Népszabadság, 1984. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-26 / 200. szám
1984. augusztus 26., vasárnap NEPSZA BADSA C HÍREK HAZÁNKBAN TARTÓZKODOTT augusztus 20. és 25. között Tímár Mátyásnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének meghívására hivatalos látogatáson Vazsa Dzsindzsihadze, a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank — a KGST bankja — elnöke. A szívélyes légkörű megbeszélésen a két elnök áttekintette a magyar és a KGST-bank közötti kapcsolatokat, s tárgyaltak az együttműködés elmélyítéséről, a partnerkapcsolatok szélesítéséről. FELBOCSÁTOTTÁK a Szovjetunióban a Molnyija–1 hírközlési műholdat. Rendeltetése, hogy biztosítsa a távolsági telefon- és távírókapcsolat rendszerének működését, valamint a szovjet központi televízió adását eljuttassa az Orbita-hálózat pontjaira. A műholdnak a Föld felszínétől mért legnagyobb távolsága 40 877 km, a legkisebb 467 km. Keringési ideje 12 óra 17 perc, pályasíkjának az Egyenlítő síkjával bezárt szöge 62,8 fok. NÉMET NEMZETISÉGI TÁBOR nyílt meg Tatán, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének képzőművészeti táborában. A hivatásos és amatőr művészek tíz napig munkálkodnak együtt, megvitatják alkotásaikat, a művészeti kérdéseket. MEGNYITOTTÁK Erfurtban az IGA ’84 kertészeti kiállítást, melyen a rendező ország mellett hat további szocialista ország is kiállít. Hazánk a szakágazat termékeit, a termelési rendszereket és a kiskertművelésben alkalmazható gépeket mutatja be. KORA VASKORI TEMETŐ idei feltárását fejezték be Fehérvárcsurgón, az eresztvényi erdőben a Magyar Nemzeti Múzeum és a székesfehérvári István király Múzeum régészei. A kilenc, óriás dombra emlékeztető sírból eddig hármat bontottak ki. Az elmúlt hetek ásatásai újabb értékes adatokkal szolgáltak a halstatti kultúra idején élt nép temetkezési szokásairól, életmódjáról. EREDMÉNYT HIRDETTEK a nemzetközi rézfúvós kamarazenei versenyen, melynek döntőjét pénteken tartották Barcson, a nemzetközi rézfúvós kamarazenei szimpozion alkalmából. A verseny 50 000 forintos első díját a Magyar Állami Operaház kvintettje nyerte. FONÓNAPOT RENDEZTEK a Magyar Posztógyár dunaújvárosi fésűsfonodájában, hagyományteremtő szándékkal. Az eseményre a környező üzemek dolgozóit is meghívták, hogy a sportvetélkedőkhöz legyenek ellenfelek. KOSZORÚZÁS. Klauber József a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége születésének 90. évfordulója alkalmából augusztus 29-én 10 órakor koszorúzási ünnepséget rendeznek a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjában levő emléktáblájánál. RÁKOSI ENDRE, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő személyisége születésének 60. évfordulója alkalmából augusztus 31-én 11 órakor koszorúzási ünnepséget rendeznek a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjában. BEFEJEZŐDÖTT Debrecenben a kémiatanárok országos konferenciája. A négynapos tanácskozáson hatszáz hazai általános és középiskolai kémiatanár vitatta meg a vegyipar fejlesztésének időszerű kérdéseit és a kémiaoktatás feladatait. KORPÁS ROZS CIPÓVAL bővítette termékválasztékát a Tatabányai Sütőipari Vállalat. Az öt százalék búzakorpát tartalmazó félkilós cipókból naponta háromszázat sütnek. Az elsősorban gyomorbetegeknek ajánlott ízletes kenyérből a megyeszékhely tíz élelmiszerboltjába és az esztergomi Bástya áruházba szállítanak. A SZÜRETI ELŐKÉSZÜLETEKET befejezték a Hungarovmn etyeki szőlőgazdaságában. Ai ültetvényhez tartozó présházat, a présgépeket, a léelválasztót az idei szezonra felújították, korszerűsítették, s négy acéltartályt építettek. Az új termés levének fogadásával azonban várni kell. VAKÁCIÓBÚCSÚZTATÓRA hívta tegnap délelőtt a mosonmagyaróvári diákokat az új városi művelődési központ. Az utolsó szabad hétvégén sok érdekes programot kínált a közművelődési intézmény a nyári szünetet élvező gyerekeknek. OLAJSZŐNYEG FEDTE BE huszonnégy kilométeres szakaszon a Rajna tükrét Assmanshausen és Eltville (Hessen) között. A hatóságok egyelőre nem tudják, hogyan került a folyó vizébe a hattonnányi fűtőolaj. MANEKENCSOPORT ALAKULT Pekingben, a kínai főváros történelmében először. A 21 éves korú női és férfimanekeneket ezer jelentkező közül válogatták ki. A 15 kiválasztott 18 hónapig tartó tanfolyamon sajátítja el a divatbemutatás és a mozgáskultúra művészetét. MOST JELENT MEG: Mi azúj a KRESZ-ben ’84? A Közlekedési Minisztérium és a Belügyminisztérium által kijelölt bizottság szerkesztésében. — Susánszky János: A racionalizálás módszertana. 2. kiad. — Josef Riederer: Műkincsekről vegyészszemmel. Anyagvizsgálat, kormeghatározás. — Somodi Zsuzsanna—Pálffy András—Kámory Lajos: Finomkerámiaipari technológia (Műszaki). Több mint 91 ezer forint a négyesekre A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 34. játékhéten 5 találatos lottószelvény nem volt. Négy találata 102 fogadónak volt, nyereményük egyenként 91819 forint. Három találatot 9978-an értek el, nyereményük egyenként 469 forint. A kéttalálatos szelvények száma 267 358, ezekre egyenként 22 forintot fizetnek. (MTI) KÖZLEMÉNYEK A GYŐR—SOPRON VASÚTVONALON szeptember 6-án reggel hét óra húsz perctől délután fél egyig a Győr—Enese és viszont viszonylatokban közlekedő személyszállító vonatok utasait vonatpótló autóbuszok szállítják. A vonatra váltott menetjegyek az autóbuszokon érvényesek. A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUMBAN (Budavári Palota, ,,E" épület) ma délelőtt 10 órakor dr. Póczy Klára régész tart előadást Turizmus a Római Birodalomban címmel. MŰSOROK VASÁRNAP Budai Parkszínpad: Evita (8). Folklór Centrum: Az Építők Vadrózsa Táncegyüttesének műsora (háromnegyed 9). Magyar Színkör: Budavári hang- és fényjáték (a Mátyás-templomban. este 9, angol nyelvűen. este fél 11). Fővárosi Nagycirkusz: Kubai karnevál (de. 10, du. fél 4). HÉTFŐ Zeneakadémia: A bukaresti George Enescu Filharmónia vonószenekarának hangversenye (8). Budai Parkszínpad: Evita (8). Hilton Szálló: a Bécsi kürtkvartett koncertje (8). Korona Pódium: Im Humor kennen wir keinen Spass! (8). Folklór Centrum: A Budapest Táncegyüttes műsora (háromnegyed 9). Milyen idő várható a jövő héten ? A hét elején hűvösebb, szeles idő várható. Sok lesz a napsütés, jelentős mennyiségű csapadékra nem kell számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között, a legalacsonyabb hajnali érték 7—12 fok között alakul. A hét közepén időnként megnövekszik a felhőzet, záporok lehetnek. A hőmérséklet emelkedik, a maximumok 22— 26 fok között, a minimumok 11—16 fok között várhatók. A hét eleji időjárás kedvező lesz egészségünk, közérzetünk szempontjából. Tisztábbá válik a levegő, csökken a nedvességtartalma, sok napsütésre számíthatunk. Az időjárási frontok valószínűleg egész héten elkerülik hazánkat. Azoknak sem kell figyelemcsökkentő, fáradékonyságra hajlamosító hatásra számítaniuk, akik dolgoznak. Akik pedig a nyári szabadságukat töltik, kihasználhatják a napsütést. CB-RÁDIÓN IS HÍVHATÓ AZ ORVOS Felújítják és közművesítik a Szentes környéki tanyákat (Megyei tudósítónktól.) Berek, Kajánújfalu, Lapistó, Magyartés. E külterületi központokra eddig több mint ötszázan költöztek, de a Szentes -környéki tanyák 860 épületében így is 2700 lakos maradt. A szórványtelepülések megszűnésétől errefelé nem kell tartani, különösen az utolsó három évben újítottak fel sok magányos házat. A kisárutermelésre, az állattenyésztésre vállalkozók is szívesen vásárolnak a burkolt úthoz közeli, közművesített tanyát. Az életkörülmények javulása nyomon követhető. Szentes környékén csaknem 600 tanyának jelenleg 33 kilométer hoszszúságú villanyvezetéke ad áramot. Az 1984—1985-ös években a lakosság anyagi hozzájárulásával a Mentett-réti házakhoz is eljut a villamos energia. A vezetékes víz előnyeit 160 család élvezheti, a 40 távbeszélő-állomás pedig a külvilággal való összeköttetést biztosítja. Hasonló célt szolgál a szórványtelepüléseken közlekedő 106 autóbuszjárat. A majd 200 kilométer hosszúságú, kiépített út jelentős részének karbantartásáról a KM Közúti Igazgatósága, illetve a környék több mezőgazdasági nagyüzeme gondoskodik. A tanyai családok zömében egy kereső van. Az otthonmaradottak zöldséget termelnek, állatot tartanak. A háztáji munka változását mutatja, hogy néhány év alatt a felére csökkent a ló után, és a többszörösére nőtt az erőgép, illetve a traktor után adózók száma. A tanyavilágból hiányzó képesített kisiparosokat a szentesi szolgáltató vállalat szórványtelepüléseket is járó szakemberei igyekeznek pótolni. A kereskedelmi ellátásról az egyszemélyes élelmiszer-, valamint a vegyes áfész-boltok gondoskodnak. A nyitvatartás az igényekhez alkalmazkodik, gondot csupán az üzleteknek otthont adó épületek elavultsága, a raktárak szűkös alapterülete okoz. A választékot bővíti az ideiglenesen bezárt boltok vevőközönségét kiszolgáló Tisza Fűszért mozgó élelmiszerboltja, illetve vegyi árut kínáló autóbusza. A tanyán élők egészségére a körzeti, a gyermekorvosok és a mezőgazdasági nagyüzemek orvosai vigyáznak. A magyartési vagy a cserebökényi lakosságot ellátó nagytőkés rendelő központi ügyelete például telefonon, URH- és CB-készüléken egyaránt hívható. A Csongrád megyei Tisza Fűszért Vállalat élelmiszer- és vegyi cikkeket árusító mozgó autóbusza segíti a tanyai lakosság áruellátását. BÁNHALMI JÁNOS FELVÉTELE Nemzetközi tanácskozás Afrika folklórjáról (Tudósítónktól.) Augusztus 28-tól 31-ig Folklór a mai Afrikában címmel nemzetközi tanácskozást rendez Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem afrikai kutatásokkal foglalkozó tanszéke. A megnyitó előadásokat Drecin József művelődési államtitkár, Wolfram Ervin, az egyetem prorektora, valamint Szabolcsi Miklós és Voigt Vilmos professzor tartja kedden a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Már előző este megnyitják a Fuszek Rudolf kutató tiszteletére rendezett néprajzi kiállítást és az Afrikáról szóló magyar könyvek kiállítását: az előbbin Borsányi László antropológus, az utóbbin Karig Sára, az Európa Könyvkiadó afrikai osztályának vezetője mond beszédet. Az egyetem aulájában csütörtökön a hazánkban tanuló afrikai diákok országaik népi táncait és zenéjét mutatják be. Pénteken Hazai György, az Akadémia könyvkiadójának igazgatója nyitja meg az Afrikai könyvek és hanglemezek című kiállítást az egyetem folklórtanszékén. KILENCVENKILENCMILLIÓVAL OLCSÓBBAN Útépítés számítógéppel Az Uvaterv egyre szélesebb körben alkalmazza a számítástechnikai módszereket, melyek segítségével jelentős időt, anyagot és energiát, s így pénzt lehet megtakarítani a kivitelezésben. Az automatizált mérnöki tervezés során a gép tárolóegysége gyűjti az adatokat, a tervezéshez szükséges számításokat szintén a számítógép végzi, a hozzá csatolt rajzgép pedig a számítások alapján elkészíti a tervrajzot. A rajzgép igen termelékeny: 40 rajzolót képes helyettesíteni. A gép alkalmas arra is, hogy a kívánt nyelven és szabványok szerint készítse el a terveket és a feliratokat. A számítógép módot ad arra, hogy a lehető leggazdaságosabb tervek készüljenek. Használatával számottevő anyag- és energiamegtakarítást lehet elérni, ugyanis a gép a szükséges adatok birtokában javaslatot ad az optimális megoldásra, így például a közelmúltban fejeződtek be az M 0 autópálya tanulmánytervének munkálatai. A számítógép földmunkát optimalizáló programja alapján 99 millió forinttal olcsóbban lehet a 33 kilométeres utat megépíteni, mint korábban gondolták. (MTI) Az OTP, az IBUSZ és az Állami Biztosító hétvégi szolgáltatásai Több intézménynél vezették be az ötnapos munkahét után a szombati, esetleg a vasárnapi ügyeletet, s igyekeznek a nyitvatartással rugalmasan alkalmazkodni az ügyfelek igényeihez. Az Országos Takarékpénztár Budapesten öt belső kerületi fiókjában, valamint a megyeszékhelyeken és a kiemelt idegenforgalmi területeken egy-egy irodában fogadja szombatonként reggel 8-tól 12- ig az ügyfeleket. Szolgáltatásuk ugyan nem teljes körű, de foglalkoznak betét ki- és befizetésekkel, valutabeváltással, hitelkérelem-felvétellel, s be lehet fizetni az OTP-csekkeket is. A szombati forgalom nem túl nagy. Az Állami Biztosító Budapesten két irodát tart nyitva szombatonként, ugyancsak 8- tól délig, az Üllői út 1. szám alatt a központi ügyfélszolgálatot, valamint a Gvadányi utcai gépjárműkár-felvételi központot. Vidéken a megyeszékhelyeken tartanak szombati ügyeletet a biztosító igazgatóságai, fiókjai. A központi ügyfélszolgálati irodában, ahol felveszik a kárbejelentéseket, illetve különféle biztosításokat kötnek és tanácsadással szolgálnak, egy-egy ügyelet alkalmával átlagosan 25—30 ügyfél fordul meg. Az ország valamennyi IBUSZ-irodája nyitva tart szombaton, reggel 8-tól déli egy óráig. A nagyobb forgalmú helyeken október 1-ig, az idegenforgalmi szezon végéig még az esti órákban is fogadják az ügyfeleket. A forgalom általában kisebb, mint hétköznaponként. Az egyik legnagyobb forgalmú irodában, Budapesten, a Felszabadulás téren tegnap 150-en foglaltak szobát. (MTI) ÉLEN A LEGSZEBB GŐZÖS Kirándulóvonat pöfögött Mohácsra Gőzös vontatta kirándulószerelvényt indítottak útnak tegnap reggel a pécsi főpályaudvarról Mohácsra. Baranya legrégibb — 127 esztendős — vasútvonalán pöfögött a vonat, élén a legszebb magyar gőzmozdony, a 424-es. A gyerekek az állomásokon felszállhattak rá, és megnézhették belülről is. A kedvezményes árú menetjeggyel utazó turisták a Duna-parti városkában töltötték a napot, és délután ugyanazzal a vonattal tértek vissza a mecsekaljai városba. Ez volt az idei utolsó kirándulóvonat Pécsről. A nyáron összesen nyolc víkendszerelvényt indítottak útnak a mecsekaljai vasutasok Dél-Dunántúl legkedveltebb üdülőhelyeire. A programot a Pécsett megjelenő Dunántúli Napló szerkesztősége és a MÁV Pécsi Igazgatósága közösen állította össze. A kezdeményezés minden várakozást felülmúlt. A menetjegyek rendszerint már elővételben elkeltek, és akadtak olyan családok, amelyek mind a nyolc kiránduláson részt vettek. Együttvéve három és fél ezren utaztak a pécsi víkendvonatokon. S mivel a jelentkezők nagy része gyerek volt, kedvükért a vasút munkába állította a kedves, öreg gőzmozdonyokat. (MTI) Megkérdeztük: Miért volt keserű a Mecsek-tej? Befejeződött a vizsgálat a Baranya megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás pécsi laboratóriumában, ahol az elmúlt héten zárolt keserű tej ügyében indítottak vizsgálatot. A történtekről dr. Ádám László, az intézmény igazgatója adott tájékoztatást.Sorozatos bejelentések érkeztek a Pécsi Közegészségügyi és Járványügyi Felügyelőségre, miszerint a boltok egy csoportjában vásárolt, 3,6 zsírszázalékos tejnek természetellenes szaga és íze van. A szakemberek azonnal zárolták a termék értékesítését, s a már boltokba továbbított mennyiséget, hozzávetőleg 2,5 ezer liter zacskós tejet, visszarendelték. — Mit állapított meg az önök vizsgálata? — Laboratóriumunkban a mintákból kiderült, hogy a tej jódos íze és az ezt kísérő illata feltehetően egy iosan nevű fertőtlenítőszertől ered. A kacsutai termelőszövetkezeti közös vállalat, a Mecsek Tej, az említett jódtartalmú anyagot nem használja, így felelősségük sem állapítható meg. Ugyanakkor azonban ma már nincs mód viszszakeresni, hogy a szállító hét gazdaság melyikében szegték meg az előírásokat. Szerencsére ételmérgezés nem történt, mindenesetre a történtek figyelmeztetőek: a körültekintő gondosság az élelmiszeriparban különösen fontos. S. I. Orvosok az iskolás korú gyerekek egészségneveléséről Pécsett szombaton befejezte munkáját az iskola-egészségügyi vándorgyűlés. A Fodor József Iskolaegészségügyi Társaság által szervezett háromnapos tudományos ülésen a gyermekbalesetek megelőzéséről, az iskolás korú gyerekek egészségneveléséről, a falusi iskolák és a felsőoktatási intézmények orvosi ellátásáról tanácskoztak a szakemberek. A tudományos ülésen hetvenöt előadás hangzott el. A baranyai orvosok arról a komplex szűrővizsgálatról számoltak be, amelybe húsz település gyermeklakosságát vonták be. Az adatok azt mutatják, hogy nem megfelelő a kicsinyek általános egészségi állapota. A fővárosi gyermekideg-gondozó hálózat szakemberei az úgynevezett iskolai neurózissal kapcsolatos vizsgálataikról tartottak előadást. Évtizedek óta vizsgálják a gyermekkori neurózisokat, amelyek kialakulását elsődlegesen az iskolai stresszhatásokra vezetik viszsza. Régóta ismert tény, hogy a felnőttkori neurózisok, pszichózisok kialakulására döntő hatással vannak a gyermekkor testi és lelki fejlődésének hibái, ezek létrejöttét azonban még sehol sem vizsgálták teljes folyamatukban. A diákok testnevelési és sportsérüléseinek megelőzéséről az Országos Testnevelési és Sportegészségügyi Intézet munkatársai szóltak. Vakációzó kisiskolások Szolnok Tisza-ligeti strandján. ERDEI KATALIN FELVÉTELE