Népszabadság, 1984. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-19 / 195. szám

8 Nem félek a választástól Harmadszor dönt a tagság az elnökségéről Nem akart tsz-elnök lenni Garai Lászlóné, mégis az lett belőle. Elődje, az eperjesi (Csongrád megyei) Ifjú Gárda Termelőszövekezet elnöke tra­gikus hirtelenséggel meghalt. Az ara­tás kellős közepén jártak, nem ma­radhatott vezető nélkül a gazdaság. Garai Lászlóné volt a főkönyvelő, szinte kínálkozott a megoldás, hogy átmenetileg vállalja a vezetést. Ahogy befejeződött a nyári betakarítás, föl­kereste a szövetkezet párttitkárát. — Keressetek elnököt — mondta neki. — Már találtunk, téged javasolunk a közgyűlésnek. Üres székek Néhány hét múlva gyülekezett a tagság az eperjesi kultúrotthonban, hogy hivatalosan is elnököt válasz­­szon. Csak egyetlen ember volt, aki Garai Lászlóné neve helyett másét írta a szavazócédulára. Októberben lesz nyolc esztendeje, hogy választott tisztségviselőként is a szövetkezet élén áll. — Rengeteg fenntartásom volt ele­inte — emlékszik vissza. — A legjob­ban az zavart, hogy esetenként ne­kem kell dönteni. Főkönyvelőként is vezető voltam, de mint egy védőbás­tya, ott állt mögöttem az elnök. Nehe­zen szoktam a gondolathoz, hogy én leszek mások bástyája. Ezért már a választási közgyűlésen kértem: ha nem tudnék helytállni, tisztességgel visszavonulhassak. — Nő a szövetkezet élén. Szokatlan dolog volt ez akkoriban, s mi tagadás, még manapság is elég ritka. Elfo­gadták, befogadták? — Eleinte a járási, megyei értekez­leteken néhány szék üres maradt mellettem. Később aztán csökkent a távolság, s ma már szinte barátként üdvözöljük egymást a szövetkezeti vezetőkkel. — Otthon azonnal elfogadták? — Szokatlan volt a női vezető, de mindenki ismert. Eperjesen szület­tem, a szövetkezet megalakulásakor együtt kapáltam a tagokkal. Mindent tudnak rólam, és én is ismerem őket. Ez megkönnyítette, hogy a számukra furcsa helyzetet is elfogadják. — A közvetlen kapcsolat segíti vagy gátolja a vezetésben? — Pótolhatatlan előnye, hogy szá­momra alig van kiszámíthatatlan em­ber. Hátrány viszont, hogy esetenként a régi pajtásokat is fegyelmezni kell. — A szemébe vágják. Te is közü­lünk való vagy? — Idáig nem fajulnak a dolgok. Arra nagyon ügyelek, hogy a fegyel­mi határozatot alapos kivizsgálás előzze meg, s a tárgyaláson csak a tényekről beszélünk. Évenként 13—14 fegyelmi határozatott hozunk, többsé­gében italozás miatt. — A szigorú fegyelmezés nem árt a népszerűségének? — Akit figyelmeztetünk vagy mun­kadíjcsökkentéssel sújtunk, nem fog­lal imájába, az bizonyos. De örök ha­rag sincs. A faluban mindenkivel be­szélek, ha nem ismétlődik meg a fe­gyelmezetlenség, elfelejtem a régi vétket. Egyébként hamarosan vissza­ütne, ha engedékenységgel keresném a népszerűséget. Sokkal embersége­sebb és eredményesebb módszer, ha kölcsönösen tiszteljük egymást, ha bármikor segítek. — Este is, a szabadidejében? — Falun ez természetes, s egyálta­lán nem haragszom érte. Tudom, hogy aki otthon fölkeres, bajban van, s számára akkor az a legnagyobb baj a világon. S mi történhet, legfeljebb leteszem a vasalót. — Sok szövetkezeti vezető másként vélekedik, és ezért igyekszik városi otthont kialakítani magának. Ha el­hagyja a falu határát, maga mögött hagyja a gondokat is. — Elég helytelenül cselekszik, leg­alábbis az én véleményem szerint. Eperjes ezerlelkes falu, Fábiánsebes­­tyén társközsége. Nincs tanács, ahova ügyes-bajos dolgaikkal fordulhatnak az emberek. Marad a szövetkezet. S ha mi is elzárkóznánk? — De hát a nyitottság meg a csa­ládnak teher. — Amíg a gyerekek kicsik voltak, s édesanyám élt, ő látta el a házi munkák nagyobb részét, ő volt a hát­véd, és csak így lehetett vállalni, vé­gigcsinálni az elmúlt esztendőket. Nem lekötelezettség Garai Lászlónénak volt mit vállal­nia. Gyenge szövetkezet élére került. Megválasztásakor, 1976-ban mindösz­­sze 80 ezer forint nyereséggel zár­tak a 2700 hektáron. Ráadásul az esz­tendő elején hoztak egy rossz döntést is. Nem vették figyelembe, hogy gyenge a gazdaság, és 20 százalékkal növelték a munkadíjakat. Ennek az lett a következménye, hogy az akko­ri szabályok szerint 2 millió forint jövedelemnövekmény-adót kellett fi­zetniük. A következő esztendőben már ezt nem vállalhatták. Garai Lászlónénak nem volt más választá­sa, mint csökkenteni a munkadíja­kat. Közgazdasági értelemben mi sem egyszerűbb ennél. Ám az élet bonyo­lultabb, hiszen a jövedelemcsökke­nést meg is kelll magyarázni a tag­ságnak. — Őszintén elmondtam, hogy csak két választásunk van. Marad a ma­gasabb jövedelem, s végképp tönkre­megy a szövetkezet, vagy átmenetileg csökkentjük a jövedelmet, és talpra állunk. — Miben bízott? — Azt tudtam, hogy a földjeink 28 aranykoronát érnek, minden megte­rem rajtuk. Ismertem az embereket is, szorgalmas nép lakja Eperjest. Ha ez a kettő együtt van, meg kell élni. Jól tette a tagság, hogy bízott az elnökasszonyban. 1978-ban már gya­rapodott a nyereség, két esztendő múlva pedig nem várt erkölcsi siker koronázta a buzgalmat. Ópusztasze­ren, az alkotmánynapi ünnepségen Garai Lászlóné szelte meg az új ke­nyeret. Ez annak a szövetkezeti ve­zetőnek a joga, amelyiknek gazdasá­gában a legtöbb búzát termelik hek­táronként a megyében. Akkor Eper­jesen 6,2 tonna búza termett. Nem volt mitől tartania tehát a második választás előtt. Tapra állt a gazdaság, az elnök élvezte a tagság bizalmát. — Azért erről meg kellett győződ­ni. 1980-ban, a választási közgyűlés előtt fél évvel munkához látott a je­lölő bizottság. Én is kértem őket, be­széljenek mindenkivel,­­ tudakolják meg, akar-e a tagság elnöknek. Más­ként ugyanis nincs értelme annak, hogy javasoljanak a tisztségre. — Szövetkezeti vezetőtől hallottam: jobb lenne, ha őket is kineveznék. Nem kellene senkit süvegelni. — Bárki is vélekedjék így, nincs igaza. Egyrészt, nem érzem magam lekötelezettnek senkivel szemben azért, mert megválasztott. Másfelől igen nagy előnye van a választásnak. Ha valóban engem akarnak elnök­nek, később szívesebben elfogadják az intézkedéseimet is. A közösségért végzett munkát ko­molyan veszi Garai Lászlóné. Ezt mindenekelőtt a szövetkezet eredmé­nyei bizonyítják. A nyolcvanas évek elején hektáronként több mint hat tonna búzát, kilenc és fél-tíz tonna kukoricát termeltek, s a szövetkezet nyeresége is 10—14 millió forint volt. 1981-ben kiváló szövetkezeti címet kapott a gazdaság. Mélypontról az erkölcsi dicsőségig jutottak. Csak egyetlen kérdés kínálkozik: hogyan? — Jó szakembereket hoztunk a gazdaságba. A termelési elnökhelyet­tes, a növénytermelési ágazatvezető, a főmérnök és a főkönyvelő 1978 óta dolgozik ebben a beosztásban. Akkor úgy határoztunk, hogy változtatunk a termelés szerkezetén, s a tájjelleg­nek megfelelő növényeket termeljük. Felkaroltuk az úgynevezett pénzes árunövényeket, a búzát, a kukoricát, a szóját, a lóbabot és a kendert. — Ennyire egyszerű volna? — Közhely, de igaz: a jó terv is csak annyit ér, amennyit megvalósí­tanak belőle. A megvalósításhoz pe­dig meg kell nyerni a tagságot. Mert ha magáénak érzi a tervet, fegyelme­zettebben cselekszik érte, mintha fe­lülről jövő utasításnak érzi. A tagság a vezetőség révén tudja érvényesíteni akaratát, s mi is a választott testület segítségével tudunk irányítani. A kulcsszerep tehát a vezetőségé. Ezért mindig úgy igyekszem irányítani a vezetőségi üléseket, hogy mindenki bátran szóljon. Egyre nehezebb vezetni Bármennyire is megszilárdult a rend, és jogot nyert a demokrácia Eperjesen, tavaly mégis megtorpant a közös gazdaság. Az aszály megtize­delte a termést, veszteséggel zárták az évet. Az idén tovább tart a szá­razság, nem derűsek a kilátások. Jö­vő tavasszal pedig a tagság újra vá­lasztja a vezetőséget és az elnököt. Nem nyugtalankodik? — kérdem Garai Lászlónétól. — Nem félek a választástól. Sokkal inkább azon gondolkodom, hogy mind nehezebb vezetni. Először azt hittem, ha tapasztalatokat szerzek, könnyebb lesz. Tévedtem. — Mi zavarja a munkáját? — A közgazdasági szabályozás szo­rítása és a mostoha időjárás szeren­csétlenül egybeesett. Külön-külön még csak elviseltük volna, de így gyakran feltesszük a kérdést: mi lesz jövőre? A tartalékaink tavaly kime­rültek, fejlesztési alapot nem tudunk képezni, így nem lehet gépet, eszközt vásárolni. A termelés megújításához pedig szükség volna rájuk. Nehéz megmagyarázni azt is, hogy nincs nyereség, elmarad a kiegészítő része­sedés. A boltban ugyanis sok minden drágább, s a tagság a szövetkezetben végzett munkájából és keresetéből él. — Gondolt a visszavonulásra? — Meg kellett, hogy forduljon a fe­jemben, mert nem ismerem három­száz ember véleményét. — És ha valóban nem önre szavaz­na a többség? — Igyekeztem úgy élni és vezetni, hogy holnap is Eperjesen maradhas­sak. Oda köt minden: siker, kudarc, család, édesanyám sírja. — Maradni tudna a szövetkezetben alacsonyabb beosztásban is? — Azt hiszem, el tudnám rendezni a dolgot magamban és a környeze­temben is. Nekem ugyanis nem az a véleményem, hogy aki már nem első vezető, az bukott ember. V. Farkas József Javítják az autóalkatrész-ellátást Az Autótechnika Vállalat tapasz­talatai azt mutatják: az első fél­évben kissé megélénkült az autóal­katrész-kereskedelem, a korábbiak­nál több alkatrész került forgalom­ba, kevesebb a hiánycikk. A válla­lat erőfeszítései már éreztetik hatá­sukat: a nettó árbevétel a hat hó­napban meghaladta a 930 millió fo­rintot, tavaly ilyenkor ez az összeg mindössze 640 millió forint volt. AS. Autótechnika Vállalat január elsején vált önállóvá, fő feladata a Szovjetunióból és az NDK-ból im­portált személygépkocsik, valamint néhány más országban gyártott autó­típus (mint például a Zasztava, to­rinói Fiat, Renault, Peugeot, Volks­wagen), összesen egymillió személy­autó alkatrészeinek beszerzése, a javítóvállalatok, valamint az alkat­rész-kereskedelemmel foglalkozó cé­gek igényeinek kielégítése. A válla­lat mindenekelőtt szervezetének kor­szerűsítésével, az elosztás hatékony­ságának fokozásával igyekezett eny­híteni a súlyos alkatrészgondokat. Más vállalatokkal összefogva úgyne­vezett vayonraktárakat hozott létre: hatot vidéken, kettőt pedig a fővá­rosban. Egy-egy raktár két-három megyét lát el alkatrésszel. Ezek a raktárak lehetővé teszik, hogy az áru közelebb kerüljön a a megrendelőkhöz, szorosabb kap­csolat jöjjön létre a tényleges igények és az elosztás között. A tőkés im­portból származó autókhoz szüksé­ges alkatrészeket a vállalat úgyne­vezett konszignációs raktáraiból sze­rezhetik be az autójavító cégek. A javítóipar igényeinek kielégítésén túl, fontos feladata az Autótechnika Vállalatnak a kereskedelmi hálózat ellátása. Eddig két saját és hét, más vállalattal, szövetkezettel közösen létrehozott autósboltot nyitottak, fő­ként az ország azon vidékein, ahol más cég nem foglalkozik autóalkat­részek forgalmazásával. Az import mellett keresi a válla­lat a lehetőségeket a hazai alkat­részgyártás, illetve -felújító kapaci­tások bővítésére is. Rendszeresen megrendezik a Gyártót keresünk el­nevezésű kiállítást, s felkutatják az alkalmas üzemeket, szövetkezeteket. Ennek köszönhetően az első félév­ben 150 millió forint értékben gyár­tattak hiánycikknek minősülő alkat­részeket, csaknem háromszor any­­nyit, mint tavaly egész évben. Az Autótechnika Vállalat felkéré­sére egyre többen vállalkoznak hasz­nált alkatrészek felújítására is: az elmúlt évi 2 millió forinttal szem­ben az idén várhatóan tízmillió fo­rint lesz a felújított alkatrészek ér­téke. (MTI) NÉPSZA­BA­DSÁ­G 1984. augusztus 19., vasárnap Bodzavirágból készült hűsítőt hoznak forgalomba Az év első felében a keresletnek megfelelő mennyiségben gyártottak szénsavas üdítőitalt a Fővárosi Ás­ványvíz-és Jégipari Vállalatnál, ám augusztus eleje óta — bár fokozták a termelést — már nem tudják ma­radéktalanul kielégíteni a kereske­dők igényeit. Az ellátás fogyatékos­ságait főként hazai alapanyagokból gyártható üdítőitalok forgalomba hozatalával akarják csökkenteni: a közeli n­apokban bodzavirágból ké­szült hűsítővel lépnek a fogyasztók elé. A gyár szénsavas üdítőkből tízfé­le terméket készít, italaik 65 száza­lékát a budapestiek fogyasztják, a többit Pest, Nógrád, Heves és Ko­márom megyébe szállítják. Az év el­ső felében 83 millió plalack üdítőt és 60 ezer hektoliter ásványvizet hoztak forgalomba. Ez kevesebb volt annál, mint amennyit a tavalyi év hasonló időszakában adtak el. A csökkenés okát a vállalatnál főként a hűvösebb időjárásban látják, de visszaesést okozott az is, hogy a ta­valyi 40 millió palack helyett csak 26 millió üveg Pepsi-Colát tudtak készíteni az év első hat hónapjá­ban alapanyag hiánya miatt. (MTI) A HADTÖRTÉNETI MÚZEUMBAN Ami látható és amit terveznek — Jaj, de szép ez az ágyú — mond­ja egy fürtös hajú kisgyerek, miután többszöri szülői parancsra leszáll a Hadtörténeti Múzeum előtt felállított, békésen a városra néző ágyúcsövek egyikéről, hogy utána rögvest egy másikat lovagoljon meg ... Csak egy pillanatra akad el a lé­legzetem. Megértem, hogy ennek az önfeledten játszó kisgyereknek tény­leg már csupán egy szépen megmun­kált közömbös tárgy ez a valamikor félelmetes fegyver. Talán ez az érzés késztet arra is, hogy az olvasóknak közelebbről is bemutassuk azt az intézményt, amely hivatalosan a Hadtörténeti Intézet és Múzeum nevet viseli. A látnivalók­ról, úgy vélem, felesleges részletes is­mertetést adni. Azért is, mert az itt kiállított dokumentumok, érdekessé­gek megjelenítésére roppant szerény eszköz lenne az írott szó, s azért is, mert jóformán mindenki betér ide, aki megfordul a főváros Várnegyedé­ben. Hivatalosabb megfogalmazásban ez úgy hangzik, hogy a „hadtörténe­ti” látogatottsága az elsők között van a budapesti múzeumok között. Ezt il­lenék ugyan számokkal is alátámasz­tani, de a múzeumlátogatót — a ko­rábbit s a majdanit is — vajmi ke­véssé érdekli, hogy ő volt a tizenegy­ezredik vagy akár a sokmilliomodik. Nézelődik, ismerkedik, egyre-másra rácsodálkozik, s közben észre sem ve­szi, hogy nemcsak az ismeretei gya­rapodnak, hanem finomodnak, éle­sebbé, tisztábbá válnak a hazáról, ha­­zafiságról alkotott fogalmai is. S bár a múzeumnak ez is egyik fontos fel­adata, nem is kell, hogy észrevegye: érezze inkább., Harcaink — két kötetben kéretlen tárlatvezetés helyett is­merkedjünk meg inkább az intéz­mény kevésbé látványos — a kutató­munka befejeztével inkább olvasmá­nyos — tevékenységével is. Mindjárt mentegetőzve, hogy ebben sem töre­kedhetünk teljességre, mert annyi, de annyi minden történik a hűvös és csendes szobákban. Csendben dolgoz­nak ők is: azt kutatják, amiről sokan azt hisszük, hogy már mindent tu­dunk. Például a második világháború hiteles és árnyalt történetét, a hazán­kat felszabadító harcok krónikáját, a partizánok tevékenységét, a közeleb­bi és a távolabbi múlt, főként had­történeti, hadtudományi jelentőségű — de történelemszemléletünk formá­lását is segítő — események mélyre­ható, valósághű feltárását. S ebből a csendből — sok más for­rásértékű munka mellett — a közel­jövőben egy kétkötetes könyv jelenik meg, amely az intézmény munkatár­saival és külső szerzők közreműködé­sével a magyar nép hadtörténetét tár­ja elénk, a csúcspontoktól a mély völ­gyekig, a honfoglalástól napjainkig. Anélkül, hogy reklámot csinálnánk ennek a nagy vállalkozásnak, annyit mindenesetre el kell mondani róla, hogy sok mindenben újat ad majd ez a két kötet: például a legújabb ku­tatások eredményei alapján szemé­lyek és események megítélésében. De nemcsak a kutatók forgathatják majd felfedező örömmel a nagy mű lap­jait, hanem diákok, sorsunk felől ér­deklődők is, akik a történelemlecké­nél bővebb ismereteket kívánnak szerezni erről a témáról. Ugyancsak jó értelemben vett ku­riózumnak számít az is, hogy az intéz­mény munkatársai részt vettek a má­sodik világháború történetének fel­dolgozásában a Varsói Szerződés tag­államainak hadtörténeti intézeteivel, hadtörténész-kutatóival együtt. A kö­tet jövőre, a 40. évfordulóra jelenik meg. Megismertetni és megértetni... — Ennek nemcsak az a jelentősége, hogy hét ország kutatói dolgoztak együtt, egy kollektívát alkotva, ha­nem az is, hogy a dokumentumok alapján, ezeket összegezve és össze­vetve, közös nevezőre jutottak a má­sodik világháború főbb eseményeinek megítélésében — mondja dr. Godó Ágnes, a Hadtörténeti Intézet és Mú­zeum parancsnokának tudományos helyettese, akit aligha kell bemutatni a hadtörténet és egyáltalán a törté­nelem iránt érdeklődőknek. Amint a kisebb könyvtárnyi tanul­mány és könyv is bizonyítja, az inté­zetnek igen jelentős szerepe van ab­ban, hogy reálisabban, pontosabban és érzékletesebben megismerjük a hazánkat érintő közelebbi és távolab­bi hadtörténeti eseményeket. A jö­vőre negyvenesztendős intézmény ve­zetőinek, kutatóinak kezdettől fogva egyik fő feladata a haladó forradal­mi, internacionalista katonai hagyo­mányok feltárása és feldolgozása. Kezdeményező szerepe volt ebben Sziklai Sándornak, az intézet 1956- ban mártírhalált halt parancsnoká­nak, majd kiteljesedett, szélesebb körűvé vált ez a munka akkor, ami­kor Ottó István vette át az intézet és múzeum vezetését. Aki már az 1920-as években kimutatta haladó érzelmeit, kapcsolódott a forradalmi munkás­­mozgalomhoz. Tartalékos tisztként vonultatták be, s a hadifogoly-iskola tanáraként honfitársaink százait ké­szítette fel a fasizmus elleni harcra. — Parancsnokom volt a Katonapo­litikai Akadémián — mondja Godó Ágnes, a katonatudós —, és arra biz­tatott bennünket, hogy a tények minél teljesebb megismerésével és megis­mertetésével segítsük a hazafias és in­­ternacionalista nevelést. Megfogadtuk a tanítását, a magunk módszereivel sokszínűen és sokféle módon erre tö­rekszünk ma is a hadtörténeti kuta­tásban. Lexikon a partizánokról Sikerrel teszik, bár ezt sem lehet csak számokkal bizonyítani. De már önmagában az a tény, hogy ennek a katonai intézménynek mennyi­re sokirányú „polgári” kapcsolata van, bizonyítja, hogy a tudomány szolgálatán túl a közművelődésben, a honvédelmi nevelésben is jelentős szerepet játszik. Készül a magyar ellenállás és par­tizánharc lexikona, a magyar nép­hadsereg történetét bemutató kiállí­tás, a magyarság második világhábo­rús történetének feldolgozása... Táv­­lataiban az egyik legfontosabb fel­adat a magyar néphadsereg történe­tének komplex kutatása és feldolgo­zása, az új haza negyvenéves törté­netébe illesztve az ország védelmé­nek érdekében történtek bemutatá­sa ... De ez a soványka ismertetés legfeljebb arra elég, hogy érdeklő­dést keltsen a múzeumi csendben dolgozók munkája iránt. Hamarosan viszont a figyelem kö­­zéppontjába kerülnek: felszabadulá­sunk negyvenedik évfordulójára a legkorszerűbb technikai eszközöket felhasználó, eddig még nem látott dokumentumokat is bemutató kiállí­tást rendeznek. Hiteleset és látvá­nyosat. Kónya József A néphadsereg történetének bemu­tatására készülnek. Egy szép és új szerzemény: balkáni főúri pisztoly. A gyerekek rendszeres látogatói a múzeumnak. ERDEI KATALIN FELVÉTELEI

Next