Népszabadság, 1984. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-14 / 138. szám
8 KGST-tanácskozások Mariánské Láznéban folyik a KGST-tagországok bankszakembereinek ülése. A szakemberek tapasztalatot cserélnek bankjaik fizetési kapcsolatairól, megvitatják a KGST bankrendszere továbbfejlesztésének kérdéseit, és áttekintik a fejlődő országokkal fenntartott bankkapcsolataikat. Ulánbátorban véget ért a KGST élelmiszer-ipari együttműködési állandó bizottságának soros ülése. A szakemberek megvitatták, milyen komplex intézkedésekkel lehetne javítani a tagországok lakosságának élelmiszer-ellátását, áttekintették az élelmiszer-ipari vállalatok korszerűsítésének, hatékonyságuk növelésének módjait. Megvizsgálták azoknak az intézkedéseknek a megvalósítását is, amelyekkel Vietnam, Kuba és Mongóliai élelmiszeriparát kívánják közösen korszerűsíteni. A tíz teljes jogú tagországon kívül a bizottság munkájában Jugoszlávia képviselői is részt vettek. (TASZSZ) A TÁRSADALMI TULAJDON VÉDELMÉRŐL rendeztek tanácskozást tegnap a Belkereskedelmi Minisztériumban, vállalatvezetők, rendészeti és tűzvédelmi munkatársak részvételével. Az értekezleten hangsúlyozták a társadalmi vagyon megóvásának fontosságát és az ezzel kapcsolatos fokozott felelősséget. JÓ TERMŐKÉPESSÉGŰ, betegségekkel szemben ellenálló búzafajtákkal ismerkedhettek meg a gazdaságok szakemberei a Gabonatermesztési Kutatóintézet szegedi telepén szerdán tartott országos bemutatón. Ilyen például a GK Csongor nevű búza, amely nem igényel drága növényvédő szereket, termesztése gazdaságos. A FŐVÁROSI ÉNEKKAR képviseli a magyar színeket a bulgáriai Szilisztrában június 15. és 18. között ismét megrendezésre kerülő Duna menti kórusok nemzetközi fesztiválján. A hatvanfős vegyeskar a kórustalálkozón motettákkal, madrigálokkal, Kodály- és Bárdos-művekkel szerepel. SÉTAJÓ UTCALESZ Debrecen egyik legszebb útvonala, a Batthyány utca. Itt lakott Berze Nagy János, a neves népmesegyűjtő és néprajztudós, Ady Endre debreceni újságiróskodása idején és Petőfi Sándor 1848—19 telén. A nevezetes épületeket műemlékvédelmi szakemberek irányításával több szakaszban állítják helyre. CSERHALMY GYŐZŐ építészmérnök, a Győr-Sopron megyei Tanácsi Tervező Kisvállalat munkatársa nyerte az olaszországi Faenza városi tanácsa által kiírt nemzetközi tervpályázat egyik második díját. A győri mérnök a várost díszítő létesítmények építésére alkalmas kerámiaelemek témakörben nyújtotta be pályamunkáját. VERSENYT HIRDETETT a Hajdú-Bihar megyei tsz-szövetség tavaly a termelést irányító szakemberek részére. Az értékelés után most adták át a díjakat. Harmincnégy közös gazdaság nyolcvannyolc szakemberét jutalmazták. KÉT SZÁLLÍTMÁNY HASIST foglalt le a francia vámőrség és a rendőrség kábítószer-ellenes csoportja. A jelentések szerint az Afrikából érkezett — összesen 244 kilogramm súlyú — kábítószer feketepiaci értéke 2,4 millió francia frank. Az egyik szállítmányt a Charles de Gaulle repülőtéren találták meg egy banánszállítmányban, a másikat pedig egy déligyümölcsöt árusító párizsi boltban foglalták le. HIDEGHULLÁM váltotta fel kedden az elmúlt napok kánikulai időjárását Bulgáriában. A hétvégén még a 30 Celsius-fokot is meghaladta a hőmérséklet, kedden azonban országszerte már csupán 12—15 fokot mértek. Szerdára egyes magasabban fekvő helyeken a hőmérséklet fagypontra süllyedt, a hegyekben pedig havazott. HÍREK Kitüntetések Az Elnöki Tanács dr. Aranyos Zoltánnak, a református egyház zsinati tanácsosának, az Országos Béketanács Egyházközi Békebizottsága főtitkárának az állam és a református egyház közötti jó viszony munkálásában kifejtett eredményes tevékenysége elismeréseként a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. A kitüntetést szerdán Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke adta át. Az eseményen jelen volt dr. Bartha Tibor református püspök, a zsinat lelkészi elnöke.* Dr. Kálmán Béla akadémikus, egyetemi tanárnak — nyugállományba vonulása alkalmából, eredményes munkássága elismeréséül — a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta az Elnöki Tanács. (MTI) BŐVÍTIK ÉS KORSZERŰSÍTIK a pneumatikus automatikaelemek gyártását az egri Finomszerelvénygyárban. Az idén megkezdett 120 millió forintos beruházás eredményeként 30 százalékkal növekszik majd a vállalat termelése. SZEDIK A CSERESZNYÉT a Tiszavidék gyümölcsöseiben. Nagykörűn és Kőtelek határában 110 hektáron érett be a termés. NOSZTALGIA GOZOS INDUL június 16- tól augusztus 26-igminden szombaton és vasárnap Budapesti Nyugati .ályaudvar ésEsztergom között. A 30 éves, I. és II. osztályúkocsikból összeállított szerelvényt a veterán 424-es sorozatú gőzmozdony vontatja. UTASTÁJÉKOZTATÓ RENDSZER készül Székesfehérvárott, amelyet a Ferihegyi repülőtéren állítanak üzembe. A Videoton Elektronikai Vállalat terméke lapozótáblákon és monitorokon jelzi majd 16 érkezőinduló járat adatait. A FÉNYKÉPEZÉS ÚTTÖRŐI címmel sorozat kezdődik június 23-án, szombat délután a Magyar Televízióban. A BBC nyolcrészes filmje a fotózás nyolcvan esztendejét tárja a nézők elé. KOTRÓHAJÓK DOLGOZNAK MAJD az idén a Balaton nyugati medencéjében, a Keszthelyi-öbölben és a Zala folyó torkolatánál. Az átalakított gépek 1987-ig nyolc négyzetkilométeren távolítják el a tó iszaprétegének vegyi anyagokkal szennyezett részét. MOST JELENT MEG: Zalka Miklós: Zúgnak a harangok. Regény (Szépirodalmi). — Géher István: mi van, catullus (Szépirodalmi). — A beszédművelés lehetőségei az általános iskola felsőtagozatában. Irta Uray Judit. A tanítás problémái sorozat. — Szécsényi-Nagy Gábor: Tájékozódás a csillagos égen. A csillagászati megfigyelésekről középiskolásoknak. Szakköri füzet, 2. kiad. (Tankönyvkiadó). — Álcázás: Tisztek könyvtára (Zrínyi). KAPORNAI SÁNDOR, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1936 óta volt tagja a pártnak, 76 éves korában elhunyt. Búcsúztatása június 20-án délután három órakor lesz az Óbudai temetőben. Az MSZMP III. kerületi Bizottsága, az Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezete. A MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁG szerdán tartotta meg idei közgyűlését Budapesten. A tanácskozáson kitüntetéseket adtak át, majd a társaság tiszteletbeli tagjává választotta Újszászy Kálmán nyugalmazott sárospataki és Mihai Pop bukaresti professzort. F. BACHY ZSUZSA-kiállítás nyílik meg ma este hat óraikor a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Házban. A tárlaton az üzbegisztáni festményei tekinthetők meg. KVARCÓRA MUTATJA A PONTOS IDŐT a siklósi városháza tornyán. A digitális órát Gulácsi János pécsi elektroműszerész szerkesztette. A régi óra másfél évtizeddel ezelőtt felmondta a szolgálatot. FAZEKASREMEKEK kiállítása nyílt meg tegnap a tiszafüredi Kiss Pál Múzeumban. A tárlaton idősebb Fazekas Lajos, a népművészet mestere és Fazekas Ferenc népi iparművész fekete cserépkorsói, kulacsai láthatók. A VALEN VEGYES KÓRUS mutatkozik be ma délután 5 órakor a Hilton Szálló dominikánus udvarában. A norvégok egyik legismertebb énekkara XVI—XIX. századi kórusmuzsikával lép közönség elé. AMERIKAI SZIMFONIKUS ZENEKAR adott koncertet szerdán Szolnokon a megyei művelődési központban. A Texas államból hazánkba érkezett Youth Orchestra of Greater Fort Worth 130 tagú együttese George del Gobbo vezényletével Beethoven és Bartók műveit szólaltatta meg. A zenekar magyarországi körútja során Budapesten is hangversenypódiumra lép. FIGYELMETLENÜL VEZETTE segédmotoros kerékpárját Úszódon Sós József 64 éves kalocsai nyugdíjas, és nekiütközött az úttest szélén álló teherautónak. Az idős férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. Gyulai várszínházi évad A békéscsabai Jókai Színház vendégjátékával, Németh László Sámson című drámájának előadásával június 15-én, pénteken megkezdődik a 21. gyulai várszínházi évad. Az évadnyitó darab tavalyi gyulai ősbemutatót elevenít föl. A Várszínház idei fő produkciójaként Módos Péter És itt a Földön is című, a XI. században játszódó darabját július 20-tól 31-ig tíz este játssza; az ősbemutatót Sík Ferenc rendezi, s a főbb szerepekben Szabó Sándor, Tyll Attila, Fülöp Zsigmond és Pataki László lép közönség elé. A történelmi dráma mellett, szintén hagyományosan, vígjáték is szerepel a programban. Fekete Sándor A Lilla-villa titka című művének ősbemutatója június 29-én lesz. Rendezője Bodrogi Gyula, egyebek közt Kubik Anna, Kállai Ilona, Szuhay Balázs és Csákányi László szerepel a komédiában. (MTI) Megnövekvő felhőzet A kontinensünk északi felén vonuló felhőzóna fokozatosan dél felé tolódik és ez a következő 24 órában befolyásolja a Kárpát-medence időjárását is. Vonulása gyors, így nem időzik sokáig hazánk légterében. Országunkban tegnap napos, száraz idő volt. A hőmérséklet csúcsértéke 18—23 fok között alakult. Előrejelzés ma estig: Eleinte kevés lesz a felhő, de napközben, főként északon fokozatos felhősödés várható. Számottevő eső nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül. A hőmérséklet reggel 5—10 fok között, délután 20—25 fok között alakul. A Duna vízállása tegnap Budapestnél 340 centiméter volt, mára 320 centiméter várható. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap délben Siófoknál 18 fok volt. 1984. június 13., szerda, 13 óra hideg áramlás meleg áramlás cn£ a hideg ér a meleg levegő választóvonala (ho.il) , erő de hó ■ hód dór felhős -írt napperí^r váltóié NÉPSZABADSÁG 1984. június 14., csütörtök * A Mátyás-templom orgonahangversenyei A Mátyás-templomban megrendezendő nyári orgonahangversenyeken több vendégművészt láthat-hallhat a közönség. Június 15-én Naomi Matsui japán, július 13-án pedig Andreas Rothkopf NSZK-beli orgonaművész lép fel. Július 6-án Georges Athanasiades, a franciaországi Saint Mauriceapátság kanonokja, a bazilika orgonistája vendégszerepel. Augusztus 10-én Alekszandr Fiszejszkij szovjet orgonaművész mutatkozik be, ő zenei tanulmányainak befejezése óta a Minszki Filharmónia szólistája. Augusztus 17-én Malcolm Rudland angol orgonaművész hangversenyezik. Joseph Gerstenengst román orgonaművész augusztus 24-én koncertezik a Mátyástemplomban. A bukaresti Szt. József - székesegyház orgonistája nem először vendégszerepel hazánkban. Andrzej Chorosinski lengyel orgonaművészt szeptember 7-én hallhatja a közönség. (MTI) KÖZLEMÉNYEK A GUTENBERG MŰVELŐDÉSI OTTHONBAN június 16-ra, szombatra meghirdetett Messze a nagyerdő című műsor technikai okok miatt elmarad. A megvásárolt jegyek a váltás helyén viszem újról brimist A FŐVÁROSI VÍZMŰVEK tájékoztatása szerint ma négy órától kilenc óráig csőhálózat üzembe helyezése és karbantartása miatt a IX., József Attila lakótelepen, a XIV., XVIII. kerületekben, illetve a XIX. kerület, Városközpont lakótelepen nyomáscsökkenés, egyes területeken vízhiány és vízzavarosodás várható. A budapesti színházak mai műsora Erkel Színház: A hattyúk tava (Harangozó bék. 8. ev. 7). Pesti Vigadó Hangversenyterem: Gálaest. — A Vöröskereszt rendezvénye (8). Nemzeti Színház: Olympia (7). Várszínház: Csíksomlyói passió (7). Katona József Színház: Dühöngő ifjúság (a Dunaújvárosi Bemutatószínpadrn. 7). Madách Kamara: Játék a kastélyban (7). Hofélia (este fél 11). Vígszínház: Amerikai Elektra (7). Pesti Színház: Ki lesz a bálanya (7). József Attila Színház: A kis sértés (7). Radnóti Miklós Színpad: Lumpáciusz Vagabundusz (Várkonyi György Lfj. Ház 8). Játékszín a Hild-udvarban: Hyppolit a lakáj (8). Lézerszínház: Sztár- Rock (6), Lézerrock (fél 8). Centi Színpad: Gyönyörűség ketrece (fél 9). Főv. Műv. Ház: Folklór Centrum (a Hungária Kamara Táncegyüttes műsora, háromnegyed 9). Állami Bábszínház: A három kismalac (Jókai tér 10. de. 10). Fővárosi Nagycirkusz: Nemzetközi artistaparádé (du. fél 4, este fél 8). Az idén júliusban lesz tíz éve, hogy az újjáépült varsói királyi vár óratornyára a helikopter felhelyezte a bádogkupolát. 1974- ben — kevesebb mint három év alatt — nyers állapotban készült el az épület, ám a belső munkálatok azóta is tartanak. Most márciusban újabb hat termet adtak át a látogatóknak, s júliusban ismét átadásra készülnek. Tervek szerint ekkor készül el a „Május 3-a" terem, ahol 1794-ben a nemesi országgyűlés haladó alkotmánytörvényt fogadott el. Most úgy tervezik, hogy az újjáteremtett teremben a népi Lengyelország negyvenedik évfordulójának ünnepségeit tartják. A varsói vár — királyok rezidenciája s a rendi országgyűlések székhelye — a lengyel államiság jelképe volt. Ezt látta az épületben a fasizmus is, amely 1939 ősze, a főváros elfoglalása óta készült a vár megsemmisítésére. A megszállás első éveiben a múzeum őrzői a romos épületből sok mindent kimentettek, a végső pusztulástól azonban nem tudták megmenteni. 1944-ben a nácik a várat a földdel tették egyenlővé. Az épület nemzeti emlékmúzeum. A hajdani fotográfiák, festmények, leírások alapján, nagy nemzeti és nemzetközi adakozásból született újjá. Régészek, restaurátorok serege dolgozik még ma is itt. A vár ma naponta majd ezer látogatót fogad — a múzeum őrei ezt sokallják, eredetileg csak hétszáz látogatót terveztek. Az érdeklődés igen nagy, szinte minden fővárosba utazó hazai és külföldi turista fel akarja keresni az ősi vadonatúj palotát. írta és fényképezte: Miklós Gábor A rokokó berendezések nagy részét lengyel gyűjtők és külföldi kormányok adományozták a várnak. Eredeti díszeit kapja vissza a „Május 3-a” terem. CIKKÜNK NYOMÁN „Tegyen rá még két Adyt!” címmel 1983. október 13-án munkatársunk, Ambrus Sándor Rákospalotán a Mezőhegyesi úton a Tüzép-telepen tapasztalható anomáliákról írt. A cikk megjelenése óta sok minden történt. A napokban levelet kaptunk a Budapesti Tüzelő- és Építőanyagkereskedelmi Vállalat kereskedelmi igazgatójától, Bodnár Györgytől. E levél alapján a cikk megjelenése óta foganatosított vállalati intézkedések a következőkben foglalhatók össze: A vállalat vezérigazgatója Hódi Istvánt a fegyelmi eljárás lefolytatása után elbocsátotta. Sain Lászlót alacsonyabb munkakörbe helyezte. Ezzel egy időben mindkettőjük ellen rendőrségi feljelentést tett. A rendőrség vádemelési javaslattal élt a Fővárosi Ügyészségnél. A bűnvádi eltás végeztével a bíróság jogerős ítéletet hozott. A bíróság kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettében mondta ki az ítéletet. Hódi István I. rendű vádlottat tíz hónap szabadságvesztésre, háromezer forint pénzbüntetésre ítélte, valamint kötelezte ötezer forint elkobzás alá eső érték megfizetésére. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását kétévi próbaidőre felfüggesztette. Sain László II. rendű vádlottat 80 napi munkabérének megfelelő pénzbüntetésre ítélte. Mint a Budapesti Tüzép Vállalat kereskedelmi igazgatója közölte, annak érdekében, hogy hasonló eset ne forduljon elő, egyéb vállalati intézkedéseket is tettek. A központilag biztosított beszerzési lehetőségeken kívül más beszerzési források igénybevételével a jövőben szeretnék elérni, hogy szűküljön a hiánycikkek köre. Ismét szabályozták a közületek és a magánkereskedők részére a forgalmazás rendjét. (Az építőanyag felvásárlásának gyakorlatában esetenként előfordul, hogy a maszek építőanyagkereskedők összeköttetéseik segítségével felvásárolják a hiánycikkeket, és csak tetemes felárral adják el a magánerőből építkezőknek.) Szigorították az anyagbiztosítási szerződések rendjét. A budapesti Tüzéptelepeken új, szigorúbb és ellenőrizhetőbb előjegyzési rendszert alkalmaznak. Természetesen szigorodott a belső ellenőrzés. Gyakorlattá váltak a külső munkatársak bevonásával rendszeresített ellenőrzések is. Az ellenőrzések tapasztalatainak értékelése után — írja Bodnár György — minden esetben elrendelik a kereskedelmi etikát alapjaiban megsértő dolgozók ellen a szigorú fegyelmi felelősségre vonást. A Belkereskedelmi Minisztérium irányelveinek megfelelően a vállalat egységvezetői értekezletein külön napirendi pontként is megtárgyalták a kereskedelmi etika általános és vállalaton belüli kérdéseit. * A riport szereplői minden bizonnyal sokat tanultak a történtekből. De szóvá kell tenni még valamit. Sajnálatos, hogy a bíróság — bizonyára valamely érvényben lévő jogszabály szerint — elmarasztalta a riportnak azt a szereplőjét is, alki segítséget nyújtott közreműködésével a rákospalotai telepen tapasztalható visszaélések feltárásában. A bejelentő, egy magánerőből építkező, megrovás büntetést kapott. Ma már azt mondja: nem vállalná újra a bejelentéssel együtt járó nyolc különböző tárgyalást, kihallgatást , a tortúrát, s ráadásul a bírói elmarasztalást. Ez az eljárás nem járul hozzá, hogy a lakosság bejelentéseivel, közreműködésével önként segítse a bűnüldöző szervek munkáját.