Népszabadság, 1984. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-05 / 130. szám

6 A 40—50 tonnás acéltesteket úgy „keveri” a Duna sodrása, hogy a parton álló nézőnek az a benyomá­sa, akár a tengerig is képes lenne lesodorni, ha ... Ha nem rugaszkod­nának szembe a sodrással újra és újra az „acéltestekben” ülő katonák, hogy úrrá legyenek a folyó elemi erején. Egyébként éppen ez a bátor szembefordulás a titka a sikernek; egy bizonytalan mozdulatot is azon­nal „megérez” a víz, és a sodrás irányába rántja az acéltestet, bár­mennyire bőg a motorja. Egy kivé­telével sikerül is minden páncélo­zott szállító harcjárműnek a túlol­dalra jutnia.­­Pedig a Duna most árad, a sodrás igen erős, és a Sop­ron ’84 fedőnevű hadgyakorlat rész­vevői mögött már 13 kemény nap van. Zuhogó esőben, felázott hegy­oldalakon egymáshoz kapcsolódó harci feladatok sorát kellett végre­hajtaniuk eddig. Ráadásul nem is hivatásos katonáknak, hanem olyan tartalékosok ezreinek, akik közül a legtöbb hat-nyolc-tíz évvel ezelőtt kapta meg sorkatonai vagy tartalé­kos tiszti kiképzését. A Sopron ’84 elnevezésű hadgyakorlat célja ugyan­is éppen az, hogy megmérettessék azok készsége, tudása, odaadása, akik tartalékállományból kötelesek katonaruhát húzni és fegyvert fog­ni a haza védelmére — bármikor, ha a szükség úgy hozza. A főparancsnok elismerése Ez a dunaii átkelés azonban — amely a feltételezett harci cselekmé­nyek közepette, sokféle szállítóesz­köz és harci jármű igénybevételével történik —, ha lehet, még az utóbbi napok gyakorlatainál is nagyobb vizsga. Az úszó testekben is kizáró­lag tartalékos tisztek és katonák ül­nek, a partról is tartalékosok irányít­ják a manővereket. Az egyik úszó páncélozott harcjárművet „elkapta” a víz sodrása, a folyó közepén viszi lefelé a víz, de a mentőkomp gyor­san melléje úszik és a katonák gya­korlott mozdulatokkal rögzítik a se­gélyhajóhoz a nehéz acéltestet. Pe­dig ezt is 13 napja bevonult tartalé­kosok kezelik, és évek óta nem csi­náltak hasonlót. De úgy látszik, an­nak idején jól megtanították őket a szükséges ismeretekre. Ami pedig a mostani feladatok lelkiismeretes, pontos végrehajtását illeti, Évin Sán­dor vezérőrnagy, a Sopron ’84 had­gyakorlat parancsnoka, miközben a partról szemléli a vízen manővere­ző alakulatokat és az őket támogató légierő harci mozdulatait, munkájá­nak rövidke szünetében ezt állapí­totta meg: — Elfogultnak tarthatnak, ha én mondom, hogy várakozáson felül magas színvonalon és igen lelkiis­meretesen teljesítik bevonultatott tartalékosaink a hirtelen reájuk osztott feladatokat, úgy, ahogy azt az ország, a haza, a szocialista közös­ség elvárja minden magyar állam­polgártól. De azt talán senki nem tekinti elfogultságnak, ha ugyanezt az elismerést Kulikov marsalltól, a Varsói Szerződés egyesített erőinek főparancsnokától hallja. Márpedig Kulikov marsall itt járt, napokon keresztül személyesen követte a tar­talékosokkal feltöltött egységek harci mozdulatait, a mozgósítási parancstól a megtervezett hadgya­korlat különféle nehézségi fokozatú feladatainak a végrehajtásáig, és annyira elégedett volt, hogy többe­ket nemcsak szóbeli elismerésben, hanem jutalomban is részesített. Évin tábornok Főcze István ezre­des, Havasi Tibor alezredes és Ko­vács József főhadnagy nevét említi, akiket Kulikov marsall megajándé­kozott, amiért oly kiválóan „moz­gatták” azt a több ezer tartalékos katonát és tisztet, akiket Kelet-Ma­­gyarországról vonultattak be a du­nántúli tájakra. Segítség a pártszervektől Már a mozgósítási parancs végre­hajtása is példás pontossággal tör­tént. — Minden területileg érintett párt­­bizottság és tanács sokat segített ab­ban, hogy a Sopron ’84 hadgyakorlat a lehető legjobban sikerüljön — tet­te hozzá előbbi megállapításaihoz Évin Sándor. — De kellett is ez a se­gítség, mert nemcsak az embereket, hanem rengeteg szállítóeszközt is mozgósítani kel­lett Németh Antal, az 5. számú Volán Vállalat igazgató­­helyettese például nemcsak saját ma­gát „hozta”, mint tartalékos tisztet, hogy átvegye a gyakorlatozó ala­kulatok ellátó zászlóaljának pa­rancsnokhelyettesi posztját, hanem a vállalat több tu­cat tehergépkocsi­ját és dolgozóját is, azokat, akik tartalékos kato­nák. Sipos Béla, a Kelet-Magyarország című napilap munkatársa, tartalékos hadnagy 13 nap alatt végigjárta a gyakorlatozó alakulatokat, hogy a Sopron '84 gyakorlaton megjelenő tábori újság minden számába írhas­son valamit friss tapasztalataiból, beszámolhasson a gyakorlat részve­vőinek a táborozó-manőverező kato­nák életéről, a­­gyakorlat nyilvános­ságra hozható híreiről. Mert nem mindent lehetett és lehet megírni erről a hadgyakorlatról sem. A gya­korlat megkezdésének időpontja pél­dául az utolsó percig a legnagyobb titok volt. Még azok a községi ta­nácselnökök, tanácstitkárok is má­jus 21-én, a késő esti órákban kapták az értesítést — kiknek kell eljuttat­nuk a parancsot, hogy nyomban je­lenjenek meg a gyülekezési ponton —, akik pedig sok mindenbe be vol­tak avatva. Egy mozgósítás értékét legelőször az adja, mennyi idő alatt képesek eljutni alakulataikhoz a tar­talékos tisztek, katonák. És a Sop­ron ’84 első magasan értékelhető eredményét a bevonulás órái jelez­ték. Garai Zoltán tartalékos száza­dos, civilben műszerész kisiparos, itt tüzér-hadműveleti tiszt, erről például ezt mondta a dunai átkelés gyorsan pergő mozzanatainak perceiben: — Senki nem örül, ha az ágyból kiugrasztják, hogy nyomás, itt a mozgósítási parancs. Már csak azért sem, mert soha nem lehet tudni, mi­kor „éles” a dolog, hiszen a gyakor­lás is azt segíti elő, hogy soha ne kerüljön sor „élesre”. De a parancs­nokaink láthatták, milyen magas tű­rési hányadossal viseljük el a ne­hézségeket, s azt is, hogy minden tu­dásunkat és erőnket beleadjuk, hogy a hadgyakorlat a lehető legjobban si­kerüljön. Környezetvédelem is Ennek ellenére nemcsak a szűken értelmezett gyakorlat célját nézik a tisztek és a katonák, hanem azt is, hogy ez a hadgyakorlat se okozzon kárt a szántóföldeken és sehol se bo­rítsa fel a természet megszokott rendjét. Hegedűs Sándor tizedes, ci­vilben tsz-villanyszerelő, itt híradós, szemtanúja volt, amint társai inkább vállalták a kerülőt, a némi többlet­­munkát, mint hogy megzavarják az egyik fán fészkelő madárcsalád élet­rendjét. — Nem tudom, milyen madarak voltak, arra nem volt időnk, hogy gyönyörködjünk bennük, de láttuk, mennyire megriadt a fiókáit etető anyamadár a vezetéket építő kato­nák zajos közeledtére. Valaki elkiál­totta magát, kerüljük ki. Kikerülték. Azt hiszem, még a fűre is vigyáz­tunk, már amennyire egy ilyen had­gyakorlaton a fűre vigyázni tudnak a harckocsik és teherautók ... — De a termésben biztosan nem esett kár, ez a hadgyakorlat meg­tervezésénél alapvető szempont — tette hozzá egy mellettünk álló hi­vatásos tiszt. És ő ezt igazán tudja, nem az első hadgyakorlata, ami oly sok erőt, energiát vesz ki a hivatásos tiszthe­lyettesekből, tisztekből. Ráadásul a sok éjszakai meg hétvégi szolgálat, nem csoda, ha sokan alig várják az 55. életévüket, a nyugállományba vonulás lehetőségének első napját. — Várják, várják, de ahogy eltelik néhány hónap, jönnek, felajánlják szolgálataikat. Itt és most, csa­k a mi alakulatunknál, négy nyugdíjas tisz­tünk öltözött be újra és jött velünk, hogy segítsen a szakképzettségének megfelelő feladatok ellátásában. Tudja, milyen nagy segítség ez? Nyugállományúak — aktívan Miközben a tartalékosok százai ál­tal vezetett kétéltű harcjárművek már a Duna túloldalán végzik kato­nai feladataikat, s a speciális kom­pok újra és újra fordulnak, hogy újabb harckocsikat szállítsanak át a folyón, a tiszti életpályáról, hivatás­ról beszélgetünk. Szóba kerül, mint már annyiszor, milyen nehéz a had­seregben biztosítani a hivatásos ál­lomány számára a 42 órás munka­hetet, a hétvégi szabadnapokat, hi­szen vannak szolgálati beosztások, ahol egy pillanatra sem állhat le az „üzem”. Hátha a friss-életerős hiva­­tásszerető nyugállományúaktól több segítséget lehetne várni-l kapni? Jó­magam is nemegyszer találkoztam olyan nyugállományba vonult tisz­tekkel, akik rövid pihenő után már nehezen viselték a nyugalom nap­jait, a tétlenséget. Talán tényleg job­ban igénybe lehetne venni közösség­hű és rengeteg tapasztalatból fakadó készségüket, ugyanúgy, mint ahogy teszik ezt nyugdíjas pedagógusokkal. De ez­­csa­k néhány perces kitérő volt itt, a Duna partján, hiszen ezen a vasárnapi napon sem maradt sok idejük gondolataikkal elkalandozni a hadgyakorlat nézőinek, ha valóban követni akarták az eseményeket. Hát még a részvevőknek ... Akiknek viszont megvan az a jól­eső elégtételük, hogy minden fáradt­ság ellenére­­bebizonyították: tartalé­kos állományban is teljes értékű honvédői az országnak. Szabó László Tartalékosok a Sopron ’84 hadgyakorlaton Garai Zoltán tartalékos Hegedűs Sándor tartalékos százados, tizedes. Tehergépkocsik indulnak a folyón túlra. Kánhalmi János felvételei NÉPSZABADSÁG 1984. június 5., kedd Fábry Józsefre emlékezve SZÜLETÉSÉNEK 75. ÉVFORDULÓJÁN A kemény, küzdelmes évek mun­­­kájáiban megfáradva, élete al­konyán — a Hadtörténeti Intézet munkatársaként — visszaemlékezé­sein dolgozott. Sajnos már nem ér­hette meg A szabadságért harcoltunk című memoárkötetének megjelenését. Két évvel ellőtte, 1971-ben meghalt Sokgyermekes bányászcsaládban született 1909. június 4-én. Két leány­testvére és öccse is elkötelezte ma­gát a forradalmi mozgalommal; meg­járták Horthy börtöneit és internáló tá­borait. Fábry József építőmunkás lett, és egészen fiatalon, tizenöt évesen tag­ja a Csehszlovák Kommunista Ifjú­sági Szövetségnek, majd 1928-ban Csehszlovákia Kom­munista Pártjának, s mint szervezett munkás az építő­munkások szövet­ségének is. Már ek­kor kitűnt szakmai és politikai felké­szültségével, jó kö­zösségi szellemével és agilitásával. Mód­szeres önképzéssel, a gyakorlati felada­tok körültekintő végrehajtásával ki­vívta elvtársai meg­becsülését. A har­mincas évek elején a rozsnyói terület egyik párttitkára lett. Többször letar­tóztatták — csak­nem két esztendőt töltött börtönben. Az első bécsi döntés idején Kas­sán élt, így 1938-tól ő is magyar ál­lampolgárrá vált. Horthyék azonnal megkezdték a Felvidéken élő kom­munisták internálását. Fábry József az első hullámot „megúszta­, s 1939 kora tavaszán már Schönherz Zoltán oldalán találjuk a kassai kommunis­ta szervezet illegális újjászervezésén. Részt vesz a szociáldemokrata párt helyi szervezetének és a MÉMOSZ kassai csoportjának létrehozásában is, s ez utóbbi révén kerül kapcsolat­ba a fővárosi mozgalommal. Ekkor a politikai munkában már alig tudott részt venni, mert egymás után há­romszor is behívták katonának. 1940 nyarán Budapestre költözik. Munkát vállal, s szabad idejének jó részét a MÉMOSZ székházában tölti. A Szovjetunió megtámadása után, 1941. július 2-án, mint veszélyes kommunistát letartóztatják. Először a kis tárcsát, majd a nagykanizsai, in­ternálótáborba hurcolják. Itt Kiss Károly volt az, aki a több száz főnyi kommunista kollektívát összefogta. Fábry a kollektíva egyik legaktívabb tagja volt, az őt rendszeresen láto­gató húgai és az építőmunkások ré­vén a táborban levők rendszeres kap­csolatot tartottak a kint dolgozó kom­munistákkal. 1942 áprilisában ismét behívták katonának, júniusban a Don partján van. Fábry azonban a Szovjetunió mellett s nem ellene akart fegyver­rel harcolni, ezért átszökött a szov­jet csapatok oldalára.­­Már a fogság első napjai sem tel­­nek tétlenül. Davidovkán talál­kozik Illés Bélával, akinek felkérésé­re több társával röpi­ratot fogalmaz a magyar katonákhoz, átállásra szólítva fel őket. A röpiratot 70 magyar ha­difogoly írta alá, és repülőgépekről nagy mennyiségben szórták a ma­gyar frontszakaszon. Davidovkáról Moszkván át vezetett az útja a 27-es számú krasznogorszki hadifogoly­­táborba. Itt hathónapos antifasiszta hadi­fogoly-iskolán vett részt. Közben cikkei jelennek meg az Igaz Szóban, a hadifoglyok lapjában, és rövid írá­sait a Kossuth Rádió is közli. Külö­nösen szoros kapcsolata alakult ki az emigráció egyik jelentős alakjá­val, a „földi” Kassai Gézával. 1943 nyarán ott volt azok sorában, akik a Magyar Nemzeti Bizottság, il­letve a Magyar Légió megalakítását szorgalmazták. Ez azonban — mint ismeretes — nem járt sikerrel. 1943 végén és 1944 első felében egyike volt annak a kis magyar önkéntes csapatnak, melynek tagjai Északnyu­­gat-Ukrajnában a volhíniai térség­ben és a Pripjaty-mocsarak vidékén részt vettek Fjodorov tábornok parti­zánseregének harcaiban. 1944 máju­sában a Rovno melletti Obarovban, majd a kijev-szjatasinói partizán­képző iskolán készült fel több száz társával együtt magyarországi beve­tésre. Itt közvetlen felettese Nógrádi Sándor volt, akivel magyarországi partizántevékenysége során is szoro­san együttműködött. 1944 szeptember közepén — egy tíztagú magyar ej­­tőerny­őscsoport tag­jaként — a szlovák —magyar határvi­déken Kassa, Rozs­nyó körzetében ke­rült bevetésre. Meg­érkezésük után rö­viddel a gyorsan gyarapodó csoport felvette Petőfi Sán­dor nevét. Fábry József először Gru­­bics Zoltán pa­rancsnok helyettese, majd annak hősi halála után hóna­pokon keresztül a partizánegység pa­rancsnoka volt. A Petőfi brigád 1944 végén mintegy 300 főt számlált. Fábry helyismerete, korábbi kapcsolata a lakossággal, az iskolán és partizántevékenysége so­rán szerzett tapasztalata jelentős szerepet játszott abban, hogy az egység feladatait sikeresen oldja meg. Felvilágosító munkájuk, röp­­irataik révén — melyben átállásra szólították fel a magyar katoná­kat — elérték, hogy a közelben harcoló magyar katonák közül so­kan csatlakoztak hozzájuk. „Gyertek közénk, erősítsétek sorainkat — ol­vasható az egyik, a lakossághoz és a katonákhoz intézett felhívásukban. — Fogjon mindenki fegyvert, a­ki ép, hogy ne szemlesülve kelljen a sza­badságszerető világ elé állnunk, ha­nem büszkén, egyenesen. Irtó háborút a fasizmus ellen!” Az általa vezetett osztagnapló sze­rint szinte nap nap utáni megütköz­tek az ellenséggel. Megrongálták utánpótlási vonalaikat, telefonvezeté­keiket, akadályozták hadtápjaik mű­ködését, és súlyos veszteségeket is okoztak az ellenségnek. Rudnokfürdő térségében szabályos ütközetet vív­tak az oda befészkelt német alaku­latokkal. 1945 január elején találkoz­­tak a szovjet csapatokkal, és ezzel harci tevékenységük befejeződött. F­ábry József nemcsak hirdetője,­­ hanem valóban egyik megteste­sítője is volt az igazi hazaffiságna­k és az internacionalizmus eszméjének. Ezt jelképezik azok a szovjet, cseh­szlovák és magyar kitüntetések, ame­lyeket a szovjet, a szlovák és a ma­gyar nép soraiban és érdekében ta­núsított hősi helytállásával érde­melt ki. A felszabadulás után Fábry Jó­zsef először pártmunkásként dolgo­zott, majd a magyar néphadsereg tisztje lett. Alegység, majd magasabb egység parancsnokaként is — mint ezredes — kitűnt politikai tisztánlá­tásával, szervezőkészségével, elvtár­­sias magatartásával, egyszerűségével, szerénységével. Pintér István MSZMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézete * Fábry Józsefnek, a munkásmozga­lom kiemelkedő harcosának, az egy­kori szlovákiai Petőfi partizánosztag parancsnokának sírjánál, születésé­nek 75. évfordulója alkalmából hét­főn a Farkasréti temetőben koszo­­rúzási ünnepséget rendeztek. A síron virágot helyeztek el a Hon­védelmi Minisztérium és a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségé­nek képviselői. (MTI) Tíz évvel a házasságkötés után Statisztikai felmérés a tanácsadás hatásáról A Központi Statisztikai Hivatal az Egészségügyi Minisztériummal kö­zösen ebben a hónapban felméri, hogyan alakult azoknak a nőknek az élete — házasságuk, lakáskörülmé­nyeik, anyagi viszonyaik —, akik tíz évvel ezelőtt kötöttek házasságot, akkor, amikor megkezdődött a há­zasságkötés előtti tanácsadás. Az adatfelvételt végző védőnők 44300 olyan asszonyt látogatnak meg, akiket tíz évvel ezelőtt a tanácsadás alkalmából megismerkedésük körül­ményeiről, az önálló lakáshoz jutás tervezett módjáról, idejéről, vala­mint a kívánt gyermekek számáról­ kérdeztek meg. Házasságkötésük után három és hat évvel már gyűjtöttek adatokat terveik megvalósulásáról, illetve arról, hogyan módosultak el­képzeléseik. A statisztika szerint hazánkban a család nagysága tíz év alatt többnyi­re kialakul, s a nők ilyenkor általá­ban már nem kívánnak több gyer­meket világra hozni. Most választ keresnek arra, hogy milyen feltéte­lekkel vállaltak volna a meglevő egy vagy két gyerek mellé további gye­rekeket, s hogyan ítélik meg a sa­ját, illetve a több gyermekes család­­ok helyzetét. A vizsgálatban arra is feleletet keresnek, hogy milyen sze­repet játszott elképzeléseik megva­lósításában a munka, a tanulás, a la­kás, a jövedelem, s a házasság sta­bilitása. (MTI)

Next