Népszabadság, 1984. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-19 / 195. szám
8 Nem félek a választástól Harmadszor dönt a tagság az elnökségéről Nem akart tsz-elnök lenni Garai Lászlóné, mégis az lett belőle. Elődje, az eperjesi (Csongrád megyei) Ifjú Gárda Termelőszövekezet elnöke tragikus hirtelenséggel meghalt. Az aratás kellős közepén jártak, nem maradhatott vezető nélkül a gazdaság. Garai Lászlóné volt a főkönyvelő, szinte kínálkozott a megoldás, hogy átmenetileg vállalja a vezetést. Ahogy befejeződött a nyári betakarítás, fölkereste a szövetkezet párttitkárát. — Keressetek elnököt — mondta neki. — Már találtunk, téged javasolunk a közgyűlésnek. Üres székek Néhány hét múlva gyülekezett a tagság az eperjesi kultúrotthonban, hogy hivatalosan is elnököt válaszszon. Csak egyetlen ember volt, aki Garai Lászlóné neve helyett másét írta a szavazócédulára. Októberben lesz nyolc esztendeje, hogy választott tisztségviselőként is a szövetkezet élén áll. — Rengeteg fenntartásom volt eleinte — emlékszik vissza. — A legjobban az zavart, hogy esetenként nekem kell dönteni. Főkönyvelőként is vezető voltam, de mint egy védőbástya, ott állt mögöttem az elnök. Nehezen szoktam a gondolathoz, hogy én leszek mások bástyája. Ezért már a választási közgyűlésen kértem: ha nem tudnék helytállni, tisztességgel visszavonulhassak. — Nő a szövetkezet élén. Szokatlan dolog volt ez akkoriban, s mi tagadás, még manapság is elég ritka. Elfogadták, befogadták? — Eleinte a járási, megyei értekezleteken néhány szék üres maradt mellettem. Később aztán csökkent a távolság, s ma már szinte barátként üdvözöljük egymást a szövetkezeti vezetőkkel. — Otthon azonnal elfogadták? — Szokatlan volt a női vezető, de mindenki ismert. Eperjesen születtem, a szövetkezet megalakulásakor együtt kapáltam a tagokkal. Mindent tudnak rólam, és én is ismerem őket. Ez megkönnyítette, hogy a számukra furcsa helyzetet is elfogadják. — A közvetlen kapcsolat segíti vagy gátolja a vezetésben? — Pótolhatatlan előnye, hogy számomra alig van kiszámíthatatlan ember. Hátrány viszont, hogy esetenként a régi pajtásokat is fegyelmezni kell. — A szemébe vágják. Te is közülünk való vagy? — Idáig nem fajulnak a dolgok. Arra nagyon ügyelek, hogy a fegyelmi határozatot alapos kivizsgálás előzze meg, s a tárgyaláson csak a tényekről beszélünk. Évenként 13—14 fegyelmi határozatott hozunk, többségében italozás miatt. — A szigorú fegyelmezés nem árt a népszerűségének? — Akit figyelmeztetünk vagy munkadíjcsökkentéssel sújtunk, nem foglal imájába, az bizonyos. De örök harag sincs. A faluban mindenkivel beszélek, ha nem ismétlődik meg a fegyelmezetlenség, elfelejtem a régi vétket. Egyébként hamarosan visszaütne, ha engedékenységgel keresném a népszerűséget. Sokkal emberségesebb és eredményesebb módszer, ha kölcsönösen tiszteljük egymást, ha bármikor segítek. — Este is, a szabadidejében? — Falun ez természetes, s egyáltalán nem haragszom érte. Tudom, hogy aki otthon fölkeres, bajban van, s számára akkor az a legnagyobb baj a világon. S mi történhet, legfeljebb leteszem a vasalót. — Sok szövetkezeti vezető másként vélekedik, és ezért igyekszik városi otthont kialakítani magának. Ha elhagyja a falu határát, maga mögött hagyja a gondokat is. — Elég helytelenül cselekszik, legalábbis az én véleményem szerint. Eperjes ezerlelkes falu, Fábiánsebestyén társközsége. Nincs tanács, ahova ügyes-bajos dolgaikkal fordulhatnak az emberek. Marad a szövetkezet. S ha mi is elzárkóznánk? — De hát a nyitottság meg a családnak teher. — Amíg a gyerekek kicsik voltak, s édesanyám élt, ő látta el a házi munkák nagyobb részét, ő volt a hátvéd, és csak így lehetett vállalni, végigcsinálni az elmúlt esztendőket. Nem lekötelezettség Garai Lászlónénak volt mit vállalnia. Gyenge szövetkezet élére került. Megválasztásakor, 1976-ban mindöszsze 80 ezer forint nyereséggel zártak a 2700 hektáron. Ráadásul az esztendő elején hoztak egy rossz döntést is. Nem vették figyelembe, hogy gyenge a gazdaság, és 20 százalékkal növelték a munkadíjakat. Ennek az lett a következménye, hogy az akkori szabályok szerint 2 millió forint jövedelemnövekmény-adót kellett fizetniük. A következő esztendőben már ezt nem vállalhatták. Garai Lászlónénak nem volt más választása, mint csökkenteni a munkadíjakat. Közgazdasági értelemben mi sem egyszerűbb ennél. Ám az élet bonyolultabb, hiszen a jövedelemcsökkenést meg is kelll magyarázni a tagságnak. — Őszintén elmondtam, hogy csak két választásunk van. Marad a magasabb jövedelem, s végképp tönkremegy a szövetkezet, vagy átmenetileg csökkentjük a jövedelmet, és talpra állunk. — Miben bízott? — Azt tudtam, hogy a földjeink 28 aranykoronát érnek, minden megterem rajtuk. Ismertem az embereket is, szorgalmas nép lakja Eperjest. Ha ez a kettő együtt van, meg kell élni. Jól tette a tagság, hogy bízott az elnökasszonyban. 1978-ban már gyarapodott a nyereség, két esztendő múlva pedig nem várt erkölcsi siker koronázta a buzgalmat. Ópusztaszeren, az alkotmánynapi ünnepségen Garai Lászlóné szelte meg az új kenyeret. Ez annak a szövetkezeti vezetőnek a joga, amelyiknek gazdaságában a legtöbb búzát termelik hektáronként a megyében. Akkor Eperjesen 6,2 tonna búza termett. Nem volt mitől tartania tehát a második választás előtt. Tapra állt a gazdaság, az elnök élvezte a tagság bizalmát. — Azért erről meg kellett győződni. 1980-ban, a választási közgyűlés előtt fél évvel munkához látott a jelölő bizottság. Én is kértem őket, beszéljenek mindenkivel, tudakolják meg, akar-e a tagság elnöknek. Másként ugyanis nincs értelme annak, hogy javasoljanak a tisztségre. — Szövetkezeti vezetőtől hallottam: jobb lenne, ha őket is kineveznék. Nem kellene senkit süvegelni. — Bárki is vélekedjék így, nincs igaza. Egyrészt, nem érzem magam lekötelezettnek senkivel szemben azért, mert megválasztott. Másfelől igen nagy előnye van a választásnak. Ha valóban engem akarnak elnöknek, később szívesebben elfogadják az intézkedéseimet is. A közösségért végzett munkát komolyan veszi Garai Lászlóné. Ezt mindenekelőtt a szövetkezet eredményei bizonyítják. A nyolcvanas évek elején hektáronként több mint hat tonna búzát, kilenc és fél-tíz tonna kukoricát termeltek, s a szövetkezet nyeresége is 10—14 millió forint volt. 1981-ben kiváló szövetkezeti címet kapott a gazdaság. Mélypontról az erkölcsi dicsőségig jutottak. Csak egyetlen kérdés kínálkozik: hogyan? — Jó szakembereket hoztunk a gazdaságba. A termelési elnökhelyettes, a növénytermelési ágazatvezető, a főmérnök és a főkönyvelő 1978 óta dolgozik ebben a beosztásban. Akkor úgy határoztunk, hogy változtatunk a termelés szerkezetén, s a tájjellegnek megfelelő növényeket termeljük. Felkaroltuk az úgynevezett pénzes árunövényeket, a búzát, a kukoricát, a szóját, a lóbabot és a kendert. — Ennyire egyszerű volna? — Közhely, de igaz: a jó terv is csak annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. A megvalósításhoz pedig meg kell nyerni a tagságot. Mert ha magáénak érzi a tervet, fegyelmezettebben cselekszik érte, mintha felülről jövő utasításnak érzi. A tagság a vezetőség révén tudja érvényesíteni akaratát, s mi is a választott testület segítségével tudunk irányítani. A kulcsszerep tehát a vezetőségé. Ezért mindig úgy igyekszem irányítani a vezetőségi üléseket, hogy mindenki bátran szóljon. Egyre nehezebb vezetni Bármennyire is megszilárdult a rend, és jogot nyert a demokrácia Eperjesen, tavaly mégis megtorpant a közös gazdaság. Az aszály megtizedelte a termést, veszteséggel zárták az évet. Az idén tovább tart a szárazság, nem derűsek a kilátások. Jövő tavasszal pedig a tagság újra választja a vezetőséget és az elnököt. Nem nyugtalankodik? — kérdem Garai Lászlónétól. — Nem félek a választástól. Sokkal inkább azon gondolkodom, hogy mind nehezebb vezetni. Először azt hittem, ha tapasztalatokat szerzek, könnyebb lesz. Tévedtem. — Mi zavarja a munkáját? — A közgazdasági szabályozás szorítása és a mostoha időjárás szerencsétlenül egybeesett. Külön-külön még csak elviseltük volna, de így gyakran feltesszük a kérdést: mi lesz jövőre? A tartalékaink tavaly kimerültek, fejlesztési alapot nem tudunk képezni, így nem lehet gépet, eszközt vásárolni. A termelés megújításához pedig szükség volna rájuk. Nehéz megmagyarázni azt is, hogy nincs nyereség, elmarad a kiegészítő részesedés. A boltban ugyanis sok minden drágább, s a tagság a szövetkezetben végzett munkájából és keresetéből él. — Gondolt a visszavonulásra? — Meg kellett, hogy forduljon a fejemben, mert nem ismerem háromszáz ember véleményét. — És ha valóban nem önre szavazna a többség? — Igyekeztem úgy élni és vezetni, hogy holnap is Eperjesen maradhassak. Oda köt minden: siker, kudarc, család, édesanyám sírja. — Maradni tudna a szövetkezetben alacsonyabb beosztásban is? — Azt hiszem, el tudnám rendezni a dolgot magamban és a környezetemben is. Nekem ugyanis nem az a véleményem, hogy aki már nem első vezető, az bukott ember. V. Farkas József Javítják az autóalkatrész-ellátást Az Autótechnika Vállalat tapasztalatai azt mutatják: az első félévben kissé megélénkült az autóalkatrész-kereskedelem, a korábbiaknál több alkatrész került forgalomba, kevesebb a hiánycikk. A vállalat erőfeszítései már éreztetik hatásukat: a nettó árbevétel a hat hónapban meghaladta a 930 millió forintot, tavaly ilyenkor ez az összeg mindössze 640 millió forint volt. AS. Autótechnika Vállalat január elsején vált önállóvá, fő feladata a Szovjetunióból és az NDK-ból importált személygépkocsik, valamint néhány más országban gyártott autótípus (mint például a Zasztava, torinói Fiat, Renault, Peugeot, Volkswagen), összesen egymillió személyautó alkatrészeinek beszerzése, a javítóvállalatok, valamint az alkatrész-kereskedelemmel foglalkozó cégek igényeinek kielégítése. A vállalat mindenekelőtt szervezetének korszerűsítésével, az elosztás hatékonyságának fokozásával igyekezett enyhíteni a súlyos alkatrészgondokat. Más vállalatokkal összefogva úgynevezett vayonraktárakat hozott létre: hatot vidéken, kettőt pedig a fővárosban. Egy-egy raktár két-három megyét lát el alkatrésszel. Ezek a raktárak lehetővé teszik, hogy az áru közelebb kerüljön a a megrendelőkhöz, szorosabb kapcsolat jöjjön létre a tényleges igények és az elosztás között. A tőkés importból származó autókhoz szükséges alkatrészeket a vállalat úgynevezett konszignációs raktáraiból szerezhetik be az autójavító cégek. A javítóipar igényeinek kielégítésén túl, fontos feladata az Autótechnika Vállalatnak a kereskedelmi hálózat ellátása. Eddig két saját és hét, más vállalattal, szövetkezettel közösen létrehozott autósboltot nyitottak, főként az ország azon vidékein, ahol más cég nem foglalkozik autóalkatrészek forgalmazásával. Az import mellett keresi a vállalat a lehetőségeket a hazai alkatrészgyártás, illetve -felújító kapacitások bővítésére is. Rendszeresen megrendezik a Gyártót keresünk elnevezésű kiállítást, s felkutatják az alkalmas üzemeket, szövetkezeteket. Ennek köszönhetően az első félévben 150 millió forint értékben gyártattak hiánycikknek minősülő alkatrészeket, csaknem háromszor anynyit, mint tavaly egész évben. Az Autótechnika Vállalat felkérésére egyre többen vállalkoznak használt alkatrészek felújítására is: az elmúlt évi 2 millió forinttal szemben az idén várhatóan tízmillió forint lesz a felújított alkatrészek értéke. (MTI) NÉPSZABADSÁG 1984. augusztus 19., vasárnap Bodzavirágból készült hűsítőt hoznak forgalomba Az év első felében a keresletnek megfelelő mennyiségben gyártottak szénsavas üdítőitalt a Fővárosi Ásványvíz-és Jégipari Vállalatnál, ám augusztus eleje óta — bár fokozták a termelést — már nem tudják maradéktalanul kielégíteni a kereskedők igényeit. Az ellátás fogyatékosságait főként hazai alapanyagokból gyártható üdítőitalok forgalomba hozatalával akarják csökkenteni: a közeli napokban bodzavirágból készült hűsítővel lépnek a fogyasztók elé. A gyár szénsavas üdítőkből tízféle terméket készít, italaik 65 százalékát a budapestiek fogyasztják, a többit Pest, Nógrád, Heves és Komárom megyébe szállítják. Az év első felében 83 millió plalack üdítőt és 60 ezer hektoliter ásványvizet hoztak forgalomba. Ez kevesebb volt annál, mint amennyit a tavalyi év hasonló időszakában adtak el. A csökkenés okát a vállalatnál főként a hűvösebb időjárásban látják, de visszaesést okozott az is, hogy a tavalyi 40 millió palack helyett csak 26 millió üveg Pepsi-Colát tudtak készíteni az év első hat hónapjában alapanyag hiánya miatt. (MTI) A HADTÖRTÉNETI MÚZEUMBAN Ami látható és amit terveznek — Jaj, de szép ez az ágyú — mondja egy fürtös hajú kisgyerek, miután többszöri szülői parancsra leszáll a Hadtörténeti Múzeum előtt felállított, békésen a városra néző ágyúcsövek egyikéről, hogy utána rögvest egy másikat lovagoljon meg ... Csak egy pillanatra akad el a lélegzetem. Megértem, hogy ennek az önfeledten játszó kisgyereknek tényleg már csupán egy szépen megmunkált közömbös tárgy ez a valamikor félelmetes fegyver. Talán ez az érzés késztet arra is, hogy az olvasóknak közelebbről is bemutassuk azt az intézményt, amely hivatalosan a Hadtörténeti Intézet és Múzeum nevet viseli. A látnivalókról, úgy vélem, felesleges részletes ismertetést adni. Azért is, mert az itt kiállított dokumentumok, érdekességek megjelenítésére roppant szerény eszköz lenne az írott szó, s azért is, mert jóformán mindenki betér ide, aki megfordul a főváros Várnegyedében. Hivatalosabb megfogalmazásban ez úgy hangzik, hogy a „hadtörténeti” látogatottsága az elsők között van a budapesti múzeumok között. Ezt illenék ugyan számokkal is alátámasztani, de a múzeumlátogatót — a korábbit s a majdanit is — vajmi kevéssé érdekli, hogy ő volt a tizenegyezredik vagy akár a sokmilliomodik. Nézelődik, ismerkedik, egyre-másra rácsodálkozik, s közben észre sem veszi, hogy nemcsak az ismeretei gyarapodnak, hanem finomodnak, élesebbé, tisztábbá válnak a hazáról, hazafiságról alkotott fogalmai is. S bár a múzeumnak ez is egyik fontos feladata, nem is kell, hogy észrevegye: érezze inkább., Harcaink — két kötetben kéretlen tárlatvezetés helyett ismerkedjünk meg inkább az intézmény kevésbé látványos — a kutatómunka befejeztével inkább olvasmányos — tevékenységével is. Mindjárt mentegetőzve, hogy ebben sem törekedhetünk teljességre, mert annyi, de annyi minden történik a hűvös és csendes szobákban. Csendben dolgoznak ők is: azt kutatják, amiről sokan azt hisszük, hogy már mindent tudunk. Például a második világháború hiteles és árnyalt történetét, a hazánkat felszabadító harcok krónikáját, a partizánok tevékenységét, a közelebbi és a távolabbi múlt, főként hadtörténeti, hadtudományi jelentőségű — de történelemszemléletünk formálását is segítő — események mélyreható, valósághű feltárását. S ebből a csendből — sok más forrásértékű munka mellett — a közeljövőben egy kétkötetes könyv jelenik meg, amely az intézmény munkatársaival és külső szerzők közreműködésével a magyar nép hadtörténetét tárja elénk, a csúcspontoktól a mély völgyekig, a honfoglalástól napjainkig. Anélkül, hogy reklámot csinálnánk ennek a nagy vállalkozásnak, annyit mindenesetre el kell mondani róla, hogy sok mindenben újat ad majd ez a két kötet: például a legújabb kutatások eredményei alapján személyek és események megítélésében. De nemcsak a kutatók forgathatják majd felfedező örömmel a nagy mű lapjait, hanem diákok, sorsunk felől érdeklődők is, akik a történelemleckénél bővebb ismereteket kívánnak szerezni erről a témáról. Ugyancsak jó értelemben vett kuriózumnak számít az is, hogy az intézmény munkatársai részt vettek a második világháború történetének feldolgozásában a Varsói Szerződés tagállamainak hadtörténeti intézeteivel, hadtörténész-kutatóival együtt. A kötet jövőre, a 40. évfordulóra jelenik meg. Megismertetni és megértetni... — Ennek nemcsak az a jelentősége, hogy hét ország kutatói dolgoztak együtt, egy kollektívát alkotva, hanem az is, hogy a dokumentumok alapján, ezeket összegezve és összevetve, közös nevezőre jutottak a második világháború főbb eseményeinek megítélésében — mondja dr. Godó Ágnes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese, akit aligha kell bemutatni a hadtörténet és egyáltalán a történelem iránt érdeklődőknek. Amint a kisebb könyvtárnyi tanulmány és könyv is bizonyítja, az intézetnek igen jelentős szerepe van abban, hogy reálisabban, pontosabban és érzékletesebben megismerjük a hazánkat érintő közelebbi és távolabbi hadtörténeti eseményeket. A jövőre negyvenesztendős intézmény vezetőinek, kutatóinak kezdettől fogva egyik fő feladata a haladó forradalmi, internacionalista katonai hagyományok feltárása és feldolgozása. Kezdeményező szerepe volt ebben Sziklai Sándornak, az intézet 1956- ban mártírhalált halt parancsnokának, majd kiteljesedett, szélesebb körűvé vált ez a munka akkor, amikor Ottó István vette át az intézet és múzeum vezetését. Aki már az 1920-as években kimutatta haladó érzelmeit, kapcsolódott a forradalmi munkásmozgalomhoz. Tartalékos tisztként vonultatták be, s a hadifogoly-iskola tanáraként honfitársaink százait készítette fel a fasizmus elleni harcra. — Parancsnokom volt a Katonapolitikai Akadémián — mondja Godó Ágnes, a katonatudós —, és arra biztatott bennünket, hogy a tények minél teljesebb megismerésével és megismertetésével segítsük a hazafias és internacionalista nevelést. Megfogadtuk a tanítását, a magunk módszereivel sokszínűen és sokféle módon erre törekszünk ma is a hadtörténeti kutatásban. Lexikon a partizánokról Sikerrel teszik, bár ezt sem lehet csak számokkal bizonyítani. De már önmagában az a tény, hogy ennek a katonai intézménynek mennyire sokirányú „polgári” kapcsolata van, bizonyítja, hogy a tudomány szolgálatán túl a közművelődésben, a honvédelmi nevelésben is jelentős szerepet játszik. Készül a magyar ellenállás és partizánharc lexikona, a magyar néphadsereg történetét bemutató kiállítás, a magyarság második világháborús történetének feldolgozása... Távlataiban az egyik legfontosabb feladat a magyar néphadsereg történetének komplex kutatása és feldolgozása, az új haza negyvenéves történetébe illesztve az ország védelmének érdekében történtek bemutatása ... De ez a soványka ismertetés legfeljebb arra elég, hogy érdeklődést keltsen a múzeumi csendben dolgozók munkája iránt. Hamarosan viszont a figyelem középpontjába kerülnek: felszabadulásunk negyvenedik évfordulójára a legkorszerűbb technikai eszközöket felhasználó, eddig még nem látott dokumentumokat is bemutató kiállítást rendeznek. Hiteleset és látványosat. Kónya József A néphadsereg történetének bemutatására készülnek. Egy szép és új szerzemény: balkáni főúri pisztoly. A gyerekek rendszeres látogatói a múzeumnak. ERDEI KATALIN FELVÉTELEI