Népszabadság, 1984. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-20 / 143. szám
8 Bankelnökök tanácskozása Bázelban A Nemzetközi Fizetéseik Bankja (BIS) a hét elején Bázelban tartotta évi közgyűlését. Dr. Fritz Leutchler, a BIS és egyben a Svájci Központi Bank elnöke áttekintést adott a legfontosabb gazdasági és pénzügyi kérdésekről. A Magyar Nemzeti Bank képviseletében Tímár Mátyás vett részt a közgyűlésen. A Magyar Nemzeti Bank elnöke tárgyalásokat folytatott a BIS elnökével, valamint a közgyűlésen részt vett több központi bank elnökével. Tímár Mátyás kedden hazaérkezett Budapestre. (MTI) BEFEJEZTE LÁTOGATÁSÁT hazánkban, és elutazott a Portugáliai Országos Mezőgazdasági Szövetség küldöttsége, amely a TÓT meghívására június 12. és 19. között tartózkodott Magyarországon. A vendégek tárgyalásokat folytattak Lehoczki Mihállyal, a TÓT főtitkárhelyettesével, meglátogattak több termelőszövetkezetet és szakszövetkezetet. Megállapodás született a két szervezet közötti együttműködés bővítéséről. HAZÁNKBA ÉRKEZETT a Magyar Honvédelmi Szövetség KNDK-beli testvérszervezetének küldöttsége Pak Mjong Csei elnökhelyettes vezetésével. A küldöttség az MHSZ nevelő és sportmunkáját tanulmányozza. NEMZETKÖZI SZEMINÁRIUM kezdődött kedden a szovjetunióbeli Dubnában az elemi részecskék fizikájáról. A tanácskozáson, amelyet a dubnai Egyesült Atomkutató Intézet szervezett, magyar tudósok is részt vettek. MAGYAR SIKER született a Duna menti kórusok VII. nemzetközi fesztiválján június 15. és 18. között a bulgáriai Szilisztrában. A legjobb külföldi együttest megillető díjat a hazánkat képviselő Fővárosi Énekkar nyerte el. A kórust Ugrin Gábor Liszt-díjas karnagy vezényelte. EZERKÉTSZÁZ ÉVES bizánci üvegkorsó került elő Szeged kiskundorozsmai városrészében egy pince ásása közben. A leletmentő ásatás öt avar kori sírt tárt fel, ahonnan fülbevalók, csatok, övkarikák, fonáshoz használt orsó részei is előkerültek. HALÁLRA GÁZOLTA a 24-es villamos Böröcz István 72 éves budapesti nyugdíjast a VIII. kerületi Mező Imre út és a Salgótarjáni út kereszteződésében.. Az idős férfi tiltott helyen ment át a villamossíneken. HÍREK PODMANICZKY FRIGYES születésének 160. évfordulója alkalmából kedden emléktáblát avatott a fővárosi tanács és a Budapesti Városszépítő Egyesület. Az ünnepségen a nagy városfejlesztőről elnevezett téren megkoszorúzták Madarassy Walter szobrászművész készítette emléktáblát. ÜNNEPI TANÁCSÜLÉSEN emlékezett meg tegnap a kazincbarcikai tanács a település várossá nyilvánításának harmincadik évfordulójáról. Itt vették át a Kazincbarcikáért elnevezésű emlékplakettet azok, akik hozzájárultak a város kialakításához. KÉZIKÖNYVET jelentetett meg a SZOT-üdülőkről a Népszava Kiadó. A könyv hasznos útbaigazítást ad a tájakról, az épületekről, a szolgáltatásokról. Szerzői a szakszervezeti bizottságok és a bizalmiak figyelmébe ajánlják a könyvet. FÖLD KÖRÜLI PÁLYÁRA bocsátották a Szovjetunióban kedden a Kozmosz—1573 jelzésű mesterséges holdat. A Föld felszínétől mért legnagyobb távolsága 317 kilométer, legkisebb távolsága 209 kilométer, kezdeti keringési idő 89,4 perc, a pálya síkjának az Egyenlítő síkjával bezárt szöge 72,9 fok. PLAKÁTKIÁLLÍTÁST rendeztek a Gutenberg Művelődési Házban; a János-napi rendezvénysorozat népszerűsítésére beküldött pályaművek tekinthetők meg. Az első helyezett Mészáros László iparművészeti főiskolai hallgató lett. GYŰJTIK A HÁRSFAVIRÁGOT Bács- Kiskun megyében. A szokottnál később illatoznak a Duna—Tisza közi hársfaligetek. Az átvevőtelepek felkészültek a keresett gyógynövény felvásárlására, s tíz tonnát vesznek át a gyűjtőktől. FÖLDRENGÉS RÁZTA MEG kedden az olaszországi Frosinone tartomány egy részét. A rengés nagysága a 12 fokozatú Mercalli-skálán 5—6-os erősséget ért el. Személyi sérülésekről és károkról nem érkeztek jelentések. A TISZTA, VIRÁGOS BALATONÉRT mozgalmat idén is meghirdette a Veszprém megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala. Az északi part legszebb településének tanácsa vándorserleget és 50 ezer forintot kap. A lakosok és az üdülőtulajdonosok tíz legszebb kertjéért és utcarészletéért 5—5 ezer forint jutalmat adnak. TIZENÖT TANULÓ UTAZIK Moszkvába az V. nemzetközi orosz nyelvi diákolimpiára, hogy összemérje tudását a világ 45 országából érkező 300 társával. Magyarországon az iskolai, kerületi, városi, járási, megyei fordulókban tízezer diák közül kerültek élre. VÍZERŐMŰ ÉPÍTÉSÉT fontolgatják Kínában az ország energiai hiányának enyhítésére. A Jangce-folyón, Jicsang közelében építenék fel, és teljesítménye ötszörösen haladná meg Kína eddigi legnagyobb vízerőművének, az ugyancsak a Jangcén most épülő Kecsoupa-erőműnek a teljesítményét, s felülmúlná a világ legnagyobb vízerőműve, a brazil Itaipu 12 600 megawattos kapacitását is. NAGY HATÁSÚ NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK használatát engedélyezte a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. A vegyszerek között hazai és külföldi gyártmányú gombaölő szerek, rovarölők és egyéb készítmények találhatók. MOST JELENT MEG: Dobos Ilona: Egy folklórgyűjtő feljegyzései. — Minden órám. Kölcsey Ferenc válogatott művei. Vál. és szerk. Ferenczi László (Kozmosz). — Herczeg Gyula: Olasz—magyar szótár 6. kiad., közreműk. Csorba Lea (Terra). — Louis Aragon. versei. Lyra Mundi sorozat. — Agatha Christie: Bűbájos gyilkosok. Bűnügyi regény. Fekete könyvek (Európa). — Varró Vince: Az emésztőszervek diagnosztikája (Medicina). TANMŰHELYT AVATTAK fel kedden Jászkiséren a MÁV gépjavító üzemében. Százötven tanuló gyakorlati képzéséhez teremtették meg a feltételeket a géplakatos, esztergályos, hegesztő, villanyszerelő és autószerelő szakmákban. A korszerűen berendezett oktatóteremben videoberendezés is segíti a képzést. BEMUTATÓSOROZATON összegezik a mezőgazdasági üzemeink búzatermelésünk helyzetét és kívánt fejlesztésének lehetőségeit. Kedden Hajdúböszörményben, Bácsbokodon és Abán tartottak az elméleti és gyakorlati szakemberek, a termelők és a nemesítők eszmecserét. BIZTONSÁGI KÉZIFÉKZÁR gyártását kezdte meg a Spirál Autójavító Vállalat. KÖRNYEZETKÍMÉLŐ ÜZEMANYAGOT, azaz a levegőt nem szennyező benzin gyártását kezdték meg egy ibakui környezetvédelmi mintaüzemben. A Kaukázuson túli terület legnagyobb kőolaj-finomítójában automatizált komplexum állítja elő a mérgező adalékok nélküli üzemanyagot szibériai nyersolajból. Csongrádi napok a Szovjet Kultúra Házában Csongrád megye társadalmi, gazdasági és kulturális életét bemutató rendezvénysorozat kezdődött kedden Budapesten, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Az MSZMP és a Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottsága, a megye tanácsa, valamint az SZKTH szervezte háromnapos eseménysorozat nyitónapján a megye politikai és gazdasági életét bemutató fotókiállítás nyílt meg. A Szegedi Nemzeti Színház művészeinek, a szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamarazenekarának, valamint a Szeged Táncegyüttesnek a közreműködésével irodalmi és zenei műsort láthattak az érdeklődők. Ma a HNF aktivistái, valamint a megyei MSZBT-tagcsoportok elnökei folytatnak tapasztalatcserét, s ugyanakkor rendezik meg a Szovjetunióban végzett Csongrád megyei szakemberek találkozóját az SZKTH ösztöndíjas klubjának tagjaival. Fizikai tanulmányi verseny A középiskoláik első osztályos tanulóinak fizikából rendezett tehetségkutató tanulmányi versenye, amelynek hagyományosan Gyöngyös ad otthont, kedden az eredményhirdetéssel befejeződött a mátraaljai városban. Az országos versenyen azok az első osztályos diákok vehettek részt, akik az Eötvös Loránd Fizikai Társulat által kiadott feladatlapokat előzetesen eredményesen megoldották. A részvevők írásbeli és szóbeli teljesítményük alapján a versenyben maximálisan 60 pontot érhettek el. Az első díjat Tasnádi Tamás, a budapesti I. István gimnázium tanulója nyerte el; a második díjban hárman részesültek: Horváth András, a győri Révai Miklós gimnázium és Benczúr András, a budapesti Fazekas Mihály gimnázium tanulója, valamint Bortel Gábor, a budapesti Árpád gimnázium tanulója; a harmadik díjat Papp László, a kazincbarcikai Ságvári Endre gimnázium tanulója kapta meg. A díjazott tanulók a gyöngyösi üzemektől értékes jutalmakat kaptak. (MTI) Nappali felmelegedés 1984. június 19., kedd, 13 óra, hideg áramlat "A meleg aremlis lejte hideg és e meleg levegő választóvonele (front) $ eső -de hőskod csh felhős -írt napos dij, változó Európa nagyobbik felén a leszálló légmozgások hatására derült, száraz az idő. A zavartalan napsütés következtében mind melegebbek lesznek a nappalok. Hazánkban kedden kisebb gomolyfelhőképződés volt, elszórtan záporokkal. A hőmérséklet csúcsértéke 23—27 fok között alakult. Előrejelzés ma estig: Erősödik a nappali felmelegedés. Napos, száraz idő várható. A legmagasabb hőmérséklet 25 fok körül alakul. A Balaton vizének hőmérséklete kedd délben Siófoknál 21 fok volt. A Duna vízállása Budapestnél tegnap 325 centiméter volt, mára 310 centiméter várható. A budapesti színházak mai műsora Erkel Színház: Balettest (Etűdök, Kamarazene No. 1., Felhők, Szimfónia D- dúrban, 100%-kal felemelt helyárak, 2-es bérl., 8. ev., 7). Zichy-kastély: A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye (A Liszt Ferenc Kamarazenekar három hangv. 1., 8 órakor, esőnap: 21-én). Zenélő udvar: Perényi Miklós gordonkaestje (Esti muzsika a Várban 1/2., 8 órakor, esőnap: 21-én). Pesti Vigadó hangversenyterem: Micsoda éjszaka volt... Nosztalgia tánczenei műsor (8). Pesti Vigadó kamaraterem: Kabarét Bonbonniere — Bencze Ilona, Maros Gábor műsora (fél 8). Radnóti Miklós Színpad: Négyen éjfélkor (8). Fővárosi Operettszínház: Egy kis hazai (a Magyarok Világszövetségének gálaműsora, 7). Játékszín a Hild-udvarban: Hyppolit, a lakáj (6). Főv. Műv. Ház: Folklór Centrum (a Hungária Táncegyüttes műsora, háromnegyed 9). Fővárosi Nagycirkusz: Nemzetközi artistaparádé (fél 8). NÉPSZABADSÁG 1984. június 20., szerda KÖZLEMÉNYEK A SZENTENDREI TEÁTRUM IGAZGATÓSÁGA közli, hogy A két úr szolgája című produkció előadásaira jegyek válthatók a Katona József Színház pénztárában, V. kerület, Petőfi Sándor utca 6, szombat-vasárnap kivételével naponta délután 2-től 5 óráig. Az előadások július 7-től 29-ig minden csütörtök, péntek, szombat, vasárnap este fél 9 órakor kezdődnek. FELVÉTEL ÉNEK TANSZAKRA. A Liszt Ferenc zeneművészeti Főiskola gyakorló zeneiskolája felvételt hirdet ének tanszakra. Budapesti fiúk és leányok jelentkezését várják, 25 éves korig. Érdeklődni lehet a 426-128-as telefonon. Jelentkezés június 21-én, csütörtökön délután három órakor a Zeneakadémia 10-es termében. AZ ÉV LAKÓHÁZA pályázat beadási határidejét, amelyet a fővárosi tanács és az ÉVM írt ki, a bíráló bizottság meghosszabbította. Az új határidő: 1984. június 30. az öntözőberendezések kedvezményes vásárát egy hónappal meghoszszabbították. A MÉM kezdeményezésére az öntözőgépek értékesítése július 31-ig tart. MEGVÁLTOZOTT A DRÁMAPÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSÁNAK HATÁRIDEJE. A Művelődési Minisztérium, a fővárosi tanács és a Radnóti Színpad által meghirdetett egyfelvonásos drámapályázatra a beérkezési határidőig (1984. május 31.) a várakozást messze felülmúló mennyiségű, 297 pályamű érkezett. A pályázat elbírálásához, a döntés meghozatalához így a tervezettnél és az ígértnél hosszabb idő szükséges. A pályadíjakat — az eredeti kiírást módosítva — 1984. november 12-ig ítélik oda. A pályázók 1984. december 17-ig kapnak értesítést. AZ ORSZÁGOS FILHARMÓNIA KÖZLI, hogy a Magyar Állami Hangversenyzenekar június 25-re meghirdetett Zichy-kastélybeli Johann Strauss-hangversenyét (a nyári zenekari esteik 3. előadását) Kurt Wöss vezényletével, technikai okok miatt június 26-án este 8 órakor rendezik meg a Zichy-kastély udvarán. Esőnap: június 27, este nyolc óra, Zeneakadémia. Valóban sokan vannak? Elhelyezkedési gondok az Egészségügyi Főiskolán Elegendő állást hirdettek-e meg az idén végző diplomásoknak? A kérdésre most is — csakúgy, mint tavaly — általánosságban igennel lehet válaszolni. A legtöbb diplomázóra két munkahely jut, sőt, a műszaki egyetemeket befejező fiatalok öt-hat pályázati kiírás között válogathatnak. A statisztikai átlag azonban csak a többségre nézve megnyugtató, mert például az Egészségügyi Főiskolán végző védőnőknek és közegészségi-járványügyi szakembereknek a létszámuknál kevesebb állást hirdettek meg. Kivívni az elismerést — A rendelet szerint a munkahelyeknek január 31-ig kell kiírniuk a pályázatokat — tájékoztat dr. Károlyi Géza docens, az Egészségügyi Főiskola igazgatóhelyettese. — Képzelheti, mennyire meglepődtünk, amikor addig az időpontig 205 végzős védőnőnk csak 124, a 74 közegészségügyis hallgatónk pedig mindöszsze 35 ajánlatot kapott. A dietetikus- és a gyógytornászszakosok válogathatnak is, de az előző két szakon tanulók létszámát még június elején sem érte el a meghirdetett állások száma. Csak jövőre lesz tízéves az intézményük. Elképzelhető, hogy egyes munkahelyek még mindig nem tudnak az itt folyó képzésről, vagy kellő tapasztalat híján bizalmatlanok az innen kikerülőkkel szemben? — Nem hiszem, hogy erről van szó. Az elmúlt tanév végéig főiskolánk 5831 oklevelet adott ki. A nappali tagozaton 1900 egészségügyi szakembert képeztünk. A levelezőn csaknem ezret, és az egészségügyi szakközépiskolát végzettek közül 3000-en szereztek kiegészítő szakunkon felsőfokú végzettséget. Volt hallgatóink az ország minden részében megtalálhatók. Elméleti felkészültségüket eddig nem érte kritika. Gyakorlati tudásukat ugyan olykor hiányosnak tartják, de ez a munkában hamar pótolható, csakúgy, mint minden más főiskoláról kikerült fiatal szakembernél. Az új tantervünkben ennek ellenére hatvan százalékra növeltük a gyakorlati és a szaktárgyak óraszámát. — Mi lehet akkor az oka, hogy nem kapkodnak a végzősökért? — Véleményem szerint az is, hogy az egészségügyi munkahelyek nem hirdetik meg a gyes miatt néhány évre üresen maradó helyeket. És az is lehet, hogy még mindig több fiatalt képezünk, mint amennyire szükség van, bár az elmúlt évben már módosította felvételi keretszámunkat az Egészségügyi Minisztérium. A közegészségügyi-járványügyi ellenőr szakra az eddigi 120 helyett 40 jelentkezőt veszünk fel. A védőnőszakon 160-ról 220-ra emelkedett a létszám. Lehetséges, hogy ezek a számok meghaladják az igényeket? Simkó Katalin, a KISZ-bizottság titkára is jelen van a beszélgetésen. Szerinte nem lehet teljesen kizárni azt a tényt sem, hogy az egészségügyben kialakult hagyományos munkamegosztásban még mindig nem vívtak ki maguknak teljes elismerést a főiskolát végzett védőnők és közegészségügyiek. Elképzelhető ezért, hogy egyes munkahelyeken szívesebben alkalmaznak helyettük szaktanfolyamot végzetteket, hiszen nekik kevesebb bért kell kifizetni. A KISZ-bizottság évente megrendezi a pályakezdők fórumát. Ott a volt főiskolások elmondják, találkoznak még azzal a véleménnyel, hogy a védőnőnek az orvost kell kiszolgálnia, ezt pedig más is megtehetné. A nézet alapvetően hibás, ugyanis az Egészségügyi Főiskolán olyan szakembereket képeznek, akik — megfelelő szakorvosi irányítás mellett — önállóan végzik el a megelőző és az utógondozó munkát. A szemléleten persze rendeletekkel nem lehet változtatni. „Kerítésen kívül” Igaz, nincs elég pályázati kiírás, így a hallgató nem válogathat. Állás nélkül azonban senki sem marad. A közegészségügyisek közül néhányan a „kerítésen kívül” próbálnak szerencsét. Üzemekben vagy roszszabb esetekben féregirtó gmkba mennek, ami persze kissé drága „állami mulatság”, hiszen mind drágább és drágább a főiskolai képzés. A védőnők pedig maguk kilincselnek a kerületek anyavédő és csecsemőgondozó intézeteinél. Helmeczi Erika is ezt tette, sikerrel. Pestlőrincen kap munkát. Négyesre államvizsgázott, a szívinfarktusról írt szakdolgozatára ötöst kapott. — Sokan csodálkozva kérdezik tőlem — mondja —, miért kell főiskola a védőnőnek. Erről az elnevezésről a régi beidegződések miatt sokszor még az egészségügyi szakemberek sem tudják, hogy államvizsga van mögötte. A gyermekorvosok pedig itt-ott vitatják: puszta kisegítőik vagy önálló munkatársaik vagyunk? Holott egyetemi tankönyvekből tanultunk, s pszichológiából is szigorlatoztunk. — A védőnő sehová sem tartozik — jegyzi meg keserűen Kozma Ildikó, akinek az államvizsgája még hátravan. — A gyakorlatokon úgy láttam, a védőnők lógnak a levegőben. Az ápolónők többnek, az orvosok kevesebbnek tartják maguknál. Senki sem veszi őket a szárnya alá. A betegek pedig gyakran mondják: „Ha még nem szült és nem nevelt gyereket, kedves, akkor miért akar nekem tanácsot adni!” Ánosy Tünde mindhármuk nevében összegez: „ Négyesre államvizsgáztam, sok mindent tanultunk itt, de érthető, ha erre munka közben senki sem kíváncsi. A jobb megbecsülést csak türelemmel és okos tanácsokkal vívhatjuk ki magunknak. Azt persze szeretnénk, ha előlegként megkapnánk a rendeletben előírt bért, és a nővérszállón kért helyet. Vidékre kevesen mennek Félreértés ne essék: ezek a friss diplomás lányok nem félnek, nincsenek elkeseredve. Csupán gyanakodnak, vajon várják-e, befogadják-e őket majd leendő kollégáik, vagy csak tudomásul veszik a létüket. Torna Éva, a fővárosi tanács vezető védőnője kissé csodálkozik a felvetésen. — Határozottan állíthatom, hogy mindenütt szívesen fogadják őket. A budapesti kerületekben minden üres állást meghirdettek számukra. Az a vélemény, hogy jó felkészültségűek, képesek az önálló munkára. Csupán a helyismeretük hiányzik, és bizony időbe telik, amíg kialakul a lakossággal való jó kapcsolatuk. Ha pedig nem tudná valaki, hogy milyen tanulmányokat végeztek, nem szabad olyan érzékenynek lenni. A betegek olykor még az orvosnőt is nővérnek nézik. Az a fontos, hogy a pályakezdő munkájával bizonyítsa be felsőfokú szaktudását. — Ön nem kevesli a kiírt pályázatok számát? — Ismétlem, a fővárosiakat nem. Bizonyára kevés ajánlat érkezett vidékről, a rossz tapasztalatok miatt. A Szabolcs megyei igényeket például eddig még nem tudta kielégíteni a főiskola budapesti és szegedi tagozata. Oda kevesen akarnak menni. Kötelezni pedig ma már senkit sem lehet erre. A közegészségügyi-járványügyi ellenőr szak gondjainak hasonló okai lehetnek. Budapesten nekik sem jut elég állás.Telítettek a Köjál munkahelyei. A kerületi állomások évente csak egy-két pályakezdőt képesek fogadni. Dr. Pataky Júliától, a Fővárosi Közegészségi-Járványügyi Állomás főigazgatójától tudom, hogy elégedettek a kikerülők felkészültségével, csupán a betöltetlen helyük kevés. — Talán még mindig több jelentkezőt vesznek fel erre a szakra — vélekedik —, mint amennyit fogadni tudunk. Ha ennél a keretszámnál maradunk, akkor meg kellene szervezni, hogy az ipari és a mezőgazdasági üzemek is több végzettet állíthassanak munkába. Nagyon hasznosnak tartanánk, ha ott helyben lennének kollégáink. Merőben új szemléletet terjeszthetnének, terheket vennének le a vállunkról. Ha a tárcák jeleznék távlati igényeiket, és vállalná valaki az egyeztetést, akkor nagyot léphetnénk előre. A főigazgató javaslata életrevaló. Megvalósítása nemcsak társadalmi igényeket szolgál, hanem a fiatal diplomások gondjait is megoldaná, és természetesen az Egészségügyi Főiskola munkáját is kihasználtabbá tenné. A védőnők pályakezdését pedig e képzési forma még jobb népszerűsítésével, a munkaköri leírás érvényesítésével s a vidéki munkahelyek szociális juttatásainak bővítésével lehetne megkönnyíteni. Réthy István A pályázati kiírások az elsősöknek is tanulságos olvasmányok. ERDEI KATALIN FELVÉTELE