakosság néprajzát, történetét bemutató kiállítást nézte meg. Délután a városi pártbizottság tanácstermében tartott aktívaülésen Losonczi Pál tájékoztatót adott időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről. Az Elnöki Tanács elnöke ezután az ország legnagyobb szakszövetkezetét, a keceli Szőlőfürtöt kereste fel. A kétezer hektáros, főleg szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkozó szövetkezet tevékenységéről, újszerű vállalkozásairól Csipke Sándor elnök tájékoztatta. Elmondta, hogy a csaknem 4000 tagú szakszövetkezet a tagok anyagi hozzájárulásával továbbfejleszti a vidék híres szőlőés gyümölcskultúráját. Eddig 500 hektár nagyüzemi szőlőt telepítettek, s folyamatban van újabb kétszáz hektár ültetése. Szintén a tagok saját anyagi erejének segítségével törekednek az ágazat teljes vertikumának kialakítására. Pincészetüket 18 ezer hektoliteres tárolóval bővítik, s ehhez egy-egy tag 50 ezer forinttal járul hozzá. Itt tárolják majd és készítik elő palackozásra a szakszövetkezeti tagok borait. Számos új nemesítésű szőlőfajtát termesztenek megfigyelés céljából, s közülük a termőhelyi adottságokhoz legjobban alkalmazkodóikat használják fel telepítéseikhez. Az új fajták értékelését laboratóriumukban végzik, s rövidesen elkészül a szövetkezet bormúzeuma is. Losonczi Pál szakszövetkezetben tett látogatása határjárással fejeződött be. (MTI) Aczél György Heves megyében Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, kétnapos látogatást tett Heves megyében. Kedden a Nagyréde községhez vezető úton Karta Alajos, a Heves megyei pártbizottság első titkára és Markovics Ferenc, a megyei tanács elnöke fogadta. Aczél György ezután felkereste a nagyrédei Szőlőskert Termelőszövetkezetet. Meghallgatta Frecska Sándor elnök beszámolóját a zöldség- és szőlőtermeléséről híres és eredményesen dolgozó közös gazdaság életéről, valamint Majoros János községi párttitkár tájékoztatóját a pártszervezet gazdasági irányító tevékenységéről, majd megtekintette a községi óvodát, a közös gazdaság málna- és szőlőültetvényeit s a szövetkezet hűtőházát. A látogatás Gyöngyösön, a Mikroelektronikai Vállalat gyárában folytatódott. Itt Takács István megbízott igazgató és Nagy János, az üzemi pártbizottság titkára ismertette a korszerű integrált áramköröket előállító üzem munkáját. A keddi program Noszvajon, a megyei pártbizottság vendégházában ért véget. Aczél György itt megyei vezetőkkel találkozott, meghallgatta Barta Alajos tájékoztatóját Heves megye gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális életéről, majd a jelenlevőkkel közvetlen eszmecserét folytatott a feladatokról. A szerdai napot a Központi Bizottság titkára Egerben töltötte. Reggel felkereste a közelmúltban felújított és kibővített megyei kórházat. A gyógyintézetben Gyetvai Gyula főigazgató és Tasi István párttitkár számolt be a kórház tevékenységéről, majd bemutatták a vendégnek a korszerűen felszerelt sebészeti osztályt és a rendelőintézet egyes részlegeit. A Politikai Bizottság tagja ezután sétát tett Eger belvárosában. Varjú Vilmos városi tanácselnök bemutatta a városközpontban folyó rekonstrukciós munkák eredményeit. Betértek az ifjúsági házba is, ahol Fridél Lajos igazgató beszámolt az intézmény életéről. A látogatás következő állomása a Gárdonyi Géza gimnázium és óvónői szakközépiskola volt. A tanintézetben Nagy Andorné igazgató és Juhász Károly párttitkár fogadta a Központi Bizottság titkárát. Ismertették az iskola oktató-nevelő munkáját, majd bemutatták az intézményt. Heves megyei programjának befejezéseként Aczél György Egerben az MSZMP Oktatási Igazgatóságán rendezett aktívaülésen előadást tartott időszerű politikai kérdésekről. (MTI) Gyenes András Győr-Sopron megyében Gyenes András, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke szerdán Győr-Sopron megyébe látogatott. A megyei pártbizottság győri székházában Háry Béla első titkár és Lombos Ferenc megyei tanácselnök fogadta, s tájékoztatta a megye életéről, politikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről. Ezután Gyenes András Kapuvárra utazott. Felkereste a Győr-Sopron megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat helyi üzemét, megtekintette a termelő részlegeket, majd meghallgatta Hegedűs János igazgató tájékoztatóját az elsősorban exportra termelő üzem munkájáról. Délután a kapuvári városi pártbizottságon Varga Erzsébet első titkár számolt be a Központi Ellenőrző Bizottság elnökének a város és a vonzáskörzetében élő, csaknem 30 ezer főnyi lakosság életéről, munkájáról. Győr-Sopron megyei látogatásának befejező programjaként Gyenes András a kapuvári pártbizottságon tájékoztatót tartott időszerű kérdésekről pártmunkásoknak és gazdasági vezetőknek. Előadása után Gyenes András beszélgetést folytatott a jelenlevőkkel, s válaszolt kérdéseikre. (MTI) a közélet hírei Osztrák szakszervezeti küldöttség tárgyalásai A SZOT titkárságának meghívására május 15—16-án Budapesten tartózkodott az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) Baloldali Blokkjának küldöttsége Anton Hofer elnök vezetésével. A küldöttséget fogadta Gáspár Sándor, a SZOT elnöke és Méhes Lajos, a SZOT főtitkára. Az ÖGB képviselői tájékozódtak országunk társadalom- és gazdaságpolitikai helyzetéről, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek alakulásáról, a szakszervezetek munkájáról és további feladataikról. A SZOT és a vendégek áttekintették a két szervezet közötti baráti munkakapcsolatokat, azokat kölcsönösen hasznosnak és eredményesnek ítélték meg, és megállapodtak a további együttműködésben. Az osztrák küldöttség szerdán elutazott hazánkból. (MTI) MSZMP-küldöttség hazaérkezése Prágából Szerdán hazaérkezett Prágából a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Lakos Sándornak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a Pártélet felelős szerkesztője Szerdán Prágába utazott ,Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke Svatopluk Potácnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnök-helyettesének, az Állanek vezetésével május 14. és 16. között részt vett a testvérpártok pártélettel foglalkozó folyóirat-főszerkesztőinek negyedik tanácskozásán. (MTI) mi Tervbizottság elnökének meghívására. A csehszlovák fővárosban a gazdasági együttműködés kérdéseiről, valamint a következő tervidőszak előkészítésével összefüggő közös teendőkről tárgyal. (MTI) Faluvégi Lajos Prágába utazott Fegyveres szervezetek jogásztagozata alakult az MJSZ-ben Megalakult a Magyar Jogász Szövetségben a fegyveres szervezetek jogászainak tagozata, és szerdán — a szövetség székházában — megtartotta első szakmai konferenciáját. Dr. Deme Károly őrnagy tartott bevezető előadást, amelyhez korreferátumok kapcsolódtak, és nagy szakmai érdeklődést tükröző hozzászólások hangzottak el. Összefoglaló zárszavában dr. Mátyás Miklós hadbíró vezérőrnagy, a tagozat elnöke hangsúlyozta: a tagozat megalakulása a fegyveres szervezetek jogászainak bevonásával teljesebbé tette a Magyar Jogász Szövetség munkáját. Várható, hogy a tagozat működése a fegyveres szervezetek jogalkalmazó és szabályozó tevékenységéhez egyaránt segítségül szolgál. (MTI) MEASZ-küldöttség Spanyolországban A Spanyol Kommunista Párt meghívására a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének küldöttsége május 11. és 15. között Madridban részt vett a volt nemzetközi brigádok tagjainak bajtársi találkozóján. A 32 országból meghívott internacionalisták találkoztak a Spanyol Köztársaság védelméért küzdő hajdani harcosokkal, s fogadta őket Madrid főpolgármestere. (MTI) 5 MAROSÁN GYÖRGY: NE FELEJTSÜNK! Szerencsém volt: vészterhes idők.z ben sem ragadott el a vágy, hogy bármi áron ússzam meg a történelmet. Sokat láttam, sokat éltem, sok veszélyt vállaltam tudatosan, amit egy komisz, kegyetlen világ mért azokra, akik harcoltak ellene, azokra a munkásokra, parasztokra és a kis számú, de bátor marxista értelmiségre. Nem is volt más választásom, legfeljebb, ha fejet hajtoik, és gerinctelenül megalázkodom. Számomra ez az út nem volt járható. Persze azért lehetőleg nem a gázkamrákban akartam végezni. Ma is csodálkozom, hogy megmaradtam. Talán megengedhető ennyi szubjektivitás a történelem egyik tanújától, aki megélte, végigkínlódta s végigharcolta a négy évtizeddel ezelőtti időket is. Mert most a deportálásokról szeretnék szólni. Szándékosan használom a többes számot: nem egyetlen folyamat ez, s nem is negyvennégyben kezdődött. Ekkor érték el az emberileg szinte megérthetetlen, elképesztő gyalázatok a csúcspontot. Ám ahhoz, hogy pontosan értsük és ne feledjük, hogy mi történt akkor, mélyebbre kell ásnunk. Nem tudom elfogadni azt a szokásos és annyiszor elhangzott mentséget, hogy „nem tudtam”, hogy „nem tudtuk”, ami történik. Nem igaz. A részleteket talán nem ismertük, de lényegében tudatában voltunk mindannak, ami Európában lezajlott, ami 1944-ben bekövetkezett. Az előzmények az ország, a világ szeme láttára zajlottak. Ki nem tudott az 1919-es fehérterrorról? Orgoványról, Siófokról, az internálások gyakorlatáról, a csendőrség eszközeiről? Még Hitler nincsen a színpadon, még nem beszélhetünk arról, hogy Olaszországban a fasizmus megmutatta igazi arcát. Igaz, ezek a 19 utáni megtorló intézkedések, amelyek igenis tömegesek voltak, elsősorban a munkásmozgalom vezetőit, az illegalitásba szorult kommunistákat, a szociáldemokratákat, a szakszervezeti embereket sújtják, de a fajüldözés, az antiszemitizmus már ekkor része a fehérterrort „igazoló” ideológiának. Hitler uralomra kerülése felerősítette magyarországi, sőt közép-európai hatásában ezt a folyamatot. És az érintettek köre ugyancsak szélesedett: a munkásmozgalom részvevői mellett hovatovább a marxizmussal egyébként különösebben nem rokonszenvező, de a kor viszonyaihoz mérten többé-kevésbé haladó értelmiség is várhatta, hogy az üldözöttek listájára kerül; a fajelmélet totalitása pedig félreérthetetlenné tette: az antiszemitizmus mellett a szlávellenesség, a magyarellenesség szintén szerepel a nácik programjában. Aki elolvasta a Mein Kampfot — márpedig akkor ezt a politikáról, a világ dolgairól felelősen gondolkodó embernek el kellett olvasnia —, annak számára ez világos volt. Kezdik a zsidókkal, folytatják a szlávokkal, ésbefejezik a magyarokkal. .. Ám azokban is, akik érzékelték a veszélyt, akik felfogták, hogy mi vár rájuk, ha a hitleráj világhatalommá válik, azokban lappangott egy titkolt érzés: megússzuk valahogy, átvészeljük, s aztán majd jön valami más, valami jobb. Ilyen volt a közhangulat. És miért feledkeznénk meg arról, hogy jóval a háború kitörése előtt, jóval a deportálás megkezdése előtt, voltaképpen a rendszer vezető rétege is sejtette az utat, holott a gázkamráktól, ezeknek rettenetétől majd 1944-ben visszariad. A numerus clausus, a zsidó származású diákok egyetemi-főiskolai felvételét korlátozó intézkedés természetesen előképlete volt a harmincas évek második felében kihirdetett sokkalta súlyosabb korlátozó, kiközösítő intézkedéseknek. Ezzel párhuzamosan folyik a Horthy-rendszer teljes negyedszázada idején a munkásmozgalom üldözése. A háború idején pedig kényszerintézkedéseknek tüntetik fel azokat a lényegében terrorakciókat, amelyeket uralmuk kezdetén gyakoroltak. A zsidótörvényekkel együtt vezették be az internálást, amely azt jelentette, hogy a számukra kellemetlen személyeket „kikapcsolták” a politikai-társadalmi életből. Ez az intézkedés egyelőre csekély mértékben érinti a zsidókat, de a végrehajtás módozatait ekkor sajátították el a pribékek. Bevezetik a büntetőszázadok intézményét, azzal a paranccsal küldtek ezreket, tízezreket a harctérre, hogy ott kiirtsák őket. Ezek szinte egyformán érintik a baloldali embereket, illetve a zsidó származásúakat függetlenül nézeteiktől. Azokat, akiket világnézetük miatt küldenek a kínhalálba — mert a pusztulást megelőzte a munkaszolgálatosok tudatos megkínzása —, és azokat, akiket felekezetük illetve a nürnbergi szellem jegyében ítéltek halálra. Volt ebben az időben egy furcsa megkülönböztetés, jellemző az akkori ország uralkodó rétegeire, hogy milyen politikai különbségetkívántak tenni még a fronton, az üldözöttek között is. A keresztény vallásúak nemzetiszínű karszalagot hordtak, a zsidók sárgát, illetve egy ideig a kitértek fehéret. Ki meri állítani, hogy ezek a sárga és fehér és nemzetiszínű megkülönböztető karszalagok nem a sárga csillagok előzményei? És Újvidék? Igaz, kevesen tudták, hogy mi történt ott valójában, de egyáltalán nem véletlen, hogy az 1944-es deportálást vezénylő magas rangú katonák és csendőrtisztek között azokat találhatjuk, akiket a Horthy-rendszer vonakodott felelősségre vonni az újvidéki vérengzésért. 1943 táján a rendszer erkölcstelen játékot kezdeményez. Viszonylagos liberalizmussal nagyobb mozgásteret engedélyez a szociáldemokratáknak. Dehogy is azért, mert megváltozott volna az álláspontjuk, akár ebben a vonatkozásban! Ha nem tudják: a háború Hitler és a maguk számára elveszett, tehát úgy próbálják átmenteni magukat, hogy kiegyeznek azokkal a szociáldemokratákkal, akikben a kisebbik veszélyt sejtették, nehogy a kommunistákkal kényszerüljenek tárgyalni. Most ne minősítsük ezt az ócska taktikát, de számoltak azzal, s ez a lényeg, hogy a háború után milyen rétegekre, osztályokra vár vezető szerep. Taktikájukat annál biztosabbnak vélték, mivel az „új” vonalat megelőző években, évtizedekben a szó szoros értelmében megtizedelték a lehetséges ellenzéket a zsidótörvényekkel, a munkaszolgálattal, az internálással. És a képhez tartozik, hogy a magyar szociáldemokrácia jobboldala nemcsak hajlandó lett volna erre a játékra, hanem nem tett meg minden lehetségest azért, hogy az internált vagy a munkaszolgálatra behívott pártmunkásokat mentesítse. Voltak mentőakciók, de nem elégséges erejűek, számításba véve az akkori körülményeket is. Az még csak érthető, ha nem is helyeselhető, hogy a rendszer urai illúziókban ringatták magukat a jövőt illetően, de bizonyos értelemben az ország egészére jellemző volt az a tévhit: nincsen mód az ellenállásra, az ország földrajzi viszonyai nem teszik lehetővé egy szovjet vagy jugoszláv típusú partizánmozgalom szervezését, s talán a front „úgy, valahogy, átszalad rajtunk”. Köztudomású, hogy a Kállay-kormány semmilyen intézkedést nem tett a német megszállás esetére. De a szociáldemokraták, a szakszervezetek, a legális baloldali pártok sem tettek semmit. Pedig számoltunk ezzel a tragédiával, így történt, hogy a Gestapo — magyar segítőivel — a megszállás első pillanatában potenciális magyar ellenállás szinte teljes vezérkarát letartóztatja. És itt elérkeztünk a deportáláshoz, újra a deportálásról van szó. Ahogyan 1919-ben vagy a háborút közvetlenül megelőző esztendőkben a fasizmus tömeges megtorló, megsemmisítő intézkedései először a világnézeti ellenfeleket sújtják — 1944-ben is ők az első áldozatok. A német koncentrációs táborok felé a velük megtömött vagonok nyomán gördülnek majd a fajüldözés áldozatainak, a zsidók több százezres tömegének szerelvényei. A sors rettenetes iróniája, hogy Mauthausenba a Horthy-rendszernek olyan prominens figurái is elkerültek — Keresztes-Fischertől Sombor-Schweinitzerig —, akik ezt a véget a zsidóknak, a kommunistáknak, a szocialistáknak szánták, és legalább huszonöt évig dolgoztak ezen az ördögi terven. Ely meglepetésként érte az országot a JTJ- megszállás, és meglepetésként a deportálás is. Képtelenek voltunk az ellenállásra nemcsak a németekkel, hanem számos magyar csatlósokkal szemben. A szabad rablás farkastörvénye lépett életbe. A gazdag zsidót, legyen az báró Chorin Ferenc avagy más, a Gestapo, a németek fosztják ki; az úgynevezett kis zsidókat, a kisiparosokat, a munkásokat, a falusi szatócsokat, aki tudta, akikből kiveszett a minimális erkölcsi gátlás is. Meg kell mondani, hogy — sajnos — sokan voltak ilyenek. Személyes sorsomról már írtam a Tüzes kemence című könyvemben: itt erről csupán annyit, hogy volt okom aggódni családomért, a feleségemért, s magam, noha a faji törvények személyemben nem érintettek, csodával határos módon menekültem meg a németek fogságából, az Astoriából, illetve Hain Péterek karmai közül. A tapasztalatom az volt: az országban felbomlott a jogrend. Igen, voltak, akik segíteni akartak — örök hála éstisztelet mindenkinek, aki vállalta a veszélyt, hogy az emberiesség törvényei szerint viselkedjen. De az a tény, hogy százezreket, asszonyokat, gyermekeket, csecsemőket, öregeket lehetett marhavagonokba zárni , roppant züllesztő hatással volt. S ekkor már mindenkinek mindent tudnia kellett. Bennem olyan szörnyű képet hagyott a két világháború és az ország belső felbomlása, amelyet soha nem szabad elfelejteni. A múltunkkal csakis úgy lehetünk tisztában, ha ébren tartjuk emlékezetünket. Nem azért, hogy behegedt sebeket tépjünk fel, nem azért, hogy utólag keressük a felelősöket. Mert mindenki, aki őszintén szembenéz tegnapi önmagával, mindenki, aki átélte azt a korszakot, valamilyen formában felelősnek kell hogy tartsa magát. Ha kellő konkrétsággal tárja fel az eseményeket, és összeveti azzal az erkölcsi és világnézeti paranccsal, hogy mindent megtett-e azért, hogy a magyar történelem ezer esztendejének egyik legnagyobb tragédiáját elháríthassa, hiszen a fenyegető jelek évente szaporodtak, nem hiszem, hogy tisztességes ember teljesen felmentheti magát. Nézzünk szembe azzal, hogy a magyar baloldal nem tudott megfelelően hatásos ellenszert nyújtani a faji előítéletek ragályával szemben. Ismerjük az okokat: a Horthy-rendszer évei alatt a baloldal egyre elszigeteltebb lett, és még azok is másutt, a kormány oltalma alatt kerestek védelmet, akiknek sorsa világosan ki lett jelölve. Nem szeretném bántani Szekfű Gyula emlékét, kivált nem a mostani centenáriumon, de azért azt se hagyjuk említetlenül, hogy mikor vállalt szolidaritást Szekfű a baloldallal. Bátran, okosan tette ezt, de mikor? Akkor, amikor már majdnem minden elveszett. Nem is szólva arról, hogy milyen tevékenyen közreműködött annak az ideológiának a kialakításában, amely a tönk szélére juttatta népünket.nem szabad felejteni és nem szabad megszépíteni a múltat. A deportálásra sem emlékezhetünk másként, mint úgy, hogy az okokról és a teljes történelmi folyamatról számolunk be. A történelemben mindennek megvan az előzménye, és mindenért fizetni kell. A történetírás, ha utólag próbálja „kiigazítani” a történteket, azzal nem az események tényleges valóságát ábrázolja, hanem önmagát csapja be, és lemond arról a lehetőségről, hogy okuljunk önnön tévedéseinkből, önnön sorsunkból. Nem szabad felejteni: több százezer zsidó és nem zsidó áldozat emléke int. Nem szabad felejteni: negyven esztendő múltán is tudatosítani és nem mentegetni kell, hogy urai és rongy emberei meddig süllyesztették az országot, és tudatosítani kell, hogy kik voltak, akik harcoltak, tettek azért, hogy megváltozzék társadalmunk politikai arculata. Negyven esztendő nem nagy idő. Akadnak, akik felejtenének. A többség, a nép azonban tisztelettel és kegyelettel emlékezik mártírjaira.