Népszabadság, 1984. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-23 / 275. szám

1984. november 23., péntek NÉPSZABADSÁG Benke Valéria látogatása Baranyában Benke Valéria, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Társadal­mi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke kétnapos látogatást tett Ba­ranya megyében. Szerdán a megyei pártbizottság székházában a megye vezetői fogad­ták, majd Lukács János, a megyei pártbizottság első titkára tájékoztat­ta­ a térség gazdasági, politikai, tár­sadalmi helyzetéről, valamint az MSZMP tizenharmadik kongresszu­sát megelőző­­taggyűlések tapasztala­tairól. A Politikai Bizottság tagja ezután a­ Magyar Televízió pécsi kör­zeti stúdiójába látogatott. Benke Valéria csütörtököm a Ma­gyar Tudományos Akadémia pécsi regionális kutatási központjában hallgatott meg tájékoztatót az intéz­mény munkájáról, majd Harkányba utazott, ahol megtekintette a gyógy­vizéről híres nagyközség új műve­lődési házát és a termelőszövetkeze­tek üdülőjét. A program következő állomása Siklós volt. A város Tán­csics Mihály gimnáziumában talál­kozott az iskola vezetőivel és diák­jaival, ezután pedig felkereste a Ba­ranya megyei alkotótelepek siklósi kerámia-alkotóházát. A vendégek itt bemutatták a Politikai Bizottság tag­jának a keramikusok számára terve­zett műhelyeket, amelyekben helyet kaptak a társművészetek — a szob­rászat és a tűzzománc — művelői is. Benke Valéria megtekintette az al­­kotóház legutóbbi vendégeinek mun­káit, a kilenc hazai szobrászművész kerámiaplasztikáiból rendezett ki­állítást. Baranya megyei látogatását az újpetrei Petőfi Sándor Termelő­­szövetkezetben fejezte be, ahol a kö­zös gazdaság eredményeiről, a szö­vetkezet tagjainak szociális és kultu­rális ellátásáról tájékozódott. (MTI) Gyenes Anik­ó** a főváros X­VVIII. kerületében Gyenes András, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Ellenőr­ző Bizottságának elnöke csütörtökön a főváros XVIII. kerületébe látoga­tott. A vendéget a pártbizottság székházában Peták Emil első titkár és Tancsik Rudolf tanácselnök fo­gadta, s tájékoztatta a kerület életé­ről, munkájáról. A program a Ferihegyi repülőté­ren folytatódott, ahol Gyenes And­rás Sárospataki Zoltán, a Légi­­forgalmi és Repülőtéri Igazgatóság vezetője, K. Szabó Gábor, az LRI pártbizottságának titkára, valamint Jahoda Lajos, a Magyar Légiközle­kedési Vállalat vezérigazgatója és Ódor Tamás, a Malév pártbizottsá­gának titkára kalauzolásával ismer­kedett a két vállalat gazdasági és po­litikai tevékenységével, a repülőtér és a repülésirányítás fejlesztését cél­zó munkálatokkal. Az 1977-ben megkezdett állami nagyberuházás I/A üteme tavaly év végére készült el, amelynek eredmé­nyeként új kifutópálya, fénytechni­kai berendezés, irányítótorony, han­gár — a hozzá tartozó műszaki bá­zissal —, szociális létesítmény épült. A h­at és fél milliárd forint ráfordí­tást igénylő első ütemben új hő- és villamosenergia-ellátó rendszert is létrehoztak a repülés fejlesztésére. Másfél éve kezdték építeni, s vár­hatóan 1985 őszétől üzemel az új forgalmi épület. Délután Gyenes András részt vett a kerületi párt-végrehajtó bizottság soros ülésén, ahol a testület tagjai többek között a pártfegyelem kérdé­seivel foglalkoztak. (MTI) A Magyar Front emléktáblájának avatása A Magyar Front intéző bizottsága, a hazai antifasiszta ellenállási moz­galom vezető testülete 1944 őszén az egykori Ilona, a mai Szabó Ilonka utca 16. számú házban tartotta ülé­seit. Az évforduló alkalmából az il­legális összejövetelek helyszínén csütörtökön emléktábla-avató ün­nepséget rendezett a Magyar Ellen­állók, Antifasiszták Szövetsége és a Hazafias Népfront Országos Taná­csa. A 40 évvel ezelőtti eseményekre emlékezve Padányi Mihály, a Ma­gyar Ellenállók, Antifasiszták Szö­vetségének elnöke beszédében rámu­tatott: a Magyar Front a kommunis­ták kezdeményezésére jött létre, négy demokratikus politikai párt: a Békepárt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt és a ké­sőbb csatlakozott Parasztpárt antifa­siszta szövetségeként. A Magyar Nemzethez­ címzett ki­áltványukban széles körű elemzését adták az 1944. március 19-ét, a hit­leri csapatok bevonulását megelőző időszaknak, és megfogalmazták a né­met megszállók elleni harc legfőbb kívánalmait. Az emléktáblát az MSZMP Buda­pesti Bizottsága és I. kerületi bizott­sága nevében Jassó Mihály, a buda­pesti pártbizottság titkára és Fehér József­né, az I. kerületi pártbizottság első titkára, valamint a társadalmi és tömegszervezetek képviselői ko­­szorúzták meg. (MTI) ­ Baj van a fővárosi lakásépítéssel, drágán, késedelmesen, rossz minő­ségben készülnek el az otthonok. Bár az egész országban korszerűsítésre szorul a lakásépítés gazdasági szabályozása, Budapesten halmozottan je­lentkeznek a gondok és visszásságok. Ennek okairól beszélgettünk a no­vember 13-án megjelent Mibe kerül a „mindenáron”? című interjúnkban Bársony Jánossal, a 43-as Állami Építőipari Vállalat vezérigazgatójával. Ugyanis ez a vállalat építi a fővárosi lakások zömét, s ebben a munká­jukban tetemes lemaradások vannak, amit — nyilatkozták — „minden­áron” behoznak az év végéig. A vezérigazgató élesen fogalmazott, s megerősítette azt a mindany­­nyiunk által tapasztalt tényt, hogy falsul játszik a zenekar, nincs összhang a lakásépítők népes együttesében. Csakhogy — ez derül ki a cikkünkre érkezett hozzászólásokból — a trombitás a hegedűsre mutat, a hegedűs a másik muzsikusra, hogy nem azt játssza, amit a kottába odaírtak. A 43-as ÁÉV vezérigazgatója sze­rint a lakásátadásban bekövetkezett idei lemaradások fő oka, hogy az el­ső félévben nem álltak rendelkezés­re az ellátó közművek, nem volt megfelelő a terület-előkészítés, így az építések, a szakipari munkák a má­sodik félévre torlódtak össze. Rom­­hányi Mátyás, a FŐBER műszaki igazgatóhelyettese szerint azonban erősen vitathatók ezek az állítások. „Cáfolatként szükségesnek tartjuk az alábbi tények közlését. 1984-ben a 43-as ÁÉV mintegy 6700 lakás be­fejezésére vállalkozott, ez 60 lakó­épületet jelent. Valamennyinek a kivitelezése már az előző esztendő­ben megkezdődött, 1983. december 31-én már 22 épület — 2800 lakás — szerkezetileg is készen állt ebből. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy az előkészítés, amely az előző évek fel­adata volt, megteremtette az ütemes befejezés alapjait. A kivitelezési időket és a jelenlegi építési techno­lógiát figyelembe véve ezek a laká­sok a szerkezetszerelést követően 6 hónap alatt mindenképpen befejez­hetők, így a jónak mondható, a ko­rábbi évekhez viszonyítva is ki­emelkedő átmenő készültség ellené­re alakult ki az idei év végi torló­dás. Június végéig a várható 2800 lakással szemben csak 1000 átvéte­lére került sor, s a mai napig is csak 2570 lakást fejezett­­be a 43-as ÁÉV — vállalt feladata szerint még 4204 lakást kell ebben az esztendő­ben átadnia. Indokolatlan leállások A lemaradások oka véleményünk szerint egyértelműen az ütemtelen kivitelezésben keresendő. Ezt tá­masztja alá, hogy a munkaterületek átadását követően a kivitelező nem fog azonnal hozzá az építéshez, ha­nem átlagosan csak 3—4 hónap múl­va kezdi meg a tényleges munkát. Tényszerűen rögzíthető az is, hogy építés közben hosszabb-rövidebb időre leáll a munkavégzéssel, ez át­lagosan 2 hónap kivitelezési szüne­tet jelent. A késedelmes kezdést és az indokolatlan leállásokat összegez­ve 5—6 hónap késedelem keletkezik a lakásépítés folyamatában.” Két, ellentétes állítás — egyazon kérdésről: miért is a tetemes­­lema­radás? Vajon tévesek a vállalatve­zetők információi? Avagy alapve­tően más érdekek és nézőpontok irá­nyítják az ítéletüket? Kovács György, a FŐBER MSZMP- alapszervezetének titkára szerint az a hiba, hogy a 43-as ÁÉV még nem vette tudomásul a megváltozott igé­nyeket és körülményeket. Azt, hogy az emberek máshol akarnak élni, mint ahol a 43-as épít ,­és más mi­nőségű lakásokban. „Vállalatunk a fővárosi tanács és az OTP megbízá­sából megrendelőként jelenik meg a 43-as ÁÉV-nél. Élünk azzal a jo­gunkkal, hogy — a lakók érdeké­ben — mi határozzuk meg, milyen lakást s mikorra rendelünk meg. Megértjük, hogy a 43-as mint gaz­dálkodó szervezet nagy lakótelepen, tömegesen kíván építeni, mert ne­ki ez az előnyösebb. De ez ma nem találkozik a budapesti lakásvásárlók igényeivel.” Nem tudná ezt a 43-as ÁÉV? De­hogynem, csak hát — nyilatkozta a vezérigazgató — cégük kényszerpá­lyán mozog, mivel tevékenysége a tömeges lakásépítésen alapszik. A házgyárak ontják a lakásokat, eze­ket valahová fel kell építeni. A kényszerpálya rezsije Valahová, nagy tömegben, mert ez a gazdaságos a kivitelezőnek, mert csak így tudja fenntartani ma­gát a nagyvállalat, amelynek négy házgyára van. De ki legyen a mecé­nás? Ki fizesse e kényszerpálya te­temes rezsijét? Az állam? Előző cik­künkben megírtuk: a 43-as ÁÉV ki­eső bevételének 60 százaléka az ál­lami bevételeket gyarapította volna; a vállalatnál maradó nyereség a forrása az ott dolgozók bérfejlesz­tésének. Tehát mind az államház­tartásnak, mind a vállalati dolgo­zóknak ráfizetés, ha a lakáspiac „nem”-et mond a házaikra. S igen­csak egyértelmű a válasz arra is, hogy szabad-e, elviselhető-e, hogy a lakásra várók kényszerűen osztoz­zanak egy építőipari vállalat gond­jaiban. A FŐBER párttitkára így ír leve­lében: „Amennyiben továbbra is az ön­magának monopolhelyzetet követelő vállalat kívánja diktálni a budapes­ti lakásépítés döntő részének helyét és idejét, úgy a fővárosi lakásra vá­rók még kevésbé választhatnak, hogy az egyre dráguló áron hol, mi­kor és milyen otthonhoz juthatnak. A jelenlegi népgazdasági helyzetben mindannyiunknak jobban meg kell néznünk, hogy a mindannyiunk pénzét mire s hogyan költjük el. Ha a Bársony elvtárs által elmondottak valósulnak meg, abban az esetben tényleg: „a farka csóválta kutya” faramuci esete fordulna elő, s az építővállalat irányítaná a FŐBER-t, a fővárosi tanácsot és az OTP-t.” S ez a faramuci helyzet — a FŐ­BER műszaki igazgatóhelyettese sze­rint — igencsak nem fikció. 1985- re ugyanis a 43-as ÁÉV mintegy 2000 lakásra olyan magas áron tett ajánlatot, amelyet az építtetők ér­dekében nem lehetett elfogadni. Esetenként 16—17 ezer forint volt az egy négyzetméterre jutó nettó építési költség! Diagnózis és gyógymód Az újságíró egy szakmai vitában csak krónikás lehet, a közöltek oko­zati összefüggéseit nem az ő tiszte feltárni. A diagnózis azonban oly­kor a tünetek elsorolásával is felál­lítható — íme, a kórkép a szerződé­ses fegyelemről: 43-as ÁÉV: „Nem tudjuk, mire kell felkészülnünk 1985-re. Ebben a pillanatban 2900 lakásra van szerző­désünk, de várhatóan 7000-et kell teljesítenünk. Az idén június köze­pén 1900 olyan lakáson dolgoztunk, amelyre még nem volt érvényes szerződésünk.” FŐBER: „Vállalatunk 1983—1984. év elején megküldte a 43-asnak az 1985. évi feladatok megrendeléseit. A szerződéses ajánlatok azonban csak rendkívül nagy lassúsággal, sok sürgetés után jutottak el hozzánk. Folyó év szeptemberében még csak 1500 jogérvényes szerződést volt mó­dunk megkötni, és 1300 lakás aján­lata egyáltalán nem érkezett be hozzánk. Az 1984-ben átadandó épü­letek nagy részére vállalatunk 1982- ben adott megrendelést. A 43-as ÁÉV 150—600 nap után küldte meg a visszaigazolásokat részünkre. Ez idő alatt, amíg az árajánlatát fogal­mazta, építette a házakat, holott szerződés hiányában erre sem pénz­ügyi háttere, sem joga nem lett vol­na.” A két vállalat képviselőinek véleményét összevetve kitűnik: bár ugyanarról a gondról beszélnek, ugyanazon a nyelven, mégiscsak el­kelne köztük egy tolmács. Mert hogy Van, amiben nemcsa­k a diagnózist, de a terápiát is azonosan ítélik meg, mégsem élnek a gyógymóddal. A 43-as szerint például módfelett kívánatos lenne, ha komplexen vál­lalhatnának építési megbízásokat, elvégre az a legjobb gazda, aki a terveket, a beruházást s az építést is maga végzi-szervezi. Ugyanezt mondja a FŐBER: „Egy lakótelep megfelelő szervezettségű kivitelezését az jelentené, ha a 43-as ÁÉV generálkivitelezőként, komp­lett lakótelep-építést vállalna. Ilyen irányú megkereséseink a kivitelező vállalat részéről mind ez idáig" el­utasításra találtak.” Hogy mennyire kívánatos lenne az egy gazda, egy kéz, s az egy kéz­ben is jó szorosan összefogott épí­tésszervezés, azt napi adattal illuszt­rálja a FŐBER műszaki igazgatóhe­lyettese: 6 lakótelepen 14 transzfor­mátorhelyiség szerelésének hiánya miatt nem tudják üzemeltetni a már elkészült épületeket. Ugyancsak hiányzik a hőközpont is, ahol a táv­­hővezeték már a hőközpont faláig elkészült, de nélküle nem tudnak a szakipari munkákhoz megfelelő temperált területet rendelkezésre bocsátani. Ugyanakkor a 43-as ÁÉV vezérigazgatója felpanaszolja­ a többletkiadást, hogy az elhúzódó munkák miatt temperálni kell az épületeket, nem szerepeltethetik az áraikban. Az időveszteségek forrása Ésszerűen szinkronizálni a mun­kafázisok között — ez, a jelek sze­rint, még egyazon cégen belül sem sikerül mindig. Még nagyobb ennek a szükségessége ott, ahol több gene­rálkivitelező dolgozik egyidejűleg. Az ilyesmi vastag időveszteségek forrása lehet, mivelhogy a szerző­dések szerint egy-egy kivitelező csak az általa végzett részmunká­kért tehető felelőssé. A FŐBER párttitkára írja: volt, hogy a 43-as útban levő anyagai, gé­pei miatt nem tudtak időben bekötni közműveket. (Ugyanakkor például a Kaszás dűlői lakótelepen a köz­művek hiánya miatt a kész, fel­szerelt háziakat nem tudta a 43- as kipróbálni, így csak goromba rontások árán lehetett a takart hi­bákat korrigálni.) „Mindez — írja Romhányi Mátyás —, úgy gondoljuk, arra világít rá, hogy a 43-as ÁÉV kivitelezésében ez évben megvalósuló lakásépítések­nél az év végi hajrát előidéző okok nem azonosak a cikkben megjelení­tett okokkal, összehasonlításul je­lezzük, hogy az ugyancsak budapes­ti lakásépítést végző BULAV zöm­mel a 43-as ÁÉV gyáraiból kikerülő szerkezeteket felhasználva építi la­kásainkat, és hasonló előkészítettség mellett ütemes lakásépítést produ­kál, feladatait jelenleg 75 százalék­ban már teljesítette.” A tényeket mérlegelik Mostanra néhánnyal bizonyára módosultak az alábbi számok, de az október végi adatok, amelyeket dr. Kelemen János, a fővárosi tanács beruházási főosztályának vezetője sorakoztatott fel hozzászólásában, szemléletesen mutatják a gondokat. „Az 1984-es év előkészítése jobb volt, mint bármelyik megelőző évé. 1983. december végén valameny­­nyi lakóépület építése megkezdődött, a 43-as idei á­tadása 6700 lakásából akkor már 2800 lakás 55 százalékot meghaladó készültségű volt, de eb­ből 996 még mos­t, október végén sem volt átadásra kész. A közművek ké­sedelmére, a 6700 lakás közül összesen 500 lakásnál lehet hivatkozni (Római út). Jobb lenne a helyzet, ha a 43-as — ahogy a vezérigazgatója javasolja — komplexen végezné a beruházást. De mivel generálvállalkozásra egy évtizede nem hajlandó szerződni, ezért sok részmunkát — feltöltés, közművesítés, útépítés stb. — a be­ruházó más-más vállalkozóval kény­telen elvégeztetni. Természetesen a komplex vállalkozás esetén sem en­gednénk á­t minden tevékenységet a kivitelezőnek. Jó­­okunk van a mű­szaki ellenőrzés saját kézben tartá­sára: ez év október végéig 21 lakó­házat adott át a 43-as ÁÉV, de ebből 10-nél több ízben vissza kellett uta­sítani a műszaki átvételt, mert való­jában nem voltak készen.” Nem kendőzte a 43-as ÁÉV sem, hogy nincs minden rendben a há­zaik minőségével, és sokat küszköd­nek, hogy a hányaveti munkáról le­szoktassák embereiket. Kelemen János szerint is sokat tett a vállalat a minőségjavítás ösztönzésére, a rossz munkai szankcionálására. „Ja­vulásról már beszélhetünk, de az igazi frontáttörés még sok erőfeszí­tést igényel a megkívánt színvonal eléréséig. A megbízó e területen nem az ígéreteket, hanem a tényeket mér­legeli.” Ami a tényeket illeti: a főváros­nak ma valóban kevesebb a pénze, mint a megelőző években volt, a la­kások drágulása ezt a pénzt tovább zsugorította. Jó lenne, ha többet for­díthatnánk lakásépítésre, a szükség­letek ezt kívánnák. De ha a keve­sebb megépítéséhez sincs elegendő kapacitás, csak sokmilliós felárért, hogyan, miiből épüljön a több? „Ha valaki arra gondol, hogy több pénz birtokában a főváros nagyvonalúbb lenne, akkor ezt a reményt megala­­pozatlan­nak kell minősíteni: soha nem lesz pénz nagyvonalúságra egy értékarányos árrendszerben” — írja Kelemen János. Vállalkozás — verseny nélkül A 43-as ÁÉV vezérigazgatója vál­lalata gazdálkodási gondjainak fő okát az árrendszerben látja. Abban, hogy a cége zömmel csak maximált áron szerződhet. Kétségtelen, hogy a vállalkozási rendszer bevezetése óta az árkérdések is kiéleződtek. Né­hány évvel ezelőtt az árakat hatósá­gi előírások szabták meg, az árviták szűk területre korlátozódtak. Ma a beruházói és kivitelezői érdekek leg­élesebb ütközőpontja az ár. A maxi­mált ár — ami a lakásépítésben ma még érvényesül — nem azonos a ré­gi hatósági árral, jóval magasabb annál. „A mai maximált árakon be­lül a szabadáras termékek — köz­tük a 43-as által gyártott panel — teszik ki a nagyobb hányadot.” Ez bizony ad némi lehetőséget, hogy vastagabb ceruzával kalkulál­ják az árajánlatokat. „Így aztán — írja Kelemen János — amióta az építőiparban a kijelö­­léses rendszert felváltotta a vállal­kozás, sok területen kialakult a ver­seny, és ennek a kezdeti árfelhajtó tendenciák után előbb-utóbb ármér­séklő hatása lesz. De ki versenyez­zen a 43-assal, hiszen nála van a bu­dapesti szerkezetgyártó kapacitás 80 százaléka?! Így alakult ki az a felemás hely­zet a lakásépítésben, hogy »szabad« vállalkozás van, verseny azonban nincs, maximált ár van, de annak 60—70 százalékát szabadáras termé­kek teszik ki. Kétségtelen, hogy az áremelkedések részben gazdaságunk objektív folyamataiból következnek, más részük azonban helyi tényezők­ből, az építőipari vállalatok szerve­zettségéből — vagy szervezetlensé­géből — fakad. Köztudomású, hogy a lakásépítésben az utóbbi években romlott a termelékenység, növeked­tek az átfutási idők, ennek ellenére a nemrég még szanálási eljárás alatt álló lakásépítő vállalatok (43-as ÁÉV, BULAV) talpra álltak, és nye­reségessé váltak. Ebben a termék­árak emelkedése mellett a vállalatok árpolitikája is szerepet játszott. Az idei szerződéskötéseknél a kemény áralku során létrejött megállapodá­sok végösszege 481 millió forinttal volt kisebb, mint a vállalatok szer­ződéses ajánlatainak összege. Ennek több mi­nt a fele a 43-astól lealkudott pénz. Még így is több mint 550 la­kás árát emésztette fel a középtávú tervben számításba vettet meghala­dó áremelkedés, és ez 550 család la­káshoz juttatásának további elhúzó­dását okozza.” Nyugtalanítóan alakulnak a fővá­rosban a lakásépítési árak. 1980-ban még 8420 forintba került egy négy­zetméter lakás, 1983-ban 11 277 fo­rintba, 1984-ben újabb 12 százalék­kal többe, és 1985-ben közel 14 ezer forintos (és e feletti) négyzetméteren­kénti árajánlatok „ígérnek” további jelentős áremelkedést. A november 13-án megjelent cikk után a tévé Hírháttér című műsorában a 43-as vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy az 1985. évi áremelkedés nem lesz több 6—7 százaléknál. Jó len­ne, ha ez az ígéret a megkötött szer­ződésekben realizálódna. Megtanulandó játékszabályok „Ilyen feltételek között talán ért­hető, hogy azok, akik a lakásellátásért felelősek, akik nap mint nap érzik a kis jövedelmű fiatal házasok és sok­­gyermekes családok lakásgondjait, a magas lakásárak miatti fizetési ne­hézségeit, „körömszakadtukig” foly­tatják az áralkut, és csak akkor ál­lapodnak meg, ha az alku összes le­hetőségét már kimerítették. Ebben a főváros nem valami sajátos „hiva­tali” érdekeket képvisel, hanem a la­kásra várók érdekvédelmét látja el. Hasonlóan jár el az OTP lakásépí­tési igazgatósága is, mert új­abban szomorú jelzések érkeznek; sokan, akiket a tanács lakásvásárlásra kije­löl, nem tudják kifizetni a szüksé­ges készpénzbelépést, és visszamond­ják vagy halasztják a régen várt la­kás birtokbavételét.” Budapesten krónikusan kevés az építő-szerelő és főleg a szakipari ka­pacitás a lakásépítési feladatokhoz. A lakásépítésben meglevő lemaradá­sok valóságos okai között ezt figye­lembe kell venni. Bár — Kelemen János szerint­­ nem ilyen egyértel­mű a helyzet: „Most, az év végi hajrában már van elegendő kapacitás, még túlóráz­­tatni sem kell, de hát erre ráfizet a 43-as, a nyilatkozat szerint 100 mil­liót. Ha azonban ezt a kapacitást időben felkutatják és foglalkoztat­ják, akkor nem az év utolsó hónap­jában kellene a lakások több mint 60 százalékát átadni, s akkor felte­hetően ráfizetés sem lenne.” (A 43- as 6700 lakásból mindössze 2570-et adott át november 10-ig!) A fentebb leírtakból is kitűnik: a gazdasági mechanizmus fejlődése új helyzetet eredményezett a megren­delő—vállalkozó kapcsolatrendszer­ben. A budapesti lakásépítésnél má­sodik éve működő vállalkozási rend­szer játékszabályait még nem sajá­tította el mindenki megfelelően — az évtizedes berögződés, a kijelölési rendszer és a diktált árak kategó­riáiban gondolkodnak, s ez zavaro­kat is előidéz. A mai helyzetben a megbízó és a vállalkozó gazdasági érdekei ütköznek, egyidejűleg azon­ban az együttműködés követelmé­nye is fennáll. Végezetül hadd idézzünk néhány sort, mintegy összefoglalásul Kele­men János leveléből: „A 43-as ÁÉV munkájára szükség van, mert a budapesti lakásépítés meghatározó vállalata. Megalapozott követelmény, hogy ez a vállalat bol­doguljon, szilárd gazdasági alapo­kon álljon. A vállalat adottságai — elsősorban a házgyárakból fakadó vállalkozási kényszer és a gyártó­­szerelő-befejező kapacitások egyen­súlyának hiánya — azt indokolnák, hogy a gazdasági szabályozók bizo­nyos mértékben méltányolják e hely­zetet, nem hagyva figyelmen kívül azokat a követelményeket­ sem, me­lyeket a vállalatnak kell teljesítenie a termelékenyebb, szervezettebb munka érdekében.” Antal Anikó CIKKÜNK NYOMÁN:Mibe kerül a­e ?

Next